Egyetértés, 1879. szeptember (13. évfolyam, 241-269. szám)
1879-09-12 / 251. szám
AjLll evioiy&m Budapest. frankfurtban t/I.: Daube O. L. is társánál.r fiVFTFRTFQ LU T L. ILK I L.O POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. ............................................. ......................................—... Hirdetések és nyiltterek f«Iv*t»t«»kézilab&ly szerint a kiadó hivatalban: Budapest IV hímzp-utcza és kalap utcza sarkán 1. sz. Hirdetések felvételnek a kollföldtra: Bicsben, Oppelüe A.-nál, Stubenbaster Nr. 2. Moss« Rudolfnál, Seilerstätte Nr. 2. Haasenstein és Voglernél'Wallfischgasse 10. Daube Gr. L. és társánál, Wollzeile Nr. 12. Hrisban: Havas, Lafitte <6 Comp.-nál, Place de la Bourse. Centralparlament Szerajevóből Végül kibújt a szeg a zsákból. Napvilágra került már a törvényjavaslat, mely Bosznia és Herczegovina fölött a törvényhozási és közigazgatási illetékességet a delegáczióknak és közös minisztériumnak adja át. Megtörténik tehát a döntő csapás amaz elvre, melyet Deák Ferencz művében Magyarország állami jogosultságának biztosítékául hirdettek. A gondviselésszerü férfiak, a „birodalomnak gyarapítói,“ patakokban kiontott magyar vér árán megszerezték az országnak a birodalmi egységet is. Amit soha el nem fogadtunk Bécsból, Olmützből, Insbruckból, nem az udvari kamarillától, nem az idegen zsoldos hadseregektől, azt megkapjuk Szerajevóból és saját hóditó fiaink szuronyaitól. Mit nem kényszerithettek reánk sem Bach és Schmerling, sem Windischgrätz és Haynau, azt megteremtik gróf Andrássy Gyula és Tisza Kálmán, az ugymondott magyar kormány és az ugymondott magyar parlament. Egy bosnyák hódítás és egy centralparlament! Nemde példátlan vívmányaink ezek és rendkívül ügyesek a mi magyar államférfiaink! Igazán a szó szoros értelmében nagyszerűen fogtunk törököt, aki visz bennünket. Amitől mindig úgy féltünk, mint a nemzeti létnek halálos veszedelmétől, azt most hőn ölelhetjük magunkhoz, mint saját hódításaink fenséges bérét. A mi ellen századokon át küzdött a nemzet vértanúság és elnyomatás mérhetetlen szenvedései között, azt most magának saját drága örökre biztosíthatja áldozatainak árán, vérével, verejtékével, adózók filléreivel és parlamenti képviselők lelkesült szavazataival! Gróf Andrássy Gyula a magyar külügyér nem mint nemzeti gondviselés őrködik-e hazája nagysága fölött, és Tisza Kálmán a magyar miniszterelnök nem éle fensőbb missiójának, hogy védje az ország jogát és szabadságát ? Hisz lesznek még a bosnyák hódításnak egyéb következményei, jönni fognak egyéb dolgok, melyek ez urak mindent átölelő gondviselésébe sincsenek foglalva, nagyon kívül esnek az ő fensőbb számításaikon is. Hát örvendjünk ! Az uj centralparlamenti hatáskör, az országgyűlések jogainak konfiskálása ez még az 5 gondviselésök műve, az ő nemzeti dicsőségök koronája ; gróf Andrássy Gyula, a távozó Cincinnatus ez utolsó megváltással üdvözli hazáját és Tisza Kálmán, ha nemsokára megbukik is, ez örökségét hagyja hátra a jövendő hálás nemzedékeinek. De voltakép ezek nagyon természetes dolgok! Szinte elszégyeljük magunkat, hogy úgy beszélünk róluk, mintha most ébredtünk volna fel valami tíz éves álomból. Mert ki törődik még Magyarországon régi elvekkel? Mit is értenek a kormányzat köreiben abból, amit mi itt az ország jogának, a nemzeti nyének nevezünk ? önállósság követelmeGróf Andrássy Gyula és Tisza Kálmán bizonyosan nem bírnak semmi komoly érzettel és semmi tragikus tudattal arról, hogy ők az ország jogát feladják, Deák Ferencz utolsó nemzeti elvét megsemmisítik, saját multjukat és hivatásukat tagadják meg. Mindezt már régtől fogva minden pathos nélkül végzik el, egyszerű, mindennapi dologként szokták tudomásul is venni. A mi nagy államférfiaink egészen más szempontokból veszik a kérdéseket, mert bizonyára van még kormányzói hivatásuknak olyan oldala, mit ők a legnagyobb komolysággal fognak föl. A bécsi minisztertanácsokban, melyek az új törvényjavaslatot előkészítették, amint jelentik, nagyon erősen tárgyalták a szakácsnak régi kérdését a csibékhez, hogy vájjon sülve vagy főve kívánnak-e a várakozó inyenezség terített asztalára kerülni. Semmi véleménykülönbség nem volt és nem lehetett abban, hogy a bosnyák közigazgatás dicsően okkupált ügyleteinek a közös minisztérium és a delegácziók hatáskörébe kell tartozniok. Sem Andrássy gróf, sem Tisza Kálmán legkisebb scrupulust az ország és parlament jogainak konfiskálása fölött nem érezhetnek. De Andrássy gróf és Tisza Kálmán elég határozott tudomással bírnak fenálló törvényekről, melyek utjokban állanak. Mint a mohamedanus pasák fokozott élvezetet találnak az iszákosságban, mert a korán a szeszes italok használatát eltiltja, a mi nagy államférfiaink is megválogatják, mi megfelelőbb reájuk nézve, csak alattomosan kijátszani egy törvényt vagy egyenesen megdönteni a törvénynek érvényét. Bár ezt a kérdést nagyon komolyan tárgyalták a bécsi minisztertanácsokban. Bár egészen különböző verziókban adják elő a mi gondviselésszerű férfiaink magatartását. Valóban nem tudjuk elhatározni, melyik méltóbb az ő nagy hirökhöz és hazafias hivatásukhoz. Bécsből úgy jelentik, hogy a mi Tisza Kálmánunk fölöslegesnek találta minden uj törvényalkotását, ő már az 1867-ki törvényekből akarta kierőszakolni a centralparlamenti uj hatáskört.Ellenben Budapestről azt felelik, hogy megfordítva Tisza Kálmán az 1867-iki törvényekből nem találta indokolhatónak az uj hatáskört, egészen új törvényt is kívánt az osztrák minisztérium ellenkező felfogása ellenében. De végegyezményül elfogadott egy oly törvényjavaslatot, melynek első pontja kimondja, hogy a bosnyák közigazgatásnak az 1867-es törvények értelmében a közös minisztérium és delegácziók hatásköréhez kell tartoznia. Mi kellően tudnók méltányolni miniszterelnökünk érdemeit, bármelyik álláspontot foglalta el, de mily szívesen nyugtatjuk meg kormánypárti köreinket, hogy mi egészen az ő állításaiknak adunk hitelt. Mi igazán nem gondolhatjuk Tisza Kálmánról, hogy ő rögtön őszinte határozott véleménnyel tagadta meg a törvényesség követelményét. Tisza Kálmán bizonyosan előbb fölállította a törvényesség helyes elvét, de csak azért, hogy rá teljesen meghazudtolja azt, neki okvetlenül hirdetnie kellett az igazságot, mert neki folytonos életszüksége, hogy legyen mit elárulnia. És azután ez a páratlan törvényjavaslat, mely minden egyes pontjában oly ravaszul képtelen és furfangosan Ootoba ez a törvényjavaslat, mely megváltoztatja a régi törvénynek érvényét és ugyanakkor a régi törvénynek tartalmát meghamisítja, ez a fokozott művészet, mely a nyilt támadást az ország jogai ellen egyesíti az alattomos kijárással, ez csalhatatlanul Tisza Kálmánnak szelleme, ez az ő gondolkozásának legkifejlettebb virága. Az Tisza Kálmán megtagad mindent, de nem tagadja meg magát, ő hű marad szerepéhez, ama körmönfont színpadi utasításhoz, mit Hamlet adott az ő komédiásainak, hogyan kelljen a „zsarnokot túlzsarnokolni.“ Okvetlenül az ő dicsőségének és nagyságának is meg kell adni elismerésünket. Róla is el kell mondani, mit Maróchalné írt XV. Lajos udvarának, raffineriával kéjelgő, művésziesen kicsapongó nemeseiről. Az úristen kétszer is meggondolja, mielőtt az ilyen embereket a pokolba küldene le. Mezei Ernő, Budapest, szept. 11. A Bosznia - Herczegovina közigazgatásának szervezésére vonatkozó törvényjavaslatot, melyről ma a bécsi „N. Fr. Presse“ után említést tettünk, a „P. Lloyd“ a következőkben ismerteti: A javaslat négy pontból ál. Az első pont kimondja, hogy Bosznia s Herczegovina kormányzata, az 1867. XII. t.-cz. értelmében közös ügyet képez s mint ilyen a közös kormány resszortjába tartozik. A második pont kijelenti, hogy a közös kormánynak a két okkupált tartományt illető minden tanácskozásában, a két országos kormány képviselői által részt venni tartozik. A harmadik s a negyedik pont külömbséget tesz az okkupált tartományok „rendes folyó kiadásai“, s „az állandó beruházások“ között, aminők az építkezések, vasutak sat. Az előbbeiek a delegácziók hatáskörébe tartoznak, az utóbbiak a parlamentek illetékességi körébe. A „P. Lloyd“ helyteleníti e javaslatot, és kisegítőül azt ajánlja, hogy a tervezet egyes részleteinek módosítása mellett, a delegácziók hatásköre csak rövid időre, legföljebb ki az okkupált tartományokra, két évre terjesztessék t. i. addigra, mig e tartományok tárgyában végleges intézkedés történhetik. a keletruméliai bizottságra, mely oly vesződségekkel hajtja végre küldetését Philippopolban, nem csekély újabb feladat vár a török fővárosban. A berlini kongressusi akta 23-ik czikkelye ugyanis arra kötelezi a portát, hogy a Kelet-Eumóliában foganatosított reformokat, a helyi viszonyokhoz alkalmazva, birodalmának egyéb vilajetjeiben is léptesse életbe. A porta által a reformjavaslat kidolgozására kiküldött bizottság bevégezte munkálatát s most a nemzetközi (keletruméliai) bizottság feladata lesz e munkálatról véleményt adni, vajjon megfelel-e az a porta kötelezettségének, melyet Európa irányában vállalt. Az osztrák-magyar és angol bizottsági tagokat tehát, kiknek helye csak ideiglenesen van betöltve, mihamarább végkép ki kellene nevezni. Az orosz magas diplomácziában jelentékeny változások történnek, melyeknek fontossága annál nagyobb, mivel összeesnek az Orosz- és Németország közti szakadás híveivel, s a megczáfolását czélzó alexandrovai találkozással s igy még inkább bonyolítják a helyzetet. Suvalow gróf, kit általában úgy ismertek eddig, mint Gorcsakoff herczeg praesumptio örökösét a kanczellári székben, de még inkább úgy, mint Németország nagy barátját, kilép az aktív államszolgálatból s a reá váró funktiók minden közelebbi meghatározása nélkül tér vissza Szent-Pétervárra. Ezzel a német-orosz barátság ismét egy erős hívét veszti el s a szentpétervári udvarnál ismét szabadabb keze lesz a Bismarckra neheztelő s Francziaországgal kaczérkodó Gorcsakoffnak, valamint a 251. szám. Péntek, 18?9. szeptember 12. rv • • I ‘ 1 * • Bserkesstot kiadó-hivatal: Budapist IV. himző-utcza és kalap-uUm sarkán 1. szám. Csak bérmenites levelek fogadtatnak eL Kéziratok vissza nem küldetnek. Előfizetési dijt Vidékre postán vagy helyben hiskoi hordva: Egy éne.............................................go.— E«éne..................................................10.Negyedéne.........................................fc.— Egy hóra.................................. . LM Egy szám 6 krajczár, németeket gyűlölő trónörökös aegise alatt működő pánszláv propagandának, melynek Suvalow ha nem is nyilt ellensége, de ellenzője volt. Suvalowtól az eddigi stambuli nagykövet, Lobanow-Eostowszki herczeg veszi át az orosz érdekek képviseletét Londonban, míg Konstantinápolyban Sabourow eddigi athéni követ lesz a nagykövet, aki e napokban utazott Berlinen át Bécsen keresztül Görögországba. Labourowról azt állítják, hogy államférfi a képesség dolgában egyátalán nem áll mögötte Lobanov herczegnek, csak az a hibája, hogy kicsapongó életmódjával sokszor szolgáltat botrányra és komoly megrovásra okot. Athénben csak „nagy török“ volt a neve a nők iránti túlságos előszeretete miatt. Új, de ez az oroszok szemében nem hiba , hiszen Gorcsakoff még ma is ismeretes e gyengéjéről, pedig már ugyancsak hajlott korú. Sabourov soha se volt nagy barátja a pánhellén törekvéseknek s e miatt hiszik, hogy Konstantinápolyban nem fogadják rosz szemmel. Szentpétervárról írják : A különböző csapatparancsnokságok által a főtáborkarhoz beküldött jelentések összeállításából még csak most derül ki, mily kolosszális veszteségeket szenvedett Ázsiában az orosz hadsereg az utolsó hadjárat alatt. A szám sokkal nagyobb, mint amilyennek eddig tartották. Különösen Karsz ostrománál szenvedett az orosz sereg roppant veszteségeket halottakban és sebesültekben. Az ázsiai csatatereken elesettek összes száma 70,478. E szám megoszlik a rendes, a rendetlen és a milicz katonaság között. Ha tekintetbe vesszük, hogy a csapatok nagy része épen Ázsiában vált ragályos betegségek által harczképtelenné, s hogy a betegségek által elveszettek száma a fentebbi összegben nem foglaltatik benne, — a veszteség nagysága csakugyan rendkívülinek mondható. Az európai csatatéren működött orosz sereg veszteségeiről még nem jelent meg a pontos összeállítás, de néhány nap múlva azt is közzé teszik. Gyaníthatólag semmivel se lesz kisebb s csak az a kérdés mennyivel nagyobb. E veszteségek mellett — írja a levelező — könnyen felfogható, miért osztanak ki az orosz katonaság között oly roppant számú Szent-Györgyrendet. — Túlzás nélkül állíthatni , hogy tízszer annyit osztottak , mint a német seregben vaskeresztet a franczia háború után. A Szent- György lovagjai — ha közemberek vagy altisztek — e rendjelek után minden egyes katonai parádé alkalmával 1—3 rubel ajándékot kapnak. Az idei maneuerek után mindegyik, a ki azokban vett, három rubelt kapott, mig a rendjellel résztnem biró katonák 50 képeket fejenkint kezdődnek. A bonyodalom áll előttünk, amely esetleg végződhet röviden úgy is, hogy meg lesz akadályozva a további összeütközés, de az előleges körülmények nem vallanak könnyű elintézésre. Mindjárt fölmerül a kérdés: mikép lehetséges, hogy Mustafa kiürítési parancsot ne kapott volna, amidőn a többi határmelléki apró-cseprő őrségek teljes katonai rendben és üdvözlés után távoztak el a foglaló csapatok jöttére ? Kérdés merül fel : mikop lehetséges az, hogy Mustafa pasa a vegyes és kémszemle bizottságok értekezletei, járás-kelései után se kapott volna utasítást, midőn a történő megszállás hivatalosan ki lön hirdetve és Huszni pasát a megfelelő intézkedések foganatosításával is megbízták ? Mind e kérdésekre, s ezekkel összefüggésben sok másra is vagy a tudósítások, vagy az események már legközelebb meg kell, hogy adják, a felvilágosítást. Az eddigiekből is azonban tökéletes határozottsággal lehet kettőre következtetni: vagy porta kétszínűsködik mohamedán alattvalói kedvéért ; vagy Mustafa pasa, saját felelősségére, a néppel fraternizáló katonáival a nehézségek csomóját gombolyítja, hogy zászlóalja egy kitörés magvául és gyálpontjául szolgáljon. Akár az első, akár a második eset bizonyodnék be igaznak, a megszállás békessége minden esetre megtalálta az akadály vagy botránykő nehézségeit. E mögött a leggyászosabb események rejtőzhetnek. Olyan lehet az, mint ama szikla, melynek szétrepesztése folytán a föld méhében égő anyagok lángja csak fel s az országot csináló kavicsrepesztőket elnyeli. Így is, úgy is eszeveszettség volt a bosnyák politika kalandor hőseinek Andrássy grandezzával és Tisza mákvirággal elfeledni a jelenetet, amely tavaly a bosnyák foglalást megelőzőleg játszva. Mi emlékezünk rá, mert komoly le volt drámai jelenet volt az, két török tiszt fogadta a határt átlépő előcsapatot és tiltakozva a foglalás ellen egy okmányt tettek le a földre, mely jogbitorlásnak, a területépség megsértésének nyilatkoztak a hadüzenet nélküli hódítást. E jelenet más alakban ismétlődött. Ómennek nagyon rész ómen az. Az előjáték Novi-Bazárban. Az a rendkívüli nyugalom ott a novi-bazári pasalikban nem jót jelent. Hogy keleti nép, főleg pedig a föld minden göröngyéhez rajongó vallásossággal ragaszkodó mohamedán nép, egy puskalövés nélkül adta volna át a minaretjei, konakjai, háremjei és temetői felett „hitetleneknek“ a gyámuralmat, arra nem voltpélda, most sem lesz. Hogy egyetlen egy fanatisált hodsa, softa, katona és hivő se akadjon, aki legalább a szikla vagy fa háta mögül egy kétségbeesett lövéssel tiltakozzék a gyaurok hódítása ellen , az oly komoly jelenség, mely nagy utórohamok tervétől viselős. Valami meglepetést készítenek az okkupáló hadsereg számára. Meglepetést, amely oly nagy lesz, amily csend tölti el a Lim terület völgyeit és hegyeit; meglepetést, amely oly véres lesz, amily galamb szelídség ömlik el a lakosságon. E nép magába fojtja epéjét, mert várakozóban van. Tűri békésen a háborítást, mert várja a bosszújelt. Ha apró összecsapások, szórványos orvlövések, helyenkinti önvédelem zavarta volna meg, a feltartóztatás komolysága nélkül, a megszálló hadcsapatok előnyomulását, több bizalommal nézhetne a katonai politika műve elé. De ez alatt a kísérteties nyugalom, ez alatt a néma odaadás alatt a gyilkos forrongás epéje kavarog. A novi bazári sandiák lakói tanultak, s nem feledték: tanultak bosnyák sorsosaikon, s nem feledik, hogy ellenség lába veri föl a port birtokukon. Az ő sötét békességükből a legtüzesebb indulat háborúja fenyeget: az első ómen Plevlje alatt érte a foglaló politikát. Mustafa pasa nem akarta átadni a törökök által megszállva tartott magaslatot. Nyolcz százada közül három ott állt a város előtt harczi vonalban, s inkább ellenséges szemmel, mint a tisztelgés jóakaratával méregette a betolakodókat. A táviratok szerint csak Killies tábornok „önmérsékletének és tapintatának“ volt köszönhető, hogy az egyezmény daczára a szerződő szultán és a szerződő osztrák császár csapatai lövést nem váltottak és vér nem ontatott. A dolognak igen komor színezete van. Bővebb részletek hiányában a szóváltás megtáviratozott mozzanataiból annyi vehető ki ez idő szerint csak, hogy Mustafa nem tágított egészen, hanem mindössze annyiban engedett a túlerőnek, hogy a kijelölt táborhelyen vonta meg magát zászlóaljával s farkasszemet néz a Killies által vezényelt csapatokkal. Mustafa pasa arra hivatkozott, hogy neki nincs utasítása kiüríteni a Piovljét uraló erődítéseket. Killies viszont a vegyes bizottság által hozott határozatokra utalt, amelyek szerint az osztrák csapatok az egész Limvonal kijelölt községeinek megszállására jogosítják. Mustafa pasa nem tágított. Katonai kötelességére utalt, mely őt addig anatóliai zászlóaljával a hely el nem hagyására szorítja, míg ellenkező parancsot nem kap. Ez a sajátságos czivódás nem jó előjáték a megszállás diadalmi színdarabjához, így a drámák L»pauk mai mamihoz fél *v melléklet van elállva. Bismarck és Gorcsakoff. A német és az orosz kanczellár közti viszály daczára Manteuffel küldetésének, daczára a czár és császár találkozásának, mind leplezetlenebb alakban lép a világ elé, — sőt úgy tűnik föl, hogy mind a szerelmi posta, mind a találkozás a két uralkodó között elmaradt volna, ha a rég lappangó ellenszenv a két éjszaki birodalom e vezéregyéniségei között oly akuttá nem válik. A dolgon azonban már koronás fők találkozása sem segít: a két kanczellár ellenségként áll egymással szemben a világ előtt s mind a kettő sokkal magasabb és befolyásosabb állású, semhogy viszonyuk pusztán két ember személyi viszonyának jelentőségére szorítkozhatnék s ki ne hatna az általuk képviselt államok viszonyára is. Gorcsakoff idegenkedése vaskollegája ellen a berlini kongresszustól veszi kezdetét. Az orosz kanczellár annyira fölbecsülte Oroszországnak Németország iránt a franczia háború idején tett jó szolgálatait, hogy azt örök hálára hihette kötelezettnek maga iránt s biztosra vette, hogy a keletre vonatkozó czéljaiban Bismarck részéről feltétlen támogatással találkozandó A san stefanói béke azonban megnyirbáltatokt Bulgária egyharmadrésznyivel kisebbre szorittatott s Gorcsakoffnak látnia kell, hogy a hol ő vezett, most az osztrák arat. Az agg diplomata nem állhatta tovább szó nélkül, s az orosz lapok kifakadásait a hálátlan Bismarck ellen, — a ki mindezt megengedő, s Németország ellen egyenesen az ő sugalmazásának tulajdonítják. Ehhez járul most a „Solei!“ közleménye, mely szerint Gorcsakoff nagyon is nem-diplomácziai módon önti ki szíve érzelmeit. E közleményből azt olvassák ki a német lapok, hogy Gorcsakoff megtiszteltetésnek tartja magára nézve Bismarck ellenszenvét, hogy Oroszország soha se volt őszinte részese a három császár szövetségének ; hogy titokban akkor is Francziaországgal rokonszenvezett s hogy ma kész ennek szövetségét keresni — Németország ellen, s nyilatkozataiban szítani igyekszik a francziák revanche-álmait. Valószínű, hogy az orosz kanczellár állítólagos nyilatkozatára nem fog elmaradni a megérdemlett válasz a németek részéről s a tinta tenger újra folyni fog s keseríteni fogja a kedélyeket, és nagy kérdés, vájjon az uralkodók csókje elég édes lesz-e ellensúlyozni e keserűséget. Annyi bizonyos, hogy Gorcsakoff, mióta kitárta szivét, a legnépszerűbb ember a németekkel nem rokonszenvező Oroszországban, s nem hallani, hogy állása valami kép alterálva lenne legújabb őszintéskedése által. Míg a két császár él, addig Orosz- és Németország között kenyértörésre gondolni sem lehet, ez az általános vélemény. De csak vélemény, melyet a legkisebb tény megczáfolhat. Aztán azok is halandó emberek, ki tudja mi történhetik. Igaz, hogy Gorcsakoff csak három évvel fiatalabb Vilmos császárnál, de emlékezetünkben lehet az agg kanczellárnak többször felhozott ama jelszava: „Nem akarok elaludni, mint egy hitvány gyertya !“ Azért nem mondhatni puszta romlátásnak, ha azt mondják, hogy a két kanczellár viszálya még nagy politikai konflagrácziók magvát hordhatja méhében. Az okkupáczió. A hírek mindinkább gyérülnek, úgy hogy ma még alig lehet valami újat az okkupáczióról regisztrálni. A württembergi herczeg tegnap este 10 órakor Cajnicából táviratilag azt jelentette, hogy Killies vezérőrnagy hadoszlopa fél nyolczra reggel Plevljébe megérkezett — mint azt már tegnap jelentettük— és zeneszóval vonult át a városon. Egy török zászlóalj volt kirendelve az osztrák-magyar csapatok fogadására a város előtt. Az utóbbiak egy része Avetovinában, másika északra Plevljétől foglalt állást. A török csapatparancsnok Musztafa pasa Killies vezérőrnagynak azt mondotta, hogy kormánya parancsa következtében egy anatóliai zászlóaljjal Plevljében fog maradni. Killies vezérőrnagy erre azt válaszolta, hogy ezt meg nem engedheti, mivel a konvenczió értelmében a Lim területet csak osztrák-magyar csapatok szállhatják meg és Huszni pasa is kijelentette Szerajevóban, hogy a török csapatok azonnal az osztrák csapatok megérkezése után elhagyják Plevljót. Hosszabb vitatkozás fejlődött erre Killies és Mustafa pasa közt, melyben az utóbbi mindent elkövetett, hogy Killicset rábírja, ne szállaná meg a sánczokat és ne vonulna át a városon. Mustafa pasáról már régóta tudva van, hogy Ausztria Magyarországnak nem barátja és hogy a görög óhitű papságnak megtiltotta egy küldöttség indítását az osztrák-magyar csapatok elébe Végre Killies határozottan kijelenté, hogy nem hagyja magát lebeszéltetni s igy vonult át az egész hadoszlop a városon át. A keresztény lakosok éljenzéssel fogadták a katonaságot. Midőn a táborba szállottak, mely a törökök tábora körül volt felütve, Killies imát rendelt el. Utóbb jöttek a törökökből és keresztényekből álló vegyes küldöttségek a városból, hogy hódolatukat megtegyék, nem különben a szerb papság is. Killes beszédet tartott nekik. A lakosság még mindig csendes. A török csapatoknak holnap kell elvonulniok. Még eddig tehát minden igen simán megy, sőt ezen békés hangulat ahhoz képest, mennyire fenték az albánok az osztrák-magyar csapatokra fogaikat, majdnem gyanúsnak tűnik fel. A bécsi új „Presse“ azon megjegyzést teszi, hogy a porta, úgy látszik, kést akarva gördít az okkupáczió elébe nehézségeket, mivel daczára a konvencziónak a Plevljében állomásozó nyolcz század török katonaságnak nem adott parancsot az elvonulásra és Mustafa pasa eziránt Konstantinápolyba táviratozott utasításokért, melyek azonban még eddig nem érkeztek meg. Killies vezérőrnagy azon magaslaton, hol tábort ütött, azonnal egy sáncz építését rendelte el, melyet a mérnökkari csapatok rögtön teljesítettek. .______________. . . A mérnök-egylet kirándulása. (Saját tudósítónktól.) Kolozsvárról Brassóba, 8-ról 9-re éjjel. A kolozsvári nap, a mint ezt előre jeleztük, csakugyan úgy folyt le, hogy bizonyára kirándulásunk legérdekesebbjei közé fog tartozni. A kolozsvári közönség oly szépen viselte magát, hogy ismét igazolta a híres erdélyi vendégszeretetről szóló közmondást. A hétfői nap legnevezetesebb része szakülésünk volt. Első lépés a mérnökegylet népszerűségének a vidéken való terjesztése felé, amint azt Tolnay vezérigazgató ar elnöki megnyitójában ki is emelte, hagsúlyozván, hogy szükséges lenne ugyan, miszerint a mérnökegylet az egész országra kiterjessze működését, az által azonban nem teheti ezt, hogy fiókegyleteket alakítson, mert ilyképen egészen szétforgácsoltatnák az anyaegyet, kénytelen tehát vidéki működését ily kirándulásokra szorítani, amelyeknek épen ezért főképen tudományos és komoly jellegűeknek kell lenniök. Iltóronymi felolvasásának újólag hangsúlyoznunk kell fontosságát, különösen kiemelvén azon részeket, melyek a műszaki tanácsról és a külföldi technikai tanulásról szólnak. Ez utóbbi mánia valóban kóros állapot, melyen, amennyire lehet, minél előbb segíteni kellene. Az bizonyára kissé nagyon szigorú gyógyszer lenne, hogy azok, akik külföldön tanultak, idehaza, ne gyakorolhassanak. Kissé jobban megvizsgálva az ügyet mégsem annyira drasztikus eljárás ez, miután csak annyit kíván, hogy Budapesten is rigorizáljanak azok, akik Magyarországban akarják érvényesíteni, amit külföldön tanultak. Perczel Mór felolvasása a brassópredeali vasút építéséről az összes szakértők véleménye szerint a legjelesebb magyar technikai monográfiák közé tartozik, hanem annyira exclusiv szakszerű jellegű, hogy annak bővebb ismertetése aligha érdekelné a nagy közönséget. Mindenesetre a szakálós becsét igen nagy mérvben emelte, hogy ezen becses felolvasás is a programmra felvétetett. Steind 1er érdekes és vonzó felolvasása kétségtelenül megérdemelné, hogy bő kivonatot közöljünk belőle, ezt azonban őszintén megvallva, reporteri számításból nem teszem, mivel szeretném az ott hallottakat majd a vajdahunyadi vár megszemlélésénél elmondani. Az ülés után ismeretesen a banker következett. A banket és az ülés között a városban bolyongtunk. Mennyi történelmi, mennyi regényes emlék tűnik fel előttünk, midőn végig járunk az érdekes Kolozsvár utczáin, Mátyás király születésháza, a régi székesegyház, a Basa ház, a Carilli ház, a tér a hol Báthory Erdély nagyjait lefejeztette és a sok utcza, tér és szegletkő, melyeket a rege és Jósika oly érdekese1 kö tettek, hogy lehetetlen közönyösen elmenni mellettük. Hát még ha felmegyünk a fellegvárba, s elgondolkozunk a régi dicsőség múlandósága felett, látván romokat ott, ahol az előtt erő és fény uralkodott, akkor meg épen kétségtelenné válik, hogy önkénytelenül is hazánk legérdekesbb városainak egyikéül ismerjük el Kolozsvárt. Megnéztük Finály tr ur vezetése alatt a gazdag éremgyüjteményt, azután a régiségtárt, majd a színházat. Két óra után megkezdtük a lakomát, amely a sok toaszt által végtelenül meghosszabbítva egész fél ötig tartott. Ekkor gyorsan kihajtottunk az állomásra, és öt órakor már útban voltunk Marosújvár felé. Az út maga sok érdekeset nyújt, és pedig különösen a technikusra nézve, amennyiben az egész országban itt van a legnagyobb mérvű és legmegátalkodottabb vasúti töltéscsuszászok egyike, a virágosvölgyi. Hogy ezt minél jobban megszemlélhessük, lehetőleg lassan hatódtunk az egész vo-