Egyetértés, 1877. október (11. évfolyam, 251-281. szám)

1877-10-18 / 268. szám

XI. évfolyam. Budapest Előfizetési díj: Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva . Egy évre..........................................20.— Félévre . . . . . . 10.— Negyedévre .• — Egy hóra . . . ...............................1.80 Egy szám 6 krajczár. Hirdetési díj : 9 hasábos petitsor egy­szeri hirdetése 12 kr., többször 10 kr. Bélyeg dij minden hirdetésért kü­lön SO kr. Nyilttér: öt hasábos sor 80 krajczár. 268. szám POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. sss^ysiaat^ema^tBaeaKaísmssssaBssm^xna^aHiicKaxxuBaa^a Csütörtök, 1877. október 18. Szerkesztői iroda: Budapest, IV. himzö-utcza 1. sz. hová a lap szellemi részét illető minden közlemény küldendő. — A küldemények csak bem­entesen fogadtatnak el. Kéziratok csak rendkívüli esetben kö iletnek vissza. Kiadó-hivatal : Budapest, IV. himsö-utcsa 1. sn, hová az előfizetési pénzek küldendők. Az első csata, n. Nem tudnak felhozni egyebet eljárá­suk indokolására, mint azt, hogy ha nem fogadjuk el a kiegyezést, elkerülhetlen a konfliktus Ausztriával. Hanem hát ezt a frázist egyszerűen odadobni nem elég. Magyarázzák meg, mi­ként képzelik maguknak ezt az összeütkö­zést. Ha döntő ok rájuk nézve az Ausz­triával, a hatalommal való összeütközés, akkor tiszta képet kellett maguknak for­­málniok arról, hogy milyen lesz annak természete, milyen lesz befolyása, milyenek lesznek következményei, különben maguk­­viseletének zsinórmértékéül nem vehetnék. Csak úgy világba félni a konflictustól, az ismeretlen valamitől, a mumustól — ez okos embereknél nem lehet cselekvés in­doka vagy irányadója. Élő tehát annak az összeütközésnek mivoltával, horderejével­ hadd lássuk, mennyiben van a félelem alapossága, a veszedelem előrelátható bi­zonyossága indokolva. Mit fog velünk csinálni Ausztria, vagyis az Ausztriával szövetkezett hatalom ? Azon kezdi-e, hogy egyszerűen felfüggeszti az alkotmányt s behoz újra egy hach­­rendszert vagy provisoriumot, vagy pedig beéri azzal, hogy elküldi a mostani mi­nisztériumot s kinevezi helyébe ezt vagy amaz ? Az uj kormány pedig majd felosz­latja az országgyűlést s erőszakoskodással választat egy másikat, mely elfogadja a kiegyezést; és ha így se boldogul, majd egyszerűen fenntartja a kiegyezés tárgyaira nézve a status quot, kormányoz országgyű­lés nélkül; vagy — — de hiszen nem a mi feladatunk kérdezni, hogy igy-e vagy amúgy ; tessék előállani, mondom, miként képzelik maguknak a dolgot. Teljesen hallgatni, vagy legfelebb egy­két odavetett szójárással, homályos félszavak­kal akarni a dolgot elütni — ez nem járja. És hát még azokban a félszavakban is ellenmon­dások vannak. A mameluk seregnek akként van kiadva a jelszó, hogy a conflictusnak a szélsőségekig vitt következményeiből fél­jen, ellenben Tisza csak nemzetgazdászati harczról beszél, Wahrmann már világosan kimondja, hogy ő nem tart az alkotmány felfüggesztésétől, úgy látszik tehát, hogy valami végzetes, valami tragikus dolgoktól sem Tisza, sem W­ahrmann nem fél, csak a mameluksereget tartják a végzetes és tragikus dolgoktól való rettegésnek nyo­mása alatt, s épen azért nem beszélnek, nem magyaráznak, hogy el ne oszoljék magyarázatok beható világítása alatt az a ismeretlentől való félelemnek mameluk tel­kekre azon babonaszerű jótékony hatása, mely alatt mindent megszavaznak. Tehát voltaképen csak nemzetgazdá­szati harczról volna szó s maga ez a harcz oly veszedelmes, hogy tanácsosabb feladni Magyarországnak összes anyagi ér­dekeit a velők szoros összefüggésben levő szellemiekkel együtt, mint magát ezen har­czot megkísérelni. De hát az a „nemzet­gazdászati harcz” is csak frázis marad mindaddig, míg megmagyarázva nem lesz hogy milyen volna, miképen kezdődnek s miként állanának benne előreláthatólag az esélyek. A­míg ezt nem mondják meg, addig ennek megvilágításába, vagy czáfo­­latába se lehet bocsátkoznunk s ismét csak ott állunk, hogy saját felfogásunk szerint ítéljük meg a kormánynak és pártjának megtartását. Mi annak okát, hogy a kormány és pártja a rész­kiegyezéshez, a senki által nem tagadható hátrányos ügyességnek ke­resztülviteléhez ragaszkodik, nagy részben személyes érdekek és tekintetekben véljük feltalálhatni. A kormány és kormánypárt saját hatalmi állását félti, ezért kész el­fogadni bármely hátrányos kiegyezést. Tisza Kálmán megunta az ellenzéki szereplést — ide kell visszamennünk, bár­mennyire unjuk is már a vele való örö­kös foglalkozást — megunván ezt, utat és módot keresett, miként juthatna a kor­mányhatalom birtokába; várni, hogy saját programmjával jöjjön többségbe, nem volt türelme sem neki, sem pártjának; mi volt mit tenni, feladta elveit, penitencziát csi­nált, s megígérte, midőn a kormányra meghívást kapott, hogy fentartja az új ki­egyezés alkalmával a közös vámterületet, s az osztrák bankkal csináltat Magyaror­szágnak nemzeti bankot. Ezzel el volt vetve a koczka a kiegyezés sorsa felett. Belátták odafent azonnal, kivel van dolguk, s a többi nem volt egyéb, mint a követelések­nek folytonos feljebb srófolása, no meg ezt, meg még emezt, s így megy ez most is, lásd : reichsrathban tett módosítások a szeszadótörv­ényen. Hogy Tiszáék most már minden áron keresztül akarják hajtani a kiegyezést, az természetes. A­kinek volt lelke ahoz, hogy ilyen egy­ességet kössön odafent, a­ki két éven át folytonosan rakja zsebre a meg­aláztatást, annak bizony lesz lelke ahoz is, hogy keresztül erőszakoljon mindent ide­­lent is,, bármit mond is hozzá a haza ér­deke. Ő egyedüli mentségét, ha nem is az utókor, de a jelenkor előtt, csak abban keresheti, ha a képviselőház se lesz jobb nálánál, hogy az elkövetett bűnnek lesznek minél több részesei. Hát a kormánypárti többség? Ezen többségnek magvát a régi deákpárt cori­­phaeusai, s kisebb részben a régi balkö­zép kiválóbb egyénei képezik. Ezen fér­fiaknak, különösen a régi deákpárt embe­reinek erős személyes érdekeik vannak abban, hogy az országos ügyek mostani állapotának, a fenálló párt és hatalmi vi­szonyoknak, status quoja továbbra is fen­­maradjon háborútlanul, s ez a döntő ok előt­tük arra nézve, hogy bármiféle kiegyezést elfogadjanak. Ezen férfiak, a hadirendszer és pro­­visorium alatt Deák Ferencz körül sora­kozva főzték ki az 1867-iki kiegyezést, mely azután egyszerre megnyitotta részükre a jelentékeny szereplés, tisztesség, hivatal, kitüntetés, anyagi előnyök bőség­ szaruját. Ez megillette őket, ezt tőlük irigyelni nem lehetett. De a hirtelen felül­kerekedett párt vagy clique — mert azzá alakult csakha­mar — nem vált be olyannak, mint a helyzet megkövetelte volna; hibákra hibá­kat, sőt hibáknál többet, halmozva, néhány év alatt tehetetlenné vált. Nagy szerencsé­jére önkényt ajánlotta fel magát felfrisi­­tésére egy uj elem, a balközép, s azóta a régi deákpárt zöme a legkellemesebb és kényelmesebb helyzetben él. Volt minisz­tereknek, excellentiás uraknak egy egész csapatja ül most nagy képekkel, kényel­mesen, láblógázva az országos ügyeknek nagy tanácsában, míg l­&yette és érezte a miniszterelnök, egy-két más miniszter és az egész balközép dolgozik. Ezek a deák­párti coryphaeusok rokkantak már arra, hogy dolgozzanak, nem eléggé rokkantak még arra, hogy a sutra ültettessenek; ez egy valódi conservativ senatus, mely con­­serválni akarja az 1867-iki művet, azaz azon állást, melyre szert tett ezen rend­szer alatt. Ezek az urak mondják azután azt, hogy Magyarországnak nincs oka elégedet­lennek lenni a mostani állapottal s abban, ha a jelenlegi viszonyok fenállanak to­vábbi tíz évre is, nincs valami nagy sze­rencsétlenség. Azt mondják, hogy az or­szág megbirja a mostani adót, hogy egy két jó termés még s az ország pénzügye rendbe jő; Magyarország pedig földmű­velő ország, melynek nem való a gyár­ipar ; tanuljon, dolgozzék, takarékoskodjék a nép s minden jó­ lesz. Ezen nagy ál­lamférfim bölcsességnek valódi értelme pe­dig ez: mi nagyon meg vagyunk elégedve saját személyes helyzetünkkel, sőt azt mond­hatjuk, soha se hittük volna, (sokan bizony nem is álmodhatták volna) hogy valaha ily kedvező körülmények közzé fogunk jutni; mi ennél többet nem várhatunk a következő tíz év alatt; öregszik is a le­gény, el is szokott az izgalmas tevékeny­ségtől, de még sokkal kellemesebb nézni, miként töri magát helyette más ember. Az adó igaz, hogy nagy, de hát mi meg­tudjuk fizetni, a mi dunnánkat párnánkat nem liczitálják, az idén épen igen jó ter­mésünk is volt, nekünk van földbirtokunk vagy jó hivatalunk, gyáriparral mi soha sem foglalkoztunk s nem is felelne meg ízlésünknek — szóval, mi ki vagyunk elé­gítve, meg vagyunk elégedve, s azért min­dent el kell követni, hogy a mostani sta­­tus quo háboritlanul fenmaradjon. Politikusainknak ezen része képezi nálunk ez időszerűnt a politikai haute vo­­léet, a­melynek csak úgy meg­vannak a maga firtlijei, mint a társadalminak. Igen sokan csatlakoznak hozzá, semmi más in­dokból nem mint abból, hogy feltétlenül csatlakozni szeretnek ahoz, a­mi előkelő, s ezek a kormánypárt szaporításához nem csekély contigenssel járulnak. Az ily fajta nép megszavaz mindent feltétlenül, nem riad az ilyen vissza semmitől, csak „jó társaságban“ tehesse. A hivatalt és egyéb hasznot lesők szomorú fajáról nem is szólok. A balközép régi embereinek, ha le­hetséges még több személyes indokuk van a mostani helyzetnek háborútlan fen­tartá­sára. Ők képezik a szabadelvű pártnak aspiráns és tevékeny részét, ők még csak egy pár év óta jutottak a terített asztal­hoz, melyről már akkor el volt fogyasztva a lakomának java; ők csak attól várhat­ják igényeiknek kielégítését, ha a status­­quo még ezután jó sokáig fennmarad. — Vannak köztük, a­kiknek nem kell hivatal, vagy családi vasút, a­kiket kielégít azon befolyásos szerep, melyet mint a kormány­elnök szívéhez legközlebb állók élveznek, s a­mely befolyás reálisabb, mint a volt Deákpártiaké, bármiként pöffeszkedjenek is azok a deákpárti excellentiás urak. Ezek ki vannak elégítve, boldogok, ha fel­em­líthetik, hogy mit mondott nekik „Kálmán“ mit mondottak meg ők Kálmánnak. És hát mind­ezt adja fel az ember röviden, egy pár év után, akkor, midőn még meg se melegedett a helyén . Nem — — — Ma­gyarországnak helyzete oly előnyös, hogy a meglevő jót koczkáztatni nem szabad, nem­zetgazdászati küzdelmet Ausztriával kez­deni józan és­szel nem lehet, inkább el kell fogadni bármiféle egyességet. megy íme jámbor választó honfitársam, így itt a dolog: az eféle személyes indokok nagy befolyást gyakorolnak leg­fontosabb országos kérdések eldöntésére. Hát híjába, emberek vagyunk. Azért nem is kell kétségbe esni az emberiség sorsa fölött, még azt se mondjuk föltétlenül: ti hazaárulók ! Hanem ha észrevesszük, hogy a dolgok nem jól állanak, nézzünk utána magunk és csináljunk rendet. Meg kell mondani az illetőnek: nem agy­alkodtunk uram! Mi önt azért küldöttük a képvise­lőházb­a, hogy ott a mi akaratunknak ad­jon kifejezést, s azért küldöttük épen önt és nem mást, mert ön azt ígérte nekünk, hogy a haza javát tartja mindenek felett állónak, s mert a haza javát ak­ént mon­dotta előmozdíthatónak, a­mint azt mi is gondoltuk. Ön megígérte, hogy nem fog járulni oly kiegyezéshez, mely az országra nézve káros és szégyenteljes, miért szavazta meg ön a szeszadótörvényt? Javítsa meg erkölcsét, még van rá alkalom, még sok van hátra, még az egész koczkán áll s mi elvárjuk, hogy nem fog kényszeríteni bennünket arra, hogy igaz nevén szólít­suk majd a gyereket. További fejtegetésünk megtételére vár­juk be a czukortörvény tárgyalását, mely hol­nap lesz a képviselőházban napirenden. Mocsáry Lajos: A „függetlenségi kör“ ma csütörtökön délután 4 órakor értekezletet tart. Tárgy­­a ezu koradó törvényjavaslat. A miniszterelnök tegnapi hivatalos tagadásá­val szemben, mintha valamikor a kormánynak a muszkák, vagy a török vasúltállamok fölkelői ré­szére szállított fegyvercsempészetről tudomása volna; arról értesítenek bennünket, hogy a Mohácson történt fegyverlefoglalásról táviratilag értesítette a szolgabíró Tisza belügyér urat. S mi volt a válasz az Eszéknek irányzott és a fölkelőknek szánt fegy­ver­küldeményre. Az a mi volt a muszkák részére gyártott torpedók anyagának lefoglalásakor, hogy mint semleges állam hivatalosan bocsásuk tovább a küldeményt, ha a muszkának van szánva. Ez csak következetesség ama tény mellett, hogy a Thaisz által fel­tartoztatott muszka önkény­tesek csapatostól mehettek a semleges államon ke­resztül törököt verni. Csoda-e aztán, ha a mi hivatalosan taga­dásba vétetik, annak nem hisz senki. B. Simonyi Lajos azt monda­ta, hogy azért interpellál a maga részéről és a székelyek üldö­zése miatt, mivel az eddig (értsd a függetlenségi párt részéről­ e tárgyban tett interpellációk m­o­­dorát és irányát helytelennek tartja. Bo­csásson meg a tisztelt képviselő úr, de az indoko­lásnak ilyen modorát meg mi nem tarthatjuk helyes­nek; nem tartjuk parlamentáris modornak, hogy a képviselők egymás modorát bírálgassák, sőt kény­telenek vagyunk az ily indokolást valódi logikai curiosumnak tartani. Csak azért tenni valamit tör­vényhozói functióban, csak azért interpellálni, hogy az ember a maga másokénál jobb modorát pro­­dukálja — ezt sem valami szerencsés élez és ötlet­nek, sem komoly okoskodásnak nem tarthatjuk. Mint a „B. Corr.“ illetékes forrásból értesül, még n­e­m­ határozta el a közös kormány, mely napra hivassanak egybe a delegátiók; több lap erre vonatkozó híre „egyelőre“ teljesen alap­talan. Szintén alaptalan több lap által hozott azon hír, hogy a pénzügyminiszter jövő héten fogja a képviselőháznak a jövő évi költségvetést előter­jeszteni. A képviselőház mentelmi bizottsága mai ülésében tárgyalás alá vette a járásbíróság felterjesztését Bakcsi sepsi-sz.-györgyi Ferencz képvi­selő mentelmi jogának felfüggesztése tárgyában. A felterjesztés tárgyát az képezi, hogy Bakcsi bizo­­nyos egyént állítólag egy boltban megvert. A bi­zottság egyhangúlag abban állapodott meg, hogy ez esetben a mentelmi jog felfüggesztését fogja a háznak ajánlani. A bizottsági jelentésnek a ház elé terjesztésével Czipple előadó bízatott meg. Muszka állapotok Erdélyben. Az erdélyi állapotok jellemzéséül szolgálhat azon körülmény, bármennyire igyekezzenek is szé­píteni a dolgokat, hogy a fegyverelkobzás és az ennek alapján jelenetezett zsandár és katona hety­­ről alig akad vállalkozó postai után közleményeket tenni. Mióta a távirda hivatalok megtagadták ez ügyre vonatkozólag a magánsürgönyök továbbítá­sát, azóta kiirthatatlanul él az erdélyiek között a gyanú, hogy mindazokat a compromittáltak osztá­lyába sorozzák, a­kik bátorkodnak ez ügyben a központra felvilágosításokkal, adatokkal vagy véde­lemmel szolgálni. Innen magyarázható meg, hogy a lapok álta­lában a legnagyobb összeköttetés, távirati és levél­­beli utánjárás következtében is csak elvétve, s na­gyon tartózkodó és hiányos tudósításokat kapnak. lére Azt szenik kerülő után a tudósítás megléte­felszólított emberek, hogy az ott uralkodó nyomozó rendszernél, a­mely előtt aligha van va­lami szent, nem merik magukat kitenni e sekatu­­ráknak, s netaláni üldöztetésnek. Legközelebb is ki­jelentették előttünk, hogy a legdurvább letagadása az igazságnak, midőn az erdélyi vizsgálatok egész rendszerét törvényesnek vagy csak tisztességesnek is nevezik a fél­hivatalos lapok. Ellenkezőleg a­mi ott történik, az egyenest a megfélemlítést tűzte ki czélul. Nem hiába, hogy a régi rendszer zsan­­dárai teljesitik a rájuk bízott feladatot, de a szó szoros értelmében úgyis járnak el, mintha minden egyes székelyben egy rebelist látnának s ezt min­den áron rá bizonyítani érdemrenddel jutalmazott feladatuk volna. AZ „lIETMfí" TÁItÓL ÍJA, ^ EÖSZÖEÍTS. — Történeti regény. — Irta CHAVETTE JESÍNŐ. Fordította Hentaller Lajos. ELSŐ EÉSZ. — 13-ik folytatás. — Sokkal becsületesebb volt, semhogy nem ér­zett fájdalmat mutasson, s igy már másnap ép ugy a boltban volt, mint azelőtt. Mint oly te­remtmény, melyre hosszabb ideig bizonyos le nem rázható nyomás gyakoroltatott, most uj életre lát­szott ébredni. Midőn az óriás Lebicnek tudtára adták, hogy gazdája meghalt, szokásos hülye nevetésében tört ki, és szentori hangon kiáltá: — Hűje­­ a nagy lyukba vele ! !! A következő reggel már alig emlékezett gaz­dája halálára. S a fájdalom következtében még csak étvágyát sem vesztette el, mert a rendes mennyiségű élelmiszert ép oly szépen elfogyasz­totta, mint annak előtte. Midőn végre a szép Laurára az élet újból kezdett mosolyogni, lelki nyugalomra újra megza­­vartatott. Egyszerre csak félni kezdett, e nagy és üres házban, hol egész éjjel senki sem volt, a­ki védelmezte volna, kivéve a három emelettel feljebb lakó szolgát. Félelme következtében idegei is meggyen­gültek, s úgy tűnt fel előtte, mintha a lakatlan ház éjjel megelevenedett volna. — Tompa lépteket vélt hallani, s a régi bútorok ropogását, melyeket óvatosan mozdítanak ki helyükből. Azonban a legfélénkebbeknek is vannak bá­tor perczei, és igy Laura, egy éjjel, midőn félel­mében nem tudott aludni, kiugrott ágyából, felöl­tözött, felment a lépcsőkön és a feje felett levő helyiségbe lépett, mely meghalt férjének szobája volt, a­hol a zörejt vélte hallani. Midőn a tizennégy nap óta lakatlan szobáiba lépett, oly szagot érezett, a minőt aj kioltott f­aggyú gyertya belé szokott terjeszteni. A szoba azonban üres volt. — Azt kellene hinnem, hogy észrevették jöttömet, s hirtelen elfújták a gyertyát, gondolá magában a fiatal nő. Ezután az asztalhoz ment, melyen ama gyertya állott, melyet boldogult férje utoljára használt. Megtapogatta a gyertya bélét picziny ujjai­val ... és a bél, még meleg volt. Ezen felfedezés következtében újabb félelem szállta meg , bátorsága által elhagyatva és leir­­hatlan aggodalomtól vezéreltetve rohant fel a pad­lás­szobába, hol Lebic aludt. Itt a fiatal nő picziny öklének messze hangzó dobogása szakította félbe az óriás hortyogását. VII. Úrnője kétségbeesett kiáltására Lebic rög­tön talpra ugrott, s kijött szobájából.­­ Egyik kezében lámpával, a másikkal Laurát támogatva kutatta keresztül az egész házat, mely azonban teljesen zajtalan és üres volt. Azután lekisérte asszonyát szobájába. — Ne félj semmitől asszonyom, — mond Le­bic, bizonyosan kísértetekkel álmodtál. — Hogy azonban ezután éjjelenként nyugodtan alhass, le­jövök aludni a folyosóra, s ajtód elé fekszem. Midőn már lefeküdt a fiatal nő kinevette ön­magát félelméért. — Lebicnek igaza van, — monda magában. Az aggodalom megzavarta eszemet, és azért vél­tem, hogy a gyertya bele, mely már két hét óta nem volt meggyujtva, még mindig meleg. Erre Laura, a fáradság és kimerültség kö­vetkeztében, mélyen elaludt. E percztől lógva Surcot özvegye teljes biza­lommal viseltetett Lebic iránt. — A szellemi ké­pességek teljesen hiányozván nála, az eszelős óriás leginkább hasonlított a megszelídített med­véhez, mely azért ragaszkodik urához, mivel ez táplálja. Jóllehet szolgálatkészsége rendesen ügyet­len és durva volt, mégis igyekezett azt kimu­tatni, hogy szereti úrnőjét. Azért is minden este asszonya szobája előtt vetett magának ágyat. Az óriási védelme alatt Laura teljes nyugod­tan aludt! Sőt bátran elmondhatjuk, hogy túlságosan so­kat is aludt!! Mert havonként kétszer, háromszor meg­esett, hogy este rögtön ellenállhatlan szédülés lepte meg, s ennek következtében oly mély álomba merült, hogy csak a következő reggel ébredt fel. Ha néha e hirtelen jelentkező álmosság fe­lől gondolkozott, a szép özvegy így vélekedék : — Bizonyára attól van, hogy unatkozom, a folytonos tétlenség következtében sürü lesz vérem­, s ezért, vagyok oly buta. És valóban Surcot asszony, ki kérőit mind elutasította, lassanként búskomorrá kezdett válni. Eközben időnként egyes események felett kénytelen volt csodálkozni. Azon lakosztályt ugyanis, mely előbb boldo­gult Surcot­ó volt, s melynek kulcsai nála állot­tak, bébekorban szolgálója kíséretében felkereste, ilyenkor úgy tűnt fel neki, mintha ez vagy amaz a bútor­darab nem azon a helyen állna, a­melyen utoljára látta. Miután azonban azt hitte, hogy talán nem jól emlékezik, rendesen azt monda magában: — Ha nem tudnám, hogy oly rész emlékező tehetségem van ... vagy ha hinnék a kísértetek­ben ... azt kellene vélnem, hogy a meghalt Sur­cot lelke szokott éjjelenkint haza­jönni. Volt-e Laura gondolatainak valami alapja? Csakugyan meg­halt volt Surcot? Meghalt ? Igen. — Ép ugy meg volt halva, mint bármely ember, kinek testét egy óráig vizs­gálja két orvos, s végre kijelenti, hogy azon, élet­nek legkisebb nyoma sem fedezhető fel. Oly tökéletesen meg volt halva, hogy midőn testét koporsóba tették, az teljesen merev és hi­deg volt. Annál inkább meg kellett halva lennie, mert ha elevenen lett volna eltemetve, bizonyára meg­­falt volna sírjában. Hogy az olvasó ezt annál jobban megítél­hesse, elmondjuk, miként töltötte boldogult azon utolsó napot, melyen szokása ellenére nevetett. 1895 évi május 6-án vagyis forradalmi szá­mítás szerint a köztársaság III. évének 17-ik lo­­reálján Surcot halványan s reszketve kelt fel, és korán elment hazulról. Egész délelőtt minden ezé! nélkül futott ide s tova, mint oly ember, ki türelmetlenül várako­zik egy meghatározott perezre, s kinek az idő nem halad elég gyorsan. Végre kilencz órakor felvette Jakobinus kabátját, és prémes süveget tett fel, mert daczára annak, hogy már nem járt a jako­binusok üléseibe , öltözetüket még mindig vi­selte. — Ezután elindult a Szajna felé. — Mi­alatt útját bizonytalan léptekkel folytatta, fejében különféle gondolatok torlódtak össze, s anélkül, hogy észrevette volna, több ízben egyes mondatot hangosan ejtett ki. — Hátha mégis vallott, csakhogy megvált­hassa életét? — mormogá magában, így ballagott végig a Megisserie rakparton egész a Change hídig, ezen azonban mindig na­gyobb és nagyobb embertömeg közé elegye­dett, mely annál sűrűbben hullámzott, minél to­vább ment. A Change-hid túlsó oldalán megfordult. Surcut, a híd ezen részéről elláthatott a Grove-térre, melynek közepén állott a végzetes nyaktiló. — A borzadalmas műszer láttára az illatszerárus halvá­nyan mormogá: — Ah! a mai napra ez sem fog hiába itt állni. Azután sápadtan és komoran vegyült a nép közé, és az igazságügyi palotát igyekezett elérni. Sok erőlködés után végre sikerült neki a vasrá­csozatig előnyomulni, mely a Barillerie utczában van; ide érve ő sem tett egyebet, mint a már előtte ott levők: megragadta a vasrácsok egyikét, s arra felmászott.­­ Ezen magaslatról az igazság­ügyi palota udvarának jobb szöglete felé tekintett, a­hol alacsonyan boltozott bejárás volt, mely a „Coueiergerie hátsó kapuja“ nevű rácsos ajtóval volt elzárva. — Midőn e kis rácsajtó előtt álló három taligát meglátta, előbbi szavait ismétlő: — Igen, ezek sem fognak hiába itt állni. Lázas várakozás közben folyton a vasrácsba kapaszkodott. A Pelletier-utcza, a notre-damei és Change­­hidak, és a Barillerie-utcza egészen el volt lepve néppel, mely valóságos tengerként hullámzott egész az igazságügyi palota lépcsőjéig, az ablakok és háztetők szintén tömve voltak kiváncsiakkal. Időről-időre elcsendesedett az embertömeg által okozott zaj és morgás, s a rövid csend után ezer meg ezer torok kiálltotta dühösen és elkese­redve : — Vesszen Fouquier-Tinville! . . . Ma volt ugyanis a visszafizetés napja. Azok lettek ma lefejezve, kiknek parancsára annyi áldo­zat került a vérpadra. Ma már tizenkilenczedik napja, hogy a nép naponkint megjelenik az igazságügyi palota előtt, és várja a volt közvádló Fouquier Tinville és az előbbi forradalmi törvényszék tagjainak elitél­tetését. Fouquier­ Tinville és társai eleinte azt hit­ték, hogy ki fognak szabadulni. Ugyanis már nyolcz hónapja múlt, mióta Coffinál és Dumas ve­zérüket Robespierrel követték a vérpadra. Lebon Józsefet Arras hóhérját, ugyancsak e városban érte el végzete. Barrére és Collott d’Herbois szám­kivetve lettek, s végre a nantesi tigris Carrier, czimboráival Grandmaison és Pinarddal együtt vé­geztettek ki a Gróve-téren.­­ Miután Fouquier Tinville és társai még a múlt év szeptember havában lettek bebörtönözve, már azt remélték, hogy róluk egészen megfeledkeztek, midőn hat havi fogság után a Conciergerie tömlöczébe szállíttattak át, és megkezdetett ellenük a vizsgálat. Nem czélunk leírni a tárgyalások folyamát, melynél minden bizon­nyal igen sok visszaélés, és lelkiismeretlen cselekvény derült fel, melyet a for­radalmi törvényszék tagjai elkövettek. Néhány esetet azonban felemlítünk, melyből kellőleg ki fog világlani, miképen bíráskodtak Fourquier Tinville és teremtményei. (Folytatása következik.)

Next