Egyetértés, 1878. május (12. évfolyam, 120-150. szám)
1878-05-15 / 134. szám
Az „Egyetértés“ melléklete — 134-ik számához. — Tűri* nyilatkozata a diplomatiai leleplezésekről. május 14. Napoleon herczegnek a Revue des deux Mondes-ben közzétett czikke André Mémor (Grammont herczeg) részéről egy választ provokált, amelyben az 1870-ben előidézett nagy bajok tekintetbe sem jönnek, de hivatkozással az annak idején váltott sürgönyök és egyéb diplomátiai halmazára igazolni igyekszik az akkoron okmányok által a hármas egyetértés körül követett eljárását, és ezen a igazolásában nekem egy bizonyos szerepet osztott ki, mely szerint én nekie magán közbenjáróként fölajánlottam volna magamat s a mellett azzal látszik vádolni engemet, mintha én hívatlanul mindenbe elegyedtem volna, oly annyira, hogy az által az olasz diplomaták sértve érezvén magukat, inkább hátráltattam, mint elősegítettem vala az Olasz- és Francziaország közti egyetértést. Ez engem annak kinyilvánítására késztet, miszerint én soha semmibe sem elegyedtem, hahacsak Victor Emanuel ő felségétől, ki engem nagybecsű bizalmával tisztelt meg 1859 óta, vagy miniszterei egyike által arra való megbízást nem nyerten, és állíthatom most és mindenkoron azt, miszerint valahányszor missió lett reám bízva, én csakis azokkal közlekedtem és bocsátkoztam tárgyalásokba az ügy iránt, kikhez egyenesen utalva voltam, és hogy én mindig egész odaadásomat és hűségemet szenteltem azon ügynek, melyet szolgáltam. így 1860-ban Nápoly annexiója után, midőn egynéhány hazámfia szerencsétlen eljárása következtében a Duna torkolatában 15,000 fegyverrel és 12 ágyúval megrakott két hajó lefoglaltatott, én, ki akkor Nápolyban lévén, egy szót sem tudtam, az egész dolog felől, egy perczig sem haboztam, az egész dolgot magamra vállalni, azt mondván Cavour grófnak, hogy tudassa a világgal, miszerint én voltam az, ki mialatt Nápoly katonai parancsnoka voltam, a mondott fegyvereket stb. elküldöttem. Cavour gróf ez alapon intézkedett. Későbben Olaszország teljhatalmú miniszteréhez instructiókat küldött, hogy engem Lord Palmerstonhoz bevezessen, mivel én nemcsak a fegyverek visszaszerzése, de a keleti kérdés miatt is küldettem általa Londonba. Én elég szerencsés voltam a lefoglalt fegyvereket az olasz kormány számára visszaszerezni. Nyolcz nappal halála előtt Cavour gr. magához kéretett és ezeket mondá nekem: „Én most azon a ponton állok, egy oly dolgot foganatosítani, mely engem egy időre Olaszország legnépszerűtlenebb emberévé teend. E dolgot én azért mégis végrehajtandom, mert ez az egyedüli mód egy nagy nehézség megoldására. — Én Francziaországgal egy egyezményt fogok kötni, mely szerint a franczia sereg kivonul Rómából; — Olaszország részéről pedig azon kötelezettséget vállalom el, hogy a pápai határt meg fogom őrizni, és hogy nem fogom engedni, miszerint a forradalom a pápa területére hevítessék. Kérem tartsa magát készen, mert néhány nap múlva, midőn az egyezmény alá lesz írva, egy hajót bocsátok ennek rendelkezésére, hogy azonnal átmenjen Garibaldi tábornokhoz. — Önnek feladata leend vele megértetni, miszerint parancsoló szükségnek tartom az egyezménynek megkötését, stb. Néhány nappal később azonban e nagy férfiú meghalt, maga után hagyván egy iszonyú űrt. A diplomatiai viszálykodások is ez időtől fogva keletkeztek. — Az angol diplomatia befolyása nőtt Turulban. Ellenben a franczia diplomatia gyanakodása a párisi kormányt nyugtalanította. Az egyezmény elhalasztatott, és csakis négy évvel később lett megkötve, Florencz határoztatván el fővárosul. Az olasz kormánynak Florenczbe való átköltözködésére következő idő jelző egyszersmind ama időpontot, melyben a porosz befolyásnak munkája kezdődött, és mely 1866-ot idézte elő. Mintegy 20 nappal a háború kitörése előtt gem Usedom gróf követje által Bismarck gróf énBerlinbe hivatott. Ám oda el is mentem a király engedelmével ... szerre. 1867-ben Luxemburg kérdése merült fel egyA Franczia és Poroszország közt létező komoly, mély ellenszenv világosan kitűnt. Mindenki előre érezte, mily szörnyű szerencsétlenség vár a két országra az ellenségeskedések kitörése esetében. Ugyanez év vége felé írtam a „Nemzetiségek kérdése“ czímű röpiratomat, melyet egy hosszú levél kíséretében Nepoleon császárnak elküldtem. Hogy egy Német- és Francziaország közti összezörrenésnek veszélye elháritlassék, a rajnai tartományok semlegességének eszméjét pendítettem meg, hogy igy úgy Franczia- valamint Németország is meggátoltassák katonai erődítéseket ott felállítani. A császár nekem a következő tartalmú levéllel felelt : „Tuilerrák palotája 1868. jan. 8-án. „Tábornok ! Megkaptam az érdekes röpiratot, melyet szives volt elküldeni és reflexióval olvastam a levélben foglalt észrevételeket. Köszönet ezeknek közléséért. Fogadja érzelmeim nyilvánítását. — Napoleon.“ 1868. őszén Turinban lévén és a három udvar, franczia, olasz és osztrák közti egyetértésnek eszméje akkoriban merülvén fel legelőször, Victor Emanuel ő felsége, kinek keble mindig a legnemesebb érzelmektől áthatva volt, fölhatalmazott arra, hogy párisi utam alkalmával az ügyet Napóleon császár előtt szóba hozzam. Deczember vége felé csakugyan megérkezve Párisba, már január első napjaiban a császár engem fogadott. Miután előadtam a hármas egyetértés eszméjét, a császár ezen szavakkal felelt: Daczára, hogy most háború nincs szőnyegen, én azt hiszem, egy egyetértés Ausztria, Olasz- és Francziaország közt mindnyájunkat minden eshetőségek ellen biztosíthatna. Ez Európa békéjének garanciája lehetne, és leginkább a kis államok létét biztosítaná. — Mihelyt a hármas egyetértés létrejön, igyekezni fogok Angolország királynőjével és néhány angol férfiúval egyezségre jutni, úgy hogy Angolország is velünk legyen, és ez után meglehet eljuthatunk még az európai uralkodók congressusára is.“ stb........................................................ 1869. január 19-én a király által Florenczbe hivattam. Innen elmentem Bécsbe, a honnan február vége felé a császárnak Párisba irtam, eljárásomról kimerítő jelentést tevén, melyet azzal zártam be : „Ezzel be van fejezve missióm. Felséged fogja az egyezménynek a kellő formát adni, és a szerződést megkötni.“ Ezen időtől kezdve a diplomatának munkája előttem ismeretlen maradt. Én elmentem Magyarországba, ahol az ország csatornázásánál előbb már megkezdett tanulmányaimat folytattam, midőn egy szerencsétlen napon én sok más emberrel együtt hirtelen a háború lármája által fölriasztattam. Azonnal Párisba mentem, ahol alig megérkezve, julius 20-ka reggelén a külügyek miniszteréhez, Grammont herczeghez mentem, ki is azzal fogadott: „De hát mit csinálnak Pécsben; az alatt,hogy én előre megyek, Beust gróf hátrál.“ Én erre azt feleltem : „Amit ön tesz, azt nem nevezhetni előremenésnek, hanem előre rohanásnak. Ön, ki oly soká élt Bécsben, és ki csak rövid idő előtt hagyta el e várost, jól tudja, hogy a hadsereg új organisatája még nincs befejezve. -------------Hát a szövetséget Olasz- és Ausztria-Magyarországgal megkötötte-e ? “ „Ön láthatta, hogy Meternich herczeg perczben ment ki, s reménylem, hogy nemsokára e megállapodásra jutunk.“ „Én nagyon félek, hogy az nem fog eléggyorsan menni, és hogy az önök hadseregének organisatiója miatt 800,000 embernél többet nm lesznek képesek rögtön csatarendbe állítani.“ A herczeg azt felelte: „Ez a tábornok dolga.“ Azt mondottam továbbá neki, hogy egészen megfeledkezett oda hatni, hogy külföldön a közvéleményre hatást gyakoroljon, mire azt felelte, hogy a háborút nem hírlapok által akarja folytatni. — Tudatta továbbá velem óhajtását, hogy beszélnék a császárral, s valóban néhány óra múlva értesítést kaptam Grammont herczegtől, hogy a császár 4 óráig a Tuileriákban lesz, s azután St. Cloudba megy s akár egyik, akár másik helyen engem fogadni fog. Három óra felé elmentem a Tuileriákba, és nagyon nyíltan kifejeztem a császár előtt aggodalmaimat a felett, hogy ha nem fog sikerülni a szövetség megkötése s következőkép Ausztria és Olaszország rögtön nem lépnek acióba, a franczia hadsereg számát túlságosan felül fogja múlni Poroszország hadereje a segédcsapatokkal együtt, megemlítvén, hogy Bajorországon keresztülutaztomban láttam a segédcsapatokat a Rajna felé vonulni stb stb. „Ismerem önnek Francziaország iránti érzelmeit, de arra fektetek nagy súlyt, hogy kellőleg értesítve legyek a valódi helyzetről Olaszországban, értesítsen engem erről. Írjon pozitív tényeket, amennyire ez lehetséges, Flórenczből utazzék Bécsbe, és adjon nekem felvilágosítást a hármas szövetségről, működjék annak gyors létrehozásán, melyért annyit fáradott a múlt évben.“ A Tuileriákból kijőve, egyenesen Grammont herczeghez mentem, a kinek elmondottam a császárrali beszédemet. A herczeg a vasutak igazgatóit és hivatalnokait felhívta ajánló levele által, hogy mindent elkövessenek, hogy minél gyorsabban teljesíthessem missiómat Florenczben, ahová meg is érkeztem julius 24-én. — 25. és 26-án értekeztem több kitűinőségekkel és vizsgáltam a helyzetet. 27-én írtam Grammont herczegnek azon levelemet, melyet Napoleon herczeg részben közzétett a „Revue des deux Mondes“-ban, és melynek szövegéhez a következőket kell még hozzáadnom : Maga Lamarmora tábornok kijelentette, hogy nem veheti magára a felelősséget a pápai határ őrizete végett, s a katonai helyzet méltatása után következő szavakkal fejeztem be levelemet: Francziaországtól függ, hogy Olaszország meginduljon, s ez viszont Ausztriát fogja mozgásba hozni. 28-án Velenczéből következő levelet irtam a herczegnek : Velencze, 1870. julius 28-án. Herczeg ur! Miután itt nehány óráig várakoznom kell a bécsi vonatra, elmentem barátimat látogatni, s meg kellett győződnöm, miszerint itt is, mint mindenütt a lapok utján porosz propagandát űznek, tudom ugyan, hogy excellentiád nem igen veszi számba a hírlapokat, de miután Poroszország használja ezt a fegyvert, szükséges volna őt ellensúlyozni. E czélból kérem exellentiádat, méltóztassék a hadi híreket s egyéb közléseket, melyeket czélszerűnek tartani, a közönséggel tudatni, a Rinnovamento lap vezérének Pisani Károly urnak Velenczébe küldeni. Pisani jelenleg jeles czikkeket ir ezen czim alatt: „Népszerű történelem“, melyekben megmagyarázza, mily szerfelett nagy segélyt nyújtott a császár Olaszországnak, stb. Ezenkívül még több nevet írtam fel a herczegnek barátim köréből, kik Milanóban, Florenczben és Magyarországon laknak s kik értelmes propagandát űznének Francziaország iránti hálából és rokonszenvből. Bécsbe érkeztem 29-én — 30-án reggel elmentem a franczia nagykövethez, ki azonnal közölte velem ama baljóslatú sürgönyt, melyet 29-én vett Párisból: „Mondja meg ön Türr tábornoknak, hogy megkaptam levelét. Lehetetlen, hogy legkevesebbet is tegyünk Róma dolgában. —Ha Olaszország nem akar háborúba menni, maradjon el.“ Kifejeztem a herczegnek ámulásomat: „Eszerint hogyan akar ön itt sikerre szert tenni?“ És felolvastam neki a levelet, melyet 27-én Grammot herczegnek írtam. A nagykövet akkor ezeket mondá nekem: „Én még csak egynéhány nap óta vagyok itt, de látom, hogy Rómát illetőleg itt Olaszországnak kedveznek, és hogy a lapok nagyobb része ellenünk van. Legjobb amit tehetünk az, hogy ne szóljunk semmit erről a sürgönyről és lássuk, ha talán néhány nap alatt valami megállapodásra juthatnánk.“ Mihelyt szállásomra tértem, azonnal feljegyeztem a sürgöny szavait. Lehet, hogy egyik vagy másik szót a sürgönyből, melyet a nagykövet előttem felolvasott, nem jegyeztem fel egészen szabatos francziasággal, de kétségtelen, hogy annak értelme az volt, amilyennek azt leírtam, mert sokkal nagyobb fájdalmat okozott az nekem, hogysem elfelejthessem. Augusztus 1-én la Tour D’Auvergne herczeg értesített, hogy nagy reménye van egy oly szerződés létrejöttéhez, melyben csak távolról volna érintve Róma jövője. Nehány nap múlva e levelet vettem: Tábornok! „Az egyetlen újság, melyet tegnap este kaptam, hogy Mac Mahon tábornagy a parancsnoksága alatti erőt Weisenburgnál összpontosítja. „Déltől két óráig otthon leszek. Fogadja stb. 1870. augusztus 6. De la Tour D’Auvergne herczeg.“ Midőn láttam, hogy Bismarck gróf a hírlapokban nyilvánossá tett egy szerződést, melyet egykor Benedetti nagykövetnek tollába mondott, s hogy a franczia államférfiak kicsinylésből elhanyagolták a közvéleményt felvilágosítani, jogosnak tartom Bismarck úrhoz egy nyílt levelet intézni, hogy bebizonyítsam, miszerint ő nem az az ártatlan bárány, minek magát elismertetni kívánja. Levelem mély hatást tett Bécsben, de fájdalom két nappal utóbb a wörthi és weisenburgi, a franczia seregre nézve oly szerencsétlen csaták hire érkezett és a mint Grammont herczeg mondja, e balesetek „szétszakasztották a szövetségeket“, (melyek még nem is voltak megkötve) „és bennünket néhány nap alatt alább helyeztek azon színvonalnál, amelyen a szövetségek köttetnek és életképesek.“ Ámde, ha nem volt szövetség és ha nem volt meg a lehetőség arczvonalba állítani legalább 600000 embert 15 nap alatt, akkor azt a perczet kellett volna megragadni, midőn Poroszország a spanyol kérdés által okot adott a háborúra és midőn utóbb visszavonván az okot, valósággal visszavonulást vitt végbe. Ezt a perczet kellett volna felhasználni szövetségesek biztosítására, mielőtt kihivólag felléptek Poroszország irányában s minden áron háborút akartak 15 nap alatt. Augusztus 12-én la Tour D’Auvergne herczeg eljött hozzám búcsúzni, mielőtt Bécset elhagyná, s megköszönni a támogatást, melylyel neki kezére jártam. Elment külügyminiszteri állását átvenni, s kérdezte véleményemet a háború menete felől. Én azt mondtam neki: „A hadjárat első része el van veszve, hanem Francziaország megnyerheti a második részét azon feltétel alatt, hogy Páris mögé vonuljon vissza, és ha ez nem elég, egész Lyonig. Jobb szárnyával támaszkodjék folyton erősen Besangonra. Ily módon összegyüjthet 500,000—600,000 harczost. Talán még sikerülhet Olaszországot és Ausztriát segélyre rábírni.“ A herczeg felkért, adjak neki erről egy rövid emlékiratot, melyet neki át is adtam elutazása előtt. — Bizonyság arra, hogy eszmém helyes volt az, hogy ugyanez időtájban egy Chalons-ban tartott hadi tanácsban elhatároztatott a Párisra való visszavonulás, s e hadi tanács után Napoleon herczeg azonnal Florenczbe utazott küldetésben. — Azon államférfiaknak, kik ezt a visszavonulást megakadályozták s Mac-Mahon tábornagyot kényszeritették előre menni, hogy minden áron egy győzelmet nyerjenek, nagy részük van Francziaország szerencsétlenségében. A vereség után 1871-ben Londonban lévén egy este Napoleon herczegnél, ez elvitt magával Grammont herczeghez, kinek szemrehányást tettem a római ügyre nézve. A herczeg ezt válaszolta: „Mit akar ön? Nem tehettem semmit Rómára vonatkozólag, meg lévén kötve . . . által.“ Annyi bizonyos, hogy ha Napoleon herczeg nem teszi vala nyilvánossá a kérdéses sürgönyt, én azt ott hagytam volna szekrényemben, annyi sok egyéb dologgal, melyek anyagomat képezik egy jövendőbeli emlékirathoz. Türr István: A képviselők tíz ülése május 14-ikén. Elnök: Ghyczy Kálmán. Jegyzők: Molnár Aladár, Beöthy Algernon, Orbán Balázs. Jelen van valamennyi miniszter. Elnök: Bemutatja Vas megye közönségének feliratát, melyben Vugrin Máriának Kengyel József ellen cselédbér visszatartása ügyében a belügyminiszter által feloldott kamattartozásnak tanácskozás alá vételét és a törvény valódi értelmének megállapítását kéri. A kérvényi bizottsághoz utasittatik. Péchy Tamás közmunka- és közlekedésügyi miniszter törvényjavaslatot nyújt be az első magyar-gácsországi vasútra vonatkozó 1871.: XXXVIII. és 1875., XL. t. ez. némely határozatainak módosításáról, illetőleg kiegészítéséről. Előzetes tárgyalás végett a pénzügyi bizottsághoz utasittatik. Harmadszor felolvastatnak és végleg elfogadtatnak : a rézváltópénz szaporításáról; a szőlőbirtok után járó megszüntetett tartozások bejelentési határidejéről; az 1877. évi közösügyi költségekre a magyar korona országai által pótlólag fizetendő összegekről, végre a közmunka- és közlekedési minisztérium részére az 1877. évre szükséges póthitelről szóló törvényjavaslatok. A végleg elfogadott javaslatok hozzájárulás végett a főrendiháznak küldetnek meg. Következik a napirend : a 60 milliós póthitelről szóló tvjavaslat tárgyalása. Az előadói tisztet Ardódy Pál megbetegedése folytán Hegedűs Sándor veszi át. Hegedűs Sándor kijelenti, hogy a pénzügyi bizottság a 60 milliós póthitelről szóló tvjavaslatot a törvény és czélszerűség szempontjából vizsgálat alá vevén, ezt e tekintetben megfelelőnek találta s a háznak elfogadásra ajánlja. _ Urményi Miksa konstatálja, hogy az ország képviselőtestülete a külügyi politika tekintetében a legnagyobb tájékozatlanságban hagyatik. Előadván a külügyek terén eddig történteket, s a kormánynak és közlönyeinek azokkal szemben tanúsított magatartását, konstatálja, hogy a tények Oroszország érdekében folytatott politikát, közlönyeinek nyilatkozatai Törökország a kormány érdekében folytatott politikát mutatnak; a kormánynak magának nyilatkozatai pedig impossibilis dolgokat akarnak elhitetni, mint pl. az, hogy a monarchiának senkivel szemben és semmi irányban szövetsége, vagy kötelezettsége nincsen, midőn minden tény ellenkezőt mutat. Ily körülmények között szükségesnek tartja, hogy a parlament a hitel fedezetének megszavazását feltételhez kösse, s azért elvtársai nevében a következő határozati javaslat elfogadását kívánja: Határozati javaslat. A képviselőház, midőn a közös ügyek tárgyalására kiküldött,országos bizottságok által megállapított 60 milliónyi rendkívüli hadügyi költség fedezését megszavazza, egyszersmind kijelenti, hogy károsnak tart oly politikát, melyek czélja nem a san stefanói előzetes békekötésben megkísérlett hatalmi túlterjeszkedésnek meggátlása és ez által az európai nemzetközi jogállapot biztosítása, hanem a török birodalom területén való osztozkodás, s mely a monarchiát ellentétbe hozza azon hatalmasságokkal, melyek Oroszország ama kísérletének ellenállának, s ily politika kezdeményezésének tekintené, és ennélfogva helytelennek tartaná a török birodalom bármely tartományának ama hatalmasságok ellenére eszközölt megszállását. Simonyi Ernő megjegyzi, hogy maga a pénzügyi bizottság is csak egyszerűen pénzügyi szempontból vette a törvényjavaslatot bírálat alá. Politikai indokolása eddig e kormányelőterjesztésnek nincs. Ily körülmények között nézete szerint nem lehetséges a kérdéshez szólani s azért felkéri a miniszterelnököt, hogy nyilatkozzék. Tisza Kálmán miniszterelnök mindenekelőtt arra kíván reflektálni, hogy fennálló törvényeink értelmében minő álláspont az, melyből a fedezet a képviselőház által megbírálandó. Arról, hogy a parlament a delegátiók által megszavazott költség fedezetét megtagadja, alkotmány és törvény értelmében szó nem lehet, bár más részről saját felfogása szerint van módja annak, hogy a parlament ellenőrzést gyakorolhasson a külügyi politika felett, így lehet a fedezet módozatainak megállapításánál oly akadályokat gördíteni a kormány elé, melyeknél fogva annak működése utóvégre lehetetlenné válik. De maga ezen eszköz is olyan, mellyel csak a lehető legvégső esetben lehetne hazafiasan és czélszerűen élni, akkor, ha kilátás nyílnék arra, hogy ily módon valamely külügyi politika után olyan következzék, mely az állam és ország érdekeinek jobban megfelel. Mindenki tudja, hogy szóló nem alkotója a fenálló törvényeknek, de ha az jön szokásba a külügyi politika szempontjából, hogy mindkét törvényhozás eltérő irányban határozzon, bárki lenne a külügyek vezetője, a külügyi vezetésre a monarchia képviselőtestületeinek, döntő befolyása nem lenne. Ebben fekszik a különbség a monarchia paramentjei és más államok parlamentjei között. Ezekben is vannak különböző nézetek; s bár sohasem előnyös a külügyi politika vezetésére, ha ezen nézetek a parlament kebelében erős tusát vívnak s igen csekély többségi különbséget mutatnak fel, ezen államokban meg van a lehetőség eruálni azt, hogy az állam képviseletének többsége minő politikát tart az állam érdekében helyesnek s lehet határozott politikát követni. Nálunk azonban tarthatja ezt valaki helyesnek, vagy helytelennek — azt eruálni, hogy az osztrák-magyar monarchia képviseletének többsége minő politikát kíván követtetni, a két külön törvényhozó testület határozatai által nem lehet. Ez csak ott történhetik, hol egyfelől nyilatkozhatik ez iránt az, ki hivatalból vezetője e politikának és másfelől, ahol, ha esetleg mindkét testületben különböző nézetek merülnek fel, ki lehet tudni, hogy mégis együttvéve a két fél többsége minő politikát helyesel. Ismétlem, — igy folytatja, — a külügyi politika vezethetésének, akármelyiknek, alapfeltételéül tekintem, hogy ne tétessék az ki azon veszélynek s ne alkottassék ma ez iránt oly praecedens, mely szerint minden perczben és minden külügyi politika lehetetlenné tétetnék a két állam törvényhozásainak ellentétes nézete által, mely szerint nem volna mód annak elárulására, hogy a kettőnek együttvéve többsége mit kíván; mondom, a külügyi politika vezethetésének feltételéül azt tartom, hogy ily praecedens ne alkottassék, mert ha alkottatnék, minden néven nevezendő külpolitikai befolyás lehetetlenné van téve, ami azt hiszem, specialiter is Magyarországnak nem állana érdekében. És most midőn nyilatkozatomnak ezen részén vagyok s mielőtt áttérnék annak előre jelzett másik részére reflektálnom kell az Ürményi képviselő úr által beadott határozati javaslatra. (Halljuk!) Amit e javaslat lényegére nézve mondhatnék, ki fog tűnni beszédem további folyamából is azt gondolom, hogy vagy épen nem fog, vagy igen csekély különbség fog a nézetek közt maradni. De ezen határozati javaslathoz most egyelőre alaki szempontból kívánok szólani (Halljuk! Halljuk!) Én úgy tudom, hogy még más parlamentekben is, melyek, mint már jeleztem más helyzetben vannak, mint mi, adatnak be a külügyi politika szempontjából határozati javaslatok, mert az illetők saját nézeteiknek és kívánságaiknak conrét alakban akarnak kifejezést adni nak. De még ott is szavazás alá ritkán bocsájtathatározati erőre alig emelkedhetnek vidaha. Minálunk pedig épen az általam mondottaknál fogva azt tartom, hogy határozatokat hozni a külpolitika irányzatára nézve itt, és határozatokat hozni a másik parlamentben, ismétlem, oly eljárás lenne, mely az összes külpolitikai tevékenység megzsibbasztására, tán lehetetlenítésére vezetne. Én nem tudom minő szándékkal vannak, a t. képviselő urak határozati javaslatuk iránt: akarják-e követni azon példát, mely mint mondom, másutt is szokott követtetni, hogy kifejezvén nézetüket concret alakban, javaslatukat szavazás alá nem bocsátják ? De én részemről kénytelen vagyok az átalam kifejtett alaki indokokból nyilvánítani, hogy a magam részéről egy határozati javaslat elfogadásához, ha minden betűjében és szavában megegyeznék is az én nézetemmel, nem járulhatnék, mert magában a tényben látnék alkotmányos viszonyaink szempontjából egy — majdnem elháríthatatlan bajokat előidéző — veszélyt. A mi t. ház a továbbiakat illeti, én nem szándékozom Ürményi I. képviselő úrral — ez alkalommal legalább —■ hosszasabb polémiába bocsátkozni, azt azonban most mindjárt nyilvánítani tartozom, hogy bármit higyjen, vagy tegyen ő fel a Reichstadtban történtekről, én azt, amit múlt nyáron mondottam, hogy a monarchia sem szövetség — gondolom, így olvasta föl, én a szavakra nem emlékezem, sem kötelezettség által szabad rési jogában akadályozva nincsen, ma is rendelkefenntartom és határozottan állítom, hogy igazam volt akkor, midőn ezt mondottam s igazam van ma, midőn ugyanezt állítom. Valamint azon vádat sem ismerhetem el alaposnak, hogy hirdettük volna török érdekbeli politikát és csinált volna a monarchia orosz érdekű politikát. (Felkiáltások a bal és a szélső baloldalon : De úgy van!) Engedelmet kérek, de hogy nem követtünk orosz érdekű politikát, mutatja azon állás, melyet ma is elfoglalunk, és melyről fogok még pár szót szólani, de hogy nem mondtam és nem mondtuk az ellenkezőt soha, és nem mondtuk soha, hogy török érdekbeli politikát fogunk követni, hivatkozom nyilatkozataimra, melyekben számtalanszor, midőn tőlünk török érdekbeli politika követése itt követeltetett, határozottan megmondottam, hogy sem török, sem orosz politikát nem fogunk követni, hanem saját érdekeink politikáját fogjuk követni. (Helyeslés a középen.) Tehát azzal vádolni, hogy valaha ezt mondtam volna, az igazságnak megfelelően nem lehet. Ami a részrehajló vagy részrehajlatlan semlegességet illeti, én részemről csak annyit mondhatok ma, hogy ez iránt igenis volt a kormány interpellálók útján többször megtámadva; a kormány mindannyiszor felelt azokra s legalább azt kell hinnem, hogy az eziránti vád alapos voltát mindannyiszor megcáfolta. Én különben hivatalos működésem köréből annyit mondhatok, hogy azzal igenis vádoltattam tényeim, rendelkezéseim alapján, hogy szigorúbban értelmezem a semlegességet Oroszország irányában, de az ellenkező oldalról, azok által, kik legjobban tudhatták és akik érintve voltak ez által, soha nem vádoltattam. Különben t, képviselőház, röviden a következőkben foglalhatom össze azt, amit részemről legalább szerencsés voltam, e házban elejétől fogva többször kimondani. Kimondottuk azt, hogy feladatának tekinti a monarchia külügyi kormányzata, megvédeni a monarchia érdekeit, békés utón, ha lehet, megvédeni minden viszonyok közt és minden eszközökkel, ha békés uton nem lehet. Kimondatott, hogy érdekeinket Európával együtt óhajtjuk megvédeni, hogy azt hisszük, a mi érdekeink majdnem mind európai érdekek is, de hogy meg kell védenünk saját érdekeinket, ha máskép nem lehet, önmagunknak is. Ugyanazon szempontokból nyilvánította a kormány azt is, hogy a san stefanoi békének több pontjai vannak olyanok, melyeket a magyar-osztrák monarchia érdekeivel megegyeztetni nem lehet. Ez volt — gondolom — s hozzáteszem még, amire már reflektáltam, hogy a szabad kezet a magunk számára megtartottuk — ez volt lényege azoknak, amiket a keleti bonyodalmak megindulása óta mondottunk. Kérdeztetett ma tőlem, hogy mik a san stefanói békének azon pontjai, amelyeket a monarchia érdekeivel megegyeztetni nem tudunk. (Halljuk!) Részletezni tehát, ezeket nekem nem lehet ma. Egyfelől — talán úgyis méltóztatik tudni, de hivatalosan is jelenthetem — a legközelebbi időben lesz módja eziránt nyilatkozni annak, ki ily kényes kérdésekben, hol minden szónak hordereje a monarchia békéje vagy háborúja felett határoz, egyedül illetékes nyilatkozni. De nem is czélszerű — mások mondották már előttem, egy hatalmas államnak külügyminisztere mondotta, — nem is czélszerű részletezésekkel előállani; mert ha valamelyik kormány többet mond, mint amit okvetlenül szükségesnek tart és azután egyik másik pontra engedékenynek mutatkozik, akkor gyengeséggel vádoltatik; ellenben ha csak azt mondja meg, amit minimumnak tart, akkor már előre elzárja magának az utat, hogy esetleg Európa többi hatalmával egyetértőleg annál többet és kedvezőbbet kieszközölni képes legyen. De ha részletezésbe nem bocsájtkozom is, mégis tekintettel azokra, mikkel az osztrák-magyar monarchia keleti politikája vádoltatik, annyit határozottan mondhatok, hogy azon feltételek, amelyeket érdekeinkkel megegyeztethetőnek nem találunk, a Balkán félszigetnek keleti részében ép úgy megvannak, mint ahogy megvannak a nyugati részében, és hogy egyátalán soha semmi néven nevezendő alapja azon ismételt insinuatiónak nem volt, hogy az osztrák-magyar külügyi kormányzatnak szándéka lenne a Balkán félsziget nyugati részében eszközlendő parallel foglalás vagy compensationális oceupátió útján megegyezni abban, hogy a Balkán félsziget keletjén mi történjék. (Helyeslés.) mert soha semmi szín alatt semmi néven nevezendő lépés általunk a Balkán-félszigetnek egyik vagy másik részében nem történhetik azon az áron, hogy érte belenyugodjunk abba, hogy a Balkán félszigetnek másik részében érdekeinkkel ellenkező alakulások előálljanak, vagy fönntartassanak. A sant-stefanói előzetes békekötésben megállapított stipulatiókkal meg nem egyeztethető érdekeink kiterjednek tehát a Balkán félszigetnek nyugatjára és keletjére egyaránt. A külügyi kormányzatnak óhaja is, ezen kérdéseket congressus útján oldatni meg, és én részemről azt hiszem, hogy annak, hogy a megoldás az Ürményi I. képv. ur által felhozott módon, a párisi szerződés alapul vétele mellett és így az Európa által biztosított viszonyok megváltoztatása európailag történjék, ez okvetlenül a leghelyesebb, a legjobb, a legegyszerűbb módja. De mindenesetre magából abból, hogy a kormánynak szándéka Európával egyetértőleg járni el, kitűnik már az, hogyha ez nem sikerülne is, bizonnyal kész lesz egyetértőleg járni el mindazon hatalmakkal, amelyek czélzatul ugyanazt tűzték ki maguknak, amit, mint a mi czélzatunkat a keletre nézve általános vonalban jeleztem abban, hogy ez nem vonatkozhatik a keletnek egyik vagy másik részére, de vonatkozik az egészre, s hogy a kormány számára parallel actio vagy compensationalis politika nem lehetséges. (Helyeslés.) Mielőtt a 60 milliós hitelt illetőleg nyilatkoznám, figyelemmel a hozzám intézett kérdésekre, míg főleg egy megjegyzést kell tennem, s ez azon hitre vonatkozik, mely iránt interpelláltattam, hogy hallottam-e azon szándékot, hogy boszniai menekültek még pedig osztrák-magyar hadseregbeli kísérettel hazaszállittassanak, s váljon ez Törökország ellenére és más hatalmak belenyugvása nélkül szándékoltatik-e? Hallanunk e hirt, t. ház, kellett — hisz minden ember hallotta — a dolog valósága azonban az (Halljuk!) hogy a külügyi kormányzat mind magától, mind tekintettel a delegatióban is nyilvánult, sőt e házban a budgetvita alkalmával igen erős kifejezésekre talált nézetekre, gondoskodik arról, hacsak lehetséges, hogy a menekültek tartásának terheitől a monarchia két államának pénzügyei megszabaduljanak. De mi módon jár el ebben? Jár el úgy, hogy értekezik és tárgyal a török kormánnyal, tehát nem akar intézkedni a török kormány ellenére, hanem a török kormánnyal folytatott tárgyalások alapján fog, ha lehetséges lesz, intézkedni. És ez a dolog természetéből is folyik talán, mert hisz a kérdés maga is oly természetű , hogy semmi esetre sem fog olyasmi történni, ami Európa többi hatalmainak ellenzését vonhatná maga után. Így tehát azon hít, mely terjesztetett és mely a hozzám intézett kérdésre alapot adott, mintha Törökország ellenére fegyveres erővel szándékoltatnának a menekültek haza kísértetni, minden alapot nélkülöz. Áttérek most nyilatkozatom második részére, Simonyi Ernő képviselő úr tegnapi interpellációjára, amelyre — azt hiszem — a feleletet meg fogom adni azokban, amiket ez irányban elmondandó leszek. (Halljuk!) Meg kell jegyeznem, tehát, hogy túlzottaknak tartom azokat, amiket a Romániában történtekre nézve a t, képviselő úr felhozott, de nem tartom minden alapot nélkülözőknek. Biztosíthatom róla, hogy a kormány igyekszik tudni, és meglehetősen tudja is azt, hogy ott minő csapatmozdulatok történnek, bár arra nézve, hogy mik történnek, csak azt felelhetem, amit ha jól emlékszem most nem rég, pár hó előtt, az angol kormány felelt, midőn kérdezték, hogy a török flotta hol van: „tudom, hol van, azt hiszem jó helyen van, de nagyot hibáznám, ha megmondanám az uraknak, hogy hol van, mert akkor mások is tudnák.“ Legyen azonban meggyőződve a t. képviselő úr, hogy a kormány ezen mozgalmakat figyelemmel kíséri és értessülve van az iránt, amik ott történnek, és mert azoktól, miket a t. képviselő úr felhozott, minden alapot meg nem tagadhatok, habár ma semmi ok nincs arra, hogy belőlök irányunkban ellenséges indulatra lehessen következtetni és bár mint már jeleztem a kormány ma is óhajtja és reményű, békés uton érvényesíthetni érdekeink által parancsolt kivánságainkat, — mégis azt tartom, hogy igenis ez irányban avégett, hogy bár mint forduljon is a koczka, a monarchia és ebben hazánk határa ellenséges meglepetéseknek kitéve ne lehessenek, intézkedni szükséges, és azon intézkedések megtétele, melyek ez irányban Erdélyben szükségesek, nemcsak részét képezik azoknak, amelyek miatt ma a hitelnek megszavazása kívántatik, de megmondom egyenesen — (Halljuk), hogy a teendőknek oly részeire nézve, melyek valamivel több időt vesznek igénybe, jelesen az erdélyi szorosoknál teendő munkálatokra nézve — és itt azon meggyőződésben vagyok, hogy nem lehetséges, hogy ezért az absolutoriumot bármikor meg ne adja a törvényhozás, máris megtörténtek az intézkedések. (Helyeslés.) Egészben véve pedig kapcsolatosan ezekkel, a czél, melyre kéretik a hitel megszavazása a következő. (Halljuk!) Egyszerű és rövid, mert hisz azt gondolom, hogy egyes pontok megjelölését ily dologban senki tőlem nem fogja kívánni. Kéretik ez a monarchiának déli, délkeleti és északi határain teendő oly intézkedésekre és az itt netalán szükségessé válható oly csapatszaporításokra, amelyek múlhatatlanul szükségesek arra, hogy — mint mondom — minden viszonyok közt biztosítva legyen a monarchia a meglepetések ellen. (Helyeslés.) Egyedül ez és semmi egyéb a czél, amiért a hitel kéretik, amelynek egyelőre legalább csakis fele fogna igénybe vétetni. Ezek azok t. hát, amiket elmondanom lehetett, és amiket elmondani szükségesnek tartottam. Meg lehet, hogy egyes felszólalások vagy kérdések után lesz még alkalmam egy vagy más pontra nézve nyilatkozni, habár gyakori nyilatkozatot e kérdésben — őszintén megmondom — kerülni óhajtom. (Helyeslés a középen.) Befejezem beszédemet azzal, hogy senki nem mondhatja azt, hogy egy congressus egy háború vagy a viszonyok további fejleménye mit fognak még hozni. Senki, — azt hiszem, — nem mondhatja azt, hogy ilyen bonyolult és máris annyi meglepetést szült viszonyok között egy vagy más politikával, mellyel a mai napig egyetértett, mindvégig egyet fog-e érteni; de azt hiszem, hogy senkinek, még annak sem, a ki már ma is azt hiszi, — a mit én ugyan nem hiszek, s ezt nem rólam mondom — hogy senkinek, még annak sem, a ki már ma is azt hiszi, hogy nem fog mindvégig egyetérteni, lehetséges megtagadnia azon intézkedések jogosultságát, melyek a magyar-osztrák monarchia és így hazánk határainak is meglepetések ellen biztosítására vonatkoznak. Kérem azért a t. házat, hogy ezen hitelt az általam előadott okoknál fogva is megszavazni méltóztassék és igen kérem azon t. képviselőtársaimat, kik azt indítványt a praeventiy határozatig.