Egyetértés, 1877. június (11. évfolyam, 130-159. szám)
1877-06-03 / 132. szám
A tudomásulvétel eszközei. Szomorú jelenségként tűnik fel azon a be nem avatottak előtt megfoghatlan körülmény, hogy az önálló magyar jegybank és külön vámterületet támogató pest megyei körlevél oly sok megye bizottsági közgyűlésén vétetik tudomásul, még oly törvényhatóságok gyűlésein is, melyek korábban ez értelemben nyilatkoztak s az önálló bank és külön vámterületet igen helyesen hazánk felemelése és megmentése egyedüli módszereként tüntetve fel, azoknak szervezését kérelmezték az ország törvényhozásától. Az ily ellenmondás, az ilyen meghazudtolás méltán meglepné, s az erkölcsök hanyatlásának fájdalmas jelenségeként méltán elszomorítaná az észlelőt, sőt minden jó honpolgárnak hazánk jövője iránti hitét rendítené meg, ha nem ismernék azon ármányos módokat, azon valóban kebellázító taktikát, amellyel a kormány emberei és pártjának képviselői az ily eredményeket kierőszakolják oly ármányos cselfogásokkal, amelyek a jezsuiták azon ismert erkölcstelen elvét, hogy a czél szentesíti a legaljasabb eszközöket is, országszerte inaugurálják és alkalmazásba hozzák. Imn az újabb időben több oly törvényhatóság közgyűlésén voltam hallgató és észlelőként jelen, mint például Nógrádmegyében is, hol az ily tudomásulvétel keresztül hajszoltatok ; s volt alkalmam behatóan tanulmányozni a kormánypárti tactkázásnak és a Tisza Kálmán által rendszabályozott jezsuita rendszernek azon cselfogásait, a melyek az eddig őszinte, nyílt, magyar jellemet megmételyezik, s melylyel e hon polgárai között a haza érdekeinek oly sok tudását tobozzák össze. Az eljárás mindenhol azonos, úgy hasonlít egymáshoz, mint két csepp víz, ami a felsőbb utasítás bűzét oly tagadhatlanul viseli magán, hogy mindenki első tekintetre felismerheti azon miniszteri rendszabályt, mely a várnak megkerülése által kézrekeritésének elvét oly jól tudja alkalmazni, nem az ellenséges erőd bevétele, hanem a haza érdekeit fedező védsánczok szétrombolásánál. A legelszomoltóbb ez eljárásban az, hogy a hazafiak legnemesebb érzelmeinek kijátszásával alattomos utakon a közvélemény rut rászedésével idézik elő e gyászos eredményt. Mindenkinek talán nem volt alkalma ez eljárást oly behatóan tanulmányozni mint nekem, s azért azt itt körvonalazni szükségesnek látom, hogy megítélni és mérlegelni lehessen a tudomásulvétel erkölcsi értékét. Ahogy a bizottmányi gyűlések közelednek a méltóságos főispán urak, akik a közigazgatási bizottságokat szervezett törvény daczára minél kevesebbet szoktak a székhelyen lenni, — szorgalmatosan megjelennek a megyeházakban berendezett fényes lakosztályaikban , s a hivatalnokokat ad audiendum verbum maguk elébe czitálva , hivatalaik elvesztésének terhe alatt megparancsolják, hogy a tudomásulvétel mellett szavazzanak, feltünteti előttük ijesztő rémül a közelgő tisztújítást, amikor csak a tudomásulvételre szavazók, számíthatnak candidatra és megválasztatásra. Minden megyében van üresedésben egy-egy árvaszék-elnöki, jegyzői, szolgabirói, írnoki vagy más állomás; ezen állomások elnyerése többeknek helyeztetik kilátásba, ha ők, szüleik, rokonaik a tudomásulvételre szavaznak, a mi az illetők egy részének kijátszásával, az adott főispáni ígéret megszegésével megtörténik, mert a midőn egy hivatal egyszerre 5—6 egyénnek ígértetik oda, nem lehet mindeniket kielégíteni, de lehet az ily rászedéssel a tudomásulvétel mellett a szavazatok számát gyarapítani, a czél pedig szentesíti az ily eszközöket is, mert hivatallal 16 — 20 boldogtalan legyet fogni, mindenesetre ügyes tactiázásnak mondható. Ezután következik a berendelt körjegyzők és községi bírák audentiája, kiknek köteleségükké tétetik a választott bizottmányi tagok informálása, azoknak behozatala a mire a szükséges anyagi eszközökkel is ellátatnak, mert hát mire szolgálna a rendelkezési alap, ha ily fontos kérdéseknél erélyesen igénybe nem vétetnek. Jön ezután az oly egyes bizottmányi tagok főispáni megpuhítása, akiknek perük, vagy más ügyes bajos dolgaik, adóhátralékaik, rész közlekedő utaik vannak, akik valamely vállalat, szállítás vagy más ily ügyletekre pályáznak; ily eseteknél a kedvező elintézésnek ígérete több irányban szaporítja a tudomásulvétel szavazatait. A talajnak ily gondos, figyelmes előkészítése közt megérkezik végre a közgyűlésnek nagy napja. A megye kormánypárti országgyűlési képviselői, sötét borgó szellemekként megjelennek; nem azért, hogy a tudomásulvétel iránti indítványt megtegyék, mert erre rendesen egy látszólagos független bizottmányi tagot szemelnek ki, hogy a presszó színezetét kikerüljék; dictiókat sem igen tartanak , mert miután a közvélemény előtt már mindenhol lejárták magukat, az csak rontana az ügyön, hanem megjelennek azért, hogy titokszerű sugdosodásaikkal, baljóslatú odamondogatásaikkal, s körmönfont hazudozásaikkal, még felemlítsék és félrevezessék a gyengébb felfogású és a jóhiszemű embereket. Elmondják, hogy ha az Ausztriával kötött vám- és bankügyi szerződés, úgy ahogy azt Tisza beterjesztette át nem megy, a Tisza-kormány megbukkik, s azután jön Albrecht főherczegnek a szláv hegemóniára támaszkodó absolutismussa. Oda súgják, hogy a Tisza-kormány a török szövetség, a török megsegélése mellett van titokban, erre a döntő körök is meg lesznek nyerve, de csak úgy, ha a vám és bankügyi szerződés elfogadtatik Magyarország által Ezen argumentum aztán győzz, s bámulva látja az észlelő, hogy oly bizottmányi tagok, kik a pestmegyei körlevél mellett lelkesedtek, kik pár perczczel előbb az azt támogató szónokokat zajosan helyeselték, kik pláne felíratták volt magokat a felirat melletti szónokok közé, az ily nagy status ratiók által legyőzetve kihúzatják magukat, s szavaznak bár lassan és szégyenkedve a tudomásulvétel mellett, azon szent meggyőződéssel, hogy a török szövetséget megpecsételni segíttették. Az illető főispán és állatomban tactkázó képviselő urak pedig nagyokat nevetnek markukba, hogy mily ügyesen csalták legnemesebb aspiratiójuk és érzelmeik által a rászedetés léptére, a Tisza-féle diplomatia furfangjaiba járatlan jóhiszemű vidéki magyar embert. Jön aztán a fényes főispáni áldomás, melyen a pezsgős üvegek dugó durrogásai képezik az üdvlövéseket Szegény rászedett és megtactiázott magyar, nem veszed-e észre, hogy ama pezsgő minden felszálló gyöngyével jóléted és nemzeti életed koronájának egy drágaköve, s romlatlan szivednek egy-egy nemes érzelme lopatik el, s álnokul kicsalt szavazatod csak arra szolgál, hogy Tiszának herczegi koronás miniszter székét, a főispán urnak pedig német érdemkeresztjét biztosítsad? Orbán Balázs. A háború. A békekötés valószínűségét elhitetni akaró közlemények valóságos járvánnyá lettek a napisajtóban. Állítólag Oroszország volna az, ki a békekötés létesítése czéljából első tett volna lépéseket, s Gorcsakoff ugyancsak üti a vasat különösen Berlinben, nehogy tervei dugába dőljenek. Az osztrák hivatalos lap esti lapja egy pétervári levélben ezeket írja: A kanczellár (Grozcsakoff) magához hivatta a bécsi, berlini és londoni orosz követeket, hogy a főhadiszállásra utazta előtt tanácskozzék velük, mily módon lehetne azon hatalmak segélyével, melyeknél megbízva vannak, a béke művét lehető gyorsan létrehozni. Ha Diogenes élne, most is bizonyára megtenné, hogy fényes nappal elindulna lámpával embert keresni, ki ezt egy kis gondolkozás után elhigyje. Ezen műkedvelői békekomédiának súgójául Bismarckot mondják. Az új „ Presse“ értesülése szerint Russel berlini angol nagykövet Londonba s Dubril berlini orosz nagykövet Pétervárra utazott, hogy megvigyék kormányuknak Bismarck hgnek a dolgok jövő kifejlődésére vonatkozó javaslatait. Oroszország szeretné, hogy Bismarck közbenjárásával oly magatartásra birassék Anglia, aminőt a berlini memorandum visszautasítása óta ugyanazon okokból perhorres vált. Hogy ne szeretné? de miért szeretné? Beszélnek egy tervről, hogy a háború után Konstantinápoly a hatalmak védelme alá helyeztetnék, ellenben a Dardanellák erődítvényei szétrobbantatnának s a Fekete-tenger szabad lenne, úgy mint a Balti, a szund-vám megszüntetése mán. Tagadhatatlan, hogy a békehívek kovácsai jól ismerik Oroszország gusztusát. De hát lehet-e föltenni Gorcsakoff felől, hogy csak úgy diplomatiai tere-fere útján remélhesse kieszközölni azt, aminél ez után sokkal kevesebb sem sikerült, s amit elnyernie még Törökország teljes leverése esetében sem fog megengedni Angolország ? De hogy a dolog még valószínűbbnek tűnjék föl, a következő mesét találták ki: Layard angol nagykövet a múlt hó közepe felé magánkihallgatást kért a szultántól, hogy Mahmud Damad és Redif pasák ellen panaszkodjék, kik meghiusították az ő lépéseit, melyeket a bulgároknak adandó amnestia érdekében tett. A kihallgatásnak épen semmi sikere nem volt. Az angol nagykövet befolyása a portánál általában igen csekély s az is fog maradni (!), mig Anglia bátoritóbb magatartást nem fog követni a porta irányában. A törökök megelégelték azon platonikus támogatást, melyben őket Anglia eddig részesítette, s mely az ő meggyőződésök szerint, háborúra vezetett. Még szebb, ami ez után következik, Konstantinápolyban jelenleg legrosszabb szemmel nézik az angol nagykövetet, ellenben, mint a levelező írja, nagyon kitüntetik Zichy grófot, mert azt hiszik, hogy Ausztria-Magyarország erélyesen fel fog lépni, amint az oroszok átlépték a Dunát. Ausztria-Magyarország és erélyes föllépés ! Hogy illik ez össze ? Mindehhez hozzájárul, hogy Oroszország már azon nagy szállítási szerződéseket is föl akarja bontani, melyeket a háború végett kötött. Hiszen, ha így megy tovább is, holnap már azt fogjuk hallani, hogy Oroszországi szedi-veszi a sátorfáját, és mint Szent Pál, ott hagyja a faképnél az oláhokat — még a békealkudozások megkezdése előtt. No de elég volt ebből ennyi; van még e fontos ügyön kívül más is, ami figyelmet érdemel. Ilyen például az, hogy az oláh külügyminiszter nagyon megtetszett magának a jegyzékírásban, s most minden héten kisüt egyet. Legutóbb (máj. 25-én) a következő jegyzékkel lepte meg a nagyhatalmak bukaresti ügyvivőit: Ügynök ur! A Serdar ekrem proclamátióját, melynek alapját a magas porta I. évi ápr. 17—29-ki utasításai képezik, melyekről május 6 —18-ikán önhöz intézett körjegyzékemben megemlékeztem, oly kevéssé óvatos rendszabályok követték, hogy félni lehet, hogy a Duna a béke után is hosszú időre nem fog a nemzetközi kereskedelem által használtathatni. Hozzám érkezett hiteles tudósításokból kiderül, hogy az ottomán hatóságok a Duna ágyát számos torpedóval látják el, anélkül, hogy intézkednének az iránt, hogy későbben fel lehessen lelni azon pontokat, melyeken a torpedók vannak. A torpedók elsülyesztése egészen az esetlegre bizatik s azok elhelyezésében semmiféle rendszer nem követtetik. Az ily esetekben szokásos elővigyázati rendszabályok mellőzése lehetetlenné fogja tenni ezen torpedók eltávolítását a Duna ágyából, midőn a hadmivelés nem fogja követelni azt, hogy a Duna a kereskedelem elől elzárassék s midőn e folyónak teljes biztonsága a kereskedelemre nézve nélkülözhették fog lenni. Ön bizonyára át fogja látni, hogy nagy érdekek harczolnak a mellett, hogy a háború által oly válságosan érintett s a szomorú szükségesség által annyira megakadályozott nemzetközi kereskedelem a háború megszűnte után ne szensvedjen fennakadást. Ez pedig meg fog történni, az akadályoztatás a közérdek kárára hoszabb ideig fog tartani, ha az Ottoman kormány jövőre is a szükséges elővigyázati intézkedéseket elmulasztja. Az előadottak alapján és következtében, felkérem önt, hogy jó szolgálatait kormányánál érvényesítse azon irányban, hogy a porta felhivassék, hogy hatóságait forma szerint utasítsa arra, hogy a torpedóknak a Duna ágyában elhelyezése körül a szükséges elővigyázati intézkedéseket tartsák szem előtt. Nem zárhatom be e közlésemet anélkül, hogy fel ne említsem, hogy az orosz katonai hatóságok a torpedókat csak akkor helyezik el, miután a Duna mélységi és talajviszonyait a legszigorúbb pontosággal megállapították, minek folytán ezen torpedókat a kellő pillanatban a Dunából ki lehet venni. Fogadja stb. Cogolniceanu. A minden oroszok czárjáról és utazásáról annyiféle hír jött egymásután, hogy most már azt sem tudni, hol van, — uton-e vagy Pétervárott. Körülbelül már mégis útban kell lennie, mert már az is meg van írva, hogy Ploiestibe jun. 6-án, este 8 órakor érkezik. Mint Brodyból távírják, két hadosztály testőrlovasság 12 kitünően felszeszerelt ezreddel külön vonattal a czár elébe indult. Milán fejedelem hallomás szerint nem megy a czár látogatására Romániába, hanem Marinovicsot küldi maga helyett. Egy kis kanálnyi erélyről tett Andrássy gróf bizonyságot. A „Lajtha“ nevű jámbor dunai szörnyet Orsova alá küldte azon rendeltetéssel, hogy védje a dunai szabad hajózást. Noha azt is úgy fogja védeni, mint tavaly a monarchia tekintélyét, akkor ugyan kár volt fárasztani. Egyébiránt e csekélységnek is van valami határozottan törökellenes színezete, s igy a külügyminiszter ezen erélyében nem sok köszönet van. * Az európai harcztéren csak a Duna szalinai torkolatánál volt ütközet, hol az orosz hajóraj be akart hatolni a Dunába, mi heves ágyúzást idézett elő az oroszok és a törökök közt. Ez eset tegnap történt, s ma már azt jelentik, hogy az orosz hajóhad csakugyan behatolt a Dunába. Az orosz hadsereget hir szerint 400.000 főre fogják szaporítani. Mint Bukarestből távirják a 9-ik orosz hadtest még e héten tábort üt a Bukarest szomszédságában levő Budestiben, Ypsilanti herczeg birtokán. E hadtest 25.000 emberből áll. Miklós nagyherczeget Gyurgyevoba várják, hol a német konzul házába fog szállni. Nisből jelentik, hogy négy nizamzászlóalj Goriczában, Nistől délre tábort ütött, hogy a szerb határt figyelemmel kísérje és szükség esetén a topolniczai magaslatokat megszállja. A boszniai felkelőkkel a törököknek több ütközetük volt, s különösen Sisanc mellett nagyon hevesen harczoltak. Ázsiában egyre harczolnak. Mint a „Deutsche Zeitung“ Konstantinápolyból jelenti, kedden tíz óra hosszat tartó szerencsés harczot vívtak a törökök Batum vidékén. Az oroszok kísérletet tettek, hogy Konselam és Ali pasa tábora közt a magas hegyeken tüzérséget állítsanak föl. Az oroszok véres tüzérségi és gyalogsági harcz után nagy veszteséggel visszaüzettek. Másrészt a mint tegnapi táviratainkból kitűnik, a törökök is megverettek Begiinél a tulszámu orosz haderő által, mely három oldalról támadta meg őket. A fölkelés egyre terjed s az oroszok kénytelenek a Kaukázusba újabb három hadtestet küldeni, mi azonban, tekintve, hogy e végből újabb sorozást kell elrendelniük, nem egy-két nap műve lesz.* Miután a török hadseregben ezután nem mohamedánok is szolgálni fognak, az ujonczozás a legközelebb meg fog kezdetni. Az ujonczozás módjára egy bizottság alakíttatott, melynek tagjai Redif pasa hadügyminiszter (elnök), Cadripasa az államtanács elnöke, Riza pasa senator, Munif effendi közoktatási miniszter , Phamnas effendi kereskedelmi miniszter, Costaki effendi belügyminiszteri mustechar, Renfbey, Dje 1albey az államtanács tagjai. * A szultán saját pénztárából 20,000 darab revolver megvásárlását rendelte el, melyek a kaukázusi felkelőknek küldetnek el. * nöke, Szülejman sejk, a pesti küldöttségetlegközelebb a szultán által fog fogadtatni. * Midőn a cserkesz expeditio elindult Konstantinápolyból Szukum-Kaléba, Said pasa megjelent a szállító hajó fedélzetén, s a szultán nevében a következő napi parancsot mondta el: Katonák! Elküldlek benneteket, hogy teljesítsétek kötelességeket, s örvendeztessétek meg cserkesz testvéreiteket, s mondjátok el nekik az újdonságot, hogy felszabadítjátok hitsorosaitokat hosszú szenvedéseik alól, s visszaadjátok nekik a nemzeti, az egyéni s a lelkiismeret szabadságot. Ti vagytok megbízva visszaállítani az egyenlőséget, s az elnyomottaknak visszaadni jogaikat. Nem ismerek nagyobb missiót, mint egy magasztos nevet hagyni magatok után ide lenn, s megérdemelni az örök boldogságot oda fenn. Ti nem csak az ottomán zászlót véditek, de az izlamizmust is, s hitsorsosaitok és padisátok szeme, most rátok van irányozva; meg kell ragadnotok az alkalmat, hogy a mennyei életet megérdemeljétek. A mindenható veletek lesz. Ha szerencsések lesztek, ha a nagy munkában a harczmezőn vesznétek, ha győzelmesen tértek vissza, ti halhatatlanok lesztek már a földön. Katonák ! íme utolsó szavam. Vagy hősileg teli halhotok, vagy dicsőn élnetek. Kedves fiaim ! Ma elválunk egymástól, de uralkodótok s egész nemzetetek veletek lesz. Érdemeljétek meg e bizalmat. Isten legyen veletek, s kisérje siker működésieket. * Az utóbb legberöpült török monitort se nem Szefiknek, se nem Abdul Aziznak, hanem Semzi Soromonnak hívták s 250 főnyi legénység volt rajta. Dubaszoff és Sesztakoff hadnagyok a légberöpités vakmerő vállalatának végrehajtásáért a Szt- György-keresztet kapják, mivégből már Ploiestiba hivattak. Gambe 11 a máj. 31-én egy tanuló küldöttséget fogadott s ahhoz intézett beszédében kilátásba helyezte, hogy azon esetre, ha Mac-Mahon csakugyan visszalép, esetleg Thiers fog elnökül felállíttatni a köztársaság elnöki méltóságára. Török miniszterválság valószínűségét emlegeti a „Memorial Diplomatique.“ Egy átmeneti minisztérium alakulna, mely a többi közt Rauf pasa mint nagyvezér, Szavjet pasa mint külügyminiszter és Tahir bey mint hadügyminiszter lennének tagjai. Midhát, ki most Londonban van, kimaradt a combinatióból. A „Kölnische Zeitung“ írja: „Beust londoni nagykövet fáradozásainak, a ki egy törökbarát coalitiót szeretne Osztrák-Magyarország, Anglia és Francziaország közt létesíteni, s nincs semmi reális alapja, legalább nincs az osztrák udvarnál, s az azzal összeköttetésben álló katonai pártnál, annál kevésbé pedig Andrássynál. A katonai párt teljesen orosz áramlatban van, és ha legközelebb mégis mozgósítással lepnek meg, akkor a vele járó lárma sokkal nagyobb lesz, mint tán a dolog jelentősége. A mozgósítás, ha nem is látszólagos, de csak részleges, egy oly rendszabály akar lenni, melynek czélja a magyarokat megnyugtatni. E mozgósítás tehát csak a magyaroknak adott concessio jelentőségévé fog bírni.“ ÚJDONSÁGOK. A hivatalos lapból. Az igazságügyi miniszter Maezer Jakab fehértemplomi kir. törvényszéki írnokot ugyanoda aljegyzővé, —■ dr. Seemayer Károly fehértemplomi kir. törvényszéki aljegyzőt saját kérelmére a verseczi kir. járásbírósághoz ugyanazzá; a vallásügyi miniszter Péterfi Sándort, a budapesti ág. hitv. elemi iskolák igazgató-tanítóját a budapesti terézvárosi állami tanítónő képezdéhez rendes tanárrá ; a pénzügyminiszter a kolozsvári kat. kerület bánffi-hunyadi becslőjárásába, Piehl Elek gyulai birtokost és közjegyzőt s ugyanezen kerület szász-régeni becslőjárásába, Bányai József német birtokost járási becslő-biztosokká nevezte ki. Az ügyvédi kamarákból. A marmaros-szigeti ügyvédi kamara részéről közhírré tétetik, miszerint Mán Lászlót AZ „EGYETÉRTÉS“ TIRCZIJA, AZ UTOLSÓ BEBEK. — Történeti regény. — írta : Pétery Károly. HARMADIK KÖTET. — 75-dik folytatás. — — Kegyed ismét kitette magát a veszélynek — mond Weselényi majdnem ingerült hangon. — Hányszor kértem kegyedet, hogy ne tegye ki magát készakarva veszélynek. — Hát szobámban talán biztos vagyok? — felese Zsófia keserűséggel, —■ anyám szobájába ma is egy golyó repült be, vagy a pinczébe rejtezzem el? — folytatá gúnyos hangon, — nem soha, én nem játszom az amazont s nem keresem a veszélyt, de gyáván nem is kerülöm azt, mit a végzet határozott felettem. Weselényi felsóhajtott; látta, hogy itt hasztalan minden tanács, minden intés. Hallgatott. — Nézze Weselényi anyámat, mily nyugodt arcza a legnagyobb veszélyben, hűn végezve kötelességét. Arczán vallásos megadás ül; tudom, hogy véghetetlen szenved, de ezt alig lehet felfefedezni arczvonásán. Ilyenek lehettek az első századok női vértanúi. A múltkor késő estve zajtalan beléptem szobájába, azt hittem, hogy már alszik, nem aludt, térdre rogyva imázott. Csak ezt tudtam kivenni: „Oh uram! ha lehet múljék el tőlem e pohár; egyébiránt legyen meg, nem az én, hanem a te akaratod.“ Amint ezen imát hallottam, alig állhattam meg, hogy mellé térdre ne essem, de jobbnak láttam nesztelen visszavonulni, hadd maradjon meg anyai szive angyal jóságában azon hitben, hogy mi fájdalmát nem látjuk. Ezen bibliai nő magasztos lelkületét látva elpirultam, oh mert én sokszor, nagyon sokszor békételenkedem a sors ellen s most is fellázad vérem azon gondolatra, hogy a német kegyelmére vagyunk utalva, úgy érzem magamat, mint börtönbe zárt nőoroszlány ; szóval, értsen meg ön engem. Én anyám magasztos maga megadását nem utánozhatom, vérmérsékletem ezt nem engedi meg, de gyáván sem akarok elrejtőzni, midőn mindazok veszélynek vannak kitéve, kiket szeretek és becsülök. — De miért azokat aggódtatni, kik kegyedet szeretik és tisztelik, — az obeliszk leginkább ki van téve az ágyúgolyóknak! — mond Weselényi. — Csakhogy onnan legjobban lehet látni az ágyúzás eredményét, — mond Zsófia makacson, — de hagyjuk ezen vitát; az előbb a virágházról akartam szólani. Az ágyúzás legnagyobb hevében szobaleányom szaladt be kétségbeesett arczczal, hogy a virágház összeomlott. Anyám, testvéreim tüstént rohantunk a kertbe. Igazolva találtuk szobaleányom állítását. A virágház középoszlopa egy jól irányzott golyó által találva összeomlott s égni kezdett a kemenczében felhalmozott tűztől. Anyám az őrséget nem akarta elvonni a falakról, megtiltotta, hogy tudassák a várnaggyal vagy önnel. Anyám a legnagyobb hidegvérrel, mit bámultam, a női környezettel eloltotta a tüzet, de már a virágoknak ekkor végük volt. Rendkívül fájdalmasan hatott rám kezdetben virágjaim elpusztulása, mely legfőbb gyönyörűségem volt elvonult óráim magányában, de jobban meggondolva most örülök rajta; jobb elpusztulni, mint méltatlan kezekre jutni ; hadd gyászolják kedvenczeim halálokkal családom elpusztulását. Nekünk nem lesz többé virágokra szükségünk, legfeljebb szemfedelünkre. — De sötét színnel nézi kegyed a világot — mond Weselényi elfordulva, mialatt egy könnyet, egy égető, fájdalmas könnyet nyomott el szemében. — Mi szinnel nézzem? — mond Zsófia keserűen — a valót akkor sem színezhetném eléggé sötéten, ha az egyiptomi sötétségtől kölcsönözném hozzá a szint. Nem hallott Kálmánról valami újabb hírt. Szegény Anna, a kétségbeeséssel küzd férje fogságán. Neki is kijutott a sorstól. De hiszen ő is Bebek, a megátkozott Bebek család gyászos ivadéka. Elfojtott fájdalma ezen visszaemlékezésnél kitört. Csukló zokogással rohant el, hogy barátja ne lássa könnyeit. — Én is elmondhatom — mond Weselényi borzasztó arczjátékkal. — „Uram, uram, ha lehet, múljék el tőlem e pohár. Ne vedd bűnül, isten, vétkes óhajtásomat, szeretném, ha már mindennek vége volna. Szeretnék ott lenn pihenni a föld méhében, hova nem kisér bennünket, semmi fájdalom, hol megszűnik minden szenvedély. * ** Másnap az ágyúzás újra kezdődött, az újonnan készített ágyutelepbe új ágyuk helyeztettek. Az ostromlók viszonozták hasonló eréllyel az ágyúzást; az ágyukat újra leszerelték. digi Svendi új, ágyukat hozatott Kassáról, az edostomágyui többnyire hasznavehetetlenekké lettek. Január 6-án borzasztó téli hidegben, midőn az orkán majdnem felülmúlta az ágyuk bömbölélését, Svendi tüzér-parancsnoka a többször említett cseh Salice Rezső 30 ágyúból kezdte el a vár kivetését, az erős falak reszkettek az iszonyú ágyúzásra, s itt-ott meghasadoztak. Weselényi legalább 50 ágyúból viszonozta a tüzelést oly szerencsésen, hogy a sánczkosarak egy pár óra alatt leromboltattak; egy Weselényitől magától irányzott lövésre roppant zavar támadt az ostromlók ágyútelepénél, azt kellett hinni, hogy valami nagy rangú ember esett el az ellenségnél. — Adja ide a látcsövet, — szólalt meg egy ösmert hang Weselényi háta megett, — talán maga Svendi esett el. Weselényi visszafordult, maga mellett látta Zsófiát. — Itt kegyednek nincs helye, — mond, — minden ágyú ide van irányozva. — Inkább talál engem, mint kegyedet? én nem hiszem, — mond Zsófia keserű gúnnyal. — Ne nézzen rám oly ingerülten Weselényi, ez nekem nagyon fáj, hát ha ez lenne utolsó perczem, bizonyosan fájni fogna kegyednek, hogy haraggal váltunk el egymástól. Legyen elnéző gyengéim iránt, azt hiszem, — mond súgva — hogy úgy sem soká tart ez életelő tragédia. Weselényi imádottja jobbját vonta ajkaihoz. — Legyen tehát béke közöttünk, a döntő pillanat úgy sem soká várat magára. Ha Svendi elesett volna is — ez rajtunk többé aligha segít, a keleti fal ledőlt a mélységbe ; az előbb hozta Bokri ezen gyászhirt, ezen déli fal is több helyi összeomlással fenyeget. Szeretném, ha engem romjaival eltemetne, s lenne sirom e vár, mely születésemnél bölcsőm hordozta. Lehet-e dicsőbb emlék, mint őseim büszke várának emléke — mond Zsófia. Weselényi nem szólott erre, mert Zsófia az ő óhajtását fejezte ki. Érezte azt, hogy szebb halála nem lehet, mint a vár falai közt kötelessége teljesítésében. A várat másnap újra lövette Svendi, nem ő esett el, hanem Solke Rezső, kit haldokolva vontak ki az ágyútelep romjai közül. Egy szerencsésen irányzott ágyúgolyó csípőn találta. Hat napi folytonos ágyúzás után a déli fal is öt ölnyi hosszúságban összeomlott, minden reménynek vége volt a vár megtarthatására. Svendi Forgács Simon könyörgésére megengedte, hogy Weselényivel s Lorándfi Lászlóval a vár feladása feltételeiről alkudozzanak. Forgács oly jó ügyvéde volt a szerencsétlen családnak Svendinél, hogy elég kedvező feltételek mellett történt meg a vár feladása. Magócsy Gáspár is közben járt hajdani barátja családja érdekében. De meg kell vallanunk, hogy Svendiben magában is volt lovagiasság, mint a német vezéreknél,, negyedfél század folyamán hasztalan keresünk. Ő maga is hajlandó volt kedvező feltételeket ajánlani az oly nemes rangú és mélyen bukott főrangú családnak. Beleegyezett, hogy a vár asszonya minden magánvagyonát magával elvihesse, még a lovakat is, Bebek György csatalovain kívül. Forgács Simon és Magócsy Gáspár elegendő számú kocsikról gondoskodtak, melyekre Bokri felügyelete mellett család vagyona gondosan felrakatott számára szállíttatott, hova Magócsy a gyászcsaládot maga és neje nevében a legszívesebben meghívta, hogy addig, mig tetszik, maradjanak vendégei. Elfogadták a szives ajánlatot, mig a családfő parancsát megtudják. Saját kocsijukban utaztak el. Amint Svendi serege közt elrobogtak a kocsik, az ellenség zászlói tisztelet jeléül meghajoltak. Szádvár a Bebekek négyszázados ősi fészke idegen kézre, a német kezére jutott. Kínzó volna részletesen leírni a család búcsúját hozzátartozandóiktól és a romba dőlt vártól, annálfogva fátyolt vetek ezen jelenetre. Mennyi örömnek, mennyi boldogságnak, mennyi fénynek, mennyi dicsőségnek valának tanúi e rontoadőlt néma kövek,üzen köveknek is van szive, mely megtört a család távoztával. Bebek Rosnyó felől közelgetett egy felmentésre megindított sereggel. Ezen városban hallotta meg, hogy utolsó magyarországi vára elesett. Némán, sötéten, mint téli és fordult vissza Fülekre. A családi tragédia vége felé járt, sebesen haladva a lejtőn. Itt még egyet meg kell említenünk, mielőtt tovább haladnánk elbeszélésünk folyamában. Midőn Bebek Györgyné három leányával távozni akart Szádvárról s fel akart ülni kocsijában, Bokriné négy nagyobb gyermekétől kisérve zokogva térdre ragyott Bebekné előtt, gyermekei követték példáját. — Oh ! legyen izgalmas nagyságod irántunk — mond Borcsa zokogástól fuldokló hangon, — s engedje meg, hogy vele mehessünk, nem koldulásból történik ez, mert nekünk van miből elélnünk, a jó isten megáldotta igyekezetünket, nagyságtok jósága gondoskodott gazdagon jövőnkről, de érzem azt, hogy kegyes jóltevőinkről távol meg kellene rövid időn halni. Nagyságtok mellett törekszünk magunkat hasznossá tenni. — Én is egyesítem kérésemet nemmel, — mondjokri elfojtott hangon, — nagyságtoknak, ezután is szükségük lesz hű szolgákra. Én érzem, hogy ezen a vidéken, ahol oly sok boldog napokat töltöttünk, nem tudnék többé élni, a megváltozott viszonyok közt. Ahol nagyságtok tartózkodnak, ott a mi hazánk. Bebekné megindultan nyújtott kezet a hűséges párnak, csak ennyit tudott rebegni „Isten áldjon meg jóságtokért! míg nekünk egy darab kenyerünk lesz, örömmel osztom meg veletek. Nem szükség figyelmeztetnem Bokrt, hogy ezen rendkívüli hidegben meleg ruháról gondoskodjék neje s az apróságok számára. Tárnán találkozunk.“ A házaspár öröme leirhatlan volt, — úgy látom, — mond Bokri, — hogy isten még nem fordult el végképen tőlünk. (Folytatása következik.)