Egyetértés, 1877. február (11. évfolyam, 27-50. szám)

1877-02-23 / 46. szám

XI. évfolyam. Budapest, Előfizetési díj s Vidékre postán vagy helyben házhoz honivá, v­gy évre......................... . . au.— Félévre.............................................10.— Negyedévre...................................5. Egy hét»........................................1 40 Egy szám 7 krajezár. . Hirdetési 41J: 9 hasábos potitsor egy­ezeti hirdetése 12 kr., többször 10 kr. Boly­ogd ij minden hirdetésért kü­lön 80 kr. Nyilttér: öt hasábos sor 80 krajezár. 40. szám a jövő hét első felének valamely napján várható. A kormány kinevezéséről szóló legfelsőbb kézirat biv. lapban, — mint Lak­juk — vasárnap jelenik meg, s csak ennek megtörténte után fog mindkét házban ülés hirdettetni, melyen a kormány magát be fogja mutatni. A napirend megállapítására nézve eddig semminemű uj intézkedés nem történt s igy az a jelenlegi föltevés szerint ott fog ismét fölvétetni, a hol az a válság előtt megszakittatott. Az u­j minisztérium, mely, mikép fönnebbi hírünk is jelöli, valószínűleg vasárnap neveztetik ki, csak annyiban fog különbözni a volt miniszté­riumtól, amennyiben a kereskedelmi minisztérium — melyet eddig ideiglenesen Trefort vezetett — be fog töltetni. Péntek, 1877. február 23. Szerkesztői Iroda, Budapest, IV. himző-utcza 1. sz. hová a lap szellemi részét illető minden közlemény küldendő. — A küldemények csak kármentesen fogadtatnak el. Kéziratok csak rendkívüli esetben kül­detnek vissza. Kludé-hivatal: Budapest, IV. himző-utcza 1. sz. hová »z előfizetési pénzek küldendők. Törökország és Oroszország, ved . Abdul Ham­id agyvelő bántalomban szen­Sándo­- czár kedélybeteg; a török birodalom belügyi zavarai Oroszország kész a háborúra, folytonosak . E néhány pont ad kivonatos képet a keleti kérdésről. Mindenféle szempontból szomorú egy kép. A háború moraja, mely az orosz ha­tárokról Európa felé tör, talán kevésbé okozna most már mélyebb megrendülést a közvéleménynél, ha Törökország bérviszo­nyai nem aggasztanák az integritását szí­vókon viselők lelkét. Midhat pasa bukása óta azonban egyre-másra kellemetlenebb hírek csatangolnak a portán uralkodó álla­potokról. Egyik nap a Midhatot követő nagyvezír lemondásáról hoz hírt; a másik nap a főhivatalnokok körében elharapó­zott corruptió részleteit ismerteti; a har­madik nap a konstantinápolyi helyőrségben támadt villongásokról­­ tudósít; m­íg végre valamennyi tudósítás kezd megegyezni ab­ban, hogy a szultán, ki gyermekként sirt Midhat távoztakor, elmebeteg, s legközelebb uj trónválság várható. Mi igaz, mi nem igaz e hírekből, az r­endszerint eldői néhány nap hiáit. K­elle­­metlen csak az, hogy nincs oly rész hír, mely napjainkban az oly rohamos vál­tozások színterét képező Stambulból hi­telre ne találna. Különösen a padi­­sah személyét illető betegségi hírek ta­lálnak könnyen hívőkre. Családi idült kór a mostani dynastiánál az idegbántalom. A szerencsétlen uralkodókon sorjában erőt vesz a betegség ; bizonyítékául a fajhanyat­lás elméletének, mely korcsra-korcsot pro­dukál, ha a vértisztaságra, a nevelésre, életmódra és szokásokra gond nem for­­díttatik, és százados tespedés, puhultság, erkölcsi és testi hibák halmozódnak össze. A szultánok születése, neveltetése, ural­kodása telve van tanulságokkal, hova ve­zet dynastiát a papio-caesaristicus rendszer merev szabályai alatt az idő. Eltörpülve, betegséggel lelkükben, kórral testökben át­kai lesznek önmaguknak; átkai a despoti­­cus korm­ányforma alatt görnyedező nemze­teknek. Abdul Hamid, kinek jószívűségét maga Midhat kiemeli, legszánandóbb bizonyítéka a byzanczi sülyedés fokának. Rémek ve­szik körül trónját, mint a római császá­rokét; ideg és agybántalmaktól gyötörve fél legjobb barátaitól, nem bízik senkiben, de hisz az árulóknak, és szereti a hízelgő­ket. Midőn a világos pillanatokban látja, minő elemek környezik, mennyire nem ura saját akaratának, és mennyire nem ren­delkezik a hatalommal, csak sírni tud. Szegény szultán! Százados családi vér, erkölcsi , kormányzati bűnök nehezednek vállaira, és talán ha tenni akarna ellenök, lehetetlen, mert a despotia iszonyú szolgá­kat nevel, s csak a palotaforradalmaknak van talaja. Oh! mennyivel különb ennél a demo­crat­ia, melynek rendszerében még a mo­narchiák is egészségesebbek , m­rt leg­alább a democraticus kormányformát többé­­kevésbé átható alkotmányosság lehelete tisz­tít sok udvari miasmát, és elöl számos pa­­rasitát. Van ugyan a nem-tiszta dem­ocra­­tiák felső rétegeiben elég káros anyag, mihelyt nem hat fel a nép tisztogató keze, de hát annyira soha nem gyűl a baj, mint ott, a­hol a nép csupán rabszolga. Szegény Törökország! Becsületes nép, mely nem hazudik és nem lop, munkás, harczias és türelmes, megérdemelne jobb sorsot, jobb kormányformát. Azt mondták róla, nincs megérve a szabadságra. És íme a nép, mely mindenütt több érzéket, több becsületet tanúsít önző és áruló vezetőinél, megmutatá, hogy fogékony a szabadság iránt, és a szabadság puszta kihirdetésére hatalmasan megifjodik, s lázasan lelkesedik hazája mellett. Lehetetlen, hogy ily ön feláldozást, ennyi nemes érzés hiába elveszne. Mi bí­zunk a nemzetek felett őrködő történelmi nemesis erejében, mely nem fogja boszu­­latlanul hagyni a szent-pétervári gazság által támasztott és növelt zavarokat. A háború ki fog törni, mert a h­áborút­ó­l többé vis­sz­a nem lép­het Oroszország. De ép e háború lesz megtisztítása a keleti állapotoknak. Új, megifjult Törökország támad a mostani helyébe, és ez az új Törökország mindig helyén fogja találni, a­kit majd felkeres száműzetésében, a legnagyobb törököt — Midhatot. ■ Oroszország pedig csak játszik tovább a tűzzel, gyújtsa fel a tőszomszédjának há­zát, robbantsa fel a puskapor aknáit, in­dítsa meg a háborút, ámde lássa aztán következményeit. Mert hát a­ki kardot ránt, kard által kell elvesznie. A világtörténelem eddigi példái azt mutatták, hogy midőn a világuralomra törekvő zsarnok hódítás legnagyobbat vélt nyújtózni, összeomlott a nyers mássá, melynek összetartozóságát csupán a hajszálakon függő egyeduralko­dók emberi élete képezte. Hogyan is volna összeegyeztethető az emberiséget mozgató eszmék és erkölcsök irányával egy éjszaki byzantismus, mely mindent büntethetlenül merényelhetne. Machiavelli és Nero szelleme együt­tesen nem építhet állandó uralmat; Szi­béria és a kozák egyéniség nem képez­heti ideálját a civilisatiónak. Hiába győz­nének a muszka hordák: Európa, melyet a monarchák szívélyes érdeke zavarba ho­zott, és most még megkövesülten tekint a nagy események felé, majd fel fog rázódni marasmusából a szemmel látható veszélyre. És ez az időpont lesz döntő Oroszország uralma felett. Ez időpont azon órával közeledik, a­m­el­lyel Oroszország átlépi a Pruthot. Alig támadt híre, hogy az átlépés meg fog tör­ténni, Angliából Salisbury ajkán hangzott el a szó, mely reményét fejezi ki Nagy- Brittania és Törökország szövetségének megújulása iránt. És ez egyelőre elég in­tés Oroszországnak, sőt elég intés lehetne a mi „államférfiainknak“ is. A magyar nemzet politikáját nem titkolja, de van-e kormányának politikája. Ezt szeretnék tudni. Az ország megkárosításnak végzetes szer­ződése mellett méltán kérdezhetjük: meg­értették-e, mi a magyar nemzet keleti po­litikája és szándékoznak-e azon politikát érvényesíteni? A „függetlenségi körl” ma délután 4 órakor értekezletet tart. Tisza és Széll Kálmán — mint egy este ér­kezett tudósításunk mondja — ma, pénteken utaz­nak Bécsbe. A kiegyezés nagy izgatottságban tartja a par­lamenti köröket. A többség sem képes megnyu­godni az áldozatok ily nagyságában, minőről ál­modni sem mert, a­mikor Tisza követésére vállalko­zott. Most még csak elvétve akadnak olyan párt­tagok, a­kik Tisza „bizalmas“ nyilatkozataival a legtávolabbról is megnyugtatva éreznék lelkiisme­­retüket. De nincs különösen a Móritz Pál féle bank­­igazgatósági aspiránsokon kívül egyetlen egy kor­mánypárti képviselő sem, a­ki a legkicsinylőbb han­gon nem nyilatkoznék Tisza Kálmán eljárásáról. Általában nem bírják­ felfogni, hogyan léphe­tett az állam­férfiúnak és tacticusnak híresztelgetett miniszter azon lejtőre, melyen a legcsúfosabb ve­reségeket szenvedte és a verességek révén a nem­zetet megkárosította. A miniszterelnök „bizalmas“ közlései között leginkább feltűnt ama pont, a­hol „magán után“ bővebb felvilágosításokat is adni ígérkezett. Min­denki észrevette, hogy itt megint a „felsőbb körök akaratára“ való kortesczélzás értendő.­­ Már ez megszokott dolog a parlamenti club politikai börze­termeiben. Szükség különben nincs is rá, hogy az egyes képviselők e kortesfogások mibenlétéről „magán után“ szerezzenek felvilágosításokat, mint­hogy a miniszteri ágens apparátus ugyan­csak mozgásba van hozva a képviselői kötelességérzet­nek a kényszerhelyzet csavaróba illesztése végett. A „rábeszélés“ nagyban foly, nem érvekkel, mert ezek nincsenek; nem szépítgetéssel, mert ez lehetetlen, hanem ígérgetésekkel, agyrémekkel, mu­musokkal, királyi szóval et cetaera graeca, mint már ez szokásban van. Bennünket azonban arról értesítenek, hogy semmiféle eszköz nem lesz eléggé sikeres a párt egészének megnyerésére. Néhány okvetlenül „nem“­­mel fog szavazni, sokan azonban a folyosókon fog­ják csendesítgetni lelkiismeretüket. Teljes elhatáro­zottság, akár jobbra, akár balra, most még kevés­nél észlelhető, noha az ellenszenv, boszúság, a szégyen, a harag általános. Legjobban jellemzi a határozatlanságot egyik superintendens képviselő önküzdelme, a­ki ekkép nyilatkozott: „Még nem tudom bizonyosan, vajjon a kiegyezés elvetésére fogok-e szavazni, csak azt tudom bizonyosan, hogy megszavazni nem fogom.“ Így állanak a dolgok a „döntő fórumon“ bel­­lől; jeléül annak, mennyire „elfogadható“ kiegye­zéssel sikerült „megmenteni a hazát, jeléül an­nak, mennyire nem akad az országban piczike tö­redék sem, mely ez iszonyú alkut a Parlamentaris­mus alapelvének megfelelőig csak nagyjából is magáévá tenné. Ha mindamellett ráborítják az or­szágra a szemfedőt, köszönje azoknak, a­kik a kézzelfogható romlással szemben hamleti töpren­gésnek adnak tért a nyílt ellenzés helyett, melyre lelki­ismeretök, megbízó levelek, és a közvélemény hangulatánál fogva hivatva volnának. A megszavazás mindenesetre tagadása lesz a parlamentarismusnak, kijátszása a népnek, ismérve korszakunk romlott erkölcseinek, gyalázatos köz­életünknek. A képviselőház üléseinek megkez­désére vonatkozólag a „M. állam" után több lap azon hírt közölte, hogy a legközelebbi szombaton fog az első ülés tartatni. Ezen téves közlemény ellenében határozottan írhatjuk, hogy e héten a képviselőház ülést nem fog tartani. Az ülések isméti megkezdése a legjobb esetben csak Vidéki levelek a szerkesztőhöz.­ ­ A koczkán van minden, a polgá­rok legszentebb érdekei védtelen megtá­madva állanak. Itt a hazafias lelkesedés kialvó szik­rája, ott a hatalom hanyatló ereje vetnek még egy-egy ferde lökést egymás ellené­ben. Ezeken kívül minden oly sivár és ri­deg, mint az éjszak-sark tele; megdermed maga a honszerelem is. Fásult nemzedék, 12 éves öngyilko­sokkal, hivatalt kereső tanulókkal, közöm­bös polgárokkal, hivalkodó katonákkal saturálva. Éhez munkátlan munkások se­rege járul. Egész Európa igen nagyon beteg! Az európai államoknak 32 ezer millió régi adósságuk, s 8 ezer millió legújabb van. (A jó polgárok sem maradhatnak hát­rább, csináltak másfél annyit Rottschildék trónja fönnen ragyog. A polgárság 5 ezer millió kamatot visel, ezentúl 4500 millió adót fizet, 9 ezer milliót az ablakon dob ki. A 22 ezer milliónyi évi termelés apa­dóban van, így is túltermelésnek felel meg. A gőz és villany pótolják az emberkezet. A teher és termelés, vagyis az emésztés és teremtés között fönmaradt 13 különbözetből tengeti életét, fok­ozza kulturális igényeit, mert az évi adóból leginkább az államka­matok fizettetnek és a milliókra menő ka­tonaság tartatik fönn. De szálljunk le az európai magas képletek egéből, egészen szálljunk le, saját szerény kis házi tűzhelyünkhöz, hazánkhoz. Mi az a haza emberek nélkül, mi az emberiség társadalom nélkül, s mi a tár­sadalom vezérelvek nélkül, s mik: a vezér­elvek vezérférfiak nélkül ? Van-e ma „többségnek“ egy mindenkit magával r­­n­gadható vezérelve? vannak-e vezérei? Egy vezérelv volna, a­mely minden­kit magával ragadhatna, a haza független­ségének elve. Mindenki nag­gyá és erőssé lesz ezen elv védelmében, mindenki meg­semmisül, eltörpül a­mint ezen elvhez hűt­lenné lesz. Ez tette nag­gyá összes nagy embe­reinket, ez adta meg a nemzetnek a nem­zeti nagyságot a kiegyezés pillanatában. S még­is vajmi kevesen látják ezt be nagy embereink közül, avagy mily kevesen mé­rik ahoz eljárásukat. Már a fusió alkalmával mondtam, hogy pártot alkotni, vagy fusiót eszközölni vezérelv és programm nélkül, veszélyes merénylet az alkotmányos közélet záloga ellen. Hogy a polgári közérdekek Lajthán innen és Lajthán túl mily erősen meg van­nak támadva, elég legyen felhoznom, mi­szerint daczára a birodalom súlypontja nagy értékének, Bécs polgárai a legnyomo­rultabb közgazdasági válságban szenvednek. Nem csoda tehát, ha a nagyobb vám­tételek által mit már­is megnyertek, még inkább coloniásokká akarnak bennünket sül­lyeszteni. Legközelebb Bécsben járva, azon ke­serű tapasztalást szereztem, hogy a 10 évi vám- és bankközösség, a jó osztrák pol­gártársaknak semmi üdvöt nem hozott, s hogy a tőlünk kisajtolt véres verejtékes fillérekkel épen úgy jártak, mint a po­roszok a francziáktól kizsarolt 5 mil­­liárddal ; s hogy a közérzület a biro­dalom egysége iránt épen nem erősbült, s a mi pénzünkkel a szivbeli hajlamok épen úgy meg nem vásároltattak, minthogy Bis­marcknak nem sikerült a franczia ara­nyokkal a német social-democraták száját betömni. „Diurnummal beamterek“ száját be­lehet ragasztani, de a polgárság érdekeit csak egészséges közállapotok elégítik ki, s a hatalmi befolyás csak egyeseket képes elnémítani, de a nagy tömeg időnként annál hangosabban követeli emberileg vele született ős jogát, az ember jogot, mely ma a polgár­jogba plántáltatok át. A polgári közérdekek, de kivált a ma­gyar polgárság érdeke nevében kezdjünk elvi harczot, s tegyük le a kenyér tusát. Rendszeresen kormányzat, békevéd, hit, tudomány a társadalm­i termelés fölös­legéből él, nem soká emészt­eti már alapját. De ha még emészti is, térjünk az el­vek magaslatára, hogy a m­eg-megújuló kérdések, erős, nagy férfiakkal s tömörülve találják a magyar társadalom szik­ét és javát. Mert a keleti kérdés, ha elodáztatok is, Európa fegyverben marad , s míg abban áll, a nemzetek annyit nyomnak a latban, a­mily mérvben tudnak kibékülni önma­gukkal, s ezt csak úgy érjük el, ha nem külnemzetek érdekében és kedvéért vezet­jük a hazát, hanem az elv magaslatán ta­lálkozunk. Ma csak egy nagy elv van, mely ily magaslatot ad, Magyarország királyi h­itle­­véllel biztosított függetlensége. A közös banknál megállapított helyekre már folynak a kijelölések, így például a bank kor­mányzójául Pipitz lovag helyébe, ki nyugdíjaztat­­nék, Moser a bécsi föld­hitelintézet igazgatóját emlegetik. A helyettes kormányzói állásokra Tre­fort és Wodianer nevei vannak forgalomban. A szultán betegségéről szóló hírek valótlanoknak bizonyultak be, s újabb és hitelt érdemlő értesülések szerint azokat csupán egy po­litikai párt terjesztette részakaratú czélzatból. Mint a bécsi török nagykövet kinyilatkoztatta, hogy a szultán egészsége teljesen kielégítő. A török alkotmány néhány pontja miatt Törökország és Románia közt támadt viszály már rég letűnt a napirendről, mivel — ha jól emlékezünk — Törökország kijelentette, hogy Ro­mánia nem tartozik az alkotmány által megjelölt tartományok közé. Most a brüsseli „Nord“ újra fölmelegíti az ügyet s azt állítja, hogy Török­ország nem tett eleget Románia követelésének. Oroszország hadi készülődéseiről mindennap lehet valami újat hallani, így most azt jelentik, hogy a doni kozákok 3. osztálya is pa­rancsot kapott, hogy készen legyen az elindulásra. A doni kozákok mozgósítása mindig csak olyankor szokott elrendeltetni, mikor már a háború nagyban folyik, s így az említett intézkedés most legalább is azt jelenti, hogy Oroszország nagy háborúra ké­szül. Egyébiránt e mozgósítás csupán 3 —4000 lo­vassal szaporítja a hadsereget. Gorcsakoff följ­egy­zésére, a hatalmak nem igen sietnek a választ megadni. Az angol kormány elhatározta azt akkorra halasztani, mikor Törökországnak Szerbiával és Montenegróval foly­tatott békealkudozásai véget értek. Franczia-, Né­met- és Olaszország hasonlókép nem akarják a dolgot elhamarkodni, hanem bevárják Anglia el­határozását, s így talán nem tévedünk, ha azt gondoljuk, hogy monarchiánk is megmarad vára­kozó állásában. Hir szerint Oroszország közelebb egy újabb körjegyzéket szándékozik kibocsátani. Az angol kormány tagjai feltűnő törek­vést tanúsítanak annak elhitetésére, mintha ők tel­jesen meg volnának győződve a összes hatalmak közt fennálló barátságról. F. hó 21-én Salisbury az egyesült britt kereskedelmi kamrák lakomáján be­szédet mondott, melyben fejtegeté a politikai hely­zetet s megjegyzé, hogy a conferentia nem tanít­­hatá ugyan józanságra Törökországot, alkalmas esz­köz volt azonban arra, hogy helyreállítsa a hatal­mak közötti barátságot, melyet a gyanakodás egy egy ideig megingatott. A szerb békealkudozásokról nem ér­kezett újabb hír, hanem — mint a „Pol.-Corr.“-nek Ragusából sürgönyzik, — már a montenegrói bé­kebiztosok, Petrovics Róza és Radovics Sztanko szinte útra keltek egy Lloyd-gőzösön Konstanti­nápoly felé. Ezekkel a békealkudozás nem fog oly könnyen menni, mint a szerbekkel, mert nagy követelésekkel állnak elő. Az alkudozások meg­könnyítése czéljából Monson angol főkonzul most Cettingében időzik, hogy rábeszélje Nikita fejedel­met a követelések egy részéről különösen azokról való lemondásra, melyek a határok kiterjesztésére vonatkoznak. Azt mondják, Monson az angol kor­mány nevében még 100,000 font sterling kárpót­lást is ígért volna Nikitának, ha a területnagyob­bodásról lemond. Szegedről ves­szük a következő so­rokat : A szegedi felső kerületi „népkör“ igazgató­választmánya f. évi február 18-án tartott ülésében elhatározta, hogy a legközelebb tartandó közgyű­lés elé azon határozati javaslatot terjeszti, hogy az ország valamennyi választó­kerületei megkeres­tessenek az iránt, hogy megválasztott országgyű­lési képviselőjükhöz megkeresést intézzenek azért, hogy a Magyarország s Osztrákország kormányai között a bank és védvám-ügyben létesítendő egyez­ményeket, mely a végtelenségig húzódó s lealázó alkudozások eredményéből következtetve a magyar nemzet méltóságát porig alázza és az ország anyagi jólétét megsemmisüléssel fenyegeti,­­ el ne fogad­ják, hanem a nemzetnek tüntetőleg nyilvánuló köz­véleményéhez képest, az önálló magyar vámterü­let s független magyar nemzeti jegybank fölállítá­sának keresztülvitelére törekedjenek, Magyarország bonyolód­ott közgazdászat­ viszonyának rendezésére más mód nem lévén. — A választmány megbízá­sából. Lőkisérletek az „ágyukirálylyal.“Az Angolországban Elswickben gyártott Armstrong-féle száztonnás ágyú, mely a D­u­i­f­i­o olasz vér­te­s h­a­j­ó felfegyverzésére van szánva és a mely a múlt ős­szel hozatott a spezziai kikötőbe, min­den eddigi ágyuk között a legnagyobb. Az olaszok „ágyúkirálynak“ nevezték el. Méreteiről némi fo­galmat nyújt az, hogy az ágyú csövének súlya 105 méter­ tonna; egész hossza 10,a„­m., a belül hossza 9.a88 m., űrmértéke 431­6 mm. A rendes töltet 163 kilogr., a töltény 18ai m. hosszú, 394 mm. átmérőjű. A lövedék súlya 907 kilogramm (1134 mázsa). E löveggel lőkísérletek tétettek, melyek azon tény bebizonyítására akartak szolgálni, hogy az aczél a vas felett ellenállás tekintetében két­ségbe­­vonhatlan előn­nyel bír. A Schneider-féle aczél kitűnő minőségét és szabatos műszaki készítési módját tekintve, csaknem kétszer annyiba kerül, mint a kovácsolt vas, de ezen körülmény csak másodrendű kérdés a katonaság előtt, s az olasz kormány jövőre a vértes hajóknál a Schneider-féle aczéllemezeket fogja alkalmazni. Az angol szer^ löket a sperziai kísérletek gondolkodóbMÉa^A­­ték, mert az angol szakemberek eddig tan a­vasnak tulajdonítottak nagyobb elraHási képességet. Most egyszerre belátták csalódásukat: parti ütegeiknél, tengeri erődeiknél, vérteshajóikon most már talán kénytelenek az aczélt alkalmazni. A híres Devastation és I­n­f­l­e­x­i­b­l­e, melyről az angolok azt tartották, h­ogy azok a vi­lág összes tüzérségével szembe szállani képesek, ha át nem alakíttatnak, ki vannak téve annak, hogy a száztonnás egy lövése által fenékre sü­­lyesztetnek ! A spezziai lőpróbákról a „Reme d’ Artille­rie“ egy szakozókét közöl, a­mely G­ran­dry franczia tüzértiszt és a londoni franczia követség mellé rendelt katonai megbízott által íratott. E sze­­rint a próba ekkép folyt le: A száztonnás ágyú megérkezvén, végleges ta­lapjára tétetett és minden kezelési készülékkel fel­szerelve, egy széles tengeri dereglyére helyeztetett. Egy azon alkalmazott kis gőzgép a hydraulicus sajtókat mozgásba hozta. — (Mikor az ágyú Duilión lesz, a löveg- és lövegtalp kezelésén, szükséges gőzt maga a hajó­kazán fogja szolgál­tatni, a­mihez ugyan oly csekély mennyiség kell, hogy a gép ereje az által semmi érezhető veszte­séget nem szenved.) A dereglye a tengeri öbölben egy parti he­gyek által képzett keskeny völgy torkolatához vo­natott, s a hegytestek aljával, a tengerparttal pár­huzamosan egy rőzsével és földdel tömött zsák­ok­­kal burkolt c­­él­tárgy készíttetett, mely a völgyet elzárta; magasága 8.69 m­., vastasága 16 méter volt. Ezzel szemben a parton három Armstrong ágyúból képezett üteg állíttatott fel, melyek közül kettő egy 25.4 c, egy pedig 27.8 c. űrmérettel bírt. A dereglye a száz tonnás ágyúval ezek mögött volt. Az üteg előtt néhány száz lépésnyire négy külön czél-készülék állíttatott fel, melyeknek fa- és vastömeghez zárszögeit vastag fémtáblája pontosan a Duilió és társa, a Dandolo filzatát képviselte. A czél­tárgyak komplikáltan voltak összeál­lítva, és minden apró részletekben számítással ké­szítve, s szilárdságuk fokához képest 1. 2. 3. 4-el jelölve. A főpróbák október 25-én kezdődtek, a 100 tonnás előtt felállított kisebb ütegekkel. Másnapon ugyanezt folytatták, miközben a legnagyobb figye­lemmel kisérték az ütegek lövegének hatását. Ez előzetes lőkísérletek után a száztonnás ágyúval való lőkísérletek kezdettek meg. A forgó torony helyett, melyben a hajón az ágyú elhe­lyezve leend, a kísérleteknél magát a 80 láb hosszú és 50 láb széles dereglyét kellett irányozhatás végett mozgásba hozni, a­mi horgonyhoz erősített kötelek segélyével eszközöltetett. A töltet 145, a lövedéksúly pedig 907 kilo­gramm volt. A lövés légrengető dördü­lete pillana­tában, a dereglyén hatalmas rázkódás volt érez­hető, de mégsem elviselhetlen. A lövedék a czélba csapva, azon ugyan át nem hatolt, de nagy tö­meg föld leomlását idézte elő, földdel tömött zsá­kokkal és rőzsekötegekkel egyetemben, a­melyek a burkolatot képezték. A második lövésnél, mely a Schneider-féle még érintetlen lemez ellen intéztetett, a töltet 150 kilogramm volt. A lövedék 450 méter sebességgel 9300 méter­ tonna csapódási erőt képviselt. A lemez számos darabra töretett, melyek közöl több a földre esett, míg sok töredék-darab minden irányban szét­­szóratott. A szél készülék összeségében 20 cm­-nyire hátrább nyomult, belső részében feldomborodások idéztettek elő, több helyt zárszögek és erősitő csö­­vekek jól hallatszott robajjal dobattak szót, a lö­vedék a lemezt egészen átütötte, a h­átullevő bé­lésbe 56 cmre behatolt és ott összetört, a­nélkül, hogy csúcsa elékteleníttetett volna. A fal mindaz­­által nem lett átütve: a lemezt ugyan már csak néhány czövek tartotta még, de a lövés még nem volt halálos; a hajó, melyet az ért volna, még azt elviselendő, legfeljebb néhány víz­befolyási repedés idéztetett volna elő, melyet azonban még betömni lehetendő. Október 27-én a próbalövés hasonló feltételek mellett a seffieldi lemez azon része ellen intézte­­tett, mely még érintetlen volt. Mihelyt a lövés megtörtént, meglepő látványos eredmény észlelte­­tett: a lemez fele eltűnt, és a napfény a szélkészülék egy tátongó nyílásán ke­resztül mutatkozott, melynek aljánál össze­zúzott vas- és fa­halmaz támadt. A fabélés egy köralakú darabja, mintegy 1.22 m. átmérőjű, a földbe nyomatott és abban több lábnyira sodorta­tott, a bordázat és a támaszok betű szerinti érte­lemben darabokra törtek. A becsapás pillanatában a lövedék sebessége 450 méter volt, a még az­után megmaradt sebesség pedig 200 mé­ter! Ez alkalommal tehát a lövedék hatása min­den előleges számításnak teljesen megfelelt. Ekkor a löveg a 2-ik számú czélkészülék alsó részére, a rivede­gieri lemezre irányoztatott. Az ágyú ez alkalommal el nem sült ; a villanyos fo­lyam azonban mihamar ismét kellő vezetésbe ho­zatván, a lövés eldördült és eredményei észleltet­tek: a lemez, a bélés és mindaz, a­mi még a dzél­­készülékből az előbbi lövés után megmaradt, t­e­l­­j­esen leromboltatott és az egész egy romhalmazzá lett, melyet mindenféle nagyságú 30 gramm — 100 kilogramm súlyú vas- és fada­rabok képeztek. A kiszakított résen egy támadó oszlop is előnyomulhatott volna. Ily hatású lövés egy vértes hajót néhány percz alatt elsülyeszteni leendő képes. E kísérleti eredmény után a szemlélők azt hitték, hogy egy lövés az aczél-lemezt is, mely már több helyt meg volt repesztve, darabokra fogja törni. Az ágyú újólag megtöltetett. A 150 kilogr. lőpor­ral és 907 kilogr. lövedékkel adott lövés a lemez­ben nagy kárt okozott: a zárszögek összetepered­­tek, aczél-darabok minden irányban szerte pattan­tak, a lövedék csúcsa a belső részt el nem érte. A czélkészülék sokat szenvedett, de a lövedéket, mely hasonló indulási sebességgel és csapódási erő­vel bírt, mint az előbbi, a lövésnél feltartóztatta. October 18-án a 3-ik és 4-ik számú czélkészülé-

Next