Egyetértés, 1876. november (10. évfolyam, 262-286. szám)
1876-11-03 / 263. szám
mondhat egyebet, mint amit elmondott. A kölcsönök kiadási előirányzata megszavaztatott. A keleti vasút államkötvényei után járó kamatok előirányzata függőben hagyatott. A vasúti kamatbiztosítási előlegeknél Wahrmann tudni óhajtaná, mennyi az egyes vasutak kamatbiztosítási összege. A pénzügyminiszter ígéri, hogy mihelyt a vasúti függő ügyek tisztáztatnak a kimutatást elő fogja terjeszteni. Ezzel az ülés véget ért. A jövő ülésen a fedezet kérdése fog tárgyaltatni. Belgrád, okt. 31. (B. C.) A legújabb hirek, a szerb hadsereg vereségeiről az itteni lakosságra leverő hatást gyakoroltak. Valamennyi szerb, még olyanok is, kik eddig legbuzgóbb hívei voltak Riszticsnek, a háború befejezését óhajtják, melyet az omladina menthetlen módon felidézett. Itt úgy, mint a táborban a legnagyobb fejetlenség uralkodik és a legnagyobb fokú elkeseredés az oroszok és különösen Csernajeff ellen. Átalában a Szerbiába jött oroszok, kik legnagyobb részben proletárok, már most mindennemű kellemetlenséget okoznak a szerb kormánynak, úgy hogy kényszerítve voltak, itt egy külön parancsnokságot felállítani, melynek kötelessége az ide csődült csőcseléket, mely itt mindennemű kihágást elkövet, kényszer utján Oroszországba visszaküldeni. A művelt orosz tisztek önkényt hagyják itt a szerb hadsereget és csodálkozásukat fejezik ki a felett, hogy a törökök még nem jöttek Belgrádba. A lakosság elkeseredése a jelenlegi omladinista kormány ellen nem kevésbé nagy, mint Oroszország ellen. Riszticset azzal vádolják, hogy a háborút csak azért kezdeményezte, hogy a kormányrudat megragadhassa, és hogy magát és családját gazdagítsa. A mostani kabinetfőnök ismeri a pénz becsét, különösen saját országában, és valamennyi szállítással a hadsereg számára apósa lett megbízva, ez oly körülmény, melyet az egész város ismer, ámbár a szállításokkal való megbízatásnál minden fogást felhasználtak a decorum megőrzését illetőleg. Továbbá tudva van az is, hogy az oroszországi pánszláv komiték igen jelentékeny összegeket küldenek nemcsak a szerb kormány — és Csernajeff— hanem dr. Risztics János czíme alatt is. Ma minden fegyverfogható férfi a 18 dik évtől az 50-ik életévig fel lett szólítva, hogy a hadsereghez menjen, sokan vonakodnak ezen parancsnak eleget tenni, hivatkozva arra, hogy a gazdag katonaköteles kereskedők egész háborítatlanul időznek Belgrádban. Szendrő (Semendria), okt. 31. (P. D.) Tegnap délelőtt féltizenkét órakor érkezett ide Milán fejedelem, igen szerény járművön, kisérve szárnysegéde által és egy másik fogat által, melyen szolgája és podgyásza volt elhelyezve. A mily szerényen utazott, époly szerény volt fogadtatása is. Csak a község elöljárója, ki érkezéséről táviratilag tudósítva lett, ment eléje a község határáig. A fejedelem csak rövid ideig tartózkodott itt, s uj előfogattal tovább utazott. Bucsuzáskor azt mondá a község elöljárójának:„Legyetek nyugodtan. Snap alatt meg lesz a fegyverszünet,é s felszólitá az elöljárót, hogy tudassa Deligrádban megérkezését. Midőn a község elöljárója a távirdahivatalba ment, hogy a fejedelem parancsát teljesítse, már csak egyik felét a táviratnak lehetett Deligrádba elküldeni, a másikat nem, Deligrád vagy a törökök kezében volt már, vagy pedig a szerbek maguk rombolták le a távírda oszlopokat visszavonulásuk alkalmával. A ma visszatért fuvarosok azt beszélik, hogy a fejedelem nem utazott Deligrádba, hanem Jagdamba ahol most Csernajeff főhadiszállása van, és utazásának czélja az, hogy az oroszok és szerbek között kitört egyenetlenségeket kiegyenlítse. A Djunis előtti utolsó csatákban egy 1500 oroszból álló csapat képezte az előcsapatokat. Alig, hogy elindultak, sűrű köd ereszkedett le. Az utánuk menő szerb csapatok hirtelen erős fegyvertüzelést hallottak, sőt néhány török golyó egész hozzájuk jutott, azt hitték, hogy a támadás őket illeti. Az egész vonalra tehát hatalmas tüzelést kezdettek meg, úgy hogy a szegény 1500 orosz két tűz közé került, 8 majdnem teljesen megsemmisittetett, mig a tévedést észrevették, miután az oroszok azt hitték, hogy elölről és hátulról is a törökök által lettek megtámadva. Másrészről ugyan azt is állítják, hogy a szerbek ezen tévedést szántszándékkal követték el. A honvédtisztek özvegyei és árvái ellátása. A honvédelmi miniszter az ország törvényhatóságaihoz, főispánokhoz, főpapokhoz, káptalanokhoz és a különböző rendek főnökeihez a következő felhívást intézte : Honvédségünk közel nyolcz évi fennállása alatt, a fejlődés azon fokát érő el, hogy több helyen és alkalmakkor bemutatott életképessége a koronás fejedelem megelégedésével s a nemzet tetszésével találkozott. Ezen nemzeti alapon szervezett katonai testület tehát, létjogát, immár nemcsak a törvény szavai-lét czélját legalább 500 frtnyi o. é. ajándékkal előmozdítják. Az alapítók nevei közzé fognak tétetni, s a társulat helyiségében örökös hálás megemlékezésül, az utóvilágnak láthatóan átadatni. b) Alakítók azok, kik a nélkül, hogy az egyesület jótéteményeire igényt tartanának, legalább 100 frtnyi o. é. egyesületi járulékot egyszer mindenkorra, vagy 10 éven át évenkint legalább 20 ftnyi járulékot fizetnek. Ezen tagok az alakítók jegyzékébe vétetnek föl. c) Tiszteletbeli tagok azok, kik az egyesület körüli rendkívüli érdemeik következtében olyanokká 12 ik § ban megválasztatnak. d) Valóságos tagok azok, kik a 12 ik § ban említett fizetéseket teljesítik. A m. kir. honvédség tettleges, szabadságolt és nyugalmi állományához tartozó, továbbá a szolgálaton kívüli viszonyban álló összes honvédtábornokok, törzs- és főtisztek, (hadbírák, orvosok, kezelőtisztek), valamint a honvédség katonai tisztviselői az egyesületbe, mint valóságos tagok, bármikor beléphetnek. Az egyesületbe belépettek, a mennyben a 14. §. nem alkalmazandó, még akkor is tagok maradnak, ha tiszti jelleggel már többé nem is bírnak. 4. §. Az egyesület vagyona áll: a) a valóságos tagok felvételi illetékeiből; b) az alapítványi tőkékből; c) az alakítók tőkés és évi járulékaiból; d) az egyéb önkéntes rendkívüli bevételekből (ajándékok, hagyományok, hangversenyek, sorsjátékok, színházi előadások, széllövések és tánczvigalmak folytán befolyó összegekből); e) valóságos tagok tőkebetételeiből; f) azoknak díjfizetéseiből; g) a meglevő alapnak gyümölcsöző elhelyezéséből eredő jövedelmekből; ban bírja, de arra való érdemeltségét — az adott viszonyok között — be is bizonyitá. Azon átalános rokonszenv által bátorítva, mely ezen testület iránt eddig elő nyilvánult, s azon kecsegtető reményben élve, hogy a haza polgárai e tisztán saját véreikből alakult testületet nemcsak pusztán rokonszenvük, hanem ha szükséges, tettben nyilvánuló hazafias pártolásukban is részesíteni készek, intézem e nyilvános „Felhívás“-t, melegen ajánlva és kérve az ebben foglalt ügy felkarolását. Mindenki előtt ismeretes tény az, hogy a tettleg szolgáló tiszt, — bárminő szűk korlátok közé szorított életmódot folytasson is, — nincsen azon helyzetben, miként magának vagyont szerezve, családját halála esetére biztosíthassa. Sok tényező teszi ezt lehetetlenné. De, már maga a tiszti állás természete is olyan, mely a hivatásszerűség követelményeinél fogva kizár minden arra szolgáló módot. Ha a honvédtiszt nem az ellenség előtt kapott sebesülés vagy hadi fáradalmak következtében múlt ki, családjának állami ellátásra nincsen törvényes igénye; az olyan honvédtisztnél tehát, ki öröklött vagyonnal nem bír, nem lehet csodálni, ha családjának jövője fölötti aggodalmakkal terhelve, nem képes azon lelki rugékonysággal teljesíteni szolgálatát, mely a derék tiszt jellemvonása szokott lenni. Az ellenség előtt kapott sebesülés vagy hadifáradalmak következtében elhunyt tiszt családjának, ha az elhunyt alsóbb rendfokozatban szolgált, a havidijasára, a felsőbb rendfokozatnak után pedig a jellegdijra — mely amahoz aránylag csekélyebb mérvű — van igénye. Ezen törvényes illetmény, ha a család nagy, a legnélkülözhetlenebbekre is alig elegendő, és ha anaz a nak tagjai még kiskoruk lévén, gyámolitásra szorulnak, az ily család helyzete sem sokkal jobb ellökténél: szintén nem lehet csodálni tehát, ha harczriadó hangja, mely a hivatás magasztos érzetét kelti fel a katona szivében, az ily családapai aggodalmakkal terhelt s övés jövője fölött remegő tiszt szívét elfogulttá teszi. A kormány minden lehetőt megtesz, hogy a honvédtisztek nősülése, a nőnek vagyonilag lehető biztosítása mellett történjék, de az ezáltal kitűzött czél, végeredményeiben igen gyakran nem éretik el, mert a kimutatott vagyon, sokszor véletlen csapások által felemésztetvén, az özvegységre jutott nő s a hátrahagyott család nyomora ellen, a megszorítások sem nyújtanak biztosítást. Egyébiránt a kormánynak sok esetben nem is nyílik alkalma a nősülésnek vagyoni szempontból való megszorítását eszközölni. így például: oly altisztet, ki szerzett képzettsége s a szolgálatban tanúsított előnyös magaviseleténél fogva tiszti állásra magát érdemessé tévé, azért mert nős és vagyontalan tisztté való előléptetésétől megfosztani, — ha különben nejének társadalmi viszonyai alapos kifogás alá nem vonhatók, magának az intézménynek hátrányára szolgálna, s az az illető jövőjének megsemmisítésével járna. De a honvédtisztek nősülését, az intézmény szervezeténél fogva sem lehet merev megszorítások alá vonni, mert a honvédségben szolgáló tisztek legnagyobb része olyanokból áll, kik hadkötelezettségüknek már eleget tettek, és igy, ha a honvédségben a tisztek nősülése szigorú korlátok közé szoríthatnék, a tiszti hiány okvetlenül e korlátozás mérvével növekednék. Az előre bocsátottak után kétségen kívül áll, hogy a honvédtisztek hátrahagyott vagyontalan családjainak ellátása érdekében czélszerű módon gondoskodni okvetlenül szükséges. E czél elérésére egyedül egy mód mutatkozik, és e mód egy oly egyesület alakítása, mely ha előzetesen hazafias pártolásban részesíttetvén, megalakulandó hivatásának megfelelni, s azon előbb elsorolt hátrányokon segíteni képes leend. Hazafias pártolásra van szüksége ezen egyesületnek, s minél nagyobb leend e pártolás, annál biztosabb, annál jótékonyabb következménye működésének eredménye. A gyűjtés végleges befejezése után a begyűlt összegeket és pedig az egyesület alapszabályai 3-ik §, a) és b) alatti tételeire való tekintettel, az egyes „alapítók“ vagy „alakítók“ részéről befolyt összegeket, az azoktól utólagosan bekérendő nyilatkozatok kíséretében, — az átalános gyűjtés folytán begyűlt összegeket pedig, amennyiben az idézett §. a) pontjában foglaltak értelmében az 600 frtot vagy ennél nagyobb összeget érnék el, mint „e.............pol„egárainak adományaiból létesült alapítvány“-t, az erről szóló okirat s az összes aláírási ívekkel együtt a jövő év márczius 1-ső napjáig hozzám beküldeni felkérem. Végül tisztelettel megjegyzem, hogy a hozzám beérkező összegek nyugtatványozását, az adakozók megnevezésével, az egyesület igazgatótanácsának megalakultáig, a „Budapesti Közlöny“-ben eszközölni, s ekként azok felől nyilvánosan számot adni, kötelességemnek ismerendem. Kelt Budapesten, 1876-ik évi szept. hó 15-én. Szende Béla, s. k. Az egyesület alapszabályaiból megemlítjük azokat a §-okat, melyek meghatározzák, kik annak tagjai és miből áll vagyona. 3. §. Az egyesületet képezik: a) az alapítók; b) az alapítók ; c) a tiszteletbeli tagok; d) a valóságos tagok; a) Alapítók azok, kik a nélkül, hogy az egyesület jótéteményeire igényt tartanának, az egyesülely kívánat ez, mely tíz év előtt nem tűnt fel oly riasztólag ön előtt tanácsos úr ; emlékszik akkor, midőn a „Pinguin“-a ön osztriga telepeihez hajóztunk. — Hagyjon fel e bohósággal. Ismételve kérdezem, ön elég merész arra, hogy nem akarjon lenni ? — Bocsásson meg uram , ön az imént azt kérdé tőlem, ha leányát nőül venni kivánom-e ? — Ez ugyan egy. — Igaza van, annyival inkább helyesen cselekszik, ha azonnal nejének, vagy —jobban mondva • — leendő nejének tekint és a szerint bánik velem. Komoly, határozott hangon mondá ezt, miről tapasztalatból tudtam, hogy ezen — voltakép — gyáva ember nem téveszti hatását. Most is pár lépést önkéntesen hátrált, aztán karosszékébe bocsátkozott, s arczán az eddigi gúnyos kifejezést boszus foglalá el, és száraz, hivatalos hangon folytatá: — Ön tehát Hartvig György úr azon szerencsében részesít engem, hogy leányomat Herminet nőül kéri tőlem. Első teendőnk az eszméket tisztázni ön igényei, társadalmi állása és körülményei felöl. Miként tudom, ön egy alantas hivatalnok fia, ki fiatalabb korában nagyon könnyelmű volt, s rút bűne miatt nyolcz évre . . . — Hétre tanácsos úr. — A vizsgálati és utólagos fogságot beszámítva, nyolcz évi fegyházi . . . — Azaz fegyházra ítéltettem tanácsos ur. — Később a hatóságok ujjaik között néztek . . — Irataim rendben voltak tanácsos ur. — Pár hó alatt aztán az én gyáramban ahogy ! — Ez derék,... ez ifjú... rég sejti... no ez úgy megtanulta a lakatos mesterséget és most egy j jó ... valóban nagyszerű ! jelentékeny vaervonnal .... • A ködölfési roham oly mérvet öltött, hosv Ülló és kalapács. — Regény. — írta: Spielhagen Frigyes. HARMADIK KÖTET. XVIII. Rész. (Folytatás.) Ki tudja meddig tehetjük? Talán nagyon is rövid ideig. Szomorú szavak, de éltem e szakát, — melynek leírásához vontatva kezdek, a legtalállóbban festik. De ne féljen az olvasó! Midőn e könyv írásához fogtam, nem volt szándékom talán különben is zaklatott kedélyét lehangolni. Elmondva egy ifjúnak meggondolatlanul ejtett hibáit és szenvedéseit, nem czélom az olvasót elidegenítni az életküzdelmeitől; ellenkezőleg a cselekvésre szeretném ösztönözni s a türelemre serkenteni. Vele együtt akarom átélni ama visszaemlékezéseket, mit a sors nehezen elviselhetőt reám rótt. Az olvasó, ki talán barátommá vált, nyugodtan követheti figyelmével életpályámat. Először is kövessen a kereskedelmi tanácsos szobájába, hová a következő napon délelőtt tíz órakor némi nyugtalansággal, de minden félelem nélkül benyitottam. Nem is tanácsoltam volna egy gyávának sem, hogy ma ez emberre ajtót nyisson, ki mint őrült futkosott szobájában s előttem megállva, dühös pillantásokkal mért végig, aztán folytatta futkozását, és ismét megállt előttem kiáltozva : — Úgy, hát ön leányomat nőül venni kívánja ? jelentékeny vagyonnal .. .. A háború. szókkal hirdeti Belgrádon az orosz kormány mtják. Egyebek között mesének nyilvánította az ismeretes ultimátumát, ez nem vigasztalhatja meg sem az elesettek után maradt özvegyek és árvák ezreit, sem nem kárpótolhatja Szerbiát bekövetkező tönkrejutásában, még akkor sem, ha Törökország megrettenve a muszka fenyegetéstől, rögtön fegyverszünetet ad, melynek tartama alatt a béke létrejön; s még akkor sem, ha visszautasítva a fegyverszünet iránti indokolatlan követelést síkraszáll, Oroszország ellen is, és — ami valószinütlen — az európai hatalmak mindegyike által magára hagyatva, legyőzetik. Ma nov. 2. este 8 órakor telt le azon 48 órai határidő, melyet Oroszország az ultimátumra való válasz közlésére nézve Törökország elé szabott. Nem valószinütlen, hogy Törökország hajlani fog a hatalmak tanácsaira s megadja a fegyverszünetet; de hogy már meg is adta volna, ez még nem bizonyos. Azon táviratok közül, melyek ezt jelentik, eddig egy sem hiteles, ámbár lehet, hogy valót mondanak. Oroszország ultimátumáról még nem tudni, váljon az ha nem is a hatalmak mindegyikének, de legalább is szövetségeseinek, t. i. Németország és monarchiánknak beleegyezésével történt-e, pedig ettől az események hovafejlődésére nézve igen sok függ, s most nagyon jogosan állhatunk elő azon kérdéssel, hogy egy orosz török háború esetén kényszerítve leszünk- a azon jó szövetségesünket, a muszkát segíteni, aki Romániának — mint alább kitűnik — oly páratlan nagylelkűséggel ígérgeti Erdélyországot. A szerbiai harcztérről érkezett tudósítás szerint Alexináczot nem rohammal vették be a törökök, hanem minden ellenállás nélkül vonultak be oda, miután a szerbek onnét okt. 30-ika és 31-ike közt éjjel önkényt kitakarodtak. 31-ikén reggel, midőn Fazyl pasa ágyúzása Alexináczból nem viszonoztatott, nevezett pasa cserkeszeket küldött át a Moraván s ezek 11 órakor azon jelentéssel jöttek visza, hogy sem a városban sem az erősségekben nincs már szerb katonaság. Erre a török csapatok bevonultak. Belgrádon az orosz ultimátum hírét a kormány falragaszok által tudatta a lakossággal. A falragaszok azt is állítják, hogy a semlegességi vonal az okt. 27-dik status quo alapján fog létesülni. Ez azonban Risztics részéről kétségkívül csak ámítás. A porta hadai Alexináczot és Kruseváczot, melyeket 27-ke óta hatalmukba kerítettek, nem fogják elhagyni. És ezt annál kevésbé tehetik, mert Abdul Kerim pasa és az összes tábornokok már akkor, midőn a porta vasárnap tudatta velük, hogy fegyverszünet készül, kijelentették, hogy elhagyják a hadsereget, ha a háború legalább addig nem folytattatik, mig Kruzsevácz, Deligrád és Alexinácz el nem foglaltatnak, mert ezek nélkül a hadsereget nem lehet jó téli szállásokba elhelyezni. Most midőn e helyek elvesztek a szerbekre, a törökök a béke végleges megkötése nélkül nem fogják azokat elhagyni. A montenegróiak sokkal több szerencsével harczolnak mint a szerbek. Október 31-én a montenegróiak bekerítették Podgoriczát, s bombázni kezdették azt a Medunban elfoglalt török ágyukból. A város sokat szenvedett, s egy török üteg leszereltetett. Medunt a montenegróiak egészen szétrombolták; a hét legerősebb őrházat dynamittal kelletett felrobbantaniuk. A meduni ostromló sereg e vár bukása után mélyebben benyomult Albániába, s elvágta az összeköttetést Podgoriczával. Bratianu román miniszter livádiai útjáról a következőket olvassuk a „Bukaresti Híradó“ legújabb számában: „Bratianu urnák,ajánlatok tétettek, szemet kápráztató ajánlatokat tettek neki, mert nemcsak eget földet ígért neki a felséges, fenséges és excellencziás livádiai tanács, hanem ígérte neki még a ég és föld közé épült Erdélyországot is, mind azért a kegyes muszka nem kívánt egyebet, mint csupán annyit, hogy Románia gyermekeit vezesse egy olyan háborúba, mely aztán egy pár év múlva Románia sírját ásná meg, honnan többé nem lenne föltámadás. Bratianu ur e kegyes jóindulatot megköszönve, kijelentő, hogy 1-szer nincs neki terjeszkedési vágya, 2-szer pedig, acióba lépni tiltja neki a párisi szerződés. Ez történt Livádiában, mi gondoltuk, hogy ez fog történni, és örülünk, hogy csalódtunk.“ „nem Románia és Ausztria-Magyarország. A „Presse“ egyik munkatársa a napokban meglátogatta Bratianut, a romániai miniszterelnököt s vele a politikáról beszélgetett, mely beszélgetésből mi csupán a ránk vonatkozó részeket emeljük ki. A miniszter mindenekelőtt a bécsi és a párisi lapok egy részének túlzásai miatt panaszkodott, melyeket azoknál Romániára nézve tapasztalhatni, s kiemelte azon makacsságot, mellyel a lapok a romániai kormánynak a legkülönfélébb terveket tulajdonalóban aggódva ugortak az öreg úr segélyére, és hátát veregetem. E közben hirtelen megragadá kezemet és siránkozó hangon szólt: — György édes fiam, egyetlen gyermekem ő. Nem tudja ön, mit mondok ezzel. Egyetlen öröme, támasza ő egy öreg embernek, ki holnap meghalhat. És ti pár órát sem akartok várni ? Dh ez kegyetlenség, kegyetlenség! Kassandrának igaza volt, midőn azt állitá,hogy a vén ravasz ármányait kifürkészni lehetetlen.“ Leghathatósb szerét utoljára hagyta. Ha nem engedtem magam elutasitni, vagy visszariasztani, talán megindítható valék. És valóban meghatott e vén ember keserve, s nagy, fonyadt kezét megragadva, mondám : — Nem rablom el gyermekét. — Valóban nem ? Isten áldja meg érte. Ön , szavatartó ember, és bízom szavában, — mondá mintegy villanyozva pattanva fel helyéről. — Nem tudom jól értette e szavaimat tanácsos úr. Ha azt mondom, hogy gyermekét nem rablom el, azért mondhatom , mert Hennin azután is szeretni tisztelni fogja atyját, ha nem leend, ép úgy, mint most. Bennem pedig tisztelő fiúra talál ön, kire szüksége lehet, ha nem a véleményezett gazdag ember. Azt hiszem meggyőződött arról, hogy a lakatos munkán kívül egyébhez is értek, s képességem egyensúlyozza a vagyon hiányát. Az „ármányos öreg“ oly pillantással szemlélt, mely meggyőzött arról, hogy érveiből kifogyott. Talán nem is volt komoly szándéka leánya kezét tőlem megtagadni, mert nem tévedek, ha azt állítom, hogy leánya erélyén mindig megtört az ő bátorsága, annyival inkább most, midőn egy igény* Oroszország és Románia között fennálló szövetségről szóló híreket s azt, hogy Románia Erdélyt meg akarná hódítani, vagy annektálni. „Hogyan tulajdoníthatnak nekünk ily terveket ?“ szólt Bratiano. „Ausztria Magyarország természetesen jószántából nem adná ide Erdélyt, le kellene tehát mindenekelőtt győznünk hadseregét; ez pedig a lehetetlenségek közé tartozik. Egyetlen egy cabinet kivételével a többiben ez idő szerint a legnagyobb zavar uralkodik. A helyzetnek váratlan roszabbra fordulása mindenütt aggodalmat s igy a szomszédok elleni bizalmatlanságot szült. Innen származnak a gyanúsítások.“ Miután különféle tárgyakról beszélgettek. Miután különféte tárgyakról beszélgettek, a levelező végül monarchiánk román alattvalóinak viszonyát Romániához hozta szóba : „A magyarok — igy szólt Bratiano — büszke nemzet; az egész nemzet mintha „grand seigneur“-ökből állana. Ez sok tekintetben előnyükre szolgál, de másrészt hiba is. Könnyen szem elöl tévesztik a gyakorlati szempontokat, s nagyon szeretnek nagyszerű, de valószínütlen tervekkel foglalkozni, így azt hiszik, hogy a jelenlegi viszonyok között, ők, az 5 millióból álló faj, tíz millió szláv és román fölött uralkodhatnak. Ha a magyarok valóban bírnának politikai érzékkel, akkor a különböző fajokat külön csoportosítani, azokat közös cultur-érdekek által egymáshoz kapcsolni iparkodnának s egyszersmind tiszteletben tartanák nyelvöket és autonómiájukat.“ Az orosz haderő. Egy németországi katonatiszt tüzetes czikkben ismerteti Oroszország haderejét az augsburgi „Alig. Ztg.“-ban, melyből átvesszük a következő adatokat: Az orosz haderő : a) Európában : 41 gyaloghadosztály, 6 lövészdandár, 18 lövészosztály, összesen 544,000 gyalogossal, 78,200 lovassal, 2032 ágyúval és 328 golyóval. Az összes haderő a tábori tüzérség és technikai csapatok nélkül 622,200 ember, ezekkel együtt pedig 680,000 ember. b) a Kaukázusban: 92,000 gyalogos, 11,000 harczos lovas, 252 ágyú és 66 golyószóró, illetőleg hegyi ágyú. Tábori tüzérséggel és technikai csapatokkal együtt 115,000 ember. c) Európában és a Kaukázusban tehát rendelkezik Oroszország 639,000 főnyi gyalogság, 89 ezer 200 főnyi lovasság, 2383 ágyú és 384 mitrailleuse illetőleg hegyi ágyú vagyis, 726,200 ember fölött. Ide számítva a tüzérségi és technikai csapatok legénységét, az összes harczosok száma tesz 795 ezret. Harczos és nem harcsost összevéve egy millió ember. A lovak száma 215,000. Egy londoni távirat szerint a „Contemporary Review“ Gladstone egy czikkét közli Oroszország turkesztáni politikájáról. A czikk Chayler Turkesztánról szóló művének bírálata. Gladstone azt mondja benne, hogy Oroszország szervezete úgy látszik nem ad tényleges ellenőrzést távolabb eső tagjairól. Oroszország törekvései lényegileg jók, de a siker kétes. Gladstone kiemeli, hogy Oroszország mindenütt megszüntette a rabszolgaságot s azután mint méltatlant támadja meg azon aggodalmat, melyet Oroszország terjeszkedése ellen táplálnak. Gladstone nem látja be, hogy Afganistán és Herat határtalan időre mért nem választhatná el orosz Ázsiát indiai Ázsiától. Angliával való háború esetén Oroszország vagy erősebb vagy legalább az angollal egyenlő lenne. Gladstone végül tagadja, hogy Oroszország eljárása Turkesztánban embertelen lenne. Az állam-bevételek és kiadások Az állami pénztáraknak a f. év harmadik negyedére eső bevételeit s kiadásait a hivatalos lap tegnapi száma teszi közzé. I. A bevételek kimutatása forintokban: Egyenes adók 23.005,906, fogyasztási adók 2.925,110, vámkezelési átalányból 139,984, bélyeg 1.935,739, jogilletékek 3.526.696, dijak 126,249, fémjelzés 3701, ut-, híd- és révvám 10.589, dohányjövedék 929,191, sójövedék 7.159,636, lottó jövedék 929,191, sójövedék (a bányászatnak megtérítendő sóelőállitási költség nélkül, miután ez csak az év végével leszámolás utján egyenlíttetik ki) és pedig 3.460,475, államjószágok 1.069,217, államerdők 1.630,216, bányászat és pénzverés (a sójövedék által megtérítendő összeg nélkül) 5.077,404, államnyomda 110 ezer 835, államépületek 13,548, ingó államvagyon 389,552, államvasutak és gyárak tiszta jövedelme 863,167, különféle rendes bevételek 221,641, különféle rendkívüli bevételek 319,618, távírda 416,490, posta 1.275,504, ménesek 284,979. Összesen 54.785,147 forint.1875-ben 48.504,028 forint. II. A kiadások kimutatása forintokban. A kir. udvartartás költségei 1.162,601, öcs. és ap. kir. felsége kabineti irodája 17,824, a főrendi- és képviselőház szükségletei 213,587, közösügyi rendes és rendkívüli kiadások 8.590,979, az 1862. évi XV. t. czikkben elvállalt államadóssági járulék 7.669,641, földtehermentesités és örökváltság 2.834,844, vasúti kölcsön, 30, 54 és 153 millió ezüst frtnyi, gömöri vasút záloglevél és sorsolási kölcsön kamatai törlesztési és kezelési költsége 7.908,791, — közös függő államadósság kezelési költsége, (compensalt) 27.745, — függő államadósságok kamatai 77,072, horvát-szlavon országok beligazgatási szükséglete 1.398,494, fiume 19,034, állami számvevőszék 32,204, miniszterelnökség 64,369, ő felsége személye körüli minisztérium 13,851, horvát-szlavondalmát miniszt. 9,489, belügymatérium 1.642,842, pénzügyminisztérium és pedig: pézügyigazgatás, adóbeszedési és kezelési költségek nyugdíjakkal együtt 2.966,581, dohányjövedék 2.732,586, lottójövedék 462,777, sójövedék 388,228, államjószágok 492,206, államerdők 1.053.009, bányászat és pénzverés 5.356,435, államnyomda 112.476, államépületek 2,311, különféle rendes kiadások 89,385, rendkívüli kiadások 692,466, vasúti kamatbiztositás 5.895,622, közmunka és közlekedési minisztérium 1.976,486, földmivelés-, ipar- és keresk. minisztérium 379,116, távirda 634,063, posta 1.158,490 ménesek 604,485, vallás és közoktatási minisztérium 2.409,124, honvédelmi minisztérium 1.978,735, hozzájárul még az arany-járadék kölcsön félévi kamatja 1.460,958. Összesen 63.453,944 forint. — 1875-ben 61,940,195 forint. Mint hegyről a hógörgeteg, vagy mint lapályon az árvíz, feltarthatlanul nyomul előre a török hadsereg. Gyunisz eleste után csakhamar Alexinácz, Krusevácz, sőt hir szerint már Deligrád is török kézre jutott, minélfogva a törökök útja Kragujevácz és Belgrád felé nyitva van s hátulról őket mi sem fenyegeti. Hogy ily körülmények közt a szerb nemzet, mely telhetetlenségéért most méltán bűnhődik, közel van a kétségbeeséshez, az nagyon természetes és érthető; s bár Risztics óriás falraga— Ötven tallér készpénzzel és százhatvan tallér követeléssel, — melyet azonban soha sem hajtok be, — dicsekedhetem. — És ezzel arányos kilátással a jövőre, mert azon tervekre, melyeket a herczeg elmondott, nem adok semmit. Ön tehát múltjával, állásával, vagyonával és a jövőbe helyezett fényes reményeivel Stieber kereskedelmi tanácsos leányának kezét kéri? — Szolgálatjára tanácsos ur! Leendő spari ernyős szemöldjei alul fürkészi pillantást vetett reám. Arczomról leolvasható, hogy kísérlete, engem megalázni nem sikerült, ép oly kevéssé, mint első ízben alkalmazott elutasító modora. Más nótát kellett neki ismét fújni. Homlokát kezébe hajtá, s a hallgatás sötét fellegébe burkolta magát, aztán hirtelen felém fordulva, izgatott hangon mondá: — De ha nem volnék ama dúsgazdag milliomos, mint minőnek ön és a világ eddig tartottak. Hogyan leszünk akkor ? A kereskedelmi tanácsos fölugrott helyéről, és két kezét hátra téve elém állt, és vizenyős szemeit merően szegte reám. — A helyzet reám nézve nem változnék, annyival kevésbé, mert hírhedt gazdagsága előttem már régóta kétes színben tűnt fel. A tanácsos szúró tekintete a vizenyőség ködébe merült, aztán visszabocsájtkozék karosszékébe, és hangos kaczajba tört ki, mely görcsös köhögési rohamban végződött, s kaczat és köhögés között mondá. A köhögési roham oly mérvet öltött, hogy a Halottak napjának előestéjén óriási néptömeg vándorolt ki a temetőbe, melyek közül leglátogatottabb volt a „Kerepesi temető“. Kora reggeltől fogva csaknem járhatlanná lett a kerepesi út, mely a temetőbe vezet. Ezrével hordták a koszorúkat, lampionokat. Kinn a temetőben minden sír fel v. volt díszítve, különösen azok, melyeknél emlékbeszédek voltak tartandók. Az egyetemi ifjúság d. 3 órakor indult el az „egyetem térről“, a fekete lobogó alatt lehettek ezeren, kik részt vettek a kegyeletes ünnepélyen. A temetőben megtartattak a szokásos beszédek. Az ifjúság először a 9 vértanú sírját kereste fel, hol Bényey Zsigmond technikus tartott emelkedett hangon egy alkalmi beszélget. Ezután Kisfaludynál Németh Elek bölcsész, Deáknál s Batthyányinál Imrik Péter joghallgató, Vörösmartynál Simon bölcsész szónokoltak. Forinyák Gejza, a jogászok halottja sírjára, Lukáts Gyula segélyegyleti elnök tett egy gyönyörű koszorút. Felkereste még az ifjúság Toldy Ferencz sírját is, itt Kozma szónokolt, Tóth Edénél, hol a sírnál jelen volt a korán elhunyt író özvegye is, Szűcs Gyula jogász mondott csinos beszédet, Sárossynál Orbók Mór szónokolt igen szépen, Böszörményi Lászlónál Lukáts Gyula emlékezett meg a szabad sajtó martyrjáról. Hat óra elmúlt, midőn az ifjúság elvégezte Szomorú körútját, s ekkor gyujtattak meg az ezernyi lampionok, melyek megvilágiták a sötét birodalmat. Késő éj volt, midőn az utolsó körig is lehullott a sírokra, s a kerepesi temető kapui bezáródtak, melyek csak martius 16-én nyílnak ismét fel ily nagy számú látogatók részére. Halottak napján még mindig nagyszámú közönség látogatja a temetőt, s egy előkelő polgárokból álló társaság ellátogat Budára, Gül Baba sírjához is. — Horn Ede halálnapjának évfordulója alkalmából a terézvárosi választók — vetelen, szorgalmas és értelmes nő nem is volt részére felesleg. De természetében volt, semmit sem úgy adni, miként jó emberek adni szoktak. Alkudozni kellett neki és alkudozott is, és a titokszerűség homályába burkolózott annyira, hogy midőn egy óra múlva tőle távoztam, tájékozatlanabb voltam ügyeire nézve, mint az előtt. Egy ügyet azonban tisztába hoztam vele. Azt, hogy Hermin enyém lesz, s azt mindenki beláthatja, hogy ez volt a fődolog és nem vádolhatnak könnyelműséggel, hogy minden egyebet most könnyű vállra vettem. Nem volt ez nekem nehéz éltem szomorú szakában sem, annyival kevésbé most, midőn oly boldog valék. Hogyan tehetne most boldogtalanná mások álnok, irigy tekintete, midőn Hermin csodaszép kék szemeit ragyogni láttam. Az irigy pillantások nem hiányoztak, sem az ezt követő megjegyzések. — Tudtam én jól és nem egyszer mondam boldogult atyjának az én kedves barátomnak és hivataltársamnak, hogy önből kitűnő egyéniség válik. Úgy, úgy édes György — hisz megengedi, hogy bizalmasan szólítsam? Jóslatom teljesült, habár más módon, mint gondolom. No, no, így kellett történni és talán, mindent összevéve, igy van jól. Ön mindig jószivü volt, s keze nyitva a szükölködőknek. Csak nem vonja meg kegyes kezeit egy szegény öregtől, ki minden reményét önbe helyezi. — S az adótanácsos azon ujjával, melynek mutató ujján óriási pecsétgyűrű pompázott, szemeit dörzsölő, aztán batiszt zsebbelijével végig terülő halvány, aristokrata arczat. (Folytatása következik) ÚJDONSÁGOK.