Egyetértés, 1877. szeptember (11. évfolyam, 221-250. szám)
1877-09-19 / 239. szám
XI. évfolyam. Budapest Előfizetési dij: Vidékre postán vaprg helyben házhoz hordva. Egy évre................................... . 20. — Félévre.................................................10.— Negyedévre . . ..................................— Egy hóra..............................................1.80 Egy szám 6 krajczár. Hirdetési dij : 9 hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr., többször 10 kr. Bélyegdij minden hirdetésért külön SO kr. Nyilttér : öt hasábos sor 80 krajczár. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. 1 légyott. Holdtöltőnek hetét éljük. Holdtölte a harczmezőn ; holdtölte a diadalok ünnepeit holdfénynyel világitó égen. Gúnyos mosollyal néz a diplomaták salzburgi légyottja felé az orosz vértől neki pirosodott ragyogó hold. Az Ozmánok birodalmi jelvényét a szabadság glóriája veszi körül. Ragyoghat szabadon, legázolva a sárkány, melyről hitregék beszélnek, amely minden holdfogytakor készül elnyelni a pásztorerkölcsök és az örök szeretet legszebb világát. Andrássy és Bismarck most már találkozhatnak. A vasember képmutató ajka csókolgathatja bátran a hiú szalonbáb arczát. Súghatja fülébe az édesen hangzó hizelgő szavakat: „Mi ketten, akik Európa, sorsát intézzük.“ De azért ne hidje Andrássy, hogy elfelejtjük neki a politikát, mely hol durczás volt, mint a daczoló gyermeké; hol házsártos, mint a felmérgesitett pulykáé; hol botlásos, mint a megkeritett asszonyé; hol bűnös, mint a forradalmárból lett udvaronczé; csak férfias, őszinte, eszes, és nemzeti nem volt egy pillanatig sem. Hogyan kerítette meg a rókaügyes Bismarck és az ebsima Gorcsakoff azon embert, akire nem közönséges bizalommal tekintett a magyar-osztrák monarchia minden jóravaló népe: azt lehet gyanítani, de megérteni soha. Egy államférfiúnak hivalgó elmét sem láttunk még a tévelygések balgatagságok lejtőjén annyira sülyedni, mint Andrássy Gyula gróf. Lesznek meglehet emberek, akik pajzán gúnnyal ráfogják, hogy ő most is forradalmár még nagyobb, mint valaha. Mondhatják, hogy a tehetetlenség és hiúság gyöngeségein túl, csakis egy mélyen számitó forradalmi elme űzhet vala oly politikát, amelynek koronája a kassai toast. Fejedelmeknek okos és loyális miniszterek nem tanácsolnak oly szavak kimondását és oly tettek követését, amelyek megrendítik a dynastiák iránt a bizalmat. Ez csak titkos forradalmi gennek teszik. Providentialis férfiunk a keleti kérdésben járta le magát Európa előtt is, nemzete előtt is. összes ambiciója a körül forgott, hogyan kellessen a képtelenül rósz politikát egy még rosszabb viezczel roszítani. Időközökben ki-ki repült egy „ötlet“ a Ballplatz palotájából; egy ötlet ama sovány fajtákból, amelyek nem szikráznak, hanem csak vizenyőségtől, vagy eszelőségtől bugyburékolnak. „Keine Dumheiten machen“ mondta Andrássy, s mint a vizet prédikáló, de bort ivó pap, nem csinált egyebet, mint a diplomatiai és politikai oktalanságok vásárán korhelykedett a nemzet becsülete és érdekei árán. Magyarország és a történelem nem fogják elfeledni, hogy a rut hálátlanság bűnébe ismételve visszaeső Andrássy ártott legtöbbet az önvédelmi harcz kétségbeesett napjaiban a töröknek. Míg az Ignatieffi byzantismus, a Bismarki fortély csak vádolta a török nemzetet a részrehajló bírák előtt, addig Andrássy Gyula, az egykori menekült, a jegyzékek, faggatások, akadálygördítések özönével játszotta a neki átadott inquisitori szerepet. Az éjszaki autokratia kinpadja mellett, amely az orosz kettős kereszt igája alatt szentségtelenité meg a vértanuság és felebaráti szeretet jelvényét, Andrássy Gyula, a kézcsókoló udvaroncz ölte fel a vörös köpönyeget, mely egykor Arbuez és Torquemada idejében a máglyák táján oly nagy szerepet játszott. Elzárta Eleket a hősies önvédelem előtt; megnyitotta a határt a testcsonkitó kanibalok bandái előtt; megállította Belgrád falai alatt a jogát védő vihart ; berakatta Fiume gyáraiból a Dunát torpedókkal ; hozzájárult a társadalmi és jogi törvények legelejének a szerződés szentségének megsemmisítéséhez, a birkatolvajok főfészke előtt „megállját kiáltott a győzelmét megpecsételni óhajtó vitézségre; s végül a kegyetlenül bántalmazott oroszlánt erőfeszítései között megrugdalta lábbal. Nem államférfihoz, muszka zsoldoshoz méltó csak e szerep. A Korán mondja: gonosz tettet nyomban sújt az isteni harag. Az ő tettei felett ítélt Plevna mellett a történelem az egyensúly, a jog, a szabadság mindenható ereje. S nem elég-e büntetésül neki az állítólagos magyarnak, hogy lelkiismeretének furdalása nem engedi velünk együtt átélni a diadalnapok örömeit ? Mehet már ő légyottra! Az „orosz smaragdok“ zöld fénye elhalványult s feketévé vált a sárga fekete pohárköszöntő méze daczára. Ozmán ágyúinak tüze tisztító, mint a menydörgés, villám és koszuló fergeteg. Mehet már a találkozóra! Viheti vándortáskájában a felhatalmazást mozgósítani a zsebmetsző politika érdekében. Mehet bátran, s megmondhatja Bismarcknak, hogy könnyed az elefántot áthajtani egy tíz fokán, mint belehajtani a magyar nemzetet oly politika követésére, melytől teste-lelke irtódzik. Császárok és kanczellárok főzhették a középkori tervet muszka czár hódító győzelmeire építeni a kényurság féktelen hatalmát , de a népek vezérszelleme szabadság és függetlenség császároknál és kanczellároknál hatalmasabb. Nagyon jól jellemezte a keleti harcz erkölcsi természetét a Miklós czár helyeslésével napvilágot látott 1848-iki emlékirat: „Nagy ideje már mióta Európában nincs más valóságos hatalom, mint a forradalom, és Oroszország. E két hatalom egymás irányában jelenleg még békében van, de lehet, hogy holnap már harcban lesz egymás ellen. Közöttök semmi alkudozásnak, semmi kiegyezkedésnek nincs helye. Egyiknek élete, másiknak halála. Az a két hatalom között kitörendő harcz kimenetelétől függ egész századokra az emberiségnek mind politikai, mind vallási jövendője.“ ügy van! E harcz javában el van döntve Plevnánál. Világostól Sebastopolon át Plevnáig vitte a czári sast, világuralmi dölyfe. De a világ nem akar meghódolni az iga alá; nem akar Konstantinápolyban még egyszer Byzanczot emelni. A korszellem követeli uralmát Sophia felett, s korszellem átalakító erejét ment megtörni, a azt megalázta és meggyalázta végzete. Európa népei nagyot lélegzenek a plevnai diadaloszlop előtt. Szivekről eltűnt a szent szövetség emlékén élősködő lidércz; az emberiségnek „politikai és vallási jövője“ felől lehullt a pallos. Ujongunk, világítunk és menydörögjük Petőfyvel, a testvérnép dicsőségének és hőslelküségének győzelmi dalát: „Reszkess bitori reszkess nép zsarnoka,“ Villogva áll egy nemzet pallosa, Reszkessetek ti szomjas véretek: Tenger gyanánt omlik most véretek.“ V e r h o v a y Gyula. Az egész országot lázas öröm és kitörő lelkesedés fogta el a plevnai győzelmekre. Táviratok jönnek tömegesen az ország minden vidékéről, amelyek hirdetik az örömet, s kérdik — világíthatnak-e. Kolozsvár, Győr, Szolnok, Nyíregyháza, Székely-Udvarhely, még Budapestet sem várták be, ott már örömtíszet gyújt a testvéri szeretet és a hazafias lelkesedés. Nincs szó, amely leírni képes volna az egész nemzetet elragadó lelkesedést. Látni kell azt és együtt érezni. A fővárosban még a munka is szünetel: ünnepet ül az öröm. A nyilvános helyek telvek, az emberek ölelkeznek, s azon törik fel őket, hogyan fejezzék ki lelkesedésöket. Ozmán és katonáit, ha itt lehetnének közöttünk kézről-kézre hordaná a nemzet minden tagja , s most azon gondolkoznak, hogyan adják maradó emlékkel a keblünket dobogtató önzést tudókra. Részünkről az ünnep jelentősége érdekében, méltónak tartanák, hogy a nemzet nevében a hős vezért és katonáit egyetemleg megtiszteljük valami emlékkel. Legyen az babérkoszorú, album vagy bármi más, csakhogy ne mosódjék el a papírral ma égő gyertyák világával. Ez emlék átadásának módját is ünneppé nagy jelentőségű ünneppé lehetne emelni a két testvér nemzet szemében. Az eszme ki van mondva, a terv kivitelre vár. Könnyebb a lelkünknek, hogy megtehettük. A képviselőház Vili. osztálya mai ülésében a kir. Curiának orsz. képviselőválasztási ügyekben való bíráskodásáról szóló trvjavaslat elfogadása felett szavazategyenlőség miatt nem határozhatván, azt a f. hó 19-iki szerdai országos ülés után ismét tárgyalás alá veendi. Felkéretnek az osztály tisztelt tagjai megjelenésre. A román kormány Londonból vett értesülésünk szerint csakugyan megkötötte az öt százalékos járadék október elsején esedékes szelvényének fedezésére a „Banque de la Roumanie“-val a szerződést, amelynek folytán a Stern-ház Londonban a szelvények beváltására fedezetet is kapott. A szerződés f. hó 14-én íratott alá. Valóban megfoghatatlan ezek után, miért kellett az augusztusi szelvényt fizetés nélkül hagyni? Nemzetünk jövője: időkre Olyan napokat élünk, melyek örök emlékezetesek maradnak nemzeti életünk történetében. Azon pontra jutottunk, ahonnét egy lépés a halálba, vagy a regenerate ölébe vihet bennünket. Meg is villant már a vész jelensége szemeink előtt, bele is tekintettünk a lábaink előtt tátongó mélységbe, — meg is rázkódtunk egy pillanatra, — most már csak az van hátra, hogy csendesítsük le egy kissé felháborodásunkat.Szedjük össze minden lelki erőnket, és lássuk, hol vagyunk, hova sodortattunk gondatlan álmunk alatt. 239. szám. Szerda, 1877. szeptember 19. Szerkesztői Iroda, Budapest, IV. himző-utcza 1. sz. hová a lap szellemi részét illető minden közlemény küldendő. — A küldemények csak bérmentesen fogadtatnak el. Kéziratok csak rendkívüli esetben küldetnek vissza. Kiadóhivatal: Budapest, IV. Sumeö utcza 1. se. hová az előfizetési pénzek küldendők. — és azután, hogy merre szabadulhatunk a fenyegető veszedelemből. Ne vádoljunk most senkit, ne vesztegessük az időt személyes támadásokra, hanem vegyük a megtörténteket úgy, ahogy vannak, — harag és gyűlöltség nélkül, teljes hidegvérrel. Emelkedjünk föl helyzetünk színvonalára, akkép, hogy körülnézhessünk jól és megismerhessük helyzetünk mivoltát, a vész természetét és nagyságát. Csak így tekinthetünk bátran az örvény mélyébe, csak így foghatjuk fel tisztán helyzetünk veszélyességét és találhatjuk meg a kivezető, megszabadító utat. Kezdjük ott, hol adataink biztosak, és erre építsük azután, e szilárd alapra, a józan ész szabta következményeket: ez épület lesz menedékünk, — ha józan eszünk bátorság, erély, kitartás és tudománnyal karöltve jár. ■Jf. Francziaország természetes és halálos ellensége némethonnak. Ezt tudja mindenki, szükségtelen is bizonyítanom. — Anglia és Törökország szintén ilyen ellensége Muszkaországnak, erre se kell vesztegetnem a szót. Már most lássuk, ez öt ellenséges hatalom hogyan fog egymás ellen sorakozni. A leszámolás napja mindeniknél beköszöntött, fellépésük tehát egyszerre várható, kettő már megkezdte, s a többit belevonja az orosz, akár győz, akár legyőzetik. Természetes és bizonyos az is, hogy az öt hadakozó fél valamelyikben szövetségesét fogja keresni és megtalálni: meglepő dolog, hogy e hatalmak közt ugyanazok közös érdeke összehangzásban a stratégikai körülmények követelményeivel már eleve és tisztán jelölte ki a szövetségeseket. így lesz menthetlenül Németország szövetségese Oroszországnak, Angol és Francziaország pedig Törökországnak. Mert azt nem tehetjük fel, például strategikai szempontból sem, hogy a hatalmak oly szövetségest szemeljenek ki maguknak, kinek ellensége hátuk mögé kerülhessen, és így két tűz közé szoríttassák magukat. Másrészt Lengyelország helyzete is döntőleg hat Német- és Oroszország egymáshoz való viszonyára : ezeknek ugyanis közös érdekük e nemzetet leigázni és féken tartani, és ha valamikor egymás ellen kelnének, a fellázadt Lengyelország mindkettőjükre kiszámíthatlan vészt hozhatna. Már ez is elég arra, hogy Németország az orosszal szövetkezzék. De más tekintetek is ugyanez eredményre vezetnék a szövetségesek csoportulását. Német- és Oroszország már most az önkényes uralkodás, a militarismus, egyszóval a cesarismus elveinek főképviselője Európában, — egy érdekük, egyirányú politikai törekvésük van : a szabad eszmék, a forradalmi mozgalmak elnyomása; — következéskép elleneik is ugyanazok, miért egymásnak csak is szövetségesei lehetnek, — mint ellenfelek egymás közös érdekét önmaguk támadnák meg. — Megállapíthatjuk tehát a tényt , Német- és Oroszország mint szövetségesek, halálra fognak megvívni Franczia-, Angol- és Törökországgal. — A dunamenti háború e viadalnak kezdete. Hát Ausztria-Magyarország ?! E birodalom egyik széle német, a másik szláv, a mi magyarok és a többiek nem jövünk számításba a döntő körökben, ezt már láttuk. Az udvari diplomaták azt hiszik, hogy e birodalom, melynek népei a szomszéd két szövetséges hatalom nemzeteivel azonosak, mint ellenség, azok ellen nem léphet föl. Ők ismerik bizonyosan ama hatalmas propagandát, melyet Bismarck Ausztria német tartományaiban, Gorcsakoff pedig szlávainknál űzött oly eredménnyel, hogy az adott jelre németek és szlávok az anyaország karjaiba vetnék magukat. Amily kevéssé igyekeztek e propagandát elfojtani, ép oly gyöngéknek érzik most magukat annak sikeresen ellenállni. Jellem az a bécsi politikusokról, hogy mint máskor, úgy most is, nem azt veszik tekintetbe, hogy erély és férfias bátorság mellett mit nyerhetnének a bekövetkező nagy események közt, hanem folyvást az rémíti őket és az előtt hajolnak meg, hogy az ő traditionális képtelenségük mellett, mily veszélyt hozhatnának magukra, ha a német-orosz szövetségből kilépnének. Kimondhatjuk tehát itt is, mert be nem ismernünk lehetetlen, hogy Ausztria- Magyarország közös külügyi kormánya határozottan szövetségbe lépett Német- Oroszországgal, hogy magyar hazánkat, annak érdekeit és tekintélyét semmi tekintetbe sem vették. De lássuk tovább. E ténynek tekinthető hármas szövetségnél ránk nézve az a fő kérdés, hogy mikor fog az érvényesíttetni, azaz, Hogy mikor fogna Ausztria szövetségesei mellett kardot rántani. Erre könnyű a válaszunk. Azon Oroszország, mely oly szépszerével tudta Boszniát, Ierczegovinát, Montenegrót, Szerbiát sat. Törökország ellen fellázítani, mely oly észrevétlenül uszította 1848-ban a horvátokat, szerbeket, oláhokat és tótokat mi reánk, mely a török és osztrák birodalomban ilyenformán uralkodik, mondom, az az Oroszország most is meg fogja tudni választani a reá nézve kedvező pillanatot, hogy Ausztria Magyarországot így közvetve adióba vonhassa. Minthogy pedig az ő leszámoló órája megkondult (a törökök egyre verik), elgondolhatjuk, hogy velünk sem tétováznak már sokáig, sőt biztosak lehetünk benne, hogy a mi megpróbáltatásuk percze is közelgőt. Eddig az elvitázhatlan tények, a mindenki által látott és ujjal tapogatott dolgok. Ezek a szilárd alapok, melyre józanul akarunk építeni. Mindenki látja, mily veszedelemben forgunk. Északról a német-orosz szövetség, délről a szerbek, oláhok és horvátok, nyugatról az osztrák sereg, mely kész nyakunkat szegni, ha testvéreink, egyedüli barátaink és sorsosaink, a törökök ellen nem akarunk harczolni. Pedig ezt nem tehetjük, mert ha előre lerontjuk ama támaszokat, melyekre jövőnket építeni hivatva vagyunk, akkor bizony önmagunk ássuk sírunkat, és senkinek sem jut eszébe még csak sajnálni is bennünket. De hát mit tegyünk?! Nagy veszedelem fenyeget minket. A végpusztulás, a nemzetek sorából való kitörlés — iszonyú veszedelme. Ébredjünk! Sorsunk dől el: sírba szállunk-e, vagy újjá születünk . Tehát van szabadulás? Van! Józan eszünk, rendületlen bátorságunk, őseinktől reánk maradt vitézség az, mi megszabadít minket! Mondom józan eszünk, mert ez a legelső és leghatalmasabb támaszunk. Ha eszélyesek leszünk, ha ki tudunk vetkőzni minden előítélet, minden félreértett lojalitás, minden gyűlölet vagy önző vonzalom sugalla kicsinyes szenvedélyeinkből, — egyszóval mindazon badarságok és gonosz vágyainkból, melyek a józan ész nemes és szabad röptét gátolják, — akkor bizonyosan rájövünk ama nagy eszmékre, melyek árva hazánk egyedüli szabadítói lehetnek. Sőt akkor még szövetségest is fogunk találni. Igen, akkor látni fogjuk, hogy az eldarabolt Lengyelország az, mely kész felénk hős karját nyújtani, s válvetve síkra szállni velünk a közös ellenség ellen : — ha t. i. mi leoklozni segítettük kezéről a kötelet és nyakáról a békót. Igen nagyok a veszélyek, melyek fejünk felett tornyosulnak, és elpusztulással fenyegetnek, — de van menedék — ha akarjuk, ha mindenáron akarjuk! Lengyelország felszabadítása, a szabad Lengyel- és Magyarország szövetsége az egyedüli, mi e két hazát egyenként és együtt megszabadíthatja. Ezenkívül nincs számunkra üdvösség, csak a halál. A lengyel és magyar szövetséges állam mindenesetre képes leend Törökországgal együtt, a legroszabb esetben a német-orosz szövetségnek elejét venni addig is, míg a francziák és angolok más oldalról támadják azt meg. Nálunk az igaz ügy, náluk a gazság, aminek már saját népei közt is kevés hive van . . . Hátra vannak a déli szlávok és az oláhok. Ezek azon szerencsétlen népek, melyek eddig oly vak eszközül szolgáltak az orosz politika kezében, s akarva nem akarva ellenségül állíttattak fel oly nemzetek közepette, melyekkel jó barátságban, szövetségben élni volna rendeltetésük. Mi azonban meg vagyunk győződve, hogy közel van az idő, a midőn az ő szemeik is kinyillanak, a midőn át fogják látni, hogy ama gyalázatos szerep, melyet az orosz osztott ki nekik, nem is az ő szabadelvű vágyaik kielégítésére, hanem a legdurvább zsarnokság érdekében mozogtatja őket. Igen, meg fogják ismerni, hogy mi mindnyájan, a balti tengertől le a Balkánon tűiig egy födél alá születtünk, és hogy mindeddigi szerencsétlenségeinknek nagy részben az ő félrevezettetésük az oka. De ezen föleszméléshez mi magyarok vagyunk hivatva leginkább közreműködni. Felejtsük tehát mi is ama kínos érzelmeket, melyeket elleneink költöttek szívünkben, és igyekeznünk felvilágosítani és megnyerni déli elleneinket, — és felszabadítani lengyel testvéreinket. Ez nagy szó, az igaz, de mi nagyobb az emberi észnél, mi lehetetlen előtte, ha, fel tudja használni az alkalmat, az eszközöket, melyek a föld alatt és azon felül rendelkezésére állanak, — egy szóval, ha akarja! Élni akarunk, ez nem is kérdés, ez tény — íme itt a módja. Ez a mód czél lesz, jól vigyázzunk rá. A politikában, ha élni akar valaki, czélt válasszon, de határozottat. Aki czélját tisztán megválasztotta, megtette az első lépést — helyes irányban —■ a siker felé. Az eszközök megválasztása másodrendű kérdés, — kiváltott, hol élet vagy halálról van szó. Mi is tudjuk, hogy élni akarunk, meg is választottuk a módot, a czélt, s az első lépést megtettük. Következik az eszközök megválasztása. Mielőtt azonban erről szólnánk, mondjuk ki egyszer mindenkorra, hogy legfőbb, amire szükségünk lesz, az egyetértés, ugyanazon czél felé való törekvés. Azután a szervezés, erőnk rendezése és helyes felosztása,, — ez lelke minden politikai aktusnak. Értsünk tehát egyet, ne mulasszunk egy pillanatot sem, — mert az idő közéig. Félre a hangzatos szavakkal, az üres beszédekkel, és helyet az igazságnak. Keressük fel az embereket, a férfiakat, kik tettre képesek, és azután fogjunk a munkához. Nagy lesz az, óriási, — de örök dicsőségre és üdvösségre vezet — ha egyetértünk. Győrök Leó Gy. A háború. A legelső hir, mely ma a harcztérről érkezett, röviden csak annyit mond, hogy a törökök bevették a Sipkaszorost. Teljesen turhatlanná lett-e az a legutóbbi sikerdús ágyúzás folytán az oroszokra nézve, újabb öldöklő rohamok, vagy az oroszok önkéntes kivonulása következtében jutott-e a törökök birtokába, arról a hír egy szót sem mond, de az a tényálláson mit sem változtat. A fölött, várjon e hit csakugyan valót mond-e, egy pillanatig sem kételkedünk, mert a Sipka szorosban vesztegelt orosz hadseregre oly nagy szükség van a trónörökös hadseregénél, s a legutóbbi napokban Szülejman csapatai oly eréllyel működtek, hogy az orosz hadseregnek egyik vagy másik okból okvetlenül oda kellett hagynia a Sipka szorost. Plevna alól ma nem jött hír, ami különben természetes. Föltéve, hogy az orosz hadsereg a roppant vereség daczára nem eredt vad futásnak, (mert tán az orosz ágyuk torkába futott volna), ütközeteirt mégsem várhatunk néhány nap lefolyása előtt, mert Ozmán pasának is szüksége van néhány napi időre, mely alatt a holtakat eltakaríthassa és hadseregét megpihentesse. Most Mehemed Ali felé fordul Európa szeme, mert az ő legközelebbi sikerétől vagy kudarczától függ a f. évi hadjáratnak s tán az egész háborúnak sorsa. A feladat melyet neki Bjela elfoglalásával teljesítenie kell, legalább is oly nehéz, mint az oroszoknak Pievna bevétele. Mint Ozmán pasa Plevnát, úgy a trónörökös Bjelát erősítette meg minden kigondolható módon, s ezt is ép oly tekintélyes számi hadsereg védelmezi, mint amazt. Ha Mehemed Ali elhamarkodja a támadást, seregeinek minden vitézségére dacára is úgy járhat, mint az oroszok Plevnánál; másrészt azonban sok időt sem tölthet az ostrommal, mert az útban levő orosz gárdák eleje már megérkezett a Dunához s minden újabb nap egy újabb ezreddel, még pedig az orosz katonaság legjavából valóval szaporítja Bjela helyőrségét. Meg kell vallani, hogy a siker Bjelánál nagyon kétes, de az eddigiek után jogosan remélhetjük, hogy a győzelem itt is a törököké lesz, és minden aggodalmat fölöslegessé tesz azon tudat, hogy a bjelai ütközet csupán az oroszokra nézve végzetes, a törökökre nézve jelenleg nem. A bjelai orosz haderő nem bír oly tulajdonokkal, hogy netáni győzelme után Mehemed Ali ellen támadólag léphessen föl, ellenben ha Bjelát elveszti, a lehető legroszabb helyzetbe juthat. A főváros kivilágítása. A főváros lázas lelkesedése a törökök győzelmeit nagyszerűen sikerült kivilágítással ülte meg. Örömtűz a szívekben, örömtűz az ablakokban. Nem volt szükség a délutáni késő órákban kiragasztott falragaszokra; a nép magától külső kifejezésben akarta benső meggyőződését nyilvánítani. Gazdagok és szegények, paloták és házak egyaránt fényárban úsztak. Néhány mágnás tett csak kivételt abban, amiben nem tett a város hatósága sem. Kammermayer polgármester'