Egyetértés, 1877. szeptember (11. évfolyam, 221-250. szám)
1877-09-12 / 232. szám
deztetett be a számára, hol a vizsgáló biró kényelmesen ki fogja őt kérdezni.Ezen feleletet Namik pasa a Redif pasa által benyújtott kérvény hátára irta s azt átküldte Mahmud Darad pasának az ideiglenes hadügyminiszternek tudomás vétel végett. Ez azonban máskép logta föl a dolgot. Az orvosi bizonyítványokat lehetetlen volt mellőzni, és minthogy Namik és Mahmud Damad közt hasonlóg ármánykodások folytak, utóbbi kabinetkérdést csinál a dologból s a szultánnál benyújtá lemondását. Természetesen hozzátette, hogy az ő ereje nem elegendő a hadügyminiszteri és a tüzérségi lőszertári két állás betöltésére, s valóban még Mahmud Damad herkulesi alakja is összeroskadna a folytonos tehertől, mellyel e két állomás ellátása jár. A szultán elfogadta a felmentést bizonyos okokból, melyekről később fogok szólni, s Musztafa pasát, Tripolis volt kormányzóját nevezte ki Damad utódjául. Namik felelete ezután Prinkipova az exminiszterhez ment, s őt viszonválasz adására bírta. „Titkos fogságnak — mondja ebben — egy perben csak akkor van helye, ha védő és terhelő tanuk lépnek fel; a jelen perben azonban a Duna és a Balkán az egyedüli tanul.“ Namik szerinte nem is elnökölhet a haditörvényszéknél, mert ő tagja volt a haditanácsnak a szeraskioratusban, s ezért ép úgy mint Redif felelős a hadügyminisztérium minden tetteiért; ő tehát birót és vádlottat képezne egy személyben. Végül követelte Redif, hogy a haditörvényszék ülései nyilvánosak legyenek. Utóbbi kérdésnek nem adatott hely és pedig azon egyszerű okból, mivel ez esetben fontos katonai intézkedések kerülnének a nyilvánosság elé, amiknek titokban kell maradni. Abdul Kerim egyaránt azt erősíti, hogy a hadi szerencsétlenségekért ők nem lehetnek hibásak. Redif arra hivatkozik, hogy ő stratégiai dolgokban sohasem osztott parancsot. És Abdul Kerim a palotára hárítja tervének sikertelenségét. Utóbbi több ízben, anélkül hogy őt megkérdezte volna, önkényűleg belenyúlt a hadműveletekbe és anélkül, hogy őt megkérdezte volna, saját parancsait megsemmisítette. Midőn Redif pasa Konstantinápolyból hozzájött Sumlába, természetesen szemrehányásokat tett neki a hadműveletek lassúsága miatt. Abdul Kerim azt felelte: „Én nem tehetek máskép!“ és elvezette Redifet a távirdába, hol Szilisztriába és másfelé kérdést intéztetett a helyzetről. Mindezen helyekről az az egyforma válasz jött, hogy e pillanatban a palota veszi igénybe a távírdát és hogy Abdul Kerim várjon. Ki fog ezen kérdésekben a győztes maradni, azt e pillanatban nehéz előre látni. A nagyvezír és Mamud Damad befolyása többé nem egyedül irányadó a palotában : ha bölcsen semleges marad, még tovább megtarthatja mostani állását. * A szultán Ahmed Muktár pasához a következő táviratot intézte gediklári győzelme azalkalmból: „Tisztelt vezérem ! A fényes győzelem, melyet arattál, hadtörténetünk legszebb lapját fogja képezni. Szeretett katonáim megmutatják páratlan kitartásuk és hidegvérüségük által, hogy az ottománok kiváló erényeit birják. Az ellenségnek legügyesebb terveit tönkre tették. Bizonyítja ez továbbá azt is, hogy a katonai fegyelmet tökéletesen megtartják csapataink, és a stratégiai vezénylet bátor és tapasztalt kezekre van bizva. — Megerősítem az általad kért előmozdítását a tiszteknek, kiknek képessége és bátorsága kitűnt. — Remélem , hogy az isten részesít abban az örömben, hogy a tiszteket és katonákat saját kezemmel dekorálhatom, kik a dicsőség és becsület kitüntetéseit megérdemelték. Kérem a hatalmas és igazságos istent, ki ismeri ügyünk igazságát, hogy új győzedelmeket ad csapatainknak, megengedi, hogy az izlám zászlója dicsőségesen lobogjon. Bátor fegyvertársaid mindegyikének add át üdvözletemet. Az istennek kifogyhatlan oltalma legyen veled.“ Az ázsiai harcztérről érkezett hírek szerint és az oroszok gediglavi veresége elhatározó volt, mert a törökök a reákövetkező napokban háborítatlanul láthattak hozzá a halottak eltemetéséhez és az ellenség vesztségének megszámlálásához. Már 17-én 1054 orosz holtestet számláltak meg és temettek el, és egy későbbi jelentés szerint az összes veszteség 6000 emberre ment, három tábornokkal együtt. A törökök közül különösen kitüntették magukat a Gazi Mehemed vezérlete alatt levő önkéntesek és egy csapat erzindsianer Hudsa Fehuni effendi alatt. Ahmed Muktar határozottan jelenti, hogy az oroszok ismét megsértették a humanitás törvényeit mert lőttek egy kórházra, melyen a vörös félholdas lobogó volt kitűzve. Hasonképen sortűzzel fogadtak egy csapat török katonát is, kik a Kizil Tepe halmokra a vörös félhold oltalma alatt azért mentek, hogy ők is, mint az oroszok, eltemessekvégig holttesteit nézve több adatok közöltödnek, melyek tekintettel az ügy fontosságára, bővebb figyelmet érdemelnek és igy a sajtó terén érdemlegesen megvitatandók. Kralovánszky György budapesti ügyvéd még a 60-as évek elején 10,000 frtot hagyományozott oly alap kezdeményezéseül, melynek kamataiból a kivándorlásnak indult székelyek, vagy moldvai és bukovinai magyarok és azoknak gyermekei hazánknak tartassanak meg, mely tőkének megfelelő kezelését s idővel gyarapítását a V nagy. tud. akadémiára bizta, mely tőke azonban a végrendelet értelmében csak az özvegy halála után fog befizettetni, de erről alapítólevél nincs. Ezen kívül ugyan azon időben hason czélra több alapítványok tétettek le és kezeltetnek az akadémia által, melyeknek összege jelenleg a kamatokkal együtt mintegy 3000 frtra rúg, úgy még az irt czélra 1000 frt hagyomány iránt per folyna, mely összegekről szintén nincsenek alapítólevelek, és így ezen hagyományok jogilag biztosítva nem lennének, mi a kitűzött üdvös czél érdekében kívánatosnak látszik. A székely egyleti központi válaszarány lépéseket tett arra nézve, hogy az említett összegek kamatai az ő befolyásával rendeltetésükre fordíthassanak, ugye e részben még határozott felelet nem látható, és így csak a remény biztat, hogy az akadémia átlátva az életviszonyok által indokolt szükséget, ezen hazafias czél megoldására sürgősen közreműködend. Az eddigi tapasztalatok szerint a kivándorlás nem oly mérvű ugyan, hogy a székelység pusztulásától félni lehetne, sőt még az értelmiség kiszármazása sem veszélyezteti a székelységet, kik magukat büszkén vallják székely eredetüeknek, s azon ügy iránt buzgó érdeklődéssel vannak, s mindezek daczára a székely nép száma a statisztikai adatok szerint folyvást szaporodik. A jelen körülmények között legsürgősb teendő lenne, hogy a túl szapora, de csekély birtoka és még kevesebb keresetű, azonban a különböző adókkal aránytalanul sújtott székely munkaerő, illetve a napszámra és szolgálni kijáró székely fiúk és leányok más irányba terelve, oly életmódra és hasznosabb foglalkozásra szoktassanak, és ez által nem csak a hazának, hanem főleg saját házi tűzhelyüknek megtartassanak, — mely czélra a fentebb jelzett alapok jövedelmei biztos sikerrel felhasználhatók lennének addig is, míg az egylet tagjainak szaporodtával nagyobb jövedelemforrások állandónak rendelkezésére, mit pár év alatt elérni remélünk. Addig is azonban a kitűzött czél érdekében óhajtandó lenne tisztán és határozottan megtudni : Kralovánszky végrendeletének teljes tartalmát, úgy örökségének miben és kinél állását, valamint többi alapítványok részleteivel megismerkedni, tejesen pedig a be nem fizetett hagyományok kellő biztosításáról gondoskodni, mint ezt a fennálló törvények rendelik, valamint az alapítólevelek kiállíttatását gyorsan elintéztetni, nehogy bármely mulasztás vagy hanyagság miatt az intézkedők legjobb és legnemesebb szándéka meghiúsuljon és ez által az érdekelt intézetek kárt szenvedjenek, melyért a felelősség legelső sorban az akadémiát, valamint a köteles felülőrködés szempontjából a kormányt terhelné, kiknek serkentésére a székely egylet központi választmánya már csak azért is hivatva van, mivel ez idő szerint ő mint közvetítő szerepel ezen alapítványok jövedelmeinek czélszerű felhasználhatására nézve, mely befolyását mellőzni bármely részről több , mint hazafiatlanság lenne. A hagyományozó alapítók örököseiről szintén föltesszük, hogy a hagyományozott tőkék telekkönyvi biztosítását nem ellenzendik, sőt azok kamatait mint a kitűzött czél elérhetésére vezető eszközöket a hagyományozás napjától kezdve annál inkább igyekezendenek befizetni, mivel mint például Kralovánszky csak a tőke befizetését helyezte özvegye halála után kilátásba, de hogy addig és előbb ne kamatozzék, azt nem képzeljük, sőt ellenben a fenkölt szellemű miveit honleánytól reméljük és elvárjuk, hogy a már lejárt kamatokat a kitűzött czélra befizetendő, ez által b. e. férjének végakaratát teljesítvén, és a székely nép jobbra érdemes sorsát lényegesen elősegítvén. Hogy pedig mindez mielőbb megtörténhessék, hazafius tisztelettel kérjük föl a székely egyleti központi választmányt. Miszerint a székely kivándorlás meggátlására szánt összes hagyományok és alapítványok jogi állásáról, törvényszabta biztosításáról és a lejárt s lejárandó kamatok czélszerű fölhasználásáról a m. tud. akadémiával és a kormánnyal egyetértőig gondoskodni igyekezzék, hogy erről a jövő évi nagygyűlésen kedvező jelentést tehessen. Több részvényes nevében: Lázár Ádám. A kaposvári népgyűlés, Kaposvárott, szept. 10. A törvényhatóságok sorában Somogy megye volt az első, melynek bizottsága a tanácskozási teremben szót emelt a jelenleg dúló háború alkalmából Törökország területi épsége mellett, az orosz hadcsapatok vad kegyetlenkedései ellen. Ámde a gyülésteremben csak az oda hivatottak nyilatkozhattak, Somogy megye Ligás értelemben vett közönsége ott nem lehetett. De a lelkes közönség szólni kívánt, több megye közönségének példájára, hangos kifejezést kívánt adni lelkes érzelmeinek az oroszlánként küzdő török mellett, és utálatát akarta kifejezni azon eléggé meg nem bélyegezhető barbár öldöklés miatt, melyet egy dicsőséghajkászástól elvakult Caesar állatias hordái védtelen asszonyokon, csecsemő gyermekeken elkövet; oly hangos kifejezést kívánt adni ez érzelmeinek, hogy moraja elhallassék e nép sorsa intézőinek füleihez is! És így jött létre a f. hó 9 én a délutáni órákban megtartott somogymegyei népgyülés. Az előkészületekre kiküldött végrehajtó bizottság működésének köszönhető, hogy a megye legtávolabb vidékeiről is megjelentek polgártársaink, hogy a gyűlés napján 4000 embernyi néptömeg állta körül városunk főterén ez alkalomból fölállított tribünét, hol a 15 tagú végrehajtó bizottság elnökének Csépán Józsefnek vezetése alatt megjelenvén, városunk derék polgármestere Bárány Gusztáv úr mint a végrehajtó bizottság tagja, üdvözölte a meghívásra megjelenteket, kik közt ott láttuk Szalay Imre, gr. Romssich Imre, P. Szathmáry Károly, Kacskovits Sándor somogy megyei és Simonfay baranya megyei országgyűlési képviselőket is. Miután szóló elmondta azon indokokat, melyek az e czélból tartott előértekezletet a népgyűlés összehívására indították, ékes szavakban, a történelmi tények megjavíthatlan logikája fonalán kimutatta és meggyőzte hallgatóságát arról, hogy Oroszország pusztító hadjárata, hagát nem vettetik ellene, újabb tatárjárásként végveszéllyel fenyegeti hazánkat; hogy a török nemzet, midőn Herculesként küzd a szláv százkezü polyp ellen, hazánkat védi az invázió ellen, mert — úgymond — a jelenlegi háború, ha belőle Oroszország győztesként kerülne ki, oly államalakulásokra vezetne közvetlen szomszédunkban, hogy hazánk déli részeinek elvesztése csak idő kérdése volna. Tehát nemcsak a hála, melyért Törökországnak menekültjeink vendégszerető fogadtatása miatt tartoznak, nemcsak a török nemzet iránti sympathia az, hogy hazánk valamennyi magyar érzelmű megyéje a török mellett foglalt állást, hogy e vitéz nép fegyvereire esd győzelmet, de népünk helyes politikai tapintatának, a létföntartási ösztön nyilvánulása. Végül kéri a népgyűlést, hogy a keleti események és politika tárgyában a magyar kormányhoz fölterjesztendő, az előértekezlet által kidolgozott határozati javaslatot meghallgatva, adjon kifejezést annak, ha váljon az a nép nézetének és érzelmeinek megfelel-e ? Ezután Miklós István ügyvéd, a végreh. bizottság jegyzője olvasta az említett határozatot és azt elfogadásra ajánlotta. A határozati javaslat szövege a következő: „Tekintetbe véve Oroszországnak a török birodalom szétbontására irányzott véres, s az emberi jogokat, humanismussal és nemzetközi joggal ellenkező támadását; tekintetbe véve, miként ezen támadás sikere esetén az osztrák-magyar birodalom létérdekét fenyegető államalakulás eszközlése czéloztatik; tekintetbe véve, miként a török birodalom területi épségének fennmaradása nemcsak a magyar, illetve az osztrák-magyar birodalom fennállása és felvirágzása, de magának a dynastiának szempontjából szintén kivonata, valamint az alkotmányos szabadság s az emberi jogok diadalra juttatásának is hathatós eszköze . Somogy megye népgyülése feliratilag felkéri a magyar kormányt, hogy a külügyi kormány útján hasson oda, hogy: az osztrák-magyar birodalom — ha kell fegyverrel is — bárki ellenében megakadályozza Törökország szerződésileg biztosított integritásának megsértését, úgy minden rendelkezésére álló eszközzel megakadályozza nemzetközileg a hadviselés azon nemét, melyet Oroszország a civilisáció állobogója alatt az erőszak és vadság végső határáig folytat.“ És íme, megtörtént az, amire a határozati javaslat készítői bizonyára távolról sem gondoltak, megtörtént jelesül az, hogy a javaslat nem nyerte meg a népgyűlés nagy részének tetszését, azon józan föltevésből indulva ki, hogy a népnek ott, hol joga van követelni, nem illik meghunyászkodva könyörögni. Első, ki e nézetének kifejezést adott, a lengyeltóti járás országgyűlési képviselője Szalay Imre volt, ki érthetően, szokott világos beszédmodorában kifejezte és megértette a néppel azt, hogy akkor, midőn a nép ezrei a kormányt kötelessége teljesítésére kívánják fölhívni, a népnek joga van a kormányt nemcsak ,kérni, de attól azt követelni is. S miután a kormány eddigi politikája sem volt olyan, mely hazánk érdekeinek megfelelt volna, s a közös kormány férfiainak magatartása sem olyan, mely a monarchia nagyhatalmi állásához méltó volna: felszólítandónak tartja a kormányt, a nemzet kívánságának megfelelő aktiv politika követésére. Kéri tehát a népgyűlést, hogy a jegyző által felolvasott felirati javaslatot az ő módosításával fogadja el, mely módosítás a következő : „Kinyilatkoztatja azonban, hogy akár a magyar akár a közös kormány férfiúinak a keleti ügyben tanúsított politikáját a birodalom érdekeivel összeegyeztethetőnek, a birodalom nagyhatalmi állásához méltónak nem tartja s azért abban megnyugvást nem is talál ; miért is feliratilag felhívja a kormányt, hogy valahára hasson oda, miképen az osztrák-magyar birodalom elhagyva a hozzá nem méltó s érdekeit veszélyeztető alakos, úgynevezett semlegességet, fegyveres erővel is eszközölje, hogy Törökországnak szerződésileg biztosított integritása és függetlensége fönntartassék“. Leirhatlan a tetszésnyilatkozatok zaja, mely Szalay Imre szavait és fölolvasott módosítását fogadta. Kárba veszett a végrehajtó bizottság kiabálása, hogy hisz mindaz, mit Szalay I. módosításában mond, benne van az eredeti szövegben is; a nép józan értelme kitalálta azonnal, hogy nem — mint több szónok állítá — pusztán stilisticai különbség van a kettő között, mint ezt Szalay Károly ügyvéd zajos tetszésnyilvánítások közt ki is fejtette. — Kárba veszett a végrehajtó bizottság egy tagjának, ifj. Csorba Ede ügyvéd szeniori hangjának végmegfeszitése a nép ezrei meggyőződésének tulkiabálására; újból s mindég zajosban hangzott föl a kiáltás : „A módosítvány kell!“ S miután még Svarcz Samu ügyvéd és dr. Rosenberger Sándor helybeli rabbi is a módosítás mellett emeltek szót, a végrehajtó bizottságnak nem maradt más hátra, mint az eredeti felirati szöveget Szalay Imre módosítványa értelmében átalakítani, mi aztán helyesléssel fogadtatott. A kormányhoz menesztendő felirat ekként megállapittatván, annak átnyujtására egy több tagból álló küldöttség választatott, melyhez csatlakozásra a megye összes képviselői is felkéretnek. S hogy a miniszterelnök a feliratot ne csak átolvasva, szépen a többihez ad acta tegye. Szalay Károly ügyvéd indítványára elhatározta a népgyűlés, hogy a megye országgyűlési képviselői keresésenek föl az országházban a felirat értelmébeni felszólalásra. Végül még Kacskovics Sándor országgyűlési képviselő felhívására a törökök részére leendő adománygyűjtést határozta el a népgyülés és ennek a megyében leendő megejtésére egy központi gyűjtő bizottság aegise alatt járási és községi gyűjtő bizottságok alakítását határozta el. Felosztása előtt a népgyülés még Mehemed Alihoz, az ottomán hadseregek főparancsnokához üdvözlő sürgöny intézését határozta el. A gyűlés végeztével a résztvevők barátságos lakomára gyűltek a kaposvári népkör helyiségeibe, mely alkalommal dr. Németh Károly a kör elnöke a kör vendégeire, P. Szathmáry Károly a hazafiasságra, Szalay Imre hazánk nagy fiára Kossuth Lajosra köszöntöttek föl. Ez utóbbi felköszöntő táviratilag közöltetett a halhatatlan hazafival. így végződött Somogy megye népgyülése, melynek befolyásából azt a tanulságot menthették azok, kik a népet járszalagra vezetni már megszokták, hogy vitális kérdésekben a nép józan fölfogását czifra szavakkal téves útra vezetni, meggyőződését meghamisítani nem lehet. Kaposi, J Kralovánszky-féle székely alapról. A székely mivelődési és közgazdasági egyesület által 1876-ra kiadott első évkönyvben a székely kivándorlás meggátlására — No, sikerült önnek megszelídíteni Kirót? kérdé tőlem. Láttam, hogy beszéltek egymással, igen élénken vitázhattak. — Sikerült megtudnom, hogy nem mond meg semmit, kivéve, ha bizonyos események beköszöntenének, melyeket azonban jobb nem kívánnom. — Tessék, ez olyan világos, mint egy jóslat. Mit jelenthet ez ? Elmondtam, hogy mit beszéltem Kimóval. Jane komolyan hallgatott, Frank mosolygott. — No hát, mit gondolnak, mi ez, kérdem végre. — Én nem tudom, felesé Jane, de ha hinni akar nekem, tartsa meg emlékében. Talán babonás vagyok, de a Kiana története rám mindig olyan furcsa hatással volt. Valamikor női kíváncsiságom késztetett a titok felfedezésére, most azonban, távol attól, hogy haragudnám Kimura némaságáért, még örülök, hogy nem mondta el, és a világért sem faggatnám. — És ön Frank? — Én egy kissé Tamás vagyok a benszülöttek jóslatai iránt. Hiszem, hogy Kimó nem hazudik, de arról is meg vagyok gőződve, hogy túlságos fontosságot tulajdonít a haldokló utolsó szavainak, és melyeknek igaz eredetét, annyi századok után már nehéz lenne megállapítani. Ki tudja, nem változtat-e rajta ama sok generáczió“. Jane rázta fejét. — Ön csalódik. Az élőszóbeli hagyományok nem változnak soha, a kanakok nagyon is babonás tiszteletben tartják, és én biztos vagyok benne, hogy Kiana jóslata változatlanul jutott el hozzánk, és olyan marad az mindaddig, míg csak egy maradéka lesz azon családnak, mely azt őrzi. — Hogyan magyarázza meg akkor azt, hogy Váleá nem hagyta hátra utódainak ? — Leánya Mária, még nagyon fiatal volt arra, hogy ily titkot reá lehetett volna bízni, és ősi szokásaink szerint csakis atyjától vehette volna azt át. — De Rimó azt hiszi, hogy a jóslat teljesülő félben van. — Minden attól függ, hogyan érti ő azt, — monda Frank. — A jóslatok egyátaljában nem tündökölnek valami nagy világosságban, azért hagyjuk félbe ezen titoknak magyarázgatását, mely amúgy is gyötörni látszik Jane-t. Franknak igaza volt, a herczegnő nem igen helyén érezte magát. Sajnáltam, hogy kíváncsiságommal ily kellemetlen hatást idéztem elő. Lassanként azonban Jane kedélye felderült szemeink előtt feltáruló nagyszerű panoráma alatt. a Kimó hozzánk jött és ujjával mutatván egy bozótra, mely az erdőnek utolsó facsoportja volt, monda: — Itten állapodunk meg , három órakor elindulhatunk, és megérkezünk Oláához éjjelre. Mialatt a kanakok az ételeket készítgették számunkra, bejártam a környéket. Kimó megmutatta a helyet, hol harmincz évvel ezelőtt veszett el atyja egy csatában. Képzeletemben visszaállítottam Frank atyjának elbeszélését, hogy mérkőztek meg itt ember ember ellen, hogy fonák egymást körül meztelen karjaikkal, kétségbeesetten. A hely igen jól volt kiválasztva, a kis facsoportot kivéve, mely alatt elhelyezkedünk, egyetlen egy fa, vagy bokor se volt látható, sima volt, mint a szőnyeg, finom füvet betakarva. A világló nap alatt, a világos fensíkon egy hősi tett, egy hanyatló mozdulat sem maradhatott észrevétlenül a harczolók szemei előtt. A csata vérengző volt, reggel összeütközvén, csak éjjelre végeztek. A győztes Káméháméhá utolsó elleneit látta kimúlni. Csak kevesen vonszolhatták el magukat, sajgó sebeik közt az erdő széléig, hol másnak jajgatásaikkal elárulván magukat, megölettek. Az ott hagyott hullákat felfalták a vad kutyák. Azóta a természet befedő zöldjével ez alaktalan várakat, csak némelykor botlott meg lábam egy kiálló, az esőtől fehérre mosott csontdarabban. Visszamentem társaimhoz. A legsűrűbb fa árnyékában a kanakok egy magas diványt raktak rikító szinte vánkosokból, rajta Jane nyugodott. Mellette, majdnem lábainál Frank foglalkozott vele. Körülöttük Ja kanakok körbe állva, beszélgettek. Lenyergelt lovaink kevés távolságra legeltek a vagueros-k figyelése alatt. Az étkezés után magunk maradtunk. Szolgáink tovább mentek a magukét elkölteni. — Ön is élvezi bizonyosan, az ily kirándulások gyönyöreit? kérdé tőlem Jane. — .Mindenesetre, kivált jó barátok társaságában. És ön Frank? — Én, én mindig szerettem. Emlékszik még ön kutató és fürkésző utainkra az erdőben ? kérdé Jane-tól. Mikor még gyermekek voltunk, mikor ön még annyira borzadt a nagy erdőktől, mikor úgy megörült, ha valamely szép virágra akadtunk, mikor még annyira szerette a piros gogave gyümölcsöt? — Oh igen! Semmit sem felejtettem el. Ön igen jó, igen szives volt hozzám, Frank, én pedig egy szeszélyes gyermek voltam, ki türelmét próbára téve sokszor. . . . . de fárasztani nem birta. — Hisz oly örömest tettem eleget kívánságainak és oly kedves volt rám nézve óhajait kitalálni ! Azóta már sokszor sajnáltam a boldog időket. — Már most nem, reményiem, mert hát visszatértek. Én nem változtam azóta és épen azt hányják szememre. Nem tudok kibékülni ezen úgynevezett czivilizatió követeléseivel, mely annyira elárasztott már bennünket. Nagyon sebesen haladnak vele, alig bírjuk követni. Mikor még gyermek voltam, önök vallására tanítottak, és én igen szépnek találtam, de azóta láttam ugyanazon fehéreket, kik testvéreinknek vallották magukat, hogy tulajdonítják el földeinket, hogy itták le magukat szeszes italokkal, hogy fenyegették főnökeinket, és hogy verték szegény szolgáinkat. Láttam az európai tengerészeket, mikor városunkat elfoglalták, hogyan gyilkolták le a védtelen kanakokat, hogyan csúfolták ki papjaik könyörgését, hogy járták be utczáinkat részegen, gyilkolva eszeveszedten. — Azt mondták nekem és igazán, hogy nem kell összetéveszteni az egyiknek törvényeit, másikak tetteivel, de hát mindez felháborít minket és megzavar. — Mi engem illet, én szeretek félrevonulva élni, ezért csodálkoznak és korholnak engem, de hát én Káméháméhá utódja vagyok, és ön tudja, mondá felém fordulva, hogy az a név annyit tesz, mint: magába zárt. Kimó félbeszakítá beszédünket, kijelentvén, hogy itt az idő az indulásra. Lovaink fel voltak nyergelve, a batyuk felrakva és karavánunk ismét útban volt. Az éj beálltával megérkeztünk Oláá-hoz. Vaqueros-ink megelőztek bennünket. Két, gályákból csinosan összeaggatott reánk, az egyik Jane és kisérőnőinek, gunyhó ^ várt a másik a mi számunkra volt fenntartva. Azon csendes munkássággal, mi Kiraót jellemző, rendezett be mindent hajlékunkban. Az éj teljes beállta előtt felkérte Frank a herczegnőt táborunk környékének bejárására. Engemet is meghívtak, mit el is fogadtam, de nemsokára magukra hagytam őket, —mit alig játszottak észrevenni, annyira el voltak merülve beszélgetésükben, melynek tárgyát ifjúkori élményeik képezék, örömest hozták azt mindig szóba és épen nem akartam őket attól elvonni. Hisz az volt rájuk nézve a legszebb kötelék, ki tudja, szánt-e nekik a jövő valami kedvesebbet ? Mikor visszajöttek, jól megfigyeltem őket. Frank halovány volt, de tökéletesen maga ura . Jane alattomos mosollyal fogadott és rövid szóváltás után eltávozott tőlünk, azon ürügy alatt, hogy elfáradt. Egyedül maradtam Frankkal. — No hát barátom, boldogabb már? — Szerelmesebb igen, de nem boldogabb. Nem tudom, mit gondoljak felőle; némelykor azt hiszem, hogy megértett, de az ily pillanatok ritkák, mire aztán rögtön hangot változtat és visszatér holmi közömbös tárgyakra. Köztem és közte oly válaszfalat emel sokszor, hogy elborzadok tőle. Most látom csak, hogy mennyire féltékeny függetlenségére. — Mert még nem találkozott egy oly férfi, ki arról lemondani vágyat keltett volna benne. Már pedig az csak ön lehet. Ön gyermekéveinek emlékébe van bevésve, a fiatal leány ábrándozásait ön foglalta el. — onnét szivéig, sokkal rövidebb az ut, mint ön hiszi. — Bár igazat mondana! Akaratom ellen reszketek és érzem, hogy sorsom most mindenesetre el fog dőlni. — Meg is lesz, reményiem. Ezen utunk is csak siettetni fogja. Az alkalom előadja magát, és akkor ne habozzék azt megragadni, beszéljen szivéből, a mint érez. — Néhány nap múlva tehát mindent elvesztettem vagy mindent megnyertem. (Folytatás következnk.) ÚJDONSÁGOK. — Udvari hir. A királyné tegnap este Gödöllőre érkezett. Kíséretében volt Lipót bajor kir. herczeg, ki egy kis kitérővel Kassára utazott. A herczeg ide este 10 órakor érkezett. A király, a főispán, a polgármester a pályaudvarban várták; a kiszálló herczeg királyi apósának kezet csókolt, mit ez homlokcsókkal viszonozott, a bevonulási utczákon sorfalat a tűzoltók képeztek, kezeikben görögtüzzel telt vascsészét tartva. A herczeg a Dessewffy-palotába szállott. — Személyi hír: Széll Kálmán pénzügyminiszter tegnap este Budapestről elutazott. — A király a curia legfőbb stélőszéki osztályához Csillag Benő budapesti ítélőtáblai bírót kinevezte bíróvá. — A barettéri események iránt országszerte uralkodó roppant érdekeltséget alig jellemezheti valami élénkebben, mint az, hogy szerkesztőségünk a mai nap folyamában Székelykeresztúrról, Ungvárról, Rozsnyóról s az ország különböző vidékéről 10—12 helyről táviratilag felkéretett a legújabb híreknek szintén távirati úton való rögtöni elküldésére. A budapesti egyetem orvostanhallgatói tegnapelőtt tartották ismerkedési estélyüket a „Pannónia“ szállodában. Kedélyes poharazás közben, melyet szavalással fűszereztek, az ifjak egy , softákat üdvözlő“ sürgönyt fogalmaztak s küldtek el, és egyúttal gyűjtést rendeztek a török sebesültek javára. A gyűjtés rövid idő alatt 24 frtot eredményezett. Ez összeg annál szebben jellemzi csekélysége daczára is az ifjúság áldozatkészségét, mondja Konrád Jenő úr, a gyűjtő és beküldő, mert ez estélyen az orvostanhallgatók nem igen ngy számban vettek részt. — A pest megyei virilisták, Pest megye igazoló választmánya a múlt hét végén tartott ülésében összeállította a 300 virilis bizottsági tag névjegyzékét. Igaz, hogy a jelen évben több volt a virilis bizottsági tagok száma, valamint a választottaké is, minthogy kis-kunság a megyéhez csatoltatok,de e szám a régi 300-ra fog redukálódni a 1878-ik évben. Első adófizető a kalocsai érsek 54,700 frttal ; második helyen áll a Coburg gothai herczeg 25,718 frt adóval, a 3-ik helyen gróf Károlyi István 25,054 frttal. A megye főispánja gróf Szapáry István 5508 frt adót fizet. A kalocsai érsek adója az idén több mint másfélezer forinttal kevesebb, holott az utána következő értékképviselőké m. e. 4—4000 frttal szaporodott. Most csak a 107-ik virilista fizet 1000 frtnál kevesebb adót, mig tavai már a 93-ik kisebb adótétellel szerepelt a névsorban mint 1000 frt. A névsor nyomtatás alatt van s a községeknek meg fog küldetni, hogy e hó 25-ikéig közszemlére tegyék ki; ugyané határidő van kitűzve a felszólamlások beadására is, a mi vagy a községházánál, vagy itt Budapesten történhetik Ilkey h. alispánnál. Megjegyezzük, hogy az adóösszeg kétszeres számításának jogával 75-en éltek, köztük 1 rend. tag, egy jogtudor, 50 ügyvéd, 4 orvos, 2 patikárus, egy tanító, egy mérnök, 2 gazdatiszt s 6 lelkész. — A községi és körjegyzők központi egyletének ideiglenes választmánya ma délelőtt ülést tartott, melyen a felolvasott jelentés elfogadtatott, és elrendeltetett, hogy az a megyeháza nagytermében holnap tartandó alakuló közgyűlés elé terjesztessék. Az eddig beírt tagok száma meghaladja a 800-at. Az újonnan jelentkező tagok a Hungária szállodabeli irodában jegyeztethetik be magukat. — Az országos tűzoltó-ügy. Az országos tűzoltó egyesület bizományi gyűléséhez, mely báró Bánhidy elnöklete alatt a fővárosban í. hó 8. és 9-én lett megtartva, elhatároztatott, hogy a kormány egy feliratban megkeressék, miként a tűzoltóintézményt pártfogolja, az ország összes tűzoltó egyleteit az egyesületbe lépésre utalja, és új alapszabályokat csakis a központi bizottság útján fogadjon el.Továbbá elfogadtatott a „gyakorlati szabályzat,“ és annak nyomatása s szétküldése elrendeltetett. Végre az országos segélyző alapszabályzatainak kidolgozására egy három tagú bizottság lett kiküldve. — Értesítés: Az orosz invázió által földönfutókká lett szerencsétlenek részére gyűjtendő élelmiszerek minél jutányosabb elszállítása végett, megkeresésemre eddig a Báttaszéki-mohácsi, Győr-Sopronyi, m. kir. keleti vonal*0, az első Erdélyi vasút igazg. pedig dijtalanuli szállítást engedélyezett. Mindnyájan azon megjegyzéssel, hogy a czél tisztán jelezve és a küldemény hozzám czimezve legyen. Budapest szept. 11. Sztupa György, — Beregmegyei Darócz (Pétsén p.) valamint Kis-Gut (Rafaiyai major) és Nagy-Gut községek, a beregszászi kir. törvényszék kerületébe tartozó beregszászi kir. járásbíróságtól a kászonyi kir. járásbírósághoz csatoltattak. Ezen rendelet október hó 1-én lép életbe. A pápa egészségi állapotáról a legtóbbi időben egymást követik a hírek, melyek szerint IX. Pius napjait már megszámláltaknak tekintheti. Rómából írják a „Coriere del Martino“nak, hogy mikor a pápa a Thieri halálát jelentő sürgönyt megtudta, így szólt: „ A három öreg közül, a kik még lábukon állottak, egy már elköltözött, s mi ketten is nem sokára követjük“. — Az a három „öreg“ t. i. Vilmos császár, Thiers és maga a pápa. — A török sebesültek javára Tormássy Teréz úrnő Siklósról, Baranya megyéből 1 kiló és 800 gramm tépést küldött be szerkesztőségünkhöz. — Bokross László úr (Monorról) ugyanezen czélra ma szintén egy csomag lépést személyesen adott át szerkesztőségünkben. — Sport. A kassai lóversenyek lefolyásáról, melyeknél a második napon a király is, kíséretének legnagyobb része pedig mindkét napon jelen volt, a következőket írják: Az első napon a 200 aranyos államdíjat Blaskovics Ernő ismert Csalogánya nyerte. A kétévesek versenyében (200 arany) gr. Festetich Pál „Tallérja“ hagyta el társait. A földészek versenyénél (70 frt) Berta Pál két lova lett nyertes. Az 1000 frtos nagy egyleti Handicap gr. Forgách István Dryad nevű lova által lett elütve. Az asszonyságok tiszteletdiját a már futó ló rakonczátlankodása miatt Polko kapitány Luciferé nyerte. A Pony-verseny elmaradt, — a második napon gr. Eszterházi Miklós, Goldschmidt dsidás hadnagy, gr. Festetich Pál, Her! Arthur főhadnagy és Rodolics ezredes lovai lettek nyertesek. — A versenyt az első napon eső zavarta, a második napon szép idő volt, de hűvös. — A császár fürdő a szigorú vigyázat daczára tegnap este szerencsétlenség színhely volt, az elhajigált s össze nem takarított dinyehéj miatt. Tegnap este ugyanis a fürdő egyik régi vendége Dessewfy Emanuel szathmári kano-így beszélgetve elértük táborunkat ; két kanak állott őrt és vigyázott állatainkra felváltva két-két óránként. Mozdulatlanul, mint oszlopok, fatörzsökhöz támaszkodva tekintgettek széjjel; gyenge füttyentésük elég volt a távolabb legelésző lovakat visszaterelni. Társaik a gyepen elterülve, fejüket a nyiregre hajtva, aludtak körben a gunyhók körül, mintegy élő bástyát képezve. Épen keresztül akartam lépni rajtuk, midőn egyszerre valami furcsát éreztem. Úgy tetszett, mintha a föld szabadulni akart volna lábaim alól, és keletről nyugatra tántorognék. Hamar észrevettem, hogy földrengés volt az, mi oly gyakori a havai szigeteken, hogy figyelembe se veszik. A fáknak magas ágai elhajlongtak és egymáshoz surlódtak, mintha erős szél fújt volna küzibök. Azután minden csendes lett. Az alvók észre se vették ; két őrünk csendesen mosolygott, csak az állatok látszottak megrémülve, kiterjesztették lábaikat, mintha egyensúlyokat akartak volna biztosítani, és erősen fújtak s nyugtalanul tekintgettek a láthatárra. — A vulkánok istennője, Pálé közelében vagyunk, mondá Frank, jelenti, hogy él még. Jó éjszakát. Néhány percz múlva azután mindenki aludt a táborban, kivéve az örökét, kik csendesen váltatták fel egymást. Másnap hogy felkeltem, már egészen elfeledem ez eseményt. Frank már lábon volt, épen Kimóval beszélt. Jelt adott, hogy menjek hozzájuk. Jane, kisérőnőivel még aludt. — Mi történt, Frank? kérdem tőle, minthogy oly komoly arczot mutatott. — Most még csekélység, hanem kinőheti magát. Kimó jelentést tett az éjjeli történtekről, mely szerint a tegnap este általunk tapasztalt rengés nem az egyedüli volt; embereink szerint ma reggel két új lökés volt észrevehető. — Én nem vettem észre. — Én sem, de Kimó, ki előttünk ébredt fel, észrevette, hogy az utolsó lökés nem vízszintesen, hanem alulról felfelé történt. — Nos hát?