Egyetértés, 1878. február (12. évfolyam, 32-59. szám)
1878-02-14 / 45. szám
zsebre, és várjuk be, mint nyel el minket is a muszka, a szláv áramlat és hű szövetségese, a rabolt országok által megbízott német császár. Ha most tartózkodóbbakká, óvatosabbakká lettünk, azt csak azok okozták, kik akkor visszatartották a nemzetet, hogy könnyebb diadal helyett most nehezebb munkától és váráldozatoktól irtózunk, mert egykori szövetségesünket velünk szemközt mint ellenséget látjuk. Nem természetes és következetes-e az, hogy most meggondoljuk, minek megyünk elébe ? De azért még most se mondottuk, hogy önfeltartásunkat nem tekintjük végczélunknak. Külügyérünk tehát erélyes actióra készül, Angliával szövetkezett, felmondotta barátságát Bismarcknak és Gorcsakoffnak, hajórajt indíttat Konstantinápoly felé, Albrecht főherczeget — a muszkák gratulánsát — Bécsben tartatja, hogy tanácskozzék és tanácsoljon, miként lehessen sikeresen megtámadni a muszkát, ha szövetségesünket, kit Kassán születése napjára felköszöntővel tisztelt meg államunk feje. A portánál formánért folyamodtunk, engedné meg, hogy a Dardanella szoroson át Konstantinápolyba mehessenek hajóink. Ugyanily formánt kértek ki Anglia, Olasz és Francziaország. Angliának ezen engedélyt a porta kereken megtagadta, Olasz, Franczia és Ausztria-Magyarországra nézve még semmi bizonyosat nem tudnak; a hírek e tekintetben ellentmondanak egymásnak. Némelyek szerint Olasz és Francziaország önkényt elállottak szándékuktól Konstantinápolyba hajókat küldeni, ezen Hogy Anglia mennyire nem veszi formán megtagadást tréfának, egy mai napon Londonból érkezett távsürgöny legkézzelfoghatóbban bizonyítja. Már tegnap jeleztük, hogy a chathami királyi hajógyárban 4000 munkás szerződtetett az angol kormány által, hogy a rendes munkaidőn túl is dolgozzék a hadihajók felszerelésén. De Chathamon kívül Angliának még igen sok más hadihajó gyárai is vannak, mit a következő táviratból is láthatni, noha még ebből is hiányoznak a woolwichi és más hadihajó gyárak. Az említett londoni febr. 13-diki távirat így szól: A sheernessi arsenálban minden munkás a rendes munkaidőn felül dolgozik. Tömeges munkaerő szerződtetik, hogy 4 ágyú naszád felszerelését siettessék; a török tengerészet számára épített pánczélos corvette ma hozatott el a dockokból Sheernessbe (most persze nem Törökország, hanem Anglia számára). Előkészületek téteznek, hogy a pointforti helyőrség a Themsében teljesen fölszereltessék, Portsmouthban is 3000 arszenál munkásnál több dolgozik a hadihajók lehető gyors fölszerelésén; ott is tömegesen szerződtetnek a munkaerők. A „Morning Post“ azt hallja, hogy a parliament conservativ tagjai megvonják bizalmukat Derbytől, hogyha az nem csatlakozik föltétlenül Beaconsfield politikájához. Angliából ezen kívül még jelentik , hogy a csatorna hajóraj 4 pánczélhajója táviratilag kapott parancsot rögtön Gibraltárba indulni, hol további utasítások várnak arra. Derby gróf a felső házban Granville kérdésére azt válaszolta, hogy csütörtökön közölheti, hogy az angol hajóraj Konstantinápolyba vagy ennek közelségében van. Franczia és Olaszország hihetőleg azért függesztették fel hajórajuk elküldését, mert az arra vonatkozó fél klánokat még eddig meg nem kaptak. ügy látszik tehát, hogy Muszkaország, Törökországnak jelenleg egyedüli súgója s kirekesztőleg tanácsadója, mégis bekezdi ismerni egy ellene alakulandó coalitió létrejöttét vagy legalább létrejöhetését, s e szerint intézkedik. A „Timesnek“ Berlinből jelentik, hogy a Bosporus torpedókkal láttatott el. A „Daily Telegraphnak pedig azt távírják Porából, hogy a fermán, mely Angliának megengedi, hogy hajóit a Dardanella szoroson át Konstannápolyba küldhesse, már ki van állitva. Muszkaország minden eshetőségekre el van készülve. Konstantinápolyt már mint az oroszoktól megszálltnak lehet tekinteni az után, hogy Miklós nagyherczeg mint a szultán vendége egy hadosztály kíséretében Konstantinápolyba a Dolmabagdse palotába bevonult. Bécsből még eddig nem hallhatni egyebet Az officiosusok és félofficiosusok kategorikus tiltakozásainál. Azt mondják, hogy megérkezett az időpont, melyben Oroszországnak „megáljt“ kell kiáltani. Erre, mint mondják, Bécsben el vannak határozva. Azt hiszik, hogy Muszkaország, iusztária és Anglia szövetségétől mégis meg fog ijedni túl nem menend az elérhetőségek mértékén, hogy Oroszország megfontolandja az anyagi áldozatokat, miket hozott, s mikre még el lehet készülve, ha a consucatiókat makacssága által sokszorosítaná, mi által a hatalmakat kényszerítené semlegességük megszüntetésére s Angliát Osztrák-Magyarországgal szövetkezve hívná ki a csatamezőre. Azt teszik még hozzá, hogy a helyzet ebbeli állása még világosabban szól, mint minden mozgósítási hirek. Végre pedig hangoztatják Bécsben azt is, hogy egy Anglia-Osztrák-Magyarország és Muszkaország közt kitörendő háború esetére a két első hatalmasság most biztosan számolhat Románia szövetségére. Ez után ítélve Károly romániai fejedelem radja is kifelé áll azon országból, melyet 12 éven át hasztalanul igyekezett germácizálni és borusszifikálni. I. A vámügyi vita ma nem nagyon élénk volt. Olyannyira ki van már merítve a tárgy minden oldalról, hogy a szónokok uj dolgokat felhozni nem birva, nem képesek a ház figyelmét lekötni. Perényi Zsigmond bárónak sikerült ma annyiban magára vonni a ház érdeklődését, hogy meglepetésben részesítő a házat. Mint a Lónyaisták frakciójának egyik ismert tagjától, mindenki azt várta, hogy a kormány javaslatai ellen fog szólni , de ő — közbámulatra — ellenkezőleg cselekedett, megtagadta mesterét s Tiszát jobban szívelve mint Kerkápolyit, a javaslatokat védő felszólalásában Kerkápolyi ellen fordult. Hogy Kerkápolyi érveit ledöntenie nem sikerült, azt elgondolhatja mindenki. A kiegyezési mű ellen szólt ma a független szabadelvűek részéről: Bády Endre és Pogonyi Dénes, a kormánypártból : Tarnóczy Gusztáv s a párthoz szorosan nem tartozó képviselők közül Vidliczkay József, ki Simonyi Ernő különvéleményét pártolta ügyes beszédében. Sokkal érdekesebb mozzanatát képezte a mai ülésnek a keleti kérdés szőnyegre hozatala. A keleti kérdés ma Helfy és Simonyi interpellációi által jött szóba a magyar képviselőházban. Keleti kérdés és magyar képviselőház ! Arczunkba szökik a vér, ha együtt halljuk említeni e két fogalmat, eszünkbe jut, hogy a keleti kérdésnek nevezett nagy dráma lefolyása alatt a magyar parlament minő szégyenletes szerepet játszott. A magyar nép ösztönszerüleg felismerte a veszélyt, mely érdekeit fenyegette s a magyar népképviselők bedugták füleiket a közvélemény hangjai előtt, s szolgalelkűen törték, hogy a kormány „nesze semmi, fogd meg jól “-féle feletek által kurtán bánjon el azon interpellátiókkal, amelyek minduntalan figyelmeztették a kormányférfiakat, hogy: „Jam proximus ardet Ucalegon!“ Igaz, hogy ezen qualificálhatlan eljárás által a „szabadelvű párt“ megörökítette nevét a történelemben, megörökítette, mert herostratesi dicsőségre tett szert. Sőt még ennél többet is kivívott a fusió pártja, kivívta a nemzet érdekeit fitymáló mameluksága által azt, hogy a Parlamentarismus ellenségei, tanaik igazolására a magyar parlamentet hozhatják fel például. S ha mindamellett Helfy és Simonyi Ernő ismételve kísérletet, tettek nyilatkozásra bírni a kormányt, az mély képviselői kötelességérzetükről tesz tanúságot. Simonyi Ernő pár rövid megjegyzés előre bocsátása után nyújtotta be interpellátióját, Helfy valamivel bővebben indokolta az övét. Taglalva a lefolyt világeseményeket s külügyi politikánknak ezzel szemben tanúsított magatartását, azon alternatív következtetésre jutott, hogy vagy a monarchia külügyi vezetése csalta meg a nemzetet, vagy Andrássy maga meg lett csalva. — Helfy a teendőkre nézve azon nézetben van, hogy azonnali fegyveres acióval még most is el lehet hárítani veszedelmet, noha már tízszerte nagyobb a vér és pénzáldozattal, mint annak előtte. — Helfy hiszi, hogy még Törökországot is ki lehet ragadni az orosz szövetség karjaiból; hiszi, hogy még fel lehet ébreszteni a nemzetnek félben levő lelkesedését; hiszi, már kialvó erélyes fegyveres fellépésnek még hogy az sikere lehet. Szivünk mélyéből óhajtjuk, a legmelegebben kívánjuk, hogy Helfy hitében ne csalódjék, hogy reményei teljesüljenek, de félünk, nagyon félünk, hogy már későn van minden. Vajha csalódnánk aggodalmainkban ! II. [A képviselőház ülése febr. 1ü-An. Elnök: Bánó József. A kormány részéről jelen vannak: Tisza Kálmán, Széll K., Féchy T., Szende B., Trefort A., Bedekovics K. Elnök bemutatja a belügyminiszter átiratát, melyben jelenti, hogy Fügh Károly kőszegi képviselő Kőszeg szab kir. város polgármesterévé választatott. Minthogy Fügh Károly képviselői állásáról le nem mondott, az átirat összeférhetlenségi bizottságnak adatik ki. Gorove István bemutatja az összeférhetlenségi bizottság jelentését, mely szerint a bizottság Deschán Géza összeférhetlenségi ügyének tárgyalása alkalmával, — meggyőződvén arról, hogy Deschán Géza képviselői állásáról időközben lemondott, — a határozathozatalt feleslegesnek tartotta. Móricz Károly huszti képviselő a szokásos 30 nap fenntartásával igazoltatik s az V. osztályba soroltatik. Nyáry Jenő báró a főrendiház jegyzője jelenti, hogy a főrendek a diósgyőri vasgyár kiadásainak fedezéséről s a Horvát-Szlavonországok beligazgatási költségeinek fedezésére megállapított százalék érvényének meghosszabbításáról szóló javaslatokat végleg elfogadták. A végleg elfogadottjavaslatok legfelsőbb szentesítés alá fognak felterjesztedni. Következik a napirend. A magyar korona országai s ő felsége többi országai s tartományai közt kötött vám- és kereskedelmi szerződés és az osztrák-magyar vámterület vámtarifájáról szóló törvényjavaslatok általános tárgyalásának folytatása. Rády Endre a törvényjavaslatot általánosságban sem fogadja el. Nem pedig azért, mert a törvényjavaslat kettős rendszert honosít meg: egyet, mely Magyarország és Ausztria között szabad kereskedelmet követ, a másikat, mely szemben a külfölddel védvámos irányt követ. És e kettős irányzatban a kettős hátrány egyedül Magyarország rovására szolgál, és megfordítva a kettős irányzat haszna egyedül csak Ausztriának használ. Simonyi Lajos külön véleményéhez csatlakozik. Tarnóczy Gusztáv megszavazott minden szükséges adófelemelést Magyarország pénztárának, de az osztrák pénztárnak adófelemelést nem ad. Míg milliókat áldozunk Ausztriának, addig hazai intézményeink felvirágoztatására nem lesz pénzünk. Szóló a czukort sem szereti már annyira, mióta tudja hogy annak agiója Ausztriába foly. (Derültség és helyeslés.) Bár eddig a kormánypárthoz tartozott, de most a javaslatokat nem szavazhatja meg. Perényi Zsigmond báró a javaslatokat elfogadja. Főleg Kerkápolyi ellen kel ki. Pogonyi Dénes beszéde elején az előtte szólott Perényi vadabb állításait czáfolja meg, azután átmegy a tárgy érdemleges bírálatára. Hazánkra nézve az önálló vámterületet találja legczélszerűbbnek s leghelyesebbnek. Polemizál a javaslatot védő szónokokkal s végül kijelenti, hogy csatlakozik a Simonyi Lajos és Mudrony Soma által benyújtot külön véleményhez. Vidliczkay József szónoklata kezdetén a fusió s a liberális párt ellen kel ki. Hosszasan fejtegeti, hogy a helyes politikának egyik fő alaptétele : követni oly nemzetgazdasági oly vám és oly kereskedelmi politikát, miszerint bennt az országban tőkék képződjenek. De ez csak az ipar fejlesztése útján lehetséges, magyar ipar pedig addig nem lesz, míg külön vámterület nem lesz. Korizmiccsal szemben utal arra, hogy gyakorlatilag véve a dolgot, sem feltétlen szabad kereskedés, sem végletekig fokozott védvám nem létezik sehol hanem transactio történik a gyakorlatban a két rendszer között. Ha tehát úgy állítja fel az alternatívát Korizmics, hogy vagy lesz szabad kereskedés, és akkor nem lesz jövedelem, vagy lesz magas védvám, és akkor illusio az egész nyereség, mert saját polgártársainkat adóztatjuk meg, ez alternatíva nem áll, mert datur et tertium, ez pedig a helyes és czélszerű vámpolitika. Ezen tertium az, hogy azon czikkeknél, amelyeknél tért lehet engedni a szabad kereskedésnek, meg kell adni ezen tért, azon czikkeknél pedig, ahol szükség van a védelemre, hozzuk be bizonyos fokig a védvámokat, ha szükséges. (Helyeslés balfelől.) _ A törvényjavaslatot el nem fogadja azért, mert elvi szempontból véve fel e törvényjavaslatot, az nem egyéb, mint egy olyan intézmény, mely homlokán hordja bankügyileg és vámterületileg centralizált Ausztriának bélyegét, mely mellett Magyarország fenállása sokáig lehetetlen. Nem fogadja el azért,mert Magyarországot Ausztriával szemben ezen javaslat gyarmattá teszi; nem fogadja el azért, mert a fenforgó törvényjavaslat elfogadása mellett lehetetlenné tétetnek a deficit megszüntetése. Nem fogadja el azért, mert Magyarország közgazdaságának restaurálására megkívántak legfőbb tényező az olcsó tőke, emiatt Magyarországon sohasem lesz. Csatlakozik Simonyi Ernő különvéleményéhez. Elnök: Bekövetkezett az idő, amelyben az interpellátiók megteendők. Helfy Ignácz képviselő úr fogja megtartani interpellátióját. Helfy Ignácz: Az angol parlamentben alig múlik el egy-egy ülés, melyben 4—5, némelykor ennél is több interpelláló intéztetik a kormányhoz, s a kormány siet ez interpellációkra rögtön válaszolni; azt hiszi, hogy nincsen senki e házban, ki meg nem lenne győződve arról, hogy a keleti kérdésben Magyarország sokkal inkább, sokkal közelebb van érdekelve, mint Anglia. A ház nem fog tehát csodálkozni azon, hogy szóló újabban is interpellátiót intéz ez ügyre nézve a kormányhoz. Megvallja, hogy a sok várakozás daczára most sem biztatja magát azon reménnyel, hogy a kormány kimentő felvilágosítást fog adni a háznak. A tapasztalásból látjuk, hogy nálunk az alkotmányosság, a Parlamentarismus dacára a kormány azt hiszi, hogy a külügyek vezetése, a nemzet sorsának intézése a kormány dolga, — a nemzetnek semmi köze hozzá, — majd ha itt lesz az ideje, a nemzetnek lesz feladata odaadni pénzét és vérét, addig azonban hallgatnia kell. (Igaz a balon ) A helyzet ma igen nehezen fejezhető ki szavakban ; sem az általános politikai, sem a speciális magyar helyzet. Valóban igen nehéz volna megmondani, hogy ebben az országban az elkeseredettség nagyobb-e a fölött, ami történt, vagy pedig az aggodalom a legközelebb jövő miatt? Az orosz-török háború megindulása óta a kormány, — érti a külügyi kormányzatot s a speciális magyar kormányt, amennyiben a külügyek vezetésére befolyással bír — mindig merő ellentétben állott a nemzet egyhangú közvéleményével. (Helyeslés a szélső bal felől.) Sokat folyt a tusa, a kétely: váljon a kettő közül melyiknek van igazsága ? A tények, fájdalom, azt bizonyítják, hogy a közvéleménynek volt igazsága elejétől végig és akkor, mikor ez a nemzet egyhangú közvéleménnyel nemcsak fölajánlotta vérét, pénzét, mindenét, amije van, sőt könyörögve könyörgött önöknek, engedjék, hogy vérünket, pénzünket a haza érdekében értékesíthessük, akkor a kormányférfiak mosolyogtak, nevettek a népdiplomatia felett, hivatkoztak a felső, a hivatalos diplomácia finomságára. Ma a tények bizonyítják, hogy azon hivatalos diplomatia megcsalatott (Zajos helyeslés a szélső balfelől) az jaj volna önöknek, ha iparkodnának a nemzetet ebbeli hitéből kiábrándítani, mert ha a külügyi kormányzat nem volt megcsalatva, az alternatíva másik fele áll elő, vagyis, hogy minket csaltak meg. (Helyeslés a szélső balon.) A kedvezőbb esetet veszi fel, hogy t. i. Andrássy gróf külügyért csúfosan rászedték. Ez már most bebizonyított tény. (Zajos helyeslés a szélső bal felől.) Mert reményű, legbuzgóbb támogatói sem fogják elhitetni akarni senkivel azt, hogy ő mindezt előre látta, hogy akként vezette a dolgot, hogy mindaz, ami történt, ekként történjék, sőt hogy épen így kívánta ezt, mert szükségesnek tartja Magyarország érdekében. Szomorú tény az, s meg van róla győződve, hogy sem a nemzet, sem a történelem ezen az összes történelemben páratlan könnyelműséget sohasem fogja megbocsátani sem neki, sem a mi kormányunknak, és ha Magyarországon igazi Parlamentarismus volna, nem habozik kimondani, hogy most már Andrássy Gyula a miniszterelnökkel együtt vád alá volna helyezve. (Zajos helyeslés a szélső bal- és jobbfelől.) Mindez azonban már megtörtént; hiába kesergünk a múltak miatt, azt most már senki sem teheti jóvá. A kérdés most már az, hogy mit kell tenni! A milyen egyhangú volt a közvélemény a háború megindulása óta aziránt, hogy mit kellett volna tenni, annyira egyhangú most aziránt, hogy ez az utolsó percz, amikor a monarchia még tehet valamit — ha még legalább fegyveres erővel elhárítható a veszedelem, amely hazánkat fenyegeti. Igaz, hogy legalább is tízszer annyi áldozattal, úgy vérben, mint pénzben, mint amennyi elegendő lett volna, néhány hónappal ezelőtt, nem is akarja mondani, egy évvel ezelőtt, mert akkor semmi áldozat nem kellett volna, elég lett volna egy erélyes hatalmi szó , az ma tízszer annyi áldozat kell, mint kellett volna néhány hónappal ezelőtt. Az is bizonyos, hogy ha még néhány hónapig várunk, akkor még tízszer annyi fog kelleni, mint ma, azzal a különbséggel, hogy ma a siker nagy valószínűségével ámbár nem oly nagy bizonyossággal, mint a múltban, küzdhetnénk, de amely valószínűség évről évre, hónapról hónapra, napról napra mindinkább csökkeni fog. Mert ha fegyverrel kezünkben akarjuk megsemmisíteni azon nagy vívmányokat, melyeket az orosz hatalom kivívni bírt , ma még a következő előnyök állnak előttünk: először bizonyos, hogy isolálva nem állanánk; ma volna egy, talán — szerint bizonyosan — több szövetségesünk nézete Ha ma megyünk háborúba, rövid idő múlva abba a helyzetbe tehetjük Törökországot magát, hogy még az is tetemes hadsereget lenne képes rendelkezésünkre állítani. Mert eddigelé Törökország pár százezer embert veszített, egész területe el van foglalva, de amely keremben azon területnek egy részét felszabadítanék, azon területen új hadsereg keletkeznék, és amint bámultuk Törökország erőkifejtési képességét, bizonyos benne, hogy ámulatra ragadná a világot még inkább most. Igaz, hogy most a magyar nemzet lelkesedése tetemesen lelohadt, távolról sem az, ami volt néhány hónappal ezelőtt. De hiszi, hogy ha különösen világos programja mellett a háború megszüntetnék, nem titokban, nem titkos célzatok alatt, hanem világos Programm mellett, olyan programai mellett, amely mellett Magyarország tudná, hogy mi a bábomnak a czélja, és mily sors vár Magyarországra majd ha a háború, felteszi győzedelmesen végződik, azt hiszi, hogy lehetne még ma ’ Magyarországot lelkesedésre bírni. És tudjuk, hogy a lelkesedés mennyit nyom egy nagy hadsereg kíséretében. Mindent a világon lehet parancsolni, parancsolhat törvény, fejedelem, de nemzeti lelkesedést nem lehet parancsolni. Hiába fordulnak akkor a nemzethez, mikor minden el van játszva, mikor reménytelenül kell a csatatérre menni. Ami a török véd- és daczszövetséget illeti, ha igaz is az, — tudjuk, minő értéket kell tulajdonítanunk. Azt jelenti ez, hogy az orosz czár kényszerítette a szultánt, hogy bizonyos darab papírt aláírjon, és ő kénytelen volt Ausztria-Magyarország politikája folytán mind azt aláírni, amit a czár akart. Midőn a török azt látja, hogy magyar katonák jelennek meg az ő területén, hogy magyar katonák mennek a muszka ellen, újra előkerülnek azon hős hadseregek, melyek bámulatra ragadták nemrég Európát. Ennek alapján a következő rövid kérdést intézi a miniszterelnök úrhoz (olvassa): Interpellate a t. miniszterelnök úrhoz! Miután immár az európai török birodalom csaknem teljesen orosz hatalom alá került, kérdem a miniszterelnök úrtól : Összeegyeztethetőnek tartja-e a külügyi kormányunk ez új állapotot Ausztria és különösen Magyarország létérdekeivel? s ha nem, mily módon véli most a veszélyes helyzetet megváltoztathatni s a két állam érdekeit megóvni? Elnök: Ezen interpellatió közöltetni fog a miniszterelnök úrral. Most Simonyi Ernő képv.ár fogja interpellatióját előterjeszteni. Simonyi Ernő: T. ház! (Halljuk !) Igen rövid leszek indokolásomban. Nem akarom most a kormány politikáját bírálni; ennek bírálatát azon időre hagyom, midőn a kormány válaszát megadván, talán több betekintésem lesz a kormány politikájába. Azt mindenki látja és tudja, hogy a legközelebbi időben rendkívül fontos dolgok történtek a keleten. Azt halljuk, hogy a háború, mely egy idő óta a törökök ellen kedvezőtlen fordulatot vett, és azoknak tökéletes megveretésével végződött, fegyverszünet által megakasztatott, hogy békepraeliminárék írattak alá, és a végleges béke megkötése iránt tárgyalások folytattatnak. Ezen híreket a lapok hozzák egyik nap, másnap visszavonják, egyik nap így közük a fegyverszüneti feltételeket, a béke-praeliminálékat, másnap amúgy. Én azt hiszem, ha valakinek, a mi kormányunknak kell ismernie ezen feltételeket tökéletesen és hitelesen , hiszen a mi kormányunk politikája eddig az volt, hogy ő egyik tagja a három császár szövetségnek, azon szövetségnek, melynek másik tagja most győzedelmeskedvén, szabta az érintett feltételeket. Egy szövetségestől kevesebbet várni már nem lehet, mint azt, hogy oly dolgokban, melyek a másik szövetségest is közelről érdeklik, legalább tudassa vele hitelesen a dolgok állását, miben létét. Másfelől és más parlamenteknek a kormányuk által előterjesztett tudósításokból már körülbelül tudjuk, miben állanak a fegyverszüneti feltételek és békepraeliminarék, de hivatalosan kormányunk által constatálva még nem hallottuk azokat. Nem régibben a delegatiókban Andrássy Gy. gr. külügyér azt válaszolta gr. Széchen Antalnak egy hozzá intézett kérdésére, hogy képzelhet-e oly külügyminisztert, aki azon kérdésre válaszolna ? Én pedig azt kérdem a t. háztól: képzelhet-e oly parlamentet, mely beelégednék kevesebbel, minthogy ily tények felől felvilágosítást kapjon a maga kormányától. Én tehát csupán tájékoztatás kedvéért kívánok a kormányhoz egynéhány kérdést intézni annak politikáját illetőleg. Netalán teendő észrevételeimet fenntartom azon időre, mikor majd a t. kormány felelni fog. Csak remélem, hogy most, mikor olyan nagyon kritikus állapotban vagyunk , mikor az önök által eddig követett politika, —■ legalább minden látszat szerint, — nemcsak az országot, hanem az avval kapcsolatban lévő másik államot, és a dynastiát a legnagyobb veszélyeknek tette ki, legalább tovább nem fogják azt a politikát űzni, hogy a közvéleménnyel egyenesen dacolva, sötétségben tartsák a parlamentet, hanem meg fogják mondani legalább azt, ami a tényekre vonatkozik, ami már nem lehet titok dolga, mert ha a török és orosz közt fegyverszünet köttetett, békepra eliminálék írattak alá, ez titok többé nem lehet. Tehát legalább meg fogják mondani azt, ami a jelen körülmények közt megmondható. Megvallom, nem bírtam és nem bírom eléggé csodálni azon cynismust, mellyel a kormány ily izgatottság, ily események közepette, melyek a nemzetet folytonos izgatotságban tartják, napról-napra, hétről-hétre halasztja a felvilágosítást, a választ akkor, midőn pl. az angol parlamentben abban a pillanatban vett sürgönyöket rögtön felolvassák s értesítik felőlük a házat (Úgy van balfelől), miért? mert hisz ha valakit érdekel az országnak sorsa, kötelességszerűleg ,mi vagyunk, kiket kell, hogy érdekeljen. Tehát nekünk érdekünkben is van, de kötelességünk is megtudni mindazt, a mi hazánk sorsára vonatkozik. Bátor vagyok a következő kérdéseket intézni a kormányhoz : Interpellátió a miniszterelnök úrhoz. A keleti bábom egész tartama alatt, a magyar nemzet hangosan kifejezett közvéleményével egyenes ellentétben a külügyi kormány által, a magyar kormány egyetértésével követett politika folytán alakult helyzettel szemben kérdem a miniszterelnök urat: Van-e a kormánynak hivatalos tudomása az orosz és török hadseregek közt kötött fegyverszünet feltételeiről és a két birodalom kormányai által elfogadott békepraeliminarékről. Mik ezen feltételek, ki által és mikor közöltettek azok külügyi kormányunkkal ? Nem gondolja e a Kormány, hogy ezen fegyverszüneti békefeltételek Magyarország államérdekeit sértik, s ha teljesedésbe mennének, Magyarországot veszélyekkel fenyegetnék? Ha igen, mi módon hiszi a kormány a fenyegető veszélyeket elháríthatni és Magyarország államérdekeit megóvni? Elnök : Az interpelláció közöltetni fog a miniszterelnök úrral. Jelentem a t. háznak, hogy az igazságügyminiszter úr jövő szombaton válaszolni fog Ragályi képviselő úr interpellátiójára a regálék tárgyában. A holnap délelőtt 10 órakor tartandó ülésben a ma félbeszakított tárgyalás fog folytattatni. Ülés vége d. u. 3 órakor. Németh Albert beszéde — a képviselőház február 12-iki ülésében. Vége. — Ezek után t. ház, legyen szabad t. képviselőtársamnak Korizmics Lászlónak beszédére röviden reflektálnom. Azt mondja Korizmics képviselő úr, hogy ne türelmetlenkedjünk, mert el fog jönni az idő, hogy az osztrák ipar fogja megcsinálni a magyar ipart. Elhiszem, szép egy frázis ez , de attól félek, hogy épen úgy fogja megcsinálni az osztrák ipar a magyar ipart, mint az osztrák bank meg fogja csinálni a magyar bankot. (Derültség.) Az t. ministerelnök úr múltkori beszédében azon vádat intézi szomszédaim és barátaim ellen, hogy úgymond ők mindig a jogfeladást emlegetik és feledik, hogy tíz évre feladott jog nem örökre feladott. Én a t. ministerelnök úrtól nem azt várom, hogy azzal excusálja magát, hogy azon jog, melyet felad tíz évre, nem örökre adatott fel. A t. ministerelnök úrnak kötelessége jogokat nyerni, törekedni Magyarország boldogítására, pénzügyi viszonyainak javítására, és nem azzal védeni magát, hogy mert tíz évre feladata, nem örökre adta fel az önrendelkezési jogot és az önálló vámterületet, de hiszen még csak sensu ethymologico, sensu grammaticos sem áll, mert nem 10 évre van feladva, hanem 5 évre. Öt éven át jogában volt a 67-intezmény egy szerint Magyarországnak fölmondani a közös vámterületet, most pedig e clausulát is kihagyta belőle a ministerelnök úr; most tehát oda vagyunk szorítva, hogy az 5 év után megnyíló kedvező alkalmat még csak igénybe sem vehetjük, hanem várnunk kell 10 évig. Tíz év feladása oly nevezetes életkérdésnek, oly életerőnek praecariussá tétele mint amelyet a törvényjavaslat semmivé tesz, félek, hogy az karöltve fog járni az örökös jogfeladással, (ügy van a baloldalon. De a ministerelnök úrnak úgy látszik, hogy zokon esett az, hogy ezen ellenvetés Simonyi Lajos bárótól származik, azon ministertársától, kivel az alkudozások megkezdettek. Engedjen meg a t. ministerelnök úr, de Simonyi Lajos képviselő úr eljárását incorrectnek tartom; ő nem is tesz egyebet, mint amit a ministerelnök úr neki tanácsolt. A ministerelnök úr programm beszédében azon helyről azt méltóztatott mondani, hogy parlamentáris életünknek nagy valamitása az, hogy midőn a kormányok megbuknak, a volt miniszerek az újon alakult kormányok háta mögé simulnak s maradnak azok, akik voltak; itt pedig épen a Parlamentarismus elve azt követeli, hogy amely minister lemond, az az ellenzék padjaiba üljön. (Helyeslés a balon.) Simonyi Lajos b. képviselő úr tehát azt cselekszi, amit a ministerelnök úr tanácsolt: nem tesz egyebet, mint az ellenzék padjain foglal helyet, és ha jól számláltam hat excellentiás úr, hat titkos tanácsos van olyan, kik e kérdésben nem a kormányt támogatják, hanem a kormány eljárását támogatják. (Derültség.) A ministerelnök úr kifogásolja, hogy Deák Ferencz neve és szelleme felidéztetett. Szerintem nem helyesen cselekszi ezt a miniszterelnök úr, mert legyen meggyőződve róla, hogy Deák Ferencz nevét mindenki jogosultabban említheti fel, mint a miniszterelnök úr, mert a miniszterelnök úr volt az, ki hét év leforgása alatt a boldog emlékű mélyen tárnák a legtöbb fájdalmat, a legtöbb keserűséget okozott és épen azért annak emlékét most felemlíteni nem tartom a miniszterelnök urat hivatottnak . (Mozgás.) hanem én is azon elkopott figura retorikával élek, mely a miniszterelnök ur kedves fegyvere, t. i., hogyha Deák Ferencznek közülünk kimagasló nagy alakja köztünk megjelennék, akkor azok, akik deák lélekre a professort játszák a pad alá bújnának. Deák Ferencz nevét én nem egyszer említettem e házban, mig élt, említettem a megyék rendezéséről szóló törvényjavaslat vitatása alkalmával, midőn az akkor ott helyt foglalt szónokoknak mondom, hogy ominosus az a pad, amelyen helyt foglalnak, contradictió egész eljárásuk, adja Isten, hogy a betegeskedő Deák Ferencz minél előbb egészségét visszanyerné, helyet foglalhasson ott azon padon, hogy onnét önöket a tiszta és az egyenes ösvényre visszautasítsa. Amikor élt, akkor szerettem én őt innen emlegetni, mert nekem 1869-ben mikor az országgyűlésre feljöttem, azt szokta volt mondani az öreg úr: Szélsőbaloldali képviselő vagy, helyesen cselekszel, következetes vagy magadhoz; csak annak a Tiszapartra nem jöttél, örülök, hogy mert, azok maguk sem tudják mit akarnak. (Élénk derültség a baloldalon.) Ha tehát valakitől ildomtalan és épen nem előnyös Deák Ferencz t. nevét említeni, az bizonyára t. miniszterelnök úr részéről legkevésbé előnyös. A t. miniszterelnökürk az 1861-iki diétán mint igen ifjú ember, mint szokták mondani az arany boltozat ivón lépett be a politikai életbe. Teleky László rögtön történt halálával, átvette a vezéri pálcát, feje lett az országgyűlésen azon pártnak, melyet vezetni Teleky László hivatva volt, és azon elvek, a melyeken a t. miniszterelnök urnak személye és neve Magyarország népének két tengerén egész égig emelkedett , azon elvek mind elporladoztak és ha azokat követelő modorával, erős érvelésével, tüzes szónoklatával itt érvényre akarja emelni, elég néhány szakavatott fiatal képviselőtársamnak egy keze, hogy azok mind, mint a pozdorja szétporladjanak. (Derültség.) Én nem nevetségesnek, hanem szánalomra méltónak tartom miniszterelnök urat azon székben. És valóban egy idő óta mégis változta a fegyvereit irányunkban a t. miniszterelnök úr, mert most már a sentimentális térre lépett át. (Derültség a baloldalon.) Volt egy alkalom, midőn azt mondá a t. miniszterelnök úr, hogy ő olyan, mint a neve: ama folyó a hazában fakad és a hazában múlik el. Nem tanácsos ismét ezt a folyót itt emlegetni, mert a miniszterelnök úr udvari poétája úgy írta meg egy ízben életlapjában, midőn a legkisebb harmadik testvér főispán lett, hogy a Tisza vizének egyik ága már Bécs felé folyik. (Derültség a baloldalon.) No t, képviselőház már a fusió óta viselt dolgai a t. miniszterelnök úrnak, ha az orientális kérdésben történt nagy bukását és vereségét beleszámítom, azt merem mondani, hogy a miniszterelnök úr is, nemcsak a Duna, nemcsak Donau-Wörth, de igenis a Nova felé is veszi folyamát. (Tetszés a balon.) Azt mondja a t. ministerelnök úr, hogy az ellene szórt vádak ez oldalról olyanok, mint a tövises koszorúk, és ő azt hiszi, hogy nem tudja itt e sorokban mindenki, mit tesz ott ülni. Megvallom, engedje meg a t. miniszterelnök úr, hogy kifejezzem, miként én úgy vagyok a miniszterelnök úrral, mint az üdvözítővel az egyszeri czigány volt, az egyszeri czigány t. i. azt mondá a feszület előtt: uram, én szerelmes Jézusom, szántak is, nem is szántak a miért annyit bántalmaztak, tövissel koronáztak, keresztre feszítettek; de nem szántak, a miért szamáron paripáztál, te, ki a legszebb lovon lovagolhattál volna. (Élénk derültség bal- és jobb felől. Mozgás a középen.) Hazafiui bánat fog el engemet, constatálom t. képviselőház előtt, valahányszor Magyarország miniszerelnökére és annak helyzetére tekintek. A miniszter úr ezen merev magatartásának feláldozza magát egy oly hálátlan ábrándnak, mely ha itt e képviselőházban mindamellett is többségre találna jutni, még akkor is odafent Bécsben repudkáltatni fog azok által, kik Magyarország kizsákmányolásával, kiszivattyúzásával, kipréselésével az osztrák tartományok javára három és fél századon át fel nem hagytak, s ezen művekről eltérni, visszariadni nem fognak mindaddig , migvalósulva nem lesz azon hazafiui jogosult óhajtás, a miért mi itt harminczketten mind eddig küzdöttünk és küzdeni meg nem szűnünk, hogy t. i. édes hazánk önállósága és függetlenségének azon hasisán, melyen Magyarország népei testvéries egyetértésben a personal unió alapján az osztrák népekkel is megélhetnek ; de discordia és közbeszórt viszálkodások által soha sem a monarchiának hatalmi állása — ami az önök ábrándja — sem kifelé tekintélye és ereje gyökeret nem verhet. (Zajos helyeslés a szélső bal felől), így lévén meggyőződve t. hát, nem tehetek egyebet, mint hogy az elénk tett törvényjavaslatok ellen szavazzak, s pártoljam Simonyi Ernőt, barátom különvéleményét. (Élénk éljenzés, taps a szélső bal felől.)