Egyetértés, 1878. február (12. évfolyam, 32-59. szám)

1878-02-14 / 45. szám

zsebre, és várjuk be, mint nyel el minket is a muszka, a szláv áramlat és hű szövetségese, a ra­bolt országok által megbízott német császár. Ha most tartózkodóbbakká, óva­­tosabbakká lettünk, azt csak azok okozták, kik akkor visszatartották a nemzetet, hogy kön­­­nyebb diadal helyett most nehezebb munkától és váráldozatoktól irtózunk, mert egykori szövetségesünket velünk szemközt mint ellenséget látjuk. Nem természetes és következetes-e az, hogy most meggondoljuk, minek megyünk elébe ? De azért még most se mondottuk, hogy önfeltar­­tásunkat nem tekintjük végczélunknak. Külü­gyérünk tehát erélyes a­c­­­tióra készül, Angliával szövetkezett, felmon­dotta barátságát Bismarcknak és Gorcsakoffnak, hajórajt indíttat Konstantinápoly felé, Albrecht fő­­herczeget — a muszkák gratulánsát — Bécsben tartatja, hogy tanácskozzék és tanácsoljon, miként lehessen sikeresen megtámadni a muszkát, ha szö­vetségesünket, kit Kassán születése napjára felkö­szöntővel tisztelt meg államunk feje. A portá­nál formánért folyamodtunk, engedné meg, hogy a Dardanella szoroson át Konstan­­tinápolyba mehessenek h­aj­óink. Ugyan­ily formánt kértek ki Anglia, Olasz és Francziaország. Angliának ezen engedélyt a porta kereken megtagadta, Olasz, Franczia és Ausztria-Magyarországra nézve még semmi bizo­nyosat nem tudnak; a hírek e tekintetben ellent­mondanak egymásnak. Némelyek szerint Olasz és Francziaország önkényt eláll­ottak szándékuktól Konstantinápolyba hajókat küldeni, ezen Hogy Anglia mennyire nem veszi formán megtagadást tréfának, egy mai napon Londonból érkezett távsürgöny legkézzelfoghatóbban bizonyítja. Már tegnap jelez­tük, hogy a chathami királyi hajógyárban 4000 munkás szerződtetett az angol kormány által, hogy a rendes munkaidőn túl is dolgozzék a hadihajók felszerelésén. De Chathamon kívül Angliának még igen sok más hadihajó gyárai is vannak, mit a következő táviratból is láthatni, noha még ebből is hiányoznak a woolwichi és más hadihajó gyárak. Az említett londoni febr. 13-diki táv­­i­r­a­t így szól: A sheernessi arsenálban minden munkás a rendes munka­időn felül dolgo­zik. Tömeges munkaerő szerződtetik, hogy 4 ágyú naszád felszerelését siettessék; a török tengerészet számára épített pánczélos cor­vette ma hozatott el a dockokból Sheernessbe (most persze nem Törökország, hanem Anglia számára). Előkészületek téteznek, hogy a point­forti helyőrség a Themsében teljesen fölszereltessék, Portsmouthban is 3000 ar­­szenál munkásnál több dolgozik a hadi­hajók le­hető gyors fölszerelésén; ott is tömegesen szer­ződtetnek a munkaerők.­­ A „Morning Post“ azt hallja, hogy a parliament conservativ tagjai meg­vonják bizalmukat Derbytől, hogyha az nem csatlakozik föltétlenül Beaconsfield politikájáho­z. Angliából ezen kívül még jelentik , hogy a csatorna haj­ór­aj 4 pánczélhajója távirati­lag kapott parancsot rögtön Gibraltárba indulni, hol további utasítások várnak arra. Derby gróf a felső házban Granville kérdésére azt válaszolta, hogy csütörtökön közölheti, hogy az angol hajóraj Konstantinápolyba vagy ennek közelségében van. Franczia és Olaszor­szág hihetőleg azért függesztették fel ha­­jórajuk elküldését, mert az arra vonatkozó fél klá­nokat még eddig meg nem kaptak. ügy látszik tehát, hogy Muszkaország, Törökországnak jelenleg egyedüli sú­gója s kirekesztőleg tanácsadója, mégis be­kezdi ismerni egy ellene alakulandó coalitió lét­rejöttét vagy legalább létrejöhetését, s e szerint intézkedik. A „Timesnek“ Berlinből jelentik, hogy a Bosporus torpedókkal láttatott el. A „Daily Telegraphnak pedig azt távírják­ Porából, hogy a fermán, mely Angliának megengedi, hogy hajóit a Dardanella szoroson át K­o­n­s­t­a­n­­nápolyba küldhesse, már ki van állitva. Muszkaország minden eshetőségekre el van készülve. Konstantinápolyt már mint az oro­szoktól megszálltnak lehet tekinteni az után, hogy Miklós nagyherczeg mint a szultán vendége egy hadosztály kíséretében Konstantinápolyba a Dol­­mabagdse palotába bevonult. Bécsből még eddig nem hallhatni egyebet A­z officiosusok és félofficiosusok kategorikus tilta­kozásainál. Azt mondják, hogy megérkezett az idő­pont, melyben Oroszországnak „megáljt“ kell kiál­tani. Erre, mint mondják, Bécsben el vannak ha­tározva. Azt hiszik, hogy Muszkaország, iusz­­t­ária és Anglia szövetségétől mégis meg fog ijedni túl nem menend az elérhetőségek mértékén, hogy Oroszország megfontolandja az anyagi áldozatokat, miket hozott, s mikre még el lehet készülve, ha a consu­catiókat makacssága ál­tal sokszorosítaná, mi által a hatalmakat kénysze­rítené semlegességük megszüntetésére s Angliát O­s­z­t­r­á­k-M­agyar­országgal szövetkezve hívná ki a csatamezőre. Azt teszik még hozzá, hogy a helyzet ebbeli állása még világosabban szól, mint minden mozgósítási hirek. Végre pedig han­goztatják Bécsben azt is, hogy egy Anglia-Osz­­trák-Magyarország és Muszkaország közt kitörendő háború esetére a két első hatalmasság most biz­tosan számolhat Románia szövetségére. Ez után ítélve Károly romániai fejedelem rad­­ja is kifelé áll azon országból, melyet 12 éven át hasztalanul igyekezett germácizálni és borusszi­­fikálni. I. A vámügyi vita ma nem nagyon élénk volt. Olyannyira ki van már merítve a tárgy minden oldalról, hogy a szónokok uj dolgokat felhozni nem birva, nem ké­pesek a ház figyelmét lekötni. Perényi Zsigmond bárónak sikerült ma annyiban magára vonni a ház érdeklődését, hogy meglepetésben részesítő a házat. Mint a Lónyaisták frakciójának egyik ismert tag­jától, mindenki azt várta, hogy a kor­mány javaslatai ellen fog szólni , de ő — közbámulatra — ellenkezőleg csele­kedett, megtagadta mesterét s Tiszát job­ban szívelve mint Kerkápolyit, a javasla­tokat védő felszólalásában Kerkápolyi ellen fordult. Hogy Kerkápolyi érveit ledöntenie nem sikerült, azt elgondolhatja mindenki. A kiegyezési mű ellen szólt ma a független szabadelvűek részéről: B­á­d­y Endre és Pogonyi Dénes, a kormány­pártból : Tarnóczy Gusztáv s a párt­hoz szorosan nem tartozó képviselők kö­zül Vidliczkay József, ki Simon­yi Ernő különvéleményét pártolta ügyes be­szédében. Sokkal ér­dekesebb mozzanatát képezte a mai ülésnek a keleti kérdés szőnyegre hozatala. A keleti kérdés ma Helfy és Simonyi interpellációi által jött szóba a magyar képviselőházban. Keleti kérdés és magyar képviselő­ház ! Arczunkba szökik a vér, ha együtt halljuk említeni e két fogalmat, eszünkbe jut, hogy a keleti kérdésnek nevezett nagy dráma lefolyása alatt a magyar parlament minő szégyenletes szerepet játszott. A ma­gyar nép ösztönszerüleg felismerte a ve­szélyt, mely érdekeit fenyegette s a magyar népképviselők bedugták füleiket a közvéle­mény hangjai előtt, s szolgalelkűen törték, hogy a kormány „nesze semmi, fogd meg jól “-féle feletek által kurtán bánjon el azon interpellátiókkal, a­melyek mind­untalan figyelmeztették a kormányférfiakat, hogy: „Jam proximus ardet Ucalegon!“ Igaz, hogy ezen qualificálhatlan eljá­rás által a „szabadelvű párt“ megörökí­tette nevét a történelemben, megörökítette, mert herostratesi dicsőségre tett szert. Sőt még ennél többet is kivívott a fusió pártja, kivívta a nemzet érdekeit fitymáló mame­­luksága által azt, hogy a Parlamentaris­mus ellenségei, tanaik igazolására a magyar parlamentet hozhatják fel például. S ha mindamellett Helfy és Simonyi Ernő ismételve kísérletet, tettek nyilatkozásra bírni a kor­mányt, az mély képviselői kötelességérzetük­ről tesz tanúságot. S­i­m­o­n­y­i Ernő pár rövid megjegyzés előre bocsátása után nyújtotta be interpellátióját, Helfy vala­mivel bővebben indokolta az övét. Tag­lalva a lefolyt világ­eseményeket s kül­ügyi politikánknak ezzel szemben tanúsí­tott magatartását, azon alternatív követ­keztetésre jutott, hogy vagy a monarchia külügyi vezetése csalta meg a nemzetet, vagy Andrássy maga meg lett csalva. — Helfy a teendőkre nézve azon nézetben van, hogy azonnali fegyveres ac­ió­­val még most is el lehet hárítani veszedelmet, noha már tízszerte nagyobb a vér és pénzáldozattal, mint annak előtte. — Helfy hiszi, hogy még Törökor­szágot is ki lehet ragadni az orosz szö­vetség karjaiból; hiszi, hogy még fel le­het ébreszteni a nemzetnek félben levő lelkesedését; hiszi, már kialvó erélyes fegyveres fellépésnek még hogy az sikere lehet. Szivünk mélyéből óhajtjuk, a legme­legebben kívánjuk, hogy Helfy hitében ne csalódjék, hogy reményei teljesüljenek, de félünk, nagyon félünk, h­ogy már későn van minden. Vajha csalódnánk aggodal­mainkban ! II. [A képviselőház ülése febr. 1ü-An. Elnök: Bánó József. A kormány részéről jelen vannak: Tisza Kálmán, Széll K., Féchy T., Szende B., Trefort A., Bedekovics K. Elnök bemutatja a belügyminiszter átiratát, melyben jelenti, hogy Fügh Károly kőszegi képvi­selő Kőszeg szab kir. város polgármesterévé vá­lasztatott. Minthogy Fügh Károly képviselői állásáról le nem mondott, az átirat összeférhetlenségi bizott­ságnak adatik ki. Gorove István bemutatja az összeférhetlen­ségi bizottság jelentését, mely szerint a bizottság Deschán Géza összeférhetlenségi ügyének tárgya­lása alkalmával, — meggyőződvén arról, hogy De­schán Géza képviselői állásáról időközben lemon­dott, — a határozathozatalt feleslegesnek tartotta. Móricz Károly huszti képviselő a szokásos 30 nap fenntartásával igazoltatik s az V. osztály­ba soroltatik. Nyáry Jenő báró a főrendiház jegyzője je­lenti, hogy a főrendek a diósgyőri vasgyár kiadá­sainak fedezéséről s a Horvát-Szlavonországok bel­­igazgatási költségeinek fedezésére megállapított százalék érvényének meghosszabbításáról szóló­­ ja­vaslatokat végleg elfogadták. A végleg elfogadott­­javaslatok legfelsőbb szentesítés alá fognak felterjesztedni. Következik a napirend. A magyar korona or­szágai s ő felsége többi országai s tartományai közt kötött vám- és kereskedelmi szerződés és az osztrák-magyar vámterület vámtarifájáról szóló törvényjavaslatok általános tárgyalásának folytatása. Rád­y Endre a törvényjavaslatot általános­ságban sem fogadja el. Nem pedig azért, mert a törvényjavaslat kettős rendszert honosít meg: egyet, mely Magyarország és Ausztria között sza­bad kereskedelmet követ, a másikat, mely szem­ben a külfölddel védvámos irányt követ. És e kettős irányzatban a kettős hátrány egyedül Ma­gyarország rovására szolgál, és megfordítva a ket­tős irányzat haszna egyedül csak Ausztriának hasz­nál. Simonyi Lajos külön véleményéhez csatla­kozik. Tarnóczy Gusztáv megszavazott minden szük­séges adófelemelést Magyarország pénztárának, de az osztrák pénztárnak adófelemelést nem ad. Míg milliókat áldozunk Ausztriának, addig hazai intéz­ményeink felvirágoztatására nem lesz pénzünk. Szóló a czukort sem szereti már annyira, mióta tudja hogy annak agiója Ausztriába foly. (Derült­ség és helyeslés.) Bár eddig a kormánypárthoz tartozott, de most a javaslatokat nem szavaz­hatja meg. Perényi Zsigmond báró a javaslatokat el­fogadja. Főleg Kerkápolyi ellen kel ki. Pogonyi Dénes beszéde elején az előtte szó­lott Perényi vadabb állításait czáfolja meg, azután átmegy a tárgy érdemleges bírálatára. Hazánkra nézve az önálló vámterületet találja leg­­czélszerű­bbnek s leghelyesebbnek. Polemizál a ja­vaslatot védő szónokokkal s végül kijelenti, hogy csatlakozik a Simonyi Lajos és Mudrony Soma által benyújtot külön véleményhez. Vidliczkay József szónoklata kezdetén a fu­sió s a liberális párt ellen kel ki. Hosszasan fej­tegeti, hogy a helyes politikának egyik fő alapté­tele : követni oly nemzetgazdasági oly vám és oly kereskedelmi politikát, miszerint bennt az ország­ban tőkék képződjenek. De ez csak az ipar fej­lesztése útján lehetséges, magyar ipar pedig addig nem lesz, míg külön vámterület nem lesz. Korizmic­csal szemben utal arra, hogy gyakorlati­lag véve a dolgot, sem feltétlen szabad kereskedés, sem végletekig fokozott védvám nem létezik sehol hanem transactio történik a gyakorlatban a két rendszer között. Ha tehát úgy állítja fel az alter­natívát Korizmics, hogy vagy lesz szabad kereske­dés, é­s akkor nem lesz jövedelem, vagy lesz ma­gas védvám, és akkor illusio az egész nyereség, mert saját polgártársainkat adóztatjuk meg, ez al­ternatíva nem áll, mert datur et tertium, ez pe­dig a helyes és czélszerű vámpolitika. Ezen ter­tium az, hogy azon czikkeknél, a­melyeknél tért lehet engedni a szabad kereskedésnek, meg kell adni ezen tért, azon czikkeknél pedig, a­hol szük­ség van a védelemre, hozzuk be bizonyos fokig a védvámokat, ha szükséges. (Helyeslés balfelől.) _ A törvényjavaslatot el nem fogadja azért, mert elvi szempontból véve fel e törvényjavaslatot, az nem egyéb, mint egy olyan intézmény, mely homlokán hordja bankügyileg és vámterü­letileg centralizált Ausztriának bélyegét, mely mellett Magyarország fenállása sokáig lehetetlen. Nem fo­gadja el azért,mert Magyarországot Ausztriával szem­ben ezen javaslat gyarmattá teszi; nem fogadja­ el azért, mert a fenforgó törvényjavaslat elfogadása mellett lehetetlenné tétetnek a deficit megszünte­tése. Nem fogadja el azért, mert Magyarország közgazdaságának restaurálására megkívántak­ leg­főbb tényező az olcsó tőke, e­miatt Magyarorszá­gon sohasem lesz. Csatlakozik Simonyi Ernő különvélemé­ny­éhez. Elnök: Bekövetkezett az idő, a­melyben az interpellátiók megteendők. Helfy Ignácz képviselő úr fogja megtartani interpellátióját. Helfy Ignácz: Az angol parlamentben alig múlik el egy-egy ülés, melyben 4—5, némelykor ennél is több interpelláló intéztetik a kormány­hoz, s a kormány siet ez interpellációkra rögtön válaszolni; azt hiszi, hogy nincsen senki e ház­ban, ki meg nem lenne győződve arról, hogy a keleti kérdésben Magyarország sokkal inkább, sok­kal közelebb van érdekelve, mint Anglia. A ház nem fog tehát csodálkozni azon, hogy szóló újabban is interpellátiót intéz ez ügyre nézve a kormányhoz. Megvallja, hogy a sok várakozás da­czára most sem biztatja magát azon remén­nyel, hogy a kormány kimentő felvilágosítást fog adni a ház­nak. A tapasztalásból látjuk, hogy nálunk az al­kotmányosság, a Parlamentarismus dac­ára a kor­mány azt hiszi, hogy a külügyek vezetése, a nem­zet sorsának intézése a kormány dolga, — a nemzetnek semmi köze hozzá, — majd ha itt lesz az ideje, a nemzetnek lesz feladata odaadni pénzét és vérét, addig azonban hallgatnia kell. (Igaz a balon ) A helyzet ma igen nehezen fejezhető ki sza­vakban ; sem az általános politikai, sem a speciá­lis magyar helyzet. Valóban igen nehéz volna meg­mondani, hogy ebben az országban az elkese­redettség nagyobb-e a fölött, a­mi tör­tént, vagy pedig az aggodalom a leg­közelebb jövő miatt? Az orosz-török háború megindulása óta a kormány, — érti a külügyi kormányzatot s a speciális magyar kormányt, a­mennyiben a külü­gyek vezetésére befolyással bír — mindig merő ellentétben állott a nemzet egyhangú közvélemé­nyével. (Helyeslés a szélső bal felől.) Sokat folyt a tusa, a kétely: váljon a kettő közül melyiknek van igazsága ? A tények, fájdalom, azt bizonyítják, hogy a közvéleménynek volt igazsága elejétől végig és akkor, mikor ez a nemzet egyhangú közvélemén­­nyel nemcsak fölajánlotta vérét, pénzét, mindenét, amije van, sőt könyörögve könyörgött önöknek, engedjék, hogy vérünket, pénzünket a haza érdekében értékesíthessük, akkor a kormányférfiak mosolyog­tak, nevettek a népdiplomatia felett, hivatkoztak a felső, a hivatalos diplomácia finomságára. Ma a tények bizonyítják, hogy azon hivatalos diploma­­tia megcsalatott (Zajos helyeslés a szélső bal­felől) az jaj volna önöknek, ha iparkodnának a nemzetet ebbeli hitéből kiábrándítani, mert ha a külügyi kormányzat nem volt megcsalatva, az al­ternatíva másik fele áll elő, vagyis, hogy min­ket csaltak meg. (Helyeslés a szélső balon.) A kedvezőbb esetet veszi fel, hogy t. i. An­drássy gróf külügyért csúfosan rá­szedték. Ez már most bebizonyított tény. (Za­jos helyeslés a szélső bal felől.) Mert reményű, leg­buzgóbb támogatói sem fogják elhitetni akarni senkivel azt, hogy ő mindezt előre látta, hogy ak­ként vezette a dolgot, hogy mindaz, a­mi történt, ekként történjék, sőt hogy épen így kívánta ezt, mert szükségesnek tartja Magyarország érdekében. Szomorú tény az, s meg van róla győződve, hogy sem a nemzet, sem a történelem ezen az összes történelemben páratlan könnyelműséget sohasem fogja megbocsátani sem neki, sem a mi kormányunknak, és ha Magyarorszá­gon igazi Parlamentarismus volna, nem habozik kimondani, hogy most már Andrássy Gyula a miniszterelnökkel együtt vád alá volna helyezve. (Zajos helyeslés a szélső bal- és jobbfelől.) Mindez azonban már megtör­tént; hiába kesergünk a múltak miatt, azt most már senki sem teheti jóvá. A kérdés most már az, hogy mit kell tenni! A milyen egyhangú volt a közvélemény a háború megindulása óta aziránt, hogy mit kellett volna tenni, annyira egyhangú most aziránt, hogy ez az utolsó percz, a­mikor a monarchia még tehet valamit — ha még legalább fegyveres erővel elhárítható a veszedelem, a­mely hazánkat fe­nyegeti. Igaz, hogy legalább is tízszer annyi áldozattal, úgy vérben, mint pénzben, mint a­mennyi elegendő lett volna, néhány hónappal ezelőtt, nem is akarja mondani, egy évvel ezelőtt, mert akkor semmi áldozat nem kellett volna, elég lett volna egy erélyes hatalmi szó , az ma tízszer annyi áldozat kell, mint kellett volna néhány hónappal ezelőtt. Az is bizonyos, hogy h­a még néhány hónapig várunk, akkor még tízszer annyi fog kel­le­ni, mint m­a, azzal a különbséggel, hogy ma a siker nagy valószínűségével ámbár nem oly nagy bizonyosság­gal, mint a múltban, küzdhetnénk, de a­mely valószínűség évről­ évre, hónapról hónapra, napról napra mindinkább csökkeni fog. Mert ha fegyver­rel kezünkben akarjuk megsemmisíteni azon nagy vívmányokat, melyeket az orosz hatalom kivívni bírt , m­a még a következő előnyök állnak előttünk: először bizonyos, hogy isolálva nem állanánk; ma volna egy, talán — szerint bizonyosan — több szövetségesünk­ nézete Ha ma megyünk háborúba, rövid idő múlva abba a helyzetbe tehetjük Törökországot magát, hogy még az is tetemes hadsereget lenne képes rendelkezé­sünkre állítani. Mert eddigelé Törökország pár százezer embert veszített, egész területe el van foglalva, de a­mely keremben azon területnek egy részét felszabadítanék, azon területen új hadsereg keletkeznék, és a­mint bámultuk Törökország erő­kifejtési képességét, bizonyos benne, hogy ámu­latra ragadná a világot még inkább most. Igaz, hogy most a magyar nemzet lel­kesedése tetemesen lelohadt, távolról sem az, a­mi volt néhány hónappal ezelőtt. De hiszi, hogy ha különösen világos programja mel­lett a háború megszüntetnék, nem titokban, nem titkos c­élzatok alatt, hanem világos Pro­gramm mellett, olyan programai mellett, a­mely mellett Magyarország tudná, hogy mi a bá­bomnak a czélja, és mily sors vár Magyarországra majd ha a háború, felteszi győzedelmesen végző­dik, azt hiszi, hog­y lehetne még ma ’ Magyarországot lelkesedésre bír­ni.­­ És tudjuk, hogy a lelkesedés mennyit nyom egy­­ nagy hadsereg kíséretében. Mindent a világon lehet parancsolni, paran­­­­csolhat törvény, fejedelem, de nemzeti lelkesedést nem lehet parancsolni. Hiába fordulnak akkor a nemzethez, mikor minden el van játszva, mikor reménytelenül kell a csatatérre menni. A­mi a török véd- és daczszövetséget illeti, ha igaz is az, — tudjuk, minő értéket kell tulaj­donítanunk. Azt jelenti ez, hogy az orosz czár kényszerítette a szultánt, hogy bizonyos darab pa­pírt aláírjon, és ő kénytelen volt Ausztria-Magyar­­ország politikája folytán mind azt aláírni, a­mit a czár akart. Midőn a török azt látja, hogy magyar kato­nák jelennek meg az ő területén, hogy magyar katonák mennek a muszka ellen, újra előkerülnek azon hős hadseregek, melyek bámulatra ragadták nem­rég Európát. Ennek alapján a következő rövid kérdést intézi a miniszterelnök úrhoz (olvassa): Interpellate a t. miniszterelnök úrhoz! Miután immár az európai török birodalom csaknem teljesen orosz hatalom alá került, kérdem a miniszterelnök úrtól : Össze­egyeztethetőnek tartja-e a külügyi kor­mányunk ez új állapotot Ausztria és különösen Magyarország létérdekeivel? s ha nem, mily mó­don véli most a veszélyes helyzetet megváltoztat­hatni s a két állam érdekeit megóvni? Elnök: Ezen interpellatió közöltetni fog a miniszterelnök úrral. Most Simonyi Ernő képv.­ár fogja interpel­latióját előterjeszteni. Simonyi Ernő: T. ház! (Halljuk !) Igen rö­vid leszek indokolásomban. Nem akarom most a kormány politikáját bírálni; ennek bírálatát azon időre hagyom, midőn a kormány válaszát megad­ván, talán több betekintésem lesz a kormány poli­tikájába. Azt mindenki látja és tudja, hogy a legkö­zelebbi időben rendkívül fontos dolgok történtek a keleten. Azt halljuk, hogy a háború, mely egy idő óta a törökök ellen kedvezőtlen fordulatot vett, és azoknak tökéletes megveretésével végződött, fegyverszünet által megakasztatott, hogy békeprae­­liminárék írattak alá, és a végleges béke megkö­tése iránt tárgyalások folytattatnak. Ezen híreket a lapok hozzák egyik nap, másnap visszavonják, egyik nap így közük a fegyverszüneti feltéte­leket, a béke-praeliminálékat, másnap amúgy. Én azt hiszem, ha valakinek, a mi kormá­nyunknak kell ismernie ezen feltételeket tökélete­sen és hitelesen , hiszen a mi kormányunk poli­tikája eddig az volt, hogy ő egyik tagja a há­rom császár szövetségnek, azon szövetségnek, mely­nek másik tagja most győzedelmeskedvén, szabta az érintett feltételeket. Egy szövetségestől keveseb­bet várni már nem lehet, mint azt, hogy oly dol­gokban, melyek a másik szövetségest is közel­ről érdeklik, legalább tudassa vele hitelesen a dol­gok állását, miben létét. Más­felől és más parla­menteknek a kormányuk által előterjesztett tudósítá­sokból már körülbelül tudjuk, miben állanak a fegyverszüneti feltételek és békepraelim­inarék, de hivatalosan kormányunk által constatálva még nem hallottuk azokat. Nem régibben a delegatiókban Andrássy Gy. gr. külügyér azt válaszolta gr. Széchen Antalnak egy hozzá intézett kérdésére, hogy képzelhet-e oly külügyminisztert, a­ki azon kérdésre válaszolna ? Én pedig azt kérdem a t. háztól: képzelhet-e oly parlamentet, mely beelégednék kevesebbel, mint­hogy ily tények felől felvilágosítást kapjon a maga kormányától. Én tehát csupán tájékoztatás kedvéért kívá­nok a kormányhoz egynéhány kérdést intézni an­nak politikáját illetőleg. Netalán teendő észrevéte­leimet fenntartom azon időre, mikor majd a t. kor­m­­án­y felelni fog. Csak remélem, hogy most, mikor olyan nagyon kritikus állapotban va­gyunk , mikor az önök által eddig követett politika, —■ legalább minden látszat szerint, — nemcsak az országot, hanem az avval kapcso­latban lévő másik államot, és a dynastiát a leg­nagyobb veszélyeknek tette ki,­­ legalább tovább nem fogják azt a politikát űzni, hogy a közvéle­mén­nyel egyenesen dac­olva, sötétségben tartsák a parlamentet, hanem meg fogják mondani legalább azt, ami a tényekre vonatkozik, a­mi már nem lehet titok dolga, mert ha a török és orosz közt fegyverszünet köttetett, békepra eliminálék írattak alá, ez titok többé nem lehet. Tehát legalább meg fogják mondani azt, a­mi a jelen körülmények közt megmondható. Megvallom, nem bírtam és nem bírom eléggé csodálni azon cynismust, mel­lyel a kor­mány ily izgatottság, ily események közepette, melyek a nemzetet folytonos izgatotságban tartják, napról-napra, hétről-hétre halasztja a felvilágosí­tást, a választ akkor, midőn pl. az angol parla­mentben abban a pillanatban vett sürgönyöket rög­tön felolvassák s értesítik felőlük a házat (Úgy van­ balfelől), miért? mert hisz ha valakit érde­kel az országnak sorsa, kötelességszerű­leg ,mi va­gyunk, kiket kell, hogy érdekeljen. Tehát nekünk érdekünkben is van, de kötelességünk is megtudni mindazt, a mi hazánk sorsára vonatkozik. Bátor vagyok a következő kérdéseket intézni a kormányhoz : Interpellátió a miniszterelnök úrhoz. A keleti bábom egész tartama alatt, a ma­gyar nemzet hangosan kifejezett közvéleményével egyenes ellentétben a külügyi kormány által, a magyar kormány egyetértésével követett politika folytán alakult helyzettel szemben kérdem a mi­niszterelnök urat: Van-e a kormánynak hivatalos tudomása az orosz és török hadseregek közt kötött fegyverszü­net feltételeiről és a két birodalom kormányai ál­tal elfogadott békepraeliminarékről. Mik ezen fel­tételek, ki által és mikor közöltettek azok külügyi kormányunkkal ? Nem gondolja e a Kormány, hogy ezen fegy­verszünet­i békefeltételek Magyarország államér­dekeit sértik, s ha teljesedésbe mennének, Magyar­­országot veszélyekkel fenyegetnék? Ha igen, mi módon hiszi a kormány a fe­nyegető veszélyeket elháríthatni és Magyarország államérdekeit megóvni? Elnök : Az interpelláció közöltetni fog a mi­niszterelnök úrral. Jelentem a t. háznak, hogy az igazságügy­miniszter úr jövő szombaton válaszolni fog Ra­gályi képviselő úr interpellátiójára a regálék tár­gyában. A holnap délelőtt 10 órakor tartandó ülés­ben a ma félbeszakított tárgyalás fog folytattatni. Ülés vége d. u. 3 órakor. Németh Albert beszéde — a képviselőház február 12-iki ülésében. Vége. — Ezek után t. ház, legyen szabad t. képvi­selőtársamnak Korizmics Lászlónak beszédére röviden reflektálnom. Azt mondja Korizmics képviselő úr, hogy ne türelmetlenkedjünk, mert el fog jönni az idő, hogy az osztrák ipar fogja megcsinálni a magyar ipart. Elhiszem, szép egy frázis ez , de attól félek, hogy épen úgy fogja megcsinálni az osztrák ipar a magyar ipart, mint az osztrák bank meg fogja csinálni a magyar bankot. (Derültség.) Az t. ministerelnök úr múltkori beszédében azon vádat intézi szomszédaim és barátaim ellen, hogy úgy­mond ők mindig a jogfeladást emlegetik és feledik, hogy tíz évre feladott jog nem örökre feladott. Én a t. ministerelnök úrtól nem azt várom, hogy azzal excusálja magát, hogy azon jog, melyet felad tíz évre, nem örökre adatott fel. A t. ministerelnök úrnak kötelessége jogokat nyerni, törekedni Magyarország boldogítására, pénzügyi viszonyainak javítására, és nem azzal védeni ma­gát, hogy mert tíz évre feladata, nem örökre adta fel az önrendelkezési jogot és az ön­álló vámterü­letet, de hiszen még csak sensu ethymologico, sensu grammaticos sem áll, mert nem 10 évre van feladva, hanem 5 évre. Öt éven át jogában volt a 67-intezmény egy sze­­rint Magyarországnak fölmondani a közös vámte­rületet, most pedig e clausulát is kihagyta belőle a ministerelnök úr; most tehát oda vagyunk szo­rítva, hogy az 5 év után megnyíló kedvező alkal­mat még csak igénybe sem vehetjük, hanem vár­nunk kell 10 évig. Tíz év feladása oly nevezetes életkérdésnek, oly életerőnek praecariussá tétele mint a­melyet a törvényjavaslat semmivé tesz, félek, hogy az karöltve fog járni az örökös jog­feladással, (ügy van­ a baloldalon.­ De a minis­terelnök úrnak úgy látszik, hogy zokon esett az, hogy ezen ellenvetés Simonyi Lajos bárótól származik, azon ministertársától, kivel az alkudo­zások megkezdettek. Engedjen meg a t. minister­­elnök úr, de Simonyi Lajos képviselő úr eljárását incorrectnek tartom; ő nem is tesz egye­bet, mint a­mit a ministerelnök úr neki tanácsolt. A ministerelnök úr programm beszédében azon helyről azt méltóztatott mondani, hogy parlamen­táris életünknek nagy valamitása az, hogy midőn a kormányok megbuknak, a volt miniszerek az újon alakult kormányok háta mögé simulnak s maradnak azok, a­kik voltak; itt pedig épen a Parlamentarismus elve azt követeli, hogy a­mely minister lemond, az az ellenzék padjaiba üljön. (Helyeslés a balon.) Simonyi Lajos b. képvi­selő úr tehát azt cselekszi, a­mit a ministerelnök úr tanácsolt: nem tesz egyebet, mint az ellenzék padjain foglal helyet, és ha jól számláltam hat excellentiás úr, hat titkos tanácsos van olyan, kik e kérdésben nem a kormányt támogatják, hanem a kormány eljárását támogatják. (Derültség.) A ministerelnök úr kifogásolja, hogy Deák Ferencz neve és szelleme felidéztetett. Szerin­tem nem helyesen cselekszi ezt a miniszterelnök úr, mert legyen meggyőződve róla, hogy Deák Ferencz nevét mindenki jogosultab­ban említheti fel, mint a miniszter­­elnök úr, mert a miniszterelnök úr volt az, ki hét év leforgása alatt a boldog emlékű mélyen t­­árnák a legtöbb fájdalmat, a legtöbb keserűséget okozott és épen azért annak emlékét most felemlí­teni nem tartom a miniszterelnök urat hivatottnak . (Mozgás.) hanem én is azon elkopott figura ret­o­­rikával élek, mely a miniszterelnök ur kedves fegy­ver­e, t. i., hogyha Deák Ferencznek közülünk kimagasló nagy alakja köztünk megjelennék, akkor azok, a­kik deák lélekre a professort játszák a pad alá bújnának. Deák Ferencz nevét én nem egyszer említettem e házban, mig élt, említettem a megyék rendezéséről szóló törvényjavaslat vita­tása alkalmával, midőn az akkor ott helyt foglalt szónokoknak mondom, hogy ominosus az a pad, a­melyen helyt foglalnak, contradictió egész eljá­rásuk, adja Isten, hogy a betegeskedő Deák Fe­rencz minél előbb egészségét visszanyerné, helyet foglalhasson­­ ott azon padon, hogy onnét önöket a tiszta és az egyenes ösvényre visszautasítsa. Ami­kor élt, akkor szerettem én őt innen emlegetni, mert nekem 1869-ben mikor az országgyűlésre feljöttem, azt szokta volt mondani az öreg úr: Szélsőbaloldali képviselő vagy, he­ly­ese­n c­s­el­e­ks­z­el, következetes vagy magadhoz; csak annak a Tiszapartra nem jöttél, örülök, hogy mert, azok maguk sem tudják mit akarnak. (Élénk derültség a baloldalon.) Ha tehát valakitől ildom­talan és épen nem előnyös Deák Ferencz t. ne­vét említeni, az bizonyára t. miniszterelnök úr ré­széről legkevésbé előnyös. A t. miniszterelnökürk az 1861-iki diétán mint igen ifjú ember, mint szokták mondani az arany boltozat ivón lépett be a politikai életbe. Teleky László rögtön történt halálával, átvette a vezéri pálcát, feje lett az országgyűlésen azon pártnak, melyet vezetni Teleky László hivatva volt, és azon elvek, a melyeken a t. miniszterelnök urnak személye és neve Magyarország népének két tengerén egész égig emelkedett , azon elvek mind elporladoztak és ha azokat követelő modorá­val, erős érvelésével, tüzes szónoklatával itt érvényre akarja emelni, elég néhány szakavatott fiatal kép­viselőtársamnak egy keze, hogy azok mind, mint a pozdorja szétporladjanak. (Derültség.) Én nem nevetségesnek, hanem szánalomra méltónak tartom miniszterelnök urat azon székben. És való­ban egy idő óta mégis változta a fegyvereit irá­nyunkban a t. miniszterelnök úr, mert most már a sentimentális térre lépett át. (Derültség a baloldalon.) Volt egy alkalom, midőn azt mondá a t. miniszterelnök úr, hogy ő olyan, mint a neve: ama folyó a hazában fakad és a hazában múlik el. Nem tanácsos ismét ezt a folyót itt emlegetni, mert a miniszterelnök úr udvari poétája úgy írta meg egy ízben életlapjában, midőn a leg­kisebb harmadik testvér főispán lett, hogy a Tisza vizének egyik ága már Bécs felé folyik. (Derültség a baloldalon.) No t, képviselőház már a fusió óta viselt dolgai a t. miniszterelnök úrnak, ha az orientális kérdésben történt nagy bukását és vereségét beleszámítom, azt merem mondani, hogy a miniszterelnök úr is, nemcsak a Duna, nemcsak Donau-Wörth, de igen­is a Nova felé is veszi folyamát. (Tetszés a balon.) Azt mondja a t. ministerelnök úr, hogy az ellene szórt vádak ez oldalról olyanok, mint a tö­vises koszorúk, és ő azt hiszi, hogy nem tudja itt e sorokban mindenki, mit tesz ott ülni. Meg­vallom, engedje meg a t. miniszterelnök úr, hogy kifejezzem, miként én úgy vagyok a miniszterel­nök úrral, mint az üdvözítővel az egyszeri czigány volt, az egyszeri czigány t. i. azt mondá a feszület előtt: uram, én szerelmes Jé­zusom, szántak is, nem is­­ szántak a miért annyit bántalmaztak, tövissel koronáztak, keresztre feszí­tettek; de nem szántak, a miért szamá­ron pari­p­áztál, te, ki a legszebb lovon lova­golhattál volna. (Élénk derültség bal- és jobb fe­lől. Mozgás a középen.) Hazafiui bánat fog el engemet, constatálom t. képviselő­ház előtt, valahányszor Magyarország mi­­niszerelnökére és annak helyzetére tekintek. A mi­niszter úr ezen merev magatartásának feláldozza magát egy oly hálátlan ábrándnak, mely ha itt e képviselő­házban mindamellett is többségre találna jutni, még akkor is oda­fent Bécsben repudkáltatni fog azok által, kik Magyarország kizsákmányolásá­val, kiszivattyúzásával, kipréselésével az osztrák tartományok javára három és fél századon át fel nem hagytak, s ezen művekről eltérni, visszariadni nem fognak mind­addig , mig­valósulva nem lesz azon hazafiui jogosult óhajtás, a miért mi itt har­­minczketten mind eddig küzdöttünk és küzdeni meg nem szűnünk, hogy t. i. édes hazánk önálló­sága és függetlenségének azon hasisán, melyen Magyarország népei testvéries egyetértésben a personal unió alapján az osztrák népekkel is meg­élhetnek ; de discordia és közbeszórt viszálkodások által soha sem a monarchiának hatalmi állása — a­mi az önök ábrándja — sem kifelé tekintélye és ereje gyökeret nem verhet. (Zajos helyeslés a szélső bal felől), így lévén meg­győződve t. hát, nem tehetek egyebet, mint hogy az elénk tett törvényjavaslatok ellen szavazzak, s pártoljam Simonyi Ernő­t, barátom különvé­leményét. (Élénk éljenzés, taps a szélső bal felől.)

Next