Egyetértés, 1877. augusztus (11. évfolyam, 191-220. szám)

1877-08-01 / 191. szám

pénzt rabolt, ez a nemzet hitére és lelkiismeretére tart hajtó­vadászatot. Melyik a hitványabb? V—y: Az angol alsóház tegnapi ülésében Northcot­e kijelentette Lawson kérdésére, hogy az angol hajóraj nem hagyta el a Rerika­­öbölt, hanem előtte kóvályog. Simon­­ kérdésére Bourke megerősítette, hogy a jassyi és daraba­­nai zsidók bántalmaztattak, s hogy a hatóság több elfogatást eszközölt. Bourke továbbá Chamberlain egy kérdésére azt felelte, hogy Derby lordnak az orosz kormányhoz az Ázsiában elkövetett kegye­lenségek iránt intézett jegyzékére még nem érte­kezett válasz. Hartington kérdésére N­o­r­t­h­c­o­t­e azt felelte, hogy a parliamentnek még négy tör­vényjavaslatot kell elintéznie. Reményli, hogy mun­káit aug. 15-ig befejezi. A mai bécsi lapok vezérczikkei a várható mozgósításról következőleg nyilatkoznak: A „Deutsche Zeitung“ Így i­a senki sem hiheti, hogy néhány hadtest felállítása impo­­nálni fog Oroszországnak. — Ez tehát nem­ lehet Oroszország ellen irányozva ; czélját nem képezheti más, mint Bosznia annexiója Ha becsületes szán­­déklattal vannak a világ békéjét illetőleg­ elegendő a nyílt szó Angliához. Ha az angol-osztrák-magyar cooperatió nem elegendő, úgy néhány hadtest igen kevés. Az új „Press­e" is az általános mozgósí­tást sürgeti, mely azt bizonyítaná, hogy Ausztria- Magyarország megvédvén nagyhatalmi állását, szem­be akar szállani Oroszországgal. A részleges moz­gósítás árt ki- és befelé. A „Tagblatt“ megvan elégedve. An­­drássy politikája — úgymond — meg tudja vá­lasztani a helyes pillanatot. A „Fremdenblatt“ azt véli, hogy még semmi sem döntetett el. A minisztertanácsnak nem kell szükségképen a mozgósítást elhatároz­nia, de ha ez is történnék, ez által Ausztria ál­lása nem szenvedne változást. A „Presse“ hallgat. A „Vaterland“ óv a politikai képmutatástól. Oroszország, — Ausz­triában bízva, ment át a Balkánon és a Dunán. E legnemesb bizalommal, mely a leghatalmasabb garantia, nem szabad visszaélni. Bukovinai levél. — Az „Egyetértés“ tudósítása. — Józseffalva, jul. 27. Ha a magyar kormány és magyarországi fő­papság egy kis gondot nem fordít a bukovinai magyarokra, hogy mentői hamarább a szathmári egyházmegyéhez csatoltassanak, akkor a mostani felfordult, romlott világban itten el kell pusz­­tulniok. 1874-ben öregségem daczára elindultam az anyaország felé. 8 bukovinai fiút s 2 férfiut mu­tattam be a magyarországiaknak, hogy lássák, a keleti c­s­á­n­g­ó-m­agyar nép mily életre való magyar táj. Nagy fájdalommal kell meg­vallanom, bi­zony kevés „magyar“ vagyon. És azok is egyik a másiknak ellensége. A bukovinai magyar csángó fiút oly feltétel­lel vezettem Magyarországra, hogy a jóltévő ma­gyarországi honfiak, művelt embereket farag­janak belőlük, hogy ha a szülői földre hazajönnek, fáklyái és védelme­zői lennének annak az elhagyatott magyar népnek. A jászberényi főpolgármester, nagyságos Pintér Mihály úr fölvállalta Mezey Boldizsár józseffalvi fiút; megígérte, hogy iskoláztatni fogja, művelt magyart nevel belőle. Egy év múlva kegyetlen nagygazda Pintér Mihály ő nagysága kivitte Mezey Boldizsárt a ta­nyára kanásznak. Ellensége a tulajdon nem­zetének. Pedig sok jászberényi urak kérték a fiút, hogy iskoláztatni fogják, ha pedig a fiú nem ta­nulásra való, mesterségre adják, úgymint: szabónak, lakatos, kalapos, szíjgyártónak, azok hiányoznak a csángó bukovinai magyaroknak. A lengyel főpapság, a szegény bukovinai magyarokkal nem törődik, sőt pusztulására dolgo­zik. László Pista, ki jelenleg Békés-Szent- Andráson káplán, istensegitsi bukovinai születésű; ő a Szent-István társulat által oly feltétel alatt ne­veltetett, hogy vissza menne a szülői földre. Folya­modott is a lembergi érsekhez s kérte a hadikfalvi plébániát. Ő értelmes, szelíd, jó erkölcsű pap, ki nem fogná szegény bukovinai magyarokat zsarolni, íme több egy évnél, és a lembergi érsek László Pistának nem is válaszolt. És itt még mindig a betyár V­a­s­s Miska garázdálkodik, ki a népet nemhogy szegénységre hozta, de agyon­demo­ralizálja. A­hogy hallom, a hadikfalvi magyarok, végre Vass Miska papot jól mégis verték és ki­űzték a faluból. Több mint egy fél éve, hogy most még nincsen isteni szolgálat Hadikfalván. Egy paraszt kántor temet. Templomunk hála a kegyes égnek és a magyarországi szives adakozásoknak már teljesen felépült. Messze vidéken a legszebb, erős épület. Még csak a belső felszerelés hiányzik. Április 3-án alázatos kérelem-levelet irtam­ az esztergomi her­­czegbibornok-érsek úrhoz; a megígért nagy oltárképet kértem Szent István királyt. Eddig semmi választ nem kaptam. Azt u­tána, ke­gyeskedjék orgonát ajándékozni, semmi fele­let. Nagy jóltevő Ujházy Ferencz budapesti akadémiai festész és fővárosi rajztanár méltozta­­tott egy oldal képet (Szent Domonkos) festeni. Már készen van s augusztusra elérkezik. Junius 4-én forró köszönettel vettünk 440 frtot, melyet Hindy Ben küldeni méltóztatott. Árpád ur gyüjteményke- Most a kőművesei az iskolánál dolgoznak; az iskola is nagy, pompás, erős épület, melynek párja nem lesz Bukovinában. Eddig a templom és iskola belekerült 14.400 írtba, az urak becsülték 40.000 írtra. Én 14.400 forint szép összeget koldultam össze. S öregségemre felette sok gondot és bút szerzettem magamnak; mellette mennyi rágalmat és gyalázatot kell szenvednem. Ha a magyarországi gyűjtemény, melyet 1874-ben öregségemre koldultam, mind Józseffal­­vára, nem pedig a bukovinai kormány által a többi bukovinai magyar helységeknek „Zur Unterstüzung der armen bukovinaer Ungarn“ küldetett volna, kész lenne templom, iskola, plébánia, de még kórház is, így pedig Vass a falusi Lírákkal és czimborákkal eltékozlotta, elkártyázta. Miért nem jön valaki Ma­gyarországból vizsgálni hová tettem és mire for­dítottam a gyűjteményt, s hova tették a többi papok ? A uj józseffalvi templom legszebb mise­mondó ruhákkal el van látva, méltóságos grófné P­á­l­ffy Mathild a pozsonyi oltár-egylet főnöke kegyeskedett szép violaszin misemondó ruhát kül­deni, békés-gyulai özvegy grófné Wenckheim Stephanie fehér templomi ruhák és Budapesről comtesse G­y­ő­r­e­y gyönyörű szép fekete szin mi­semondó ruhát; mind kézi munka. Ezeket lát­ván a józseffalvi magyar nép meghatottan­­ ké­­nyezett. A szomszéd Moldvában nagyobb mozgás uralkodik, mint azelőtt. Most nagy az öröm. A józseffalvi magyarok éjjel-nappal fuvarosságra men­nek Moldvába. A múlt héten láttak a józseffalviak egy török pasát meg azonkívül sok ezer török fo­­golyt Oroszországba deportáltatni. Itten a bojár pópák izgatnak, gyűjtenek. — Bukovinában az aratás mindenütt nagyon szép, de a szánakodásra méltó szép Moldva pusztulásra jut. Druskáczky György, plébános. A háború. Bármennyire komoly is a jelenlegi háború s az általa teremtett helyzet, meg kell adni, hogy vannak mulatságos mozza­natai is. Hogy többet ne említsünk, ilyen az, hogy Bukarestben fönnhéjázva dicsek­szenek vele, mily büszkén lobog a román zászló Nikápoly bástyáin, — melyekért egy csepp román vér sem folyt, s melyek elfoglalásában a román hadseregnek egy mákszemnyi érdeme sincs. Egy másik ha­sonlóan mulatságos eset Görökország je­lentése Francziaországh­oz, mely szerint a politikai helyzeti miatt nem vehet részt a háborúban. Hatalmas államok, melyeknek érdekei közvetlenebbül fenye­­­­getvék a bábom által, s melyek a hábo­­borúban résztvenni hivatvák, még nem nyilatkoztak, hanem Görögország, mely kicsinységénél és tehetetlenségénél fogva nem számol, siet kijelenteni, hogy a poli­tikai helyzet miatt nem vehet részt a vi­lágkiállításban. Mintha őrajta múlnék vagy őtőle függne minden, vagy mintha érde­kei és határai veszélyben forognának. Ki­támadná meg Görögországot, ameddig megfér a bőrében ? Vagy tán ő akar tá­madólag föllépni? Hiszen Görögország bé­kében is csak kegyelemből él. Amely ál­lamban, már mint Görögországban, a ki­rály úgy változtatja a minisztériumokat, mint a fehérneműt, az olyan államban háborúra gondolni valóban nevetséges. De hát nincs különben. Görögország készül, fegyverkezik és szövetkezik. A belgrádi görög konzul Athénből kapott fontos táv­iratok következtében Kragujeváczba uta­zott, hogy a szerb kormán­nyal tanács­kozzék — természetesen a háborúról. Váj­jon melyikükre mondjuk, hogy „szegény tatár!“ A harcztérről a lováczi csatára vo­natkozólag még azt jelentik, hogy a törö­kök a városban 100 muzulmánt szabadí­tottak meg, kiket az oroszok bilincsekbe vertek és fogságban tartottak. Ugyanitt maga a bolgár nép is panaszkodott az oroszok kegyetlen bánásmódja miatt. A polgárok különben országszerte kezdenek jóllakni az oroszba oltott bolgár kormány­zattal s ennek áldásaival. Sumlába és Várnába folyvást érkeznek bolgár mene­kültek, kik az orosz boldogitással nincse­nek megelégedve. A harcztérről egy rész hir is jött, melynek azonban kötva^hiszünk, mert nem teljes hitelt érdemlő forrásból származik. E hir szerint az orosz trónörökös és Ah­­med Ejub pasa közt Kuscsuk közelében nagy csata vivatott. A törökök meg­veret­tek s 8000 foglyot és 30 ágyút vesztettek. Hogy ilyes valami nyilt csatában tör­ténhessék, nehéz elhinni. A montenegróiak fölhagytak Nikszics lövésével — mert alkalmasint elfogyott már a puskaporuk — s megrohanták a várat, de a törökök által visszaverettek. Ugyanígy jártak ismét a Szilistriát ostromló oroszok is. * * * A görögök készülődéseiről most már ha­tározottabb hírek érkeznek. Athénből 21-en egy tábori üteg, 2 század gyalogság, s egy század lo­vasság ment a török határra Dániához. Epirus ha­tárán több vadászzászlóaljat szerveznek, nagyobb részt a Törökországból átszökött görögökből. Szá­mos tiszt kü­ldött az ország északi részeibe, hogy a zászlóaljakat begyakorolják. A tartalékosok már beosztattak a lovassághoz és tüzérséghez. A moz­gó nemzetőrségnek aug. 5-én kell zászló alatt ál­lania. Az ország helyzete. — Írják a Pol. Corr.-­­nek — igen komoly; a vidéken mindenütt az ac­­tiot sürgetik. A törökországi görögök tétlenséggel vádolják az athéni kormányt s az ő közbelépésétől teszik függővé saját off’ensivájukat. Csak a krétaiak nem akarják tovább halasztani az ac­iót, ámbár Athénből várakozást tanácsolnak nekik. Athénben, levelező szerint, azon határozott megnyugtatást nyertek, hogy a görög elem fellázadása a nagy­hatalmak semleges magatartásán semmi változást nem fogna előidézni. Ez természetesen csak báto­rítja a kormányt a hadi készületek gyors folyta­tásában. * A török haditanács elhatározta Akhmed Hamdi pasa sisztovói, Hamdi bej tirnovói parancs­nokokat és Szavfet pasa dandártábornokot hadi­törvényszék elé állítani. Ezek, valamint a sisztovói és tirnovói mutasserifek legközelebb Konstantiná­polyig vitetnek. Lisztovónál az oroszok átkelése csak véres küzdelem után hajtatott végre, Tirno­­vóban azonban Hamdi bej ezredes igen hanyagul teljesíté kötelességét, s csak midőn az orosz elő­őrsök a város alá értek, hivatta össze katonáit, s akkor is a helyett, hogy a Sipka-szoros védelmére sietett volna, Sumla felé vonult el. * Bukarestből jelentik, hogy Nikolaj nagy­­herczeg a plevnai vereség miatt Manut okolja, kinek már 24-ikén utasítása volt, hogy Nikápolyt megszállja, de nem engedelmeskedett, s igy az oroszoknak lehetetlen volt Nikápolyt kiüríteni s a helyőrséget Plevnába vinni. Manu felelőssége azonban fedezve van, mert Károly fejedelem meg­tagad mindent katonai cooperatiót mindaddig, mig az önnálló operatio kérdése el nincs intézve. — A 30-ik hadosztály már egészen a Duna túlsó ol­dalán áll. * A szerb szkupstinában hit szerint azt ha­tározták, hogy ragaszkodni fognak az orthodox hithez, az Obrenovics-házhoz és szláv jellegű czi­­vilizáczióhoz, és hogy harczolni kell a nyugati anticzivilizáczió ellen. * A boszniai lázadók Despotovics vezetése alatt folyton életjelt adnak magukról. Legközelebb Livno parancsnokát capitulatióra szólították fel, mit azonban ez kereken visszautasított.­­ Mint­hogy a boszniaiak a török hadseregbe beállani nem akarnak, a kormány elrendelte, hogy minden község bizonyos összeggel váltsa meg a katonakö­­telezettséget. * Galaczból az orosz és a török hadművele­­­­tekről a következőket írják a „Pol. Cor.“-nek f. hó 26-ikáról: A Sipka-szoros megszállása csak­ugyan úgy történt, mint az első hírek jelenték. Az oroszok úgy­szólván járatlan ösvényeken kel­tek át a­­ Balkánon és hátba támadták meg a Sipka szorost védő török sereget, minek követ­keztében ez két oldalról meg lévén támadva, hát­rálni volt kénytelen. Ugyanezen manőver ismétlő­dik a R­o­z­a­f­i­t­a és T­r­a­j­á­n szorosoknál. Orosz osztagok nyomultak ugyanis Kazanlikból a kényelmes uton, mely a Kodza Balkán lábánál ve­zet Kalofer ellen, s tehát nevezett szorosokat hátba kapják. Azoknak Kalofertől még egy napi járójuk van, hogy Kazlovohoz érhessenek, mely a Traján szorosa bemenetét képezi, s honnan egy kitűnő ut megy Csukurlin át Philippopolba. Egyszersmind kisebb csapatok mennek Kazanlikból Rahman­liba, hogy a Gyoszu völgyet elérjék. Az orosz déli hadsereg zöme (mert így kell a Balkánon átkelt két hadtestet nevezni) kapott erősítés után úgy látszik a Karagya-Dagon akar átkelni Karnadzsi és Derbenokiö között, hogy csak­nem egyenes irányban előrenyomulva, hat napi já­rat után elérje Hermanlit, mely csomópontját ké­pezi egyfelől a Sofiától, másfelől a Jambuliból Ad­­rinápolyba vezető vasútnak. Bulgária felső részében fontos eseményeket le­het várni. A Ruscsuk körül folytatott különböző csa­ták eddig nem bírtak fontossággal, s csak kém­szemlét, és a legfontosabb pontok megszállását czé­­lozták. Az orosz keleti (dobrudsai) hadsereg Medsidie bevétele után két részre szakadt, az egyik keleti Dobrudsában nyomult előre, s előha­­dai elérték Magaliát,­ a másik Medsiditől Szi­li­s­z­t­r­i­a felé fordult és 21-én megszállta Mal­­csevát, honnan betegeit és sebesültjeit Raszován át hajóval Brailába küldte. Tegnapelőtt óta azon­ban ezen hadoszlop előnyomulásában fel lett tar­tóztatva, mert határozott hírek jelenték, hogy te­kintélyes török haderő Haszán hg. vezénylete alatt Bazardsikból előre nyomul, török és egyptomi lo­vasság már Beiramdedeig előrenyomult volt, és Zimmerman orosz altábornoknak Kazgunig előre tolt orosz csapatai oldalában állott. fellépést az egyptomi herczeg már Ezen támadó előbb ter­vezte, de Abdul Kerim azt nem helyeselte, miért is közte és az egyptomi herczeg között súrlódásra került a dolog, minek következtében utóbbi nagyon kedvezőtlen jelentést küldött Kon­­stantinápolyba. ügy látszik, hogy a túl óvatos Abdul Kerim letétele után a török hadi­tanácsban az erélye­sebb támadó irány kerekedett felül. Az oroszok balszárnya ellen a törökök részéről tekintélyes had­erővel keresztül vitt támadó fellépésnek még ki­látása van a sikerre. Mindenesetre megbéníthatja a várnégyszögnek kelet felől való ostromát, mert Zimmerman tábornok kénytelen lesz homlokzatát megváltoztatni, hogy a délket felől előre nyomuló török haderőnek ellentállhasson s magát a szilisz­­triai várőrség kirohanása ellen megvédhesse. — Törzskari tisztek állítják, hogy helyzete ez esetben nagyon veszélyessé válhatnék, hacsak nagy erősí­tést nem kapna. De úgy látszik, hogy orosz rész­ről a törököket ily vállalat keresztül vitelére nem tartják képesnek, mindenesetre az utóbbi feltevés­ből indulnak ki, mert az Oroszországból utóbbi időben érkezett tetemes segélyhadakból a dobrud­sai hadsereghez csak két ezredet küldetett.­­ Ha számításba vétetik, hogy a Dobrudsában a beteg­létszám tetemes százalékot elvon a hadseregtől, akkor Zimmerman tábornok vállalatát nagyon is merésznek kell tartani, mely csak abban találhatja indokát, hogy ő a török haderőt túlságosan gyen­gének tartja. ellenkező hadviseleti mód megszüntetésére has­son, s hogy az osztrák-magyar monarchia érdekeit, az orosz terjeszkedési politikával szemben már most minden rendelkezésére álló erők és eszközök felhasználásával érvényesítse. 2. Továbbá inditványoztatik, miszerint jelen népgyűlési határozat hitelesítése szempontjából egy öttagú bizottság neveztessék ki, mely bizottság Sóhlya Antal elnöklete alatt, Nagy Pál Ferencz, Túri Kis Pál, Német Pál és Kuglits György cson­grádi polgárokból alakult meg. 3. Sóhlya Antal indítványozza, miszerint te­kintetve, hogy Csatár Zsigmond országgyűlési kép­viselő úr a török­ nemzet állami léte fenntartása érdekében jelen népgyűlést összehini szíves volt, neki köszönet szavaztassék. Mi meg is történt, s a népgyű­lésen jelen volt polgárok vagy az erre vonatkozó jegyzőkönyvi kivonat részéről alá is íratott. * A debreczeni szabadelvű-párti népgyűlés határozatát a következőkben tudatják la­punkkal : „A debr. polgárság gyűlése kifejezi megbot­ránkozását azon vérlázító kegyetlenségek felett, melyek Bolgárországban az oroszok által a nem harczoló lakosságon, nőkön, aggokon és gyerme­keken elkövettetnek, és a mohamedán lakosságot kiirtással fenyegetik. (Gyalázat !) A gyűlés Orosz­ország hatalmának terjesztését Magyarország és Ausztria érdekeivel összeférhetlennek nyilatkoztatja. (Ugyvan! Helyeslés!) Elhatározza tehát feliratilag a gyűlés felkérni a kormányt, hogy ezen a népjog és humanitás elveivel ellenkező hadműködési mód megszüntetésére hasson, és hogy a monarchia ér­dekeit az orosz terjeszkedési politikával szemben, ígérete szerint és a kellő időben. (Azonnal. Most mindjárt! felkiáltások!) minden rendelkezésére álló eszközzel érvényesítse.“ * Szatmárról írják, hogy ott julius 28-án értekezlet tartatott, melyben el lön határozva, hogy augustus hó 5-én Szatmári népgyülést tart, s a bu­dapesti népgyülés határozata elfogadtatik azon módosítással, miszerint ezen szó „kellő időben“ kihagyatván, helyette „sürgősen és mielőbb“ szavak tétetnek be. Népgyű­lések. A Csongrádon julius hó 29-én d. u. 4 órakor tartott népgyülés határozatai, mint velünk tudatják, ezek : 1. A népgyülés kifejezi megbotránykozását a a vérlázitó kegyetlenségek országban az oroszok által felett, melyek Bolgár­a békés polgárokon, ezek nejein, ártatlan, védtelen gyermekein és a sir szélén álló aggokon elkövettetnek s a mohamedán lakosságot kiirtással fenyegetik. Apellálunk a mü­velt népek összességéhez, s azon közös nemes ér­zület nevében, amely a népeket áthatja s fölté­telét képezi az ember szeretből folyó valódi sza­badságnak, felhívjuk őket, emeljék fel ők is szavu­kat az irtózatosságok ellen s velünk együtt ragadják meg mindazon eszközöket, amelyek a keleten folyó hallatlan embertelenségek megakasztására alkalmasak. A népgyűlés Oroszország hatalmának terjesz­kedését Magyarország és Ausztria érdekeivel ös­­­szeférhetlennek nyilatkoztatja. Elhatározza tehát a népgyűlés Csatár Zsig­­mond országgyűlési képviselő által felkérni a kor­mányt, hogy ezen a népjog és humanitás elveivel ÚJDONSÁGOK. — Besze János volt pénzügyi főtörvény­széki elnök, a törvény által élte fogytáig biztosí­tott nyugdíjáról lemondott s egy évi fizetését végkielégítésül elfogadta. — Egy magyar, mint muszka kém, Bukovinából írják lapunknak: Nagyon ké­rem a magyar lapokban közölni, hogy a mostani zavaros időben sokan keresztül­utazzák innen Ma­gyarországot, s mindenféle édes beszédekkel, ha­­zugsággal ámítják szegény jó szívü magyarorszá­giakat. Most is hallom, hogy egy bukovinai csángó-magyar — gyalázat! — muszka spion lett s keresztül utazza Magyar- és Erdélyor­­szágot. Nem kell neki hitelt adni, egy szó sem igaz amit beszél, hanem meg kell kötözni és hazájába kisérni. Rövid leírása : L­e­p­n­i­c­z­k­i János vagy Idám János, született Józseff­alván 1846. jul. 22-én, tehát 31 éves , házas. Felesége Péter Martha. Ádám János atya és egy gyermeke van. Beszél magyarul, oláhul, oroszul. Foglalko­zására ácsmester , szép csinos szőke ember. Né­hány év előtt birtokos, tehetséges gazda volt, nagy becse volt a községbe, egyszer azonban megvál­tozott, utálta a dolgot, rosz, veszedelmes társaságba merült, ivás és csalás, kártyázás napirenden lett nála annyira, hogy dobszó mellett eladták minde­nét s hirtelen koldusbotra jutott. De még máso­kat is tönkretett csalás által, igy Fazekas Antalt, Jánost, még tulajdon sógorát, Székely Antalt is. Midőn mindenét eltékozlotta, kóborlásra adta ma­gát, eljárt az orosz táborhoz, onnét pénzt hozott, s most azt mondják a józseffalviak, hogy Lepniczki János, vagy Ádám Jánost a muszka kormány mint commissariust Magyarországra kül­dötte. Nagyon kérem a magyarországi testvéreket vigyázzanak magukra, mert veszedelmes egyén Ádám János. — Sajtó­tárgyalás. Vály István magán vádlónak Rácz György és Rácz Vilmos elleni sajtó ügyében a már egy ízben elhalasztott sajtó­tárgyalás, f. é. szeptember hó 15-ére tűzetett ki újonnan. A tárgyalás reggeli 9 órakor kezdő­dik a várbeli fortuna épület hivatal helyiségében. (Ha újra el nem halasztják.) — Rablás a főváros közepében. Egy solmári paraszt a múlt szombaton egy katonatisz­tet szállított szekerén (sorspontban) Ó-Budára. A­mint üres szekerével vissza indult, az ó­ budai he­gyeknél két „uriasan öltözött“ egyén, kiknek gyönge oldalai. Ő egy rövid lélegzetű, díszelgő, szenvedélyes félkörű férfiú volt, vörös orral, vastag fejjel, vastag vagyis tömött erszénynyel és fontos­ságának érzetétől egészen áthatva. Folyvást ellent­mondott, s kik nem ismerték, fukarnak tartották. Oly sok derék emberhez hasonlag, másokat örökké kinozni látszott, mely viselet csak futólag vizs­gálva, könnyen rész akaratunak magyarázható. — Minden kérelmet azonnali és határozott nemmel utasitott vissza. Mégis igen csekély számuak vol­tak azon kérelmek, melyeket visszautasított. Tár­­czájára vonatkozó minden támadás ellen a legáll­­hatatossabban védelmezé magát; azonban az össze­gek, melyek végre is kicsikartattak tőle, az os­tromlás hossza és az ellentállás makacsságának általában megfeleltek. Jótékony czélokra senki sem adott többet, és a körülményekhez képest kelle­metlenebből, mint ő. A szépművészetek, különösen a szépirodalom iránt a legmélyebb megvetéssel viseltetett. Perier Casimir volt az, ki öt e szemtelen kérdéssel: A quoi un poete est-il bon? e megvetésre in­­ditá. E szavakat idéző nagybátyám minden alka­lommal, mint a logicai élet netovábbját; mihez még meg kell jegyeznem, hogy fölötte komikus modorban ejte ki azokat. Nem csuda tehát, hogy a múzsák iránti előszeretetem teljes nemtetszését vonta maga után. Egy napon, midőn Horatius köl­teményeinek egy új példánya iránt ostromol­tam, biztosított, hogy Poéta nascitur, non fit, eként fordítandó le: egy lump, semmire sem használható költő, mely meg­jegyzése fölötte bántott. Újabb időben az ó-nyel­vészet iránti ellenszenve is növekedett, a termé­szettudományok iránti vonzalma folytán. Ily körül­mények közt, azon időben, midőn e történet ját­szott — mert már látom, hogy történet lesz be­lőle — Rumgudgeon nagybátyám csak oly dolgokra nézve volt megközelíthető és fogékony, melyek nád­paripájával, melyen nyargalt, összhangzásban vol­tak. Ki más oldalt érintett, bizonyosan kellemetlen összeütközésbe jött vele. Egyébként jóízűen neve­tett. Végre mi politikai nézeteit illeti, azok ép oly nyakasak, mint könnyen megérthetők voltak. Ó Horsbyvel azt tarta, hogy az embereknek a törvé­nyekhez semmi egyéb közük nincsen, minthogy azoknak engedelmeskedjenek. Egész éltemen át az öreg úr mellett voltam. Szüleim halálos ágyukon, mint valami gazdag ha­gyományt hagytak ő rá. Úgy gondolom, az öreg kópé saját gyermekeként szeretett, csak nem, vagy egészen úgy, mint Katkcáját, mégis meg kell je­gyeznem, hogy kegyetlen életmódom volt nála. Egész öt éves koromig rendszeresen korbácsüté­sekkel kínzott. Ezután egész tizenöt éves koromig óránkint az iskolai javitóházzal fenyegetett. Tizen­öttől egész husz éves koromig egy nap sem múlt el, melyben nem fenyegetett volna, hogy végren­deletében fillért sem hagyand számomra. Igaz, hogy meglehetős kicsapongó voltam, de neki is meg kellett volna gondolnia, hogy termé­szetemnél fogva másként nem tehettem. Azonban Katkában egy jó barátnőt bírtam, miről mindig meg voltam győződve. Ő fölötte jó leány volt, és az ő bájos modorán monda nekem, hogy ka­csóival együtt az enyém leend, ha Rumgudgeon nagybátyám beleegyezését megnyerhetem. A szegény leányka még alig volt tizenöt éves és nagybátyám beleegyezése nélkül teljes öt évig kellett volna kacsói után sóvárognom. Mi volt tehát teendő ? Ha valaki tizenöt, vagy mint én, huszonnégy éves, akkor a még várandó öt év meglehetősen hasonló az ötszáz évhez. Hiába ostromoltuk az öreg urat kérésekkel, legkevésbbé sem tágított s folyvást a legmakacsabb el­­lentállásra találtunk. Maga Hiáb fellázadt — ha látta volna mily kegyetlenül játszott e vén egérfogó, velünk szegény egérkékkel. Szive mé­lyében mitsem óhajtott inkább, mint egybe­kelésünket. Erre már régen elhatárza magát. Csak valami ürügyre talált volna, hogy természe­tes kívánságunkat teljesíthesse, 10,000 fontot sa­játjából is áldozott volna (Kafka hozománya is annyi volt). Azonban mi elég esztelennek valánk, hogy a dolgot magunk hoztuk szőnyegre. Ily kö­rülmények között, mint komolyan hiszem, nem volt képes arra, hogy egybekelésünk ellen ne el­lenkezzék. Már mondom, hogy voltak gyönge oldalai, ezt azonban nem kell makacsságára vonatkozólag érteni, mert „épen az volt erős oldala — assurré­ent cell’ étoit pas sonfaible. Midőn gyön­­geségről beszélek, bizonyos öregasszonyias babonasá­­got értek, mely uralkodott fölötte. Sokat adott az ál­mok, a sejtelmek és előjelekre, de nemkülönben a becsületre és kétségkívül a legszavatartóbb ember volt. Valóban egyik vesszőparipája volt ez. A fo­gadás vagy eskü szellemének megsértésével nem törődött, hanem annyival inkább azok betűszerinti értelmével. Jelleme e sajátságát, köszönet Katka éleselmüségének, egy napon egészen váratlanul fel­használhattuk, mint röviden el fogom mondani e történet velejét. Történt — miként a sors akarta — hogy a tengerészek közt, kiket menyasszonyom ismert, kettő volt, kik egy évi távollét után épen vis­­­szatértek az angol partra. Egy vasárnap dél­után — október tizedikén — unokatestvérem­mel és a két úrral fölkeresők nagybátyá­mat. Épen három hét múlt el azon emlé­kezetes határidő óta, mely reményeinket oly kegyetlen módon lerontotta. Mintegy fél óráig közönséges dolgokról beszélgettek, végre a lehető természetes módon a társalgásnak a következő for­dulatot adtuk: Prott kapitány: Íme épen egy év óta voltam távol, igen egy év óta — igen — hiszen ma október tizedike van. ön még emlékezni fog Rumgudgeon úr, hogy ma egy éve önnél voltam, hogy istenhozzádot mondjak önnek. És hogy el ne felejtsem, Smitherton kapitány szintén egy év előtt — nap és év szerint — távozott el ? Smitherton: Igen, egy év előtt. Még emlékezni fog ön Rumgudgeon, hogy egy év előtt Prott kapitán­nyal itt valók, hogy bucsulátogatá­­somat tegyem. Nagybátya: Igen, igen, igen — még jól emlékszem — valóban különös! Mindketten ép egy év óta voltak távol. Valóban különös talál­kozás! Épen olyan, milyet dr. Dubble a körülmé­nyek rendkívüli összetalálkozásának nevezne. Doc­tor Dubb — Katka: (szavába vágva.) Valóban ez bizo­nyosan nagyon különös, atyám , de meg kell ön­nek gondolnia, hogy Prott és Smitherton kapitány nem ugyanazon egy utat tették és ez némi kü­lönbség. Nagybátya: Erről mit sem tudok, te kis kopó. Hogyis tudhatnám? Csak azt gondolom, hogy ez által még csodálatosabb a dolog. Doctor Dubble L. Katka: Nos atyám, megmondom önnek, hogy Prott kapitány a Horn fokot hajózta körül, m­íg Smitherton a jóremény fokát. Nagybátya: Az az, az egyik kelet, a másik nyugat felé vitorlázott, és hogy mindketten körül­utazták a világot. Doctor Dubbie körülbelül azt mondta volna, — É­n (gyorsan) Prott kapitány önnek holnap Smithertonnal az estét nálunk kell töltenie, hogy nekünk minden érdekes dolgot elbeszéljenek. Azután whistezünk, és — Prott: Whist! holnap wistet játszani ! De kedves ifjú barátom, ön felejti, hogy holnap va­sárnap lesz. Egy másik estét nevezzen tehát. Katka: Ennyire még nem vagyunk Ró­bert, hogy vasárnap kártyázzunk! Azonban, ma van vasárnap. Nagybátya: Bizonyosan, bizonyosan! Prott: Bocsánatot kérek, de én nem té­vedhetek ennyire. Én tudom, hogy holnap lesz va­sárnap, mert­­ Smitherton: (fölötte meglepetve.) Mit mesélnek itt önök? Tegnap volt vasárnap, mon­dom én. Mind: Ön mesél, mesél, mesél! Nagybátya: Ma van vasárnap, mondom én. Várjon nem tudnám? Prott: Nem, ön nem tudja! Én mondom, holnap lesz vasárnap. Smitherton: És én mondom, hogy önök mind őrültek és megértek a bolondok há­zára. Én oly bizonyosan tudom, minthogy e­szé­ken ülök, hogy tegnap volt vasárnap. Katka: (gyorsan fölugorva.) Dh én már tudom honnét van ez. Atyám ön vesztett — ön tudni fogja, mire gondolok. Engedje, hogy azonnal megfejtsem önnek a dolgot. Mi sem egyszerűbb. Smitherton kapitány mondja, hogy tegnap vasár­nap volt és úgyis van, teljesen igaza van. Bobby, ön és én mondjuk, hogy ma van vasárnap, igaz, nekünk is igazunk van. Végre Prott kapitány ál­lítja, holnap lesz vasárnap és neki igaza van, mert ő rá nézve holnap lesz vasárnap. És így mindnyá­junknak igazunk van, és így egy héten há­rom vasárnap jött össze. Smitherton: (kis szünet múlva.) Lásd, lásd Prott, Katkának igaza van. Mily bolondok va­­gyunk mindketten ! Rumgudgeon úr, a dolog így áll: Miként ön tudja, földünk környezete négyezer mértföld. E földgolyó azonban saját tengelye körül forog, és pedig épen huszonnégy óránkint és nyugatról keleti irányban. Következőleg ezen időre huszonnégyezer mértföld esik. Érti ön Rumgud­geon ur? — Bizonyosan, bizonyosan, doktor Dubb — Schmitherton (szavába vágva). Nos lás­suk, hogy minden órára ezer mértföld esik. Kép­zelje ön, hogy hajómmal ismét keleti irányban ezer mértföldnyire vitorlázom. Természetes, hogy akkor egy órával előbb látom a napot fölkelni, mint itt Londonban látják. Ha hasonló irányban még ezer mértföldnyire vitorlázom, akkor két órával előbb kel föl, és így tovább, míg az egész földet meg­kerülöm és ismét ideérkezem. Ha így keleti irány­ban huszonnégyezer mértföldet tettem, a londo­niaknál a nap fölkelésére nézve, huszonnégy órá­val, vagyis épen egy nappal előbb vagyok. Nagybátya: De dr. Dubble L. — Smitherton (nagyon hangosan beszélve.) Ellenben Prott kapitány, midőn ismét nyugati irány­ban ezer mértföldnyire vitorlázott, egy órával hát­rább volt a londoni időszámításnál, vagyis hu­szonnégyezer mértföldnyi nyugati utazásnál hu­szonnégy órával, így nekem tegnap volt vasárna­pom, önöknek ma van, Prott kapitánynak holnap leend. És mi több, Rumgudgeon, mindnyájunknak határozott igazságunk van, mert semmi phylo­­sophiai ok nincs arra, hogy az egyik eszméje a másikénál többet érjen. Nagybátya: Teringette! Ah Katka, ah Bobby, ti nyertetek ! Nos, miként mondád, én vesztettem. Azonban én olyan ember vagyok, ki szereti szavát megtartani: értettétek? Bobby, Katkca az ő kacsóival együtt tiéd legyen, mihelyt akarod! Valóban vesztettem! Három vasárnap egy­másután! Megyek Dubb doktor úrhoz, hogy meg­kérdezzem e fölötti nézetéről. Fordította: Hang Ferencz,

Next