Egyetértés, 1882. február (16. évfolyam, 32-59. szám)

1882-02-21 / 52. szám

XVI. évfolyam. Budapest. Szerkeszti­ * ki«áé-híT»t»I. Budapest IV. himző-atcza és kalap-utas sarkán 1. szám. Oak bérmentes levelek fogadtatnak «L Kézirstok TÍ3st* nem küldetnek. Előfizetéti díj: Tláékre fozttn vagy helyben kieket hordva: Kgy évre...............................................S#.— Félévre............................ 10.— Negyedévre . .............................. &>.— Egy kára................................ . 1.8 ® Egy szia i krajez&r. A véderő törvény módosítása A véderőről szóló törvény módosítása oly általánosan és mélyen érzett szüksé­get képezett, hogy legjobb szándékkal sem lehetett kitérni útjából. A honvédelmi mi­niszter is érezte a szükséget, s meg­alkotta a törvényjavaslatot. A képviselő­ház véderő bizottsága letárgyalta e javas­latot, s most azon formája szerint ítélhet­jük ezt meg, a­melyben a háznak be fog mutattatni. S mindjárt előre kifejezhetjük ítéletünket. Mert e törvényjavaslat ellen nem csak az egyes részletekre vannak el­lenvetéseink, hanem magukra az elvekre nézve is lényeges kifogásaink vannak, me­lyeken ez a törvényjavaslat fölépült. Nem csak hogy orvosolva nem látjuk általa azon fogyatkozásokat, a­melyeket az ed­digi védtörvény mutatott, hanem még hátramaradást kell tapasztalnunk, épen a­mennyiben ép azok az elvek jutnak ér­vényre, melyek már­ eddig is minden baj­nak okozói voltak. Mert hát mindenek fölött mit követe­lünk? Követeljük azt, hogy a szolgálati idő leszámlíttassék, oly mértékben, a­mint az csak lehetséges. Mi, a­kik a függetlenségi elveket valljuk, követelünk ugyan önálló független magyar hadsereget, mely nélkül az ország biztosságát nem látjuk végleg biztosítottnak. Azt tartjuk, s ezen meggyő­ződésünk mellett a történet is tanúskodik, hogy csatakész és diadalképes hadsere­günk csak úgy lesz, ha azt nemzeti érde­kek vezérelik, ha egyedül Magyarország ügyéért, szabadságáért és függetlenségéért áll síkra. De még mi is elismerjük, hogy a mostani szervezet mellett lehet jobb és rosszabb hadsereg, s hogy annak harcz­­képességét oktalanul koczkára tenni vagy épen rontani nem szabad. Azonban nem csak szabad, hanem kötelességünk más­részt megtenni mindazon redukcziókat, me­lyeket ezen harczképesség veszélyeztetése nélkül tenni lehet. S ilyennek tartjuk mindenekelőtt a szolgálati időben való re­­dukcziót. A mostani három esztendei szolgálat nagyon fölösleges arra, hogy a katonát ki lehessen képezni a fegyverforgatás és ka­tonai gyakorlatok minden nemeiben. Mint a tapasztalat tanúsítja, az újonczok alig két-három hónapi gyakorlat után eltanulnak már annyi ügyességet, hogy a szakaszok­ban való gyakorlatokból megállják följebb­­valóik előtt a vizsgát, fényesebb vagy ke­vésbé fényes sikerrel. Aztán néhány hónapi tanítás után odáig viszik, hogy nemcsak a századokban és zászlóaljakban való gya­korlatokat és mozdulatokat végezik egészen jól, hanem az őrtállás, a szétszórt csatározás és hadi szolgálatokban is megszerzik a kellő ügyességet. S vannak ugyan a had­seregben ügyesebb, képesebb elemek és kevésbé azok, de alig van olyan átlagos elem egy-egy vidéken, melynek kiképezte­­téséhez több idő kellene, mint két esztendő. De van elég olyan elem, a­melynek ki­képzéséhez alig kell több egy esztendőnél. Azon nagy közgazdasági érdekeknek, melyek az eke szarvához és ipari műhe­lyekbe hívják a nemzetnek minden munka­bíró fiát, eleget tehetünk tehát úgy is, hogy a szolgálati időt leszállítjuk két esztendőre, a­nélkül, hogy az ország védképessége csorbát szenvedne. De eleget tehetünk en­nek oly módon is, hogy behozzuk a fa­kultatív szolgálati időt, törvénybe igtat­­ván, miszerint mindenki csak addig telje­síti szolgálati kötelezettségét, a­m­íg teljes jártasságot szerzett magának a teendők­ben, a­míg teljesen kész katona. Ez jogos is, mert a jobban igyekvő hamarább sza­badul, okszerű is, mert mindenkit ösztönöz, mentül jobban végezni kötelességét. Most nincs ok, hogy miért nagyon a katona, mivel igyekezzék valami tudja, miszerint három évet kell szolgálnia, akár iparkodik akár nem. De ez megváltozik azonnal, mi­helyt szolgálati idejének megrövidülése lesz igyekezetének a jutalma. Evvel szemben a kormány javaslata épen azt czélozza, hogy a szolgálati idő meghosszabbíttassék. Nem csak a póttarta­lékosokat hívja be nyolc­ heti szolgálatté­­telre, a­kik eddig csak háború esetén let­tek behíva, hanem a hadi­tengerészetnél a szolgálati időt három évről négy évre emeli fel. S indokolja ezt avval, hogy a hadi­tengerészetnél a szolgálat sokféle, tehát hosszabb tanulást tételez fel. Mintha bizony h­­a a mérnökkari ezred­nél nem lenne még többféle a szolgálat, a­hol a katonának az aknák készítésében, ák­­­­ák és sánczok ásásában, mindenféle vár­­védelmi, erődítési és rohammunkálatokban, út, és vasút­építésben, hadi telegráfiában, kosárfonásban, robbantási működésben, híd­­verésben stb. kell kiképezve lennie, anél­kül, hogy a szolgálati idő rövidnek mu­tatkoznék. S e tekintetben a haditengeré­szet még azon előnyben van, hogy altiszt­jeit az úgynevezett „Schiffsjungen-Schule“ szolgáltatja. Itt a kiképzési idő két év. S midőn valakit két év alatt altisztté lehet képezni, fel akarják állítani azt az elvet,­­hogy ahhoz, miszerint valaki ügyes közle­gény legyen három év sem elegendő, hanem négy évre van szükség. E mellett nem veszik tekintetbe azon más szempontot, mely a hadsereggel szem­ben felvethető, s mely a takarékosságban áll. Sőt egyenes ellentétbe helyezik magu­nkat vele. Nem csak az fog költségtöbblet­tel járni, ha a póttartalékosok ezen­túl nyolcz heti szolgálatra hivatnak be, a­mire eddig nem voltak kötelezve, hanem nagy mértékben fogja megszaporí­­tani költségeinket az is, ha a tengerészet­nél a tényleges szolgálati idő három évről négy évre emeltetik. A­mibe eddig egy-egy tengerész három éven keresztül került, azt most négy évig kell reá költeni. Pedig ez igen nagy összeg, tekintetbe véve azon magas árakat, melyeket a tengerészetnél fizetnek. Mindent összevéve egy egyeszten­­dei újonczkontingens évente több mint hatszázezer forintba kerül, ezen tervezet értelmében ennyivel fog évi ki­adásunk a tengerészetnél szaporodni. Íme ez az eredmény, mel­lyel a kormány nemzet elé áll. Mindenki redukcziót sürget, a mindenki a katonai terhek lejebbszállítá­­sát követeli, a kormány hatszázezer forint költségemeléssel adja meg erre a fele­letet. B­udapest, február 20. Az országgyűlési „függetlenségi kör 11 febr. hó 21-én d. u. 6 órakor értekezletet tart. A szabadelvű pártnak Vizso­­l­y­i Gusztáv elnöklete alatt tartott ma esti ér­tekezletén tárgyalás alá került a delegácziók ál­tal megszavazott 8 milliós hitelre vonatkozó tör­vényjavaslat. Láng Lajos előadó s Tisza Kál­mán miniszterelnök a törvényjavaslat elfogadását ajánlották s az értekezlet el is fogadta. 52. szám, Budapest, február 20. Szkobelev tábornok, mint tegnap em­lítettük, a „Köln­ Zeitung“ levelezője előtt jó­nak látta azt mondani, hogy a szerb tanulókhoz intézett beszédét elferdítve közölték. A „Fran­ce“, mely s­ beszédet közölte, a következőt jegyzi meg: „Szkobelev beszédét nem fordításban kö­zöltük ; a beszéd francziául mondatott s a követ­kező általunk nem közlött részt is tartalmazta. Kedd, 1882. február 21 Hirdetések és nyilt terek felvétetnek annabily szériát ■ kiadó hivatalban i Budapest IV. Atmzi-atcza is kalap­atess sarkán i. ss. Hirdetések felvétetnek a Mlfüldent Bécsben: Oppelik A.-nál, Stubenbaster Nr. S. Moste Rudolfnál, Seilerstätte Nr. 2. Saasenstein és Voglemü. Wassehgasse 18. V«ube <£ [UNK] L- * tártánál, Wolkerle Nr. 12. Pirisbani Rudolf Moste, 40. me notre dam*> des­ Victoires (place de la Bourse.) Frankfurtban a­ M. j Daube O. L. és tárainál. A közoktatásügyi bizottságból. A képviselőház közoktatásügyi albizottsága ma délután 5 órakor tartott érdekes ülést és a 35. §-ig tárgyalta a középiskolai törvény­­javaslatot. Jelen voltak a bizottság tagjai és a meghívottak nagyobb része. A kor­mányt ezúttal is Szász Károly képviselte. A jegyzőkönyv hitelesítése alkalmával Kalmár Endre nagy figyelemmel végig­hallgatott, való­ban szép és emelkedett beszédet tartott a mel­lett, hogy a hit- és erkölcstan, úgy az al- mint a főgimnáziumban hetenkint 2 órában taníttassák, a bizottság e szép fejtegetéseket tudomásul vette és alkalmilag figyelembe is fogja venni. Követ­kezett a 30 §. 30. §. A gimnázium vagy reáliskola egy-egy osz­tályában 50 tanulónál több rendszerint nem lehet. A­hol a tanulók létszáma három egymásután kö­vetkező évben meghaladja az ötvenét, párhuzamos osztá­lyok állítandók föl, és a tanerők a 24. és 27. §-okhoz ké­pest szaporítaná­­k. Erre nézve a szerzetes­rendek által fentartott intézetekben az illető rend köteles gon­doskodni, egyéb esetekben pedig a miniszter intézkedik. Ha a létszám az ötvenet csak kevéssel haladja meg­­ az iránt tett indkolt jelentésre, a miniszter a párhu­zamos osztály felállítását mellőzheti. Szathmáry György mindenek előtt kijelenti, hogy őszinte, igaz elismeréssel és kegyelettel vi­seltetik azon nagy szolgálatok iránt, melyeket a tanügy és magyar szerzetes rendek a közművelődés terén a tanító hazának tettek. Minthogy a tanító szerzetes rendek által ezen szakaszhoz beadott észrevételek és módositványok­ban a sza­kasz igen sérelmesnek van feltüntetve a szerze­tes rendekre nézve, szóló tüzetesebb tanulmányo­zás tárgyává tette ezen sérelmet és a közokta­tásügyi miniszternek az 1879/80—1880/1. évi tan­­ügy állásáról közzétett jelentésben keresett tájé­kozást. Innen a következő adatokat merítette: a ta­nító szerzetes rendek kezén van a budapesti tankerü­letben 4, a pozsonyiban 5, a győriben 12, a beszter­­czebányaiban 3, a kassaiban 7, a szegediben 2 gim­názium. Összesen 16 fő-, 14 al- és 3 hat osz­tályú gimnázium. Összesen 8815 Ezen intézetek némelyikében valóban tanulóval. tűrhetlen tanügyi anomáliák fordulnak elő; igy pl. a buda­pesti kegyesrendi főgimnázium első osztályában 120 tanuló van parallel osztály nélkül; a második osztályban 96. p. o. nélkül, a 3­ikban a 70 tanuló p. o. nélkül; hasonló viszonyok van­nak Székesfehérváron, hol 106, 69, 69 tanuló van a 3 első osztályban p. o. nélkül stb. Az ezen §. által előirt követelmény szerint 12 tanító szerzetes rendi gimnáziumban volna szükség pá­ráiéi osztályokra és pedig 9 főgimnáziumban és egy 6 osztályú gimnáziumban, holott csak 2 he­lyen : Kassán és Szegeden állíttattak p. osztá­lyok. Már most nincs az a paedagogus, a ki állít­hatná, hogy egy osztályban 100—120 tanulót alaposan és sikerrel tanítani lehet, úgy de a ta­nító szerzetes rendek módositványukban azt kí­vánják, hogy ők erre nem kötelezhetők. Ha még­is a törvény megalkothatnék — folytatja szóló — talán úgy segíthetnének magukon, hogy az illető rend megállapítná az egyes tan­intézetbe fölvehető tanulók számát, a többi jelentkezőt pedig vissza­utasítaná, a­mi kulturális tekintetből ismét káros lenne. Azt kérdi tehát Kalmártól, miként vél ezen bajon segíthetni. Kalmár Endre tüzetes beszédben fejtegeti, hogy ez a §. a tanító szerzetes rendekre nézve merő lehetetlenséget akar megállapítani. Mert ezen­­ szerint csupán a piaristáknak 18 paralel osztályt kellene felálitani a mi 3 felel meg. Éhez legalább 20 tanár gimnáziumnak szükséges 63 minden tanárra minimo kalkula 600 forintot, számítva, ez 12,000 frtot tenne. Hol vannak még az épületek, felszerelések stb ? Aztán meg­történhetik az , hogy időközben a tanulók száma megcsappan , ki polgári , ki ke­reskedelmi, ki más iskolába megy, mit tegyen ak­kor a szerzet a­ nagy költségen kiképzett tanárok­kal meg az épületekkel? Hangsúlyozza, hogy itt nem felekezeti ügyről van szó, ez a hazának legsajátabb ügye, hiszen a tanító rendek a ha­zának nevelik az ifjúságot és tanítják. Tehát méltó, hogy ott, hol paralel osztályok szüksége fennforog az állam állítsa fel. Ha tehetnék a tanító szerzetes rendek, nem csak erről gondoskodná­nak, hanem kifizetnék a status-adósságot is (de­rültség), de hát nincs miből. Ezért ajánlja a kö­vetkező módosítást: „A gimi­­ 7 reáliskola egy-egy osztályában 60 tanulónál több rendszerint nem lehet. Ahol a tanulók létszáma három egymás után következő évben jóval meghaladja a hatva­nit, ott a miniszter párhuzamos osztályok föl­állítása és a tanerőknek a 24. és 27. §- ok­nak megfelelő szaporításáról fog gondoskodni. A szerzetes rendek, miután alapítványaik vagy szerződéseik értelmében csak bizonyos meghatá­rozott számú tanerők alkalmazása iránt vállaltak és vállalhattak magukra kötelezettséget, ily pár­huzamos osztályok felállítására nem kötelezhetők ott, hol erre újabb alapítványok nem téteznek. Hegedűs László megjegyzi, hogy senkit sem lehet többre kötelezni, mint a­mennyire képes. Egy felekezet sem tehet többet a tanügy terén, mint ereje engedi; azon túl az állam köte­lessége következik. Szász Károly alaposoknak ismeri el Kalmár és Hegedűs érveléseit. SI. §. Az iskolai épületek egészséges helyen épül­tek , szárának , s a tanulók létszámához mérten elegendő számú tágas, világos és kellőleg szellőztethető tan-, rajz- és tornatermekkel kell, hogy ellátva le­gyenek. A tanító szerzetes rendekhez a következő módosítást adják be : „E szakaszhoz ezen meg­­toldás teendő: erről gondoskodni azoknak köte­lessége, kiket az alapító oklevelek, vagy szer­ződések köteleznek. Zay Adolf itt azon kérdést veti fel, hogy vájjon a torna mindig áis iskola épületében le­gyen-e, mire Lutter és Berecz alapos fejtegetések után igennel felelnek az újonnan épülendő isko­lákra nézve, minthogy sok j bajjal és időveszte­séggel jár, ha a torna­helyiség félre esik vagy messze van az iskolától. 82. §. Minden középiskolában a tanárok számára szakkönyvtár, a tanulók számára olvasókönytár és az intézet minősége által igényelt természet- és vegytani, természet és földrajzi s mértani tárgyak és eszközök gyűjteménye, továbbá rajz- s gypsmintagyű­j­­temény s kellőleg felszerelt tornaterem és a mennyire le­het philologiai és történeti gyűjtemény is állittatik föl. E könyvtárak és gyűjtemények gyarapítására évenként bizonyos összeg fordítanák. Lutter Nándor az itt említett összegre nézve kívánja, hogy a Lü­ önbisze czél okra §00—100 összesen 600 írt veendő fel. Ennek ellenében Say és Kalmár a javaslatbeli szöveg változatlan elfo­gadását ajánlják. 33. §. A gimnáziumokban és reáliskolákban minden tanév végén nyilvános vizsgálatok tartatnak. A nyolcza­­dik osztályt végzett növendékek az osztály­vizsgán kívül érettségi vizsgálatot is tesznek, mire nézve a III. fejezet intézkedik. Zay Adolf azt a kérdést veti fel, hogy kell e a 8-ik osztályban, mely különben is érettségi vizs­gálatot tesz, ezen kívül még osztályvizsga is ? Lutter és Say igennel felelnek, ez utóbbi külö­nösen utal arra, hogy az osztály­vizsgálatnak vizsgatárgyai is vannak, melyekből nem szokás érettségit tenni. 34 §. Az évi szorgalomidő, a közben eső ünnepi szünnapok beszámításával, tíz hónap. Az évi nagy szünidő julius és augusztus hónapokban tartotik. Lutter Nándor azt kívánja, hogy a törvénybe ne tétessék ki, miszerint julius és augusztusban van a nagy szünidő. Egyszerűen csak azt kell mondani, hogy ez 2 hónapig tart. Hegedűs szerint elég ha az mondatik, hogy a szorgalom­­idő 10 hónapig tart. Say kimondatni kívánja, hogy a 2 hónapi szünidő egy huzamban adatik meg. Következett a 3 ik fejezet, mely így hangzik : „Az érettségi vizsgálat­ró­l az állam rendelkezése és közvetlen vezetése alatti középiskolákban.“ Berecz Antal a mostani érettségi vizsgálati módot merőben tarthatatlannak mondja, mert míg egyfelől káros az ifjúságra, másfelől nem nyújt kellő biztosítékot az igazi érettség megíté­lésére. Nézete szerint az abituriensnél azt kellene vizsgálni, bír-e általános nyelvtani képzettséggel, irodalmi ismerettel és mathematikai képzettség­gel ? Fölveti tehát a kérdést, nem kellene-e csu­pán ezen tárgyakra szorítani az érettségi vizsgá­latot ? Lutter Nándor nagy tapasztalataira hivat­kozva, az érettségi vizsgálatot szintén olyannak találja, mint Berecz. A mostani rendszer szerint egy ifjúra 1 tárgyból alig 3 percz esik az exa­­mennél. Ezt komikus én Ani*»ro*. van, hogy a vizsgálók iskolai bölcsesége vélet­lenül sok olyan fiút talál éretlennek, kik az életben ezen ítéletét teljesen meghazudtolják. Axiómaként állítja, hogy érettségi vizsgálaton nem volna szabad megbukni senkinek, mert a bukás nem a tanulónak, hanem az intézetnek a hibája, mely intézet a 8 ik osztályig engedte feljutni a gyönge tanulót. Az érettségi vizsgát magát a főfelügyelet czélja és indokaiból is fenn kell tartani, de más módon. Nézete szerint a gimnázium­ban az érettségi vizsgálat tárgya: csak a ma­gyar nyelv és irodalom, a klasszikus nyelvek és a mennyiségtan lehetnek, a reáliskolákban pedig: a magyar, német és franczia nyelvek, mennyiség­és természettudományok. Say és Hegedűs csatlakoznak Berecz és Lutter fejtegetéseihez. Ezzel az ülés véget ért. Legközelebbi ülés szer­dán délután 5 órakor. „Sajnálom, hogy nem fejezhetem ki magamat valamely közös szláv nyelven, közös nyelvre van szükségünk, miként közös akczióra is.“ — „Ke­zünkben van, teszi hozzá a „France“, Szkobelev beszé­dének a szövege úgy, a mint azt a szerb felirat egyik átnyujtója leírta ; ezt a szöveget a többi jelenvoltak ismételve átolvasták, s végül Szkobe­lev nekünk semminemű helyreigazítást nem kül­dött be. Emlékeztetünk arra is, hogy Szkobelev, a „Voltaira“ munkatársa előtt ismételte szavait és beismerte, hogy úgy mondta el a beszédet, a­mint az a Francóban közölve volt. A londoni „Arm­y­­ and Navy Ga­zette“ azt írja, hogy Szkobelev titkon és inkognitó Londonba fog jönni, hogy Angliában az oroszellenes izgatáso­kat Novi­k­o­v­n­é példájára pénzzel iparkodjék elnémítani szemben azzal az es­hetőséggel, ha­­ Oroszország Ausztria-Magyar­­országot Európában és Törökországot Kisázsiá­­ban megtámadná. A Gladstone-féle „Pali Mail Gazette“ lelkesült hangú czikket K­­levről, mint a­kit a történelem egykor Szkobe- Napol­e­o­n, W­a­s­h­i­n­g­t­o­n, Grant és M­o­nt­k­e m­­ellé fog állítani. Korántsem ilyen lelkesült a többi angol lapnak a hangja. A „Times“ pél­dául így ír: Nagy ideje, hogy az izgató és nyug­talanító beszédeknek, melyeket magas állású fér­fiak, mint Szkobelev, egyszer-másszor mon­dani szoktak, sommás véget vessenek. Az első nemzetközi kötelesség most az iránt gondolkodni, hogy az orosz­­ katonai kaszt be­szédei vagy cselekedetei az egyik vagy má­sik szövetségtársnak ne okozzanak kellemet­lenséget. A pétervári udvar köteles Ausztria­ Magyarországnak szóval és tettel bebizonyítani, hogy híven ragaszkodik a berlini szerződéshez. Ausztria­ Magyarország súlyos és kényes helyze­tében joggal igényelheti a berlini szerződést alá­írt összes hatalmak támogatását. A legkevesebb, a­mit Európa elvárhat, az lehet, hogy magas­­rangú személyiségek által mondott mindazon be­szédek, melyek az európai békét veszélyeztetik, az orosz kormány által, mely a személyiségek cselekedeteiért erkölcsileg felelős, haladéktalanul megczáfoltassanak és elnyomassanak. A­mi a bécsi kormánykörök felfo­gását illeti, egyik tudósítónk azt jelenti, hogy ott úgy t­esznek, mintha Szkobelev legutóbbi be­széde semmi különösebb benyomást nem tett volna, s a külügyi hivatalban az a jelszó van ki­adva, hogy eme nyilatkozat után „Szkobelev tá­bornokot többé nem lehet komoly számba venni.A Párisi boulevard-lapok azt állítják, hogy Szkobelev el van határozva állásáról — mint a czár főhadsegéde — lemondani s az orosz hadse­reg kötelékéből is kilépni, hogy kardját ezentúl kizárólag a függetlenségükért küzdő délszlávok ügyének szentelhesse. A tábornok egy franczia látogatója előtt állítólag úgy nyilatkozott, hogy ő Oroszország nemzeti ügyének az Ad­r­i­i­a mel­lékén többet szolgálhat, mint az ázsiai pusztasá­gokban. Az egyiptomi kérdésben, mint ismeretes, Anglia és Franciaország három nevezetes pontot kivánnak kivonni az euró­pai diskusszió alól, és­pedig a pénzügyi ellenőr­zést, a szuezi csatorna szabad hajózását és Tö­rökország be nem avatkozását. Hozzá­tették eh­­hesz, hogy ez a kívánság az európai hatalmaknak átadott azonos jegyzékben kifejezést is nyert. Bécsi levelezőnk ezzel ellen­kezőleg arról értesít bennünket, hogy ez az állí­tás teljesen alaptalan. A bécsi külügyi hi­vatalban az említett jegyzék átadatott ugyan, de a három pontról ebben semmi említés sincs, s így a „Daily News“ erre vonatkozó hire merő kombináczió. ___ Megverték és megkötözték a két tisztet. Ekkor ért a küzdelem színhelyére mr. Wreuch a konzul, kinek sejtelme sem volt a történtekről s nagy rémület fogta el, mikor vértel borított s megkötözött társait megpillantá. Az albánok kö­rülvették az angolokat s daemonok mód­jára ordítoztak. Egy­ kék kést rántott elő s le akarta szúrni Grenfell kapitányt. A megkötözött angolnak volt annyi ereje még, hogy a döfést elhárítsa. Wreuch konzul, ki meg­lehetősen beszél törökül, a pásztorok vezetőjéhez fordult s elmondta neki telhető nyugalommal, hogy kicsodák azok, a kiket emberei bántalmaz­tak. Megkérte a vezért, hogy a súlyosan megse­besült Selby helyett őt vigye magával. Selby­t csakugyan szabadon bocsátották a matrózzal, de a konzult és Grenfellt elc­ipelték kunyhó­jukba a pásztorok. Wreuch ékesszólása arra is rábírta később az albánokat, hogy mindkettőjüket eleres­szék. Este aztán vis­­­szatérhettek a makiba. L­e­i­l­y kapitány nyu­godtan tölté az estét s állapota jogot ad arra a reményre, hogy fölépül. Az angol királynő táviratot intézett Duf­fe­r­i­n lordhoz, a konstantinápolyi nagykövet­hez s részvéttel tudakolta a tisztek állapotát. A nagykövet értésére adta a királynőnek, hogy az albánok közül négyet már elfogtak. E hónap 15-én török katonaság vonult Artakirba, hogy a többi tettest is kézre keritse. Lord Duffer in­as esetről nyomban értesité Granvillét is s másnap már azt is tudtára adá, hogy Selby ka­pitány a körülményekhez képest jól érzi magát, meglehetős étvág­gyal eszik, de a beszólásra képtelen. Angol tisztek bántalmazása. A Márvány-tenger partjain két angol ten­gerész­tiszt vadászgatott e hónap 13 -án s nyil­ván félreértés következtében összeütközésbe ju­tottak az ott veszteglő albán pásztorokkal, kik őket kegyetlenül bántalmazták. Ez esetet, mely az angol kabinetet bírára v>X­e-­­téte, a következőleg beszélik el az angol lapok : A „Falcon“ nevű brit hajó a múlt hét elején horgonyt vetett Artaki közelében. Selby és Grenfell, a hajó két kapitánya, Wreuch konzul s egy matróz társaságában elhagyták a fedélzetet s vadászatra indultak. A parton elváltak egymástól s Selby kapitány egy al­bán pásztorral találkozott, ki őt az előtte telje­sen idegen török nyelven szólította meg. Selby tehát nem érthette meg az albánnak ama figyel­meztetését, hogy ne lődözzön a nyája közelében. Azt hitte, hogy lőport kért tőle a pásztor s patronos táskájára mutatott. Az albánt elfogta erre a düh s botjával ráütött a kapitányra. Selby letette mutatni, hogy a fegyverét, meg akarván ezzel esze ágában sem volt a lövés Az albán kiragadta kezéből a fegyvert. Selby segítségért kiáltozott s nemsokára elő is került Grenfell kapitány, ki fegyverét ráfogta a pásztorra. Az albán elrohant, hogy segítséget hívjon. Vissza is tért nemsokára másodmagával. Társa baltával volt fölfegyverkezve s egyenesen Grenfellnek rontott. A kapi­tány kikapta az albán kezéből a pisztolyt s ütést mért vele a fejére. Ebben a pillanatban érkezett a dulakodás helyére egy matróz s rálőtt Selby megtámadójára, ki fej­szével iszonyú sebet ütött a kapitány fejére. A két albán futásnak eredt ezután s az angolok vissza akartak térni a hajóhoz, de néhány percz múltán 15 fegyveres albán rohanta meg őket. A felkelés. A harcztérről csak apróbb összeütközések hírei érkeznek, ugy látszik a hadcsapatok még mindig „további erősítéseket“ várnak. Az alább közlendő hivatalos jelentés legalább csupa kisebb csatározásokról tesz említést, me­lyek a­mi nem kevésbé­ meglepő, mindannyian az ellenfél megfutamodásával és csapataink hősi dia­dalával végződtek, holott senki sem csodálkoznék rajta, és nem tartaná elcsüggesztő vereségnek, ha annak hallaná hírét, hogy az eféle véletlen ki­sebb összecsapásoknál egyszer a mieink is vissza­vonultak.­­ Ilyesminek, meg a boszniai forrongásnak semmi nyoma ebben a legújabb bulletinben sem, mindössze annyit vall meg benne a hadvezérlet, hogy „Herczegovinában a rab­lók“ (!) még mindig garázdálkodnak. Hogy abból a folytonos győzelemből mi az igaz, azt a fölkelés folytonos terjedésén kívül legjobban illusztrálja a fölkelőknek a „N. Fr. Presse“ levelezője által közzétett s alább szintén közlött bulletin, melyben a kolinovici üt­közetben szenvedett vereségünkről s csapataink három napig tartó üldöztetéséről van emlités. Se Bécs, febr. 20. (Hivatalos.) A Her­­czegovinában, nevezetesen a gacz­­kói, konyiczai, nevezinjei és stoláczi ke­rületekben és Zubcziban még gyakran for­dulnak elő rablások. Február 17-ikén P­r­j­e­d­o­r­n­á­l egy gyalogosokból és csend­őrökből álló osztály összeütközött mintegy 80 felkelővel ; Ez utóbbiak nagy vesztesé­get szenvedtek — közülök körülbelül 10 — 15-en elestek — mire megfutamodtak. Kato­náink nem szenvedtek veszteséget. L­e­d­e­­nieze és Stepen környékén naponta fordulnak elő kisebb halózok a felkelőkkel, melyek alkalmával február 15-én a 14. gya­logezredhez tartozó Bremerberger tizedes súlyos és a 3. tábori vadászzászlóaljhoz tartozó S­z­ath­m­ár­y főhadnagy kön­­­nyű sebet kapott. (Tegnap közlött magán­értesülésünk szerint Szathmáry főhadnagy súlyos sebet kapott. Szerk.­ Ledenicze, Stepen és Greben környé­kén szorgalmasan dolgoznak az erősítési munkákon és az utak kiépítésén. Egyéb harczokról a Krivosjában nem érkezett jelentés. Trnovából jelentik, hogy őrjáratok megerősítették azt a hírt, hogy a felkelők a Bogoj oromtól keletre csoportosulnak. Február 18-án Focsából Zambaner fiz.Po­ o ^öAiopujjal és 2 ágyúval Czrni-Vrhon és Hotze ezredes 2 zászlóaljjal és 2 ágyú­val Sason át előnyomult. Zambaner hadosz­lopa Krusczicza közelében bukkant a felke­lőkre, kiket rövid harcz után tökélete­sen szétvert. Csapataink négy sebe­sültet vesztettek. A felkelők öt halottat hagytak vissza a harcztéren; hét felkelőt sikerült felfogni. Krusczicza, melynek házaiból katonáinkra lőttek, nagyrészt 1 el égett.* Czetinyéből írják február 15-iki ke­lettel : Egy a felkelők által kiadott Zagorjeben Szn­ercsics és Odrak mellett január 23 án kelt bulletin a felkelők rendelkezésére álló haderő összeállítását közli; e szerint a haderőt hét sza­kaszba sorozták s ezek következők: 1. A Kovacsevics Stoján vezénylete alatt álló szakasz, melyet „mozgó hadtestnek“ neveznek. 2. A Tumgur Teró vezénylete alatt álló a török erődben levő szakasz. 3. Luburics Mrdak csapata. 4. A Zagorjenél operáló B­u­h­a Yasa csapata. 5. A volt nevezinjei bimbasa, Dedovics Slamer alatt álló osztály. 6. A Czengics Smail bég vezénylete alatt álló szakasz. Lapunk mai számához egy és 1v melléklet van csatolva. I

Next