Egyetértés, 1877. február (11. évfolyam, 27-50. szám)

1877-02-01 / 27. szám

XI. évfolyam. Budapest. Előfizetési dl]: Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva: 20.­10.-1.80 Egy szám 7 krajczár. Hirdetési dl]: 9 hasábos petitsor egy­szeri hirdetése 12 kr., többször 10 kr. Bélyegdij minden hirdetésért kü­lön 80 kr. Nyilttér: Öt hasábos sor 30 krajczár. mr* Február hó elejétől kezdve új előfize­tést nyitunk az „Egyetértésire. Előfizetési feltételek: Február elejétől decz. végéig . 18 frt — kr. „ „ junius „ . 8 frt — kr. „ „ mártius „ . 3 frt — kr. Február hóra . . . 1 frt 80 kr. pflT* Az előfizetési pénzek és postai utal­ványok Budapestre az „Egyetértés1“ kiadóhiva­talába (hímző utcza 1 szám alá) küldendők. A „Egyetértés" kiadó­hivatala. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Kossuth beszéde. Hegyek és folyamok, országok és nem­zetek választják el Magyarországtól érzel­meinek és törekvéseinek fölkenjét — Kos­suth Lajost. De ha tengerek sokaságát és világok raját fektetné a kifürkészhetlen végzet közzé és közzénk: a hang, mely az Alpesek tövében szólalt meg, ezerszeres visszhangot keltene a Kárpátok földjén. Csak 0, egyedül ő az, ki a legrosszabbak eszét és szivét is le tudja kötni a nagy eszmék meghallgatására. A legönzőbbek ép oly kevéssé zárják el szivök melegét igéi elől, a­mily kevéssé birják eltitkolni a leg­tartózkodóbbak, hogy van egy húr, mely­nek érintésére az elévülhetlenség elvei rez­­genek át idegeiken. Távolság és idő, kö­rülmények és rendszerek, emberek és kor­mányok nem bírták sem megközelíteni, sem elfeledtetni, ő mindig Kossuth Lajos. Sokszor kutatták nyitját e varázsnak, melyet nem volt képes elhalványítani rá­galom, nem támadás, nem hatalom. És mig az álbölcsesség okra okot rovatolt, a furfang gúnyt esztelenségre halmozott: a legegyszerűbbet elfeledték vagy mellőzték. Ama történelmileg kimagasló óriás szerep, melyben Kossuth, mint jobbágyszabaditó, pol­gár­egyenlősitő, alkotmánylétesitő, félistene­ket s független Magyarországot teremtő lép fel, ad varázshatást szavának és írásának még a távolból is, mondják a kutatók, s igazuk van. Csodálatos! Elismerik ezeknek erejét a múltra, mégis tagadják ugyanazon esz­mék jogosultságát a jelenben. Már pedig, ha azon nagy eszmék valósítása érdekében szerzett nagy érdemek gyakorolják a ha­tást még a jelenben is, akkor a nemzet egyúttal ama nagy eszmék hatása alatt is áll, melyek oly eszményi nag­gyá tették Kossuth Lajost. A nap, nem magáért, ha­nem a belőle áradó meleg és világosság miatt gyakorol jótékonyságot és kelt bá­mulatot. Letagadhatják-e világosságát, el­zárhatják-e melegét, a­kik fátyolt vonnak saját szemök elé ? Elvehetik-e ragyogását a jelenben, elsötétíthetik-e a jövőre, ha leha­­zudják felvilágosító és éltető erejét ? Vessétek el a gyöngeséget, mely a titok hamujával rakja meg a szív azon tűzhelyét, hol a hazugság parázsa szenved ; irtsátok ki a haszonlesés és önámitás tisz­tátalan eszközeit, melyek okozzák eszetek és politikátok korlátoltságát, s azonnal megtaláljátok Kossuth Lajos erkölcsi nagy­ságának és végtelen hatásának kulcsát: az igazságot. Ez volt ereje mindig, ez ma is. Nagy az ő múltja, nagyok az érde­mei. Sem kifejezni, sem dicsőíteni nem va­gyunk őt és azokat eléggé képesek. De a múlt a történelemé, s csak mint a tör­ténelem a nemzeté. A múlttal fel lehet kel­teni a kegyeletet, lehet fokozni a hálát, ápolni érzelmeket, ám hatni egyes egye­dül az igazsággal és annyira hatni egyes egyedül Kossuth Lajosnak lehet. Nincs ember Magyarországon — ma­gyar embert értünk, — ki titkolja el bár készakarva fogékonysággal ne bírna Kos­suth igazságai iránt. Érzik ezek hatását és megdönthetlenségét: mimion faj A hivatalban, hol rendeletet írnak a Kossuth tüntetés ellen; a rendőrségnél, hol végrehajtják a parancsot; a szerkesztőség­ben, hol nyomott hangulatban írják, mi el­len saját meggyőződésük lázad fel; a pa­lotában, hol aristocraticus rögeszme szol­gálni a lenálló roszat; a gunyhóban, hol mindennapi kenyérért fohászkodik a sze­génység ; a kathedráról, hol három század történelméből merít tanúságot tanár és hallgató. Nincs kör, nincs munkásság, mely ne tartana fenn, habár csak a magány és áhitat csendesen elmélkedő pillanataiban, piczike helyet Kossuth nagy elvei és nagy igazságai számára. Szabad ezt tagadni, le­het ellene írni és harczolni, de a tény megdönthetően, mint maga az isten. Nemcsak a múltért drága tehát ne­künk a lehelet, melytől a baracconei kert virágai nyiladoznak, viritnak és illatoznak, hanem a jövőért, melynek eseményalakító műhelyében e „egy kapocs az elévülhetet­­­­len jog s az esélyek változandósága kö­zött.“ A hit nem járhat távolabb az égtől, s a meggyőződés nem esik közelebb a va­lóhoz, mint annak bizonyossága, hogy Ma­gyarország élete sem futhatja történelmi pályáját a visszavonások és félegyezmé­nyek, letiport szerződések és önvédelmek, tört reményekkel megszegett eskükkel, örö­kös villongásokkal, vértől pirosló földdel sötét pályáját, hanem jönni fog, mert jönni kell a költő által is oly mennyei ihlettel megénekelt kornak, midőn százezrek ajkán epedez a buzgó imádság. Mi látni fogjuk Kossuth Lajost. Itt e haza szent földjén, mely őt szülte és ápolta, üdvözöljük majd riadó örömmel, mint olyat, ki nem hagyta el „őrállását, melyet a történelem parancsolt rá“, hanem a tör­ténelem betelt az ő lelkével, az ok kihívta az okozatot: Cislajb­ániából Magyarország lett. Több kell ehez, mint remény, több mint a meggyőződés:­éhez hit kell. Nekünk van hitünk, „Istent hívjuk bizonyságul,“ hogy van. E hit, mely mélyebb az események­nél, mert a történelem tanulságaiból és az embereket mozgató halhatatlanság örök tör­vényeiből meríti erejét, súgja nekünk, hogy az, ki lelket öntött a testbe, melyet Kos­suthnak hinak és megőrzé e lelket, kortár­sak és korszakok felett: gondoskodik, hogy e lángszellem befejezze a megváltás művét, melyre az ég kente föl, és a nemzet bízta meg. A ki gondoskodott, hogy „élete ho­mokóráján a homokszemek legördülése köz­ben,“ ne legyen egy pillanat se, midőn a nemzet sóvárogva nem tekint felé, és láza­san nem hevül fel elveiért: az fog gondos­kodni a viszonyok oly fordulatáról, hogy a történelem logikája az alkalmiságot bele­akaszthassa azon kapocsba, melyet őrállása képez. Igaz, hogy a nemzet nem készíti elő a talajt a jogos történelmi alaphoz, de ké­szítik elő Bécsben. Az igazság öntudatára ébrednek ma olyanok is, kiknek nem ta­nulság a történelem, de okulás, keserű ta­pasztalat. Mi még üdvözölni fogjuk Ma­gyarországon Kossuth Lajost. Verhovay Gyula. A bankalkudozás Bécsben kedélyes és fesztelen társalgás alakjában folyik. A magyar ér­dekek megóvására hivatott miniszterek ma egyik, holnap másik osztrák miniszter asztalánál adják újabb bizonyítékait engedékenységi készségüknek, ily körülmények közt dőreség volna reményt táp­lálni az iránt, hogy a magyar kormány Bécsben dőzsölő tagjai lelkiismeretesen s magyar érdek szempontjából fognak valamit végezni. Tegnap Depretisnél, ma meg Auerspergnél mulattak. Hogy mi legyen a bankalkudozások eddigi eredménye, azt könnyű kitalálni: — semmi. Az uj „Presse“ szerint a provisorium eszméjét az osztrák-magyar urak egyelőre elejtették, a „Pest. Cor.“ sürgönye szerint pedig új kiegyezési terv nem merült föl. Holnap valószínű jfiss hírrel szolgálnak Bécsből a bankügy tárgyában arra nézve, hogy a magyar mi­niszterek kinél voltak ebéden. A Theresianum ügyében folyt tárgyalá­sok befejezéséről, melyről egyik tegnapi táviratunk is szólt, még a következőkről értesülünk : A bátta­­széki alapítványi uradalom és a theresianumbeli alapítványi helyek iránt az osztrák kormán­nyal 1868 óta folytatott tárgyalások teljesen eredmény­telenek voltak egész 1875. évi júliusig, amikor magyar részről Hegedűs Lajos miniszteri tanácsos bízatott meg a további tárgyalással. Hogy e kérdés most, és pedig a már nagyon veszélyeztetett magyar érdekek teljes megóvásával megoldatott és elintézte­tek, az kizárólag Hegedűs érdeme. Ma írattak alá mindkét oktatásügyi miniszter által azon szerződések, melyek értelmében a csupán magyar alapítványi növendékekre fordítandó báttaszéki m. kir. theresi­­anum­i alapítványi uradalom, mint a m. kir. there­­sianumi alap tulajdona telekkönyvileg végérvénye­sen bekebelezhető lesz. A magyar alapítványi va­gyon birtokátkeblezését többé tehát misen aka­dályozza. A m. kir. alapitványok ez által 14,000 hol­dat tevő ingatlanság tulajdonába jutnak, mely az idővel eszközlendő tagosítás és a szükséges gazda­sági beruházások után évi 50— 60,000 fr. tisztajö-Vüd­CillAOU VU0V« ------—j----- ------ *_» w.. pitványi helyek számát néhány év múlva meg lehet szaporítani. A hozott határozatokban gondoskodva van arról is, hogy a Magyarországból való nö­­vendékek, tekintet nélkül arra, váljon fizetők-e vagy nem, a magyar nyelv- és irodalomból, Ma­gyarország földrajza és történetéből, magyar nyel­ven nyerjenek oktatást. A Theresianumban most két magyar tanár és két praefectus vagyis biztos van alkalmazva. A képviselőház mai ülésében két nagyérdekűi interpellate tétetett — egyike Helfy, másika Ma­darász József által a rendőrségnek botrányos és törvényellenes intézkedései tárgyában. Az olvasó figyelmét felhívjuk lapunk országgyűlési tudósí­tására. Az olasz lapok a czeglédi kül­döttségről­ ii. A „Gazetta di Torino“, a nagy alakú olasz lapok egyik legtekintélyesbbke, jan. 27-ei számá­ban „Gli ungheresi a Torino“ felirat alatt követ­kezőleg ir. A 130 tagból álló magyar küldöttség, köz­tük négy hölgy, tegnap reggel 10 órakor össze­gyülekezett a Dogana Vecchia szállodája ud­varán, honnan a riválii indóház felé vonult, élén Csütörtök, 1877. február 1. Szerkesztői Iroda, Budapest, IV. hímző-utaza 1. az, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény küldendő. — A küldemények csak bérmentesen fogadtatnak el. Kéziratok csak rendkívüli esetben kül­detnek vissza. Kiadó-h­ivatal: Budapest, IV. himző-utcza 1. tg. hová az előfizetési pénzek kü­ldendők, egy derék izmos zászlótartóval, aki Magyarország nemzeti zászlóját vívó elől. A Doia Grossa hosszában (Turin városának főutczája) nagyszámú közönség kísérte őket, ösz­tönözve a vágytól, közelről szemlélni a magyar nép eme küldötteinek festői öltözékét, szép testal­katukat, rokonszenves arczaikat és férfias szépsé­güket. Mindnyájuk magatartásában nagy nyuga­lom volt, mindazonáltal szemeik élénksége elárulá a lelkesedést, mely keblüket dagasztá. Egy hosszú s ősz szakállú főúr vezeté őket, akinek tiszteletgerjesztő külseje általános rokon­­szenvet keltett. Féltizen­kettőkor érkeztek a Kossuth által lakott villába, Baracconéba, kis távolság a Col­­legnotól. Külön vonatot bocsátottak rendelkezé­sükre. Kossuth lakháza egy kis villa, mely előbb Capuccio mérnök tulajdona volt. Áll egy ele­gáns kis kastélyból, egy jól gondozott kert köze­pette, s a­melynek rostély-kapuja a Colli-féle vas­útra nyílik. A vonat a kapu előtt megállóit, és a kül­döttség lázas türelmetlenséggel várva a perczet, hogy a nagy hazafi arczát láthassa, sietve szállott ki a kocsikból. Kossuth Lajos, feketébe öltözve és láthatólag meghatva, a kastély lépcsőzetén várta az érke­zőket. Hogy dobogott ama perczben mindnyájuk szive­ írni. Nem kísértjük meg a találkozás perczét le­Oly dolgok ezek, miket az ember érez, de elképzelni alig képes, elbeszélni pedig épen nem. A meghatottság érzelmei némileg lecsillapul­ván, a zászlótartó magasra emeli a zászlót, a kül­döttség tagjai hajadonlő félkörbe sorakoztak zászló körül, és ájtatos csend közepette (in mezzo a al piu religioso silenzio) Simonyi képviselő előadá a küldöttség kérését, hogy Kossuth fogadja el Czegléd városa képviseletét, s térjen vissza az ő Magyarországába, hogy ezt e nehéz perczekben tettel és bölcs tanácsosai vezérelje. Kossuth Lajos ékes szavával s ifjúi hévvel megköszönő a küldöttségnek a legszebb megtisz­teltetést, mely valaha érte, taglalatába bocsátkozott Magyarország jelen helyzetének, megrezegteté a magyar szive legérzékenyebb húrjait, de kijelenté, hogy nem tér haza. Kossuth Lajos nem tagadhatja meg múltját, ő nem lehet más, mint aki volt eddigelé. Ékesszólású beszéde könyöket fakasztott nem csak a nők és vének, de még az ifjabbak szemei­ből is, s néhány másodpercz kellett, míg az elfoj­tott érzelmek viharos „éljen Kossuth“ — „éljen Magyarország“-ba törhetett ki. A hivatalos fogadtatás után következett a csa­ládias, a kedélyes. A küldöttek egyenkint bemut­­tattattak Kossuthnak Mennyei lovag által a déli vasút magyar származású mérnöke. Az elutazás előtt nehány magyar nemzeti dalt énekeltek. Ezek némelyike búbánatosan hangzott s egészen vallásos jelleggel bírt, másika meg har­­czius természetű volt. A „Marseillaise“-re emlékez­tetett. Mindegyik dal hatalmas „éljen Kossuth“-tal végződött. A küldöttség tagjai ezután a kertben elszé­­ledtek, hol mindegyikök egy-egy gályát metszett le, hogy azt drága ereklyéül magával haza vigye. A ház homlokzata előtt levő két lugas asztalánál néhányan a ház tájékát látolgatták. Elérkezett az indulás percze. Kossuth kezet szorított a küldöttség minden tagjával, némelyikét megcsókolá. Az ősz vezető alig bírt annyi erővel, hogy a kertből kivánszorogjon. Két ifjú támaszául szolgált. Minden szemben köny­ült. A gőzös fütyült, de az „éljen“-vihar túlkiálta az éles fittyőt. A vonat megindult s lassan-lassan haladt a franczia vasútvonalat átmetsző hídig. E ponton a keskeny vágányu vasút emelkedni kezd, és a vo­nat a riválit országút magas fái közé rejtőzik. — Mindnyájan a kocsi ablakokhoz rohantak, kalap­„ éljen“ 'törteve'a levögott " ,,faloA K,nc'7” Kossuth háza balkonjáról fehér kendőt len­getve küldé utolsó üdvözletét e távozóknak. Bizony szomorú volt a bucsuzás percze! A küldöttség fél négykor tért vissza Turinba. Este mindenütt lehetett látni a magyar embereket, kávéházakban, színházakban és a Portréi di Pó alatt. Ma reggel 9­­-kor visszaindultak Magyaror­szágba. A bécsi közhangulat az osztrák ma­gyar kiegyezésre nézve. Közelebb a „császár­városban“ üzlet dolgaimat végezve, betértem a világtárlat idejében szerzett ismerőseimhez; szokásom ez ha ott járok. Egy bankár, egy nagy iparos, egy kereskedő és egy gyáros, mind négyen telivér bécsi nyárs pol­gárok, vették igénybe kiváló figyelmemet. A ban­kár tagja a nemzeti bank igazgató tanácsának, a nagy­iparos alelnöke egy szaktestületnek, a gyáros egy másik humánus egylet élén áll, egyedül a kereskedő nem foglal el kiváló társadalmi állást, de ő azért érdekes, mert hadseregi szállító, na őket nem is érdekelnénk, érdekeltek volna ők engemet, s ha ők nem kezdtek volna, én kezd­tem volna a közgazdasági kiegyezésről be­szélni. Azonban ők is alig várják, hogy egy ma­gyart megcsípjenek, s ha különösen is tudják, hogy a körmök közé került ember, még meghódítatlan áll, gyönyörű versenyt kezdenek a meghódításra. — Nagy csöndesség van Bécsben, sok bolt zárva, az ablakok porosak, az utczán kevesebben járnak kelnek, a megrakott kocsik gyérebben lát­hatók, az ajtókon a „végeladást“ jelző tarka nyom­tatványok szaporodnak. A nagy vendéglők bezárva, privát lakásoknak kináltatnak. Szóval a közös bank és közös vámterület daczára, Bécs közgaz­dasági viszonyai hanyatlanak, jegyzem meg a jó nyárspolgároknak. — H­a a kiegyezési válság teszi ezt. — Csodálatos, hisz régen ki vagyunk egyezve, s ez a baj nem most kezdődik. — Igen, de Magyarország nem ide fizeti az adóját, külön kormánya van, s a pénz ott költetik el. Egy világvárosnak nagy provinczia kell. Ausz­tria Bécsnek nem elég. E kormos falak, a köztük rejlő Wertheim szekrények, az uj paloták alapkövei, e város századokra szóló szorgalmáról, iparáról, keres­kedelméről és culturalis haladottságáról beszél, de e város a magyar határon, Magyarországból merí­tette népe tehetségeinek tápszerét. Becsületes szor­galmunkat és takarékos munkásságunkat, Magyar­­országban érvényesítettük, u volt a mi tisztességes provincziánk. Boldog volt ő is mi is. Egész 48—49-ig még az elszakadási vágy gyökeret nem vert a magyar nép között, testvéri­­leg vonzódtunk egymáshoz. — És coloniává tették önök hazámat. — Colonia, vagy provinczia, az egyre megy , csak boldog legyen. — Igen, de önök boldogtalanná tették ha­zámat ; s a coloniát és provincziát bár egy irányt alá­rendeltnek tartom, a colonia közgazdasági szempontból egyértelmű a ros­szul táplált fejős tehénnel. — Mi tápláltuk Magyarországot. — Mint a kalitkába zárt oroszlánt, a szűk­keblű állatsereglet tulajdonosa­i el­mesélték a nagy­világ publikumának eredeti vad tulajdo­­­nainkat. — Magyarország a cultúra terén is sokat köszönhet nekünk. — Igen, Kazinczy, Kölcsey, Kossuth a ma­gyar nyelv és nemzetiség apostolai sokat beszél­hettek a nagy köszönetről, a börtönben és üldö­zésben. — Már Szt. István idejében segítettünk a ke­resztény vallást ápolni. A forradalom előtt Bécs­ben 30—40 ezer magyar lakott. Az önök főurai, főpapjai, ide jártak mint méhek a kaptárba, s meg­rakodva tértek haza. — Nem úgy! Pénzzel megrakodva jöttek ide, s méreg-szerrel megrakodva tértek haza. Hiszen, hogy a törökkel soha ki ne békül­hessünk, az innen volt intézve. Magyarország Chanaan volt egykor, hogy még­sem virágozhatott fel, annak Bécs közgazda­­sági politikája volt az oka. S most is az az oka. S ime­n nemazis, a bűnben a büntetést rejti : Bécs még­is közgazdasági, s nem politikai jár­ványban szenved, mert a colonia ki van me­rítve. A coloniának megadatott, hogy magá­nak is szedhessen házi adót, s állíthason po­litikai gyermekjáték-szereket, de a quota meg­­szabatott. Magyarország többet fizet, mint bár­mikor. E­miatt kénytelen saját culturális szükség­leteit elnémítani. S önök még­sem boldogok vele. A harminczad megszűntével korlátlan urai lettek önök Magyarország nemzetgazdászatának, a bank­monopólium kiterjesztésével, pénzügyét telje­sen uralják. S önök még­sem boldogok. A kifejlett közlekedési eszközök mellett, csak politikai erőszak tarthatja fen a közgazdasági cen­tralisation Ide törekednek önök. A külfölddeli ma­gas vámtételek, melyekbe a politikai kényszer, az alkotmányosdi játékszer alapján belekényszerítették Magyarországot, még megrendítőbben fogja magát mindkét országra nézve megbosszulni, mert az ipartökéletesedés hanyatlását fogja a nagyobb ver­senyhiány által maga után vonni, s önök 10 év múlva minden nyugati állam által túl lesznek szárnyalva a posztógyártás terén, s a vászonban Oroszország fogja önöket megverni. Az egyebek­ben úgyis rég meg vannak verve. — Vigasztalás ez önre nézve? — Nem egészen. De keserű elégtétel. — Minekünk bármely conflagratio esetén hazánk leend, hazánk marad, nemzetünk 70—80 millió. — A miénk csak 5 millió. Csakhogy nekünk máris hazánk van ; ha­bár colonia, szenvedő és boldogtalan; de ismerjük határait, s a politikai nemzet 15 millió tagjait föld­­irati kényszerhatárok kötik össze; az, elszakadni hajlandó, nem élhet az anyaország szövetsége nél­kül. Hegyet-völgyét az alkotó képezte egynek, s ezen isteni határokon az önök városa kívül esik. — De a nagy német nemzet kebelében, még a­melylyel is önöknek szoros szövetségben kell él­­niök, ha eddigi culturaÜS vivmó— ■ ' , ' és tovább fejlőd­ ison, de egységben még azzal sem, s még kevésbé egy várossal, a mely tengerekre nem támaszkodhatva, világvárosi anyagi súlypontjának Magyarországot tekinti, s azon kívül esik, a melynek Magyarország újra mondom: ha nem’ szabad, szövetségese azonnal coloniája. — A­mint ma áll Magyarország, nem na­gyon siratjuk velünk­ egységét, csak nyűg nekünk kimerült helyzetében. Saját iparunkat épen miatta nem láthatjuk el még magasb védvámokkal. Bankunk pénzét ő veri fel, s ő veri el, s legyen meggyő­ződve, hogy nem roszakaratból, de szükség pa­rancsolta kényszerűségből, nem oszthatjuk meg vele a bankalapot, az nekünk is kell. Osszuk meg az államadóságot, vegyék az önökre eső részt, s kezdjenek isten nevében önálló gazdaságot. Le­het, jobban megélnek, lehet, roszabbul fognak élni, de egymással nem lesz osztó perünk. — Mit gondolnak önök a minket illető részre nézve ? — A­minek eddig is kamatját fizetik, a­mi által elismerték a tőkekötelezettség terhét is. Ez ellen csak nem szólhatnak, nagy állambölcseik álla­pították meg. — Önök kényszer­szabályai szerint. — S az önök országgyűlési többségének be­— Igen, de az országgyűlési többség a tőke­rhét soha nem vállalta el. — De a békés elvállalás esetén el kell vállalnia, azt addig tőlünk és „h ... t német“-töl nem sza­­ d ültünk. . — Hja tehát, önöknek nincs egyéb bajuk, minthogy mi azon terheket, a­melyeket önök a mi és más nemzetek leágazási költségeire absolut után szereztek, mi azt alkotmányos úton elvál­lalunk. — Lehet, hogy úgy van . . . — Lehet hogy úgy lesz, hogy megszámlál­juk, mibe jöhetne egy czivakodás, s kifizetjük önöknek nem a ránk nem tartozó államadósságok egy részét, hanem a békés elvállás „móring“ adományát, de az túlságos nem lehet. . — S ha nem egyezzünk meg? — Akkor a közgazdasági harcz tart tovább, s ez a birodalom végelgyengülésére vezet. — Akkor sem mi veszítünk, mi németek maradunk. — Mi meg magyarok maradunk, részben a magyar nemzet bámulatosan erős tud lenni. Harcz­­ban nem győz felette Bécs. S reménylem, hogy önök sem szeretnék koczkára tenni " valamit­­ a semmiért. Meg tudnánk egyezni önnel, de nem oly kön­­­nyen megy az a nemzettel. Én meg azt mondom, hogy velem nehezeb­ben menne mint a nemzettel, mert én nem adnék egy fillért sem. S a nemzet, előre láttuk hogy adni fog. Meg­látjuk ha oda fogunk jutni. Azután szívélyesen kötekedtünk egymással, s megegyeztünk abban, hogy a jelen állapotok a kö­zös bank és vámterület mellett is tarthatlanok, s hogy bármely közgazdasági kiegyezés a közös rend­szer alapján nem mentheti meg sem Bécset sem Magyarországot. Bakay Nándor: A keleti kérdés. Gortschakoff kör­jegyzéke, mely­nek tartalmát a „Montagsrevue“ után röviden mi is közöltük, hir szerint még mai napig sem érke­zett meg egyetlen hatalom kormányához sem. Az uj „Presse“ ebből azt következteti, hogy ama köz­jegyzék nem is létezik s az annak megtörtént el­küldését valamint tartalmát kijelentő hir nem volt egyébb az orosz politika tapogatódzás végett ki­nyújtott csápjánál. Tekintve, mennyi hazug hir ne­vezheti az orosz politikát édes­anyjának, az uj „Presse“ nézete ha mindjárt a következmények nem­ igazolnák is, mindenesetre okadatolfc. A török-szent alkudozások Bécsben mielőbb megkezdetnek. Eddig is történt a két ellenfél kép­viselői közt többszöri érintkezés, ez azonban még nem a dolog lényegét illette, hanem csupán a köl­csönös kívánságok tudtuladása végett eszközöltetett. Az alkudozások folytatására török részről Faikon Efendi, követségi titkár, szerb részről pedig dr. Zuhics bízattak meg, de a nevezettek által folytatandó alkudozások még nem a béke közvetlen megköté­sét czélozzák, hanem a békekötés szükséges előz­ményeit hivatják tisztába hozni. Ez alkudozások tárgya a „status quo“ megállapítása; a szerb rész­ről nyújtandó biztosítékok a békefeltételek meg­tartására nézve; a török sereg szerb területről leendő kivonulásának módozatai, a hadikárpótlás, a hűbér fizetésének határnapjai és Szerbia védere­­jének megállapítása. Hogy Montenegróval is békekötésre vezet­hető értekezések kezdessenek, e czélból Constant pasa a nagyvezér külön küldötte megy Cettinjébe, hogy ott közvetlenül alkudozzék a fejedelemmel. Nagy figyelmet érdemel, hogy Durando olasz és Monson angol consul szintén Cettinjébe mennek, s ott Constant pasa békés küldetését támogatni fogják. Legutóbb Niksics várának élelmezése ügyében ismét nehézségek merültek föl. Az élelmi­szer fo­gyatékán volt. Nikita fejedelem nem akarta meg­­engedni, hogy további élelem szállíttassák oda. Erre Ibrahim pasa a várparancsnok kijelentette, hogy erőszakkal fog élelmet szerezni magának, mire Nikita fejedelem belenyugodott a dologba, s így Niksics egy időre ismét el van látva eleséggel. A bosznia és herczegovinai lázadók vajdáitól a pétervári szláv bizottság jan. 25-én azon hatá­rozott nyilatkozatot vette, „hogy nem hajlandók a fegyvert, melyet jogaik kivivására ragadtak s me­lyet egy évnél hosszabb idő óta diadalmasan vi­seltek, követeléseik biztosított valósítása előtt le­tenni. A herczegovinai és boszniai lázadók esapg. - Kjy . ......... fognak.“ A konstantinápolyi nagykövetek egymás után eltávozván székhelyökről, azon kérdés merül föl, vájjon Törökország nem fogja-e viszont saját nagy­követeit visszahívni. A „Pol. Cor.“ értesülése sze­rint nem. Különféle combinatiókra ad okot, hogy Sa­lisbury után­­ Elliot is Athénébe érkezett, s oda várják Ignatieffet és Chandordyt is. Oly mozgal­makra azonban, melyek kiindulási pontja Athéné­ben lenne, nem nagy súlyt lehet fektetni. Budapest, január 31. — A képviselőház osztályaiból. — — A képviselőház osztályai közül még két osztály maradt hátra, mely tegnap és ma a békebírósági törvényjavaslattal foglalkozott; t. i. a VII. és VIII. osztály. A VII. o­s­z­t­á­l­y ma nyilvános ülés után foly­tatta a törvényjavaslat tárgyalását, s a 32. §-on kezdve végig tárgyalta, csekély módossítással az igazságügyi bizottság szövegét fogadván el. Előadó Hammersberg Jenő. " A Vili. osztály tegnap d. u. 5 órakor újabb ülést tartott, s végig tárgyalta a tjavaslatot. Módosításai közül a leglényegesebb az, hogy a per­­ujitási orvoslást nem fogadja el, a helyett felebbe­­zést engedvén meg és pedig a felebbezésre is kü­lön testületet kiván összeállittatni, név szerint az alispán, az árvaszéki elnök és­ a tiszti ügyész, mint

Next