Egyetértés, 1878. május (12. évfolyam, 120-150. szám)

1878-05-15 / 134. szám

Az „Egyetértés“ melléklete — 134-ik számához. — Tűri* nyilatkozata a diplomatiai leleplezésekről. május 14. Napoleon herczegnek a Revue des deux Mon­­­­des-ben közzétett czikke André Mémor (Grammont herczeg) részéről egy választ provokált, a­mely­ben az 1870-ben előidézett nagy bajok tekintetbe sem jönnek, de hivatkozással az annak idején vál­tott sürgönyök és egyéb diplomátiai halmazára igazolni igyekszik az akkoron okmányok által a hármas egyetértés körül követett eljárását, és ezen a igazolásában nekem egy bizonyos szerepet osztott ki, mely szerint én nekie magán közbenjáróként fölajánlottam volna magamat s a mellett azzal lát­szik vádolni engemet, mintha én hívatlanul min­denbe elegyedtem volna, oly annyira, hogy az ál­tal az olasz diplomaták sértve érezvén magukat, inkább hátráltattam, mint elősegítettem vala az Olasz- és Francziaország közti egyetértést. Ez engem annak kinyilvánítására késztet, miszerint én soha semmibe sem elegyedtem, ha­­hacsak Victor Emanuel ő felségétől, ki engem nagybecsű bizalmával tisztelt meg 1859 óta, vagy miniszterei egyike által arra való megbízást nem nyerten­, és állíthatom most és mindenkoron azt, miszerint valahányszor missió lett reám bízva, én csakis azokkal közlekedtem és bocsátkoztam tár­gyalásokba az ügy iránt, kikhez egyenesen utalva voltam, és hogy én mindig egész odaadásomat és hűségemet szenteltem azon ügynek, melyet szolgáltam. így 1860-ban Nápoly annexiója után, midőn egynéhány hazámfia szerencsétlen eljárása követ­keztében a Duna torkolatában 15,000 fegyverrel és 12 ágyúval megrakott két hajó lefoglaltatott, én, ki akkor Nápolyban lévén, egy szót sem tud­tam, az egész dolog felől, egy perczig sem haboz­tam, az egész dolgot magamra vállalni, azt mond­ván Cavour grófnak, hogy tudassa a világgal, miszerint én voltam az, ki mialatt Nápoly katonai parancsnoka voltam, a mondott fegyvereket stb. elküldöttem. Cavour gróf ez alapon intézkedett. Későbben Olaszország teljhatalmú miniszteréhez instructiókat küldött, hogy engem Lord Palmer­­stonh­oz bevezessen, mivel én nemcsak a fegyverek visszaszerzése, de a keleti kérdés miatt is küldet­tem általa Londonba. Én elég szerencsés voltam a lefoglalt fegyvereket az olasz kormány számára visszaszerezni. Nyolcz nappal halála előtt Cavour gr. magá­hoz kéretett és ezeket mondá nekem: „Én most azon a ponton állok, egy oly dolgot foganatosítani, mely engem egy időre Olaszország legnépszerű­tle­­nebb emberévé teend. E dolgot én azért mégis végrehajtandom, mert ez az egyedüli mód egy nagy nehézség megoldására. — Én Francziaor­­szággal egy egyezményt fogok kötni, mely szerint a franczia sereg kivonul Rómából; — Olaszország részéről pedig azon kötelezettséget vállalom el, hogy a pápai határt meg fogom őrizni, és hogy nem fogom engedni, miszerint a forradalom a pápa területére hevítessék. Kérem tartsa magát készen, mert néhány nap múlva, midőn az egyez­mény alá lesz írva, egy hajót bocsátok ennek ren­delkezésére, hogy azonnal átmenjen Garibaldi tá­bornokhoz. — Önnek feladata leend vele megér­tetni, miszerint parancsoló szükségnek tartom az egyezménynek megkötését, stb. Néhány nappal később azonban e nagy férfiú meghalt, maga után hagyván egy iszonyú űrt. A diplomatiai viszálykodások is ez időtől fogva kelet­keztek. — Az angol diplomatia befolyása nőtt Tu­rulban. Ellenben a franczia diplomatia gyanako­­dása a párisi kormányt nyugtalanította. Az egyez­mény elhalasztatott, és csakis négy évvel később lett megkötve, Florencz határoztatván el fővárosul. Az olasz kormánynak Florenczbe való átköl­­tözködésére következő idő jelző egyszersmind ama időpontot, melyben a porosz befolyásnak munkája kezdődött, és mely 1866-ot idézte elő. Mintegy 20 nappal a háború kitörése előtt gem Usedom gróf követje által Bismarck gróf én­Berlinbe hivatott. Ám oda el is mentem a király engedel­­mével ... szerre. 1867-ben Luxemburg kérdése merült fel egy­A Franczia és Poroszország közt létező komoly, mély ellenszenv világosan kitűnt. Mindenki előre érezte, mily szörnyű szerencsétlenség vár a két országra az ellenségeskedések kitörése ese­tében. Ugyanez év vége felé írtam a „Nemzetiségek kérdése“ czímű röpiratomat, melyet egy hosszú levél kíséretében Nepoleon császárnak elküldtem. Hogy egy Német- és Francziaország közti összezörrenés­­nek veszélye elháritlassék, a rajnai tartományok semlegességének eszméjét pendítettem meg, hogy igy úgy Franczia- valamint Németország is meg­gátoltassák katonai erődítéseket ott felállítani. A császár nekem a következő tartalmú levél­lel felelt : „Tuilerrák palotája 1868. jan. 8-án. „Tábornok ! Megkaptam az érdekes röpiratot, melyet szives volt elküldeni és reflexióval olvastam a levélben foglalt észrevételeket. Köszönet ezeknek közléséért. Fogadja érzelmeim nyilvánítását. — Napoleon.“ 1868. őszén Turinban lévén és a három udvar, franczia, olasz és osztrák közti egyetértésnek eszméje akkoriban merülvén fel legelőször, Victor Emanuel ő felsége, kinek keble mindig a legnemesebb érzel­mektől áthatva volt, fölhatalmazott arra, hogy párisi utam alkalmával az ügyet Napóleon császár előtt szóba hozzam. Deczember vége felé csakugyan megérkezve Párisba, már január első napjaiban a császár engem fogadott. Miután előadtam a hármas egyetértés eszméjét, a császár ezen szavakkal felelt: Daczára, hogy most háború nincs szőnyegen, én azt hiszem, egy egyetértés Ausztria, Olasz- és Francziaország közt mindnyájunkat minden eshe­tőségek ellen biztosíthatna.­­ Ez Európa békéjé­nek garanciája lehetne, és leginkább a kis államok létét biztosítaná. — Mihelyt a hármas egyetértés létrejön, igyekezni fogok Angolország királynőjé­vel és néhány angol férfiúval egyezségre jutni, úgy hogy Angolország is velünk legyen, és ez után meglehet eljuthatunk még az európai uralkodók congressusára is.“ stb........................................................­ 1869. január 19-én a király által Florenczbe hivattam. Innen elmentem Bécsbe, a honnan február vége felé a császárnak Párisba irtam­, eljárásomról kimerítő jelentést tevén, melyet azzal zártam be : „Ezzel be van fejezve missióm. Felséged fogja az egyezménynek a kellő formát adni, és a szerződést megkötni.“ Ezen időtől kezdve a diplomatának munkája előttem ismeretlen maradt. Én elmentem Magyar­­országba, a­hol az ország csatornázásánál előbb már megkezdett tanulmányaimat folytattam, midőn egy szerencsétlen napon én sok más emberrel együtt hirtelen a háború lármája által fölriasztattam. Azonnal Párisba mentem, a­hol alig megér­kezve, julius 20-ka reggelén a külügyek­ miniszte­­réhez, Grammont herczeghez mentem, ki is azzal fogadott: „De hát mit csinálnak Pécsben; az alatt,hogy én előre megyek, Beust gróf hátrál.“ Én erre azt feleltem : „A­mit ön tesz, azt nem nevezhetni előremenésnek, hanem előre ro­hanásnak. Ön, ki oly soká élt Bécsben, és ki csak rövid idő előtt hagyta el e várost, jól tudja, hogy a hadsereg új organisatája még nincs be­fejezve. -------------Hát a szövetséget Olasz- és Ausztria-Magyarországgal megkötötte-e ? “ „Ön láthatta, hogy Meternich herczeg perczben ment ki, s reménylem, hogy nemsokára e megállapodásra jutunk.“ „Én nagyon félek, hogy az nem fog elég­­gyorsan­ menni, és hogy az önök hadseregének organisatiója miatt 800,000 embernél többet nm lesznek képesek rögtön csatarendbe állítani.“ A herczeg azt felelte: „Ez a tábornok dolga.“ Azt mondottam továbbá neki, hogy egészen megfeledkezett oda hatni, hogy külföldön a köz­véleményre hatást gyakoroljon, mire azt felelte, hogy a háborút nem hírlapok által akarja foly­tatni. — Tudatta továbbá velem óhajtását, hogy beszélnék a császárral, s valóban néhány óra múlva értesítést kaptam Grammont herczegtől, hogy a császár 4 óráig a Tuileriákban lesz, s azután St. Cloudba megy s akár egyik, akár másik helyen engem fogadni fog. Három óra felé elmentem a Tuileriákba, és nagyon nyíltan kifejeztem a császár előtt aggodal­maimat a felett, hogy ha nem fog sikerülni a szö­vetség megkötése s következőkép Ausztria és Olaszország rögtön nem lépnek ac­ióba, a franczia hadsereg számát túlságosan felül fogja múlni Po­roszország hadereje a segéd­csapatokkal együtt, megemlítvén, hogy Bajorországon keresztülutaz­­tomban láttam a segédcsapatokat a Rajna felé vonulni stb stb. „Ismerem önnek Francziaország iránti érzel­meit, de arra fektetek nagy súlyt, hogy kellőleg értesítve legyek a valódi helyzetről Olaszország­ban, értesítsen engem erről. Írjon pozitív ténye­ket, a­mennyire ez lehetséges, Flórenczből utaz­zék Bécsbe, és adjon nekem felvilágosítást a hár­mas szövetségről, működjék annak gyors létre­hozásán, melyért annyit fáradott a múlt évben.“ A Tuileriákból kijőve, egyenesen Grammont herczeghez mentem, a kinek elmondottam a csá­szárrali beszédemet. A herczeg a vasutak igazga­tóit és hivatalnokait felhívta ajánló levele által, hogy mindent elkövessenek, hogy minél gyorsab­ban teljesíthessem missiómat Florenczben, a­hová meg is érkeztem julius 24-én. — 25. és 26-án értekeztem több kitűi­nőségekkel és vizsgáltam a helyzetet. 27-én írtam Grammont herczegnek azon levelemet, melyet Napoleon herczeg részben köz­zétett a „Revue des deux Mondes“-ban, és mely­nek szövegéhez a következőket kell még hozzá­adnom : Maga Lamarmora tábornok kijelentette, hogy nem veheti magára a felelősséget a pápai határ őrizete végett, s a katonai helyzet méltatása után következő szavakkal fejeztem be levelemet: Francziaországtól függ, hogy Olaszország meginduljon, s ez viszont Ausztriát fogja moz­gásba hozni. 28-án Velenczéből következő levelet irtam­ a herczegnek : Velencze, 1870. julius 28-án. Herczeg ur! Miután itt nehány óráig várakoznom kell a bécsi vonatra, elmentem barátimat látogatni, s meg kel­lett győződnöm, miszerint itt is, mint mindenütt a lapok utján porosz propagandát űznek, tudom ugyan, hogy excellentiád nem igen veszi számba a hírlapokat, de miután Poroszország használja ezt a fegyvert, szükséges volna őt ellensúlyozni. E czélból kérem exellentiádat, méltóztassék a hadi híreket s egyéb közléseket, melyeket czélszerű­nek tartani, a közönséggel tudatni, a Rinnovamento lap vezérének Pisani Károly urnak Velenczébe küldeni. Pisani jelenleg jeles czikkeket ir ezen czim alatt: „Népszerű történelem“, melyekben megmagyarázza, mily szerfelett nagy segélyt nyújtott a császár Olaszországnak, stb. Ezenkívül még több nevet írtam fel a her­czegnek barátim köréből, kik Milanóban, Florencz­ben és Magyarországon laknak s kik értelmes pro­pagandát űznének Francziaország iránti hálából és rokonszenvből. Bécsbe érkeztem 29-én — 30-án reggel el­mentem a franczia nagykövethez, ki azonnal kö­zölte velem ama baljóslatú sürgönyt, melyet 29-én vett Párisból: „Mondja meg ön Türr tábornoknak, hogy megkaptam levelét. Lehetetlen, hogy legkevesebbet is tegyünk Róma dolgában. —Ha Olaszország nem akar háborúba menni, maradjon el.“ Kifejeztem a herczegnek ámulásomat: „Esze­rint hogyan akar ön itt sikerre szert tenni?“ És felolvastam neki a levelet, melyet 27-én Grammot herczegnek írtam. A nagykövet akkor ezeket mondá nekem: „Én még csak egynéhány nap óta vagyok itt, de látom, hogy Rómát illetőleg itt Olaszországnak kedveznek, és hogy a lapok nagyobb része elle­nünk van. Legjobb a­mit tehetünk az, hogy ne szóljunk semmit erről a sürgönyről és lássuk, ha talán néhány nap alatt valami megállapodásra jut­hatnánk.“ Mihelyt szállásomra tértem, azonnal feljegyez­tem a sürgöny szavait. Lehet, hogy egyik vagy másik szót a sürgöny­ből, melyet a nagy­követ előttem felolvasott, nem je­gyeztem fel egészen szabatos francziasággal, de két­ségtelen, hogy annak értelme az volt, a­milyennek azt leírtam, mert sokkal nagyobb fájdalmat okozott az nekem, hogysem elfelejthessem. Augusztus 1-én la Tour D’Auvergne herczeg értesített, hogy nagy reménye van egy oly szerző­­­dés létrejöttéhez, melyben csak távolról volna érintve Róma jövője. Nehány nap múlva e levelet vettem: Tábornok! „Az egyetlen újság, melyet tegnap este kap­tam, hogy Mac Mahon tábornagy a parancsnoksága alatti erőt Weisenburgnál összpontosítja. „Déltől két óráig otthon leszek. Fogadja stb. 1870. augusztus 6. De la Tour D’Auvergne herczeg.“ Midőn láttam, hogy Bismarck gróf a hírla­pokban nyilvánossá tett egy szerződést, melyet egykor Benedetti nagykövetnek tollába mondott, s hogy a franczia államférfiak kicsinylésből elha­nyagolták a közvéleményt felvilágosítani, jogosnak tartom Bismarck úrhoz egy nyílt levelet intézni, hogy bebizonyítsam, miszerint ő nem az az ártat­lan bárány, minek magát elismertetni kívánja. Le­velem mély hatást tett Bécsben, de fájdalom két nappal utóbb a wörthi és weisenburgi, a franczia seregre nézve oly szerencsétlen csaták hire érke­zett és a mint Grammont herczeg mondja, e bal­esetek „szétszakasztották a szövetségeket“, (melyek még nem is voltak megkötve) „és bennünket né­hány nap alatt alább helyeztek azon színvonalnál, a­melyen a szövetségek köttetnek és életképesek.“ Ámde, ha nem volt szövetség és ha nem volt meg a lehetőség arczvonalba állítani legalább 600000 embert 15 nap alatt, akkor azt a perczet kellett volna megragadni, midőn Poroszország a spanyol kérdés által okot adott a háborúra és midőn utóbb visszavonván az okot, valósággal visszavonulást vitt végbe. Ezt a perczet kellett volna felhasználni szö­vetségesek biztosítására, mielőtt kihivólag felléptek Poroszország irányában s minden áron háborút akartak 15 nap alatt. Augusztus 12-én la Tour D’Auvergne her­czeg eljött hozzám búcsúzni, mielőtt Bécset el­hagyná, s megköszönni a támogatást, melylyel neki kezére jártam. Elment külügyminiszteri állá­sát átvenni, s kérdezte véleményemet a háború menete felől. Én azt mondtam neki: „A hadjárat első része el van veszve, hanem Francziaország megnyerheti a második részét azon feltétel alatt, hogy Páris mögé vonuljon vissza, és ha ez nem elég, egész Lyonig. Jobb szárnyával támaszkodjék folyton erősen Besangonra. Ily módon összegyüjt­­het 500,000—600,000 harczost. Talán még sike­rülhet Olaszországot és Ausztriát segélyre rábírni.“ A herczeg felkért, adjak neki erről egy rövid emlékiratot, melyet neki át is adtam elutazása előtt. — Bizonyság arra, hogy eszmém helyes volt az, hogy ugyanez időtájban egy Chalons-ban tartott hadi tanácsban elhatároztatott a Párisra való visszavonulás, s e hadi tanács után Napoleon herczeg azonnal Florenczbe utazott küldetésben. —­ Azon államférfiaknak, kik ezt a visszavonulást megakadályozták s Mac-Mahon tábornagyot kény­­szeritették előre menni, hogy minden áron egy győzelmet nyerjenek, nagy részük van Franczia­ország szerencsétlenségében. A vereség után 1871-ben Londonban lévén egy este Napoleon herczegnél, ez elvitt magával Grammont herczeghez, kinek szemrehányást tettem a római ügyre nézve. A herczeg ezt válaszolta: „Mit akar ön? Nem tehettem semmit Ró­mára vonatkozólag, meg lévén kötve . . . által.“ Annyi bizonyos, hogy ha Napoleon herczeg nem teszi vala nyilvánossá a kérdéses sürgönyt, én azt ott hagytam volna szekrényemben, annyi sok egyéb dologgal, melyek anyagomat képezik egy jövendőbeli emlékirathoz. Türr István: A képviselők tíz ülése május 14-ikén. Elnök: Ghyczy Kálmán. Jegyzők: Molnár Aladár, Beöthy Alger­non, Orbán Balázs. Jelen van valamennyi mi­niszter. Elnök: Bemutatja Vas megye közönségének feliratát, melyben Vugrin Máriának Kengyel József ellen cselédbér visszatartása ügyében a belügymi­niszter által feloldott kamattartozásnak tanácsko­zás alá vételét és a törvény valódi értelmének megállapítását kéri. A kérvényi bizottsághoz utasittatik. Péchy Tamás közmunka- és közlekedésügyi miniszter törvényjavaslatot nyújt be az első ma­­gyar-gácsországi vasútra vonatkozó 1871.: XXXVIII. és 1875., XL. t. ez. némely határozatainak mó­dosításáról, illetőleg kiegészítéséről. Előzetes tárgyalás végett a pénzügyi bizott­sághoz utasittatik. Harmadszor felolvastatnak és végleg elfogad­tatnak : a rézváltópénz szaporításáról; a szőlőbir­tok után járó megszüntetett tartozások bejelentési határidejéről; az 1877. évi közösügyi költségekre a magyar korona országai által pótlólag fizetendő összegekről, végre a közmunka- és közlekedési minisztérium részére az 1877. évre szükséges pót­hitelről szóló törvényjavaslatok. A végleg elfogadott javaslatok hozzájárulás végett a főrendiháznak küldetnek meg. Következik a napirend : a 60 milliós póthi­telről szóló tvjavaslat tárgyalása. Az előadói tisztet Ardódy Pál megbetegedé­se folytán Hegedűs Sándor veszi át. Hegedűs Sándor kijelenti, hogy a pénzügyi bizottság a 60 milliós póthitelről szóló tvjavaslatot a törvény és czélszerűség szempontjából vizsgálat alá vevén, ezt e tekintetben megfelelőnek találta s a háznak elfogadásra ajánlja. _ Urm­ényi Miksa konstatálja, hogy az ország képviselőtestülete a külügyi politika tekintetében a legnagyobb tájékozatlanságban hagyatik. Előad­ván a külügyek terén eddig történteket, s a kor­mánynak és közlönyeinek azokkal szemben tanúsí­tott magatartását, konstatálja, hogy a tények Orosz­ország érdekében folytatott politikát, közlönyeinek nyilatkozatai Törökország a kormány érdekében folytatott politikát mutatnak; a kormánynak ma­gának nyilatkozatai pedig impossibilis dolgokat akarnak elhitetni, mint pl. az, hogy a monar­chiának senkivel szemben és semmi irányban szö­vetsége, vagy kötelezettsége nincsen, midőn min­den tény ellenkezőt mutat. Ily körülmények között szükségesnek tartja, hogy a parlament a hitel fe­dezetének megszavazását feltételhez kösse, s azért elvtársai nevében a következő határozati javaslat elfogadását kívánja: Határozati javaslat. A képviselőház, midőn a közös­ ügyek tárgyalására kiküldött,orszá­gos bizottságok által megállapított 60 milliónyi rendkívüli hadügyi költség fedezését megszavazza, egyszersmind kijelenti, hogy károsnak tart oly po­litikát, melyek czélja nem a san­ stefanói előzetes békekötésben megkísérlett hatalmi túlterjeszkedés­nek meggátlása és ez által az európai nemzetközi jogállapot biztosítása, hanem a török birodalom területén való osztozkodás, s mely a monarchiát ellentétbe hozza azon hatalmasságokkal, melyek Oroszország ama kísérletének ellenállának, s ily politika kezdeményezésének tekintené, és ennélfogva helytelennek tartaná a török birodalom bármely tartományának ama hatalmasságok ellenére eszkö­zölt megszállását. Simonyi Ernő megjegyzi, hogy maga a pénz­ügyi bizottság is csak egyszerűen pénzügyi szem­pontból vette a törvényjavaslatot bírálat alá. Poli­tikai indokolása eddig e kormányelőterjesztésnek nincs. Ily körülmények között nézete szerint nem lehetséges a kérdéshez szólani s azért felkéri a miniszterelnököt, hogy nyilatkozzék. Tisza Kálmán miniszterelnök mindenekelőtt arra kíván reflektálni, hogy fennálló törvényeink értelmében minő álláspont az, melyből a fedezet a képviselőház által megbírálandó. Arról, hogy a parlament a delegátiók által megszavazott költség fedezetét megtagadja, alkotmány és törvény értel­mében szó nem lehet, bár más részről saját felfo­gása szerint van módja annak, hogy a parlament ellenőrzést gyakorolhasson a külügyi politika felett, így lehet a fedezet módozatainak megállapí­tásánál oly akadályokat gördíteni a kormány elé, melyeknél fogva annak működése utóvégre lehetet­lenné válik. De maga ezen eszköz is olyan, mel­­lyel csak a lehető legvégső esetben lehetne haza­fiasan és czélszerűen élni, akkor, ha kilátás nyílnék arra, hogy ily módon valamely külügyi politika után olyan következzék, mely az állam és ország érdekeinek jobban megfelel. Mindenki tudja, hogy szóló nem alkotója a fenálló törvényeknek, de ha az jön szokásba a külügyi politika szempontjából, hogy mindkét tör­vényhozás eltérő irányban határozzon, bárki lenne a külügyek vezetője, a külügyi vezetésre a monar­chia képviselőtestületeinek, döntő befolyása nem lenne. Ebben fekszik a különbség a monarchia par­­amentjei és más államok parlamentjei között. Ezek­ben is vannak különböző nézetek; s bár sohasem előnyös a külügyi politika vezetésére, ha ezen né­zetek a parlament kebelében erős tusát vívnak s igen csekély többségi különbséget mutatnak fel, ezen államokban meg van a lehetőség eruálni azt, hogy az állam képviseletének többsége minő po­litikát tart az állam érdekében helyesnek s lehet határozott politikát követni. Nálunk azonban­­ tarthatja ezt valaki helyesnek, vagy helytelennek — azt eruálni, hogy az osztrák-magyar monarchia képviseletének többsége minő politikát kíván kö­­vettetni, a két külön törvényhozó testület határo­zatai által nem lehet. Ez csak ott történhetik, hol egyfelől nyilatkozhatik ez iránt az, ki hivatalból vezetője e politikának és másfelől, a­hol, ha eset­leg mindkét testületben különböző nézetek merül­nek fel, ki lehet tudni, hogy mégis együttvéve a két fél többsége minő politikát helyesel. Ismétlem, — igy folytatja, — a külügyi poli­tika vezethetésének, akármelyiknek, alapfeltételéül tekintem, hogy ne tétessék az ki azon veszélynek s ne alkottassék ma ez iránt oly praecedens, mely szerint minden perczben és minden külügyi politika lehetetlenné tétetnék a két állam törvényhozásai­nak ellentétes nézete által, mely szerint nem volna mód annak elárulására, hogy a kettőnek együttvéve többsége mit kíván; mondom, a külügyi politika vezethetésének feltételéül azt tartom, hogy ily prae­cedens ne alkottassék, mert ha alkottatnék, minden néven nevezendő külpolitikai befolyás lehetetlenné van téve, a­mi azt hiszem, specialiter is Magyar­­országnak nem állana érdekében. És most midőn nyilatkozatomnak ezen részén vagyok s mielőtt áttérnék annak előre jelzett má­sik részére reflektálnom kell az Ürményi képviselő úr által beadott határozati javaslatra. (Halljuk!) A­mit e javaslat lényegére nézve mondhatnék, ki fog tűnni beszédem további folyamából is azt gondo­lom, hogy vagy épen nem fog, vagy igen csekély különbség fog a nézetek közt maradni. De ezen határozati javaslathoz most egy­előre alaki szempontból kívánok szólani (Halljuk! Halljuk!) Én­ úgy tudom, hogy még más parlamen­tekben is, melyek, mint már jeleztem más hely­zetben vannak, mint mi, adatnak be a külügyi politika szempontjából határozati javaslatok, mert az illetők saját nézeteiknek és kívánságaiknak conrét alakban akarnak kifejezést adni­ nak. De még ott is szavazás alá ritkán bocsájtat­­határozati erőre alig emelkedhetnek vidaha. Minálunk pedig épen az általam mondottaknál fogva azt tartom, hogy határozatokat hozni a kül­politika irányzatára nézve itt, és határozatokat hozni a másik parlamentben, ismétlem, oly eljá­rás lenne, mely az összes külpolitikai tevékenység megzsibbasztására, tán lehetetlenítésére vezetne. Én nem tudom minő szándékkal vannak, a t. képviselő urak határozati javaslatuk iránt: akarják-e követni azon példát, mely mint mondom, másutt is szokott követtetni, hogy kifejezvén nézetüket concret alakban, javaslatukat szavazás alá nem bo­csátják ? De én részemről kénytelen vagyok az átalam kifejtett alaki indokokból nyilvánítani, hogy a ma­gam részéről egy határozati javaslat elfogadásához, ha minden betűjében és szavában megegyeznék is az én nézetemmel, nem járulhatnék, mert magá­ban a tényben látnék alkotmányos viszonyaink szem­pontjából egy — majdnem elháríthatatlan bajokat előidéző — veszélyt. A mi t. ház a továbbiakat illeti, én nem szán­dékozom Ürményi I. képviselő úrral — ez alkalom­mal legalább —■ hosszasabb polémiába bocsátkozni, azt azonban most mindjárt nyilvánítani tartozom, hogy bármit higyjen, vagy tegyen ő fel a Reich­­stadtban történtekről, én azt, a­mit múlt nyáron mondottam, hogy a monarchia sem szövetség — gondolom, így olvasta föl, én a szavakra nem em­lékezem, sem kötelezettség által szabad rési jogában akadályozva nincsen, ma is rendelke­fenntar­tom és határozottan állítom, hogy igazam volt ak­kor, midőn ezt mondottam s igazam van ma, mi­dőn ugyanezt állítom. Valamint azon vádat sem ismerhetem el ala­posnak, hogy hirdettük volna török érdekbeli poli­tikát és csinált volna a monarchia orosz érdekű politikát. (Felkiáltások a bal és a szélső balolda­lon : De úgy van!) Engedelmet kérek, de hogy nem követtünk orosz érdekű politikát, mutatja azon állás, melyet ma is elfoglalunk, és melyről fogok még pár szót szólani, de hogy nem mondtam és nem mondtuk az ellenkezőt soha, és nem mondtuk soha, hogy török érdekbeli politikát fogunk követni, hivat­kozom nyilatkozataimra, melyekben számtalanszor, midőn tőlünk török érdekbeli politika követése itt követeltetett, határozottan megmondottam, hogy sem török, sem orosz politikát nem fogunk kö­vetni, hanem saját érdekeink politikáját fogjuk kö­vetni. (Helyeslés a középen.) Tehát azzal vádolni, hogy valaha ezt mond­tam volna, az igazságnak megfelelően nem lehet. Ami a részrehajló vagy részrehajlatlan semle­gességet illeti, én részemről csak annyit mondhatok ma, hogy ez iránt igenis volt a kormány interpellá­lók útján többször megtámadva; a kormány mind­annyiszor felelt azokra s legalább azt kell hinnem, hogy az eziránti vád alapos voltát mindannyiszor megc­áfolta. Én különben hivatalos működésem köréből annyit mondhatok, hogy azzal igenis vá­­doltattam tényeim, rendelkezéseim alapján, hogy szigorúbban értelmezem a semlegességet Oroszor­szág irányában, de az ellenkező oldalról, azok által, kik legjobban tudhatták és a­kik érintve voltak ez által, soha nem vádoltattam. Különben t, képviselőház, röviden a követke­zőkben foglalhatom össze azt, a­mit részemről leg­alább szerencsés voltam, e házban elejétől fogva többször kimondani. Kimondottuk azt, hogy fel­adatának tekinti a monarchia külügyi kormányzata, megvédeni a monarchia érdekeit, békés utón, ha lehet, megvédeni minden viszonyok közt és min­den eszközökkel, ha békés uton nem lehet. Kimondatott, hogy érdekeinket Európával együtt óhajtjuk megvédeni, hogy azt hisszük, a mi érdekeink majdnem mind európai érdekek is, de hogy meg kell védenünk saját érdekeinket, ha máskép nem lehet, önmagunknak is. Ugyanazon szempontokból nyilvánította a kormány azt is, hogy a san­ stefanoi békének több pontjai vannak olyanok, melyeket a magyar-osztrák monarchia érdekeivel megegyeztetni nem lehet. Ez volt — gondolom — s hozzáteszem még, a­mire már reflektáltam, hogy a szabad kezet a magunk számára megtartottuk — ez volt lényege azoknak, a­miket a keleti bonyodalmak megindulása óta mondottunk. Kérdeztetett ma tőlem, hogy mik a san­ ste­­fanói békének azon pontjai, a­melyeket a monarchia érdekeivel megegyeztetni nem tudunk. (Halljuk!) Részletezni te­hát, ezeket nekem nem lehet ma. Egyfelől — talán úgyis méltóztatik tudni, de hivatalosan is jelenthetem — a legközelebbi időben lesz módja eziránt nyilatkozni annak, ki ily kényes kérdésekben, hol minden szónak hordereje a mo­narchia békéje vagy háborúja felett határoz, egye­dül illetékes nyilatkozni. De nem is czélszerű — mások mondották már előttem, egy hatalmas államnak külügyminisz­tere mondotta, — nem is czélszerű részletezésekkel előállani; mert ha valamelyik kormány többet mond, mint a­mit okvetlenül szükségesnek tart és azután egyik másik pontra engedékenynek mutatkozik, akkor gyengeséggel vádoltatik; ellenben ha csak azt mondja meg, a­mit minimumnak tart, akkor már előre elzárja magának az utat, hogy esetleg Európa többi hatalmával egyetértőleg annál többet és ked­vezőbbet kieszközölni képes legyen. De ha részletezésbe nem bocsájtkozom is, mégis tekintettel azokra, mikkel az osztrák-magyar monarchia keleti politikája vádoltatik, annyit ha­tározottan mondhatok, hogy azon feltételek, ame­lyeket érdekeinkkel megegyeztethetőnek nem ta­­lálu­nk, a Balkán félszigetnek keleti részében ép úgy meg­vannak, mint a­hogy megvannak a nyu­gati részében, és hogy egyátalán soha semmi né­ven nevezendő alapja azon ismételt insinuatiónak nem volt, hogy az osztrák-magyar külügyi kor­mányzatnak szándéka lenne a Balkán félsziget nyugati részében eszközlendő parallel foglalás vagy compensationális oceupátió útján megegyezni ab­ban, hogy a Balkán félsziget keletjén mi történ­jék. (Helyeslés.) mert soha semmi szín alatt sem­mi néven nevezendő lépés általunk a Balkán-fél­szigetnek egyik vagy másik részében nem történ­hetik azon az áron, hogy érte belenyugodjunk abba, hogy a Balkán félszigetnek másik részében érdekeinkkel ellenkező alakulások előálljanak, vagy fönntartassanak. A sant-stefanói előzetes békekötésben meg­állapított stipulatiókkal meg nem egyeztethető ér­dekeink kiterjednek tehát a Balkán félszigetnek nyugatjára és keletjére egyaránt. A külügyi kormányzatnak óhaja is, ezen kérdéseket congressus útján oldatni meg, és én részemről azt hiszem, hogy annak, hogy a megol­dás az Ürményi I. képv. ur által felhozott módon, a párisi szerződés alapul vétele mellett és így az Európa által biztosított viszonyok megváltoztatása európailag történjék, ez okvetlenül a leghelyesebb, a legjobb, a legegyszerűbb módja. De mindenesetre magából abból, hogy a kor­mánynak szándéka Európával egyetértőleg járni el, kitűnik már az, hogyha ez nem sikerülne is, bi­zon­nyal kész lesz egyetértőleg járni el mindazon hatalmakkal, a­melyek czélzatul ugyanazt tűzték ki maguknak, a­mit, mint a mi czélzatunkat a keletre nézve általános vonalban jeleztem abban, hogy ez nem vonatkozhatik a keletnek egyik vagy másik részére, de vonatkozik az egészre, s hogy a kormány számára parallel actio vagy compensa­­tionalis politika nem lehetséges. (Helyeslés.) Mielőtt a 60 milliós hitelt illetőleg nyilatkoz­nám, figyelemmel a hozzám intézett kérdésekre, míg főleg egy megjegyzést kell tennem, s ez azon hitre vonatkozik, mely iránt interpelláltattam, hogy hallottam-e azon szándékot, hogy boszniai mene­kültek még pedig osztrák-magyar hadseregbeli kí­sérettel hazaszállittassanak, s váljon ez Törökország ellenére és más hatalmak belenyugvása nélkül szán­­dékoltatik-e? Hallanunk e hirt, t. ház, kellett — hisz minden ember hallotta — a dolog valósága azonban az (Halljuk!) hogy a külügyi kormányzat mind magától, mind tekintettel a delegatióban is nyilvánult, sőt e házban a budgetvita alkalmával igen erős kifejezésekre talált nézetekre, gondosko­dik arról, hacsak lehetséges, hogy a menekültek tartásának terheitől a monarchia két államának pénzügyei megszabaduljanak. De mi módon jár el ebben? Jár el úgy, hogy értekezik és tárgyal a török kormán­nyal, tehát nem akar intézkedni a török kormány el­lenére, hanem a török kormán­nyal folytatott tár­gyalások alapján fog, ha lehetséges lesz, intéz­kedni. És ez a dolog természetéből is folyik talán, mert hisz a kérdés maga is oly természetű , hogy semmi esetre sem fog olyasmi történni, ami Európa többi hatalmainak ellenzését vonhatná maga után. Így tehát azon hít, mely terjesztetett és mely a hozzám intézett kérdésre alapot adott, mintha Tö­rökország ellenére fegyveres erővel szándékoltatná­­nak a menekültek haza kísértetni, minden alapot nélkülöz. Áttérek most nyilatkozatom második részére, Simonyi Ernő képviselő úr tegnapi interpelláció­­jára, amelyre — azt hiszem — a feleletet meg fogom adni azokban, amiket ez irányban elmon­dandó leszek. (Halljuk!) Meg kell jegyeznem, te­hát, hogy túlzottak­nak tartom azokat, amiket a Romániában történ­tekre nézve a t, képviselő úr felhozott, de nem tartom minden alapot nélkülözőknek. Biztosíthatom róla, hogy a kormány igyekszik tudni, és megle­hetősen tudja is azt, hogy ott minő csapatmozdu­latok történnek, bár arra nézve, hogy mik történ­nek, csak azt felelhetem, a­mit ha jól emlékszem most nem rég, pár hó előtt, az angol kormány felelt, midőn kérdezték, hogy a török flotta hol van: „tudom, hol van, azt hiszem jó helyen van, de nagyot hibáznám, ha megmondanám az urak­nak, hogy hol van, mert akkor mások is tudnák.“ Legyen azonban meggyőződve a t. képviselő úr, hogy a kormány ezen mozgalmakat figyelemmel kí­séri és értessülve van az iránt, a­mik ott történnek, és mert azoktól, miket a t. képviselő úr felhozott, minden alapot meg nem tagadhatok, habár ma semmi ok nincs arra, hogy belőlök irányunkban ellenséges indulatra lehessen­ következtetni és bár mint már jeleztem a kormány ma is óhajtja és reményű, békés uton érvényesíthetni érdekeink által parancsolt kivánságainkat, — mégis azt tar­tom, hogy igenis ez irányban avégett, hogy bár mint forduljon is a koczka, a monarchia és ebben hazánk határa ellenséges meglepetéseknek kitéve ne lehessenek, intézkedni szükséges, és azon in­tézkedések megtétele, melyek ez irányban Erdély­ben szükségesek, nemcsak részét képezik azoknak, a­melyek miatt ma a hitelnek megszavazása kí­vántatik, de megmondom egyenesen — (Halljuk), hogy a teendőknek oly részeire nézve, melyek va­lamivel több időt vesznek igénybe, jelesen az er­délyi szorosoknál teendő munkálatokra nézve — és itt azon meggyőződésben vagyok, hogy nem lehetséges, hogy ezért az absolutoriumot bármikor meg ne adja a törvényhozás, már­is megtörténtek az intézkedések. (Helyeslés.) Egészben véve pedig kapcsolatosan ezekkel, a czél, melyre kéretik a hitel megszavazása a kö­vetkező. (Halljuk!) Egyszerű és rövid, mert hisz azt gondolom, hogy egyes pontok megjelölését ily dologban senki tőlem nem fogja kívánni. Kéretik ez a monarchiá­nak déli, délkeleti és északi határain teendő oly intézkedésekre és az itt netalán szükségessé vál­ható oly csapatszaporításokra, a­melyek múlhatat­lanul szükségesek arra, hogy — mint mondom — minden viszonyok közt biztosítva legyen a monar­chia a meglepetések ellen. (Helyeslés.) Egyedül ez és semmi egyéb a czél, a­miért a hitel kéretik, a­melynek egyelőre legalább csakis fele fogna igénybe vétetni. Ezek azok t. hát, a­miket elmondanom lehe­tett, és a­miket elmondani szükségesnek tartottam. Meg lehet, hogy egyes felszólalások vagy kérdé­sek után lesz még alkalmam egy vagy más pontra nézve nyilatkozni, habár gyakori nyilatkozatot e kérdésben — őszintén megmondom — kerülni óhaj­tom. (Helyeslés a középen.) Befejezem beszédemet azzal, hogy senki nem mondhatja azt, hogy egy congressus egy háború vagy a viszonyok további fejleménye mit fognak még hozni. Senki, — azt hiszem, — nem mondhatja azt, hogy ilyen bonyolult és már­is annyi meglepetést szült viszonyok között egy vagy más politikával, mel­lyel a mai napig egyetértett, mindvégig egyet fog-e érteni; de azt hiszem, hogy senkinek, még annak sem, a ki már ma is azt hiszi, — a mit én ugyan nem hiszek, s ezt nem rólam mondom — hogy senkinek, még annak sem, a ki már ma is azt hiszi, hogy nem fog mindvégig egyetérteni, lehetséges megtagadnia azon intézkedések jogo­sultságát, melyek a magyar-osztrák monarchia és így hazánk határainak is meglepetések ellen biz­tosítására vonatkoznak. Kérem azért a t. házat, hogy ezen hitelt az általam előadott okoknál fogva is megszavazni méltóztassék és igen kérem azon t. képviselőtár­saimat, kik azt indítványt a praeventiy határozatig.

Next