Egyetértés, 1876. október (10. évfolyam, 236-261. szám)

1876-10-18 / 250. szám

7 X. évfolyam, Budapest. Előfizetési díj: Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva . Egy évre.................................... . 20.— Félévre............................... . . . 10.— Negyedévre.........................................5.— Egy hóra......................................... 1.80 Egy szám 8 krajczár. Hirdetési dij: 9 hasábos petitsor egy­szeri hirdetése 12 kr., többször 10 kr. B­é­l­y­e­g­d­i­j minden hirdetésért kü­lön 30 kr. 250 szám. Nyilttér: öt hasábos sor 30 krajczár.EGYETÉRTÉS Ismét engedmény. A kiegyezés kérdése egyre vajúdik, s men­től tovább vajúdik, annál több engedményt tesz Tisza Kálmán kormánya. Mert van ám még sok részlete a megoldásnak, melyek tárgyalás alá kerülnek. Ilyen a bankkal való alkudozás, ilyenek lesznek a külföldi államokkal kötendő szerződések pontozatai. Van tehát alkalom folyvást, hogy az osztrák politikai körök kor­mányunk gyöngeségéből újabb és újabb hasz­not húzzanak. Az osztrákok álláspontja nagyon termé­szetes és nagyon erős. Tudják, hogy az a kor­mány, mely annyira ment az engedmények te­rén, kisebb engedmények fölött nem fog sokáig sem alkudni, sem az oly erkölcsi és elvi vere­ségek árán csupa hatalomkapzsiságból megkö­tött szerződést kérdésessé tenni. Innen van, hogy a magyar kormány szédületében nem bír megállapodási pontot találni. Legújabb kelettel már arról van szó, hogy a két kormány által az osztrák nemzeti bank­kal folytatott tárgyalások a szabadalom­levél stádiumai fölött, máris új vereséggel fenye­getik a magyar kabinetet. Az eredeti megállapodás szerint az ércz­­fedezeten felül való jegykibocsátásból 30 szá­zalék illette volna Magyarországot és 70 per­czent Ausztriát. Most aztán midőn e pont felett tanácskoztak, az osztrák érdekeket szol­gáló és az osztrák kormányférfiak által sugall bankemberek e­gyota arányt visszautasítják. Azt mondják Magyarország nem veszi igénybe e 30 százalékot, Ausztria ellenben többet vesz igénybe 70 százaléknál, s ennélfogva a bank az arányt időről-időre kívánná megsza­­batni. Felesleges magyaráznunk hova czéloz e követeléssel az osztrák bank. Még e 30 száza­lékon belül is a legveszélyesebb pénzügyi gyámság alatt akarja tartani az országot és oly függésben az osztrák piacztól, melynél alárendeltebbet képzelni sem lehet. Ez eljárás törvényesítése sem több sem kevesebb, mint a bécsi piaczot határtalan hitelről biztosítani a mi rovásunkra. Kell-e aztán ide magyarázat, hogy e kö­zös bank nemcsak, hogy még a „közös“ szó értelmében nem felelhet és nem is akar meg­felelni a magyar pénzpiacz érdekeinek, de sőt egy hajszállal sem enged a mostani viszonyból, mely fiókjai által rendszeresen megölni igyek­szik nemzetgazdasági életünket. Már magunk is borzadunk az általunk a kiegyezésre vonatkozólag tett állítások meg­döbbentő teljesedésétől. S határ sincs e rosszab­bodás terén, mert minden istenverte alkudozás­nál a tények túlszárnyalják a legpessimistiku­­sabb félelmeket is. Hátra van ugyan még mindig a kérdés: annyi csalódás, szégyen és megveretés után nem fog-e a kormány végre erélyesen szem­beszállni e vakmerőbbnél vakmerőbb zsarolási és lealkuvási kísérleteknek. Mi nem áltatjuk magunkat e részben legparányibb remén­nyel sem. A­ki egészen az ördögé, s aláírta a fő­szerződést, az a testéből le nem kötött kis ujját vissza nem fogja rántani, mert képtelen a rá­nehezedett túlsúly következtében. S hogy csakugyan még kedvünk is elmen­jen a kétségbeesőknek utolsó vigaszul kijutni szokott reménykedéstől, két nyilatkozat elmet­szi annak lehetőségét is. Az egyik az „Ung. Act.“ nyilatkozata, mely ez új követeléseket azzal vezeti be, hogy „teljes biztonsággal vár­ható a két kormány megegyezése“ a szabada­lom megújítása tárgyában. A másik nyilatko­zat a „Hon“ részéről jó, mely lágymeleg ellen­vetéseivel közel eshetőséggé teszi újabb meg­­veretésünket. Már az rendszeres tapasztalat, melyet az alkudozások kezdete óta, egyetlen egyszer sem döntötték meg az utólagos tények, hogy a „Hon“ szabadkozása nem volt egyébre szánva, mint leplezni a szóférc­elése közben megtörtént engedményeket. Sorsát senki sem kerülheti ki, nem fogja kikerülhetni az új függelék csapást a magyar nemzet sem. Érzékenyen boszulják meg a fejle­mények a nemzet által elkövetett baklövést, midőn belerohant a csalárdul kimódolt róka­­kelepczében, melyben most hajótörés szenved minden igaz joga és minden érdeke. Színezze csak ki magának ez uj enged­mén­nyel járó visszásságokat és vesztességeket, s akkor eléje tárul teljes kerekdedségében és összes körvonalaiban a magyar hitelviszonyo­kat uraló veszély. Eddig meg volt a biztosí­téka, hogy a mi visszaélés történt a válságos idők válságainak betetőzésére, a szükherű és ellenséges magatartás valamennyi ténye, egy nem szabadalmazott, s hazánkban csupán meg­tűrt intézettől származott. Ezentúl azonban mindez a szabadalom és törvény erejére emel­kedik és aggály nélkül pusztíthat századokra kiható részlelküséggel anyagi állapotunk meg­rontásában és államiságunknak az osztrák kar­mokba való buktatásával. Elszorul az ember hazafius szive és ön­kényt támad a kérdés, honnan veszi magának a bátorságot e kormány egész jövőnket alá­ásni. Mert az mit tesz, az túlmegy minden mér­ POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. téken, és a lelkiismeretlenség oly fokáról ta­núskodik, melynek jellemzésére és megtorlá­sára nem elég éles fegyver a toll. Mazuranics bán ma hosszabb ideig értekezett Széll pénzügyminiszterrel. A bankkérdésről ezt írja az „Ung. Act.“ Teljes biztonsággal várhatjuk­ azt, hogy a két kor­mány az osztrák nemzeti bankkal a szabadalom megújítása tárgyában fog egyezni. Az új egyezmény ugyan a bank kívánsága folytán egy két pontban vál­toztatást fog szenvedni, ezek azonban egynek kivéte­lével nem lényegesek. Lényeges csupán a bankjegyek contingentálására vonatkozólag kivánt módosítás. A megállapodás szerint ugyanis az étczfedezeten felül való jegykibocsátásból 30 százalék illetné meg Magyarországot és 70 százalék Ausztriát, a bank azonban azt állítja, hogy szabály szerint a 30 szá­zalékos ar­ányt Magyarország nem veszi igénybe, az azonban gyakran megtörténhetik, hogy Ausztriá­ban a 70 százalék nem lesz elegendő s hogy hiány állhat be bankjegyekben. Ezért is a bank azt óhaj­taná, hogy a contingentálás időről-időre a minden­kori szükséghez viszonyítva szabassék meg, mire nézve azonban bizonyos külső változtathatlan kor­látok volnának fölállítandók. Az „Odessky Wjestník“ írja, hogy a napok­ban több orosz önkénytes tért vissza Odessába. Ezek oly önkénytesek, kiket Szerbiából Csernajeff „megbocsáthatlan gyalázatos“ magatartásukért ki­utasított. A „St. Petersb. Wjedomosti“ jelenti, hogy is­mét újabb önkénytes csapatok mentek Szerbiába. Nevezett lap szerint e hó 7-én is 130 önkénytes (ezek közül 30 saját költségén, 100 pedig segél­­­lyel, melyet az ottani szláv komitétől kaptak) uta­zott el Szerbiába Bersijev herczeg vezetése alatt. Két eskadron tesekaui és kubai kozák most készül elutazni. Ezen csapat élén Olivostoff őrnagy és 4 tiszt áll. A „Nowoje Vremja“ a hathavi fegyverszü­netről egy heves és fenyegető hangon tartott czikket közöl, melyből átvesszük a következőket: „Az orosz nép kárhoztató ítéletet mondott Törökországra. Készül testvéreinek segítségére sietni, és már régen elhatározta, hogy Törökországgal nem lehet alkudni. Becsülje bár Törökország Európát kevésre és al­kudjon bár­ki tőle időt a végből, hogy azután Orosz­országot megtámadhassa, s hogy annál jobban el­készülhessen a bolgár nemzet kiirtására: mi ezen Európához nem csatlakozhatunk; és pedig azért nem, mert mindenekelőtt az orosz nemzet lenne a hathavi fegyverszünet első áldozata. Ezen nemzet szintén kényszerítve lenne hat hónapon át türelmét, hazafiságát, nagylelkűségét és összes anyagi erejét elnyomni, hogy a háborúra készüljön. Ez kín volna. A szemtelennek megbocsátunk egyszer, kétszer, de az angyali türelemnek is van határa. A hathavi fegyverszünetre az egyedüli válasz legyen, Bulgária azonnali megszállása és a török határnak átlépése Kis-Ázsiában az orosz hadsereg által. A diplomácia képtelen valamit tenni, a fenyegetések még ha­tástalanabbak, az egyedüli választás­é a háború. A szabadulás órája közeledik, s mi azt hisszük, hogy ezen rettenetes óra bekövetkezik. Tö­rökország és vele együtt több hatalom tudni fogja azután, hogy mit jelent az orosz hadsereg, a nép és­ mivelt orosz lelkesedése által támogatott hadsereg . Ezen közönség kormányát tanác­csal és tettel fogja segíteni, és­­ az idő ész- és felvilágosodás által meg­erősödött harczosait valamennyi szláv országba el fogja küldeni. Ez nem csak ágyukkal és fegyverek­kel folytatott háború lesz, hanem a szláv eszme propagandájának intelligencziája által folytatott háború, melyet nehány hatalom az „orosz Spionage“ nevezettel iparkodott megbélyegezni. Nem Chauvi­nismus nem henczegés vezetik érzelmeinket, mint azt elleneink állítják. Mi tudjuk, mit tesz az háború, már láttuk is; mi láttuk azon elnyomott népet és annak nyomorát. Mi csak a háború elkerülhetlen­­ségéről beszélünk és azt mondjuk, hogy ez az egye­düli eszköz a keleti kérdés megoldására, miután minden többi eszköz ki van már merítve és haszna­vehetetlennek bizonyult be. Oroszország becsületét és tekintélyét nem koczkáztathatja, és vállaira fogja rakni azon keresztnek terhét, melyet a sors számára kirendelt— meg fogja alapítani a szívós és erős szláv törzs szabadságát. Ba­rátai, és pedig leghívebb szövetségesei az elnyomott népek lesznek. •­ Budapest, okt. 10. x. Egy idő óta a kormány, de különösen annak hivatott osztálya, a közoktatási minisztérium élén­ken látszik foglalkozni a tanügy szabályozásával. Tagadhatlan, hogy ezen tevékenység még nem ered­ményezett valami pozitív sikert, ha csak azon né­hány száz tanfelügyelő kinevezését nem tekintjük annak, mely nem­régiben a hivatalos lap egy jelen­tékeny részét vette igénybe, de mindamellett szíve­sen vennők a látszólagos mozgalmat a tanügy terén beállandó reform zálogául, csak ne találkoznánk annyiszor csonka dolgokkal, melyek mint az alko­tandó tökély részletei szivárognak ki a közön­ség közé. Ilyen csonka műveletnek találjuk a nem régi­ben közrebocsátott „közép­iskolai rendtartás“-t, mely már foganatba is vétetett és mint a középta­­nodai reform egyik kiegészítő része, következtetést enged vonni magára a törvényjavaslatra. Nem tudjuk hány retortán ment keresztül az előttünk fekvő m­ű, de annyi tény, hogy az illető kö­zegek, nevezzék azokat iskolatanácsnak vagy titkos Szerda, 1876. október 18. Szerkesztői iroda: Budapest IV. megye­ház tér 9. sz. hová a lap szellemi részét illető minden közlemény küldendő. — A küldemények csak bém­entesen fogadtatnak el. Kéziratok csak rendkívüli esetben kül­detnek vissza. Kiadó-hivatal s ‘­Budapest IV. megyehát tér 9. s­ Wodianer F. nyomdájában. A pénzügyi bizottságiból. — Október 17. — A bizottság mai ülésében mindenekelőtt képviselőház elnöke, ki meghivatván, felvilágosításo­­­kat adott az országgyűlés költségeire nézve. A gyorsirodára nézve előadja, hogy a végleg alkalmazott gyorsírók állami hivatalnokok, kik az állampénztárból kapják fizetősöket, a kinevezést két ház elnöke eszközli. Továbbá az összes személy­­­zet létszámát és fizetéseit sorolja fel. Azon kérdés hozatott föl, várjon a gyorsírók nem nyernek-e a felsőháztól külön fizetést és lakbért ? Ennek kipu­­hatolására előadó küldetett ki. Szóba került ezután a gyorsirodának a hírlapokkal való viszonya, melyre nézve a bizottság nem tartja szükségesnek, hogy e tárgyban részéről valami intézkedés történjék; a ház elnöke azonban közbenjárását ajánlotta föl a gyorsírói jegyzeteknek a lapok részére jutányos ki­szolgáltatása iránt. Horváth L. a képviselői napidíjakra nézve indítványozza, hogy azon hónapokban, melyekben csak csekély számú napokon tartatnak ülések, napi­díjak ne adassanak az egész hónapra. Tisza miniszterelnök nem tartja czél­­szerűnek e kérdésnek jelenleg szabályozását. Helfy a közvélemény indignatiójának okát abban látja, hogy az országgyűlés a költségek da­czára üdvös törvényeket nem alkot. W­ahrmann nyolcz­­óra véli a napidíjakat megállapítani, mint a­mely arány megfelel az eddigi zárszámadásoknak. S­i­m­o­n­y­i E. a nemzetet felvilágosítani kí­vánná az iránt, hogy képviselőitől ingyen munkát nem kívánhat, a költségek annyiban vétessenek fel, a­mennyi időre az országgyűlést együtt tartani kívánják. A bizottság hosszabb vita után abban állapo­dik meg, hogy az országgyűlés költségei nyolc­ hó­napra vétessenek föl a költségvetésbe. Következett ezután Fiume költségvetése. Előirányzat 28,630 frt. Itt egy miniszteri tanácsosi czim és jelleggel felruházott osztálytanácsos részére 1000 frt— más megtakarítások által ellensúlyozott —• többlet irányoztatik elő és az iroda­tisztek vala­mint a szolgák némi fizetés javításban részesülnek. Tisza miniszterelnök a kormányzóság sze­mélyzetének kivételes helyzetével indokolja ezt. Zsedényi és Wahrmann ellenzik a fize­tés javítást. Helfy megrovandónak tartja, hogy a kor­mány a magyar elemnek Fiuméban megteremtésére, valamint a dalmatiai kérdés megoldására nézve nem tett semmit. Kautz szintén ellenzi az 1000 frt pótlóknak mostani viszonyok közt való megadását. Tisza miniszterelnök állítja, hogy Dalmá­­tiára nézve a magyar korona joga mindeddig fen­­tartatott és érvényben van, de a kormány jelenleg nem tartja kívánatosnak oly dologba fogni, a­mely defic­itünket néhány millióval növelné. A fiumeieket a magyar nyelvre kényszeríteni nem lehet, ha annak tanulására nincs meg bennök a vágy. Kéri a tétel megszavazását. Horváth L. előadó csatlakozik a miniszter­­elnök kérelméhez és ajánlja a megszavazást. A bizottság az osztálytanácsos fizetési pótlé­kát megszavazza, azonban az iroda­tisztek és szolgák pótlékát törli. Következett az őfelsége személye körüli minisztérium költségvetése. Elő­irányzat 50.343 frt. W­enckheim b. miniszter kéri a bizottsá­got, hogy irodatisztnek, ki egyszersmind pénztár­noki s más fontos teendőket is végez a 300 frt. fize­tési pótléka rendes fizetésébe beszámíttassák. Zsedényi, Simonyi E. és Hegedűs előadó ellenzik a miniszter kérelmének engedélye­zését, — a bizottság az előirányzatot változatlanul fogadja el. A fiumei törvénykezési provisoriumnál az igazságügyminisztérium által fölvett 1950 frt ki­adási többletet azzal indokolja Perczel minisz­ter, hogy a királyi táblánál Fiume részére rendsze­resített harmadik birói állomás okvetlen betöltendő. Horváth előadó és P­u­l­s­z­k­y ellenzik a többlet megszavazását, a bizottság ezen értelemben a többlet törlésével szavazza meg az előirányzatot. Az igazságügyminisztérium költ­ségvetése kerülvén szőnyegre: Horváth L. előadó előadja, hogy 3 év óta e tárcza költségvetése 2.500,000 fttal apadt és 1873 óta az előirányzott összegből 1.800,000 frtot taka­rított meg a minisztérium. Ezzel szemben azonban a bizottság által hozott megállapodások közül sok nem valósittatott, így a perrendtartás javítása, az ügyvitel és a telekkönyvi eljárás egyszerűsítése, bírák fokozatos fizetési rendszere, a rabtartási költ­­­ségeknek közigazgatási után beszedése, a fegyelmi eljárás szabályozása stb. ezekre nézve a bizottság határozatai szerint a minisztériumnak javaslatot kellett volna előterjeszteni; ezekre nézve óhajtja, hogy a bizottság határozatának elég­tétessék. Vis­­­szatérve a költségvetésre megjegyzi, hogy azon elő­irányzattal szemben, melyet a kilenczes bizottság a jövő évre felvett az igazságügyminisztérium költ­ségvetése egy negyed millióval kedvezőbb ; ez annyira le van apasztva, hogy itt nagyobb mérvű törlésről alig lehet szó, úgy hogy azt majdnem normal-budgetnek lehet tekinteni. Pulszky Ágost nem hiszi, hogy a czélba vett megtakarítások egy része állandó lehessen, de másfelől újabb kiadásokra is készen kell lennünk pl., melyeket a büntető törvény fog maga után vonni, a fellebbezés s az illetékesség ügyét rendezni kell, különben a mostani költségvetés nem elégséges. — Aggodalma van a megtakarításokra nézve, ha a te­kinti a bírák függetlenségének hiányos voltát, s a telekkönyvi rendezési viszonyok hátramaradását. Kijelenti, hogy törlést a részleteknél nem fog ja­vasolni. P­e­r­c­z­e­l Béla miniszter az előadó által emlí­tettekre vonatkozólag megjegyzi, hogy a perrendtar­tás munkában van s hogy a­ telekköny­vnek átalakítása lassan megy, annak oka az, hogy kevés az alkalmas ember. büntető Pulszkynak válaszolva megjegyzi, hogy a törvénykönyvet a mostani kiadásokkal is életbeléptethetőnek tartja, a­mi a megtakarításokat illeti annál többet a­mit javaslatba hozott, lehetet­lennek tart. Lukács Béla nehezli, hogy a bírák nyugdí­jaztatása alkalmával olyanok is neveztettek ki, kik nem tartoztak a birói létszámhoz. Kézdi minő pénz­ügyi eredménye volt a bírósági reductióknak s lesz-e valami a törvényszéki és közigazgatási kikerekité­­sekből, s mikor? P­e­r­c­z­e­l Béla miniszter azt válaszolta, hogy néhol kénytelenségből ügyvéd is neveztetett ki bí­róvá. A nyugdíjazás illetékes informatió mellőzésé­vel sehol sem történt. A reductio által 1 és fél millió takaríttatott meg. Simonyi E. azt kérdi, vájjon javult-e az igazságszolgáltatás a 2 és fél millió többletnek meg­felelőig, a­mióta az igazságügy reformja történt. — Úgy látja, hogy nem, sőt még mindig experi­­mentálnak. A költségvetést igen nagynak tartja. Ezzel az általános vita e tárcza felett véget ért s az ülés d. u. 2 órakor eloszlott. codificátoroknak — nem találták fején a szeget. Ötvennyolcz paragrafus között alig találunk hár­­mat négyet, a­mely az iskola közönséges adminis­tratív és diablanszerű teendőin felül emelkedik, de ezen három-négy szakaszra aztán annyi visszásságot, annyi egyoldalúságot és következményeiben annyi károst tartalmaz, hogy kellő felosztás mellett mind az 58 szakaszra jut egy meglehetős adag.­­ Nem lehet szándékunk az egész rendtartás minden szakaszát bonczkés alá venni, mert külön­­ben mi is azon hibába esnénk, melyet a „rendtar­tás“ készítői elkövettek, hogy t. i. semmit mondó dolgokra pazarolnék szavainkat; de mindamellett még a kevésbé lényegesnek látszó egynémely sza­kasztól nem vonhatjuk meg észrevételeinket, mint­hogy nézetünk szerint ezen szakaszok a tanügy, ille­tőleg a középtanoda belszervezetére nézve nem épen jelentéktelenek. Ilyen p. a 11. §., mely azt rendeli, hogy egy osztályba 50 tanulónál több De vétessék fel egy­­— „kivévén, ha az intézetben elég a helyiség párhuza­mos osztályok felállítására, s ha a tanártestület ezek tanítását is kellő módon szabály szerint lát­hatja el.“ Fából vaskarika. ” Itt önkénytelenül azon kérdés merül fel: van-e a középtanodai tanárnak elég dolga vagy nincs ? Ha van, a párhuzamos osztályok terheit nemcsak igazságtalanság, de mivel a rendes rá­­róni osztá­lyok csorbításával járhatna, czélszerűtlen; ha pedig nincs, gondoskodni kell, hogy legyen, és így az al­ternatíva semmiképen sincs helyén. Nézetünk szerint azonban a középtanodai ta­nárok busásan vannak elfoglalva, akár a tananya­got, akár pedig az ennek feldolgozására szánt órák számát vesszük tekintetbe, mert 16 óra előadásra — sőt sok helyütt 18—19 — és ezenkívül néhány óra a házi- és iskolai dolgozatok javítása eléggé igénybe veszik a középtanodai tanár szellemi és testi erejét, főleg ha hozzá­tesszük még, hogy né­mely tantárgy még a legroutinírozottab tanár részé­ről is megkívánja a készülést — a­mi szintén néhány órába kerül. A rendtartás ezen szakasza tehát nem mond semmit, pedig a tapasztalás azt mutatja, hogy az ügy határozott,­ útmutatást követel, mert a rend­tartás ezen §-ának mostani szerkezete mellett­­ alig­ha sok olyan dolog nem fog történni, a­mivel a tanügy, sem pedig a rendtartás szerzőinek dicsősé­gére nem fog válni. A 27-ik §. minden tárgy előadására engedé­lyezett tankönyv szükségét mondja ki. Ez ellen nincs kifogásunk, de igenis van kifo­gásunk az ellen, hogy a minisztérium az illetékes faktorok, t. i. a tanárok belevonása nélkül döntsön ezen fontos ügyben. Mi nem gyanúsítunk senkit, de az engedélye­zett sok rész­könyv azt bizonyítja, hogy a cirque­­szellem e téren is erősen gazdálkodik és a sok hiva­talos író nemcsak a vezérczik és dicsbeszéd készíté­sére szorítkozik, hanem még iskolai szakkönyvek c­s­i­n­á­l­á­s­á­t is űzi és minthogy ezen hivatalos irók nagyon közel vannak a miniszteri bureaukhoz, az engedélyezés nehézségeit is könnyű leküzdeni. Felfogásunk szerint e tekintetben a legjóvál­tottabb tényező egy a gymnasialis és reáltanodai tanárok kebeléből összeállított oly országos bizott­mány lenne, a­mely a köztanodák minden osztályát illetőleg minden tantárgyat két-két egyén által kép­viselné. Ezen bizottság a nagy szünidő alatt rendes gyűlést tartana és ez alkalommal az egyszer­ként az elnökség útján hozzájutott szakmunkák éven­fe­lett döntene. Az erről szóló jelentés a közoktatási miniszté­riumhoz terjesztetnék, a­mely azt azzal venné tudo­másul, hogy a czélszerűnek talált könyv alkalma­zása ellen nincs kifogása. A gyakori változtatástól nem volna mit tar­tani, mert a most dívó plágiumok ritkulásával az iskolai könyvek nem szaporodnának gomba módra — és ha mégis a jónál jobbat találnának — a vál­tozás nem történnék a tanügy kárával. Czélszerűtlennek sőt károsnak kell monda­nunk a 33. §. intézkedését, mely szerint a tanárok a rokonszakok előadásait meglátogatva, a tudomá­nyok kellő haladásáról közvetlen tudomást szerez­hetnek. Ezen intézkedés egyenesen arra van teremtve, hogy a tanári testületben a meghasonlás magvát hintse el, mert ha azt hisszük, hogy a tanárok mint humanisták ment­ek az emberi gyarlóságok terhei­től, akkor bizony nagy csalódásoknak lehetünk ki­téve. Kenyéririgység, ki nem elégített ambiciók po­litikai és társadalmi nézetkülönbségek és számta­lan más kinövése az emberi gyöngeségnek elég bő­ven fogják bizonyítani, hogy ez intézkedés nem tar­tozik a szerencsésebbek közé. Az igazgató és főigazgató hivatalos iskola­­látogatása elég arra, hogy a­ tanítás mikénti hala­dása ellenőrizve legyen, többre pedig nincs szükség. Hogy a tanár is lépést tartson a kor vívmányaival és a tudomány haladásával, arra nem a kortársak látogatása fogja őt ösztönözni. A­mi azonban legin­kább szolgáltat alklamat a megütközésre, az a 144 és 49 §§-ok egybevetése. Ugyanis a 44. szakasz követ­kezőleg szól: „Az ismétlés bevégeztével a nyilvá­nos vizsgálatok előtt tartandó az év utolsó, az iskola állapotának az oktatás eredményének el­lenőrzésére szánt kettős tanácskozása, melynek a tanulók évi bizonyítványainak elké­szítése a főtárgya. (!)“ A 49. §. pedig imigy szól: „A nyilvános vizs­gálatok osztályonként junius hó második felében tartatnak meg. A tárgyi anyaguk, vagy alapfogal­maik s rendszerük tekintetében rokon szakok az alsóbb osztályokban két, a felsőbbekben három cso­portba egybekapcsolva teszik egy-egy napon a vizs­gálat tárgyát, s főleg oly tételek és feladatok tűzen­­dők ki, melyek alkalmat szolgáltassanak arra, hogy a tanuló nyert ismeretéről nagyobb összefüggésben adhasson számot“ sat. sat. Tehát a bizonyítványok elkészítése után vizsga. Hogy váljon mi értelme legyen a vizsgának, midőn a calculus minden tanulóra nézve — nemcsak hogy megvan alapítva, de a bizonyítvány már ki is van nyomtatva, azt a rendtartás készítői tudják csupán. Ezen eljárásnak azonban nemcsak káros, de határozottan veszedelmes oldalai vannak. A­ tanuló mihelyest tudni fogja, hogy az ő bi­zonyítványa az utolsó ellenőrző tanácskozás alatt elkészült, többé az iskolával nem törődik, és miután ezen tanácskozás körülbelül május végével tartozik, az iskolai év pedig június 30-ikán fejeztetik be , ugyancsak küzdeni kell majd az igazgatónak és a tanári karnak, hogy növendékeiket valahogyan megtarthassák. Azzal pedig, hogy a vizsgán még felelni is tudjon, pláne nem törődik, mert hisz’ a vizsga az ő előmenetelére nézve nem mérvadó, kö­vetkezésképen ösztönül nem szolgálhat neki. De *ez még mind hagyján! A­mi leginkább viszás, czélszerűtlen, sőt mond­hatni ámításra fektetett, az azon körülmény, hogy a czélnélküli parádés vizsgán jól talál felelni az, a­kinek rósz bizonyítványa van, és rosszul, a­kinek jeles az előmenetele. Ebből aztán oly botrány fej­lődhetik ki, hogy a rendtartás minden rendjét ren­detlenségbe hozza. És hogy ez ne történjék, kénytelenek lesznek a tanárok oly kérdéseket adni, minőket az előre megállapított calculusok követelnek, nehogy­­ az intézet és annak elöljárósága compromitáltassanak. jából Nemde pompás egy munka ? Pedig csak nagy­szellőztettük. Egyébiránt úgy hisszük, hogy junius 30-ika után , midőn tényleg bekövetkezik a mit ez úttal csak felteszünk, lesz alkalmunk e tárgyra visszatérni, hogy élesebb vonásokban is kör­­vonalazzuk a zsíros sine curákból éredő tábor mun­kásságának czélszerűségét. A háború. A sötétben s lábok ujján járkáló diploma­ták mozdulatairól még ma sem tudni semmi bizonyosat. Mozognak-e, közelednek-e egy­máshoz, az egyetértés baráti jobbját vagy tőrt nyújtanak előre, vagy tán aggódva lesik egy helyben állva egymás mozdulatait, s azt egyetlen fénysugár s a legcsekélyebb rész sem árulja el. A külföldi sajtó s a táviratok egyet­len tényt vagy esetet sem említenek, melyről következtetni lehetne nem a jövendő, de csak a jelen helyzetre is. Minden, ami erre vonat­kozólag tudomásunkra jut, nem egyéb egyes hírlapok föltevései s nézeteinél. Mint az új „Presse“ értesül, az orosz ma­gasabb körök midőn megelégedéssel constatál­­ják, hogy Ausztria-Magyarország semlegessége Oroszország részére biztosítva van. Ennyire — mondja az uj „Presse“,— még nem jutottunk. Nevezett lapnak egy másik értesülése szerint a közbenjáró hatalmak már rá­akadtak volna a dolog nyitjára. El akarják ugyanis különíteni a békekötés ügyét a biztosítékadás kérdésétől s Oroszországnál odahatni szándékoznak, hogy a béke érdekében mondjon le a biztosíték iránti követeléséről. A „ Times“-nek tegnapi lapunkban távira­tilag ismertetett czikkére megfelelt a „Nordd. Alig. Zig.“ E lap így szól: „Nem tudjuk, hogy Bismarck herczeg a nagy félelem által diktált fölhívásra mit gondol, s még kevésbbé, hogy a „Times“ az angol kormány nézeteit fejezi-e ki, de annyit tudunk, hogy a külpolitikában szá­mot vett Bismarck herczeg a német nép leg­bensőbb érzelmeivel, már pedig azon magatar­­tás, melyet Anglia 1870. évben s később Németország irányában követett, nem igen biztatja Németországot egy Angliával Orosz­ország ellen kötendő szövetségre. Mi 1870-ben minden nehézség daczára a magunk kezére dolgoztunk s azután is a magunk számlájára; minélfogva Anglia nem találhat Németország­ban oly szövetséges társat, ki hajlandó legyen az angol keleti politika nyereségei s vesztesé­geiben osztozni. — A „Nat. Ztg.“ azt hiresz­­teli, hogy Olaszország minden körülmény közt Oroszországgal fog tartani, s hogy Francziaor­­szág Angolország felé hajlik. Az angol sajtó éles bírálat alá veszi a török fegyverszüneti javaslatnak Oroszország részéről történt állítólagos elutasítását s kétségtelen bizonyítékul tekinti arra nézve, hogy Oroszország minden békés megoldástól vonakodik s csupán a háborút akarja. Hogy a diplomatia legközelebb mire fogja magát határozni, arra nézve semmi hír sem érkezett, s úgy látszik, mintha a hatalmak egyetértése már csak a múltban léteznék. A „P. Lt.“ távirata szerint Anglia kijelentette volna, miszerint a diplomatiai együttes lépés lehetőségét a mostani tényállás kizárja. A szerb harcztérről jelentik, hogy f. hó 13-án sürü ködben négy zászlóalj nizam átkelt a Drinán és Losnicza felé indult. A szerbek Dres­­kovics ezredes alatt azonnal eléjök mentek s rövid harcz után visszaűzték őket; a vesztesség mindkét részen jelentéktelen volt. E vidéken most is elég nagy szerb haderő áll. Csolak-Antics a Toplicza völgyben kivívott sikerért a Takovorendet kapta. Kladován át még folyton roppant számú orosz ér­kezik; angol hirek szerint a napokban egyszere négyezer kozák lovas jött oda. A szerb viszonyokról október 14-ről Belgrádból következőket írnak a „Pol. Corr.“-nak: Szevcsa Mih­ailovics miniszterelnök tegnapi eluta­zása Deligrádba némi feltűnést kelt, mert ez uta­zás a minisztertanács utóbbi határozatával a leg­bensőbb összefüggésben áll. Milán fejedelem, ki a czárral szemben lekötve érzi magát, még egyszer szőnyegre hozta a királyi czim ügyét e „szapanbu­­rék“-ot, mint a fejedelem azt nevezi. Meglehetős élénk vita után szótöbbséggel azt határozták, hogy a katonai és polgári hatóságok értesítendők, hogy az államfő czime csak a „régi“, a törvényes lehet. De minthogy deligrádi hírek szerint a miliczia nagy része minden áron fenn akarja tartani a hazafias művet, a meglehetősen népszerű miniszterelnök a hadsereghez ment, hogy személyes közbelépésével észre térítse a túlbuzgó hazafiakat. Alig szenved kétséget — írja levező — hogy az öreg­úr külde­tése sikeres lesz. Minthogy az orosz tisztek kihágásai Belgrád­­ban számtalan panaszra adtak okot, a hadügymi­niszter Dandeville orosz tábornokot nevezte ki a város térparancsnokává. Az ő kötelessége lesz az L 1

Next