Egyetértés, 1884. július (18. évfolyam, 180-210. szám)
1884-07-01 / 180. szám
1884 TIZENSTNYOLCZADIK ÉVFOLYAM. SZERKESZTŐSÉG: BPdI PRT. I.V. himző-utcza 1. sz. KÉZIRTOKAT VISSZA NEM KÜLDÜNK, CSAK BÉlMENTES LEVELEKET FOGADUNK EL. ELŐFIZETÉSI DÍJ: Vidéki postán vagy helyben házhoz hordva: Egy epSz évre 20 frt I Egy negyedévre 5 frt Egy fő évre — 10 frt | Egy hóra 1 frt 80 kr. Külföldre: 3 hóra Németországba 8 frt 30 kr. Franzia-,Olasz-,Orosz-,Török-, Görög-, Spanyolországokba, Svájcz-, Románia és Szerbiába, valamint amaz országokba, melyek a posta•zfrződéshez tartoznak, negyedévre 9 frt 20 kr. Egy szám 6 krajczár. név, VJ<39 A kolera. A kolera behurczolása ellen tett végre a magyar kormány is oly intézkedést, mely ér valamit. Értjük itt azon legújabb rendeletet, mely szerint elhordott ruhák és rongyok behozatala a veszélyes vidékekről be lett tiltva. Semmi által sem czipeltetik el a ragály fertőző anyaga oly könnyen, mint épen a betegek ruhája által s ha valamit tudnánk kívánni ezen rendelettel szemben, úgy az annak szigorítása lenne. Ki kellene azt terjeszteni az utasok málháira is, akik a veszélyes helyekről érkeznek, sőt maguknak ezen utasoknak személyére is. Nehéz megszorítása ez a szabad ide-oda járhatásnak, kelésnek — jól tudjuk. De ezrek és százezrek jólléte megengedhetővé teszi a nagyobb szigort, sőt a túl nagy szigort is. Egyesek, akik Toulonból és Marseilleből épen a kolera elöl menekültek, itt vannak már közvetlen szomszédunkban. Ausztria fürdőiben és nyári tartózkodási helyein többen jelentek meg, hogy ott vegyenek lakást, míg odahaza a baj szűnik. Az ily utasok elhozhatják a bajt ruháikon még akkor is, ha annak ők maguk nem esnek áldozatul, sőt még csak meg se lesznek támadva általa. Németorság parlamentjében a világ egyik legelső orvosi kapacitása Virchov nagyon tanulságos példát hozott fel az angol «Krokodil» gőzös esetében, mely nemcsak azt mutatja, hogy az angolok mily lelkiismeretlenül veszik a dolgot, hanem azt is, hogy mennyire óvatosnak kell lenni az utasok bebocsátását illetőleg. Ez a gőzös egy kolerabeteget vett fel fedélzetére Khinában, aki meg is halt, mielőtt fölszedték volna a horgonyt. Ennek daczára a hajó kievezett a nht tengerre, s annak az egy betegnek hátra hagyott holmijai elegendők voltak arra, hogy még útközben I más nyolcz ember essék a borzasztó betegség áldozatául. A kormánynak még csak arra lem volt gondja, hogy a hajó utasai, midőn Angliába megérkezik guarantaine-t tartsanak, s legalább egy ideig felügyelet alatt legyenek. Mindent ment a maga utján, s utazó bőröndjében ingával vitte a kóranyagot. A kereskedelmi érdekek túlságos hajhászása egyáltalán nagyon könnyelművé teszi a hajósokat. Tudjuk, hogy tavaly is, midőn a járvány Egiptomba indult, Anglia nem akarta megtenni az óvóintézkedéseket, mert kereskedelmét féltette a kontinensen. S nem törődött vel, ha Európában lakásra halnak is az érmük, csak az ő kereskedői gazdagodjanak- Ez alkalommal a franczia kormány sem mutatkozott jobbnak. A magyar kormány csak népe jogos érdekében cselekszik, ha a legnagyobb szigort alkalmazza nemcsak a veszélyeztetett helyről jövő áruk, hanem az onnan jövő személyek iránt is. E tekintetben csakis most lehetne még haszonnal tenni valamit. Mert ha csak egy helyen tör is át a baj az ország határán, ha csak egyetlen betegedési eset állott is elő, a védekezés sokkal nehezebb leend, s az ország határain vont kordon sem fog többé bennünket megvédeni. Azonban ettől eltekintve is, a kormánynak két nevezetes kötelességet kellene teljesítenie. Egyik az, hogy fel kellene a népet világosítani a bajjal szemben való védekezés felöl. Az utczák öntözése, a fertőztelenítés és tisztaság, melyre nézve adott ki a kormány rendeletet, tesz ugyan sokat a baj meggátlására, de magában véve nem tesz mindent. Akár rendeletekben, akár szétosztandó apró füzetkékben, melyek szaktudósok által lennének megszerkesztendők, fel kell a népet világosítani afelől is, hogy ételében és italában mihez tartsa magát, mert ma már kétségtelen, hogy a fertőző anyag majdnem kizárólag az étel és ital által jut a szervezetbe. A másik, amiben intézkedni kellene az, hogy eltiltassék a: éretlen és rothadásnak indult gyümölcs árukba. Ezt Toulon vidékén nagyon könnyen vették, s úgy látszik ez hozzájárult ahhoz, hogy a baj rohamosan elterjedhetett. E tekintetben van ugyan most is rendőrségünk és közigazgatási közegeink kezében hatalom, de azt nem alkalmazza senki, s az egész holt malaszt marad. Mindjárt az első alarm hírekre sürgettük, hogy az egészségügyi tanács összehivassék, s az ország legelső szaktekintélyei megképeztessenek. A kormány okosabb akar lenni náluk, s mostanig is késedelmeskedik megtudni véleményüket. Akkor majd fog kapkodni fühözfához, ha egyszer közvetlenül érint bennünket a baj, pedig már most is, proximus ardet Ucalegon. De akkor már késő lesz az, ami ma még jó szolgálatot tehetne, holott az a szenny, a hideg ésszel számító korrupczió, a depraváczió az erkölcstelenség szülötte. Egy árva szóval sem kérdem, hogy azt az utolsó kenettel ellátott haldoklót, mily eszközökkel nyerték meg? Nem kérdem, hogy a nyolczvan zsidó választóból miért szavazott hetvenhét Fackh Károlyra, kinek tábora antiszemita nótával vonult be; még azt is szó nélkül hagyom, hogy a kataszteri és megyei tisztviselőkből alakított korteshad mit mivelt pénzzel, borral, zsandárral a falvakon és a választás színhelyén. De az, hogy ott az egész fegyveres hatalom úgy fogta föl — természetesen utasításra — a választási szabadságot, hogy a Rába hidját elzárja s a függetlenségi párt elnökének, ki a túlról jövő választókat át akarja vezetni, krésére azt felelte: «reitet ihn nieder !» gázoljátok el ! — hogy az 1047 függetlenségi választót naphosszat minden mozgástól elzárja, az 55 helységből álló kerületbe a kimenetet megtiltsa, lőpatával, karddal megakadályozza, de megengedje, hogy az ellenfél az egyes választót is külön vonaton szállítsa s— ám egyeztesse ezt össze valaki a magyar ember tisztességtudásával — én nem bírom. Ám gyönyörködjék Tisza Kálmán és Radó Kálmán a «sikerben»; gyönyörködjék abban is, hogy választottjuk a fölhívást mint «birodalmi lovag» irta alá, hogy a magyar országgyűlésre szóló mandátum átvételénél ezrek hallatára a «Gott erhalte unsern Kaiser» dala zúgott a legújabb «szabadelvűség» táborában; telsék kedvük mindenben, ami nem tisztesség — ámde szerencsére ephemer is. Azok, akik tanúi voltak a harcznak, tudják, mit jelentett az. Tisza Kálmán tábora teljesen föladta a politikai tisztességet s irtó harczot indított az ellenzék ellen; elve mellé akasztotta a választás szabadságát — lelke rajta. Majd számolunk! Herman Ottó. Helfy Ignácz bukása. Helfy Ignácz megbukott. Győrött és Baján megbukott nyílt csatában. Hogy ott sem hiányoztak ellene az «eszközök», ez politikai közéletünkre nézve jellemző is, szomorú is, de azok nyílt ütközetek voltak, semmivel sem alantasabbak a fegyverrel vívottaknál, amelyeknél a fogás, az útvesztő megengedett mód: e’est la guerre ! Másképen állott a kérdés Szent- Gotthárdon. Ott három versengő fél közül Helfynek jutott a legtöbb szavazat s a szűkebb választásban föl volt vetve a kérdés: helye van-e Helfynek a parlamentben, igen vagy nem ! Fel volt vetve az a kérdés: szükséges-e a parlamentben az igazi ellenzék, igen vagy nem? És fel volt vetve a kérdés: van-e Tisza Kálmánban és pártjában annyi politikai tisztességtudás, hogy a szűkebb választás harczában a loyális fegyvernek lojalitással, a diszkrécziónak ugyanavval feleljen ? A harcz lezajlott, Helfy megbukott s én, ki a viaskodásnak részese , és szemtanúja voltam, mondhatom, hogy e harcz elég volt arra, hogy bennem a teljes megundorodást fölkeltse az ellen a rendszer és politikai iskola ellen, mely a szabadelvű ezimet bitorolja s az ellenkezőt cselekszi, tisztességről beszél, mikor kivetkőzött belőle! Nyilt ellenfele voltam Deák Ferencznek, a politikusnak — Írott és élő szóval mondottam meg, hogy miért? — De egy tulajdonságát becsültem, s ez az, hogy az igaz magyar ember tisztességtudása meg volt benne s ez indította arra is, hogy a véres mandátumot visszautasítsa. És lelkem legmélyéből fakad ma az a meggyőződésem, hogy Deák visszautasítja a szent-gotthárdi mandátumot is, mert szennyes az — undorítóan szennyes! Sőt ezt inkább utasítja vissza mint a véreset; mert azt a vért a szenvedély elemi hatalma ontotta, Kossuthnál. Turin, június 28. — Az «Egyetértés» tudósítójától. — Másodszori látogatásom alkalmával szóba kerültek elsősorban a választási kérdések. Kossuth épen az «Egyetértés» czikkét olvasta, mely a választások eredményeit, a függetlenségi párt veszteségeit mérlegeli. Ami a függetlenségi párt veszteségeit illeti, bizony sajnálni lehet — úgymond — hogy sok oly jeles vezértagja a pártnak kimaradt. • Helfy választása ép e napra volt kitűzve. Nagy kár volna, ha Helfy kibuknék. Nem nagy politikai érettségre mutat az, hogy oly képviselők, mint Helfy, ki 15 év óta tiszta hazafisággal felel meg képviselői föladatának, kerület nélkül marad, míg ellenben oly emberek, kik nem odavalók, bejutnak a házba. (És itt sajnálatát fejezte ki, hogy a pár több jelese, kiket megnevezett, kimaradtak, érdekkel tudakozódott egyes jelöltjeink, elsősorban Csávolszky Lajos, pótválasztási kilátásai iránt, stb.) A választási mozgalmak megindultából Kossuth azt sejtette, hogy a függetlenségi pártnak több jelöltje lesz. Csodálkozott a fölött, hogy csak 150 kerületben állított e párt jelöltet. (180 jelölt volt. Szerk.) A választási nehézségek és költségek kerülvén szóba, azt a kérdést vetette föl: nem-e volna helyesebb, ha minden község saját községházán szavazna? Nem-e kereskednének ezáltal az «alkotmányos kiadások», nem volna-e ezáltal az u. n. «presszió» szűkebb térre korlátozva stb. ? Előre bocsátó különben, hogy nézete szerint ez oly kérdés, mely érdemleges vitatást igényel, mert sokat lehet mellette is, ellene is felhozni. Én azt a nézetemet fejeztem ki, hogy a pressszió a községekbe is találna utat és az agitácziókat stb. az érdekeltek e rendszer mellett csak decentralizálnák ... A függetlenségi párt csökkenésére nézve megjegyzi, hogy számra nézve e pártnak ugyan kevesebb tagja van most, de szavazatokban nem fogyatkozott meg, mert az antiszemiták közül legtöbben a függetlenségi párthoz tartozóknak jelentették ki magukat és bizonyára ez$is is fognak szavazni. Az antiszemita pártra térve Kossuth körülbelül így nyilatkozott: Az antiszemita párt denique megvan, s vele, mint faktorral, számolni kell. Ne bolygassuk most azt, hogy mikép, miféle eszközök által kerültek a házba. Tény az, hogy egy 17 tagú parlamenti pártot képeznek. Ez oly való jelenség, mely elől elzárkózni nem lehet. De mit kell velük tenni, az a kérdés. Vegyük elő az ő programjukat, melyben több pontban felsorolták kívánságaikat. E programm egyes pontjai, — melyekre pontosan nem emlékszem — azt bizonyítják, hogy az antiszemitizmus nem egyéb gazdasági kérdésnél. A nevezett párt látni fogja, hogy «kívánságai» közül ez vagy az a gazdasági érdekek szerint megoldható, részben teljesítve van, részben teljesíthető, így például a mi külföldi zsidók tömeges bevándorlását illeti, bizony ezt senki sem óhajtja, mert olyan invázió, mely sem anyagi erőt, sem munkaerőt nem hoz az országba, nem használhat, hanem csak árt, de ez nemcsak a zsidókra nézve áll. Ne eresszük be az oláhokat, vagy más-e fajta népséget se, ha tömegesen, minden gazdasági és intellektuális erő nélkül akarja községeinket ellepni. Ez tehát nem zsidókérdés, hanem gazdasági kérdés. És így vagyunk e programm többi pontjaival is. Az antiszemitizmus nem szenvedélyen, nem osztálygyűlöleten alapszik; alapja tisztán és egyedül a gazdasági kérdésekben keresendő. Tudom, hogy az antiszemitizmus nagyon el van terjedve az országban. Minden ember, aki nálam megfordul, azt bizonyítja. Egy nagy vállalatnak az igazgatója, akivel összeköttetésben vagyok, e kérdésről szólva azt mondá: Bizony, ha az úr (mármint én) hazajönne, ön volna az egyedüli szabadelvű ember az országban... Volt nálam nemrég egy baranyamegyei egyszerű földmives ember. Megkérdeztem tőle, hogy náluk is megvan-e az antiszemitizmus és miért? Bizony meg van, válaszolá jámboran, mert a zsidók egyre vásárolják a birtokokat. Mindenütt így van ez ? — kérdem. A németeknél nincs, mondá. No lássa, itt a dolog veleje. A németek takarékosabbak, gazdaságosabbak és élelmesebbek, őket nem fonja be a zsidó, nem forgatja ki vagyonukból ; míg ellenben a magyar ember néha bizony könnyelmü, nem bánja, ha 1—2 írttal többet költ, több is veszett Budánál, gondolja magában, s ezt a könnyű gondolkozását, általában pedig bizonyos gazdasági előnyöket a zsidó hasznára tudja fordítani — és emiatt szidják. Itt Olaszországban, vagy Angliában, Francziaországban nincs, nem is lesz zsidókérdés, mert az olasz, az angol, a franczia ép oly élelmes, mint a zsidó és ép úgy ki tudja aknázni a gazdasági előnyöket, mint az. Hiába, nagyon anyagias kort élünk, a gazdasági kérdések dominálnak mindenütt és a gazdasági viszonyok bizonyos alakulása szülte az antiszemitizmust. Ha az antiszemita-párt be fogja látni, hogy törekvése tulajdonképen nem egyéb, mint bizonyos gazdasági érdekek védelme, vagy reformja, és ha e védelmet igazán akarja, meg kell szűnnie továbbra is «antiszemita-pártnak» lennie, és czélját reálisabb formában kell követnie, hogy más pártok is támogathassák. De ha e meggyőződése dacára is az osztály- és fajgyűlölet hirdetője marad,és rípdcsebb" eszközökkel kell ellene fellépni a kormánynak és társadalomnak egyaránt, beszéltünk a,,zsidók asszimilácziójáról. Debrit tesznek önök ez ügyben, kérdé Kossuth. Hisz a házassági kérdést is zsidókérdéssé fújták föl. Rosszul teszik, hogy ezt a kérdést a polgári házassággal ellentétbe helyezik. Igen helyesen mondta Schlauch Lőrincz szatmári püspök egyik pásztorlevelében, hogy a papság az állam politikai dolgaiba nem avatkozik, hanem kötelességének tartja az állami törvények tiszteletben tartását hirdetni. Az államnak nem szabad magát e kérdésben a vallással ellentétbe helyezni, sok helyütt, például Olaszországban így van. 1 ’Csak az a házasság érvényes, mely a szindikus előtt köttetett. Ezenkívül persze szabadságában áll saját vallása , szerint, saját papja előtt is n dikushoz menni muszáj. És ez •Víni^P." a narunzki dei nagyon sok Olaszországban a törvényt a g^mie‘ kék, vagyis az oly gyermekek száma, kik csakis, ÉaÉ előtt kötött házasságból származnak. Ez nem lyen. A polgári házasságot be kell hozni, az bizonyos, de nem úgy, hogy mindenki a városi hatóság előtt esküdjön örök hűséget választottjának. A házassághoz az államnak is van köze, de a vallásnak is. Aki tehát bármi oknál fogva a polgári hatóság előtt esküszik, annak a házasságát érvényességi szempontból a vallásnak is el kell ismerni. De viszont az államnak érvényesnek kell tekinteni minden oly házasságot, mely a kellő formák között a pap előtt köttetett. A külömböző vallásfelekezetek papjait csak arra kell kötelezni, hogy a náluk kötött házasságokat annak rendje és módja szerint a polgári hatóságnak is bejelentsék, hogy az állam — akár adózási, akár katonakötelezettségi vagy más szempontból — a maga jogait a házasokkal szemben szintén kereshesse. A polgári házasságot tehát nem kell és nem szabad a vallással rideg ellentétbe helyezni. Ismét a választásokhoz tértünk vissza. Kossuth élénken tudakozódott, hogy M. S., akinek nemzetgazdasági képzettségét nagyrabecsüli, mert nem juthatott a parlamentbe ? Mert — szerinte — arra is nagy súlyt kellene fektetni, hogy nemcsak jogászok és politikusok, hanem a gazdasági téren képzett szakemberek is helyet foglaljanak a képviselőházban. Helytelenítette, hogy egyes kapacitások 3—1 kerületben is fellépnek, mert ezáltal gyakran biztos és állandó kerületeiket elvesztik, vagy másoknál átengedik, maguk pedig esetleg mandátum nélkül maradnak, vagy egyes kerületekben, mások elől elveszik a tért. Mert egy ember 3—4 helyen sohasem tud oly erélyt kifejteni, mintha minden kerületben egy-egy arra való ember küzd a mandátumért. A képviselőségnek 6—6 évre való meghosszabbítása — mondá — ismét oly kérdés, amely melletti nagyon sokat lehet pro és kontra felhozni. Én egy föltétel alatt elfogadnám. És e föltétel az, hogy a képviselőválasztóknak meg kell adni a visszahívási jogot. Ez a jog nincs is eltörülve; tessék csak jól utána nézni a törvényekben, nem fogják találni annak hatályon kívül való helyezését. Igaz, hogy e jogot más körülmények között érvényesítették, „és mikor még a megyék utasításokat adtak követeiknek. Akkor a kerület adott programmot és a kőrfl — ha ez a programra elveivel megegyezett és elfogadta a küldetést, és ha az utasítások H hű nem maradt, küldői egyszerűen visszahba Ht Az elválás ünnepén. — Befejező közlemény. — A következő hónapban már az opera nagyobb tért hódított magának. Schodelné négyszer lépett föl, kétszer mint Julia (a Montecchi és Capulettiben) egyszer mint Norma és egyszer a Zampában. A Szevillai borbély úgy látszik megnyerte a közönség tetszését, mert 12-én újra előadták, sőt József, akkori híres vadászkürtös 25-én c egy-egy hangversenyt is rendezett a Szóval, a zene iránt való fogékonyság és lassankint háttérbe szorult mel' nemzeti érdek. A magyar szárr írja Vahot, hogy «erőteljes ’ adása és játékával elbált' még a komolyabb grgadtatással kiálták kezdődik a magnul azt kezd’’ .erülhetlenül ?’ .ndokolt felsőbbödött számon, bizonyiták.De eg nem volt oly íZinmüvek előadása napokon, melyeken Vlam történt, Üres házak, csel, helyzet signaturája a színműve. urai előadásokra tódult a nagy közönség .ene univerzális nyelvét megértette még , ki egy szót sem tudott magyarul. Az első vendégszereplők Carl Henriette,Varda, Schodelné, utóbb Dobrowszky oly hatást keltettek, hogy egyszerre sokat kezdettek beszélni a magyar operáról s kivált, midőn Schodelnét mintegy 17,000 írttal szerződtették s így lekötötték állandóan a nemzeti színházhoz, minden figyelem az opera felé fordult és a magyar színdarabok ügye másodrendű kérdéssé vált. Schodelné kiváló tehetsége indokolta ezt a nagy népszerűséget, de egyúttal előidézője is volt annak a zsarnokságnak, mely utóbb (1840 ben) a kiváló énekesnő kényszerű távozását vonta maga után. Nem alaptalanul veti e szeszélyes énekesnőnek szemére Bajza, hogy ő magát tartotta a magyar játékszínnek, mint XIV. Lajos, ki az államot saját személyével hozta a legközelebbi érintkezésbe. Korlátlan szeszélye e nőnek a legnevetségesebb túlzásba csapott s annyira falta környezetét, hogy föllépés, szabadságidő egésen tőle függött és a színházi szabályokat oly kevésbette, hogy azok csaknem botránnyá lettek. A község pártolása, elragadtatása pedig annál kevésbbé volt figyelmen kívül hagyható, mert a színmű az opera mellett tengett és a drámai előadások üres padjaival szemben az operai előadások látogatottsága a részvényesek érdekeinek nagyban kedvezett. Nagyon jellemzi akkori viszonyainkat, hogy bár a mai színészek fizetése meglehetős volt, mégis • üné egymagában több fizetést húzott, mint né, Laborfalvy Róza, Megyery, Szentpétery, Udvay és Egressy Gábor együttvéve, opera és ballet dédelgetett gyermekeiknak és aránynak nagy jövedelmet, midőn Bajza megvált a színháztól,s igen rossz lábon állottak. A választódon erejét megfeszítette, hogy e színházat jós segedelemmel terheitől megmentse. Hogy iileg hangolják a: ek. KK-at és RR-ét, az opera felment Pozsonyba s ott sikerült is oly hatást keltenie, hogy az imádott primadonna kocsija elől az ifjillág kifogta a lovakat és maga szállította őt diadalran lakására. A^ÉKat derék szerzője ekkor emelte föl szavát a magyiÄk mint, a magyar nemzetiség érdekében. Ő a ma^^Bj»*nzeti színházat a nemzetiség templománm^^^Bfca s egész lelke erejével harczolt a mellett, hc^^^H^ünk előbb nemzet, aztán gondolkodj művészi ízlésünk nemesítéséről. «M:^^^^^^^magyar színházban az III tisúf/!)!> i íegszilíniul.ii a magyarl flint ilyenek, szin' ■ ; . v, fi B ' f i Míai• nie: ' ezt, gyár szövegel Bfv roszul ejtette ki, hogy mer ;em megesküdni vajjon nem énekel-e. Sokan azt hihetnék, hogy a nagyon is egyoldalú, zenei ízléssel nem^^^ViU volt, de nem úgy állt a dolog. Nem az hogy a Bájitalt és Normát teli házak előtt adják, hanem hogy az eredeti magyar színműveket üres ház előtt játszák. A nemzeti színház nem töltötte be a neki szánt hivatást , mert teremtett ugyan nagy közönséget, de ez csak az operát szerette meg és hogy a magyar színházban nem volt opera, készebb volt a németbe menni, csakhogy operája legyen. De az igazgatást is jogos vád illette, mert a színdarabok repertóriumára semmi gondot sem fordított s a jó operai előadások mellett elcsépelt dolgok kerültek színre, mint a Csörgő sapka, Mexikói vőlegény stb. és így a drámai színészek úgy tekintették magukat, mint, a kiket csak kegyelemből tűrnek meg. Egész keserűséggel kiált föl: «E közmarazmusban minden ember idegenkedni kezd a háztól s a színdarabok előadása alatt látni a páholyokban ásításokat, a karzaton pedig csak amolyan erőltetett tapsokat hallani. íme, ezt köszönhetjük az operának!» (339.) Ez a Szózat az első erőteljes tiltakozás^ volt az opera és színmű egyesítése ellen. Indoka egyelőre nemzetiségi ügy s csak később válik világosabbá annak a szüksége, hogy művészeti, irodalmi érdekből kell e kettőt egymástól szétválasztani. Amaz a még meg nem erősödött nemzetiség féltésében leli magyarázatát, emez pedig magasabb érdekeket jelent, melyek csak oemr érvényesülhetnek, ha egy jsitottnak érzi magát. mHa a koőszakot tekintjük, midőn nemzeti életünk j ól, midőn még csak kezdetén a mozgalomnak, mely az ■ kezdődik, teljesen igakagadtatásában tán itt, mindez kifolyása volt erős mely ma valóban kegyeletes Adelet érdemel. Most e pillanatban emelte föl tehát szavát, midőn még nem dőlt el az országos pártoltatás kérdése. Lassú, fokozatos fejlesztést óhajt ő az opera terén, de szerinte a legtöbb tekintet a színművekre fordítandó.Mert úgy, amint most állanak az ügyek, valóban nem érdemes, hogy a nemzet vagyonát egy kedvtelési intézetre fordítsa, midőn egyetlen humanitárius intézete sincsen. Előbb a szükséges dolgokra való a pénz s aztán a kedvtelésre. Meg kell próbálni a színművekkel s ha nem kellenek a pesti közönségnek a színdarabok, akkor a magános vállalkozók szerencséjére és nyerészkedési ösztönére kell hagyni az egész szinügyet, a nemzet pedig fordítsa figyelmét hasznosabb és szükségesebb vállalatokra.» A dolog nagyon el volt mérgesítve, de az 1839— 1840-iki országgyűlés azt egész békés szellemben oldotta meg, bár tekintetbe vette mind Pest megye véleményét, mind Bajza Szózatát, csak az a kár, hogy az igazgatásról és országos ellenőrködésről nem gondoskodott az ő javaslata értelmében. A színház megszabadult terhétől sőt az 1840-iki XLIV. t. cz. összesen 450,000 igaz értékű ezüst forintot ajánlott föl a szinház megalapítására, «mely somma egyedül a németek által lefizetendő» — lényegileg azonban minden a régiben maradt s csak annyiban változott meg, hogy az opera «e legköltségesebb fényűzési czikk», most már elegendő pénzerővel rendelkezett. Így kezdődött meg az a hosszú irodalmi vita, mely aztán még a hírlapirodalomban is két pártot teremtett. Bajza Szózatjára Nyáry Pál felelt és az operát jelentette ki a «szinház üdvözítő elemének.» Erre ismét 1840-ben Vahot Imre irt meg egy szózatot,melyre Nyárynak erőteljes felelete következett a Jelenkorban. Beleszólott még a Hirnök és Athenaeum is, valóságos irodalmi háború tört ki, mely évekig eltartott és a politikai lapok hasábjain is folytatását lelte. Mi csak a vihart akartuk jelezni. Első kitörését közelebbről néztük. Hevessége sejtetni engedi, hogy a folytatása annál vészesebb lesz. Manapság,hogy minden felleg elvonult fejünk fölött s nemzetiségünk teljesen biztosítva van, s örömmel nézünk elébe irodalmi és művészeti érdekből annak, hogy az opera új palotába költözik. — S talán nem végeztünk fölösleges munkát, midőn visszapillantottunk abba a korba, melyben nemzetiségi érdekünk kivánta meg a szinmű és opera szétválasztását. E két korszak nagy ellentéte kicsinyben láttatja azt, ami Magyarország volt s amivé lett Széchenyi ama nagy mondása óta, melyet minden magyar szivébe vésett. Bayer József, fi V Ovi pi' 11 i. A., I. A1 ubt'filuí.'' V1 ' Mosse Rudolf, I. SeilerstaUc Haasenstein és Vogler, 1. Wall lisp’-gasse’^^B -Daube G. L. és Társa, I. Wollzeile Nr. Dukes Miksa, I. Riemergasse Nr. ^ »-^Schálelf^üenrik, I. Wollzeile Nr. 14n Herndl Amjos, I. Wollzeile Nr. 25. WriütKfurtban iM.: Daube G. L. és Társa. 'WMrban: Rf Mosse, 40, r. Notre-Dame»d,*Vift« .^Afcenc* Oivu (place de la Bourse!. PAÜLINA REGÉNY. ANGOLBÓL F. B. 1 I. FEJEZET. Sötétben és részben. Okom van arra, hogy ezt a történetet elbeszéljem, mert különben nem lenne köztulajdonná. Egyszer, egy bizalmas pillanatomban, közöltem egy barátommal némely különös eseményt, mely életem egyik szakával volt összefüggésben. Ugfigyyszem, meg is kértem, hogy ne adja tovább — B mondta: nem. Akármint volt is, ő elbeszélte iB | nak, még pedig — azt kell hinnem — némi n!B‘’ toldással; ez a más megint másnak beszélte eíjől igy tovább és 'tovább. ‘ Hogy végtére is mivé gyarapodott az elbeszélés, azt nyilván soha ez életben sem fogom megtudni | de mióta elég gyönge voltam, magándolgaink. S mással közölni, szomszédjaim olybá néztek, mire embert, a kinek története van — a kinek külsős s prózai élete alatt titkos regény lappang. Ami magamat illet, nem törődném ezzel. Nevetinék történetem fölczifrázott mássain, melyek végre is csak az én meggondolatlanságomnak köszönhetik leveleket. Nem igen bántana például az sem, hogy egyik jóbarátom azt képzeli felőlem, hogy kommifinista voltam s belső tagja egy titkos társulatnak , hogy egy másiknak a tudomása szerint főbeni ifi vád alatt álltam a törvény előtt — hogy egy har.Sfidik szerint egy időben római katholikus voltam , érdekemben külön csoda is miveltetek. fl Ha egyedül állnék a világon s fiatal volnék, bfizony egy lépést sem tennék e kósza mendemonda elhallgattatására. Hiszen az igen fiatal embereknek még hízeleg az, hogy a kíváncsiság és képzelődés tár [UNK]gyaivá lesznek. ■ De nem vagyok igen fiatal, s nem állok egyedül a világon. Van valakim, aki kedvesebb az életemnB is. Valakim, kinek szivéről — örömmel mondhatom — gyorsan foszladoznak le a múltak árnyai; vakBkim, a kinek egyetlen kívánsága az, hogy drága, igaz életét titkolózás és elburkoltság nélkül élje [, és sem jobbnak, sem rosszabbnak látszani nem k kíván, mint amilyen valóban. E Ö az, a ki megriadt a furcsa és képtelen menőB mondáktól, melyek múltunk felől forgalomban nak; neki vannak terhére azok a kandi kérdév, melyeket kiváncsi barátok olykor hozzánk intézn.B s az ő kedvéért nézem át a régi naplókat, idézi föl az öröm és bánat régi emlékeit, s mondja mindenkinek, aki olvasni akarja, mindazt,fi életünkről megtudni kíván, sőt többet is, volt mennyit megtudnia joga van. .fl Ezzel aztán ajkam örökre le lesz zárva Ayfl tárgyra nézve. *üv. fl Itt van elbeszélésem. Vegyék a kiváncr'Avfl letet innen, s ne tőlem. .//■ fl Lehet talán, hogy a magam kedvéértn„v..fl Én is gyűlölöm a titokzatosságot. Egy g.fl magamnak )