Egyetértés, 1878. augusztus (12. évfolyam, 210-240. szám)

1878-08-02 / 211. szám

A soproni Nagy Pál^erkőczét jut­­tatták eszembe, a­ki rostát vett elé, hogy a vihar szelét felfogja, gyt­sztiért szaladt, hogy a dagadó tengerárt kimeringesse, csöveket vert a földbe, hogy forgását megállítsa. Kijelölték Bulgária határait — kizár­ták ezáltal az orosz befolyást s vele a pan­­szlavismus villanyát a kijelölt határon túl­­ lakó szlávok közül ? Ki­kunyerálták az orosztól, hogy ki­­lencz hó múlva kitakarodjék Bulgáriából. Miért ne tenné ? még ha kimegyen is ott marad; ha nem lesz is ott, mégis ott lesz, mert ott lesz a győzelmi nimbus, mely Bulgáriát megcsinálta, és ott lesz a meg­növekedni engedett orosz hatalomba vetett további remény. És berukkolnak Boszniába. Kizárják ezzel az orosz befolyást s vele a panszla­­vismust ? Sőt még ha ott nem volt volna is, beinvitálják , élesztik tüzét az osztrák és magyar elleni gyűlölet felszításával. Az orosz győzelmek nimbusa Boszniát pán­szláv fészekké tette. De az osztrák-magyar occupatió ebből a fészekből eg­gyel többet csinál azokból a puskaporos hordókból, melyek már Bosznia nélkül is — Isten látja lelkemet — elég sűrűn le vannak rakva Sziszektől Prágáig arra, hogy a ki­­kerülhetlen összeütközés alkalmával a h­a­­talomban nem­ engedett orosz, hazánkat, Ausztriát, de legvégzelmesebben az osztrák dynastiát légberepíthesse. E tárgyat majd még bővebben meg­beszéljük. Most csak arra akarok utalni, hogy a jövő országgyűlésnek lényeges fel­adatai közé fog tartozni : számot kérni a­felől, hogy miként tartattak meg a 60 mil­lió hitelnyitás kikötései és gonddal lenni arra, hogy a Bosnyák occupátióból annexió ne következzék. Az elsőre gondolni sem lehet, ha a Tisza-párt többségben marad. Az annexiót most ebből a körből is repudiálják, a­mint Jókainak most érkezett beszédéből látom. — De hiszen repudiálták ők a megszállást is. Most pedig egekig magasztalják. Ezek az urak már megszoktattak ahoz, hogy mást beszélnek. Ígérnek a nép előtt s­ír­nak a lapokban és mást szavaznak az or­szággyűlésen. Van nekik egy csodálatos metamorphosisokat művelő argumentu­muk: „baj volna Tiszát megbuk­tatni — a körülmények m­e­g­­változtak, az okos ember a kö­rülményektől kér tanácsot; — bele kell nyugodni a tényekbe, m­u­sz­á­j.“ Hát nekem úgy látszik, hogy ez a Bosnyák occupátió is elég arra, miszerint a közjogi ellenzék hívei ne maradjanak semlegesek a kormánypárt s az egyesült ellenzék közt, ha és a­mikor csak e kettő közt van választásuk. De én azt gondolom , hogy ezen eset­nek alig kellene előfordulni, legalább igen ritkán.­­ A közjogi ellenzék most egészen más helyzetben van, mint volt a múlt vá­lasztásoknál.­­ Akkor sokan csatlakoztak a közösügyes párthoz, remény, kecsegteté­­sek, s a kilátásba helyzett „javítás“ fejé­ben. Most a remények elenyésztek, javítás helyett kaptak egy desassuosus capitulatiót, és eg­gyel több közös ügyet. Most a remé­nyek délibábja helyén a kiábrándító va­lóság áll. Emlékezem (az ön kerületében is megtörtént), hogy a közösügyes pártiak is magukénak vallották az önnök czélját, s csak abban állították fel a különbséget, hogy önök a hegyet meg akarják mászni, ők pedig megkerülik. — No, már most tudják, hogy hová jutottak a „kerülő után“­ siklóra, melyen csak csúszni lehet, emel­kedni nem, nincs is azon megállapodás egész a­­ Reichsrathig. Hát én azt gondolom, önöknek gon­doskodni kellene országszerte arról, hogy alkalom adassék a honpolgároknak kiáb­rándulásukat nyilvánítani. — Jelöltet kellene felállitaniok, a­hol csak lehet, még ha többség­re nincs is kilátásuk. Constati­­rozni kell a párterőt s e constatirozásnál a netán leszavazott kisebbség is számit. Az ön programmjuk nem az én pro­­grammom. De hát úgy ismerem nemzete­temet, hogy a „personális unió­val“ megelégednék , s ez alapon, ha az becsületesen megtartatik, minden áldozatra kész lelkesedéssel támogatná a dynastiát, a­mire ennek bizony nemsokára igen-igen nagy szüksége lesz. Az önök programmjának jogosultsá­gát minden párt elismeri , sőt gyakorlati érvényesítését is mindenki kívánatosnak tartja. Gyakran találkoztam a közösügyes pártok közlönyeiben azon vallomással, hogy az önök álláspontja, mint hazafias óhaj, minden magyar ember szívében viszhan­­got kelt. Hát miért nem sorakoznak egy szív­­vel-lélekkel e zászló alá ? Mondják : azért nem, mert ez óhajtás valósítása lehetetlenség. Idealismusnak, utó­piának nevezik. E balvélemény az önök egyedüli ne­hézsége. S minthogy már tollat vettem ke­zembe , hát holnap közölni fogom önnel e felől némely nézeteimet. Addig is üdvözlöm önt. Kossuth, Budapest, augusztus 1 A „Neue Freie Presse“ mai számában az occupatió financzialis eredményeiről szól. — Ered­mények: melyek könnyen a monarchia romlására vezethetnek. — Mit mondjunk az olyan család­atyáról, ki midőn maga fülig adós, még másnak terheit is magára vállalja. — Ausztria pedig egé­szen így cselekszik. — „A 60 millió csak nagyon csekély időre elég — mondja a „N. Fr. Pr.“ — midőn a két országgyűlés összeül, a hatvan mil­liónak nyoma sem lesz. — Némelyek gondolnak gyors demobilisatióra. De ha ily eszmék támadnak is nem f­og­­nak-e illusióként elröppenni ? A hatvan millióhoz még új és új hatvan millió fog kelleni, mely ös­­­szegeket az ügyek mostani állásában megtagadni a kormánytól nem lehet. (Igen, ha az országgyű­lés merő mamelukokból fog állani!) Ez összegeket kölcsönök útján kell majd beszerezni; e kölcsönök kamatai a defic­itet újra milliókkal fogják nö­velni. Hogyan lehet e defic­itet fedezni? Két út lehetséges : Vagy újra adóssággal fedezzük adóssá­gaink kamatait, mint tette azt Törökország, míg Európában a hívők számára hitelezőket talált.­­ Vagy pedig — újra az adókat kell emelnünk. S hol lesz ennek kivitelére a kellő pénzügy­miniszter? Mert tagadhatlan, hogy mindaddig szí­vesen adózik a nép, míg reménye van, hogy adója által a háztartásban az egyensúly végre helyre áll. De ha ez óriás deficit elláthatlanul a vég­telenbe növekszik, mihelyt csak feléje kö­zeledni is akarunk; — ha a rendezett pénz­beli viszonyoktól mindig távolabbra esünk, mi­nél inkább közeledni kivárniuk feléjük; — úgy, tartunk tőle, hogy a nép ereje veszni fog, s az el­érhetetlen után nem tör, hanem engedi, hogy a sors hullámai fölötte összecsapjanak. Éljen! Zsivió ! Ezt mi is kiáltjuk. Csakhogy e kiáltás a katonákat illeti. Ne ámítsuk magun­kat : e kiáltással egy velőnket emésztő deficit fö­lött ujjongunk.“ A higgadtabb olasz lapok is zokon veszik azon hangot, melyben a monarchia újságai Olasz­országról szólanak. A finnhéjázást, megfontolatlan­­ság nyilvánulásának mondják. Az „Opinione“ így nyilatkozik: „Az osztrák sajtó néhány fanatikus olaszt összetéveszt a kor­mán­nyal, és az ország józan többségével. Az osz­trák sajtó igazságtalanságot követ el, midőn úgy beszél, mintha Olaszország osztrák provinczia volna. Az ily hang idegen országból eltürhetetlen. — Újabban Németország és Ausztria olasz­ellenes szö­vetségesének mutatkozik. Olaszországnak azért teljes bizalommal szárazon kell tartania puskaporát. Olaszország ezentúlra is barátság­ban kíván ugyan élni Ausztriával, de semmiesetre sem saját méltó­s­ága árán. — Németország szövetségét az olas­szal, pusztán Bismarck egy üres phrasisának tartja a nevezett lap. Az „Italia irredente“ mozgalmai egy hét óta kihaló félben vannak. Csak Garibaldi szítja meg a tüzet. A „Capitale“ most az öreg condittiere kö­vetkező iratát közli: „C­aprer­a, jul. 22. Kedves Nuvolarim! Olaszország leigázott testvérei javára fényesen nyilatkozott. Ajánlom, hogy az egyes olasz provincziákban lőgyakorlatokat tartsanak, mert a szónak nem sokára tetté kell válnia. Az ön hű Gari­baldija.“ — Garibaldi e nyilatkozata s az Opinione mondása elég jellemzők az olaszok hangulatára. Egy munka Boszniáról. (Franz Maurer. Eine Reise in Bosnien der Saveländer und Ungarn.) Hogy Bosznia és Herczegovina az occupatio folytán időszerű tárg­gyá lett, a két tartományról sűrűn érik egymást a munkák. Forgalomba hozzák a kiadók a régebben megjelent munkákat is, így kerülnek elő a lomtárból Roskievits Toemmel, Serb és Sestak, Kanitz Maurer és más szerzők művei. A közönség mohón kapkod a legelső mun­kához, mely kezébe akad, hogy a „Ponozna zlatna Boszna“ (A büszke aranyos Bosznia) állapotával megismerkedjenek. Magyar munka e két szomszé­dos tartományról önállóan nem jelent meg, mert ha volna is kéziratban, a kiadók nem tartják ér­demesnek magyar művet kiadni és azt elárusítani még ha jobb is, mint a német vagy más nyelvű munkák. A közönség tehát jóhiszemüleg veszi meg a mun­kát, melyet a könyvkereskedésekben ajánlanak, legtöbb esetben téves ismereteket szerez magának s abból. A fon elősorolt munkák, részint Boszniáról és Herczegovináról, részint csak az utóbbiról szó­lanak. Mindegyik pánszláv, vagy legalább törökel­lenes szellemű; mindazonáltal a Roskievits és Thoemmel munkái becsesek és a tudást teljes mérvben kielégítik. Vannak mindkét műben hibák és téves adatok, különösen a törökökre vonatkozó dolgokban, de legalább a földrajzi és statistikai adatok pontosak, megbízhatók. Serb és Sestak műve csak kicsiny terjedelmű és katonai szempontból tárgyalja Herczegovinát és Montenegrót. Jelen so­rainkban nem szándékunk ezeket a műveket is­mertetnünk, hanem csak egy munka megvétele ellen akarjuk a magyar közönséget óvni. Ez Maurernek : „Eine Reise durch Bosnien, die Save­­lander und Ungarn“ czimü 1868-ban megjelent műve. Röviden ki fogjuk mutatni e müvek rész­akaratú irányát és szellemét. Tes­szük pedig ezt azért, mert a könyvkereskedésekben tett kérde­­zősködésünkre azt a választ nyertük, hogy épen ez a mételyező munka örül legnagyobb kelendő­ségnek, mióta Bosznia és Herczegovina szőnyegre czipeltetett. Maurer egy porosz születésű újságíró, ki 1868-ban tourista módjára hét hét alatt beutazta északi Boszniának egy kis részét, s a katonai vég­vidéken és Magyarországon át hazatért. A beuta­zott vidéket tehát csak annyiban ismeri, hogy azon átlovagolt vagy kocsizott, egy-egy városban egy, legfeljebb két éjszakát töltött. Bosznia főváro­sában Boszna-Szerajban három napot időzött ; a nép nyelvéből (sem a törökből, sem a bosnyákból) egyetlen hangot sem értvén, zsidó tolmácsok informálásából merítette ismereteit. Munkájában több helyütt kérkedve említi, hogy mily visszásan fogott fel mindent s bevallja, hogy tolmácsaiban, kik őt vezetgették, egy perczig sem bízott, mert tapasztalta, hogy a közönyös dolgokban, a helység­nevek, hegyek, folyók, patakok stb. elnevezésében is tévútra vezették s igy legtöbb adatának hite­lességéről nem áll jót. Ez az ember a legvadabb tudatlanságot árulja el minden sorában s az is­merő azonnal észreveszi, hogy azt a szegény egy­ügyű németet, mily derekasan rászedték, felültették a hamis tolmácsok. Ilyen ajánló levél mellett a jó burkus még rendkívül sok előítélettel és gőgös el­fogultsággal indult útnak. Föltette már otthon ma­gában, hogy a török vad, barbár, zsarnok, fanati­kus, minden gonoszsággal teljes, és ha az ellenke­­zőt­ tapasztalta is, megmaradt a priori formák­ íté­letével és mindazon eseteket kivételeseknek beda­­rálja.­A törökök iránti gyűlölete még ott is kitör belőle, hol az ingyenélőt elszállásolták, megvendé­gelték és megurazták. Ezt a műveletlen lelkű ka­landort a legbutább gőggel és bornírt önszeretettel látjuk a porosz nemzet és önmaga iránt elfogulva. Kész lett volna goromba módon kikelni a boszniai kormányzó ellen, hogy az osztrák-magyar konzult ültette ebédnél jobbjára, holott az ő hitte szerint minden konzul között a poroszt illeti meg az első hely. Lépten-nyomon ilyen kicsinységeken akad fenn, holott ha értett volna az ismeretek szerb módjához, Boszniára vonatkozólag hasznosabb d­gokat tudott volna naplójába írni, mint a­miket oda jegyzett. Ez az ember, a­ki a mi használhatót találunk munkájában, azt mind Roskievits és Thoemmel munkáiból mázolta ki, nevetségessé akarja tenni és tudatlansággal vádolja nevezett szer­zőket, kik éveken át tanulmányozták e két tartományt. — Művét haszontalan irka firká­nak, naiv compilatiónak kell kimondanunk. — E munkának olvasása azonban nemcsak a török bará­tot boszantja igazságtalansága miatt, hanem min­den magyarnak arczába kergeti a vért azon szem­telensége miatt, melylyel a magyarokról ír. Nyolcz lapot szánt a keleti katonai végvidék, Tótország és Magyarországra ; ez az egy pár lap annyi gya­­lázót foglal magában, hogy ez is elegendő volna arra, hogy a magyar kormány e műnek behozatalát és elárusítását megtiltsa. Hogy nemzeti ruhánkat nem találja szépnek, hogy a bábsütő kalapja mellett a kakas tollát nagyon visszatetszőnek találja s már egyéb megjegyzései nem boszantanak ; mert hát nem az ő hibája, hogy német és nincs jobb ízlése, de ha olyan dolgokat állít rólunk, a minőkből alan­tabb mutatványt adunk, az ellen már kötelesség tiltakoznunk. Azt mondja a 426-ik lapon, hogy: „majd minden parasztban rabló lap­pang, mely azonnal kitör belőle, mi­helyt alkalom, illetőleg kísértés ki­ad­a­k­ozik.“ Előkelő főrangúainkról szólva, az állítja, hogy az egész magyar arisztokratiában nincs egyet­len „nemes“ (edel) név. „Vérnemesség egy­­átalán csak az indogermán és sémi fa­jok­n­á­l ta­l­á­l­ható, mivel csak ezekben lakik az az isteni szikra, mely még a teljes barbárságban is a nagyság jel­legét kölcsönzi neki és képessé teszi, nemcsak nemest teremteni, hanem azt, mit talált, meg is tartani és a leélt kultúrát megnfjitani, mig a mongolok és törökök közötti vér nemesség ép oly absurdum, mint a négerek között. A magyarok, a szó teljes értelmé­ben a negativ fajokhoz tartoznak, kik semmi historai független szerepre többé nem képesek, mihelyt a hóditó kardját és a diplomata tollát kiveszik kezükből.“ Lejebb igy ir: „Midőn (Buda) meredek régi falain körül jártam, Henczire gondoltam, a vitéz, köteles­ségéhez hű horvátra, ki katonáitól el­árulva, ott egy sokkal tisztessége­sebb halállal halt meg, mint ő előtte vagy ő utána azokon a szentelt hanto­kon egy „nemes“ magyar meghalt vagy meghalni fog.“ Az alagutról és lánczhidról szólva ezt írja: „ez mutatja, hogy Magyarországon német szellem is uralkodott.“ Nem tudja megfogni, hogy miben gyökerezik a magyaroknak „t­ör­t­é­n­e­t­i g­ő­g­j­e“ (Hochmuth), mert hiszen „Ausztria a németek, lengyelek és más népek segítségével mentette meg Magyarországot a legalacsonyabb és legembertelenebb rabszolgaság­ból, de a magyarok akkor nem har­­czoltak megszabadítóikkal, hanem a velük vérrokon török zsarnokokkal. Másutt azt állítja, hogy a magyar faj szépség tekintetében nem mérk­őz­he­tik a szlávokkal s csak ott lehet szép magyar férfiakat látni, hol a szlávok­kal elegyültek, pl. Mohácson. A nők pedig határozottan ruták. A nők viseleté­nek leírásánál alkalmasint a szerb nők voltak sze­mei előtt, mert azt mondja, hogy a magyar nők kis sapkát hordanak. Még egyéb badarságokat is találunk Maurer munkájában s már ezek a mutatványok is meg­győzhetnek mindenkit, mily részakaratú a magya­rok iránt annak szerzője. Hasonló alapossággal ír Boszniáról, mint a magyar nemzetről. Hogy ilyen szellemű és irányú munkával szemben mit tegyen a magyar­ közönség, azt úgy hiszem felesleges mondanom, tudni fogja azt minden hazafias gon­­dolkozású könyvkereskedő. De nézetünk szerint a magyar kormánynak is kötelessége volna a külföldről jött könyveket, ha azokat részakaratúaknak és ellenünk rágalmazást tartalmazóknak találja, vagy azok mint ilye­nek vannak elismerve, a magyar korona te­rületéről eltiltani. Különben az a simplex német firkász még azt mondhatná: íme munkám, mely­ben a magyarok amúgy derekasan vannak telemá­­zolva, legtöbb vevőt talál Magyarországon. Elvár­juk, hogy ezt ne mondhassa. Erődi Béla. Választási mozgalmak. A főváros III-ik kerületében pártunk jelöltje: Polonyi Géza a választó­polgárok részéről nagy támogatásban részesül. A tegnap tartott né­pes értekezleten a függetlenségi párt végleg szer­vezte magát, 100 al bizottságot alakított, s elhatá­rozta, hogy e végrehajtó bizottság a választás meg­­ejtéséig az óbudai Zeller-féle helyiségben permanens ülést tart. Tekintve, hogy Ivánka Imre iránt, — különösen a magyar gőzhajó-társulat megbu­­kása miatt az óbudai munkás nép részéről, mely ezáltal keresetétől fosztatott meg, — felette nagy az ellenszenv: Polonyi Géza megválaszta­tása, daczára annak, hogy az Ivánka-párt czéljai elérésére minden tiszteségtelen eszközt felhasznál, igen valószín­ű­. * A budapesti IV. k­e­rüle­ti Irányi-párt 1878. aug. 3. esti 7 órakor a himző-utcza 1. sz., 1. emelet 8. számú helyiségben értekezletet tart, melyre a t. párthivek tiszteletteljesen meghivatnak. Budapest, 1878. aug. 1. Fromm Antal s. k. elnök, Laszkáry Pál s. k. jegyző.* A II. ker. „Házmán“ párt végrehajtó bizott­sága egy ma este tartott ülésben elhatározta, hogy szombat, augusztus 3-ára estére a Fáczánba a vá­lasztókat egy közgyűlésre meghívja, mely közgyű­lésen a jelölt, Házmán Ferencz is meg fog je­lenni. * — A Hoffmann párt nagy­bizottsága ma dr. Morzsányi Károly elnöklete alatt ülést tar­tott, melyben határoztatok, hogy a párt hívei va­sárnap f­ é. augusztus hó 3-án este 7 órakor Tirschl Josefa asszony kerti helyiségeiben — ki­rály-utcza és nagy­körut sarkán — tartandó ba­rátságos vacsorára gyűlnek össze, mely alkalom­mal Hoffmann Pál képviselőjelölt is meg fog je­lenni.* A f­ő­v­á­r­o­s­i IV. ker. királyi­ párt ma este 6 órakor a Hugária szállodában gyűlést tartott, melyben Ney Ferencz jelenti a jelölt egészsége jobbra fordulatát s a pártot összetartásra inti. — Győry Elek beszéde közben „két orvos“ kíséreté­ben Királyi is megjelent, s kijelenté, hogy az újonnan felajánlott jelöltséget elfogadja. — Szeren­csére az orvosoknak az éljenzésen kívül egyéb dol­gok nem akadt. * A fővárosi VI. kerületi Helfy-párt ma este párthelyiségében jelöltje névnapját ülte meg. Ma az ünneplők, különösen a nők valának. 129-kor ér­kezett meg a jelölt Dr. Fülöp Kálmán és Roszber­ger úr által kisérve, nejével karján tisztelői kö­rébe. A kerti bemenetnél díszes hölgykoszoru várta, melyből Stolz Gabriela kisasszony bonta­kozott ki, hogy a jelöltnek néhány meleg szó kí­séretében egy gyönyörű fehér „moir antique“ zászlót nyújtson át. — A zászlót nemzeti szinü szegély diszité, s leomló szalagján e szavak voltak olvashatók : „A terézvárosi nők tiszteletük jeléül. Helfy a zászlót balkézre fogva egész meghatottan s ékes szavakban köszöné meg ezen ép oly gyöngéd,mint ritka kitüntetést. Elmonda, hogy azon ország, mely­nek ily melegen érző, lelkes női vannak, pusztulni nem fog. Kérte a hölgyeket, hogy engedjék meg, miszerint maradjon meg e zászló a párt körében a választásokig, hogy köréje sorakozhassanak hívei s lobogtathassák büszkén a győzelem esetére. De — úgymond — ha nem is választatnék meg, e gyöngéd kezek átnyújtotta zászló számomra még­is a legbecseseb emlék marad. — Szűnni nem akaró éljenek fogadták a jelölt szavait, — s ezek emelő hatása alatt állott a gyülekezet mindvégig. A felköszöntések, éljenek^ nem akartak véget érni; — midőn a gyülekezetből távozónk, a lakoma még javában folyt. A fővárosi VI. kerületének egyik kormánypárti jelöltje, dr. Podmaniczky Frigyes ma mondotta el programmbeszédét a terézvárosi club helyiségében. Az ülés külsőleg semmi ünne­­pies szint nem mutatott. Pusztán két kocsi ment a jelöltért, nem voltak zászlók, nem volt lelkesen éljenző nagy közönség.­­ A zászlók helyett a su­gárút mentén hordárok kínálták boldog boldogta­lannak dr. Podmanitzky életrajzát, melyet mi ré­szünkről röviden abban foglalhatunk össze, hogy az országházban jó intendáns­nak, a színháznál meg jó képviselőnek tarthatják a nemes bárót. — Beszéde — melyet a „Bud. Corr.“ már délután ke­zeinkbe juttatott — egészen a szokott kormány­­párti b­ablon szerint volt készítve. — Tárgya elcsépelt, formája unalmas. Az itt-ott éljenzéssel félbeszakított beszéd után Ten­czer Pál újra ajánlotta az egy­begyült vá­lasztóknak Podmaniczkyt. — A hosszú beszéd után az alanti vendéglőben tartott közvacsora minden résztvevőnek jól esett. * Tordáról írják nekünk július 29-éről. F. hó 28-án több tordai és vidéki elvszilárd választó­pol­gár meghívására Orbán Balázs ötven lovasból álló bandérium és ezrekre menő polgár kíséretében foly­tonos éljenzések között és virágkoszoruk átnyújtása mellett érkezett Torda városába. Itt a „Vasut“-hoz czimzett vendéglőben tartotta programm­ beszédét, miután annak előadására őt, mint a népjog védel­mezőjét s a közjogi ellenzék egyik renditletlen baj­nokát, Szabó Lajos ügyvéd felkérte. Orbán Balázs beszédének bevezetésében ki­fejté a városok hazafias polgárságának magasztos szerepét, mely a vesztegetéseknek, a lélekvásárlások csábjának ellenállott, s a kormány Bécs előtt való szolgai meghunyászkodásával szemben szeplőtelenül megóvta a hagyományos hazaszeretetet, jellem­­zi­­szilárdságot és önérzetet s ha kótyavetyél­e vetett jogainkat, érdekeinket megvédeni nem tudta is, legalább a nemzet becsületét megmenté. Megható szavakkal festé a közjogi ellenzék hivatását. A függetlenségi pártot a nemzet lelkiismerete és honszerelme éber őrének monda, mely részt vesz a nemzet létéért, a haza becsületéért folyta­tott küzdelemben, mely tömöritni igyekszik, a szétszórva levő erőnket, hogy azok segélyével legalább a nemzet jövőjét biztosítsa. Élénk színek­kel ecseteli azután Tordaváros nagy és dicsteljes múltját. — Ecsetelé, azután a múlt országgyűlés tevékenységét. — Éles kritikával c­áfolta meg Tisza László beszámoló beszédének minden tételét, szétszedte s üres polyvaként szórta a levegőbe. — Szívreható húrokat pendített meg, midőn a keleti politika hiányait rajzoló. Végül körvonalazó függet­lenségi programmját. Záradékul utalt a hazában élő nemzetiségekkel való testvériség és egyetértés szükségességére, s különösen, zajos helyeslés között hangsúlyozta a velünk együtt élő románokkal való őszinte, minden utógondolat nélküli kibékülés el­­kerü­lhetlenségé­t. A beszédet a város értelmisége a legnagyobb figyelemmel hallgatta. Itt láttuk az alispánt, a lelkészeket, törvényszéki s megyei tisztviselőket. S hogyan csoportosult meg a romlatlan nép Orbán körül! Még Tisza László elveit szegre nem akasz­totta, ő is hasonló fogadtatásban részesült, de most a nép őt megvetve, egy szívvel, lélekkel Orbán Balázs köré csoportosul. A főispán az ünnepélyt­­ ablakából nézte. Mint mondják, a látvány annyira megizzasz­totta, hogy kétszer kelle egymásután inget vál­tania. Pedig zenészeink sem voltak. Azokat már jó eleve lefoglalták a főispán „couri­jai“. De se baj! Volt nekünk azért szebb zenénk: a független el­lenzéki választó­polgárok szívből fakadó éljenzései. Tisza Lászlóra nézve elmondhatni, hogy e zenét számára már elhegedülte Sz. Dávid. Estére társas vacsorára gyűltek a vendéglő­ben Orbán Balázs és a nagyszámú választó­pol­gárok. Természetesen lelkes pohárköszöntésekben nem volt hiány. Másnap jelöltünk újra visszauta­zott Sz.­Kereszturra, honnan a választáskor — aug. 7-én — újra körünkbe fog lerándulni. Orbán B. beszéde már eddig is több félre­vezetett polgárt az elhagyott zászló alá visszatérí­tett. — A lelkesedés képviselőjelöltünk mellett általános. Megválasztatása bizonyos. —ó— * Székel­y-U­dvarhelyről írják nekünk julius 29-éről. Siralmas történetről irok. Kassay Ignácz tegnap tartotta alispáni segédlet mellett beszámoló és programm beszédét, törvény ellenére — a városházán, a policia oltalma alatt. A programmbeszélő olvasta mondókáját, mint egy iskolás gyerek, és sírt, vagy rágalmazta ellen­felét, amint a pillanat kivánta. Bujtogatásának az volt eszköze, hogy Ugrón Gábor mért nem nevezi meg kinek, mit s mennyit adott a székely moz­galom idején, szóval mért nem számol be ez ügyről. Minden ember tudja, hogy nyilvános támadásnak ily ügyben helye nincs, és társai meg­nevezésére Ugrón nincs feljogosítva. Honnan tudja Kassay, hogy Ugrón számolt, vagy nem? Persze ez nem kérdés nekik, kik kém­szolgálatot akarnak teljesíteni és feltolják magukat számadást kérni, a­mihez sem joguk nincs, sem közük nem lehet. Az alispán magát jellemezte, midőn Kassayt mint derék férfiút, becsületes ember, jó képviselőt ajánlotta. Persze a pirulás nem köte­­lesége­­ az alispánnak. A jelölt és hivatalnok támogatóit a polgárság magatartása fel kell róna, hogy ébressze, mert az közbeszólással, nevetéssel és hallgatással fogadta a siró képviselőjelölt nyög­­dicsérő olvasásait és éljen nem hangzott t­z ember ajkáról sem. Mikor Kassay Ignácz haza megy az alispántól és vásott utczagyermekektől kisérve a lépcsőn egy dobozt talál. — A baloldal meg akar gyilkolni, ez petárda! — Valójában, — felel az alispán, ez tor­pedo ! — Mit tegyünk! — Rendőrséget hívjatok! A rendőrök megérkeznek, a dobozt körülszagolják és hallgatják; az alispán is hallgatózik. — Meg­van, a robbantó óra ketyegése is hallatszik; vigyé­tek, — parancsolom — a rendőrségre, végzi az alispán. — Helyes, mond Kassay — inkább a városháza repüljön fel, mint az enyém. Hivatalos és nem hivatalos félelemmel az alispán és Kassay Ignácz felügyelete mellett viszik a rendőrségre. A rendőrkapitány nem hallgatózik, nem fél, hanem felnyittatja a rettenetes torpedót. A fedél enged, felnyílik csendesen és­ van benne egy más doboz. Most a robbantó óra ketyegését tisztán hallja min­den hivatalos fül. Szépen, figyelemmel nyitogatják a második dobozt. Felnyílik. Mi van benne? Egy nagy élő rák. Semmi egyéb ? Egy kit, walko. „Nagy­ságos képviselőjelölt úr! Hátramenete jutalmául és érdemrendéül ködöm. Borsi György.“ N. N. N.­Károlyról írják nekünk jól. Hogy függetlenségi jelöltünk, Komoróczy 30-áról: Miklós győzelme biztos, — azt a kormánypárt tegnapi fiascója kétségen kívül helyezi. — A többség már régóta zászlónk körül csoportosul. A kormánypárt azonban nem akar sorsába nyugodni. Erőszakolni akarná a győzelmet, de az erőszak árán csak ne­vetségessé teszi magát. Tegnap is egy nagy kör­­menettel akarta magához csődíteni az ingadozókat, annak pompájával elvakítani az ellenpárt híveit. No hiszen el is vakította, csakhogy a kormány­­pártiaknak fáj belé a szeme! A menetet hat me­gyei tisztviselő, néhány kortes, 50—60 fiú s le­ánycseléd képezte. Az utóbbiak vásáros kosárral, — zöldséggel s szárnyasokkal kezükben, s mester­inasoktól körülvéve — igen festői képek nyújtot­tak , csakhogy nem képviselői felvonulás számára. A menet kígyózó vonalat irt le, míg végre az „ócska patika“ előtt állapodott meg. — Itt esett meg a fő ünnepély. A patika laboránsa a ház ereszéhez támasztott létrán nagy büszkén lépegetett kakas] módjára a háztetőre, hogy a díszes kormánypárti zászlót kitűzesse. — Ekkor a csoportozat énekelni kezdett, a „Pipaszár“ bandája meg­húzta a lelkesítőt. — Ezzel az ünnepély végett ért. Ah­­olo fénye nem vakított, — s pompája senkit meg nem tántorított. Éljen Komoróczy Miklós! * Tisza-Roffről írják nekünk július 31-éről: Itt is nagyban járja a korteskedés. Mit gondol a kormánypárt azzal, hogy meg van-e ez a törvény által engedve vagy nincs? Szapáry Gyula főkor­tesei itt: id. gr. W­aldek Frigyes, Bárczay Gyula szolgabiró (maga is képviselőjelölt a kápolnai já­rásban), Borbély József és Borbély Géza. Íme két példája ez urak eljárásának: 1. E hó 28-án este a felnevezett uraknál nagyszerű kortesvacsora volt, melyen vendégekül mind olyan lépre keríthető polgártárs volt jelen, a­kiket normális időkben, vagy pedig már a válasz­tások után meghívni nem igen szoktak, sem ke­zeiket többé nem szorongatják. Hja ! de ilyenkor — ez nagy úri tempo! 2. Felszóllittatott Roff község szavazóképes lakossága, küldene egy legalább 9 tagú küldöttsé­get e hó 21-én Török-Szent-Miklósra Szapáry Gyula gróf honboldogitó Tiszapárti jelölt programm­­beszédére, biztosíttatván nekik a fuvar, napi élel­mezés és mulasztásaiknak megtérítése, (notandum vasárnap volt! !) A sok közül nagy nehezen bír­tak összekolompolni 6 darab elvhű hazafit, akik megérdemlik, hogy megneveztessenek: Nagy György bíró, Varga István törvénybíró, Szőgyi Károly segédjegyző, Pivovarszky Ágoston dohány­beváltó tiszt, Görgey István asztalos és Tóth Sán­dor ács (id. gr. Waldek Frigyes munkással), leg­alább tudni fogja Szapáry Gyula gr., kiket kell megjutalmazni. Ezek fuvar és élelmezésen kaptak 50 irtot napi mulasztásaik fedezésére.kivfil * B­a­r­s­b­ó­l írják nekünk julius 31-éről. Hires megye volt Barsmegye — hajdan! Ma azonban egészen letett a szereplésről, s politikai fontossá­gát veszteni látszik. — Még az iránt is elveszett az érdekeltség, hogy vajjon kik fogják képviselni az országgyűlésen. — Egykor fényes tehetség, tudomány, műveltség, minden kétségen felüli haza­­fiság valának Barsmegye képviselőinek főkellékei; s ma? Ma elég, hogy valakinek kedve kerekedjék a képviselőségre s ne restellje nehány pálinkás hordóra a költséget. A jámbor tót választó pol­gár e nélkül t. i. nem hajlandó polgári jogait gyakorolni; az intelligentia pedig jobbára meg­lehetős közönyösen tekintvén a dolgot, szívesen rá­áll akár Péter, akár Pál megválasztására,­­ mert tudja, mit várhat tőlök. Ezen állapotok kü­lönösen a tótajkú választó­kerületekben uralkodnak, ezek fogják majd a kormány mamelukjának zömét, elé állítani. De legalább Bars megye központi vá­lasztó-kerületének azon kellene lenni, hogy gon­doskodjék oly képviselőről, kinek elvei vannak, oly elvek, melyek a közérzülettel nem ellenkeznek. Már pedig, hogy Bars megye főválasztó-kerülete merő mamelukokból álljon, azt feltenni is képte­lenség. Azért reméljük — s e reményre alapos okunk van, — hogy a választást megelőző utolsó napokban még egy kis csodát lát majd a mame­­lukhad.* Váczról írják nekünk aug. 1-ről: A „Pesti Napló“ mai számában az orsz. képviselőjelöltekről szóló közlemény, nem tudom honnét kapott hírből, négy képviselő-jelöltet is akaszt a váczi kerület nyakába. Ezzel szemben vagyok bátor kijelenteni, hogy Váczottá K­ál­lay Benőt soha senki fel nem lép­tette képviselő-jelöltnek. — Vácznak soha sem kellett, meg nem is kell „habarva“ se lencse se kép­viselő. Elég volt egyszer megjárni a „habarás“-sal annak a kerületnek, mely azelőtt Kossuthot, Hajnik Pált és Degrét választotta: nem szedi azt már rá többé se Ráday se Kállay. Elég volt egyszer „szabadelvűt“ vetni, „mameluk“-ot aratni. Ifj. Ráday Gedeon grófot sem tudom, ki léptette volna fel az idén, ha nem lett volna már három évig épen kerületünkből oly kipróbált, pontos szavazó bábja sógorának, Tiszának a múlt országgyűlésen. És így nálunk most is csak két jelölt van: Ráday, a­kit Tisza Kálmán akar a gallérunkra varrni, és Peskó Medárd, kinek 48-as zászlója alatt a független polgárok sorakoznak. * julius B­a­j­n­á­r­ó­l (Esztergom megye) írják nekünk 30-áról. A doroghi kerületben két jelölt van: a függetlenségi párt részéről Zsitvay József, régi balpárti képviselő ; a kormánypárt részéről An­­drássy Gyula, ki dupla druszája politikájával s Tiszai Kálmán elvfelmondásával teljesen­ meg van elé­gedve. Programmot azonban mégsem mer kiadni, élvén a gyanúpörrel, hogy ez esetben még mos­tani pártja is kiadja az útlevelét s igy megelég­szik a „programmtalan honatya“ névvel is. A küzdelem igen heves lesz, mert Andrássy első tekintély a megyében. De a nép el nem va­kított zöme tisztán lát e zavarosban. Azért, lelke­sedve énekli: Csak a régi kell minekünk: Zsitvay lesz a követünk. Egy a szivünk, egy a szavunk . Mindannyian rá szavazunk. Éljen Zsitvay!* A l­o­s­o­n­c­z­i választó­kerület függetlenségi párti bizottsága a választókhoz egy felhívást intéz, melyben felkéri őket, hogy B­u­s­b­á­k Ádám körül tömörüljenek, „kinek jellemében s múltjában biz­tosítékot bírunk arra nézve, hogy az ország java érdekében fogja adni mindenkor szavazatát.“ Máté-Sz­alk­á­r­ól írják nekünk, hogy ott Schwartz Sándor függetlenségi jelölt ellenében nagy a Péchy Jenő párt aggodalma. Korteskednek

Next