Egyetértés, 1879. október (13. évfolyam, 270-300. szám)

1879-10-18 / 287. szám

XIXL ériéi jam Budapest. Hirdetések és nyiltterek­­•lvélttnek árszabály iiak­at ■ kiadó hivatalban: Budapest IV. himző-atcza és kalap-atom sarkán 1. sz. Hirdetések felvétetnek a külföldön i Otttbent OppeKk A.-nál, Stubenbaster Nr. 2. Mosat Rudolfnál, Seilerstatte Nr. 2. Haasenstein és Voglernél, Walfischgasse 10. Daube Q. L. is társánál, Wollzere Nr. 12. Hrlsban: Havat, Lafitte <6 Comp.-nál, Plaoa ds la Beam. frankfurtban a/M. • Doubt O. L. is társánál. 287. szám. A királyi udvartartás. „A­ pragmatica sanctio szerint közös ugyan az uralkodó, a mennyiben Magyar­­ország koronája is ugyanazon fejedelmet illeti, a­ki a többi országokban is uralko­dik, de még ez nem teszi szükségessé, hogy a fejedelem udvartartásának költsé­gei közösen állapíttassanak meg. Ily közös megállapodást a pragmatica sanctióban kitűzött czél nem igényel. Magyarország alkotmányos önállásával pedig s a magyar király fejedelmi magas tekintélyével sokkal inkább megegyez, hogy a magyar ország­­gyűlés, a felelős magyar minisztérium előterjesztésére külön szavazza meg magyar király udvartartása költségeit. Az­­ udvartartás költségeinek megszavazása és kiszolgáltatása tehát közös ügynek nem te­kintetik“. Ekként szól az 1867-ik évi tör­vény az udvartartásról. E törvény alapján a királyi udvar költsége évenkint 3.650,000 forintban állapíttatott meg, majd ez évi költség 1872 elején egy millióval megsza­­porittatott. Ekként a magyar nemzet köz­adóiból 1867-től kezdve 1879 végéig 13 éven át összesen 50 millió és 450,000 írt fordittatott a királyi udvartartásra. Most Tisza Kálmán újból előterjeszt egy törvényjavaslatot, melylyel az udvar­tartás költségeit évenként 4.650.000 fo­rintban, e törvény hatályát pedig tíz évi tartamban kívánja megállapíttatni. Az előt­­­tünk álló tíz év alatt tehát Magyarország­nak újból 46 és fél millió forintot kell a királyi udvartartásra kiszolgáltatni. Óriási összeg. Hogy mily óriási összeg, azt min­denki megmérheti abból, hogy míg Ma­gyarország évi kiadása egészben többre megy 240 milliónál, addig ezen rettentő összegből az ország általános gazdasági czéljainak előmozdítására, földmivelési és a föld­mi­veléssel egybekapcsolt ipari és kereskedelmi érdekek ápolására nem jut több évenként 50 ezer forintnál. 4,650 000 fut a királyi udvartartásra. Tehát 50 ezer forint az ország általános gazdasági érdekeinek előmozdítására. Az iskolában azt tanítják, hogy 50 ezeret 4 millió 650 ezerben megtalálunk 93-szor. Más szóval a királyi udvartartásra 93-szorta nagyobb összeget áldozunk évenkint, mint Magyar­­ország 15 milliónyi népének általános gaz­dasági érdekeire. És vajjon ez óriási összegért van-e magyar királyi udvartartás ? Nincs. Nem is volt negyed félszáz év óta. Ott áll a ki­rályi palota és Buda várában Mátyás ki­rály palotájának helyén s onnan néz vé­gig a szőke Duna habjain és a Vértesnek bérczein és a tiszai róna délibábján. De a büszke palotának középső tornyán sárga­fekete zászlónak fodrait lengeti a szellő ; a büszke palotának északi ablakai Henczi generális érczemlékére tekintenek s bent, a fejedelmi palotának aranynyal és bí­borral ékes termeiben idegen a magyar szó, mintha ott magyar szónak nem is volna szabad felhangzani. A király és ki­rályasszony igen is értik és beszélik nyel­vünket, ha itt vannak Budapesten s itt tartanak udvart országunk fővárosában. De mikor vannak ők itt, s meddig mulat­nak itt, ha néha ellátogatnak is hozzánk. Száz hivatalnok és ezer cseléd képezi az udvart, de mindez nem ismeri, megveti vagy gyű­löli a magyart. Ha király és királyné ma­gyar akarna lenni szive szerint , nem találná magát mind a kettő saját idegen­feje­delmi udvarában. Nincs magyar királyi udvar. Abból a 4 millió 650 ezer forintból a királynak ,és királynénak személyes Szükségletére, feje­delmi magas tekintélyük fenntartására, az ezer­é­ves trón fényének megőrzésére alig fordittatik egy millió. A többiben idege­nek duskálkodnak, kik e hazának nem fiai, fiaivá lenni nem ;­s akarnak, kik a ma­gyart nem szeretik s nem szerették soha, ezek élvezik el évenkint azt a sok milliót. Még most is meg vannak névleg a magyar ki­rályság régi udvari méltóságai, az országbíró, a horvát bán, a tárnokmester, a főajtónálló, a főlovász, a főasztalnok, a főudmester, a főpohárnok, a főkamarás, a testőrkapi­tány, a koronaőrök, a pozsonyi gróf, a főispánok. Régi dicsőség emlékei egykor, torzképes mostan. Üres név és üres czim, mint maga a magyar királyság. A magyar király elenyészik az osztrák császár mö­gött ; a magyar udvari méltóságok el­enyésznek a császári udvar hivatalnokai mögött; a nemzeti szinti zászlónak mutat­kozni nem szabad a sárga-fekete zászló mögött; a magyar honvédelmi kormány új palotája előtt Henczi-szobor. Ezért sok az a 4 millió 650 ezer­ért. És még egyébért is. A királyi fény nem üres diszelgés. A király szivének részvét­tel kell megnyílni minden szerencsétlenség láttára. Emlékszem középületek emelése , tudományos, művészeti, egyházi és embe­­riségi érdekek bőkezű ápolása : mind ez a királyra néz első­sorban. A király csak az udvartartás költségeiből adományozhat. De vajjon akként részesül-e Magyarország e jótéteményekben, mint Ausztria ? A ki­rályi udvartartás kincstartói akként se­­gélyezik-e Magyarországon a­­ tudomány és művészet és áhitat templomait, mint Ausztriában ? Istenért se. Néz­zük meg Bécset és nézzük meg Budapes­tet és hasonlítsuk össze mind a kettőt. A­mit Bécsben csak a fejedelem és a fejedelmi család tagjai építettek és alapítottak, abból magából újra fel lehetne építeni Budapestet. Nálunk múzeum, akadémia, nemzeti színház, ludo­­viceum, templomok és középületek minden, minden, nemzeti közadakozásnak vagy or­szágos közadóból eredt segélynek szülöttje vagy városnak és megyének áldozata. És Bécsben? Ott a fejedelmi család a fő jól­­tevő és alapító. Néhány év óta, nem Tisza Kálmán kormányzata óta, a fejedelmi kegy és bő­kezűség Budapestre is kiárasztja immár ala­mizsnáit. A budai kert, az operaház, a nem­zeti színháznak Budapesten és Kolozsvá­rott segélyezése nálunk is feltűntek már egy kissé, mire képes a királynak hatalma és gazdagsága. Csak jó tanácsadói lenné­nek a királyoknak ! Csak hazafi kötelessé­gét teljesítené a korona tanácsosa a király előtt is! Csak magyar emberekből alkottatnék össze a magyar királynak és királyasszony­nak fejedelmi udvarra! Csak a királyi tanács­adók vennék szívükre azt, hogy a királyi csa­ládnak az év felét Magyarországon kelle­ne tölteni! Csak az udvar úgy pártolná a magyar ipart és művészetet, a­mint pár­tolja az osztrákot­. Csak a magyar minisz­terek lennének hehere­tő, tisztességes ál­lamférfiak valaháiW Csiti Magyarország ne lenne jogaitól megfosztva s érdekeiben koldussá téve! Akkor mi is pártolnék azt a 4 millió 650 ezer forintot. Budapest, okt. 17. Andrássy gróf — mint hozzá közelálló s megbízható forrásból értesülünk — ez év végéig birtokain fog időzni s csakis az év végén vagy a jövő év elején szándékozik Budapesten állandóan megtelepedni, hogy itt termeit a politikai és tár­sas élet előkelői előtt megnyithassa. Egyelőre csakis ekként szándékozik, mint velünk közük, a politikai életben részt venni. „Én túl vagyok az ebéden — mondá egy bizalmas körben — be tudok mulatni azokon, kiknek étvágya még nincs kielégítve.“ Szombat, 1879. október 18. »aerkeute­e kiadó-hivatal: gadaput IV. himző-atcza és kalap­atext sarkin 1. síim. Csak bérmentes levelek fogadtatnék el Kéziratok vissza nem küldetnek. Előfizetési díj: Vidékre postán vagy helyben hordva: £?7.<Tr.......................................*0.— Negyedévre............................ . T­*4 ..................1 . UM Egy szia 8 krajtzir. Budapest, okt. 17. Az osztrák pártviszonyok végleg tisz­tultak. Az alkotmánypárt határozott kisebb­ségben van, a föderalista határozott több­ségben. Ez ugyan már a választási ered­ményekből is valószínűnek látszott, de kételkedni lehetett, hogy az új többség ele­mei szervezett, összetartó egészet fognak-e képezni. Ma ez a kétely is megszűnt. Feudá­lisok, klerikálisok csehek, nemzetiségiek szorosan zárt sorokban, közös vezérlet és közös jelszavak alatt lépnek ki a parla­menti küzdtérre; a lengyel töredék is, mely azelőtt közvetítő állást foglalt el és az ér­dekek számos szálaival volt tűzve az alkot­­mánypárth­oz szoros szövetséget kötött az uj koalíczió többi elemeivel. Bizonyos már az is, hogy ez uj többség megegyezésre jutott az osztrák kormán­nyal és teljes tá­mogatást várhat is tőle. Taaffe kormányá­nak pártok fölötti állása már csak ámító p­razis. Daczára a kabinet néhány úgy mon­dott alkotmánypárti tagjának, a kormány ak­­cziója következetesen az alkotmánypárt ellen fog irányulni. A kabi­netnek most még néhány üres helynek betöltése által kell kiegészül­nie. Előre lehet látni, hogy ez is a kor­mánynak szolidaritását a többséggel csak bensőbbé fogja tenni. Szóval az új parla­menti helyzet Ausztriában azonos az ed­digi pártviszonyoknak radikális megválto­zásával, az alkotmánypárt tizennyolc­ éves uralmának határozott megdöntésével. Teljesen idején van azért, hogy szá­mot vessünk azzal a szelemmel, mely az új parlamenti többségben kifejezést nyer és azzal az irán­nyal, mely ha Ausztriá­ban uralomra jutott, döntő és bántó ékkel nyomul majd saját hazánk viszonyai és jogrendje közé. Semmikép nem kívánsá­gunk, hogy az osztrák népek belügyeibe avatkozzunk, legjobban szeretnék, ha tő­lünk úgy rendezkedhetnének, a­hogy leg­jobban tudják. De már tapasztaltuk, hogy az áldott közügyes viszony minden törvé­nyes fikczió daczára benső kényszerűség­gel idézi elő a beavatkozást az önálló ren­delkezésnek fentartott dolgokba is. Kor­mányzatunk beavatkozott az osztrák al­kotmányos viszonyok rendezésébe az 1871-diki Hohenwart minisztérium egyez­kedési kísérlete idején is és ez a be­avatkozás, ha nem felelt meg az oszt­rák népek jogainak és nem felelt meg legkevésbé sem Magyarország érdekei­nek, mégis logikai kényszerűséggel folyt az 1867-ki közjogi törvények szelleméből és létfeltételeiből. Most eljöhet a vissza­fizetés ideje, a­mint mi bántunk az osztrák népekkel, úgy bánhatnak ők velünk. És minden lehetőségen felül, melyet maguk a törvények folyományai közvetlenül vagy közvetve nyújtanak, rövid időn a legválsá­­gosabb kihatással lehet Magyarország po­litikai életére már az elv és szellem is, mely az osztrák pártalakulások gomolyá­ból most uralkodó jelentőséggel kibontako­zik; olyan elv, olyan szellem, mely majd Magyarország érdekét, majd Magyarország befolyását, majd éppen a fenálló törvényt, még a 67-es törvényekben fentartott önál­lóságot is lerontani törekszik. Igen kevés kilátásunk van arra, hogy csak mint neutrális nézők, pusztán hirlapirodalmi bí­rálattal, érdektelen politikai vélemén­nyel kisérjük az osztrák dolgok folyamát. Min­denre el kell készülve lennünk. Készen kell állannunk a támadások visszaverésére, melyeket nemzeti érdekeink ellen intéz­hetnek De készen kell állalnunk arra is, hogy minden erőnkből lerázzuk azt a köz­jogi viszonyt is, melynek nyűge, átka és minden romboló hatása még folyton nin­csen kimerítve, sőt most még az eddigiek­nél is fokozottabb mértékben fog jelent­kezhetni. Csak verjük mellünket a múlt­nak bűneiért. Az uj többségnek romboló föllépését legkevésbé várhatjuk épen abban, mi tör­ténelmi előzményeiből közvetlen czé Íját kel­lene, hogy képezze. Az­ osztrák deozerro­­beri alkotmány még ma aligha forog nagy veszélyben. — A kabinettel történt megegyezésnek úgy látszik az az alapja, hogy a cseheknek és feudálisoknak állam­jogi követelései egyelőre napirendre nem kerülnek. De ha ez nem volna is, a reichs­­rath föderalista többsége nem elég nagy arra, hogy az alkotmány megváltoztatását kivihesse. Ehhez az alkotmány értelmében az alsóházban is kétharmad többség szük­séges, a­mi távolról sincsen meg. Még ke­vésbé van meg hozzá az urak házának többsége. De a dolgoknak épen ez ol­dala bírna saját viszonyainkra kevesebb kihatással. — Sokkal bizonyosabb és reánk is veszedelmesebb, hogy az uj több­ség egészen szláv tendencziáknak híve és nemcsak szives készséggel fogja elő­mozdítani azt a külügyi politikát, mely szláv alakulások medrébe szorítja a monar­chia jövőjét, de ez irányt egyenesen köve­telni, reá valóságos impulzust fog adni. Az uj többség a hóditó politikának min­den lappangó ösztönét, m­inden, még elfoj­tott éhes vágyát is fel fogja kelteni, az udvari clique és a katonai párt túlhatalma elől minden, még létező korlát is le fog dőlni. És az ilyen irány , az ilyen törekvés Tisza Kálmán kormánya és az ő parlamenti többsége mellett még törvényes intézményeinkben is micsoda akadályt is fogna találni ! . De hát a reakczió előrelátó is tud lenni, és a rend­kívül kedvező viszonyokat, ezt az ő szel­lemétől eltelt osztrák parlamenti többséget és a honárulásig szervilis magyar parla­menti többséget fel kívánja használni arra, hogy oly törvényes viszonyokat és oly ál­­l­andó intézményeket teremtsen, melyek között jövőben már egy Tisza Kál­mán aljas szolgálataira a magyar par­lamentnek gyalázatos árulásaira sem vol­na szüksége.­­ Az új osztrák parla­menti többségről jelentik már, hogy közös programmjává teszi a birodalmi egy­ségnek erősítését és a delegá­­cziók illetékességének nagy­mérvű kitágítását. Tisza Kálmán ezt a művet is megkezdte már ugyan ha­misított vaslatában. czéggel az ő bosnyák törvényea­De ez csak szerény kezdet, a jövő utjának egyengetése. Egy uj pro­gramúi, egy uj láthatár tárul föl teljesen, mely a vihariól kergetett felhőknek gyor­saságával emelkedik a monarchia fölé. Nem­sokára az uj osztrák parlamenti programmnak napirendre kell kerülnie és nemsokára lát­hatjuk Tisza Kálmánt, a mint nyíltan az ország közjogi várának utolsó omladékaira fogja emelni fejszéjét. Oly ember, mint Tisza Kálmán, oly többség, mint jelen par­lamentünké, gyalázatban és lelketlenség­­ben soha sem jutnak el a netovábbhoz. Nekünk nem lehetnek már illúzióink. De ha el vagyunk készülve, minden eshető­ségre el kell készülnünk minden módra is, mel­lyel ellenükbe szállhatunk. Budapest, október 17. Európában jelenleg még egá új nagyha­talom vis*** a főszerepet, s ezek felé fordul az egész világ szeme. Ez Francziaors­zág és Muszkaország. A többiek vagy önkényt lép­tek háttérbe, vagy közreműködésük oly kevés figyelmet kelt, hogy számításba se jönnek. Muszkaország még kisebb nagyobb mérvben mindig folytatja tollharczát Ausztria-Ma­­gyarország, Anglia és Németország ellen. Most mindenek felett az angolokkal czivódik, kiket az­zal vádol, hogy ők segítik alattomban a tekke-tri­­kománokat a muszkák ellen. Már pár év előtt, ál­lítja a „Golos“, több ügynököt küldöttek M­ervbe és a tekinczek földjére, a többek közt egy Butler nevűt. Ezt a tekinczek nagyon megkedvelték és mindent elkövettek, hogy náluk maradjon, de őt a honvágy haza­vonta, emlékül azonban tudomá­nyát hagyta, ő gyakorolta be őket katonailag, ő volt az, ki arra oktatta, mint kelljen sánczokat és erődítéseket építeni. Ezt most a muszkák nagyon is megérzik, mert a tekke-turkománokkal nem tud­nak boldogulni, kik még azonkívül hátultöltőkkel is elláttattak Anglia által. A­mi A­fghanisztánt illeti, Suwa­­loff Salisburynak ajánlatot tett Afghanisz­­tán közös igazgatására nézve Muszkaország és AZ „EGYETÉRTÉS“ TÁRCZÁJA. Hogy támadt s hogy enyészik el a világ? — Falb bosmogoniája. — „A földrengéseket a világalakulás elméleté­vel kell kapcsolatba hoznunk, hogy lényegüket s törvényeiket megértsük“, — e­­étel olvasható la­punknak a földrengésekről szóló tegnapelőtti tárcsájá­ban. Valóban azzal s mivel a tárgy maga is rend­kívül vonzó, megkísérljük röviden megismertetni ugyanannak a tudósnak, ki a földrengések termé­szetének kutatásával oly behatóan foglalkozott, e kérdéssel szoros kapcsolatban álló ama fejtegetését is, mely azzal a nagy és nehéz kérdéssel foglalko­­­­ik : hogyan keletkezett ez a világ. Falb Rudolf nagyhírű felolvasásai, melyekkel a világot beutazza, két részből állanak s a kosmo­­góniáról szóló megelőzi a földháborgásairól szólót, s könnyebben felfoghatóvá teszi azt. Hogy mi a sorrendet megfordítottuk, csupán annak az alkal­­miságnak tulajdonítható, mely a hazánk alvidékein e napokban tapasztalt földre­ngésekkel bekövetke­zett. De meg vagyunk győződve, hogy a ki teg­napi tárczánkat figyelmére méltatta, a mait se fogja hagyni elolvasatlanul. „Kezdetben teremté Isten a mennyet és a földet“, — igy kezdi a biblia. De mi volt k­ez­­d­e­t­b­e­n ? ezt veti föl a tudomány, s megkísérli rá a feleletet. Volt a tér, mert a­hol az nincs, oda isten sem teremthet semmit. De a tér nem lé­tezhetett a­nélkül, hogy meg ne előzte idő. Tehát talán az idő volt kezdetben. volna az De ez a felelet sem helyes, mert az idő csak a bennünk, rajtunk, kivülöttünk álló dolgok változása által je­lentkezik : az ember nő, erősödik, vénül, az óra mutatója minden másodperczben másutt van, mint a megelőző másodperczben volt, s minden jelzi, hogy az idő eljár. A változás azonban nem egyéb mint mozgás. Mondhatnék tehát: kezdetben volt a mozgás. De hogy mozgás lehessen, ahhoz há­rom dolog szükséges: anyag, mely mozgatta­­tik, erő, mely mozdít, és tér, a­hol a mozgás végbe megy.__________________________________ így tehát ismét oda jutunk, a­honnan kiin­dultunk, s e végtelen körből nincsen szabadulás, ha az emberi véges elmét megakasztó eme cso­mót megoldani akarjuk. Nincs más, mint ketté vágni s azt mondani: „Nem volt kezdet.“ Idő, anyag, erő, mozgás és tér, minden öröktől fog­va való . . . 1543-ban egy haldokló aggastyán nyujtá ki kezét egy könyv után, mely épen akkor hagyta el a sajtót, hogy addig el sem képzelhető forron­gást idézzen elő a megrögzött nézetekben. Koper­­nikus meghalt s hátrahagyta „De orbium coeles­­tium revolutionibus“ „az égi testek forradalmáról“ czimü művét. Ezzel detronizálta a földet s az megszűnt a világegyetem központja lenni, hogy egy álló csillagnak legyen szerény kísérője, mint a'Mer­­kur, Venus, Mars, Jupiter, Saturnus, Uranus és Neptun, melyekhez később még az asteroidák stb. járultak. A bolygó-rendszer valódi alakja ekképen meg lévén alapítva, áttértek az emberek annak kutatá­sához, miként támadt ez a rendszer? Kant, nagy német bölcsész volt az, ki e kérdésre felele­­­tet adott. Sajátságosnak találta, hogy minden boly­gó nyugatról kelet felé kering a nap körül s úgy okoskodott, hogy ez nem véletlen dolga, valami törvénynek kell lenni, mely a keringés ez egyen­lőségét meghatározza, s e keringésnek egyetlen nagy testből kellett kiindulni. A tüneményt meg­magyarázta, szemlélhetővé tette egy — olajcsepp. Ha valamely csepp folyós testbe, pl. vízbe egy olaj cseppet ejtünk s azt forgó mozgásba hozzuk, azt fogjuk tapasztalni, hogy közepén — az egyenlítő tájon — földuzzad, míg tengelye két sarkánál összenyomul, s alma-alakot vesz fel. Ha gyorsabbá tesszük a forgó mozgást, az olajcsepp felduzzadt tájáról gyűrűk válnak le, melyek az olajcseppel azonos irányban forognak. E gyűrűk lassankint megszakadoznak s mindegyikből egy vagy több gömb-alak tömörül. Ugyanezen a proczessuson ment keresztül a nap és bolygórendszer is, midőn megalakult. A ködalakú ősanyag a forgás következtében összehú­­zódott, sűrűbb lett, mi által forgása gyorsabbá vált s egymás után váltak le róla ama gyűrűk, melyekből a bolygók támadtak. E bolygók magok is még hig anyagból lévén, forgásuk közben sz^. Lapunk gyűrűket eresztet­ek magokból, melyek részint még most is gyűrűk, mint pl. a Saturusnál, ré­szint holdakká tömörültek. A Kant-féle theoriát önálló kutatás alapján tüzetesen kifejté­s számításokkal bizonyitá be La­place s később 1859-ben minden kétségen kívül helyező Kirchhoff és Bunsen nagyszerű találmá­nya, a spectral-analysis. E korszak­alkotó felfede­zés által abba a helyzetbe jutott, hogy megálla­­pítható az égi­testek anyagát. A tükörben felfo­gott és felbomlott napsugárból kifejtették, hogy a napban nátrium-, vas-, calcium, chlorum stb. van, mind oly anyagok, melyek a földön is találhatók, a­miből a Kant-Laplace-féle theoria azon állítása, hogy a napnak és bolygóinak közös származása van, bebizonyult. Harmincz évvel Kant után Herschel a híres angol csillagász kiterjesztette ez elméletet az álló csillagok mérhetetlen világára is. Csillagvizsgáló műszereivel oly messzire hatolt be az égi világba, mint még ő előtte senki sem, s ott nagyszerű ködfoltokat fedezett fel, melyekből mintegy 3000-et számlált meg. Eleinte azt hitte, hogy e ködfoltok sem egyebek, csillagcsoportoknál, de csakhamar meggyőződött, hogy e köd egyes csillagokra föl nem bontható, összetartozó tömeg az, s annak az ős­anyagnak nyilatkoztatta, melyből a napok és bolygóik keletkeztek. E ködök szabálytalanul mo­zognak, de a mozgás lassan kint szabályosba­­ megy át, csigavonalban, majd körben halad. Szóval e ködfoltok azt az állapotot tüntetik föl, melyben millió és millió év előtt a mi naprendszerünk is volt. Egyes ködfoltokon már egy-egy csillag is ke­resztül világít: e ködfolt már megkezdte a nappá és bolygókká tömörülést. De ezzel nem érte be Herschel, tovább ha­ladt s egy elmés és bonyodalmas csillagászati el­járást alkalmazott, hogy ne csak egy vagy több naprendszernek, hanem az egész csillagvilágnak is — melyhez a mi naprendszerünk is tartozik — meghatározza az alakját. Vizsgálataiból kiderült, hogy az általunk belátható egész csillagvilágnak lencse-alakja van, „egy világsziget az a merhetlen térben“, melynek legszélső köre a tejút mintegy 18 millió napjával, míg a többi tér csak mintegy 2 millió napot számlál. Herschel e számítására támaszkodva Falb­is mai számához egy iv melléklet van megkísérlő önálló vizsgálódás alapján e lencsealakú sziget-tenger sajátos konfiguráczióját közelebbről határozni meg. S kutatásai megfelelő eredmé­nyekre vezettek. Nem csak arra jutott, hogy csil­lagrendszerünk alakja két gyűrűtől kerített golyó­hoz hasonló, s hogy a külső gyűrű átmérője 3— 4-szeresen hosszabb a golyó átmérőjénél, de egyes csillagzatok mozgásából azt is következtethette, hogy e gyűrűk magok is keletről nyugat felé tartó irányban forognak. E Struwe által is kon­statált felfedezés elsőségének dicsőségét Fall ma­gának tulajdonítja, s e fölfedezésből kényszerítő bizonyossággal következik az, hogy az érzékeink által észlelhető összes csillagrendszer, mind a húsz millió napjával együtt ugyanazon törvény szerint keletkezett, mint a mi elenyészőleg kicsi naprendszerünk. Ez egész csillagvilág közepét a tudomány — e helyen tüzetesebben nem fejteget­hető valószínűségi okok alapján — az Orion-csil­­lagzat ködfoltjában keresi: az Orion kardjában lenne tehát a világmindenség közepe. De mivel­hogy ahhoz, hogy a világ­sugár e mérhetetlen távolságból a mi földünkre eljuthasson, évezredek kellettek és kellenek, nem lehet meghatározni, hogy ez a világ­czentrum még ma is izzó­ gáz­­anyag-e, vagy már tömörebb alakulást öltött. Mi itt a földről nem abban az alakjában látjuk, a­milyen most, hanem abban, a­milyen évezredek előtt volt. Az újabb vizsgálatok kiderítették, hogy a ködfoltok is abból az anyagból vannak, mint a nap, a föld s a tejút csillagmiriádjai is ily ködfol­tokból tömörültek. A­mi az égi­testek mozgását illeti, arra nézve Falb kimutata az összefüggést a reperő és az égi­test tömörsége között, valamint a vonzerő behatását. Minél kisebb valamely bolygónak a tö­mörsége, annál lassúbb a mozgása. A naphoz kö­zelebb álló u. n. belső bolygók tömörebbek, mint a külsők, mely utóbbiak között pl. a Saturnus tö­mörsége olyan, mint a parafáé. A külső bolygók­nak holdja is több van, mint a belsőknek: a Ju­piternek 4, Saturnusnak 8, Uranusnak 6. Ez onnét van, mivel e bolygók a központi tömegről levált legkülsőbb gyűrűkből alakultak, mikor ez a köz­ponti tömeg még hígabb volt, s így maguk gyűrűket vetettek, melyekből holdjaik támadtak. Ais csatolva, belső bolygók később, tehát akkor váltak le, mikor a központi anyag már sűrűbb volt; igy hát ma­gok is szilárdabbak voltak s nehezebben vált le rólok holdalkotó gyűrű. Amaz apró csillagok, melyet központi test akkor vetett ki magából, mikor párn­­a alakuból cseppfolyóssá változott, — ma mint as­­teroidákat ismerjük. A mi földünk tehát szinte izzó­ légnemű, majd forró cseppfolyós volt valaha s belseje, mint azt a leásott nagy mélységekben jelentékenyen nö­vekedő hőmérsék bizonyítja, most is az.*) A kihűlés kívülről terjedt befelé s az által támadt a föld szi­lárd kérge, mely ma 50 mértföldnyi vastagságú, tehát elég szilárd, hogy széttörésétől ne kelljen tartanunk. De mi lesz majd idővel a földből, napból és bolygóiból ? Már Laplace is foglalkozott e kér­déssel s analízis és számítás útján arra az ered­ményre jutott, hogy az állandóan ugyanab­ban a távolságban fog maradni a naptól, mint most van. Most már azonban azt mondják a természetvizsgálók, hogy a föld nem körkörös —■ elypticus — forgásban, hanem befelé hajló csiga­vonalban kering a nap körül. Tüzetesen fejtegeti ezt a többi közt Helmholz „Wechselwirkung der Naturkräfte“ czimü tanulmányában. A föld a nap­hoz közeledik, a távolság csökken közöttök s a föld és a bolygók bele fognak hullani a napba. Laplace számtanilag nem csalódott, hanem az alap melyből kiindult, hibás volt s így a belőle levont következtetés se lehetett helyes. Laplace nem vette tekintetbe azt az ellenállást, melyet a bolygóknak *) A földkéreg hőmérsége mintegy ötven lábnyira egyenlő, de ezentúl minden újabb ötven lábnál egy fok Fah­­renheittal emelkedik. A hőmérő geometriai arányokban nö­vekedésére kellene rájönnünk, ha a kutatást nagy mélysé­gekre terjesztenék ki . Herault, Mallet Róbertnek, a föld­­rendgések természetének most élő kutatói között a legneve­zetesebb tekintélynek tanítványa, azt hiszi, hogy a föld kér­gét sokkal vékonyabbnak találnék, mint eddig gondolták. De a mostani föltevés mellett is 2709 lábnyi mélységben felforr a viz, 25,200 lábnál megolvad az ólom, két angol mértföld­nél beáll a veres izzás, 21 mértföldnél megolvad az arany, 74 mértföldnél az öntött vas s 100 mértföld­nél már akkora a hőség, hogy minden tűzálló anyagot, minő az ereny, porczellán, megolvaszt. Már most az egyenlítői átmérő 79*5 angol mid. Tehát a föld kérge a benne levő izzó tömeghez viszonyítva olyan arányt mutat, mint a gőz­kazán oldalai annak köbtartalmához.

Next