Egyetértés, 1877. július (11. évfolyam, 160-190. szám)

1877-07-10 / 169. szám

XI. évfolyam. Budapest HHutM tojt TMkn jawtonjap kelyben btehoi ..............................*§.­..............................1«.­..............................6.~ ........ 1.8* Efiy szám 6 strajczár. HlrdrG.I 411 j 9 kMiboa p.titwr tgf­­«Mr­ bírd ».* I« fcr., t«bb»zl­ 10 kr. »mát* blHMMrt ki­ Ma 10 to. KylttMrt öt IhOm m N kntmir. la,TMTM : STSr. 169. szám. Mindéi) áron. • A fusió létrejött. Hívei mennyre földre eaküldöztek, hogy megmentik a hazát, munkára ha nem is az úristent, de fiat­a­l megváltót sikerült a miniszteri polczra emelniök. „Majd meglátjátok, hogyan csalja meg ez a németet \ hangzott innen együ­­gyü ravaszsággal. „Csak a trón közelébe akart férkőzni, hogy elvei érdekében érvé­nyesítse befolyását“, szólt jámbor hiszé­kenységgel egy másik. „Csak az önálló bankot állítsa fel, megbocsátom neki a közvélemény erkölcstelenítésére ható poli­tikáját,s beszélt a nagylelkű félellenzéki­ség. S ki tudná sorsát. Ki tudná számát azon nyilatkozatoknak, a­melyek között egy „óriás többség“ élén az ország sorsá­nak intézését kezébe vette a magát nagy pathoszal erélyesnek hirdetett kormány. Soha kormányt nagyobb felelősség nem terhelt, mint épen ezt, a nemzet nagy feladatai közül. Már maga a mód, m­el­­­lyel emberei a tározókat sport tárgyává tették, nagy felelősséget, hárított rájuk. Nem kevésbé súlyosító felelősségüket az az­ eljárás, mely mesterséggé tette az el­lenzékieskedést, hogy fogásaival, mint gyakor­lott politikai iparlovagok a hatalomhoz férkőzhessenek, s a fertálymágnási gőg minden esztelenségét, minden kinövését ott fitogtassák a bársonyszéken. Vegyük még ezekhez hozzá a nemzet rokonszenvét és bizalmát bíró párt fokozatos megrontásá­nak és megvesztegetésének mindazon moz­zanatait, a­melyek aljassá tették a sajtót, közönyössé a jellemedzett becsületet, és vásári czikké az elvet. Mindez a jelen várakozásában és a történelem bírálatában emelte a kormány­­férfiak felelősségét. Nekik nagyot, meglepő­­leg nagyot kell vala­mivelniök, hogy fe­ledtessék üzelmeik alacsonyságát, hatalom­vágyuk féktelenségét, ellenzékiségük szé­­dülékeny voltát. Nagyot kell vala­mivel­­niök különösen a programmjuk, szavaik és vállalkozásuk által felkeltött országos re­ménykedés közben. Nagyot kell vala főkép tenniök az óriás többség miatt, melyet a nemzet a szolgalelkűség kiszemeltjeiből erejének alapjául, tevékenységének előmoz­dítójául rendelkezésére bocsátott. Azon ha­mis jelszó alatt vezette az országot e kor­mány a választásokra, hogy a nemzeti po­litika, egységes, rokonelem, nagy többsé­get igényel. Megkapta e többséget, gyara­podott felelőssége, s íme előttünk a romlá­­sos politika mindazon következményeivel, melyek a kicsinyeskedést a megaláztatás­sal, a vereséget a meggyalázással kapcsol­ják össze. Semmiben, de semmiben nem igazol­ták ez emberek a kormányzói szerepekhöz fűzött reménydagadt várakozásokat. Nagy­szabású politika nagy tettei helyett a meddő kormányzati, s naplopó parlamenti műkö­désen kívül az eredménytelenség és balsi­ker oly tényei ítélik el, a­melyeket józan és­szel,és tiszta lelkiismerettel védeni kép­telenség. Két év története a legnagyobb változatosságban nyújtja a példákat a sodrás törvényeihez, a­melynek központjá­vá lett a kormány, midőn irány, elv, Programm és elhatározás nélkül vetették magukat hatalomszomjas emberei a politi­kai viz-zuhatag ama eseményei közé, a me­lyek készülőben voltak elragadni, a kinél a hazafiság rendütletlensége nem kormányozza a fejet. Görgeynek hibájául és bűnéül az el­nézőbbek azt hozzák fel, hogy kő volt szive helyén és igy képtelen volt befogadni a nemesebb érzelmeket. A hazaszeretet előtte ép oly üres fogalom volt, mint általában az eszmék végtelen világa. Ily kőszívű ember, mérhetetlen egyéni hiúsággal, számító gyülölséggel, és hideg dölyffel kész mindenkor feláldozni sereget, hazát és em­bereket. A hadászati tactica nagy előnyei, nagy fogásai mind csak fegyverek voltak kezében, hogy utóbb világos alá vezesse a nemzeti szabadságharcz ügyét, s a tá­bornok vértanuk sorából csupán egymaga nyerje meg az árulók szokásos kegyelmét a megvetéssel nehezített életre. Egy rideg szív fölött uralkodó dölyfös elme­szerencsétlenségeket, árasztó tüneteit észleljük politikai életünk legújabb nyilvá­­nulásaiban is. A parlament többségében a minden jóra és roszra vezetőjük jel­szavai szerint kész elemek e seregében, csak a napiparancs uralkodik, s ha mind­járt ösztöneik roszat sejtetnek is velük, terelik torony irányban az örvény felé a haza sorsát. Az, hogy a fúzió feltételeinek egyike sem teljesült, az, hogy a legszeré­nyebb kívánság egy bank felállítása iránt csupán a szégyenfa felállításában gyönyör­ködhetett, a melyre a haza képét és nem­zet sorsát függesztették, nem változtatott e párt meghigult eszejárásán. Nem fog bizo­nyára változtatni az sem, hogy a másfél évig szakadatlan verességekkel, komédiák­kal, ügyetlenkedéssel járó alkudozások most a parlament elnapolása előtt a regnicola­­ris küldöttségek szenetváltásaiban a legtel­jesebb és legcsúfosabb befejezést érték. Ámde, mert parlamenti körökben nincs érték a becsület és érdek tekintetei iránt: szabad-e kiszalasztanunk az előnyt, mely ez egyezkedések megbuktatásában kezünkre játszik ? Nem! és ezerszer nem ! Úgy tekintsük azt, mint intést, mely uj harczra serkentsen a kiegyezési Műveletek ama százfejü, kétszáz marka szörnye ellené­ben, a­mely a szülési vajúdások közepett még nem bir erőt venni rajtunk. Küzdeni kell ellene újból és fokozott erővel; küz­deni annál inkább, mentől gyávább oda­adással és hatalomsóvár lelketlenséggel árulják el érdekeinket, s mentől jobban vonakodnak áttérni a kormányrúd kezelői az önálló gazdasági politika terére. Meg kell buktatni minden áron ez egyezke­dést. Meg, ha kell rázkódtatás árán is, mert az nem politika, a­mely az égtől vár mindent, s mely a vetést rontó vihart fog­­dossa az istentől bűnbakul. Elég volt az engedmény e vajúdások irányában. Elég a csend és közöny, mely e szégyenteljes alkudozásokat kísérte. Meg­kell őszre teljes erejükből indulniok az agi­­tatióknak. Újból kell azokat kezdenünk, a­hol az egész egyesség buktával a nemzeti politika követelményei foglalják el helyü­ket. Minden áron megbuktatni­ ez alatt a jelszó alatt kell megindulniok az izgatá­soknak, mihelyt egy mozzanást tesznek újabb és újabb alkudozási kísérletekre, mi­helyt egy szóval ragaszkodnak az egyes­ség mostani alapjaihoz, a­melyek tárgyu­kat és kötelező voltukat vesztették A honmentésig az egyesség buktatá­sával kell kezdenünk. Buktatás minden áron. V—y. A lapunk által a szállítókkal folytatott tár­gyalásokról szóló bécsi távirat hírei más oldalról is megerősítést nyernek a mozgósítási hírekkel, így az „E—!“ írja, hogy több honvédzász­lóaljnak már utalványozva van a mozgósítás ese­tén szükséges rendkívüli költség. Egy-egy zászló­aljra 30 - 40 ezer forint esik. Az adóhivatalok ez összeget szükség esetén azonnal folyóvá teszik. Ezzel kapcsolatban megemlítjük a „N. P. J.“ sensatiós hiret, hogy az Andrássy, az angol és tö­rök követek által tartott legközelebbi tanácskozás­kor bizonyos eshetőségekre egyértelmű megállapo­dásokat határoztak el. Hanem hát ennek a hitnek mindenki kötve hisz. A pápa haláláról voltak a párisi börzén hí­rek elterjedve, a­melyek csakhamar befutották az egész világot. Budapesten is a „Corr. Bureau“-ban egész éjen át vártak erre vonatkozólag újabb hí­reket. E hírek, mint már annyi sokszor, nem bi­zonyultak valónak, hanem annyi áll, hogy IX. Pius nagyon erőtlen és szemlátomást gyengül. Be­tegségéről kellő tartózkodással így nyilatkozik az „Italie“ julius 3-iki száma: „Ma reggel az orvosok tanácskozást tartottak a vatikánban. Habár a szent atya állapota aránylag jó, az az orvosok részéről mégis figyelmet érdemel mert a gyengeség a lábakban egyre növekszik. Azon­kívül nem minden aggasztás nélkül dagadás állott be. Az orvosok azt tanácsolták, hogy a pápa ás­­vány­víz-fürdőt használjon és szánja magát rá egy légváltoztatásra. De IX. Pius nem akarja el­hagyni a vatikánt, s így más gyógymódhoz kell folyamodni. Ez egészségi állapot daczára a pápa szelleme megőrizte szokott világosságát, habár gyakran álmosság fogja el, a mit azelőtt nem ismert, mert végtől fogva keveset szokott volt aludni“. Kedd, 1877. julius 10. Szerkesztői iroda: Budapest, IV. himző-utcza 7. sz. hevi a top szellemi részét illető minden közlemény küldendő. — A küldemények csak bérmentesen fogadtatnak el. Kéziratok csak rendkívüli esetben kül­detnek vissza. Kiadó­hivatal : Budapest, I­V. himec utasa 1. sz . bévé aa előfizetési pénzek küldendők. A háború: Bjela és Tirnova hir szerint az oroszok ke­zébe jutott. Ez nem lehetetlen, de valóságában nem hihetünk föltétlenül, mivel e két esetet csak megbízhatlan magánhírek jelentik, s rájuk vonat­kozó hivatalos táviratok még eddig nincsenek; már pedig gondolható e, hogy az orosz hadvezér­let nem sietett volna fennen hirdetni az említett két város elfoglalását, mint a Dunán átkelt főhad­erő műveleteinek első sikerét. Annyi mindenesetre áll, hogy az orosz csa­patok megindultak Sisztovába különféle irányban. Ruscsuk felé bizonyosan a hadsereg zöme van útban, de a hadiszerencse erre sem mosolyog, mert — mint egy mai konstantinápolyi távirat jelenti — a törökök visszanyomták. Hol és melyik napon vívott ütközetben történt ez, arról nem szól a távirat. Az ázsiai harcztérről legutóbb érkezett hírek annyira ellentmondanak egymásnak, hogy sem az egyik sem a másik fél hadállásait nem tudhatjuk egész pontosággal. Annyi kétségtelen, hogy az orosz hadsereg visszavonult Karsz alá, de nem Karsz mögé; mert ha ez, és Karsz fölmentése igaz volna, akkor Karszból már kaptunk volna hírt. Az e harcztérről érkezett legutóbbi tudósítá­sokat alább közöljük. Az angol hajóhadnak megérkezése a Bezika­­öbölbe, az orosz-török háborúval belső összefüggés­ben levő oly nevezetes esemény, hogy nem hagy­hatjuk figyelmen kivül azon észrevételt, mel­lyel ez intézkedést a „Globe“kiséri. „Az egyesült királyság határain belül — mondja a „Globe“ — egy értelmes ember sem kí­ván Oroszországnak gyanúra okot szolgáltatni, míg ez elkerülhető. Minden körülmény közt azonban köte­lességévé lett kormányunknak haladék nélkül lépéseket tenni, nehogy az ottomán főváros Ázsia legerősebb, legaggressivebb,legnagyra vágy­óbb hatalmának kezébe jusson. A hajóhad elküldése a Bezika öbölbe jó kezdete az aetiónak. His­szük és bízunk abban, hogy ez csak kezdet, s hogy a közönség rövid idő alatt még erélyes­­sebb intézkedések által lesz megnyugtatva. Gorcsakoff herczeg kijelentette, hogy Konstantinápoly elfogla­lását a pétervári udvar a háború eshetőségei közé számítja. Bizonyosak vagyunk benne, hogy Anglia népe megelégedéssel venné tudomásul, hogy Gor­­csakosz herczeg oly választ kapott, miszerint a st.­­jamnesi udvar határozottan vonakodik ez eshetősé­get megengedni, s ezt kész — ha szükséges — még fegyveres erővel is megakadályozni. * * * Az oláh hadsereg operácziói felől ismét zavaros hírek érkeznek. Egy kladovai sürgöny sze­rint az oláh csapatok nagyrészt együtt vannak már ugyan, s a dunai átkelésre minden előkészü­let megtörtént, de mégis úgy látszik, hogy­ az át­kelés bizonytalan időre elhalasztatott.— Kémszem­lék történnek most is török területen, amit az­tán basibozukok viszonoznak a román parton tett látogatásaikkal, magukkal vivén minden elvihetőt. — Bat­um­ből jelentik a „D. T.“-nak e hó 4-ikéről: Ozmán pasa és Ali pasa a Kehelynek nevezett magaslatokat tartják elfoglalva, a jobb szárnyat képezve. Az oroszok Johangyirben van­nak s előretolt ágyúikra vörös-keresztes lobogót tűztek ki, ezek nyilván a lőportár közelében lé­vén. Miután Ardam­esot több napig elfoglalva tar­tották, az oroszok e helyet kiürítették, fölgyujtva előbb minden házat. Néhány lakost magukkal vit­tek foglyul, a többit pedig otthagyták a rommá lőtt városban. Mukhtár pasa főhadiszállása Szárikamizsban van. Karszból már most Erzerumig — jelentik ez utóbbi helyről — szabad a közlekedés. Az oroszok visszavonulásuk közben sok tábori ágyút ástak el. Eltemetetlen halottaik ott hevernek a visszavonulási vonalon s a levegőt már annyira megmérgezték, hogy a törökök ezen után alig követhetik a futó ellent. Erzerumban valószínűtlennek tartják, hogy az oroszok még az esetben is, ha nagy erősítést nyernének, ez évben sikeresen megújíthatnák a hadjáratot. A szárikamisi főhadiszállásról jelenti a „Standard“ levelezője e hó­n­ikáról: Főhadiszál­lásunk most e helységben van, keletre a Szoganli Dagtól s közel a Karsz folyó egyik forrásához. A táborba újabb erősítés érkezett, s közel 200 nehéz ágyú érkezett Erzrumba, mely várost most csak renszeres ostrommal lehetne bevenni. Még ha a török hadsereg megveretnék is, a­mi nem valószínű, az oroszok 6 hétig nem köze­ledhetnének Erzerumhoz; a­minthogy a tél októ­berben kezdődik, aligha mernék — még kilátás esetében is — megkisérleni az ostromot. Meg va­gyok tehát győződve, hogy ezen évre Erzerum biztosságában van. Porából jelentik a „Daily Telegraph“-nak jul. 4-ikéről. Három testőr zászlóalj épen most küldetett el innen tényleges szolgálatra. Mukhtár pasa most közel van Karszhoz, s az orosz vissza­­vonulási vonalat fenyegeti Fáik pasa, ki Vauból Baja­­id éjszaki tájára előnyomult. Egy orosz magán­levél, melyet török kémek felfogtak, tele van a czár csapatainak legutóbb szenvedett vereségeivel s keservesen panaszolja az események fordulatát. A sokat dicsért kozákokat a török irreguláris csapatok majdnem egészen kiir­tották. Lengyel lapok hirei szerint Gradekben egy muszka ágens, ki feltűnő és gyanús módon járta be Galicziát, elfogatott és Lembergben elzáratott. A „Gaz. Nar.“ jelenti, hogy ismét nyomára jöttek az orosz katonai intendatura személyzetének újabb sikkasztására. Az angol alsóház jan. 5-iki ülésén Derby lordnak Oroszországhoz intézett sürgönye tárgyá­ban Whalley kérdé a miniszterelnököt, váljon Derby grófnak máj. 6-ikán kelt sürgönyében az európai nemzetekre történt hivatkozás alapos-e, s van-e nemzet, és ha igen, melyik az, mely kinyilatkoztatá, hogy a sürgönyben kifejezett politikához, mely Oroszország működését a jelen hadjárat alatt korlátok közzé szorítja, csatlakozni fog, és vajjon van-e az európai nemzetek vagy hatalmak között a pápaságon kívül olyan, mely határozott roszalását fejezte ki Oroszországnak Törökország ellenében követett actiója fölött. A miniszterelnök ezt válaszolta: Nem hiszem, hogy conveniens legyen a kérdésre felelni. A szerb s­k­u­p­s­t­i­n­a átnyújtotta a feje­delemnek a trónbeszédre elfogadott válaszfeliratot, mely kimondja, hogy midőn a fejedelem tavaly a népet feg­­vérre szab­ta, Szerbia óhajainak és fel­adatának méltóan megfelelt. A skupstina élénk köszönetét fejezi ki: a fejedelemnek, hogy a szerb nép érzelmeit és háláját Sándor czár előtt­ kife­jezte; helyesli a fejedelem tanácsát, mely a jelen­legi körülmények között szükséges egyetértésre és elővigyázatra, vonatkozik s bizalmát fejezi ki a fe­jedelem hazafias gondosságában, a kormányban s meleg szavakban tolmácsolja a nemzet örömét öt trónörökös születése fölött. Belgrádból a következőket írják a „Pest. Corr.“-nek: Jóllehet a szerb­ kormánynak gondja volt rá, hogy a skupstina tanácskozásai a külvi­lágtól el legyenek zárva, mégis sok oly részlet jut nyilvánosságra, mely érdekes világot­­ vet a kormánykörökben és a skupstinában uralkodó hangulatra. Risztics minden fondorkodása daczára is, nem sikerült Garasanin válaszának igazolását megaka­dályozni, ki egyik legkedveltebb s legbölcsebb tagja a skupstinának. Ezen körülmény, valamint az egyre folyó készülődések, s a törököknek Novi­­bazár, Nis és Adlie mellett elfoglalt, s mindinkább fe­nyegetőbb állása, oly félelembe és izgalomba ejtet­­teték a szerb népet, hogy a visszahatás nem ma­radhatott el, s miniszterválság van kitörőfélben. Magában a skupstinában Garasanin egy kis de bátor ellenzék élén áll, mely Risztics mes­terkedéseivel elszántan áll szemben. Ezen helyzettel szemben, ha a Romániával való közös eljárás csakugyan határozott tény , a kormánynak nem marad egyéb hátra, mint felosz­latni­ a skupstinát, s a fejedelem bejelentett gyors visszatérése arra mutat, hogy ez nemsokára meg is történhetik. Az orosz rémtettek. Nehezen megy a szent hadak előnyomulása, kipótolják tehát boszuval és kegyetlenséggel. Még a régi panaszok az orosz katonák förtelmes ma­gatartása miatt el sem hangzottak, már újra jó a távirat, mely R­e­d­i f pasa jelentéséről hoz hírt, a­ki az orosz csapatok által a sitovoi fellépésnél tett kegyetlenségekről értesíti kormányát. A részletek még hiányoznak ez értesítésről. Hanem annál több van a régibb kegyetlenségekről, melyeket már ismertettünk és folyvást ismertetni fogunk lapunkban, mint az orosz humanitás és kereszténységi érzület bizonyítékait. Ruscsuk embertelen bombáztatásáról már kö­zöltünk saját tudósítónktól egy levelet, kiegészíté­sül adjuk még más források után a következőket: Az oroszok a népjog ellenére, minden előle­­ges jelentés nélkül kezdték meg d. u. 3 órakor Ruscsuk város lövöldöztetését. Mintegy 40 ágyút vittek a harczba. Eszef basa, a török hadparancsról AZ „EGYETÉRTÉS“ TÁJICZÁJl I­TTHON. - REGÉNY. -Irt»­­ DEGRE ALAJOS. - ELSŐ KÖTET. - (36-ik folytatás.) — Ugy­e szörnyűség? pedig amit ő egyszer mond, meg is tartja. — Várj te szigorú atya, azért is kifogunk rajtad. — Azt magam is szeretném. — Akarsz-e milliomos lenni? —­ Inkább ma mint holnap. — De meg kell nősülnöd. — Isten neki, millióért azt is megteszem. — Akkor győztünk. Hanem pszt! — Pszt! — viszhangozó Aladár, mutató ujját ajkihoz emelve. — Minő remek gyűrű ! — Egy oroszlánvadász barátom kapta az egyptomi alkirálytól. Két lovamba került, míg meg­szerezhettem. — Nemde mondtam, hogy megmentelek? — Nincs is a világon senkinek oly szere­tetreméltó, kedves szép nénikéje, mint nekem. El is mennék érte akár a tűzbe is. Ezzel megölelte, össze-vissza csókolta azon nyilatkozattal, hogy a­kinek ilyen pártfogója van, az hunyja be szemeit, tárja ki karjait, s ne csináljon semmit, mert a szerencse így is ölébe repül. — Te, te bohó! mennyire összegyűrted dí­szes nyakkendődet. Ha valami nagyvilági delnő látná. Ezzel rendezgetni kezdé. *— Látja a legszellemesbek egyike, s elég kegyes saját szép kezeivel rendbehozni. — Most a milliomosra gondoltál ? — Nónikám szeretete nekem többet ér egy milliónál. — Azzal nem fizethetnéd ki adósságaidat, s nagy lábon sem élhetnél. — Dehogy nem, hisz nénikém­ szeretete gondoskodik arról, hogy mindez megtörténhessék. — Hátha még atyád helyén volnék­ karodat kedves öcsém, tegyünk sétát a kertben. Beh finom, puha szövetből van öltönyöd. — Újra fölfedezett brüsszeli gyártmány; se­lyem­gyapot. — Hogy visszatérjünk, ha atyád helyén volnék, ma ezt a kis csínyedet én sem hagytam volna megrovás nélkül, mert szó a mi szó, de túlléptél a határon. — Higyje meg drága édes nénikém, a kö­rülmények húztak be. —• Isten mentsen, hogy én atyád ellen távol­ról is izgatni akarnálak, de furcsa bogarait mégis csak előhozom. Ő magától és gyermekeitől sokat meg­von, mit másokra tékozol. Fia kis botlásából eseményt csinál, s néhány ezer forint adóssága miatt az egész házat nyommasztó hangulatba ejti, m­íg egy jött-ment kalandornak az értékes hűskuti birtokát csakúgy könnyedén tulajdonába bocsátja. — A hűskuti jószágot? és minő czimen? — Az az ő titka­ nak. — Ah! hát uramatyámnak afféle titkai is van­A hűskuti jószágot? uram isten! ebből két­szer ki lehetett volna fizetni adósságaimat. Vissza­­perlem. — Ezt meg én kérdem, hogy minő­szimen? — Van-e joga egy atyának gyermekét így megrövidíteni? — A világ ítélete szerint tán nincs, de a törvény . . . — Tehát Ítéljen a világ, de én el nem hall­gatom! Lám, lám, néha az erény is megbotlik. Hát hol ölelhetem keblemre azt az osztályos atya­fit, nem tudom első vagy másod­szülött fivéremet. — Nem hiszem hogy. . . — Nénikém­ nem hiszi, mert maga a jóság és erény. — Nem, nem­ félreértettél, itt csak ígéret, fogadás, vétkes nagylelkűség jöhet szóba. — Annál rosszabb. Majd felvilágosítást kérek. — A másik bogota még ennél is megrovan­­dóbb. Klaudia lábaihoz volt téve egy kincstár, s atyád elrúgta. — Megőrült? — Első rendű fényre emelhette volna csalá­dunkat s eltaszitá magától a sors ezen kedvezmé­nyét .. Szörnyűség! — Ha úgy szeretne téged mint ón, ha an­­­nyit gondolna Klaudia jövőjével mint én, Klaudia Ujkereszti bárónővá lett volna, de ő jónak látta ér­zelgős leánya kezét megtagadni. — Minő vesztesség! — De minő?! ma nem volna kénytelen fiát hitvány kis adósság miatt száműzni a nagyvilágból, — hol az oly diszesen tölti be helyét. Hány lovat tartasz ? — Két kocsilovat, s három nyerges paripát. Aztán már végkép vége Ujkeresztivel. — Attól félek lelkem, hogy végkép. Angol lovak ? — Paripáim arabsok. Ha még­is Klaudiának okosan lelkére beszélne az ember ? — Az meg atyján is túltesz. Hány szobás szállást tartasz? — Egész emeletet. Milyen szerencsétlenség, hogy az a lány olyan önfejű. — jó falusi egyszerűségből soha se birtam ki­ragadni, ez aztán a gyümölcse. Szoktál estélyeket adni ? — Minden héten. Kényszeritni kellett volna, hisz a gyermekek ritkán értik mi van javukra. — Azok a milliók azonban rád nézt egészen kárba még­sem vesztek. És mennyibe került egy­­egy esztély? — Ha a szerencse ellenem fordult, öt—hat ezer forintba. De csak maradjunk a millióknál, az nagyon érdekel. — Tehát hallgas rám, Ujkeresztinek van egy csinos leánya. Aladár felsziszegett, minta valaki tyúkszemére hágott volna. — Nos, nem­­ tetszik? kérdé a báróné. — Nem jó hirben áll az a név. — A szerencse oly kegyencze nem lehet iri­gyek nélkül. — Mégis, mit mondana a világ V — Erre példával felelek. Egy igen előkelő, gazdag de koros urhölgy fejébe vette, hogy alá­rendelt állásban levő egyik fiatal tisztjét boldoggá teendi. Felajánlá neki vagyonát és kezét. — A fiatal tiszt visszahökkent. — Nos, kérdé az urhölgy, a meglepetés nó­­raitja így el? — A gondolat kegyes úrnőm, hogy mit fog mondani a világ? — Ezt valóban elfeledtem; no, nem tesz semmit. Másnap az érdekes özvegy legszebb lovait a disz hintó elé fogatá, azután két bérest mellé ál­litván, a hintót megrakatá trágyával. Most, paran­­csolá, hajtsatok végig a városon a szántóföldekre. Az ifjúnak azt monda: „menjen s kísérje figye­lemmel a történendőket. Este megkérdő :J — Mit látott és hallott? — Ne is kérdezze. — Akarom hallani, csak őszintén mondja el. — Soha sem láttam olyan csoportosulást; minden irányból összefutott a nép, odahagyták a boltokat, s az ablakok megteltek kiváncsiak­kal ; hahota és lárma közt kisérték a ko­csit, mely alig bírt mozogni a tömegtől, s mást sem beszéltek, hanem hogy nagyságod megbo­londult. — Nem tesz semmit. Holnap megint hor­dani kell a hintón. Ekkor valamivel csekélyebb volt a zaj és csoportosulás. Harmadnap ismét apadt a kiváncsiak száma. Negyednap alig okozott feltűnést. Ötödnap még néhány utczagyerek kiséri a kocsit. Azután ezek is elmaradoztak. Végre senki sem törődött vele. A legvadabb dolgot, a legbadarabb eszmét, a legfonákabb eseményt, ha egyszer megszokta a világ, fel sem veszi. — Értem, szólt Aladár. — Nos? — Kész vagyok sorsomat nénikém belátására bízni. — Tudtam, hogy arany álmaim benned fog­nak teljesülni. Aztán belemerültek a legragyogóbb tervezge­­tésekbe; vakító fény, keresett termek, hódolatteljes közönség s a világ legelragadóbb elvei képezik a társalgást; igényeik fokozatosan emelkednek, s bi­zonyos magaslatokban hol egyike hol másika való­ságos lelkesedésbe tört ki. Blummenthalne ezen beszélgetés alatt egész megifjult; szemeiben olyan tűzféle villant meg, a mivel hajdan bővelkedék, de már évek óta vég­kép nélkülözi; szivtája fölmelegült s képzelődése visszateremté azon tündéridőket, mikor ábrándai kellemben, boldogságban és fényben oly gazdag jövőt ígértek neki is. Aladár egy keleti mákonyálom bűbájos képeit látta maga előtt lebegni. Úgy a koros bárónő, mint az ifjú arszlán ábránd­jaiban a lány számára egy csepp hely sem jutott, mert az egész képzelőerőt a dús hozomány vette igénybe. Mintha Berta a világon sem volna, róla egy hangot sem beszéltek. A siker nemcsak valószínű, de bizonyos. — Hogy fognak csodálkozni barátaim, ha egyszerre valamennyi fölé kerekedem, s imádni hitelezőim, ha mint kész fizető lépek elő. Hah! az uralkodó szellem, nagy hirtelen meggazdagodni, vagy főbe lőnni magát. Míg ezek az erkölcsöt ekként lábbal tiporva sétálgattak, addig ott fenn két erényes szív a meghatottság őszinte érzetével von egymástól búcsút. — Átlátom, szólt Klaudia, igen nemesen, há­lás fiúhoz méltón cselekszel, ha drága jó anyádat elkíséred, de nem tehetek róla, hogy aggály lep meg, magam sem tudom miért? — Bár fáj, viszonzó Béla, neked csak legki­sebb szomorúságot is okozni, de szívem feldobog a gondolatra, hogy téged ez elválás busit. Ne vedd rósz néven, önző vagyok, könyvid lelki szomja­­mat oltják, ez a kis felhő homlokodon árnyékot vet, mely alatt a szerelem égető sugaraitól áthe­­vült szivem üdülést nyer; az eszményi fájdalom, mely aj­öidről hangzik, megpendít keblemben egy oly dalt, melynek zengeménye delejes álomba rin­gat, hogy fogalmat nyerjek azon boldogságról, a­mi rám vár. Bocsáss meg drága angyalom, de én szomorúságodból — bár egész mértékben osz­tom azt — gyönyört meritek, mert meggyőz arról, hogy szeretsz.

Next