Egyetértés, 1877. február (11. évfolyam, 27-50. szám)
1877-02-23 / 46. szám
XI. évfolyam. Budapest, Előfizetési díj s Vidékre postán vagy helyben házhoz honivá, vgy évre......................... . . au.— Félévre.............................................10.— Negyedévre...................................5. Egy hét»........................................1 40 Egy szám 7 krajezár. . Hirdetési 41J: 9 hasábos potitsor egyezeti hirdetése 12 kr., többször 10 kr. Bolyogd ij minden hirdetésért külön 80 kr. Nyilttér: öt hasábos sor 80 krajezár. 40. szám a jövő hét első felének valamely napján várható. A kormány kinevezéséről szóló legfelsőbb kézirat biv. lapban, — mint Lakjuk — vasárnap jelenik meg, s csak ennek megtörténte után fog mindkét házban ülés hirdettetni, melyen a kormány magát be fogja mutatni. A napirend megállapítására nézve eddig semminemű uj intézkedés nem történt s igy az a jelenlegi föltevés szerint ott fog ismét fölvétetni, a hol az a válság előtt megszakittatott. Az uj minisztérium, mely, mikép fönnebbi hírünk is jelöli, valószínűleg vasárnap neveztetik ki, csak annyiban fog különbözni a volt minisztériumtól, amennyiben a kereskedelmi minisztérium — melyet eddig ideiglenesen Trefort vezetett — be fog töltetni. Péntek, 1877. február 23. Szerkesztői Iroda, Budapest, IV. himző-utcza 1. sz. hová a lap szellemi részét illető minden közlemény küldendő. — A küldemények csak kármentesen fogadtatnak el. Kéziratok csak rendkívüli esetben küldetnek vissza. Kludé-hivatal: Budapest, IV. himző-utcza 1. sz. hová »z előfizetési pénzek küldendők. Törökország és Oroszország, ved . Abdul Hamid agyvelő bántalomban szenSándo- czár kedélybeteg; a török birodalom belügyi zavarai Oroszország kész a háborúra, folytonosak . E néhány pont ad kivonatos képet a keleti kérdésről. Mindenféle szempontból szomorú egy kép. A háború moraja, mely az orosz határokról Európa felé tör, talán kevésbé okozna most már mélyebb megrendülést a közvéleménynél, ha Törökország bérviszonyai nem aggasztanák az integritását szívókon viselők lelkét. Midhat pasa bukása óta azonban egyre-másra kellemetlenebb hírek csatangolnak a portán uralkodó állapotokról. Egyik nap a Midhatot követő nagyvezír lemondásáról hoz hírt; a másik nap a főhivatalnokok körében elharapózott corruptió részleteit ismerteti; a harmadik nap a konstantinápolyi helyőrségben támadt villongásokról tudósít; míg végre valamennyi tudósítás kezd megegyezni abban, hogy a szultán, ki gyermekként sirt Midhat távoztakor, elmebeteg, s legközelebb uj trónválság várható. Mi igaz, mi nem igaz e hírekből, az rendszerint eldői néhány nap hiáit. Kellemetlen csak az, hogy nincs oly rész hír, mely napjainkban az oly rohamos változások színterét képező Stambulból hitelre ne találna. Különösen a padisah személyét illető betegségi hírek találnak könnyen hívőkre. Családi idült kór a mostani dynastiánál az idegbántalom. A szerencsétlen uralkodókon sorjában erőt vesz a betegség ; bizonyítékául a fajhanyatlás elméletének, mely korcsra-korcsot produkál, ha a vértisztaságra, a nevelésre, életmódra és szokásokra gond nem fordíttatik, és százados tespedés, puhultság, erkölcsi és testi hibák halmozódnak össze. A szultánok születése, neveltetése, uralkodása telve van tanulságokkal, hova vezet dynastiát a papio-caesaristicus rendszer merev szabályai alatt az idő. Eltörpülve, betegséggel lelkükben, kórral testökben átkai lesznek önmaguknak; átkai a despoticus kormányforma alatt görnyedező nemzeteknek. Abdul Hamid, kinek jószívűségét maga Midhat kiemeli, legszánandóbb bizonyítéka a byzanczi sülyedés fokának. Rémek veszik körül trónját, mint a római császárokét; ideg és agybántalmaktól gyötörve fél legjobb barátaitól, nem bízik senkiben, de hisz az árulóknak, és szereti a hízelgőket. Midőn a világos pillanatokban látja, minő elemek környezik, mennyire nem ura saját akaratának, és mennyire nem rendelkezik a hatalommal, csak sírni tud. Szegény szultán! Százados családi vér, erkölcsi , kormányzati bűnök nehezednek vállaira, és talán ha tenni akarna ellenök, lehetetlen, mert a despotia iszonyú szolgákat nevel, s csak a palotaforradalmaknak van talaja. Oh! mennyivel különb ennél a democratia, melynek rendszerében még a monarchiák is egészségesebbek , mrt legalább a democraticus kormányformát többékevésbé átható alkotmányosság lehelete tisztít sok udvari miasmát, és elöl számos parasitát. Van ugyan a nem-tiszta democratiák felső rétegeiben elég káros anyag, mihelyt nem hat fel a nép tisztogató keze, de hát annyira soha nem gyűl a baj, mint ott, ahol a nép csupán rabszolga. Szegény Törökország! Becsületes nép, mely nem hazudik és nem lop, munkás, harczias és türelmes, megérdemelne jobb sorsot, jobb kormányformát. Azt mondták róla, nincs megérve a szabadságra. És íme a nép, mely mindenütt több érzéket, több becsületet tanúsít önző és áruló vezetőinél, megmutatá, hogy fogékony a szabadság iránt, és a szabadság puszta kihirdetésére hatalmasan megifjodik, s lázasan lelkesedik hazája mellett. Lehetetlen, hogy ily ön feláldozást, ennyi nemes érzés hiába elveszne. Mi bízunk a nemzetek felett őrködő történelmi nemesis erejében, mely nem fogja boszulatlanul hagyni a szent-pétervári gazság által támasztott és növelt zavarokat. A háború ki fog törni, mert a háborútól többé vissza nem léphet Oroszország. De ép e háború lesz megtisztítása a keleti állapotoknak. Új, megifjult Törökország támad a mostani helyébe, és ez az új Törökország mindig helyén fogja találni, akit majd felkeres száműzetésében, a legnagyobb törököt — Midhatot. ■ Oroszország pedig csak játszik tovább a tűzzel, gyújtsa fel a tőszomszédjának házát, robbantsa fel a puskapor aknáit, indítsa meg a háborút, ámde lássa aztán következményeit. Mert hát aki kardot ránt, kard által kell elvesznie. A világtörténelem eddigi példái azt mutatták, hogy midőn a világuralomra törekvő zsarnok hódítás legnagyobbat vélt nyújtózni, összeomlott a nyers mássá, melynek összetartozóságát csupán a hajszálakon függő egyeduralkodók emberi élete képezte. Hogyan is volna összeegyeztethető az emberiséget mozgató eszmék és erkölcsök irányával egy éjszaki byzantismus, mely mindent büntethetlenül merényelhetne. Machiavelli és Nero szelleme együttesen nem építhet állandó uralmat; Szibéria és a kozák egyéniség nem képezheti ideálját a civilisatiónak. Hiába győznének a muszka hordák: Európa, melyet a monarchák szívélyes érdeke zavarba hozott, és most még megkövesülten tekint a nagy események felé, majd fel fog rázódni marasmusából a szemmel látható veszélyre. És ez az időpont lesz döntő Oroszország uralma felett. Ez időpont azon órával közeledik, amellyel Oroszország átlépi a Pruthot. Alig támadt híre, hogy az átlépés meg fog történni, Angliából Salisbury ajkán hangzott el a szó, mely reményét fejezi ki Nagy- Brittania és Törökország szövetségének megújulása iránt. És ez egyelőre elég intés Oroszországnak, sőt elég intés lehetne a mi „államférfiainknak“ is. A magyar nemzet politikáját nem titkolja, de van-e kormányának politikája. Ezt szeretnék tudni. Az ország megkárosításnak végzetes szerződése mellett méltán kérdezhetjük: megértették-e, mi a magyar nemzet keleti politikája és szándékoznak-e azon politikát érvényesíteni? A „függetlenségi körl” ma délután 4 órakor értekezletet tart. Tisza és Széll Kálmán — mint egy este érkezett tudósításunk mondja — ma, pénteken utaznak Bécsbe. A kiegyezés nagy izgatottságban tartja a parlamenti köröket. A többség sem képes megnyugodni az áldozatok ily nagyságában, minőről álmodni sem mert, amikor Tisza követésére vállalkozott. Most még csak elvétve akadnak olyan párttagok, akik Tisza „bizalmas“ nyilatkozataival a legtávolabbról is megnyugtatva éreznék lelkiismeretüket. De nincs különösen a Móritz Pál féle bankigazgatósági aspiránsokon kívül egyetlen egy kormánypárti képviselő sem, aki a legkicsinylőbb hangon nem nyilatkoznék Tisza Kálmán eljárásáról. Általában nem bírják felfogni, hogyan léphetett az államférfiúnak és tacticusnak híresztelgetett miniszter azon lejtőre, melyen a legcsúfosabb vereségeket szenvedte és a verességek révén a nemzetet megkárosította. A miniszterelnök „bizalmas“ közlései között leginkább feltűnt ama pont, ahol „magán után“ bővebb felvilágosításokat is adni ígérkezett. Mindenki észrevette, hogy itt megint a „felsőbb körök akaratára“ való kortesczélzás értendő. Már ez megszokott dolog a parlamenti club politikai börzetermeiben. Szükség különben nincs is rá, hogy az egyes képviselők e kortesfogások mibenlétéről „magán után“ szerezzenek felvilágosításokat, minthogy a miniszteri ágens apparátus ugyancsak mozgásba van hozva a képviselői kötelességérzetnek a kényszerhelyzet csavaróba illesztése végett. A „rábeszélés“ nagyban foly, nem érvekkel, mert ezek nincsenek; nem szépítgetéssel, mert ez lehetetlen, hanem ígérgetésekkel, agyrémekkel, mumusokkal, királyi szóval et cetaera graeca, mint már ez szokásban van. Bennünket azonban arról értesítenek, hogy semmiféle eszköz nem lesz eléggé sikeres a párt egészének megnyerésére. Néhány okvetlenül „nem“mel fog szavazni, sokan azonban a folyosókon fogják csendesítgetni lelkiismeretüket. Teljes elhatározottság, akár jobbra, akár balra, most még kevésnél észlelhető, noha az ellenszenv, boszúság, a szégyen, a harag általános. Legjobban jellemzi a határozatlanságot egyik superintendens képviselő önküzdelme, aki ekkép nyilatkozott: „Még nem tudom bizonyosan, vajjon a kiegyezés elvetésére fogok-e szavazni, csak azt tudom bizonyosan, hogy megszavazni nem fogom.“ Így állanak a dolgok a „döntő fórumon“ bellől; jeléül annak, mennyire „elfogadható“ kiegyezéssel sikerült „megmenteni a hazát, jeléül annak, mennyire nem akad az országban piczike töredék sem, mely ez iszonyú alkut a Parlamentarismus alapelvének megfelelőig csak nagyjából is magáévá tenné. Ha mindamellett ráborítják az országra a szemfedőt, köszönje azoknak, akik a kézzelfogható romlással szemben hamleti töprengésnek adnak tért a nyílt ellenzés helyett, melyre lelkiismeretök, megbízó levelek, és a közvélemény hangulatánál fogva hivatva volnának. A megszavazás mindenesetre tagadása lesz a parlamentarismusnak, kijátszása a népnek, ismérve korszakunk romlott erkölcseinek, gyalázatos közéletünknek. A képviselőház üléseinek megkezdésére vonatkozólag a „M. állam" után több lap azon hírt közölte, hogy a legközelebbi szombaton fog az első ülés tartatni. Ezen téves közlemény ellenében határozottan írhatjuk, hogy e héten a képviselőház ülést nem fog tartani. Az ülések isméti megkezdése a legjobb esetben csak Vidéki levelek a szerkesztőhöz. A koczkán van minden, a polgárok legszentebb érdekei védtelen megtámadva állanak. Itt a hazafias lelkesedés kialvó szikrája, ott a hatalom hanyatló ereje vetnek még egy-egy ferde lökést egymás ellenében. Ezeken kívül minden oly sivár és rideg, mint az éjszak-sark tele; megdermed maga a honszerelem is. Fásult nemzedék, 12 éves öngyilkosokkal, hivatalt kereső tanulókkal, közömbös polgárokkal, hivalkodó katonákkal saturálva. Éhez munkátlan munkások serege járul. Egész Európa igen nagyon beteg! Az európai államoknak 32 ezer millió régi adósságuk, s 8 ezer millió legújabb van. (A jó polgárok sem maradhatnak hátrább, csináltak másfél annyit Rottschildék trónja fönnen ragyog. A polgárság 5 ezer millió kamatot visel, ezentúl 4500 millió adót fizet, 9 ezer milliót az ablakon dob ki. A 22 ezer milliónyi évi termelés apadóban van, így is túltermelésnek felel meg. A gőz és villany pótolják az emberkezet. A teher és termelés, vagyis az emésztés és teremtés között fönmaradt 13 különbözetből tengeti életét, fokozza kulturális igényeit, mert az évi adóból leginkább az államkamatok fizettetnek és a milliókra menő katonaság tartatik fönn. De szálljunk le az európai magas képletek egéből, egészen szálljunk le, saját szerény kis házi tűzhelyünkhöz, hazánkhoz. Mi az a haza emberek nélkül, mi az emberiség társadalom nélkül, s mi a társadalom vezérelvek nélkül, s mik: a vezérelvek vezérférfiak nélkül ? Van-e ma „többségnek“ egy mindenkit magával rngadható vezérelve? vannak-e vezérei? Egy vezérelv volna, amely mindenkit magával ragadhatna, a haza függetlenségének elve. Mindenki naggyá és erőssé lesz ezen elv védelmében, mindenki megsemmisül, eltörpül amint ezen elvhez hűtlenné lesz. Ez tette naggyá összes nagy embereinket, ez adta meg a nemzetnek a nemzeti nagyságot a kiegyezés pillanatában. S mégis vajmi kevesen látják ezt be nagy embereink közül, avagy mily kevesen mérik ahoz eljárásukat. Már a fusió alkalmával mondtam, hogy pártot alkotni, vagy fusiót eszközölni vezérelv és programm nélkül, veszélyes merénylet az alkotmányos közélet záloga ellen. Hogy a polgári közérdekek Lajthán innen és Lajthán túl mily erősen meg vannak támadva, elég legyen felhoznom, miszerint daczára a birodalom súlypontja nagy értékének, Bécs polgárai a legnyomorultabb közgazdasági válságban szenvednek. Nem csoda tehát, ha a nagyobb vámtételek által mit máris megnyertek, még inkább coloniásokká akarnak bennünket süllyeszteni. Legközelebb Bécsben járva, azon keserű tapasztalást szereztem, hogy a 10 évi vám- és bankközösség, a jó osztrák polgártársaknak semmi üdvöt nem hozott, s hogy a tőlünk kisajtolt véres verejtékes fillérekkel épen úgy jártak, mint a poroszok a francziáktól kizsarolt 5 milliárddal ; s hogy a közérzület a birodalom egysége iránt épen nem erősbült, s a mi pénzünkkel a szivbeli hajlamok épen úgy meg nem vásároltattak, minthogy Bismarcknak nem sikerült a franczia aranyokkal a német social-democraták száját betömni. „Diurnummal beamterek“ száját belehet ragasztani, de a polgárság érdekeit csak egészséges közállapotok elégítik ki, s a hatalmi befolyás csak egyeseket képes elnémítani, de a nagy tömeg időnként annál hangosabban követeli emberileg vele született ős jogát, az ember jogot, mely ma a polgárjogba plántáltatok át. A polgári közérdekek, de kivált a magyar polgárság érdeke nevében kezdjünk elvi harczot, s tegyük le a kenyér tusát. Rendszeresen kormányzat, békevéd, hit, tudomány a társadalmi termelés fölöslegéből él, nem soká emészteti már alapját. De ha még emészti is, térjünk az elvek magaslatára, hogy a meg-megújuló kérdések, erős, nagy férfiakkal s tömörülve találják a magyar társadalom szikét és javát. Mert a keleti kérdés, ha elodáztatok is, Európa fegyverben marad , s míg abban áll, a nemzetek annyit nyomnak a latban, amily mérvben tudnak kibékülni önmagukkal, s ezt csak úgy érjük el, ha nem külnemzetek érdekében és kedvéért vezetjük a hazát, hanem az elv magaslatán találkozunk. Ma csak egy nagy elv van, mely ily magaslatot ad, Magyarország királyi hitlevéllel biztosított függetlensége. A közös banknál megállapított helyekre már folynak a kijelölések, így például a bank kormányzójául Pipitz lovag helyébe, ki nyugdíjaztatnék, Moser a bécsi földhitelintézet igazgatóját emlegetik. A helyettes kormányzói állásokra Trefort és Wodianer nevei vannak forgalomban. A szultán betegségéről szóló hírek valótlanoknak bizonyultak be, s újabb és hitelt érdemlő értesülések szerint azokat csupán egy politikai párt terjesztette részakaratú czélzatból. Mint a bécsi török nagykövet kinyilatkoztatta, hogy a szultán egészsége teljesen kielégítő. A török alkotmány néhány pontja miatt Törökország és Románia közt támadt viszály már rég letűnt a napirendről, mivel — ha jól emlékezünk — Törökország kijelentette, hogy Románia nem tartozik az alkotmány által megjelölt tartományok közé. Most a brüsseli „Nord“ újra fölmelegíti az ügyet s azt állítja, hogy Törökország nem tett eleget Románia követelésének. Oroszország hadi készülődéseiről mindennap lehet valami újat hallani, így most azt jelentik, hogy a doni kozákok 3. osztálya is parancsot kapott, hogy készen legyen az elindulásra. A doni kozákok mozgósítása mindig csak olyankor szokott elrendeltetni, mikor már a háború nagyban folyik, s így az említett intézkedés most legalább is azt jelenti, hogy Oroszország nagy háborúra készül. Egyébiránt e mozgósítás csupán 3 —4000 lovassal szaporítja a hadsereget. Gorcsakoff följegyzésére, a hatalmak nem igen sietnek a választ megadni. Az angol kormány elhatározta azt akkorra halasztani, mikor Törökországnak Szerbiával és Montenegróval folytatott békealkudozásai véget értek. Franczia-, Német- és Olaszország hasonlókép nem akarják a dolgot elhamarkodni, hanem bevárják Anglia elhatározását, s így talán nem tévedünk, ha azt gondoljuk, hogy monarchiánk is megmarad várakozó állásában. Hir szerint Oroszország közelebb egy újabb körjegyzéket szándékozik kibocsátani. Az angol kormány tagjai feltűnő törekvést tanúsítanak annak elhitetésére, mintha ők teljesen meg volnának győződve a összes hatalmak közt fennálló barátságról. F. hó 21-én Salisbury az egyesült britt kereskedelmi kamrák lakomáján beszédet mondott, melyben fejtegeté a politikai helyzetet s megjegyzé, hogy a conferentia nem taníthatá ugyan józanságra Törökországot, alkalmas eszköz volt azonban arra, hogy helyreállítsa a hatalmak közötti barátságot, melyet a gyanakodás egy egy ideig megingatott. A szerb békealkudozásokról nem érkezett újabb hír, hanem — mint a „Pol.-Corr.“-nek Ragusából sürgönyzik, — már a montenegrói békebiztosok, Petrovics Róza és Radovics Sztanko szinte útra keltek egy Lloyd-gőzösön Konstantinápoly felé. Ezekkel a békealkudozás nem fog oly könnyen menni, mint a szerbekkel, mert nagy követelésekkel állnak elő. Az alkudozások megkönnyítése czéljából Monson angol főkonzul most Cettingében időzik, hogy rábeszélje Nikita fejedelmet a követelések egy részéről különösen azokról való lemondásra, melyek a határok kiterjesztésére vonatkoznak. Azt mondják, Monson az angol kormány nevében még 100,000 font sterling kárpótlást is ígért volna Nikitának, ha a területnagyobbodásról lemond. Szegedről vesszük a következő sorokat : A szegedi felső kerületi „népkör“ igazgatóválasztmánya f. évi február 18-án tartott ülésében elhatározta, hogy a legközelebb tartandó közgyűlés elé azon határozati javaslatot terjeszti, hogy az ország valamennyi választókerületei megkerestessenek az iránt, hogy megválasztott országgyűlési képviselőjükhöz megkeresést intézzenek azért, hogy a Magyarország s Osztrákország kormányai között a bank és védvám-ügyben létesítendő egyezményeket, mely a végtelenségig húzódó s lealázó alkudozások eredményéből következtetve a magyar nemzet méltóságát porig alázza és az ország anyagi jólétét megsemmisüléssel fenyegeti, el ne fogadják, hanem a nemzetnek tüntetőleg nyilvánuló közvéleményéhez képest, az önálló magyar vámterület s független magyar nemzeti jegybank fölállításának keresztülvitelére törekedjenek, Magyarország bonyolódott közgazdászat viszonyának rendezésére más mód nem lévén. — A választmány megbízásából. Lőkisérletek az „ágyukirálylyal.“Az Angolországban Elswickben gyártott Armstrong-féle száztonnás ágyú, mely a Duifio olasz vértes hajó felfegyverzésére van szánva és a mely a múlt ősszel hozatott a spezziai kikötőbe, minden eddigi ágyuk között a legnagyobb. Az olaszok „ágyúkirálynak“ nevezték el. Méreteiről némi fogalmat nyújt az, hogy az ágyú csövének súlya 105 méter tonna; egész hossza 10,a„m., a belül hossza 9.a88 m., űrmértéke 4316 mm. A rendes töltet 163 kilogr., a töltény 18ai m. hosszú, 394 mm. átmérőjű. A lövedék súlya 907 kilogramm (1134 mázsa). E löveggel lőkísérletek tétettek, melyek azon tény bebizonyítására akartak szolgálni, hogy az aczél a vas felett ellenállás tekintetében kétségbevonhatlan előnnyel bír. A Schneider-féle aczél kitűnő minőségét és szabatos műszaki készítési módját tekintve, csaknem kétszer annyiba kerül, mint a kovácsolt vas, de ezen körülmény csak másodrendű kérdés a katonaság előtt, s az olasz kormány jövőre a vértes hajóknál a Schneider-féle aczéllemezeket fogja alkalmazni. Az angol szer^ löket a sperziai kísérletek gondolkodóbMÉa^Aték, mert az angol szakemberek eddig tan avasnak tulajdonítottak nagyobb elraHási képességet. Most egyszerre belátták csalódásukat: parti ütegeiknél, tengeri erődeiknél, vérteshajóikon most már talán kénytelenek az aczélt alkalmazni. A híres Devastation és Inflexible, melyről az angolok azt tartották, hogy azok a világ összes tüzérségével szembe szállani képesek, ha át nem alakíttatnak, ki vannak téve annak, hogy a száztonnás egy lövése által fenékre sülyesztetnek ! A spezziai lőpróbákról a „Reme d’ Artillerie“ egy szakozókét közöl, amely Grandry franczia tüzértiszt és a londoni franczia követség mellé rendelt katonai megbízott által íratott. E szerint a próba ekkép folyt le: A száztonnás ágyú megérkezvén, végleges talapjára tétetett és minden kezelési készülékkel felszerelve, egy széles tengeri dereglyére helyeztetett. Egy azon alkalmazott kis gőzgép a hydraulicus sajtókat mozgásba hozta. — (Mikor az ágyú Duilión lesz, a löveg- és lövegtalp kezelésén, szükséges gőzt maga a hajókazán fogja szolgáltatni, amihez ugyan oly csekély mennyiség kell, hogy a gép ereje az által semmi érezhető veszteséget nem szenved.) A dereglye a tengeri öbölben egy parti hegyek által képzett keskeny völgy torkolatához vonatott, s a hegytestek aljával, a tengerparttal párhuzamosan egy rőzsével és földdel tömött zsákokkal burkolt céltárgy készíttetett, mely a völgyet elzárta; magasága 8.69 m., vastasága 16 méter volt. Ezzel szemben a parton három Armstrong ágyúból képezett üteg állíttatott fel, melyek közül kettő egy 25.4 c, egy pedig 27.8 c. űrmérettel bírt. A dereglye a száz tonnás ágyúval ezek mögött volt. Az üteg előtt néhány száz lépésnyire négy külön czél-készülék állíttatott fel, melyeknek fa- és vastömeghez zárszögeit vastag fémtáblája pontosan a Duilió és társa, a Dandolo filzatát képviselte. A czéltárgyak komplikáltan voltak összeállítva, és minden apró részletekben számítással készítve, s szilárdságuk fokához képest 1. 2. 3. 4-el jelölve. A főpróbák október 25-én kezdődtek, a 100 tonnás előtt felállított kisebb ütegekkel. Másnapon ugyanezt folytatták, miközben a legnagyobb figyelemmel kisérték az ütegek lövegének hatását. Ez előzetes lőkísérletek után a száztonnás ágyúval való lőkísérletek kezdettek meg. A forgó torony helyett, melyben a hajón az ágyú elhelyezve leend, a kísérleteknél magát a 80 láb hosszú és 50 láb széles dereglyét kellett irányozhatás végett mozgásba hozni, ami horgonyhoz erősített kötelek segélyével eszközöltetett. A töltet 145, a lövedéksúly pedig 907 kilogramm volt. A lövés légrengető dördülete pillanatában, a dereglyén hatalmas rázkódás volt érezhető, de mégsem elviselhetlen. A lövedék a czélba csapva, azon ugyan át nem hatolt, de nagy tömeg föld leomlását idézte elő, földdel tömött zsákokkal és rőzsekötegekkel egyetemben, amelyek a burkolatot képezték. A második lövésnél, mely a Schneider-féle még érintetlen lemez ellen intéztetett, a töltet 150 kilogramm volt. A lövedék 450 méter sebességgel 9300 méter tonna csapódási erőt képviselt. A lemez számos darabra töretett, melyek közöl több a földre esett, míg sok töredék-darab minden irányban szétszóratott. A szél készülék összeségében 20 cm-nyire hátrább nyomult, belső részében feldomborodások idéztettek elő, több helyt zárszögek és erősitő csövekek jól hallatszott robajjal dobattak szót, a lövedék a lemezt egészen átütötte, a hátullevő bélésbe 56 cmre behatolt és ott összetört, anélkül, hogy csúcsa elékteleníttetett volna. A fal mindazáltal nem lett átütve: a lemezt ugyan már csak néhány czövek tartotta még, de a lövés még nem volt halálos; a hajó, melyet az ért volna, még azt elviselendő, legfeljebb néhány vízbefolyási repedés idéztetett volna elő, melyet azonban még betömni lehetendő. Október 27-én a próbalövés hasonló feltételek mellett a seffieldi lemez azon része ellen intéztetett, mely még érintetlen volt. Mihelyt a lövés megtörtént, meglepő látványos eredmény észleltetett: a lemez fele eltűnt, és a napfény a szélkészülék egy tátongó nyílásán keresztül mutatkozott, melynek aljánál összezúzott vas- és fahalmaz támadt. A fabélés egy köralakú darabja, mintegy 1.22 m. átmérőjű, a földbe nyomatott és abban több lábnyira sodortatott, a bordázat és a támaszok betű szerinti értelemben darabokra törtek. A becsapás pillanatában a lövedék sebessége 450 méter volt, a még azután megmaradt sebesség pedig 200 méter! Ez alkalommal tehát a lövedék hatása minden előleges számításnak teljesen megfelelt. Ekkor a löveg a 2-ik számú czélkészülék alsó részére, a rivedegieri lemezre irányoztatott. Az ágyú ez alkalommal el nem sült ; a villanyos folyam azonban mihamar ismét kellő vezetésbe hozatván, a lövés eldördült és eredményei észleltettek: a lemez, a bélés és mindaz, ami még a dzélkészülékből az előbbi lövés után megmaradt, teljesen leromboltatott és az egész egy romhalmazzá lett, melyet mindenféle nagyságú 30 gramm — 100 kilogramm súlyú vas- és fadarabok képeztek. A kiszakított résen egy támadó oszlop is előnyomulhatott volna. Ily hatású lövés egy vértes hajót néhány percz alatt elsülyeszteni leendő képes. E kísérleti eredmény után a szemlélők azt hitték, hogy egy lövés az aczél-lemezt is, mely már több helyt meg volt repesztve, darabokra fogja törni. Az ágyú újólag megtöltetett. A 150 kilogr. lőporral és 907 kilogr. lövedékkel adott lövés a lemezben nagy kárt okozott: a zárszögek összeteperedtek, aczél-darabok minden irányban szerte pattantak, a lövedék csúcsa a belső részt el nem érte. A czélkészülék sokat szenvedett, de a lövedéket, mely hasonló indulási sebességgel és csapódási erővel bírt, mint az előbbi, a lövésnél feltartóztatta. October 18-án a 3-ik és 4-ik számú czélkészülé-