Egyetértés, 1884. október (18. évfolyam, 271-301. szám)

1884-10-10 / 280. szám

1884 TÍZ SZErtE BUDAPEST, IV. HÍMZŐ-UTCA KÉZIRATOKAT VISSZA NEM KÜLDÜNK CSAK BÉRMENTES LEVELEKET FOGADUNK Eb ELŐFIZETÉSI DÍJ: Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva: Egy egész évre 20 frt l Egy negyedévre 5 frt Egy fél évre __ 10 frt | Egy hóra 1 frt 80 kr. Ertlföldre: 3 hóra Németországba 8 frt 30 kr, Franczia-,Olasz-,Orosz-,Török-, Görög-, Spanyol­­országokba, Svájcz-, Románia és Szerbiába, valamint amaz országokba, melyek a posta­­varződéshez tartoznak, negyedévre 9 frt 20 kr, Egy szám 0 krajcnar. FOLYAM. A dicsőséges marh­ah­áboru? Utoljára meg fog kelleni vallanunk nekünk kemény ellenzékieknek is, hogy Mátyás ki­rály napjai óta a nemzeti önérzet nem része­sült oly folytonos elégtételben, mint a mi halhatatlan Tisza-m­inisztériumunk alatt. Ez a mi kormányunk most már minden huszon­négy órában új fényes győzelmet vív ki az osztrák kormány felett! Tegnapelőtt az osz­trák kormány visszavonta azokat a jogtalan intézkedéseket, melyekkel a marhavész első gyanújára újra meg akarta akadályozni a ma­gyar marhának bevitelét Ausztriába, tegnap a legnevetségesebb ürügy alatt életbe lépteti azokat, ma az erélyes magyar kormány teljes dicsőségére minden akadály ismét elhárítva és a magyar marha diadalmasan lépheti át a határsorompókat. És holnap ? Mert úgy lát­szik az ilyen hadjáratoknak van holnapjuk és holnaputánjuk,egy és más alakban lehet folyta­tásuk az idők végéig. Nemzeti krónikánk meg­dagadhat a jövendő diadalok hosszú sorozatá­tól, míg szerencsésen halálra győzzük magun­kat. Bizonyos legalább az, hogy ily módon győ­zelmünk soha sem jár olyan eredmén­nyel, mely ellenségeinket a mi érdekeink tisztele­tére kényszerese. Sőt alighanem csak növel­jük erejüket és bátorságukat, hogy vakmerő kísérleteiket több sikerrel megújítsák. Igazán furcsa győzelmek ezek! Minden új győzelem­mel csak növekedik az a megaláztatás, hogy az ilyen támadások ellenében kell még min­dig védekeznünk. Pyrrhus azt mondotta, hogy még egy ilyen győzelem és el vagyok veszve, mi azt mondhatjuk, ha még soká szükségünk lesz olyan győzelmekre, minőket kormányunk kivív, akkor a mi győzelmeink felett fogjuk a legnagyobb szégyent érezni. Dicsekedjenek csak vele, kiknek semmi egyéb dolog nem fekszik szívükön, csak épen a miniszterek nagyobb dicsősége, a magyar nemzet ugyancsak élvezheti a közös vámte­rületnek és a sokat emlegetett gazdasági pa­ritásnak áldásait. Meggyőződünk róla kézzel­foghatóan, hogy az osztrák kormány a gazda­sági érdekek összeegyeztetésében a magyar kormán­nyal szemben oly szerepet vihet, mint épen egy hatalmas anyaország kormá­nya egy alárendelt gyarmat hatóságaival szem­ben, minden vitás kérdésben csak olyan játé­kot űzhet velünk, mint a macska az egérrel, majd megragad, majd elbocsát, addig, míg a kalló pillanatban egészen megfojthat. Az osz­trák kormány most is visszavonta a sérelmes intézkedéseket, igaz. De hogy történhetik meg egyenjogú államok között, hogy azt a teljesen jogtalan, a legnagyobb mértékben kihívó kí­sérletet, melyet az osztrák kormány már egy­szer határozottan desavouált az elmúlt tava­szon, most kétszer egymásután a legnagyobb rosszakarattal megújíthatta? Nem volna-e min­den államnak az első ilyen kísérlet után leg­határozottabb gondja, hogy olyan elégtételt nyerjen és olyan garancziák birtokába jusson, melyek a sérelemnek ismétlését lehetetlenné tegyék? Mit mondottak volna, ha Fran­­cziaország a langsoni orvtámadás után semmi egyebet nem követel Khinától, csak hogy csa­patai vonuljanak vissza a jogtalanul megtar­tott helytől? De mi nem a szent mennyei biro­dalomban, csak a még sokkal szentebb közös vámterületben élünk ; nekünk meg van tiltva, hogy érdekeink és jogaink védelmére hatályo­sabb biztosítékokról gondoskodjunk. Tudjuk, az osztrák bureaukráczia még tel­jesen be van lepve a régi fogalmak penészé­vel, uralkodik rajta a c­entralista rögeszmék hagyománya, belőle az öröklött rosszakarat­nak Magyarország állami léte irányában ki kell törnie minden kormánynak és minden rendszernek változásánál. Hát persze ez az együgyű ártási viszketeg hozza az osztrák kormányt többször olyan helyzetbe, hogy hebe­hurgya rohamai után megszégyenülve kell visszahátrálnia. De ki mondhatja, hogy köz­jogi rendszerünknek és a mi gazdasági viszo­nyunknak nincsen semmi része benne, ha a dualisztikus állami élet és a törvényes paritás teljes tizenhét éve után minden osztrák kor­mány, legyen neve Herbst vagy Taaffe, legyen német vagy nemzetiségi irányú, még mindig a szuperioritás korlátlan önzésével fitymálja legtermészetesebb jogainkat, tagadja meg a viszonosság legelemibb követeléseit. Micsoda nagy eredményeket érhetünk el a jövőre nézve, ha egyebet nem tehetünk, csakhogy minden egyes esetben az ellenünk intézett tá­madást visszaverjük. Aligha lehet valami al­kalmasabb az osztrák bureaukrácziában meg­erősíteni a régi képzetet, hogy Magyarország jelenlegi önállósága is csak valami átmeneti állapot és még újra fel kell jönnie Grossöster­reich fényes napjának. Nos hirdessék tovább is a nagy marhaháború dicsőségét, félhivatalos lapok nyomán kapunk még olyan szakadatlan győzelmi bulletineket, minőket nagy Napóleon küldött a maga hadjáratairól, lesz Auster­­litzünk, Jenánk és Wagramunk, mind Tisza Kálmán és Széchényi Pálnak dicsőségére. De ha a kormány urainak és szolgáinak oly­an­­­nyira tetszik ez a folytonos ökölháború, mely­ben Lipcsét és Waterloot is érhetünk, nem volna-e jobb az a rettenetes vámháború,mel­­­lyel a mi miniszterelnökünk annyira ijesztget az önálló vámterület idejére. Hát épen nem következik az önálló vámterületből a vám­­háború, de ha még következnék is, akkor is a nemzet teljesen biztos pozícziókból, a véde­lem hatályos képességével védelmezhetné meg érdekeit minden ellensége irányában. BUDAPEST, PÉNTEK, OKTÓBER 10. KI­AD­Ó­­HIVATAL, BUDAPEST, IV. HIMZŐ-TFTCZA 1. tt HIRDETÉSEKET ÉS NYÍLTTÉRIJE VALÓ KÖZLEMÉNYEKET felvesz a kiadóhivatal, Hirdetéseket íevOSI a külföldül: Bioben: Főügynökségünk: Stern Mor­k­ hir­detési irodája, I. Wollzeile Pír. 22. Oppelik A.. I. Stubenbastei Kr. 2. Mosse Rudolf, I. Seilerstiitte Kr. 2. Haaseostem es Vogler, i. Walliischgasse 10. Daube G. L. és Társa, I. Wollzeile Nr. I*. Dukes Miksa, I. Riemergassí Nr. 12. Schslek Henrik, 1. Wollzeile Nr. 1«. HerudI Alajos, I. Wollzeile Nr. 25. Frankfurtban alM.: Daube G. L. és Társa. Pérüiian; H. Alosse, 40, r. Notre*Dame«d,*Virt. Agence Havas (-iiua da la Bourse». 280. SZÁM. Budapest, okt. 9. A főrendiház ez évi október hó 10-én d. u. 1 'órakor ülést tart. ■­­ A főrendiház holnapi ülésében bemutatja a vá­­laszfelirati bizottság a válaszfelirati tervezetet, melyet Majthényi László báró szerkesztett. Mit akar az osztrák-magyar banki Az 1878-ai banktörvény 105-ik czikkéből tudjuk,hogy az osztrák­­magyar bank közgyűlése még ez évben határozni kö­teles a felett, mily módosításokkal kérje a szabadalom megújítását. E rendkívüli közgyűlés, mint hall­juk , dec­­ember közepén fog megtartatni. De az intézet Bécsben székelő vezérszelleme, a fő­tanács, már megindította az eszmecserét a részvé­nyeseknek teendő előterjesztések tárgyában. Ava­tott forrásból értesülünk arról, hogy a bécsi lapok híre korai volt, midőn azt állították, hogy a főta­nács indítványaira nézve már végleg megállapodott volna, mert az intéző körök először a két kormány követeléseiről szeretnék tájékozni magukat, mielőtt határoznának. S a két kormány ma még szintén az eszmecsere stádiumán áll s a bankot szeretné előbb hallani, hogy mily konczessziókat adna az államnak, másrészt mily előnyöket vívhatna ki eset­leg az egyik minisztérium a másiktól. Szóval mind­egyik fél várakozó álláspontot foglal el. De azért érde­kes tudnunk ama nézeteket, melyek a bécsi bankkörök­­nél a kormányok feltehető kívánalmaival szemben uralkodnak s a színfalak mögül kiszivárognak. Wodia­­ner b. és társai egészen nyugodtak az iránt, hogy a Tisza kormány nemhogy önálló magyar nemzeti bank alapítására gondolna, de attól is távol van, hogy az osztrák-magyar bank jelenlegi szervezetét megin­gatni törekednék. Ámde tartanak először attól, hogy a magyar és az osztrák kormány egyaránt le szeret­nék szállítani a részvényesek 7 % osztalékmaximumát s az állam részesülését a banknyereségből már 5 %-on túl érvényesíteni óhajtói... — a 80 millió bank­adósság törlesztésére. Másodszor tartanak attól, hogy míg a magyar kormány az 50 millió írt váltószámí­­tolási és lombard dotáczió fölemelését szorgalmazná, a Taaffe-kormány azt fogja sürgetni, hogy Csehor­szág és Galiczia époly főintézetei kapjanak, mint a budapesti, sokkal magasabb dotácziókkal, mint a jelenlegi prágai vagy krakkói fiókok. Végül nem lenne ínye szerint a banknak, ha a kormá­nyok a föld­­birtokosok váltóinak leszámítolását is statutumilag követelnék a banktól. Nem fölösleges ismernünk leg­alább körvonalakban ama érveket, melyeket a bécsi bankemberek eme esetleges követelésekkel szemben hangoztatnak. A mai kamatláb mellett ők a 7 % oszta­lékot minimumnak tekintik s annak megcsonkítását egy százalékkal is lehetetlennek tartják.A privilégium kedvéért nem engednének-e egy fél százalékot a bankadóssági alap javára, ezt nem találgatjuk. A budapesti főintézet dotácziójának fölemelését s a fölemelt összeg fixírozását ellenzik abból a szem­pontból, hogy a főtanács eddig sem volt fukar a dotácziót rendkívüli esetben fokozni; utalnak arra, hogy legutóbb is 64 millió frtot szavaztak meg Ma­gyarország számára.De ha erre törvényileg köteleztet­­nének, ezáltal a bank mozgékonyságát csökkentenék, mert a dotáczió fölemelését Ausztria is követelheti, s ha a bank mindkét kívánságnak eleget tesz, a fő­tanács rendelkezésére álló tartalék, az úgynevezett Generalrechts-reserve annyira megfogyna, hogy a főtanács szükség esetén nem siethetne segélyére a hullámzó üzlet igényeinek. A bankférfiak fő érve különben úgy a dotáczió emelése, mint minden bankjegyszaporítás ellen, abban összpontosul, hogy míg a kormányok a 80 millió bankadósság gyor­sabb visszafizetéséről nem gondoskodnak, addig a társulat kénytelen a bankhitel kiterjesztésére irá­nyuló törekvéseket visszautasítani. Mily sikerrel fog­ják a csehek és a lengyelek követelni az e főintéze­­töket: ez a Taaffe-kormány hangulatától s a jövő osz­trák képviselőválasztások esélyeitől függ. Annyi bizonyos, hogy a bank az osztrák minisztérium ha­tározott nyomásának nem igen fog ellenállani. A földbirtokosok statutumilag kötelező váltóhitele ellen Bécsben az üzleti és ingatlan­hitel elcsépelt különb­ségén kívül főleg ama körülményre utalnak, hogy a jelzálog-hitel nagy r­észét úgyis Magyarország veszi igénybe, sőt a bank a magyar földbirtokot több fiók­jánál váltóhitelben is részesíti, a­nélkül, hogy erre a törvény kötelezné. így gondolkoznak az osztrák­magyar bank intézői a privilégium megújításáról. Az országos magyar ügy­védgy­űlés ügyében az ügyvédi kör által kiküldött végrehajtó bizottság ma dr. Unger Alajos elnöklete alatt ülést tartott, mely igen élénk és érdekes lefolyást vett. A mozgalom a mai nappal az aktualitás stádiumába lépett, a­mennyiben a programm-tervezetet nagyjában elkészítették. A programúi készítésére kiküldött albizottság közösen nem készített tervezetet, hanem két programmtervezetet terjesztett a végrehajtó bizottság elé, egyiket, melyet dr. Dell' Adami Rezső és egy másikat, melyet dr. Sik Sándor ké­szített. Az utóbbi tervezet kiterjeszkedik a moz­galom összes fázisaira; felhívásból, em­uc­iáczió­­szerűen szövegezett tárgysorozatból és szakaszokba foglalt ügyrendből áll. A két progra­mm­tervezet egész terjedelemben felolvastatván, az elnök feltette a kérdést, vájjon a kitűzendő tárgyakon kívül felhívás is legyen-e ? a bizottság igenlő meg határozott. Ezután elha­tározták a kitűzendő tárgyak részletes tárgyalását és pe­dig első­sorban részletes tárgyalás alá vétetett a dr. Sík Sándor által készített tervezet, melynek minden pont­ját élénken megvittatták s nagy részben elfogadták. Ezután felolvastatott dr. Dell'Adami tárgysorozata, (lapunkban már közölve volt), melyből az a pont, mely a közigazgatási bíráskodást sürgeti, elfogadtatott. Végül felolvastatott a dr. Sik Sándor által elkészített ügyrend, melyet az elnöki jogokra vonatkozó szakasz szigorának enyhítésével,­ különben en bloc elfogadtak. A bizottság felkérte dr. Sik Sándort, hogy holnapig tervezetét a bizottság megállapodása szerint átszövegezze és az általa szerkesztett felhívást a módosított tárgysorozatnak meg­­felelőleg alakítsa át. A programm­tervezet végleges meg­­állapítása végett a bizottság holnap fog összejönni. A felek, középiskolák fölött való állami fő­­felügyeletre vonatkozó miniszteri utasítást vasár­napi számunk tanügyi rovatában közöltük. A közokt. miniszter az Utasítás végrehajtásával megbízottakat is kinevezte már. A megbízottak csak a mostani tanév tartamára kapták a megbízást s megválasztásukban az az elv volt irányadó, hogy a papi főigazgatók kivételével (Lutter Nándor, Petrovics Ferencz, Juhász Norbert, azután Fehér Ipoly az ujvid. gimnázium felügyelője,­ mindenütt a főigazgatókat bízták meg a felügye­lettel, a megnevezett főigazgatók helyett pedig szintén állami tisztviselőket küldtek ki (Gönczy Pál min. taná­csos, Gömöry Oszkár min. osztálytanácsos.) A részletes felosztás egyébiránt a következő: A görög-keleti szerb patriarcha főhatósága alatti újvi­déki főgimnáziumba Fehér Ipoly szegedi tankerületi főigazgatót. A görög-keleti román metropolita főhatósága alatti brassói főgimnáziumba s alreáliskolába s a brádi algimnáziumba Eliseher József nagyszebeni tankerületi főigazgatót. A dunamelléki ref. egyházkerület főhatósága alatti budapesti főgimnáziumba Gönczy Pál vallás- és közoktatásügyi miniszteri tanácsost, a nagykőrösi, kecs­keméti és halasi fő-, s a kun-szent-miklósi algimnázi­umba dr. Bay Mór b­udapestvidéki tankerületi főigaz­gatót és a gyönki algimnáziumba Mészáros Nándor pécsi tankerületi főigazgatót. A dunántúli ref. egyházke­rület főhatósága alatti pápa­i főgimnáziumba dr. Né­meth­ Antal győri, s a csurgói főgimnáziumba Mészá­ros Nándor pécsi tankerületi főigazgatót. A tiszáninneni ref. egyházkerület főhatósága alatti sárospataki és mi­­­kolczi főgimnáziumba Békéssy Gyula debreczeni, és a rimaszombati egyesült protestáns gimnáziumba Nu­­ber Sándor beszterczebányai tankerületi főigazgatót. A tiszántúli reform, egyházkerület főhatósága alatti debreczeni, hódmezővásárhelyi és mármaros-szigeti fő-, a szatmári, hajdú-böszörményi, szoboszlói, nánási, kar­­czagi, kisújszállási, mezőtúri és békési algimnáziumokba Békéssy Gyula debreczeni tankerületi főigazgatót. Az erdélyi ref. egyházkerület főhatósága alatti kolozsvári, marosvásárhelyi, nagy-enyedi és zilahi főgimnáziumokba Páll Sándor kolozsvári, a székely-udvarhelyi és szász­városi fő-, s­ a sepsi-szent-györgyi algimnáziumba Eli- Seher József nagyszebeni tankerületi főigazgatót. A bányakerületi ágostai hitvallású egyházkerület főhatósága alatt álló budapesti főgimnáziumba dr. Gömöry Oszkár vallás- és közoktatásügyi miniszteri osztálytanácsost; a selmeczbányai ,fő- és beszterczebányai algimnáziumba Nüber Sándor beszterczebányai, a szarvasi fő- és bé­késcsabai algimnáziumba Békéssy Gyula debreczeni. Végre az aszódi algimnáziumba dr. Bay Mór budapest­­vidéki tankerületi főigazgatót. A tiszai ág. hiitv. egyház­­kerület főhatósága alatti kézsmárki, eperjesi, szepes-sajói és rozsnyói fő-, és sajó-gömöri algimnáziumba Nuber Sándor beszterczebányai, a miskolczi és nyíregyházai algim­náziumba Békéssy Gyula debreczeni tankerületi főigaz­gatót. A dun­áninneni ág. hitv. egyház­kerület főhatósága alatti pozsonyi főgimnáziumba dr. Wiedermann Ká­roly pozsonyi tankerületi főigazgatót. A dunántúli ág. hitv. egyházkerület főhatósága alatti soproni fő- és felső­­lövői algimnáziumba dr. Németh Antal győri és a bonyhádi algimnáziumba Mészáros Nándor pécsi tan­kerületi főigazgatót. Az erdélyi ágostai hitv. egyházkert­ let főhatósága alatti nagyszebeni, brassó, beszterczei m­edgyesi és segesvári fő-, szászsebesi és szászrégeni algimnáziumokba s a nagyszebeni fő- és brassói alreál­iskolába Elischer József nagyszebeni tankerületi főigaz­gatót. Az unitárius egyházkerület főhatósága, alatt álló kolozsvári főgimnáziumba Páll Sándor kolozsvári, a székelykeresztúi algimnáziumba Elischer József nagy­szebeni tankerületi főigazgatót. Az ag. evangélikusok mai egyetemes közgyűlésén szóba került az az anomália, hogy az állam a négy ma­gyarországi egyházkerületnek összesen 20,000, a szász szuperintendencziának ellenben egymagának 16,000 frt segélyt ad. Mindenesetre kiáltó aránytalanság, mely an­­­nyival méltatlanabb, minthogy a­­ szászok egy kompakt tömegben lakva, a szász egyház más felekezetek s az állam és községek iskoláiban, a vallásoktatás által sok­kal­ kevésbbé vétetik igénybe, mint bármely magyaror­szági szuperintende­nczia. Ezen a visszásságon feltétlenül segíteni kell; még pedig ha nem lehetne úgy, a mint azt az ág. ev. egyház egyeteme kivánja, t. i. a négy ma­gyar szuperintendenczia dotácziójának a szászokéval ará­nyos fölemelése által ; hát segíteni kell akkép, hogy a két összeg egyesü­tetvén, újra osztassák fel, még pedig a lélek­­szám, a terület, a felekezeti kevertség,mint a tényleges szük­ségnek megannyi tényezője — arányában. E kérdés kü­lönben önkényt egy más, még nagyobb anomáliára tereli a figyelmet: a szász szuperintendenczia különállására. Nincs annak semminemű értelme, hogy ugyanegy fele­­kezetbeliek, a­kik közt sem a hittételekre, sem a szertar­tásokra nézve semmi különbség, egy államon belül kü­lön egyházakat alakítsanak. A szász szuperintendenczia csak szervezetében különbözik a magyarhoniaktól, a mennyiben annak most is a hírhedt 1859-iki Thun-féle pátens szolgál alapul; azt pedig nem csak lehet, de kö­telessége is a kormánynak követelni, hogy az ág. ev. egyház e része is törvényesen szervezkedjék. Az egye­temes gyűlésnek módja lenne rá e kérdést a Geduly­­féle indítvány kapcsán, a kerületek újjá­rendezéséről, szóba hozni s ez által az eszmét, mely egyházi s nem­zeti szempontból oly nagy jelentőségű, aktuálissá tenni. A függetlenségi és 48-as párt h­orvát programmja. Két érdekes, sőt fontos em­ncziácziót hal­lottunk, melyet nem illik közönyös hallga­tással mellőzni. Az egyik gr. Héderváry-Khuen Károly bán a Narodni Lista lap szerkesztőjé­hez intézett nyilatkozata a jelen h­orvát viszo­nyok ügyében. A másik: a függetlenségi és 48-as pártnak programmja. A bán nyilatko­zatát a lapok megjegyzés nélkül közlötték. Vájjon e közlés minden pontjában hit és való-e? még nem tudjuk, de erre alkalmilag még­is visszatérni jónak látjuk. A­mi a füg­getlenségi pártot illeti, ez a körében uralkodó dualizmust egy f. é. szept. 28-án tartott érte­kezletén a pártnak új elnevezésével kivánta el­érni, határozatul kimondván, hogy ezentúl a pártnak neve ez legyen «Országos független­ségi és 48-as párt.» Nem bánjuk, legyen úgy. De aztán meg is feleljen ám a párt ezen czimnek és ezen el­nevezésnek. A végczél, melyre a párt törekszik, t. i. hogy a hazának teljes önrendelkezési joga visszaadassék, szóval, hogy Magyarország egy önálló állam minden attribútumait vissza­nyerje, oly magasztos, hogy evvel nemcsak a pártnak emberei, hanem minden magyar szív, melyet az egoizmus és hunyászkodás még meg nem rontott, szükségkép rokon­szenvez. A hazafiakat csak az opportunitás tekintetbe vétele választja szét pártokká és a fokozatos haladásnak többé vagy kevésbbé elismert szüksége. A függetlenségi párt férfiai tudják, hogy ők a legelőhaladottabb pozíczión állnak, tudják, vagy legalább tudniok kel- PÁRBAJ A BAGNOBAN­ i II- (Folytatás.) Cheroute egykori ellensége előtt állott meg s ott maradt, keresztbe font karokkal, kaczagva. Borzasztó volt. Minden bűn, minden vadság föl­tárult e cynikus, nyers arezon, e szeszes italok által kipirult vonásokon, e gúnyos röhögésben, baromi állkapczáján, redős homlokán, borzas szemöldökein mint egy emberevő, tettovált fején, vérrel elöntött­­ szemei rémesen forogtak üregeikben. 1871-ik év elején e bandita egy olaszországi bagnoban volt, ezúttal élethossziglani fogságra ítélték el. A Páros­ban előforduló esetek hírénél csak arra gondolt, hogyan szökjék meg. Szökése ugyan sikerült, de ismét elfogták. Ez nem este kétségbe. Két hó múlva újra megszökött és a határt elérte. Egyenesen Páris felé tartott. Kissé későn érkezett oda, az napon, melyen a csapatok bevonultak. Rabolt, a­mennyire lehetett, de bámulatos erélyességgel is harczolt. Cheroute az utezai harcz egyik kolom­posa volt. Értett hozzá a csőcseléket föllázitani és az engedelmessé­get kierőszakolni, gyilkolásra, rombolásra lelkesíteni. E mellett hidegvérű, éles látású és ördögi ravasz­­ságu volt. Egész az utolsó torlaszig harczolt. És azután — nem akart futni, noha zsebei telve voltak aranynyal. Azok egyike volt, kik a levert fölkelés után is föl­ébresztették annak rémeit — éjjelenkint kibújt föl­­fedezetlen odújából és némely városnegyedek lakóit egyes merényletek, gyilkosságok által tartotta rémü­letben. Nem kaczagott tovább a bandita, hanem ki­mért szavakkal igy szólott: — Megtiltom önnek, hogy magát kommunardnak nevezze. Orditva tántorodott vissza d’Arluison izmos keze csapásától. A fegyenczek a két ember közé vetették magu­kat. Sikerült nekik Cheroutet visszatartani, ki mint­egy elnyelni látszott ellenét. — Az őrök nem moczczantak, kaczagtak. —­ No lám, ezek a testvériség apostolai, mond a tiszt gúnyosan. Parancsot adott a fegyenczek bi­lincsbe verésére. A fegyenczek egymás után kerültek a kovács ka­­lapácsa alá, elébb bilincselték, utóbb egymással össze­szolkázták őket, mint kopókat. — Rajtad a sor, dühös kamasz, mond egy őr Cheroute felé fordulva. Választottál e társat? Ezt kivánod ? Ezzel d’Arluisonra mutatott. Cheroute az utóbbira szegzé szemeit. — Igen, volt válasza. Az őrök felkaczagtak. — De d’Arluison megértette a pillantást. — Nos, 3217. szám, beleegyezik-e? D’Arluison igenlőleg intett fejével. A derültség határtalan volt. A két fegyencz kí­vánsága teljesült. Együvé voltak bilincselve. Tíz órakor a munka félbe van szakítva. Az őr a bagnoba lépett. Elérkezett a levesosztás órája. Miután a fegyenczek megebédeltek, a szabadban sé­tálhattak, vagy ha úgy tetszett, tábori agyaikra fek­­hettek. A megérkezéseket követő nap e pihenő órájában a 4. számú alvóteremben történt meg a két együvé bilincselt fegyencz közt az élet-halál harcz, melyet azok, kik tanúi voltak, soha sem feledhettek. Szép idő lévén, majdnem valamennyi fegyencz az udvarban maradt. Azonban e jelenetnek még­is volt egy tuczat tanúja, kiket nem egyedül a véletlen gyűjtött össze. Négyen a párbajozók titkos beleegye­zése folytán tanuk minőségében voltak jelen. Cheroute azt kivánta, hogy minden a maga rendjén történjék. Hajószegek, valóságos tőrök, mindegyike 15 czentiméternyi hosszúságú, fa markolattal helyette­­siték a kardokat. A lábaikra illesztett lánczok mintegy 2 méter és 40 centiméternyi hosszúságúak voltak, úgy hogy a bajvívók elég távol állottak egymástól. Cheroute­­nak jobb, d’Arluisonnak bal lábán volt a láncz. D’Arluison kijelenté, hogy neki mindegy, ha bal kezében tartja is fegyverét. A bandita arczán vad öröm volt látható. A genfi napok óta csak e pillanatért élt. Valahányszor sza­bad lábon volt, el-eljárt a vívótermekbe, a börtö­nökben is mindig gyakorolta magát. Félelmes egy vasgyáró vált belőle. D’Arluison állást foglalt. Különös, hogy mihelyt fegyvert tartott kezében, nem lehetett többé benne a dühös forradalmárra ismerni, a nemes faj fölszinre került. Még most is, e raböltözetben, e rend­kívüli vassal kezében, mely csak egy mohikán­hoz illett, mozdulatai kecsessége, büszke magatar­tása föltűnő volt. Finom, gúnyos ajkai, szellemes tekintete e fegyenezben nemes születésű férfit en­gedtek sejtetni. Bármi jó vívók voltak is, fegyvereik különszerű­­sége a párbaj első perczeiben némileg megzavarta a két ellenfél küzdelmét. Cheroute arczán sebesült meg, felső ajka borzasz­tón ketté volt metszve,, úgy hogy minden foga lát­szott s a vér elöntötte szakállát. De e megsebesülés nem szakítá félbe a párbajt. Egy második szúrás csípője fölött érte Cheroutet ; ez is csekély seb volt. De e percztől kezdve diadal­mas arczkifejezése eltűnt. Érezte d’Arluison felsőbb­­ségét. A düh és a kétségbeesés könyöket sajtoltak véres szemeiből. Minduntalan hátra ugrott és ma­gával rántotta a lánczot. Ellenfelét földre akarta ily módon teríteni, de ez neki nem sikerült. D’Arluison mindig nyugodtan, a küzdelemnek véget akart vetni. Egy harmadik megrohanásnál Cheroutet bal oldal­bordáin sebté meg. Cheroute káromkodva rogyott a földre. D’Arluison meglepetve állott meg, mert ezúttal is azt hitte, hogy a seb jelentéktelen. A tanukra pillantott, mintha fölhívná, hogy a sebesültnek se­gítségére siessenek. Nem vette észre, hogy ez fet­rengést színlelvén, lábai felé csúszott. Egy ugrással a bandita ismét talpon volt és ellenfele testét Her­­kulesi erővel szőr­­tá össze. Mindketten földre zuhantak, nehány másodper­­czig csak Cheroute ordítása volt hallható, de mind­járt azután d’Arluison rövid jajkiáltása. A bandita fölemelkedett. Irtózatosan kaczagott és mint részeg ember tántorgott. A falhoz támaszkodott, mig több fegyencz d’Arluisont vette körül, ki halálsápadtan, tajtékozva a földön vonaglott. Föl akarták emelni. — Ne fáradjatok, mond Cheroute, valamennyi oldalbordáját összezúztam. Rémület kiáltása hallatszott minden alakról, mert e szavak betű szerint voltak értelmezendők. D’Ar­lusson hátgerincze ketté volt törve ! Mindnyájan a gyilkosra rohantak, meg akarták ölni. Hátrált, védte magát, kaczaja minden kitörésénél vérével fec­csente be támadóit. Egész a lépcsőkig vonult vissza, de itt hátrahanyatlott és összeroskadt, magával rántván haldokló ellenfelét. Mindketten lépcsőröl-lépcsőre gurultak le s eltűntek a mélység árnyában a láncz csörömpölése közben. Midőn az őrök a két testet fölemelték, d’Arluison még gyenge hörgést hallatott. Cheroute eszméletét vesztő, esésében betörte koponyáját a lépcső egyik fokán. E seb halálos volt. Kórházba szállították őket, hol mindketten pár pereznyi időközben kiadták lelküket. Mind a kettőt ugyanegy sírgödörbe dobták. VÉGE. KI LESZ AZ ÖRÖKÖS ? A leánykéreg. Daudierne asszony Germainet karon fogta és ma­gával vitte. Az alatt az orvos, hogy elfoglal­ja Lau­­rencet is a huszártisztet, az óriási magnóliákat mu­­togatá nekik, melyeknek hire húsz mértföldnyire el volt terjedve a vidéken. — Kedves gyermekem, nagy újságot kell veled tudatnom, szólt az anya halkan. — Gondolom, hogy kitaláltam azt a nagy újságot, édes anyám, felese Germaine vidoran. Ez a kedves orvos szarvasbőr kettyüt húzott és fekete kabátot öltött. Tartása elárulja a leánykérőt. — Valóban éleslátásu vagy. Lubagny csakugyan mint. . . — Du Poroméval kérője .. . — Igen, igen . . . — Esedezik, folytatá Germaine, Daudierne Lau­rence kisasszony kezéért. — De nem ... a te kezedért. — Lehetetlen, kiáltá Germaine őszintén megle­petve. Az orvos nem jól érthette. Du Pomméval ur Laurencet akarja nőül venni. Már három év óta szerelmes bele. S mikor utolszor itt volt, már nem is rejtegető érzelmeit. Csak számára voltak sze­mei . . . s csak vele keringőzött. —­ Rosszul láttad, vagy rosszul értelmezted ma­gaviseletét. Subagny úr igen határozottan nyilatko­zott ... és válaszodat várja. Csak tőled függ, hogy Du Pomméval asszonynyá légy. — Hogyan­­ azonnal­ minden gondolkozás nél­kül. De hisz én nem szeretem a szép milliomost, s egyebet sem tudok róla, mint hogy jól tánczolja a keringőt­ — De csak nincs ellenszenved iránta? — Nincs, de azt hiszem, Laurencenak még ke­vésbbé van. j Mi jutott eszébe, hogy engemet akar ? Előbb az idősebbnek kell férjhez menni. Rajtam még nincs a sor. — Ne beszélj badarságokat, hallgass meg enge­met. Nem kell azonnal határoznod. Du Pomméval ur csak arra kér szabadságot, hogy udvarolhasson neked s gyakran jöhessen la Germoniérebe . . . — Hisz akkor jó, a­mikor akar . . . most is min­dig itt van, épen nem hiányzott alkalom a nyilatko­zatra. Micsoda légy, csípte meg, hogy a nyilvános kérő kiállhatatlan szerepét akarja játszani ? Olyan félénk, hogy anyám engedélyére van szüksége, hogy meg merje mondani, mit érez irántam ... és mit akar tőlem ? Nem tudom, szeret-e úgy, a­mint ál­lítja, de az bizonyos, hogy igen ügyetlenül viseli magát. — Gondold meg édes Germaine, ez igy szokott lenni. Te volnál az első, ki megharagudnál azért, ha egy franczia négyes alatt kérnék meg kezedet. Du Pomméval az alkalmazkodott a szokáshoz, mely azt követeli, hogy előbb a fiatal leány szüleinél nyilatkozzanak. — Jól van ! de a fiatal leánynak mégis csak el kell készülve lenni arra, hogy megkérik ... és én erre épen nem voltam elkészülve. Mindig azt hit­tem, Laurence tetszik neki, s mivel az épen nem hasonlít hozzám, nem is képzelhetem, hogy egyszerre átcsap a barnától a szőkéhez, az okostól a szeles­hez . . . Röviden mondva, nem vagyok elkészülve a válaszadásra. De nekem felelnem kell; ellenedre lenne, ha fel­bátorítanám Pomméval urat? — Az szükségtelen. Elég ha megengedjük láto­gatásai folytatását. — Hát nem utasítod, vissza határozottan ké­relmét ? — Fentartom magamnak a szabad választás jogát. — Tudod, hogy attól nem akarlak megfosztani. Csak arra figyelmeztetlek, hogy ő igen gazdag . .. — Nagyon is gazdag nekem. — Hogy a gyönyörű birtok, melyet örökölt, hatá­ros la Germonierrel, melyet mindnyájan úgy sze­retünk. — A szomszédságnak semmi köze ehhez! — S végre, hogy ez a házasság a legelső helyet biztosítaná számodra e vidéken, hol évenként több hónapot töltünk. — Elkápráztatnám Arcy lakóit, azon nem kétel­kedem, de . . . — A­mi Du Pomméval úr személyes tulajdonait illeti, Ítélj magad ... de csak akkor ítélhetsz, ha alkalmat adsz neki, hogy magát megismertesse. Csak arra kértek, ne utasítsd vissza megfontolás nélkül ez ajánlatot, a­mit később talán megbánhatnál. Daudiine asszony helyes eszközt választott, s higgadt beszéde véget vetett Germaine habozá­sának. — Nos tehát­ nem utasítom vissza. De feltéte­lekhez kötöm az engedélyt. — Ha feltételeid elfogadhatók, úgy . . . írta BOISGOBEY. III. 24 (Folytatás.)

Next