Egyetértés, 1878. február (12. évfolyam, 32-59. szám)

1878-02-01 / 32. szám

segíteni pártját. Beszédének egyetlen egy­­ pontja volt, melynél a „hívők“ részéről kitört az éljen, hangzott a taps. S ez az egyetlen pont az volt, midőn Tisza az ő martyromságáról szól. Szegény martyr miniszter, Mert mi is a miniszterség egyéb neki, mint nehéz martyrium, szenvedések isko­lája, melyet csak a leghősiesebb köteles­ségérzettel lehet elviselnie? Nézzétek azt a piros bársonyszéket, nem izzó tűzfény pirul-e rajta, nem olyan-e az, mint a ha­lálra, ítélt Dózsa Györgynek királyi tró­nusa, és nem kell-e csodálnotok a férfiút, ki oly rendkívüli szívóssággal, oly lázas ragaszkodással akar helyén maradni! Ha a történelem mutat is fel példákat olya­nokról, kik a mártyrkoronára sóvárog­tak , és kik szenvedésekben lelték gyö­nyörüket, nem lehet találni több olyant, ki úgy mint ő lelkének minden f­­a radságát, tehetségeinek minden hatalmát, megengedett és meg nem engedett eszközöket, a rábeszélést, a fortélyt, a rágal­mat és csalást hosszú éveken át csak arra fordította volna, hogy az excellentiás vér­­tanúság töviskoronáját megszerezze. Min­denütt és minden időben csak olyan mar­­tyrok létezhettek, kiknek szenvedéseit a a külső kényszerítés és ellenséges hatalom idézte elő, egyedül ő az, ki a léleknek old­atlan szórajával keresi a fájdalmaknak folytonos megújulását, teszi azt akkor, mi­dőn legkevesebb ellenségei semmit sem kívánnak élénkebben, csakhogy őt szenve­déseinek minden további próbájától meg­szabadítsák. Mert ő úgy tartja, hogy mar­­tyriuma nélkülözhetlen az ország üdvére és hazája megmentésére. Ilyen ország ez a Magyarország, ilyen hely ez a magyar miniszterség és ilyen férfiú ez a Tisza Kálmán ! Mit nem áldozott is ő a martyrko­­rona birtokáért! A történelem dicsőit olyan martyrokat, kik mindent elszenvedtek lelkük­nek mély meggyőződéssért. Íme itt van a martyr, ki feláldozta minden meggyőződéseit, hogy a hőn óhajtott szenvedéseket elvisel­hesse. Ha az a Deák Ferencz, kit az utóbbi vi­ták folyamában annyiszor idéztek, valóban megjelennék, okvetlenül szertelen csodál­kozással adózna a honmentő vértanúság­­nak. Nagy szellem és nagy jellem, ennyi áldozatra nem lehettél volna képes. Lehet, hogy a meglevő helyzetben, melyet Tisza Kálmánnak megteremtenie sikerült, ő is elfogadta volna az előterjesztett javaslato­tokat. Látjuk Horváth Mihály okoskodá­sából, mily hajmeresztő logikát teremte­nek a kényszerhelyzetek. De milyen rend­kívüli tüneménynek vallanád azt, hogy ezt a kényszerhelyzetet Tisza Kálmán terem­tette ! Milyen csodás és megfoghatlanul miiáLven­ ez-A­mnvivrszeren. Tisza­ Kálm­án müve az országnak romlását idézi fel és minden üdvös haladást lehetetlenné tesz. Azután Tisza Kálmán miniszterré lett azzal a kijelentéssel, hogy az ő korábbi meggyő­ződései Deák művéről változatlanok. Ő neki el kellett fogadnia a miniszterséget, hogy vértanúi lélekkel azt tegye, mit változatlan meggyőződése rosznak tartott. Deák Fe­rencz tehette volna? Azután következtek a májusi, az októberi, a februári és a naptárnak minden változatairól elkeresztelt alkudozások. Tisza Kálmán mindig újab­ban és mindig élőb­ől kinyilatkoztatta, hogy a­mit tőle követelnek, ellenkezik min­den meggyőződésével és egyenesen az or­szágnak lényeges érdekeit sérti. De Tisza Kálmán mindig újra martyrrá lett, május­ban, októberben, februárban rendes évnegyedes időszakban és minden feláldozta meggyőződését, hogy végrehajtsa azt, a­mit folyton rosznak és károsnak tartott. Mennyi megalázást, szégyent és gúnyt hal­moztak ő reá, mit­ől nyugodtan tudott el­tűrni ! Mondjátok, megtette volna ezt Deák Ferencz ? Deák Ferencz sem volt az a férfin, ki ingathatlan bátorsággal uralkodott volna a körülményeken, de az alkudozásokban az ő szava mégis megbízható szó, meggyő­ződése egyszersmind követelése lett volna. Az országban legtöbben azt fogják val­lani, hogy ily magatartás okvetlenül na­gyobb sikereket ért volna el. De nagyobb sikerekre, valódi viszonyokra volt-e szük­sége az országnak? Nem épen az volt-e a nélkülözhetlen honmentés, hogy Tisza Kál­mán martyrrá legyen, annyi bukás, siker­telenség és megalázás árán megtarthassa miniszteri tárczáját! Krisztusnak meg kel­lett halnia a keresztfán, különben az em­beriség sohasem lett volna megváltva, Ti­sza Kálmánnak ott kell égnie a miniszteri bársonyszéken, ha ezt a boldogtalan té­velygő és elkárhozott nemzetet az üdv és kegyelem útjára akarjuk juttatni. Oh, becsüljük meg a martyrt! Sok, nagyon sok van az ily magatartásban. Nem emberfölötti áldozat e már a meggyő­ződés ellenére cselekedni ? De a mi martyrunk ez első szenve­dést csak azért viseli, hogy általa a va­lódi martyrságot érje, — és mindig mi­niszteri Golgathájának helyén maradjon. Előtte itt is Kristus, ki maga viszi vállán a keresztfát, melyen föl kell feszittetnie. Tartsuk is mindig eszünkben mily rendkí­vüli példa az ő martyrsága. A világ ed­dig látott olyanokat, kik­­ martyrokká let­tek ; mert lelkök hitéhez, keblüknek meg­győződéséhez törhetlenül ragaszkodtak. A világ másrészt látott olyanokat, kik meg­tagadták meggyőződéseiket, mert önzés és szennyes érdek csábjaira hallgattak. Most először látunk olyant, ki a lemondott hitéről, megtagadta meggyőződéseit, hogy hazájáért­­ szenvedjen és vértanúi koronát nyerjen. Oh Sokrates és Demosthenes, Cato és Bru­tus, Rienzi, Giordano Bruno, Savanarola, Huss, Servet, Galilei, Sidney Algernon és ti mind. nagy, nemes fenkölt lelkek, kik nélkülöztetek, szenvedtetek, s véreztetek az igazságért, ilyen társról ti nem álmod­tatok sohasem! II. A képviselői ül? ülése jan. 31-ikén. Elnök: Ghyczy Kálmán. Jegyzők: Horváth Gyula, Molnár Aladár, Orbán Balázs. A kormány részéről jelen vannak: Tisza Kál­mán, Trefoit Ágoston, Szende Béla, Bedekovich­ Kálmán. Az ülés kezdődik d. e. 10 órakor. Elnök bemutatja Nagy-Küküllő vármegye kö­zönségének feliratát a birtokrendezési felosztási el­járásban megállapított, de a múlt év végével le­járt bélyeg-­ és illetékmentességnek további há­rom évre teendő kiterjesztése tárgyában ; a hevesi ipartársulat kérvényét az új vámtarifa elvetése iránt. Mindkét kérvény a kérvényi bizottsághoz uta­­síttatik. Következik a napirend ,a vámszövetsé­­ségről és vámtarifáról szóló törvény­­javaslatok együttes tárgyalása. Plachy Tamás az összes kiegyezési kérdése­ket egymással összefűzve összetartozóknak tartja, elannyira, hogy ha azok bármelyike részben vagy egészben el­vettetnék, ez az összes kiegyezési mű­vet problematikussá, talán semmivé tenné, pár­tolja a kormány törvényjavaslatait minden ré­szeikben. A kávévámnak nem tulajdonít oly általános hatást, mint állítják; s különben, a­ki a czélt akarja, annak akarnia kell az eszközöket is, ha az állam háztartását rendezni akarjuk, keresnünk kell új jövedelmi forrásokat és a pénzügyi vámot, me­lyet a fogyasztás arányához képest mindenki egyen­lően visel, legigazságosabbnak és legjogosultabb­nak tartja. A­mi az osztrák iparnak nyújtott védelmet illeti, Magyarországnak mint par excellence föld­­mivelő országnak érdekében áll ápolni Ausztria iparát, a­mely ha prosperál, a fogyasztás számában is szaporodik, de saját nyers terményeink piaczát is tágítja. Ez ipar védelme a külfölddel szemben talán keletkezhető­ iparunknak és védelmül fog szolgálni. Nézete szerint a kormány elért hazánk érde­kében annyi eredményt, mennyit az adott körülmé­nyek közt elérni lehetett. Ha a mai állapotokat a vámközösség felbon­tása által alterálnók, nagy valamitást idéznénk elő monarchiánkra. Azért pártolja a javaslatot. Orbán Balázs: Ez időszerint nálunk legtöbbet szoktak Anglia példájára hivatkozni. Anglia alkot­mány történelméből merítik a legmeggyőzőbb érve­ket, törvényalkotásunk, Anglia irányzatával oly gyakran ellentétes elveinek támogatására. Szóló mindaddig, míg monarchiában élünk, készséggel elfogadja Angliát követendő mintaképül, s bizon­­nyal jelen esetben is épen Anglia példája ösztö­nözi arra, hogy a beterjesztett egyesség elvetésé­vel az önálló külön vámterületet követelje, mint egyedüli eszközét annak, hogy hazánk jelenlegi megalázott gyarmati helyzetéből kibontakozhassék. Hisz épen az elszigetelt s különben is mostoha természeti viszonyok közé szorított Anglia az, mely gazdagságát, virágzó iparát s világot adóz­tató kereskedelmét leginkább czélszerü vámrend­szerének köszönheti. Azonban tévedés lenne azt­­a­ Kiriafami at' ellen küzdési ipara kereskedelme fejlődését védvámokkal fedezni, sőt határozot­tan áll, hogy védvám rendszere által teremté meg productiv hatalmát s ebből folyó gazdagságát, de sőt még ma is, midőn már nincs mit tartania a versenytől, ma is, midőn készítményeinek kivá­lósága által határozottan uralja a helyzetet, még ma is pénzügyi tekintetből némely czikkekre, mint ékszerek, selyemáruk, dohány, borra fentartja a véd­vám­okát. (Helyeslés a baloldalon.) Mi, — folytatja szóló beszédét — ennek ép­p ellenkezőjét tesszük itt e hazában, hol ipa­runk még poláiból se bontakozott ki, hol tulajdon­képi kereskedelem nem is létezik, mert a mi ke­reskedelmünk a külföldi czikkeknek, idegenek elő­nyére való elárusításánál, s így pénzünknek kül­földre való literálásánál egyébre nem terjedvén ki, az nem a nemzeti jólét és gazdagodás tényezője, hanem a külföldi termékek közvetítő sensariájaként szerepel. És mi, te­hát­ ezen abnormis helyzetünk­ben vonakodunk alkalmazni azon módokat és véd­­eszközöket, melyek Anglia és a világ minden más országának megteremték kereskedelmét és az azt tápláló ipart, hanem szerződést akarunk törvénye­síteni, mely védje a 300 év óta minket kizsákmányoló osztrák ipart; mi évi 40 millió praemiumot aka­runk az osztrák iparnak kitűzni, hogy a mienket biztosan megfojthassa; mi egyezményt akarunk lé­tesíteni, mely más országok iparczikkeinek kizárá­sával, az osztrák iparczikkek egyedáruságát ver­senymentesen biztosítsa hazánkban egyfelől, s ha­zai iparunk versenyképességét lehetlenné tegye másfelől. Szóval mi önmagunk akarjuk törvénye­síteni és örökíteni azon fosztogatási rendszert, mely hazánkat eddig is gyarmati helyzetre kárhoz­tatta, s mely oka volt eddig is annak, hogy hazánk a természet páratlanul diís adományai mellett sze­génység és nyomorban sínlődött. Abnormis helyzetünket leginkább összehason­lító számtételek világítják meg. Angliában a vá­mok adják az összes államadó 28 °­ C, míg nálunk alig 2%-át. Angliában az egyenes adók az állam­jövedelem 3 °­ C-át, míg nálunk felénél többet tesz­nek. De ne vegyük a gazdag önálló Angliát, hanem vegyünk összehasonlító példát más kisebb és szegé­­­nyebb államoktól, például vegyük a haldoklónak mondott Törökországot, melynek a vámtól 33 millió jövedelme van, vagy a kis Hollandot, mely­nek vámjövedelme 7 millió, vagy a csak most szü­lemlett Romaniát, mely 27 millió vámjövede­lemnek örvend, mmg a letiport nagy Magyarország e czimen alig vesz be 5 millió frtot, azaz bevenné ha azt is a közös ügyekre nem confiskálna Ausztria, úgy hogy hazánkban a vámjövedelemből minden lélekre 43 kr, mig az egyenes adóból 5 frt 50 kr esik. Ezek te­hát oly statisztikai adatok, hogy ha mi azt a külföld valamely állam gazdászának el­mondjuk, lehetetlen, hogy minket a gondolkozó lé­nyek sorába helyezzen, sőt nem hiszem, hogy osz­trák szomszédjaink is — kik e helyzet minden elő­nyét, minden hasznát élvezik — maguk közt bi­zalmasan minket, mint jó bolondokat, le ne neves­senek. Ha tehát világ gúny tárgyai nem akarunk lenni, ha életképességünknek­ csak némi tanújeleit is akarjuk adni; ha van bennünk az önérzetnek, a haza­szeretetnek csak egyetlen szikrája is, akkor lehetetlen, hogy a szégyenpir­arczunkra ne székel­jen. Ha érezzük a nagy felelősséget, melylyel küldőink, a nagy kötelességet, melylyel hazánk iránt tartozunk , lehetetlen, hogy ez egyezményt, az öngyilkosságnak méregbe mártott ez eszközét el ne vessük. (Helyeslés a balon.) Én részemről elvetem s a magyar önálló vámterület mellett vagyok, nem csak azért, mert az hazánk önállóságának egyik fő atributuma, ha­nem azért is, mert csak ebben látom módját an­nak, hogy hazánk jövedelmeit oda fokozhassuk, miszer­int évente mindinkább fokozódó defic­itjeink­­től meneküljünk, s hazánknak legalább­is 40 mil­lió évi jövedelemszaporulatot teremtsünk. Mert t. ház, önáltatás és önámítás az, midőn itt sokan a kormány köréből, sőt a nemzet válasz­tott képviselői közül is, mint az előadó, Móricz és Tóth Vilmos képviselő urak is, kicsinyeim eről­ködnek az önálló vámterület mellett befolyandó nagy jövedelmet, a midőn mesterkélt szám­cso­portotokkal igyekeznek e jövedelmet eltagadva és leütve, a vámközösség czél SZÖFflségének látszatát kierőszakolni, az igazságot, a­mi végtelen kárunkra a számtételek tömkelegébe fulasztani, hisz e kér­dés oly egyszerű, hogyha azt készakarva szövevé­nyessé nem akarjuk tenni, mindenki első tekintetre felfoghatja, megértheti. Magyarország a hivatalos statisztika szerint 1873-ban külföldről, leginkáb Ausztriából behozott ipar és kereskedelmi czikkekért kiadott 450 mahi frtot. A jelenlegi fényűzés­i ipar vállalataink bukása mellett bizonnyal nem kereskedett; már most, ha e czikkekre nem véd, hanem csak csekély font0 beho­zatali vagy inkább kezelési vámot szabunk, abból befolyna évenként 45 millió frt bruttó bevétel, miből, ha 5 milliót kezelési és berendezési költ­ségekre levonunk még mindig marad 40 millió frt tiszta vámjövedelem. Ez azonban csak a közvetlen fiscalis jövede­lem szaporulat, minél jóval többre tehetjük azon közvetett jövedelmet, melyet az ekként védett ma­gyar ipar és kereskedelem fejlődése a hon polgá­raira és az ezek vagyonosodása és gyáripar kelet­kezése által fokozott adóképesség emelkedése által az államra is háramolni fogna, mert nekünk te­hát nem szabad az önálló vámterület fiscális előnyeinél megállapodnunk, nekünk oda kell törnünk, hogy kereskedelmi mérlegünket javítsuk, vagyis a be­hozatal csökkentésével kivitelünket emeljük, mit elértünk az által, ha oly czikkekre, a­me­lyek hazánkban fejlődés képességgel bírnak ma­gasabb védvámokat rovunk, s az által hazai iparunkat az önelhagyottság fatalismusából ki­emelve, fejlődésre kényszerítsük, s nagy jövőre hi­vatott polgárságunkat a kivándorlástól visszatartva, itthon biztosítunk neki munkatért. Ez ellen azt hozzák fel, hogy a monarchia vámpolitikája a szabad keres­kedés irányelvét fogadta el, mely a védvámokat kizárja, annyival inkább, mert az a nyers termé­keinket érő visszatorlást idézhetné elő. Úgy de ezen elméletet leginkább a jelen egyezmény c­á­­folja meg, mert mi védvámokat szervezünk, és pedig nem is a Magyarország jövedelem­eme­lésére szükségelt csekély 10 százalékos védvámo­kat, melyek visszatorlást semmi esetre nem idéz­nének elő, hanem szervezünk 40—50 százalékos véd­vámokat ; a különbség csak az, hogy e védvámo­kat behozzuk az osztrák ipar védelmére és az osz­trák kincstár előnyére. A nyers terményeinkkel szemben gyakorlandó visszatorlást tehát nagyon is provocáljuk és provocáljuk a­nélkül, hogy azt a vámjövedelemmel egyensúlyozhatnók, vagy annak meggátlására valamely védelemről gondoskodtunk volna , provokáljuk a­nélkül, hogy hazai iparunk védelmét és így iparos és kereskedő osztályunk felvirágzását eszközölnék. (Folyt. köv.) Tisza Kálmán miniszterelnök szerint igen nehéz a szőnyegen levő kérdéshez ismétlések nél­kül szállani. Különben is nevetségesnek tartja, ha valaki ma akarja a történelem ítéletét kimondani. Az előtte szóló képviselők előadására akar azonban néhány megjegyzést tenni, miért is Simonyi Ernő beszédére reflektálva azt viszonozza, miszerint ő csak azt mondta, hogy „meg kell kezdeni a ki­egyezési tárgy­alásokat újabb egyezmény kötésének szófiából:“ AVlVOIijr OltVl­iU U üi M­ IV&miCl, na C­ i Ili 111 öi“ kerül, akkor a monarchia két állama rendezheti viszonyait külön vámterület által. Ő a közös vám­terület híve, s nemcsak elfogadhatónak, de elfoga­­dandónak is tartja a jelenlegi egyezményt. Ezután dr. Simonyi Lajos kisebbségi véle­ményét hasonlítja össze egyes tételeiben, és úgy találja, hogy azok merőben ellenkeznek egy­mással. Beszédje élét ezután a külön vámterület hívei ellen fordítja, megjegyezvén, hogy igen fur­csán bánnak el a külön vámterülettel, mert egy­részt hangsúlyozzák a szabad kereskedelem fon­tosságát, másrészt azt mondják, hogy védeni kell az ipart. Némelyek kisebb, mások nagyobb vámjöve­delmet várnak ettől, a legszerényebbek azonban 23 milliót. Ő ezt nem hiszi. Gullner Gyula beszé­dének azon részét, hogy a külön vámterület esetén Ausztria nem fog a nyers terményekkel szemben retorsiót felállítani, Németország gabnáinkkal szem­ben valószínűleg fog, nevetségesnek tartja. Ő a maga részéről a nyers terményekre ve­tett retorsiónak lehetőségét, sem egyik, sem má­sik esetben nem tagadja. Arra nézve, hogy a ház­ban az mondatott: „Ha egyszer megkötöttük a kereskedelmi szerződést Ausztriával, kereskedelmi szerződést többé kötni nem fogunk, mert hiszen látjuk, hogy Ausztriában a védvámos irányzat az uralkodó; ez az egész tíz év alatt nem fogja meg­engedni, hogy ily szerződés létrejöhessen, még ha a magyar kormány akarná is“, megy­jegyzi, hogy Apponyi Albert számokkal mutatta ki misze­rint az osztrák népességnek csak igen csekély része az, melynek ez érdekében van. Ugyancsak Apponyi mondta, hogy az textl vámoknál Magyar­­ország érdekei fel lettek áldozva, s rámutatott Magyarországnak abból kifolyó elszegényedésére és nyomorára. Szerinte azonban a szerződés­kö­téseknél rendesen úgy van, hogy egyik fél is hoz áldozatokat, a másik fél is. S ő részér­ről azt hiszi, ha az egyezség máskép nem le­hetséges Magyarországnak meg kell hozni az áldo­zatokat, de viszont megkövetelheti, hogy Magyar­­országnak szüksége lévén a vámjö­vedelmekre, Ausz­tria is mutasson engedékenységet. Ezután válaszol azoknak, kik Deák Ferencz szellemét idézték, kije­lenti, hogy az akkori viszonyok nem a jelenle­giek. — Most, az üzlet pang, s tudni akarja mindenki, hogy legalább bizonyos időre mihez tartsa magát. Mert meg van ugyan győződve, hogy ha az osztrák-magyar monarchiára­­ oly ve­szélyek jönnének, melyek erejének megfeszítését igényelnék, a monarchia mindkét részének népes­sége követni fogná a tettre lívó fejedelmi szót; ez azonban nem elég külpolitikai dolgokban kell hogy lássák, hogy ez meg­van. S ez igen nagy befolyással van a monarchia intézőinek elhatározá­sára. Nem helyesli apró visoriumot, legyen az 6 hóra, vagy 1—2 évre; mert belpolitikailag ezt káros­nak hiszi. A vámsorompók kérdésében meggyőző­dése, hogy azok, kik a vámsorompók felállítását követelik, pár év alatt kénytelenek lennének a kö­zös vámhoz visszatérni. Szerinte ez kísérlet lenne, s kísérletbe hazafias szempontból nem egyezhet bele. Bármint essék is ki a szavazás, neki meg lesz az elégtétele. Végre felemlíti politikai pályáját és az azokon szerzett határait, s ajánlja a javaslatok el­fogadását. Ezután beadatnak a szavazatok az erdő­­törvényjavaslat tárgyában kikülden­dő 15 tagú bizottságra. Madarász József kérdé a ház elnökét, van-e tudomása, hogy a zárszámadási bizottság febr. 2. ülését a Hungária szállodában akarja tartani. Elnök­nek nincs ez esetről tudomása, de hi­szi, hogy e figyelmeztetés elegendő lesz a bizott­­­­­ágok elnökeire nézve, hogy az ülések, mint a ház­szabályok rendelik, itt a házban tartassanak! Tisza miniszterelnök felel ezután Schwartz­­ Gyula interpellációjára, s kijelenti, hogy a közigaz­gatási törvényszék sokkal fontosabb ügy, semhogy a kormánynak ideje lett volna azt megoldani. — ígéri, hogy rajta lesz, miszerint a törvényhozás, mihelyest arra alkalmas idő mutatkozik, intézked­jék e tárgyban. Schwartz Gy. a választ tudomásul veszi. Madarász József következő interpellációt in­tézi a közlekedési miniszterhez: 1. Hajlandó-e miniszter úr hivatalosan tudo­mást szerezni a­felől, való-e az, hogy a kolozsvári főanyagszertári főnök bizonyos Goldstein, csalással vádoltatván, másfél év óta bűnügyi vizsgálat alatt van, mégis folytonosan húzza félévenként 1000 frt fizetését, — és helyette nem az ott volt alkalmas magyar hivatalnok, de a brassói segédanyagvezető bizonyos Giesztl alkalmaztatott, a ki szinte, mint Goldstein, sem nem tudván, sem nem értvén ma­gyarul, a kellő bevásárlások mint jegyzőkönyvek feltevésénél helyette is alantas állású magyar hi­vatalnokoknak kell működni. 2- or. Hajlandó-e a miniszter úr, szigorú vizs­gálat által tudomást szerezni a felől, (már csak a keleti vasút volt igazgatója érdemeinek kellő mél­­tányolhatása tekintetéből is) melyek még e vas­útnál, a felhozottakon kivül — azon főbb hivata­lok, amelyek magyarul vagy keveset, vagy semmit sem tudó egyének alkalmaztattak. Mi volt előbbi foglalkozásuk és minő szakképzettségük volt a főbb hivatalokba alkalmazottaknak ? — volt igazgatót is bele­értve. És hajlandó-e miniszter úr a netán el­­bocsátandónak, és azoknak, miként leendő kielé­gítése iránt felvilágosítást adni ? és végre a 3- or Miután a keléti vasútnál a­miatt, hogy Kolozsvári­ és Brassóban is külön voltak forgalmi irodák és külön továbbítási hivatalok, s e hivata­loknak egyesítése által nevezetes megtakarítás esz­közölhető; — hajlandó-e miniszter úr megvizs­gálni, hogy ezek egyesítése a forgalom hátránya nélkül eszközölhető, s ez esetben a két igen költ­séges hivatalokat egyesítvén, azok helyett Kolozs­várit állítson fel forgalmi üzletvezetőséget. Kiadatik a közlekedési miniszternek. Ürményi Miksa következő interpellátiót intézi a miniszterelnökhöz: Vannak-e a kormánynak hivatalos értesülései: 1. Az orosz békefeltételekről? 2. A fegyverszünet meg- vagy meg nem kö­téséről ? 3. Az orosz csapatoknak mozdulatairól Gal­lipoli vagy Konstantinápoly felé? 4. Az angol hajóhad megjelenéséről a Dar­danellákban ? És van-e ma azon helyzetben, hogy ezekről s az egész situatióról fölvilágositást adjon? Kiadatik a miniszterelnöknek. Legközelebbi ülés holnap d. e. 10 órakor. Ülés vége 2 óra után. ____ Február elejétől kezdve uj előfizetést nyitunk az „Egyetértésire, azért figyel­meztetjük és kérjük tisztelt előfizetőinket, kiknek előfizetésük e hő végével lejár, hogy újabb megrendeléseiket mielőbb meg­tenni méltóztassanak, nehogy a lap küldé­sében fennakadás történjék. Előfizetési árak: Február hóra — 1 frt 80 kr. Február—ápril — 5 frt — kr. Február—július — 10 frt — kr. Lapunk minden nap, tehát h­étfőn és ünnepek után következő napokon is megjelen. Az előfizető nevének, czimének, lakhelyének s az utolsó postának tisztán s olvasható kiírását kérjük,hogy a lap szétküldésében hiba ne történjék. Régi előfizetőink legnzélszerűbben cselekszenek, ha czimszalagjukat a postautalvány szélére ragasztva beküldik •a. Inad ^hivatalnak. Az előfizetési pénzek és postai utal­ványok Budapestre az „Egyetértés“ kiadóhiva­talába (hímző utcza 1 szám alá) küldendők. Az „Egyetértés" kiadó­hivatala. ÚJDONSÁGOK. — Udvari hir. A királyné február 20-ika körül fogja elhagyni vadászatai helyét Cottesbrook- Castlet, a visszajővén, rövid ideig Bécsben fog tartózkodni, s mint halljuk, ott néhány udvari es­télyt élvez A királyné azután még a farsang folyama alatt térne vissza Gödöllőre s egy udvari estély nálunk is tartatnék. A kis Valéria király­kisasszony még mindig Gödöllőn van s még egy ideig ott marad, mert jól érzi magát. — Személyi h­i­r­e­k. Tisza miniszterelnök ma este 2—3 napra Bécsbe utazik. Utazása nem­csak a kiegyezéssel, hanem a külügyi helyzettel is összeköttetésben áll. — Per­cz­el miniszter a hó­fúvások által megakadt vasúti közlekedés követ­keztében kénytelen volt több napig N.­Kanizsán időzni s csak ma jöhetett vissza Tolnáról, a­hová néhány nap előtt temetésre ment. — Haláleset: a budapesti sok évi gya­korlatáról tágas körben ismert Dr. Glück Izidor hasonszenvfi orvos tegnap halva találtatott laká­sán Bécsben az Európa szállodában. Mivel a rögtöni halál okát constatálni n­em lehetett, hul­lája bonczolás végett a kórházba szállíttatott. I­I. Glück az 1848—9-iki szabadságharczban mint or­vos vett részt, a forradalom megszűnte után szám­kivetésben élt, huzamosabb ideig Amerikában és Angolországban mint orvos, és az ötvenes években Budapestre tért vissza, és itt mint h­omeopatha és spiritista ismeretes névre tett szert. Mintegy két év előtt Bécsbe költözött át. — Seikh Szu­lej­man, a Magyarországon járt török küldöttségnek elnöke dr. Erődi Bélának levelet irt, melyben megható szavakban mond kö­szönetet hazánk nemes keblű hölgyeinek azon se­gélyért, melyet pénzben és lépésben a török sebe­sültek és menekülteknek küldöttek. E köszönetet ő a mi újévünk alkalmával intézi honleányainkhoz, egyszersmind boldogabb újévet kivánva azon haza leányainak­, mely oly nemesen viselte magát az elnyomattatott testvérek irányában, boldogabb új­évet kíván, mint a mely a szerencsétlen török népre felvirradott. Meghatóan ecseteli azután a sze­gény nép nyomorát, mely az éhség, hajléktalanság és sok más nélkülözésnek van alávetve. A levél czimén a czimezett nevén kivül kifogástalan ma­gyar írással e két szó: „Magyar leány“ olvasható. — Kunszentmiklósról, január 27-éről írják nekünk: Másnap reggel 5 órakor a duna­­vizár Laczháza és Dömsöd közt az u. n. agyagosnál mintegy 25 ölnyi szélességben áttörte a töltést, s miként a hir szárnyal Dabastól a fe­hértóig egész szélességben ömlik. Városunk szék­széli lakossága menekül, hurczolkodik, s még veszély ugyan nincs, de tekintve a roppant hava­zást, s a folyvást dühöngő északnyugati szelet — nagyobb bajnak nézünk elébe mint a 76-iki árvíz alkalmával. Miként a sürgönyök jelzik, Ercsinél a jég megindult, ebből származhat városunkra a legnagyobb veszedelem, mert Tassnál a jégtorlasz torony ma­gasságban mozdulatlanul áll. (Azóta Ercsinél újra megindult s újra meg is állt a jég. Szerk.) A vészbizottság megalakult, s minden intézkedést megtett, mit a már létező körülményeknél fogva a beállható veszély elhárítására s a talán szükséges menekülésre megtehetett. A vészbizottság tagjai Baky Elek, Tóthfalusy József, Nemes Lajos, Kiss József, Baky Kálmán, Pap Lajos és Baucz Ignácz urak. Erélyes szolgabiránk Szondy Dénes ur a vészbizottsággal együtt intézkedik, éjjel nappal éber figyelemmel őrködik és a közbiztonsági közegekkel őrködtet. — A ráczkevei v­é­s­z­n­a­p­o­k. Baráti kézből a következő levelet kaptuk Ráczkevéről : Első nap, hogy a külvilággal érintkezhetünk, — ezt is egyes vállalkozók életveszélyes közvetítésének kö­szönjük. Városunkat körös körül elárasztó a víz s a közlekedés csupán a belvárosban áll még fenn némi­leg, hogy a külvárosban mi történik, arról fo­galmunk nincs, annyit sejtünk, hogy a nyomorúság ott a szegény nép közt igen nagy lehet. Csóna­kokkal Ráczkeve a jégtorlaszok miatt, meg sem kö­zelíthető. Ifj. Szilágyi Lajos szolgabíró úr a men­tőbizottság élén, mindent elkövet a köznyomor enyhítésére; számosak életét menté már meg és az éhezők szükségleteit sajátjából fedezte. — Az önfeláldozó munkásságban osztozik vele a segéd­­szolgabiró, ki a város végén éjt nappalt egyesítve őrködik a lakosok biztonságán.“ —• Sajtópert tárgyaltak ma Budán a Fortuna-épületben. Joó Károly szabadkai gyógy­szerész beperelte Dékics Józsefet, a „Szabadkai Közlöny“ társszerkesztőjét, mivel ez őt lapjában dinnyetolvajnak és zsarolónak nevezte. A vádlott nem jelent meg a tárgyalásra, mely ezért 9 órá­ról 11-re halasztatott. Ekkor a tárgyalás a vád­lott távollétében is megtartatván, az esküdtszék 11 szóval 1 ellen rágalmazásban vétkesnek nyil­­vánitá s a törvényszék 3 havi fogságra és a tör­vénykezési költségek megtérítésére ítélte. — A magyar éjszak-keleti vasút S.-A.-Ujhely-kassai, Szerencs csapi és Csap-nyi­­regyházai vonalain januártól 27-től uralkodott hó­­fuvási akadályok január 30-kán estig elhárittattak, s igy január 31-kével a forgalom az összes vona­lokon ismét megnyílt. — A képviselő-választási döntvé­nyek. A curiai legfelsőbb biróság múlt év decz. 31-ki és folyó év jan. 24-ki ülésében ismét több nagyobb érdekű elvi határozat hozatott, melyeket a Szokolyai István által szerkesztett „Törvényszéki Csarnok” után szintén közlendőknek találunk — úgy a mint következnek: 1. Azon körülmény, hogy valamely tisztviselő fizetése hitelezőinek biztosítására biróilag lefoglaltatott, azt nem menti fel azon kötelezettség alól, hogy adójának kellő idő­beni lefizetését — választói jogosultsága különbeni elvesz­tésének terhe alatt, — eszközölje. 2. A választói jogosult­ság ellen, teljes vagyontalanság alapján emelt felszólalás­nak hely nem adható, — midőn az a B. adó tabellának kivonata által megczáfoltatik. 3. A segédlelkészek a válasz­tói jogot csak akkor gyakorolhatják, ha mint ilyenek vala­mely egyházközségben hivatalos alkalmazásban vannak. 4. A cseléd gazdai hatalom alatt állván, mint ilyen a válasz­tói jogot régi jogosultság alapján­ sem veheti igénybe. 5 A felebbezvény benyújtása után nem lehet többé a választói jogosultság hiányának igazolására oly körülményeket fel­hozni, melyek a felszólamlásra hozott végzésben elő nem fordulnak. —­ Ily körülmények tehát a Curiai bíróság vizs­gálata tárgyául nem szolgálhatnak. 6. A választók névjegy­zéke a községi elöljáróságnak csak egy nappal a felszólam­­lási határidő lejárta előtt küldetvén J m­eg: a felszólamlás visszautasítására el­égséges okul nem szolgálhat azon körül­mény, hogy a felszólamlás nem a községi elöljáróságnál nyujtatott be. — Honnan vegye Törökország a hadisarczot? A „Sovr. Izv.” czim­ű nagy lap egy kemény czikkben, melynek éle látszólag az orosz diplomatia ellen volna fordítva, azt a jó tanácsot adja Európának, hogy ne is ábrándozzék az után, hogy az átkozott törökök ügyén valamit lendítsen, mert nem elég most Oroszország­nak a szlávok felszabadítása, a keresztény tar­tományok flie’ereffenitáao, a tongurszor­s kulcsá­nak megragadása, hanem olyan bilincseket kell verni a gonosz törökre, hogy soha se merjen mod­ezani az őt pártfogoló Oroszország ellen. Nem kell — úgymond — hinni, hogy a porta a h­a­di­­fe­g­lt­s­é­g­e­t fizetni képtelen. Vannak gyö­nyörű szigetei görög lakosokkal: ezeket adja el Görögországnak , s ez lesz egyúttal Görögországot illetőleg (mely nem akarta fegyveres kézzel összegyűjteni Törökország birtokában levő ré­szeit,­ a megérdemlett büntetés. Van továbbá a portának Mekkája, a­hol a muzul­mán világ Mahomed sírjánál rakta le a maga kincseit, határidőt kell tehát kitűzni ezeknek e­l­­árverezésére. Ha van a muzulmán világnak tőkepénze, hogy megtarthassa eme szentélyét, —­­jó, ha nincs, Mekkát a zsidóknak adják h­­a­­szonbérbe.­­ — A levelező közönség figyelmébe ajánljuk a m. kir. postaigazgatóság következő kör­rendeletét: A tiszavidéki vasút czegléd-püspökla­­dány-debreczen-szerencs-miskolcz - kassai vonalán, úgy­szintén a déli vasút barcs-nagykanizsa-bécsi, n­agykanizsa-pragerhofi, továbbá a magyar nyugati grácz-szombathely-székesfehérvári­ és kisczell-győri vonalon, végre a győr-soproni és az ujszőnyi-bécsi vonalakon a vasúti vonatok már rendesen közle­kednek, minélfogva ezen vonatokra kocsipostai kül­demények ismét felvehetők. Ellenben Budapest- Székesfehérvár-Nagykanizsa és Székesfehérvár-Uj­­szőny közt a vasúti közlekedés megnyitásának ideje bizonytalan, miért is a levélposta ezen két vonal­­rész mentében fekvő postahelyekre (Nagykanizsa, Ujszőny kivételével) esetleg holnap reggel is ko­csin fog továbbitatni, a déli és nyugati vasutak összes egyébb vonalaira szóló levél és kocsipostai küldemények pedig egyelőre még Bécsen át irá­­nyitandók. Az árvíz Harta és Solt között kiöntött, ennélfogva szükséges, hogy nem csak a Dunapa­­tajra hanem a Kis-Hartára szóló levél és kocsi­postai küldemények is kizárólag Kecskemét-Kalo­­csán át irányittassanak. Laczház-Kun-Szt.-Miklós- Szabadszállás-Izsák közt egyenes postaösszeköttetés létesittetvén, a postát nevezett helyekre úgymint rendesen kell indítani. Dömsöd kerülő uton és csolnakon Laczházával, Tas, Szalk Szt.-Márton, Kun-Szt.-Miklóssal, végre Apostag, Dunavecse, Solt, Szabadszállással nyer postai összeköttetést. — A „Hunyadi Album“-ra, daczára a mostoha viszonyoknak, szép számmal jelentkeznek az előfizetők. Mint értesülünk az előfizetők összes száma január 31-én, az előfizetés határnapján, 1460. Ezek közt van 121 utánvételes is, kikről azonban föl lehet tenni, hogy kijelentett szándékuk­hoz híven, a nekik megküldendő könyvet kivál­­tandják ; annyival inkább, mert ezek nevei is kö­­zöltetni fognak az album függelékében mint elő­fizetők. Az album szövegének fele már ki is van szedve, s így február hó vége felé szót lehet kül­deni. A szerkesztéstől időközben György Aladár visszalépvén, Szabó Endre és Szathmáry György folytatják tovább az album szerkesztését. — Vasúti baleset. Egy távirati tudósí­tás szerint tegnap a duna-drávai vasúton (a zá­­kány-dombovári vonalon) jelentékeny baleset tör­tént, melynél ha emberélet nem is esett áldozatul, mégis több sebesülés történt. Egy személy vo­­ltat hóekéje, mozdonya, szerkocsija s egy málha­kocsi kiugrott a vágányból, s a töltésről lezuhant a földekre. Ez alkalommal a vonattal menő osz­tálymérnök jelentékenyen, a mozdonyvezető, sűtő, s néhány a málhakocsin levő munkás kevésbé megsérült. Közelebbi adatok még hiányzanak. Mint

Next