Egyetértés, 1877. május (11. évfolyam, 103-129. szám)
1877-05-30 / 128. szám
XI. évfolyam, Budapest. Előfizetési díj: Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva: éne..................................20.1élévre..................................................10.Negyedévre.........................................5.— Egy hóra..............................................1.80 Ety szám 7 krajezár. Hirdeti..? díj: 9 hasábos petitsor egyneri hird . 12 kr., többször 10 kr. B 41 vegdij minden hirdetésért külön 80 kr. Nyílttéri öt hasábos sor 80 krajezir. jpjg“ Junius hó elsejétől kezdve uj előfizetést nyitunk az „Egyetértés”-re. Előfizetési árak: Junius hóra .... 1.80 Junius—augusztusra . . 5.— Junius—szeptemberre . . 6.80 Juuius—deczemberre . . 11.80 Előfizetőinknek közelebb fogjuk szétküldeni az orosz-török háború — európai és ázsiai — harczterének teljesen sikerült pompás térképét. A háború tartama alatt lapunk minden nap, tehát hétfőn és ünnepek után következő napokon is megjelen. Olvasóink érdeke iránti kötelességünknek tartottuk megtenni minden szükséges intézkedést arra, hogy saját harcztéri tudósítóink és eredeti távirataink által a háború eseményeiről mindig gyors és hiteles tudósításokat adhassunk. Az előfizetés a hónap bármely napján megkezdhető. Az előfizető nevének, czimének, lakhelyének s az utolsó postának tisztán s olvasható kiírását, kérjük, hogy a lap szétküldésében hiba ne történjék Régi előfizetőink legczélszerűbben cselekszenek, ha ezemszalagjukat a postautalvány szélére ragasztva beküldik a kiadóhivatalnak. Az előfizetési pénzek és postai utalványok Budapestre az ,,Egyetértés“ kiadóhivatalába (hímző utcza 1 szám alá) küldendők. A „Egyetértés" kiadóhivatala, 128. szám. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Szerda, 1877. május 30. Szerkesztői Iroda, Budapest, IV. himzb-utcia 1. sz. hová a lap szellemi részét illeté minden közlemény küldendő. — A küldemények csak bérmentesen fogadtatnak el. Kéziratok csak rendkívüli esetben fent detnek vissza. Kiadó-hivatal :Budapest, IV. himző-utca 1, sehová a előfizetési pénzek küldendők. A quota tárgyalások. A quota tárgyalására választott magyar regnicolaris deputatio Bécsben van és a mai nappal megkezdi tanácskozásait az osztrákok által hasonló minőségben választott regicolaris deputatióval. Magyar félhivatalos körök szentül meg vannak győződve, hogy a tárgyalások hamar véget érnek, két heti időzés elégséges, hogy megállapítsák „az arányt, mely szerint a pragmatica sanctio folytán az 1867-ki XII-ik törvényczikkben közösöknek ismert államügyek költségei a magyar korona országai és ő felsége többi országai által viselendők. Meg vannak pedig győződve a tárgyalások gyors lefolyásáról, mert a mint már ezt különben várni sem lehetne a jelenlegi magyar kormánytól , azon kedves intenzióval küldték fel a bizottságot, maradjon a réginél, vagyis az eddigi hozzájárulási arány igtattassék törvénybe. És meglehet, hogy ha egyedül a mi bizottságunktól függne, a szokott áldozatkészség mellett akár három nap alatt is befejezhetnék missiójukat. De hát az osztrákoknak meg van azon résztermészetök, hogy az ilyféle köztudomású tacticát oldalba rúgják, s ugyancsak megkeserítik a „könnyű vérrel ” áldozó hazafiság működését. Az uj „Presse“ legalább máris azzal üdvözli a magyar regnicolaris deputatiot, hogy előkészíti őket az osztrák deputatio részéről történendő követelésekre. Miért ne ? Ahol oly nagy az érdekek eljátszására irányuló készség, ott az ügyes ellenfél csak a helyzetet zákmányolja ki, midőn elejét veszi az innen sokkal jogosabban fölmerülhető követeléseknek. Elvi szempontból mi természetesen csak lenézőleg és megrovólag tekinthetünk oly tárgyalások elé, amelyeknek czélja továbbra is fenntartani a közös viszonyokból eredő képtelenségeket, zavarokat és elégedetlenséget. Pártállásunk most még inkább, mint valaha, nyer erőben és érvelésben a fennálló rendszer következményei ellen. Önálló politikai, pénzügyi és közgazdasági helyzet mellett, elesnének mindazon gyűlöletes oldalai a jelenlegi regnicolaris komédiának, amelyek a „minta alkotmányosság“ keretébe vont nemzetek érdekeinek és teherviselő képességének egyoldalú megítéléséből származnak. De hát a „bölcsek“ intézik sorsát az örvény felé a nemzetnek, s így akarva nem akarva toll alá kell vennünk a quota ügy dolgát. Az 1867-ik 14-ik törvényczikk szerint a „közösöknek ismert államügyek költségeinek“ aránya „a magyar korona országaira nézve 30, s őfelsége többi országaira nézve 70 százalékban“ állapíttatott meg. Ugyanez arányt kiváltják érvényesíteni a jelenleg folyamatban levő alkudozásoknál is. Lássuk minő számítással. Az országnak élénk emlékezetében van, hogy ez arány megállapítása már akkor sem felelt meg a nemzet adóképességének. Az akkori regnicolaris deputatio az osztrákok által szolgáltatott számadatokból napnál világosabban mutatta ki, hogy Magyarországot tényleg nem illeti több, mint 25 százalék hozzájárulási teher. Csakis hosszabb tárgyalások után egyeztek bele a 30-as és 70-es arányba, már amint az akkor divatban volt azzal a rózsás reménykedéssel, hogy aranyeső fog hullni, s könnyű lesz fedezni ez aránnyal járó terhet. Arany helyett azonban csupán a szédelgéssel járó részvénypapír és államadóssági kötvény eső hullott, beütött a krach, pang minden, s kisült, hogy lesz a harmincz perczent túlságosan sok a mi vállainkra. Így álltak a dolgok az újabb egyezkedésekig. Józanul azt kellene hinni, hogy a tapasztalat eléggé megtanított bennünket helyesen számítani és nem ábrándozni. Az eddigi arány leszállítása még a status quo fenntartása mellett is pénzügyileg és közgazdaságilag indokolt szükség gyanánt jelentkeznék. Oly kiegyezés mellett pedig, mint aminőt a kormány a status quo megrontásával kötött, a nemzet szánszándékos túlterhelésével egy jelentőségű minden oly belenyugvás, amely az eddigi arány fenntartását tűzi ki tárgyalási eredményül. Fájdalom, az uralkodó veszélyes irányzat ezt tűzte ki a regnicolaris tárgyalások legkedvezőbb eredményeid, és ezzel újólag bizonyságát adják, hogy nem képesek a maga közvetlenségében átérezni az iszonyú hanyatlást és elszegényedést, amely nemzetünkre nehezedett. Az ilyen politika önmagában hordja a megveretés minden gyengéit. Feladva a tényleges helyzetnek az újabb bank és vámügyi egyezkedések által meghoszabbított számtani alapjait, lejtőre téved, ahol a legkisebb támadásra lejebb és lejebb kell zuhannia. Íme osztrák részről már jó a fenyegetés, mely az arányt 30-as és 70-es százalékaiban, a részleges fedezésekre szolgáló vámjövedelem elszámítási módozataiban megváltoztatni a tárgyalás czéljául tűzte. A 07-iki törvény szerint „a vámok tiszta jövedelméből előbb a közös vámvonalon átvitt adó alá vetett tárgyak után járó adóvisszatérítések fedeztetnek, és az azután fennmaradó felesleg fordíttatik a közös költségek közös fedezésére.“ E szabályozás eredménye az volt, hogy az osztrákok tetemes kivitele a fogyasztási adó alá eső tárgyakból, szemben a mi jelentéktelen kivitelünkkel, a legigazságtalanabb módon merítette ki a vámokból befolyó közös jövedelmet. Miután ez az újabb kiegyezés által változó 4,szenvedett, az osztrákok azt pengetik, hogy a vámjövedelmek is ugyanazon kulcs szerint osztassanak fel, amellyel ezentúl a fogyasztási adóvisszatérítések föloszlatni fognak. Ez annyit tesz, viseljétek csak továbbra is a költséget a régi nagyságban, de már a részleges fedezésekre szolgáló jövedelmet mi csapjuk zsebre, hogy leüssük vele a 70 perczentet. Nem tévedünk, ha az osztrákok e követelésében ama manőver folytatását látjuk, amely kormányunk gyöngeségét rengeteg követeléseivel ijesztgette és a capitillatújra csábította. Az osztrákok jól tudnak számolni; tudják tehát, hogy az eddigi arány sem igazságos , de látva viszont az engedékenységi készséget, fölfelé rugtatják követeléseiket két czélból: vagy sikerül többet kivívniok, vagy legalább az eddigit kinyerik. És bizony a mi kormányférfiainkkal szemben ez a tactica nem is lesz, mert czélhoz vezet. Elannyira czélhoz, hogy mint rendesen meg fogjuk érni, miszerint e gyöngy államférfiak idehaza roppant jubilaeummal kürtölik majd a vívmányt, ha sikerül az eddigi arányt törvénybe iktatniok. Emlékezzünk rá, hogy a komédia vége ez lesz. Földváry Mihály orsz. gyűlési képviselőhöz Konstantinápolyból a mai napon következő távirat érkezett: Péra, május 27. 1877. „Az ottomán képviselőház tagjai ma este a Budapesten járt török küldöttség tiszteletére banquettet rendeztek, melyen az államtanács több tagja, s számos más magas állású tisztviselő vett részt. A jelenlevők, — azon testvéries üdvözlő táviratok felolvasása után, melyeket a török küldöttség budapesti időzése alatt Magyarország városaiból, megyéiből kapott, — engem tiszteltek meg a megbízással, hogy a magyar képviselőház tagjainak, — az említett üdvözlő táviratok küldőinek, — s az összes nemes magyar nemzetnek köszönetet mondjak, és testvéries hála érzelmeinknek kifejezést adjak.“ Abdullah, Mekka képviselője. Az ungvári „Kárpát“ következőleg nyilatkozik a jelen háborúról: Mind a két rész állítja, hogy vallásért harczol, de az az oroszok részéről nem a vallás, hanem a nemzetek meghódítása czéljából történik, hogy azok, akik Oroszország vagy vér vagy vallás rokonai, az orosz iga alá jussanak. Mi nem hisszük, miszerint egy despotikus állam a nemzetek felszabadításáért háborút viselne, s azért annak erre vonatkozó ígéreteit hamisaknak tartjuk. Oroszország nem győzhet meg bennünket arról, hogy képes másoknak szabadságot adni, míg saját hazájában oly zsarnokul jár el, hogy minden szabad véleményt sőt gondolatot is elnyom. Oroszország personifikált barbárság és rabság. Somogy vármegye, mint ez már közölve volt, tavaszi közgyűlésén feliratot határozott intézni a keleti kérdésben. E felirat így hangzik: Mélyen tisztelt képviselőház! Folyó évi február havi évnegyedes közgyűlésünkből — a midőn Oroszországnak Törökország ellen felvetett követelései még a diplomatia z.d asztalán tárgyaltattak, a nagyméltóságu m. kir. kormányhoz feliratot intéztünk a török birodalom integritása mellett, — mert már meg voltunk győződve arról, hogy Törökország területi épsége Oroszország részéről — melynek érdeke Magyarország, az osztrák-magyar birodalom érdekével homlokegyenest ellenkezik — a legkomolyabban veszélyeztetve van, s mert azon nézetben voltunk, hogy miután a keleti kérdés Magyarországra nézve a lét vagy nemlét kérdését képezi, aggodalmaink és meggyőződésünk nyilvánítása a helyzet komoly voltánál fogva hazafius kötelesség. Időközben Oroszország fegyverkezéseivel elkészülvén, az álcrát levetette, s a humanismus és kereszténység hamis jelszava alatt hadait megindította. Ezen támadás czélja kétségtelenül a török birodalom feldúlásával, egyfelől a szabad Duna torkolatának és Konstantinápolynak — a keleti kereskedelem e legfontosabb kulcsának — hatalmába kerítése, másfelől önálló avagy orosz fenhatóság alatti délszláv államok alkotása. Hogy Oroszország előnyomulása leg életbevágóbb érdekeinket érinti, s azt bizonyítani felesleges. Az Al-Iima lezárása által máris lekötötte életereinket, s délszláv államok alakításával orosz behálóztatás veszedelmének lennének kitéve. Ezen, úgy politikai, mint anyagi veszedelemmel szemben vészkiáltásunk hallatása természetes lévén, — tiszteletteljesen kérjük a mélyen tisztelt képviselőházat, hogy alkotmányos utón oda hatni mellőz lassuk, miszerint az osztrák-magyar birodalom politikája megakadályozza azt, hogy Oroszország bármi czimen terület nagyobbodást nyerjen, s Trökország felosztásával határainkat önző érdeeinek megfelelő szláv országok gyűrűivel vegye körül. Kelt Kaposvárott, 1877. évi május hó 7-én s folytatva tartott bizottsági évnegyedes közgyűlésünkből.“ Rómából jelentik, hogy Schwarzenberg prágai bíbornok érseknek a pápával hosszas beszélgetése volt, melyben az osztrák egyház helyzetét rajzolta. Az érsek elmondotta, miért ellenzi a papság a polgári házasságra és az iskolaügyekre vonatkozó törvényeket, s biztosította a pápát, hogy a bécsi kormány nem kényszerűségből, nem Berlin presszója folytán cselekszik. Ezen beszélgetés folytán a pápa az osztrák zarándokok fogadása alkalmával csaknem ellenségesen nyilatkozott Ausztriáról. Minthogy Oroszország a lengyeleknek a Rómába menetelt megtiltotta, Simeoni bíbornok az egyház ellen intézett ezen újabb sérelem miatt a pápa nevében tiltakozni fog a hatalmaknál. Az orosz kormány, mint az ágostai „Allgemeine Zeitung“ értesül, üresen szándékozik hagyni a bécsi és londoni nagyköveti állomásokat, és csakis ügyvivőket fog alkalmazni, oly czaiból, hogy alkalmilag kitérhessen oly kérdések elől, melyekre a válaszadás rá nézve kellemetlen lehet, s melyekre a nagyköveteknek válaszolni kellene, míg az egyszerű ügyvivők e kellemetlen interpelláltakkal szemben hiányos informatiókra hivatkozhatnak. A „Kölnische Zeitung“ párisi levelezője légből kapottnak mondja a „Moniteur“ azon állítását, hogy a vidéken teljes nyugalom van s a provincziában félreismerhetlenül egész szokatlan mozgalom uralkodik, a megbotránkozás a polgárság minden körében nagy, sőt május 16-ikán a köztársasági táborba hajtotta azoknak nem csekély részét, kik eddig a régi pártokhoz tartoztak. Párisban az új események különösen a bonapartistáknak ártottak, kik hozzájárultak május 16-ikához, és sokan, kik még 3 hét előtt monarchisták voltak, most buzgó hívei a köztársaságnak. Londonból távírják, hogy a „Daily Telegraph“ bécsi levelezője meglátogatta Don Carlost, s e látogatásról a következőket közli .• Don Carlos kijelenti, hogy őt nem utasították ki Parisból. Megtudta, hogy a spanyol Füvet az ő kiutasíttatását követeli, mire a már elhatározott elutazást siettető, hogy a jelenlegi izgalmakban megmentse a franczia kormányt újabb zavaroktól. Don Carlos legújabb manifestuma — úgymond — nem készít elő újabb háborús actiót, hanem az csak tiltakozás volt a fuerók eltörlése miatt. Ha Spanyolország békésen fel fog virágozni, ő ép úgy, mint nagybátyja, gr. Chambord várakozó magatartást fog követni , de ha újabb zavargások ülnek ki, ha veszély fenyegetné a hagyományos szabad jogokat, akkor egy perczig sem haboznék fegyverhez nyúlni. Don Carlos a jelenlegi kormánynak rövid fennállást jósol. Don Carlos azt reméli, hogy a köztársaságiak meg fogják könnyíteni az ő művét. Magyar iparos az osztrák nemzetgazdának. A magyar iparosvilág méltó felháborúsodással fogadta Kautz Gyula győri képviselőnek a közös vámterületbe szerelmes fejtegetései között kiejtett szavait. Joggal kérdik elnyomott iparosaink; ki és mi az oka annak, hogy a magyar iparos nem képes boldogulni, mióta az országot gyarmati helyzetbe sülyesztették és őket még a természetes versenyeztetés feltételeitől is megfosztották az osztrák iparosok érdekében? fájjon a magyar iparos oka-e annak, hogy a közös vámterületen oly politikát űznek, mely a legnagyobb mértékben protegálja az osztrák ipart és nemcsak virágzását lehetetlenné teszi a létező magyar iparnak, hanem oly hanyatlás felé taszitá, a melyben el kell pusztulniok, s koldusbotot czipelni sem marad elegendő erejük. A felháborodásról, melyet Kautz Gyula úr általában a vámügyi bizottság többségének hamis álláspontja felkeltett, több előttünk fekvő levél tesz tanúságot. Részünkről csak örülni tudunk, hogy a magyar iparos világ önérzete kezd ébredni és kifejezést ad felháborodásának az eljárás felett, mellyel érdekei találkoznak, de viszont lehetetlen, ez alkalommal az iparosokat nem figyelmeztetnünk, hogy a nemzetgazdasági haladás szempontjából rendkívül fontossággal bíró ügyeikben igyekezzenek más politika által hatni, mint eddigelé tették. Mert amennyire helyén van a felszólalás most is , úgy gyakorlatilag minden felszólalás elveszti horderejét, ha végül mégis csak Győr, Szeged, meg a többi városok példájára tizenhárompróbás szolgákat küldenek a parlamentbe, akiknek kisebb gondjuk is nagyobb a nemzet pénzügyi és közgazdasági önállóságánál. Ami a vámügyi bizottság tárgyalásait illeti, hadd álljon itt az iparosok nézeteinek tolmácsolja gyanánt a következő levél: Zilah, május 27. A képviselőház vámügyi bizottságának e hó 25-én tartott ülésén Kautz Gyula országgyűlési képviselő azon állítása, hogy a magyar ember nem való iparosnak, rész vért szült a létküzdelem nagy bajaival küzdő iparosok között. Mindnyájan kérdeztük : vajjon honnan meríti állításához az alapot? Mi ugyanis, akik ismerjük a magyar ipar keserves sorsát, példákra hivatkozhatunk annak bebizonyítása végett, hogy Kautz úr állítása teljesen alaptalan. Számát nem tudjuk azon jóravaló magyar iparosoknak, akik kiképeztetések végett, bejárják a külföldet, mindenütt a legnagyobb készséggel fogadtatnak, s ha aztán mégis itthon próbálnak megtelepedni, kénytelenek rövid időn át visszavándorolni, hogy élvezhessék munkájuk illő gyümölcseit. Nem mesebeszéd, hanem a külföldi ipartelepek által beismert tény, hogy a magyar iparos a külföldi műhelyekben minden más nem AZ „HGTETERTES“ TARCÚJA, Régmúlt időkből. [Állat mese.] Bár kegyetlen nagy szamár volt, Kit királylyá tenni kár volt : Fölavatták, trónra tették, És nevét igy emlegették : Ő Felsége a szamár ' Kik körülte zsongtak-bongtak, Nagyságáról annyit dongtak, Hogy zsarnok lett a butábul . . ! Önfényérül szinte kábul Ő Felsége a szamár. Rúgta népét jobbra, balra, Rengeteg volt a hatalma; Koronázott nagy fülével Gőgösen járt szerte széjjel 0 Felsége a szamár. Áruló a teste, lelke, Birodalmát kizsebelte ; Mig a csorda ázott-fázott, Czinkosokkal lakomázott 0 Felsége a szamár. Ha felöntött a garatra, Valamennyit megcsapatta, S valahányszor koczkán vesztett, Véres, irtó harezot kezdett, — 0 Felsége a szamár. A hatalmas, roppant barmok Tűrve rágták a zab-almot, S elszivelték, hogy dühödve Rúgta őket agyba-főbe , Felsége a szamár .. . ! Egyszer egy hős, szabad állat, Egy oroszlán, — arra fárad, — S szól a néphez: „Hát te tűröd, Hogy lehúzza, — nyúzza bőröd Egy ilyen göthös szamár? Azt beszéli minden vak légy, Rajtad áll csak, hogy szabad légy, És te késel, mintha félnél ? Menj! ragadd meg a fülénél, Hadd pusztuljon a szamár! Le a trónról! mit kíméled ? Gyönyörű a szabad élet! Ha a népnek lesz a dolga, Csak azért az, mert mint szolga Eltűri a szamarat !“ Hallja ezt a bősz monarcha, Rémül és szól: „Ide, marha! Védd meg trónom, drága népem ! Harczra szólít, esdve, szépen a felsége a szamár!“ És a bátor, hős oroszlánt Szerte tépik, mint a foszlányt, Hírmondó sincs már belőle, — Bátran megy a legelőre Ő felsége a szamár. És a nép, mely szenved, áldoz, küzd, eped, nyög, — így kiáltoz: „Lásd ragyogni unokáid! Légy szerencsés ! élj sokáig, Oh! Felséges, nagy szamár!“ Ábrányi Emil. AZ UTOLSÓ BEBEK. — Történeti regény, — írta : Pétery Károly. HARMADIK KÖTET. — 73-dik folytatás. — Bebeknét csak mély vallásos érzete tartotta fel, hogy áldozatul ne essék reménytelen fájdalmának. Zsófiát ez sem tartotta fel, különben is beteges teste végképen megtört. Nem látta többé mosolyát senki, hideg merevség ült halvány arczvonásain, mely borzasztólag hatott a nézőre, de életerő fájdalma mellett is könyeit nem látta senki, olyan volt ez, mint a belső vérzés, a visszafojtott könyök vérét, szívét regesztették meg. Közönbös, hideg lett mindenki iránt, nem érdeklette senki és semmi, azonban minden zörejre összerezzent, ezáltal elárulva, hogy reménytelen helyzetében is van valami tárgy, ami érdekli, s van valaki ott a távolban, kit félt. Bebek mielőtt távozott, közölte családjával a válságos helyzetet, melybe kiszabadulásával jutott. Elmondta, hogy midőn a némettől többé nem várhatott semmit, sőt tudomására jött, hogy Ferdinánd s Miksa stambuli követte mindent elkövet, hogy a szultánt és nagyvezért ellene ingerelje, hogy ezáltal kiszabadulásának minden útját elzárta, ezen részről nem várhatván segélyt, János Zsigmondhoz folyamodott, s felajánlotta szolgálatát, ha sikerül neki befolyásával szabaddá tenni. János Zsigmondnak sikerült őt megszabadítani ; a mint az erdélyi követtől tudja, e czélból 40 ezer aranyat osztott ki a befolyásosabb főhivatalnokok között. — Most rátok bízom kedveseim megítélni, hogy becstelenség, a legszégéresebb hálátlanság nélkül megszeghetem-e becsületszavamat az iránt, ki ellenség létére szabadságomat visszaadta, hogy annak pártjára lépjek, a ki, miután életemet annyiszor koczkáztattam, s véremet annyiszor ontottam, oly gyalázatos hálátlansággal viszonozta hű szolgálataimat. S elkövette ezen ezégóres bűnt azon önző czélból, hogy jószágaimat, ősi örökségemet biztosítsam. Ezen tanácskozmányban feledem megemlíteni, hogy Wesalényi és Kálmán is résztvettek. Bebekné arczán angyali mosoly mutatkozott, felelete hozzá méltólag nyugodt és határozott volt. — Kedves férjem, bizalmas közlésed után tisztán felfogom a helyzetet, — mond az igéző nő, férje ideges nyakát szenvedélyesen átölelve. — Itt becsületedről van szó, hogy lehessen itt csak egy pillanatra is kétkedni, hogy mit kellessék tenni, a kötelesség szigorú parancsa előtt itt nem lehet kitérni. Te János Zsigmondnak vagy lekötelezettje s ezzel minden meg van mondva. A jövő az isten kezében van, tudom, hogy nagy megpróbáltatásnak leszünk kitéve, az is több mint valószínű, hogy szép birtokunk idegen kezekre jut, de légy meggyőződve, hogy én nyugodt megadással nézek a jövő elébe, csak azt engedje meg a sors, hogy téged még sokáig bírhassunk. Nélkülözés és szegénység engem nem rémít meg , csak téged magam mellett láthassalak, gazdagnak érzem magamat. Azután Zsófia borult apja széles mellére. — Oh kedves apám, — mond könyezve, — ha te megvesztegetve talán gyáva könyeink által, ingadozó lennél köteleséged teljesítésében, én kérnélek fel szavad beváltására, de erre neked nincs szükséged, ki a becsület örvényéről soha sem tértél le ; mi nekünk fény s gazdagság, ha becsületedről van szó ? ! — Nemes elhatározástokról előre meg válok győződve, de engedjétek még kimondani, hogy ha oly tisztán látom a válságos helyzetet, mint most, inkább maradtam volna a hét toronyban, mint ily iszonyú megpróbáltatásnak tegyelek ki benneteket lelkem kedvesei. Oh kedves férjem, — mond Bebekné csukló zokogással, — ne vétkezz isten, ne vétkezz mi ellenünk, midőn ily beszédre nyitodd fel ajkadat; hát azt hiszed, hogy mi a te szabadságodat és életedet mérlegbe vetjük a gazdagsággal; ha a világot nevezhetnénk is magunkénak, mi hasznát vennénk mi ezeknek, ha a te szenvedéseid, fogságod árán vásárolnánk meg ? — Én nem kétkedem jó szigetekben kedvesem, sem áldozatkészségtekben, de ismétlem, hogy aligha jól tettem, midőn ily iszonyú próbára tettelek benneteket. Fényhez, gazdasághoz szokva, most a nélkülözés, sőt tönkrejutás áll előttetek. — Ennyire nem vagyunk kedves uram és férjem. János Zsigmond, ha magyarországi várainkat s uradalmainkat is elveszítjük, ez már csaknem bizonyos, azt hiszem, nem felejtkezik meg hű szolgálatodról, de ha azon részről is hálátlansággal találkoznál, még azon esetben sem lennénk kitéve a nélkülözésnek. Atyád és atyám után vannak Erdélyben is jószágaink, melyek jövedelmeiből, ha nem fényesen is mint most, de mégis függetlenül és tisztességesen megélhetünk. És igy a mi jövőnkre nézve teljesen nyugodt lehetsz kedvesem. Bebek György ezen beszéd folytán azt is megemlítette, hogy a mint hazajött Sztambulból, útjában Lorándffy Lászlót Svendihez, Miksa király megbízottjához küldötte s felszólította, hogy járjon közben a végett a királynál, hogy a 40 ezer aranyat fizesse ki János Zsigmondnak, akkor ő felkéri az erdélyi fejedelmet, hogy kötelezettsége alól mentse fel, azonban Svendi visszautasítólag válaszolt s azt követelte, hogy egyenesen tépje szét hűségi esküjét s térjen vissza Miksa király hűségére. — Én erre természetesen tagadó választ adtam. Ennélfogva el van vetve a koczka. Fogadjátok helyesléstekért szivem s lelkem legmelegebb köszönetét. Nekem vissza kell térnem Erdélybe, ezután minden baj, az élet-halál küzdelem a ti vállatokon lesz, bocsássatok meg, hogy e válságos órákban magatokra hagylak, engem adott szavam Erdélybe szólit. Weselényi és Kálmán pótolni fogják helyemet. — Arra mi nem vagyunk képesek — mond Weselényi megindult hangon, — de arról légy meggyőződve bátyám, hogy köteleségünknek törekszünk eleget tenni, ha helyedet, a mi lehetetlen, nem is pótolhatjuk. — Erről teljesen meg vagyok győződve édes öcsém ; isten veletek, isten veletek. — Melegen ölelte át Kálmánt és Weselényit. Neje és leányai karjaiból alig tudta magát kiragadni. Nagy kérdés volt, látják e még egymást az életben s ha látják is mikor? és minő viszonyok közt ? A próbáltatás napjai a várúr távozása után csakhamar megkezdődtek; Szendrőt készületlenül meglepve, elfoglalta s bele német őrséget vetett Svendi. Ez volt az első ellenséges fellépése Svendinek, de csakhamar követte egy másik súlyos csapás, a szerencsétlenség lavinája megindult s ragadta magával a Bebek családot. (Folytatása következik.]