Egyetértés, 1877. október (11. évfolyam, 251-281. szám)
1877-10-18 / 268. szám
XI. évfolyam. Budapest Előfizetési díj: Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva . Egy évre..........................................20.— Félévre . . . . . . 10.— Negyedévre .• — Egy hóra . . . ...............................1.80 Egy szám 6 krajczár. Hirdetési díj : 9 hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr., többször 10 kr. Bélyeg dij minden hirdetésért külön SO kr. Nyilttér: öt hasábos sor 80 krajczár. 268. szám POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. sss^ysiaat^ema^tBaeaKaísmssssaBssm^xna^aHiicKaxxuBaa^a Csütörtök, 1877. október 18. Szerkesztői iroda: Budapest, IV. himzö-utcza 1. sz. hová a lap szellemi részét illető minden közlemény küldendő. — A küldemények csak bementesen fogadtatnak el. Kéziratok csak rendkívüli esetben kö iletnek vissza. Kiadó-hivatal : Budapest, IV. himsö-utcsa 1. sn, hová az előfizetési pénzek küldendők. Az első csata, n. Nem tudnak felhozni egyebet eljárásuk indokolására, mint azt, hogy ha nem fogadjuk el a kiegyezést, elkerülhetlen a konfliktus Ausztriával. Hanem hát ezt a frázist egyszerűen odadobni nem elég. Magyarázzák meg, miként képzelik maguknak ezt az összeütközést. Ha döntő ok rájuk nézve az Ausztriával, a hatalommal való összeütközés, akkor tiszta képet kellett maguknak formálniok arról, hogy milyen lesz annak természete, milyen lesz befolyása, milyenek lesznek következményei, különben magukviseletének zsinórmértékéül nem vehetnék. Csak úgy világba félni a konflictustól, az ismeretlen valamitől, a mumustól — ez okos embereknél nem lehet cselekvés indoka vagy irányadója. Élő tehát annak az összeütközésnek mivoltával, horderejével hadd lássuk, mennyiben van a félelem alapossága, a veszedelem előrelátható bizonyossága indokolva. Mit fog velünk csinálni Ausztria, vagyis az Ausztriával szövetkezett hatalom ? Azon kezdi-e, hogy egyszerűen felfüggeszti az alkotmányt s behoz újra egy hachrendszert vagy provisoriumot, vagy pedig beéri azzal, hogy elküldi a mostani minisztériumot s kinevezi helyébe ezt vagy amaz ? Az uj kormány pedig majd feloszlatja az országgyűlést s erőszakoskodással választat egy másikat, mely elfogadja a kiegyezést; és ha így se boldogul, majd egyszerűen fenntartja a kiegyezés tárgyaira nézve a status quot, kormányoz országgyűlés nélkül; vagy — — de hiszen nem a mi feladatunk kérdezni, hogy igy-e vagy amúgy ; tessék előállani, mondom, miként képzelik maguknak a dolgot. Teljesen hallgatni, vagy legfelebb egykét odavetett szójárással, homályos félszavakkal akarni a dolgot elütni — ez nem járja. És hát még azokban a félszavakban is ellenmondások vannak. A mameluk seregnek akként van kiadva a jelszó, hogy a conflictusnak a szélsőségekig vitt következményeiből féljen, ellenben Tisza csak nemzetgazdászati harczról beszél, Wahrmann már világosan kimondja, hogy ő nem tart az alkotmány felfüggesztésétől, úgy látszik tehát, hogy valami végzetes, valami tragikus dolgoktól sem Tisza, sem Wahrmann nem fél, csak a mameluksereget tartják a végzetes és tragikus dolgoktól való rettegésnek nyomása alatt, s épen azért nem beszélnek, nem magyaráznak, hogy el ne oszoljék magyarázatok beható világítása alatt az a ismeretlentől való félelemnek mameluk telkekre azon babonaszerű jótékony hatása, mely alatt mindent megszavaznak. Tehát voltaképen csak nemzetgazdászati harczról volna szó s maga ez a harcz oly veszedelmes, hogy tanácsosabb feladni Magyarországnak összes anyagi érdekeit a velők szoros összefüggésben levő szellemiekkel együtt, mint magát ezen harczot megkísérelni. De hát az a „nemzetgazdászati harcz” is csak frázis marad mindaddig, míg megmagyarázva nem lesz hogy milyen volna, miképen kezdődnek s miként állanának benne előreláthatólag az esélyek. Amíg ezt nem mondják meg, addig ennek megvilágításába, vagy czáfolatába se lehet bocsátkoznunk s ismét csak ott állunk, hogy saját felfogásunk szerint ítéljük meg a kormánynak és pártjának megtartását. Mi annak okát, hogy a kormány és pártja a részkiegyezéshez, a senki által nem tagadható hátrányos ügyességnek keresztülviteléhez ragaszkodik, nagy részben személyes érdekek és tekintetekben véljük feltalálhatni. A kormány és kormánypárt saját hatalmi állását félti, ezért kész elfogadni bármely hátrányos kiegyezést. Tisza Kálmán megunta az ellenzéki szereplést — ide kell visszamennünk, bármennyire unjuk is már a vele való örökös foglalkozást — megunván ezt, utat és módot keresett, miként juthatna a kormányhatalom birtokába; várni, hogy saját programmjával jöjjön többségbe, nem volt türelme sem neki, sem pártjának; mi volt mit tenni, feladta elveit, penitencziát csinált, s megígérte, midőn a kormányra meghívást kapott, hogy fentartja az új kiegyezés alkalmával a közös vámterületet, s az osztrák bankkal csináltat Magyarországnak nemzeti bankot. Ezzel el volt vetve a koczka a kiegyezés sorsa felett. Belátták odafent azonnal, kivel van dolguk, s a többi nem volt egyéb, mint a követeléseknek folytonos feljebb srófolása, no meg ezt, meg még emezt, s így megy ez most is, lásd : reichsrathban tett módosítások a szeszadótörvényen. Hogy Tiszáék most már minden áron keresztül akarják hajtani a kiegyezést, az természetes. Akinek volt lelke ahoz, hogy ilyen egyességet kössön odafent, aki két éven át folytonosan rakja zsebre a megaláztatást, annak bizony lesz lelke ahoz is, hogy keresztül erőszakoljon mindent idelent is,, bármit mond is hozzá a haza érdeke. Ő egyedüli mentségét, ha nem is az utókor, de a jelenkor előtt, csak abban keresheti, ha a képviselőház se lesz jobb nálánál, hogy az elkövetett bűnnek lesznek minél több részesei. Hát a kormánypárti többség? Ezen többségnek magvát a régi deákpárt coriphaeusai, s kisebb részben a régi balközép kiválóbb egyénei képezik. Ezen férfiaknak, különösen a régi deákpárt embereinek erős személyes érdekeik vannak abban, hogy az országos ügyek mostani állapotának, a fenálló párt és hatalmi viszonyoknak, status quoja továbbra is fenmaradjon háborútlanul, s ez a döntő ok előttük arra nézve, hogy bármiféle kiegyezést elfogadjanak. Ezen férfiak, a hadirendszer és provisorium alatt Deák Ferencz körül sorakozva főzték ki az 1867-iki kiegyezést, mely azután egyszerre megnyitotta részükre a jelentékeny szereplés, tisztesség, hivatal, kitüntetés, anyagi előnyök bőség szaruját. Ez megillette őket, ezt tőlük irigyelni nem lehetett. De a hirtelen felülkerekedett párt vagy clique — mert azzá alakult csakhamar — nem vált be olyannak, mint a helyzet megkövetelte volna; hibákra hibákat, sőt hibáknál többet, halmozva, néhány év alatt tehetetlenné vált. Nagy szerencséjére önkényt ajánlotta fel magát felfrisitésére egy uj elem, a balközép, s azóta a régi deákpárt zöme a legkellemesebb és kényelmesebb helyzetben él. Volt minisztereknek, excellentiás uraknak egy egész csapatja ül most nagy képekkel, kényelmesen, láblógázva az országos ügyeknek nagy tanácsában, míg l&yette és érezte a miniszterelnök, egy-két más miniszter és az egész balközép dolgozik. Ezek a deákpárti coryphaeusok rokkantak már arra, hogy dolgozzanak, nem eléggé rokkantak még arra, hogy a sutra ültettessenek; ez egy valódi conservativ senatus, mely conserválni akarja az 1867-iki művet, azaz azon állást, melyre szert tett ezen rendszer alatt. Ezek az urak mondják azután azt, hogy Magyarországnak nincs oka elégedetlennek lenni a mostani állapottal s abban, ha a jelenlegi viszonyok fenállanak további tíz évre is, nincs valami nagy szerencsétlenség. Azt mondják, hogy az ország megbirja a mostani adót, hogy egy két jó termés még s az ország pénzügye rendbe jő; Magyarország pedig földművelő ország, melynek nem való a gyáripar ; tanuljon, dolgozzék, takarékoskodjék a nép s minden jó lesz. Ezen nagy államférfim bölcsességnek valódi értelme pedig ez: mi nagyon meg vagyunk elégedve saját személyes helyzetünkkel, sőt azt mondhatjuk, soha se hittük volna, (sokan bizony nem is álmodhatták volna) hogy valaha ily kedvező körülmények közzé fogunk jutni; mi ennél többet nem várhatunk a következő tíz év alatt; öregszik is a legény, el is szokott az izgalmas tevékenységtől, de még sokkal kellemesebb nézni, miként töri magát helyette más ember. Az adó igaz, hogy nagy, de hát mi megtudjuk fizetni, a mi dunnánkat párnánkat nem liczitálják, az idén épen igen jó termésünk is volt, nekünk van földbirtokunk vagy jó hivatalunk, gyáriparral mi soha sem foglalkoztunk s nem is felelne meg ízlésünknek — szóval, mi ki vagyunk elégítve, meg vagyunk elégedve, s azért mindent el kell követni, hogy a mostani status quo háboritlanul fenmaradjon. Politikusainknak ezen része képezi nálunk ez időszerűnt a politikai haute voléet, amelynek csak úgy megvannak a maga firtlijei, mint a társadalminak. Igen sokan csatlakoznak hozzá, semmi más indokból nem mint abból, hogy feltétlenül csatlakozni szeretnek ahoz, ami előkelő, s ezek a kormánypárt szaporításához nem csekély contigenssel járulnak. Az ily fajta nép megszavaz mindent feltétlenül, nem riad az ilyen vissza semmitől, csak „jó társaságban“ tehesse. A hivatalt és egyéb hasznot lesők szomorú fajáról nem is szólok. A balközép régi embereinek, ha lehetséges még több személyes indokuk van a mostani helyzetnek háborútlan fentartására. Ők képezik a szabadelvű pártnak aspiráns és tevékeny részét, ők még csak egy pár év óta jutottak a terített asztalhoz, melyről már akkor el volt fogyasztva a lakomának java; ők csak attól várhatják igényeiknek kielégítését, ha a statusquo még ezután jó sokáig fennmarad. — Vannak köztük, akiknek nem kell hivatal, vagy családi vasút, akiket kielégít azon befolyásos szerep, melyet mint a kormányelnök szívéhez legközlebb állók élveznek, s amely befolyás reálisabb, mint a volt Deákpártiaké, bármiként pöffeszkedjenek is azok a deákpárti excellentiás urak. Ezek ki vannak elégítve, boldogok, ha felemlíthetik, hogy mit mondott nekik „Kálmán“ mit mondottak meg ők Kálmánnak. És hát mindezt adja fel az ember röviden, egy pár év után, akkor, midőn még meg se melegedett a helyén . Nem — — — Magyarországnak helyzete oly előnyös, hogy a meglevő jót koczkáztatni nem szabad, nemzetgazdászati küzdelmet Ausztriával kezdeni józan ésszel nem lehet, inkább el kell fogadni bármiféle egyességet. megy íme jámbor választó honfitársam, így itt a dolog: az eféle személyes indokok nagy befolyást gyakorolnak legfontosabb országos kérdések eldöntésére. Hát híjába, emberek vagyunk. Azért nem is kell kétségbe esni az emberiség sorsa fölött, még azt se mondjuk föltétlenül: ti hazaárulók ! Hanem ha észrevesszük, hogy a dolgok nem jól állanak, nézzünk utána magunk és csináljunk rendet. Meg kell mondani az illetőnek: nem agyalkodtunk uram! Mi önt azért küldöttük a képviselőházba, hogy ott a mi akaratunknak adjon kifejezést, s azért küldöttük épen önt és nem mást, mert ön azt ígérte nekünk, hogy a haza javát tartja mindenek felett állónak, s mert a haza javát aként mondotta előmozdíthatónak, amint azt mi is gondoltuk. Ön megígérte, hogy nem fog járulni oly kiegyezéshez, mely az országra nézve káros és szégyenteljes, miért szavazta meg ön a szeszadótörvényt? Javítsa meg erkölcsét, még van rá alkalom, még sok van hátra, még az egész koczkán áll s mi elvárjuk, hogy nem fog kényszeríteni bennünket arra, hogy igaz nevén szólítsuk majd a gyereket. További fejtegetésünk megtételére várjuk be a czukortörvény tárgyalását, mely holnap lesz a képviselőházban napirenden. Mocsáry Lajos: A „függetlenségi kör“ ma csütörtökön délután 4 órakor értekezletet tart. Tárgya ezu koradó törvényjavaslat. A miniszterelnök tegnapi hivatalos tagadásával szemben, mintha valamikor a kormánynak a muszkák, vagy a török vasúltállamok fölkelői részére szállított fegyvercsempészetről tudomása volna; arról értesítenek bennünket, hogy a Mohácson történt fegyverlefoglalásról táviratilag értesítette a szolgabíró Tisza belügyér urat. S mi volt a válasz az Eszéknek irányzott és a fölkelőknek szánt fegyverküldeményre. Az a mi volt a muszkák részére gyártott torpedók anyagának lefoglalásakor, hogy mint semleges állam hivatalosan bocsásuk tovább a küldeményt, ha a muszkának van szánva. Ez csak következetesség ama tény mellett, hogy a Thaisz által feltartoztatott muszka önkénytesek csapatostól mehettek a semleges államon keresztül törököt verni. Csoda-e aztán, ha a mi hivatalosan tagadásba vétetik, annak nem hisz senki. B. Simonyi Lajos azt mondata, hogy azért interpellál a maga részéről és a székelyek üldözése miatt, mivel az eddig (értsd a függetlenségi párt részéről e tárgyban tett interpellációk modorát és irányát helytelennek tartja. Bocsásson meg a tisztelt képviselő úr, de az indokolásnak ilyen modorát meg mi nem tarthatjuk helyesnek; nem tartjuk parlamentáris modornak, hogy a képviselők egymás modorát bírálgassák, sőt kénytelenek vagyunk az ily indokolást valódi logikai curiosumnak tartani. Csak azért tenni valamit törvényhozói functióban, csak azért interpellálni, hogy az ember a maga másokénál jobb modorát produkálja — ezt sem valami szerencsés élez és ötletnek, sem komoly okoskodásnak nem tarthatjuk. Mint a „B. Corr.“ illetékes forrásból értesül, még nem határozta el a közös kormány, mely napra hivassanak egybe a delegátiók; több lap erre vonatkozó híre „egyelőre“ teljesen alaptalan. Szintén alaptalan több lap által hozott azon hír, hogy a pénzügyminiszter jövő héten fogja a képviselőháznak a jövő évi költségvetést előterjeszteni. A képviselőház mentelmi bizottsága mai ülésében tárgyalás alá vette a járásbíróság felterjesztését Bakcsi sepsi-sz.-györgyi Ferencz képviselő mentelmi jogának felfüggesztése tárgyában. A felterjesztés tárgyát az képezi, hogy Bakcsi bizonyos egyént állítólag egy boltban megvert. A bizottság egyhangúlag abban állapodott meg, hogy ez esetben a mentelmi jog felfüggesztését fogja a háznak ajánlani. A bizottsági jelentésnek a ház elé terjesztésével Czipple előadó bízatott meg. Muszka állapotok Erdélyben. Az erdélyi állapotok jellemzéséül szolgálhat azon körülmény, bármennyire igyekezzenek is szépíteni a dolgokat, hogy a fegyverelkobzás és az ennek alapján jelenetezett zsandár és katona hetyről alig akad vállalkozó postai után közleményeket tenni. Mióta a távirda hivatalok megtagadták ez ügyre vonatkozólag a magánsürgönyök továbbítását, azóta kiirthatatlanul él az erdélyiek között a gyanú, hogy mindazokat a compromittáltak osztályába sorozzák, akik bátorkodnak ez ügyben a központra felvilágosításokkal, adatokkal vagy védelemmel szolgálni. Innen magyarázható meg, hogy a lapok általában a legnagyobb összeköttetés, távirati és levélbeli utánjárás következtében is csak elvétve, s nagyon tartózkodó és hiányos tudósításokat kapnak. lére Azt szenik kerülő után a tudósítás meglétefelszólított emberek, hogy az ott uralkodó nyomozó rendszernél, amely előtt aligha van valami szent, nem merik magukat kitenni e sekaturáknak, s netaláni üldöztetésnek. Legközelebb is kijelentették előttünk, hogy a legdurvább letagadása az igazságnak, midőn az erdélyi vizsgálatok egész rendszerét törvényesnek vagy csak tisztességesnek is nevezik a félhivatalos lapok. Ellenkezőleg ami ott történik, az egyenest a megfélemlítést tűzte ki czélul. Nem hiába, hogy a régi rendszer zsandárai teljesitik a rájuk bízott feladatot, de a szó szoros értelmében úgyis járnak el, mintha minden egyes székelyben egy rebelist látnának s ezt minden áron rá bizonyítani érdemrenddel jutalmazott feladatuk volna. AZ „lIETMfí" TÁItÓL ÍJA, ^ EÖSZÖEÍTS. — Történeti regény. — Irta CHAVETTE JESÍNŐ. Fordította Hentaller Lajos. ELSŐ EÉSZ. — 13-ik folytatás. — Sokkal becsületesebb volt, semhogy nem érzett fájdalmat mutasson, s igy már másnap ép ugy a boltban volt, mint azelőtt. Mint oly teremtmény, melyre hosszabb ideig bizonyos le nem rázható nyomás gyakoroltatott, most uj életre látszott ébredni. Midőn az óriás Lebicnek tudtára adták, hogy gazdája meghalt, szokásos hülye nevetésében tört ki, és szentori hangon kiáltá: — Hűje a nagy lyukba vele ! !! A következő reggel már alig emlékezett gazdája halálára. S a fájdalom következtében még csak étvágyát sem vesztette el, mert a rendes mennyiségű élelmiszert ép oly szépen elfogyasztotta, mint annak előtte. Midőn végre a szép Laurára az élet újból kezdett mosolyogni, lelki nyugalomra újra megzavartatott. Egyszerre csak félni kezdett, e nagy és üres házban, hol egész éjjel senki sem volt, aki védelmezte volna, kivéve a három emelettel feljebb lakó szolgát. Félelme következtében idegei is meggyengültek, s úgy tűnt fel előtte, mintha a lakatlan ház éjjel megelevenedett volna. — Tompa lépteket vélt hallani, s a régi bútorok ropogását, melyeket óvatosan mozdítanak ki helyükből. Azonban a legfélénkebbeknek is vannak bátor perczei, és igy Laura, egy éjjel, midőn félelmében nem tudott aludni, kiugrott ágyából, felöltözött, felment a lépcsőkön és a feje felett levő helyiségbe lépett, mely meghalt férjének szobája volt, ahol a zörejt vélte hallani. Midőn a tizennégy nap óta lakatlan szobáiba lépett, oly szagot érezett, a minőt aj kioltott faggyú gyertya belé szokott terjeszteni. A szoba azonban üres volt. — Azt kellene hinnem, hogy észrevették jöttömet, s hirtelen elfújták a gyertyát, gondolá magában a fiatal nő. Ezután az asztalhoz ment, melyen ama gyertya állott, melyet boldogult férje utoljára használt. Megtapogatta a gyertya bélét picziny ujjaival ... és a bél, még meleg volt. Ezen felfedezés következtében újabb félelem szállta meg , bátorsága által elhagyatva és leirhatlan aggodalomtól vezéreltetve rohant fel a padlásszobába, hol Lebic aludt. Itt a fiatal nő picziny öklének messze hangzó dobogása szakította félbe az óriás hortyogását. VII. Úrnője kétségbeesett kiáltására Lebic rögtön talpra ugrott, s kijött szobájából. Egyik kezében lámpával, a másikkal Laurát támogatva kutatta keresztül az egész házat, mely azonban teljesen zajtalan és üres volt. Azután lekisérte asszonyát szobájába. — Ne félj semmitől asszonyom, — mond Lebic, bizonyosan kísértetekkel álmodtál. — Hogy azonban ezután éjjelenként nyugodtan alhass, lejövök aludni a folyosóra, s ajtód elé fekszem. Midőn már lefeküdt a fiatal nő kinevette önmagát félelméért. — Lebicnek igaza van, — monda magában. Az aggodalom megzavarta eszemet, és azért véltem, hogy a gyertya bele, mely már két hét óta nem volt meggyujtva, még mindig meleg. Erre Laura, a fáradság és kimerültség következtében, mélyen elaludt. E percztől lógva Surcot özvegye teljes bizalommal viseltetett Lebic iránt. — A szellemi képességek teljesen hiányozván nála, az eszelős óriás leginkább hasonlított a megszelídített medvéhez, mely azért ragaszkodik urához, mivel ez táplálja. Jóllehet szolgálatkészsége rendesen ügyetlen és durva volt, mégis igyekezett azt kimutatni, hogy szereti úrnőjét. Azért is minden este asszonya szobája előtt vetett magának ágyat. Az óriási védelme alatt Laura teljes nyugodtan aludt! Sőt bátran elmondhatjuk, hogy túlságosan sokat is aludt!! Mert havonként kétszer, háromszor megesett, hogy este rögtön ellenállhatlan szédülés lepte meg, s ennek következtében oly mély álomba merült, hogy csak a következő reggel ébredt fel. Ha néha e hirtelen jelentkező álmosság felől gondolkozott, a szép özvegy így vélekedék : — Bizonyára attól van, hogy unatkozom, a folytonos tétlenség következtében sürü lesz vérem, s ezért, vagyok oly buta. És valóban Surcot asszony, ki kérőit mind elutasította, lassanként búskomorrá kezdett válni. Eközben időnként egyes események felett kénytelen volt csodálkozni. Azon lakosztályt ugyanis, mely előbb boldogult Surcotó volt, s melynek kulcsai nála állottak, bébekorban szolgálója kíséretében felkereste, ilyenkor úgy tűnt fel neki, mintha ez vagy amaz a bútordarab nem azon a helyen állna, amelyen utoljára látta. Miután azonban azt hitte, hogy talán nem jól emlékezik, rendesen azt monda magában: — Ha nem tudnám, hogy oly rész emlékező tehetségem van ... vagy ha hinnék a kísértetekben ... azt kellene vélnem, hogy a meghalt Surcot lelke szokott éjjelenkint hazajönni. Volt-e Laura gondolatainak valami alapja? Csakugyan meghalt volt Surcot? Meghalt ? Igen. — Ép ugy meg volt halva, mint bármely ember, kinek testét egy óráig vizsgálja két orvos, s végre kijelenti, hogy azon, életnek legkisebb nyoma sem fedezhető fel. Oly tökéletesen meg volt halva, hogy midőn testét koporsóba tették, az teljesen merev és hideg volt. Annál inkább meg kellett halva lennie, mert ha elevenen lett volna eltemetve, bizonyára megfalt volna sírjában. Hogy az olvasó ezt annál jobban megítélhesse, elmondjuk, miként töltötte boldogult azon utolsó napot, melyen szokása ellenére nevetett. 1895 évi május 6-án vagyis forradalmi számítás szerint a köztársaság III. évének 17-ik loreálján Surcot halványan s reszketve kelt fel, és korán elment hazulról. Egész délelőtt minden ezé! nélkül futott ide s tova, mint oly ember, ki türelmetlenül várakozik egy meghatározott perezre, s kinek az idő nem halad elég gyorsan. Végre kilencz órakor felvette Jakobinus kabátját, és prémes süveget tett fel, mert daczára annak, hogy már nem járt a jakobinusok üléseibe , öltözetüket még mindig viselte. — Ezután elindult a Szajna felé. — Mialatt útját bizonytalan léptekkel folytatta, fejében különféle gondolatok torlódtak össze, s anélkül, hogy észrevette volna, több ízben egyes mondatot hangosan ejtett ki. — Hátha mégis vallott, csakhogy megválthassa életét? — mormogá magában, így ballagott végig a Megisserie rakparton egész a Change hídig, ezen azonban mindig nagyobb és nagyobb embertömeg közé elegyedett, mely annál sűrűbben hullámzott, minél tovább ment. A Change-hid túlsó oldalán megfordult. Surcut, a híd ezen részéről elláthatott a Grove-térre, melynek közepén állott a végzetes nyaktiló. — A borzadalmas műszer láttára az illatszerárus halványan mormogá: — Ah! a mai napra ez sem fog hiába itt állni. Azután sápadtan és komoran vegyült a nép közé, és az igazságügyi palotát igyekezett elérni. Sok erőlködés után végre sikerült neki a vasrácsozatig előnyomulni, mely a Barillerie utczában van; ide érve ő sem tett egyebet, mint a már előtte ott levők: megragadta a vasrácsok egyikét, s arra felmászott. Ezen magaslatról az igazságügyi palota udvarának jobb szöglete felé tekintett, ahol alacsonyan boltozott bejárás volt, mely a „Coueiergerie hátsó kapuja“ nevű rácsos ajtóval volt elzárva. — Midőn e kis rácsajtó előtt álló három taligát meglátta, előbbi szavait ismétlő: — Igen, ezek sem fognak hiába itt állni. Lázas várakozás közben folyton a vasrácsba kapaszkodott. A Pelletier-utcza, a notre-damei és Changehidak, és a Barillerie-utcza egészen el volt lepve néppel, mely valóságos tengerként hullámzott egész az igazságügyi palota lépcsőjéig, az ablakok és háztetők szintén tömve voltak kiváncsiakkal. Időről-időre elcsendesedett az embertömeg által okozott zaj és morgás, s a rövid csend után ezer meg ezer torok kiálltotta dühösen és elkeseredve : — Vesszen Fouquier-Tinville! . . . Ma volt ugyanis a visszafizetés napja. Azok lettek ma lefejezve, kiknek parancsára annyi áldozat került a vérpadra. Ma már tizenkilenczedik napja, hogy a nép naponkint megjelenik az igazságügyi palota előtt, és várja a volt közvádló Fouquier Tinville és az előbbi forradalmi törvényszék tagjainak elitéltetését. Fouquier Tinville és társai eleinte azt hitték, hogy ki fognak szabadulni. Ugyanis már nyolcz hónapja múlt, mióta Coffinál és Dumas vezérüket Robespierrel követték a vérpadra. Lebon Józsefet Arras hóhérját, ugyancsak e városban érte el végzete. Barrére és Collott d’Herbois számkivetve lettek, s végre a nantesi tigris Carrier, czimboráival Grandmaison és Pinarddal együtt végeztettek ki a Gróve-téren. Miután Fouquier Tinville és társai még a múlt év szeptember havában lettek bebörtönözve, már azt remélték, hogy róluk egészen megfeledkeztek, midőn hat havi fogság után a Conciergerie tömlöczébe szállíttattak át, és megkezdetett ellenük a vizsgálat. Nem czélunk leírni a tárgyalások folyamát, melynél minden bizonnyal igen sok visszaélés, és lelkiismeretlen cselekvény derült fel, melyet a forradalmi törvényszék tagjai elkövettek. Néhány esetet azonban felemlítünk, melyből kellőleg ki fog világlani, miképen bíráskodtak Fourquier Tinville és teremtményei. (Folytatása következik.)