Egyetértés, 1877. december (11. évfolyam, 312-341. szám)

1877-12-01 / 312. szám

rendkívüli fénnyel hozatott színre, ezért egy föld­szinti támlásszék ára B frankról 20-ra emeltetett. E darab is azon hibákban szenved, mint Nérója, hogy nem színmű, hanem jelenetezett képek, köl­tői nyelv, hatásos jelenetek és gyönyörű részletek. A különbség csak az, hogy Cleopatra utolsó felvo­nása el van nyújtva. Cossa római köl­tő lévén a közönség már ezért is sokat tesz, a bírálat eny­hébb, és jövedelmes elsője volt az igazgatónak. Taps és kihívásban hiány nem volt, de­ pazarság sem. Azonban a tapsok Florenz büszkeségét Ghe­­rardi del Testát és Lunnert nem homályosítják el a nemzet színpadán. Florenz nem főváros, de olasz Athén maradt. Hazámfiait érdekli, hogy Donadio Bianca az „Alvajáróban“ és „Sevillai borbélyban“ hó­dítja és ragadja el Florencz után Rómát. A fel­emelt árak daczára is a nagy Argentina min­dig zsúfolva van. Az elbájolt közönség a dal köze­pébe beletapsol, és újráztat, végén alig lesz vége a tapsnak. Az impressáriótól ének­ ültem, hogy de­­czemberben B.-Pestre mennek és 12 előadásra van­nak szerződve. Josefy úr, Silori, taganini tanítványa tár­saságában hangversenyzett. Ámbár az Argentíná­ban lap­okra ragadták a közönséget, a terem soha sem volt zsúfolásig. Megérdemelték volna. Josefy úr 22 éves lévén, még a nagyok (mert már nagy) nagyja közzé juthat. Silovi pedig vagy 85 év óta aratja a bámulatot egyetlen húron való játékával. S oly könnyen ne lehessen reá ismerni, összekavar­­­­ják egy vele összefüggésben egyátalán nem való üg­gyel t. i. az eperjes-tarnovi vasút egyesítésé­vel. De bizton reméljük, hogy ezen turpisság fel fog fedeztetni, és ezen ügy, melyben tömérdek büntetésre méltó cselekmény fordul elő — azon fórumhoz fog utasitatni a hova illik — a bünfe­­nyitő bíróság elé. Azt halljuk innen-onnan emlegetni, hogy most már gyorsan, rögtön sietni kell az ügy ren­dezésével, különben a vasút csődbe jut. Ez merő taktika. Van­ elég ut és mód a vasút bajait orvosolni, a­nélkül, hogy az állam maga több rendben újból károsittassák. Az engedélyezett bankok faiseu­­rok és azok, kik idő előtt osztozkodtak a fictiv kiszámított nyereségben hozzanak egy kis áldoza­tot, adják vissza a 18 millió forint egy kis részét. Az országgyűlés többségét pedig kérjük: ve­gyék szigorúan ezen dolgot és intézkedjék, hogy ezen vasút ügyei az állam hitele és a részvényesek azonos érdekeinek szemmel tartása mellett ren­­deztessenek.­ A­mi a vasutat magát illeti, az állam vegye azt kezébe, egyesítse a magyar állam­vasúttal, mely­nek kiegészítő részét képezi. Kezében lesz azután egy egységes budapes-szolnok-ruttka-oderbergi­ vo­nal. Folytathat jövőre egészséges tarifa-politikát. Kimutatjuk egy közelebbi czikkben ennek keresz­tül vihetőségét, úgy hogy az,, állam nemcsak a rész­vényeknek biztosi­ott egész 5 °/°-át csonkitatlanul kifizetheti, hanem ezen felül még nevezetes meg­takarításokat is eszközölhet. Azon felül helyre ál­líttatnék a különféle állam- és egyéb biztosított papírok most már másodszor megingatott hitele. A Franczia állapotok. Párisból már a múl éjjel fegyverszüneti hí­reket hozott a táviró. Mac Mahon mielőtt az ál­lamcsíny végzetes eszközéhez folyamodott volna, kissé gondolkozóba esett. Vagy nem látta még a talajt eléggé előkészíttetnek, vagy nem vár sikert az erőszaktól. Ez indokok vezethették őt, hogy habár a sza­kítás előkészítése végett is, a köztársasági párt te­kintélyes férfiaival, mint a kamara elnöke Grévy tanácskozásokat tartott. Barbie senator őszintén kijelentette Mac Ma­hon előtt, hogy az általános izgatottság ellenében nincs más mód, mint visszatérni a rendes parla­menti kormányzathoz. A francziák különben már el voltak készülv­e egy deczember 2-ikához. Mac­ Mahont értesítet­­­­ték, hogy a két kamara elnökeinél több senator és képviselő lépéseket tett a parlamenti tanácskozások biztonsága végett. Felvilágosításokat kértek és ta­nácsokat osztogattak azon mód tekintetében, mely­nek szükségét érzik, hogy a parlament két háza biztosítva legyen minden meglepetés és erőszak ellenében. Mac-Mahon végre is nem tehetett egyebet, mint megnyugtatni igyekezett a kamarák két el­nökét, hogy aggodalmaik alaptalanok, s nincs mi­től tartaniok. Vajjon megnyugodtak-e ebben a képviselők, senatorok, az már más kérdés, de mindenesetre jellemző, hogy az államcsíny veszélyére gondolni időszerűnek tartották a képviselők. Az érintkezést, melybe Mac-Mahon a ka­mara elnökeivel lépett, nem fogják fel kedvezőtle­nül a lapok. Egy mai távirat erről következőleg nyilatkozik: A tábornagy értekezése a senatus és a ka­mara elnökeivel, Audiffret-Pa­sq­uier és Grévy urak­kal kedvező hatást tesz, sokan ezt első lépésnek tekintik az ar­gementhoz. A Constitutionel és Soleil cons­ „ilják, hogy békítési eszme jutott ki­fejezésre. A Constitutionel írja: A jég meg van törve, a bizalom visszatér. A Republique Frangaise elismeri a tábor­nagy megnyugtató kijelentéseit a nemzeti képvi­selet biztonságát illetőleg, de ez nem is volt szük­séges, sohasem tartották Mac-Mahont oly ember­nek, ki bűnös tervekre adná oda magát a köztár­saság ellen. A mondott lap tudni szeretné a tá­bornagy gondolatát a válság megoldásáról. A Journal des Debats elmondván, Audiffret mikép nyilatkozott a tábornagy így szól: audiffret megértető a tábornag­gyal, hogy szóljon Waddington és Bertaud urakkal. Hogy azon lázas állapot, melybe Francziaor­­szágot a Mac-Mahon által fölidézett viszályok keverték, mily rendkívül zavarólag hat az ipar- és kereskedelem érdekeire, arról­­ fogalma lehet olvasóinknak. Csakhogy Francziaor­szág, a millár­­dokat könnyű szerrel fizető iparállamban még a legkomolyabb árakban sem veszik oly lelkiismeret­­lenül e pangást, hanem kényszerítve érzik magu­kat behatóan tanácskozni a szükségesek fölött. Így a fenyegető bajok elhárítása végett rögtön elha­tározták, hogy tizenhárom tagból­­ álló enquetet választanak az ipar és kereskedelem sanyarú hely­zetének megvizsgálására. De a választás osztá­­lyonkint történik, és így remélik, hogy a bizott­ság a kormány iránt barátságos elemekből fog alakulni; e mellett szavazott 156, ellene 136. Feray előadó mondja, hogy a bizottság egy­hangúlag konstatálta a válságot, és a rendes vá­lasztási módot kívánja. Rouland bankkormányzó a válság okairól beszélt, melyek részben állandóak, a­melyek ellen nincs segítség; ide tartoznak az amerikai állapotok és a tarifák változása; de a kiskereskedés és a phantasie ipar állapota sürgős segítségre szorul. Ez a bizalom visszatérítésétől függ, ezért a költségvetést gyorsan meg kell sza­vazni, és a politikai fegyverszünetet megkötni. De Normandie a kereskedők panaszairól így szól : Hogy roszul ment, az nem ritka dolog, de most üzletek nincsenek is és teljes pangás állott be. Rajzolja továbbá a stádiumokat, melyeken a válságok rendesen átmennek: bérleszállítás, munkások elbocsátása, a munka megszüntetése és a cAid. Tisztes kereskedők panaszkodtak előtte sor­suk fölött; ő vigasztalta őket, de azt válaszolták: ki fogja födözni esedékes váltómat. Porriquet senator a bizottság együttes vá­lasztását kívánja. A baloldal az eddigi választási módot védi. Az ülés felfüggesztetik. A bizottság még egyszer jelentést tesz, és a javaslat ellen nyi­latkozik. Porriquet kijelenti, hogy arról van szó, hogy a politikai irányzat távoltartassék, mert úgyis május 16-kának rójják föl a válságot. A baloldal nyugtalankodik, a jobboldal biz­tos győzelméről, zsebében­­ hordja a távollevők sza­vazatait . Kassa-oderlbergi vasúi. A képviselőház vasúti bizottsága ma veszi tárgyalás alá e vasút viselt dolgait. Mi szólottunk ez ügyről már lapunk múlt évi 93—99. számá­ban, midőn kimutattuk, hogy „bizonyos urak“ a vasútnak bőven engedélyezett 58.237.800 frt név­leges épitési tőkéjéből legkevesebb 18 millót szép­­szerével elpárologtattak. Ezen jó urak most mindent elkövetnek, hogy a kormányt reá bírják : egyrészt hogy a vasútnak biztosított 2.948,390 frt évi kamatra újabban 170,673 frttal felebb emeltessék, másrészt, hogy a részvényeseknek biztosított évi kamat 193,577 frttal megnyirbáltassék. Mert ezentúl a biztosított 5 °­ C helyett csak 4 °­ C-ot kapnának. Az államhitel elleni merénylet, a jogi fo­galom arczul csapása és a jó­hiszemü állambiz­­tositókban részesülő papir­birtokosok megrontá­sára pokoli módon létrehozott szerződés 1876. évi április hó 8-án köttetett meg. Múlt évi április 19-én kellett volna a rend­kívüli közgyűlést megtartatni, mely hivatva lett volna a szerződést a részvényesek által helybenha­­gyatni. De a faiseur-ök kisebbségben lévén, ha­szontalan ürügy mellett törvénytelennek nyilvání­tották és feloszlatták ezen közgyűlést. Kormány­­biztos és államügyész hallgatólag tudomást vettek ezen botrányos eljárásról. A faiseurök „időt nyerve mindent nyerve“ azalatt iparkodtak többséget szerezni. Bizonyos mérvben az állam tulajdonát (közös activa) képező 25,000 db kassa-oderbergi vasúti részvényekből segítséget kapván, 1876-iki jun. 1-én tartott ren­des közgyűlésben egy rakás kikölcsönzött részvé­nyek és strohmannokkal többségre vitték a fen­­nebb említett szerződést. A budapesti váltó- és ke­reskedelmi törvényszék alaki hiba következté­ben visszautasítá­s kijátszott részvényeseknek a közgyűlési határozatok megsemmisítésre beterjesz­tett panaszát. A királyi tábla megerősíti ezen ala­kilag történt visszautasítást. Kiemelendő, miszerint a törvényszékek érdemileg nem is bocsájtkoztak ezen ügy bírálatába. Ergo mindeddig helyben­hagyva nincs. Mi bizton vártuk, hogy az államügyész fel­fogja karolni ezen a legtöbb hírlap által szellőz­tetett nagyfontosságú ügyet. De nem történt mind­eddig. Az államügyészi ex offo eljárás nálunk pium desiderium. Különben nem volna annyi fai­­seur, ki az olcsó hazafiság-fitogtatás leple alatt csak azon iparkodik, hogy m­i módon szedhesse meg magát a nemzet vagyonából. Mindazonáltal még sem volt a kormánynak annyi bátorsága ezen kassa-oderbergi vasút függő ügyeinek rendezéséről szóló törvényjavaslatot — mint eredetileg c­­élozva volt — legkésőbb 1876. június elején a képviselőház elébe terjeszteni. Ha­nem tévé azt egy évvel később f. ó, máj. 9-én. A siker biztosítás czéljáb­ól folyton folyvást halasztatik az ügy tárgyalása, mely csak most vé­tetik a vasúti bizottságban tárgyalás alá. És hogy hogy előtt, A h­­á­b­o­r­ú. Szulejman pasa viselt dolgairól napról napra érkeznek hírek. Mint e hírekből kitűnik,­ Szu­lejman kilépett eddigi visszavonultságából, s ámbár még­­ nem ment át egyenes támadásba, gyakori és sikerült kémszemléivel az oroszokra nézve aggasztólag feszegeti Vladimir nagy­­herczeg támpontjait, nevezetesen a pirgoszi, mecs­­t­kai és trszteni­ki hadállásokat. E koraszemlék min­den újabb alkalommal nagyobb és­­ nagyobb had­erők által tarttattak, úgy hogy a f. hó 27-én Trsztenik felé tartott kémszemlében már 40 zász­lóalj gyalogság, és a megfelelő lovasságon kívül még nyolcz üteg vett részt. E kémszemle folytán kiderült, hogy Vladimir nagyherczeg haderejé­nek nagyobb része e tájon van összevonva, s mi­nélfogva most már csak Szulejman­tól függ, hogy még nagyobb haderővel az e tájon levő oroszokat hátrább nyomja, vagy pedig balszárnyá­val nyomuljon előre a gyönge orosz jobbszárny ellen. A helyzet kiismerése a törököknek a pir­goszi győzelmes kémszemle veszteségeit is bele­számítva, halottak és sebesültekben összesen 1144 emberükbe került, de azért a kémszemle czóijának elérésén felül dús kárpótlást találnak abban, hogy az oroszok csupán Trsztenik táján 2000 embert vesztettek. Mehem­ed Ali hadműveleteit illetőleg­­ még mindig késnek a gyors eredményt jelentő, várva­­várt hírek, s a­mi hírek jönnek, azok egymásnak ellenmondanak. Egyik hír szerint Mehem­ed Ali Orhánijéból hátrább vonult volna. Egy másik hír szerint azonban még mindig ott van, csak­hogy nem bent a városban, hanem kiváló, jól megerősített táborban. Egy harmadik szerint Mehem­ed Ali még csak táborba sem szállt, mert tisztek híjában még nem szervezhette a Plevna fölmentésére indulandó hadsereget. Azt his­szük, hogy mindhárom hír nem egyéb talál­gatásnál, melyre a Mehem­ed üli titkolódzása miatt adatokban szűkölködő tudósitók szorulva vannak. A dicsőségnek azon halavány mázát, melyet az oroszok Karsz bevételével fegyverekre kentek, a „Daily Telegraph“ távirata egészen lezsarolta. Mint e távirat jelenti, Karsz egy pasa árulása következtében jutott az oroszok kezébe, mi annyi­val inkább hihető, mert Karsz hirtelen elestének csakis így van értelme. Áll tehát még mai napság is II. Fülöp mac­edoni király azon mondása, hogy nincsen olyan magas bástya, melyet egy aran­­nyal terhelt öszvér átugorni nem bírna. Figyelmeztetjük és kérjük tisztelt előfi­zetőinket, kiknek előfizetésük e hó végével lejár, hogy újabb megrendeléseiket mielőbb megtenni méltóztassanak, nehogy a lap küldésében fenn­akadás történjék. Előfizetési árak Deczember hóra — Deczember—február — Deczember—május — Lapunk minden nap ünnepek után következő napokon is megjelen. Az előfizető nevének, czimének, lakhelyének s az utolsó postának tisztán s olvasható kiírását kérjük,hogy a lap szétküldésében hiba ne történjék. Régi előfizetőink legezélszerűbben cselekszenek, ha ozemszalagjukat a postautalvány szélére ragasztva beküldik a kiadóhivatalnak. IPHF” Az előfizetési pénzek és postai utal­ványok Budapestre az „Egyetértés“ kiadóhiva­talába (hímző utcsa 1 szám alá) küldendők. Az „Egyetértés" kiadó­hivatala, ÚJDONSÁGOK. ~­ A közoktatásügyi miniszter mint értesülünk, helybenhagyta a főváros közön­sége által az elemi népiskolai tanítók próba, ille­tőleg verseny-előadásainál követendő eljárásra nézve kidolgozott rendszabályzatot; egyúttal elrendelte, hogy e szabályzat a polgári iskolai tanítók által tartandó próba előadásokra nézve is alkalmaz­­tassék.­­ Hogy a pápa halála már legköze­lebb várható, az bizonyos. Bizonyítja ezt az is, hogy a Rómához legközelebb álló két magyar lap szerkesztőségeiben már a pápa életrajza, necrológja nemcsak megírva, de — mint hitelesen értesülünk — már ki is van szedve. — A Niké Lina ügyben ez ideig párbaj vívottak és kihívók ellen, írja a „M. Híradó,“ a budapesti törvényszék büntető osztályánál a vizs­gálat meg lett indítva. Follmann Alajos vizsgáló bíró fogja a vizsgálatot vezetni.­­ A párbajok elaludtak, a rendőr­ség felébredt. Budapest egész közönsége legna­gyobb érdeklődéssel kérdezgette folyvást a folya­matban levő „becsület“-kérdések elintézését: meg­­volt-e a párbaj? nem talált egyik golyó sem? hát a második duellum? hát a harmadik? — csak a rendőrség feküdt a fülén, s nem hallotta meg a tíz lövést, hogy útját állja a becznek. Ha nem azt igenis tudomásul vette, mikor egyik fél (ki előtt a kihívó tisztességes voltáért a kihívó segédei nem merték a becsületbíróság tüzébe tenni kezüket), maga hozta nyilvánosságra, hogy ez esetben nem vív, mert a lovagiság tiszta fegy­verére nem ejthet foltot az által, hogy kétes kéz­ben levővel méri össze. A párbajok szerencsés el­­puffogása után szerdán este elkezdték az ólálko­dást a titkos rendőrök a „Pesti Napló“ és „E­g­y­e­t­é­r­t­é­s“ szerkesztőségei előtt, s megje­lent nagy titkolózva H. rendőrtiszt Bartók La­jos urnál is (az „Üstökös" „néhai“ Don Pedrő­­jénél), a „Ilon“ szerkesztőségében. Bocsánatot kért, „de T­h­a­i­s­z főkapitány urra a miniszter úr parancsolt rá, a­ki nagyon haragszik a sok pár­baj miatt, kérdezteti, hogy hol tetszik lakni, kéri írásban adni, hogy nincs párbaja.“ Bartók Lajos ur névjegyére felirta lakását, de reversalist adni arról, hogy „nincs párbaja“, vonakodott. Erre a rendőrtiszt barátságos érdeklődéssel tudakolta meg, meddig időz Bartók L. úr a szerkesztőség­ben? hát a színházban? hát a vendéglőben? mit fog vacsorázni? mikor megy haza a kávéházból, s hánykor kél fel ? mely kérdésekre Bartók L. úr a legelőzékenyebb készséggel, sőt a nem kérdet­­tekre is megfelelt. Őrizték is az Athenaeumot s az „Egyetértés“ szerkesztőségét, s mint a rendőr­tiszt figyelmeztetett, nemcsak a Bartók L. ur, hanem b. Kaas, Urváry és gr. Batthyányi, Har­kányi s b. Uchtritz urak lakásait is. Sőt megtör­tént az, hogy mikor Bartók L. ur csütörtök reg­gel a torna felé tartott, hol már évek óta rendes látogató Keresztesi vivő óráin , egy rendőr hűséges fedezetéül szolgált egész odáig, s aztán az ajtó­ban várta végig a kardok csattogását: — az alatt felőle akár igazi párbajt is ledolgozhattak volna. Mindé nagy elővigyázat természetesen most post festa, mikor a jeunesse dorée már beleunt a kudarczczal végződött hadjáratba, mely a seasont volt hivatva méltán nyitni meg, a a lyonok nyu­­gosznak a vértelen babérokon, s az ügyészség még buzgóbb hévvel kutat a jsegédeknek az elinté­zett párbajokat nyugtázó „nyilatkozat“ — kéz­iratai után. — Esztergom, nov. 30. (Távirat.) Bo­­ronkay Lajos megyei főjegyző ügyében ma ho­zott ítéletet az esztergommegyei fegyelmi választ­mány. A vádlott főjegyző a pesti levél körüli mu­lasztásért dorgálásra ítéltetett, — de hivata­lába visszahelyeztetett. —­ Egész Esztergom megye lázas izgatottsággal várta az ítélet kihirdetését, mert habár a tárgyalás folyamata alatt mindenki meggyőződhetett a vádlott főjegyző ártatlansága felől, mégis tartottak tőle, hogy a presszó alatt álló fegyelmi választmány ítélete a főjegyzőre nézve nem lesz kedvező. — Dr­. Fleischer kolozsvári egyetemi ta­nár öngyilkosságáról egy távirati értesítés után már tettünk említést. A tudós tanár e megdöb­bentő elhatározása élénken foglalkoztatja az er­délyi művesz köröket. Mint a „M. Polgár“ beszéli, a professor öngyilkosságának híre legelőbb a szín­házi előadás alatt terjedt el. A­ hírre Fleischer több ismerőse s barátja a boldogtalannak a színház szom­szédságában levő lakására siettek, hol valóban bor­zasztó látvány tárult fel­. A hálószoba szőnyegén dr. Fleischer Antal, nyakán iszonyú vágásokkal vérében úszott. A szerencsétlen férfiú typhusban szenve­dett, s ez állapotában követte el a borzasztó tet­tet. Egy másik és — sokkal több valószínűséggel bíró versió szerint dr. Fleischer életunt, kedély­beteg ember volt, — s ez tette öngyilkossá. Ha­lála előtt egy levelet irt, melyben bocsánatot kér, hogy ilyen undorító módon vet véget életének, de miután chemiai laboratóriumába nem mehetett el, s onnan mérget nem hozhatott, — kénytelen volt torkát metszeni el. Az irtóztató vágást egy bo­rotvával hajtotta végre 8 és 9 óra között. — A beteg ágya mellett levő felügyelőnőtől már korábban egy borotvát kért, hogy tyúkszemét ki­vághassa. Később felügyelőit távozásra kérte, hogy nyugodhassék. Midőn magára maradt, kezébe vette borotváját ágyában, s torkát átmetsző, úgy lát­szik, a küzdelemben felállott ágyában, s onnét a földre esett, hol a borzasztó vérveszté­sra pár percz alatt meghalt, s minden segítség hiábavaló volt. E­­ eset mély részvétet keltet az egész városban. Fr. Fleischer a kolozsvári tudományegyetemnek egyik legszorgalmasabb, kitűnő készültségű vegy­tanára volt. Társaságba nem járt, rendesen szóta­­lan, magába vonult ember volt, sokat dolgozott, s egészen szakmájának élt. Említett levelében bocsánatot kért öngyilkosságáért is, s dr. Fischer Lajos ügyvédet kérte fel, hogy ügyeit — melye­ket különben teljesen rendben hagyott — ke­zelje halála után. Dr. Fleischer takarékos em­ber volt, s szép — állítólag 20—30,000 forint va­gyona volt, mi­nt tanári állása is szép jövedelmet biztosított, melyet a­lig költött el. Mindenesetre ala­posabb azon feltevés, hogy búskomorság vitte e szomorú lépésre, mint a typhusos önkivüli állapot. Ez utóbbi esetet csaknem kizárja ama hátraha­gyott levél, melyben maga elitéli öngyilkossága eszközét. Látszik, hogy gondolkozott halála felől, látszik, hogy mint chemicus valami gyorsan ölő szerre gondolt, de laboratóriumába már nem jut­hatott, környezetétől pedig nem várhatott e tekin­tetben szolgálatokat. — St.­Louis amerikai város kereskedelmi jelentőségéről s az ottani élet köréből érdekes kapczolatot küld amerikai levelezőnk a következők­ben : Az itteni ötszázezer lakos között rendkívül sok a német és cseh. E város rendkívül nagy üzletet folytat, kivált a déli tájjal; az úgynevezett „Union depot“ közelébe csak úgy juthatnak a vo­natok, hogy mintegy egymás hátán töltes­geri­­­ezeken és alagutakon keresztül robognak be, s mindjárt is mennek tovább. A forgalmat aztán élénkítik a minden képzelmet felülmúló központi­vaspálya hálózatok, az egész város teli de tele van levonatokkal. Az ember akár sohase megy gyalog, 5 cent, vagyis 10 lrért elszállítják 4—5 angol mérföldnyire. A ló­vonat kocsijai nincsenek felosztva bőr­ ruganyos nagy deszka-ülésekre, hogy a­kinek pénze van, az kényelmesen üldögél, más meg csak úgy döczöget. Egyforma itt mindenki. A vasutaknál is csak kétféle hely van, az se ké­nyelmi szempontból, hanem hogy az egyiken pi­pázni is lehet, a másikon nem szabad. Hanem vannak aztán a sokféle klassis helyett alvó­ kom­­pék, konyhák s egyéb helyiségek, úgy hogy ha az ember utazik, akár úgy él, mintha ki se moz­dult volna a városból, még végig is sétálhat a vonat két oldalán levő szakadatlan járón, mert a yankee nem a látszatra, hanem az igazán czélsze­­rűre ad sokat. gek A­ borzasztó tengeri szerencsétlensé­g egy vérfagyasztó részlete volt a „Huron“ ame­rikai hajó elsülyedése, mely a múlt héten lett azon­­ éktelen vihar áldozata,a ’ ’ " európai s amerikai partjai mely az atlanti oczean „ „ közt űzte borzalmas já­tékát. A hajó Monroe-erődétől Havannába volt út­ban s szombaton hajnali 2 órakor Carolina part­ján Kittyhazok mellett oly szélvészben, mely órán­­kint 70 angol mértföld sebességgel haladt, szenve­dett törést. A hajó tönkre ment s a rajtas volt 135 személyből az­ eddigiek szerint csak 35 menekült meg. Egy zászlós, két mérnök s a fizetőmester mind vizbefult. A hajó távol volt oly helytől, hol segítségére lehetett volna menni. A menekültek alig voltak félig felöltözve. Számos holttest vető­dött a partra, egy része most is a szirtek közti hullámokban verődik. A katasztrófának oka az volt, hogy a szélvész a partnak járt, s ez ködbe volt borulva. A kapitány és hadnagy egyszerre fúltak meg. A menekültek úszással jutottak a partra. A vihar még vasárnap is oly mértékben dühöngött, hogy a hajó roncsát nem lehetett meg­közelíteni.­­ A folyó évi lóösszeírás eredménye szerint az osztályozás alkalmával részben igazolat­lanul, részben betegség, elhullás, eladás, vagy tá­vollét miatt összesen 315 ló nem vezettetett elő. A honvédelmi miniszter ennélfogva, — mint érte­sülünk — utasította a fővárosi hatóságot, hogy azon lótulajdonosokat, kik lovaik elővezetésének elmulasztását kellően igazolni nem képesek, pénz­bírsággal büntesse, s a szóban forgó lovak utóla­gos elővezetését ugyanazon büntetés terhe mellett azonnal rendelje el. — A „szepesi-kör“ f. ó. deczember hó 4-ikén, kedden este 8 órakor tartja alakuló közgyűlését az ezelőtt L­o­o­g-féle sörcsarnok külön szobájában, (magyar-meza 4. sz. a. a Hlatky­­féle kávéház átellenében), miről az illetők ezennel értesíttetnek. Matavovszky Béla: — Egy spion menekülése. Az „Aba­­uj-Kassai­ Közlöny“ egy rejtélyes esetet beszél el, a­mely szerint ugyanis Szoszniczky János és Sze­­rényi Ede e hó 24-én az esti vonattal Zsadány­­ból Kassára utaztak. A kocsiban heten ültek, a többek közt egy 30 év körüli egyén téli felöltő s pogyász nélkül, fehér tollal kalapja mellett. Az apró falvak közül az ismeretlen megszólítja Szosz­­niczkyt s kérdi: hová utazik és ki légyen ? Sz. 1 frt 80 kr. 5 frt — kr. 10 frt — kr. tehát hétfőn és liiiumsiiwiiiimiiiiiiiiii­iíiiiiiiiriinii ~r AZ ..EGYETÉRTÉS" TÁRCZÁJA, K­öszöntés. — Történeti regény. — irta CHAVETTE JENŐ. Fordította Hentaller Lajos. MÁSODIK RÉSZ. — HARMADIK KÖTET. Dubarry kincse. I. — 50-ik folytatás. — Elbeszélésünk személyei között van egy, ki­nek előéletével kénytelenek vagyunk foglalkozni. Ez Helena, amaz isteni nő, kit láttunk, mi­dőn Barras térden állva könyörgött szerelméért,­­anélkül, hogy képes lett volna azt kinyerni. Mily viszontagságokon kellett annak keresz­tül menni, kit először Beralec Iván lovag szeretett, míg a luxem­bur­rgi palota falm­jaiba jutott! Hogy olvasóink ezt megérthessék, kénytelenek vagyunk hat évvel visszamenni, midőn még Vendéeben az óriási harczok folytak. 1793-ik évi deczember 22-én egész karaván nő, s gyermek volt látható alsó Bretagneban azon utón, mely Savenayból Montoireba vezet. A zápor iszonyúan hullott. A fáradt lovak már alig birták a sáriul nehéz kocsikat vonszolni. A megrémült menekülők nem hallgattak a vezetőkre. Távolból ágyudörgés és puskaropogás hallat­szott; atyjuk, férjük s gyermekeik hullottak el ta­lán a gyilkos tüzelés alatt. A kékek tűzhelyüktől elüzetve bíztak her­­czegeik ígéretében, kik Angliában folyton készül­tek segélyükre. A kékek átkelve a Loiron, a­­ chouanok tartományába nyomultak, s ezeket foly­ton üldözve, gyors menetben elérték Granvillét, a­­hol az ígért segélyt vélték találni. Ez volt utolsó erőlködésük. Az angol flottát csak a távolból látták, a­nélkül, hogy az csak mégis kísérletté volna kikötni. Ekkor megkezdették visszavonulásukat. A köz­társaság csapataitól körül voltak véve, de ők foly­ton harczolva, a Loirig igyekeztek jutni. Éhség, fáradság, hideg s különféle nyomor rendkívüli erőfeszítést igényelt e maroknyi csapat­tól, melyhez ötezer nő és gyermek is csatlakozott, nem akarván védtelenül putton maradni. Végre elérték Varadest, a­hol jövet a Loi­ron átkeltek. Az átjárót azonban már ekkorra megszállták a köztársaságiak. Westerm­ann állt előttük csapataival, Kiéber üldözte. Negyvenezren indultak el, s most alig van belőlük tízezer. Tízezer maradt meg, s alig remél­het ez is egyebet a kétségbeesés élethalál har­­czánál! Máshol nem volt átjáró , s keresni sem le­hetett, mert Kiéber sarkukban volt. Savenayba vették be magukat, egy éji pihe­nést akarván engedni a halálra fáradt nőknek. Éjjel tíz órakor utolérte itt is Kléber őket, s anélkül, hogy csapatait nyugodni engedte volna, rögtön támadott. A vendéeiek belátták, hogy veszve vannak ! Ez utolsó pihenő helyen halniok kellett! De hősi küzdelmük által meg akarták a nőket menteni. Mielőtt a város körül záratott volna, e sze­rencsétlen teremtéseket biztos kalauzok vezetése mellett a szomszéd falvakba küldték, melyek lakói pártjukon voltak, s menhelyet ígértek. A nők után Marigny úr, a főparancsnok be­záratta a város kapuit, s embereihez fordulva mondá: — Uraim ! most meg kell halnunk. E parancs teljesült, mert a seregből, mely egy hóval ezelőtt negyvenezer emberből állott, reggelre nem maradt hátra több háromszáz mene­külőnél, így végződött az első vendeei felkelés. Ugyanakkor XVIII. Lajos apró költeménye­ket faragott, Artois gróf pedig az angol nőknek udvarolt. Midőn ki lett adva a parancs, hogy a nők­nek el kell a várost hagyni, egy erőteljes ősz férfi Savenay különvárosa egyik rozzant háza felé tartott. A ház nedves szobájában, éhségtől félig ki­,s­merülve, egy fiatal, tizenhat éves leány hevert a­­­­ földre dobott szalmán. Az ősz hosszasan nézte a szunnyadó gyer­­­­meket, s két könyet törülve le szeméből, mor­­­­mogá: — Az isten megfogja oltalmazni! s letérdelt a fiatal leány melle és homlokon csókolta. A leányka erre felébr­edt. — Talán indulunk,­ nagyapám? kérdé. — Igen gyermekem, viszonzó az ősz. — Jól van, menjünk tehát, szó lott felkelve kemény fekhelyéről. Átölelve az ősz nyakát, annak homlokát gyön­géden megcsókoló. — Ezt jutalomkóp adtam nagyapára, monda. Daezára fájdalmának, az ősz mosolyogni igye­kezett. — Mivel érdemeltem ki e jutalmat, kedves Helénám! — Mert utolsó utunk alatt jól viselte ma­gát. Nem panaszkodott egy bizonyos kis leány sze­­rencsétlensége felett. — Pedig lett volna elég okom ellátkozni e háborút, melyben elesett atyád, s mely nemso­kára utolsó védődtöktől, tőlem is meg fog fosztani. — Ó­­ó­­ nagyapám , mindjárt megbánom, hogy megjutalmaztam; viszonzó pajzán hangon a leány. — Miért? — Mert nem bízik kitartásomban, s feledi, hogy a Valleransok leánya és unokája vagyok, kiknek bátorsága közmondásos a vendeei seregben. Szép lenne, ha én megtalálnék törni, ki szintén e nevet viselem ! — Tudom. ..hogy bátor vagy gyermekem; de nem tehetek róla, ha én félek s rettegek. Helena ezalatt egy régi lópokróczba taka­­ródzok­, mely némileg védte a hideg ellen. — Előre­ ne várassuk a többieket. — Igen gyermekem, indulj, viszonzá az ősz. « A fiatal leány meglepetve tekintett reá. Induljak ? Ön tehát nem jő velem, nagyapám ? Az ősz stoikus nyugalommal, s mosolyogva viszonzá­s . — Ó­ ez a hős leány, ki ép most hirdette bátorságát, már­is megretten, mert tíz perczre ma­gára hagyom. Helena élesen szemügyre vette az öreget. — így áll a dolog. Átjárót találtunk Mon­toké mellett; miután azonban Kléber megérke­zett, Marigny úr elhatározta, hogy a nőket előre küldjük. Mi várakozunk, míg elvonultak; azután, ha a köztársasági tábornok azt hiszi, hogy benn maradunk Savenayban, s nem támad reggelig; utánatok jövünk; s holnap reggel találkozunk ve­letek Montvireban. Ezután vig hangon folytató: — Nos? kis kiváncsi? meg vagy-e nyu­godva, — Igaz, a mit mondtál nagyapám? — Szavamra­ mond az öreg, ki unokája kedvéért még hamisan is esküdött, — Ak­kor megyek, viszonzá Helena nyugod­tan. Viszontlátásra. A város kapujánál a nők már összegyüle­­keztek. Valleran úr egy körülbelől huszonnégy éves fiatal­emberhez lépett, ki alsó-bretagnei öltönyt vi­selt. Ez volt Helena vezetője. — Reád bízom egyetlen kincsemet, suttogó az ősz. Mond meg nevedet, hogy utolsó imámba befoglalhassam. — Charlesnak neveznek, viszonzá a fiatal ember. A menet megindult. Egy negyedóra múlva a fiatal ember ágyú­­dörgést hallott. Kléber megtámadta a várost. Az első ágyu­­lövés megfosztó Helénát utolsó védőjétől, Valleran urat egy golyó derékban találta. Az ágyú hangjaira Helena vezetője mondá: — Siessünk kisasszony, mert a kékhuszárok rögtön czirkálni fognak; s kik a városból mene­külni igyekeznek, azokat lekaszabolják. Savenay felé a sötét éjben folyton felvillant az ágyú tüze. — Áh! javában folyik a táncz; — mondá vad hangon a vezető. Alig mondá e szavakat, midőn közelebbről lett ágyulövés hallható. Éles fütyülés hasitá át a levegőt, s a szerencsétlen menekülők közül ne­ hány földre rogyott. Az ágyú kartácsra volt töltve, A sebesültek kiáltása verte fel az éj néma csendjét. — Ördög bújjék ez orditozókba, még a nya­kunkra hozzák a huszárokat, mond a kalauz. Helena lova hirtelen összerogyott. Maga nem sebesült meg, s vezetője felkapván, kön­nyedén vitte a szántóföldeken keresztül. — Le a földre;­ kiáltta ez. S a fiatal nőt a puha talajra letéve, maga is mellé feküdt. Második kartács-zápor volt. A köztársaságiak a menekülők elé kerültek. A tömeget lovasság támadta meg, s iszonyú vérengzést vitt köztük véghez. Helena vezetője mellett fekve, reszketve hall­gatta mint jajgatnak szerencsétlen társnőt. Midőn a lovasság elvonult, a kalauz felemelte Helénát. — Most előre­ támaszkodjék rá­m. A fiatal nő néhány lépést tett a puha ta­lajon. — Miféle lábbelije van? kérdé Charles. — Puancóban egy pórnő faczipőket adott. — Látom, hogy nincs hozzá szokva. Azon­ban sebesen kell mennünk, mert napfelkeltekor már távol kell innen járnunk. — Megkísérlem a gyaloglást, mond Helena, ki lóháton járt mindig a vendéei hadjáratban, s nem volt a gyalogláshoz szokva. — Helyes­ viszonzá Charles megindulva. Vallerán kisasszony nemsokára megállt. — úgy látom, nem Montoire felé tartunk? — Hát mit keresne ön Montoméban ? — Hisz ott kel át a vendeei sereg a Loiron. Mi előre mentünk s ott várjuk be őket. — Ki mondta? —­­Nagyapám. — Elámította önt. — Nagyapám sohasem hazudott, mond szá­razon a fiatal nő, ki Vallerán úr szavára emléke­­zett vissza. (Folytatója köv­etkezik.)

Next