Egyetértés, 1884. október (18. évfolyam, 271-301. szám)
1884-10-18 / 288. szám
= í " — —I --------- ' ' ........ ........... ............. 1884 TIZENNYOLCZADIK ÉVFOLYAM. 288. SZÁM. SZERKESZTŐSÉG: BUDAPEST, IV. HIMZŐ-UTCZA 1. SZ. KÉZIRATOKAT VISSZA NEM KÜLDÜNK, CSAK BÉRMENTES LEVELEKET FOGADUNK EL. ELŐFIZETÉSI DÍJ : Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva. Eiv egész évre 20 frt I Egy negyedévre 5 frt sSrt ,évre 10 frt I Egy bóra 1 frt 80 kr. Külföldre: 3 hóra Németországba 8 frt 30 kr. Franczia-,Olasz-,Orosz-,Török-,Görög-, Spanyolországokba, Svájcz-, Románia és Szerbiába, valamint amaz országokba, melyek a postaszerződéshez tartoznak, negyedévre 9 írt 20 kr. Egy szám 6 krajczár. Öt éves mandátum. Vissza kell térnünk Tisza Kálmán miniszterelnök egyik tegnapi nyilatkozatára. Arra, mely az öt éves mandátumra vonatkozik. Nézetének egy kis történetét beszéli el e kérdésben a miniszterelnök. De nem kimerítőleg. S talán nem is egészen híven. 1872-ben gróf Lónyay miniszterelnöksége alatt fölmerült a kérdés, de a balközépi Tisza Kálmán ellenezte azt életre-halálra. Annyira ellenezte, hogy kész volt a parlament agyonbeszélésére egész pártjával együtt, mintsem a választási törvénynek ide vezethető módosítása törvénnyé váljék. Később 1874-ben, mikor a mostani választási törvény hozatott, e kérdés nem merült fel. Nem egész az 1878—81-iki országgyűlés végéig. Ekkor igenis, nem a kormány, hanem egyes képviselők részéről mozgalom indult meg az öt éves mandátum behozatalára. Résztvett a mozgalomban néhány mérsékelt ellenzéki s négy vagy öt függetlenségi párti képviselő is. Igaz, hogy nyíltan a miniszterelnök nem pártolta az eszmét, de ellene se nyilatkozott. Azonban a kormánypárt részéről oly férfiak állottak a mozgalom élén, kik — köztudomás szerint — a miniszterelnök legbensőbb, legbizalmasabb politikai barátai, akik nevezetesek arról, hogy Tisza Kálmán megegyezése nélkül vagy pláne ellenére soha semmiféle politikai mozgalmat nem kezdeményeznek. Annál meglepőbb tehát a miniszterelnök tegnapi nyilatkozata, mely szerint ő akkor az eszmét határozottan ellenezte. Ez azonban mellékes dolog. Fontosabb az, hogy melyiket valla be a miniszterelnök azon indokok közül, melyek őt most az öt éves mandátum behozatalára serkentik. Azt mondá: egyedül az az indoka, hogy a választási izgalom korán kezdődik, tehát sokáig tart, hogy az idén néhol már februárban, sok helyütt pedig áprilisben már megindult a választási előkészület s hogy ekként ő e tekintetben az 1874 iki választási törvényben csalódott. A miniszterelnök sok dolgot elfelejtett. Elfelejtő, hogy például 1881-ben sokkal előbb kezdődött, mint az idén a mozgalom. Hogy akkor a függetlenségi párt már januárban megtarta országos értekezletét s márcziusban már közel kétszáz kerületben szervezkedett. S neki akkor mégse jutott eszébe ezt elég ürügynek tartani a nép választási jogának csorbítására. De elfelejtő az 1872-iki mozgalmakat, melyeket az ellenzék részéről főként ő vezetett s melyek már a tél utóján a dunaparti fáklyás zenével, országos ellenzéki gyűléssel sőt Kossuthnak még Tisza és Ghyczy által is éltetésével oly korán megkezdődtek. Ha ezt, mely elvégre is joga és kötelessége, de érdeke is minden szabad, önérzetes és alkotmányos nemzetnek, ha ezt az akkori kormány a nemzet jogainak megnyirbálására ürügyül hozta volna fel, bizonyára Tisza Kálmán lett volna az első, ki a legkeményebben támadta volna meg — és méltán — a kormányt. S valóban mióta bűne alkotmányos nemzetnek az, ha a politikai kérdések megvitatásával jó korán foglalkozik s ha a pártok eszméiket és meggyőződésüket idejében törekesznek elterjeszteni és meggyökereztetni? Vajjon talál-e Tisza az alkotmányos nemzetek összes államférfiai, de komoly és valódi államférfiai közt egyetlenegyet is, aki valaha oly tant merészelt volna hirdetni, mint tegnap ő? Hiszen igazán véve, nem az a baja mai politikai közéletünknek, hogy a vármegyék és kerületek korán foglalkoznának a politikai pártokkal és kérdésekkel, a törvényhozási eszmékkel és javaslatokkal, hanem épen az ellenkező. Nagy hanyatlás állott be e téren még csak a tíz-tizennkét év előtti állapothoz képest is. S e hanyatlást még tovább vinni, a politikai közönyt még veszélyesebbé tenni s ezt még közjogi intézménnyel is előmozdítani valóban nem áll érdekében se a szabadságnak, se a nemzetnek. Pártkörök ma is minél kevesebb számmal vannak az országban. Különösen nincsenek a kormánypártban. Pedig 1875-ben a kormánypártból vagy hatvan szervezkedett, de az évek folytán s a Tisza-kabinet ártalmas politikája miatt szétoszlottak mind. Ezt nem bánta a miniszterelnök, ő nem szereti, ha hívei tanácskoznak, neki csak többség kell a kerületben s szavazat a parlamentben s Magyarország alkotmányát néma gépezetté szeretné tenni, mely csak akkor induljon meg, mint az óra, mikor ő felhúzza, — minden öt évben egyszer s aztán megint alugyék el. Az indok legalább, melyet a miniszterelnök felhozott, egyenesen erre mutat. De maga a tervezett reform is kétségtelenül ide vezetne. Ezért kötelessége az országgyűlés mindkét nagy ellenzékének ez eszmét határozottan ellenezni. A gyülekezési jogot nem használja ki a társadalom. A vármegyék és törvényhatóságok politikai élete bágyadt, alig venni észre. A politikai körök a vidéken országszerte kevés számmal vannak. Az országgyűlés mai tartama mellett minden harmadik évben legalább az eszmék és érdeklődések jótékony szellője suhan végig a nemzet gondolkodásán és érzületén, mely fölkeverheti a port s hordhat szárnyán szemetet is, de egyúttal tisztítja a levegőt. Ha nincs több indoka miniszterelnöknek a nemzet választási jogának megcsorbítására ; az esetre csakugyan gyenge lábon áll az új tervnek mind erkölcsi, mind politikai jogosultsága. l—anint következetesen hallgat az egész ügyről s annak személyeiről és részleteiről. Sőt ma sem tud még egyébről, mint az úgynevezett «Tauber-Minorich» ügyről. Hogy a kormány eddig nem tett ünnepélyes nyilatkozatot egy vagy más irányban, ez még érthető, de hogy félhivatalos lapja által se siet a kedélyek megnyugtatására hatni, ez nemcsak érthetetlen, de egyúttal vétkes közöny a fővárosi közönség érdekei és érdeklődése iránt. A magyar delegáczió elnökét az idén a sorrend szerint a képviselőházi delegátusok közül fogják választani s előreláthatólag ismét Tisza Lajos grófot. Ha Haynald Lajos bíbornok érseket betegsége akadályozná a delegáczióban való részvételben, a főrendi delegátusok közül Szlávy József koronaőr lesz az alelnök. Londoni levél. — Az «Egyetértés” tudósítójától. — — okt. 11. Minden franczia-khinai viszály, minden nílusi espediczió daczára, ősz idején, kérlelhetetlenül elkövetkezett az angol újságolvasó közönségre az unalmas évad. Egy harmadik, igen fontos kérdés megélt minden érdeklődést: a választói jog reformjának kérdése, mely miután minden egyebet háttérbe szorított, most magamagát kezdi agyonbeszélni. Tagadhatatlanul a politikában az ismétlés igen lényeges dolog. Újra és újra elő kell hozni az érveket, ismét és ismét hangsúlyozni őket: csakis így képződhetik a nagy tömegnek szilárd véleménye. Hanem ennek is megvan a maga határa, mint mindennek, ha egyszer ez túl van lépve, a mozgalom elveszti eleven színezetét, mint a duzzadt folyó medréből kicsapott ár, mely zavarosan hömpölyög ide-oda. S régi tapasztalás, hogy az angol nép egyszerre több mint egy kérdéssel nem bír foglalkozni, így történhetett szabadon minden hat hónap óta s le nem köthette az angolok figyelmét, mely most mondhatni, kizárólag azzal foglalkozott: legyen-e két millió uj választóval több vagy ne ? Hallottunk igent és nemet a kelleténél többet s ma már az ember borzalommal nyúl az újság felé, melyben még mindig ott kisértenek tuczatszámra a meetingek. Szörnyű tortúra! A szánni való irón és szedőn kívül más nem olvassa a rőfös tudósításokat, de ezek kisérteni kénytelenek, mert a jó újság ha krónikás minden körülmények között. És a kilátások még szörnyűbbek, ha elgondoljuk, hogy alig két hét múlva újra összeül a parliament , akkor az a sok beszédes commoner és lord megint legelején kezdi nem üres, de sajnos elkoptatott argumentumait. * * Mi lesz mindennek a vége, senki sem tudja. Meg fognak-e csakugyan kétszereződni a választók és eltörlik-e a lordok házát, nem tartozik e helyre. Mi üdülésül nézzünk más hírek után. A földalatti vasút kiegészítő részének megnyitása bizonyára nem érdektelen dolog. A mai óriási Londont e nélkül csakugyan lehetetlen elképzelni. A City-t a város délnyugati, nyugati és északnyugati részeivel összekötő csodamű nem újság: több mint húsz év óta forgalomban volt a vonal nagy része, de az utolsó hat állomás között csak pár nap óta járnak a vonatok. Most a kör, vagy helyesebben : a furcsa tojásdad alakult teljes és például Mansion Houseból kiindulva, pár óra alatt mind a harmincz állomás érintésével ugyanide érkezünk vissza. Az adatok, melyek e vasút építési költségeire, forgalmára stb. vonatkoznak, mesések. Maga az új szakasz, mely alig van egy fél magyar mértföld hosszúságú, közel harmincz millió forintba került. A vonatok száma eddig naponta 1700 volt, ezentúl közel 3000-ig akarják szaporítani. Az elmúlt évben a vasút vonalain, melyek két társaságnak (a Metropolitan és a District Railway-nak) tulajdonai, 125 millió utas volt, s hogy e szám a jövőben mennyire fog szaporodni, azt találgatni is lehetetlen. Kábító csak reá gondolni is, hogy mi lenne Londonnak így is túlnépes utczáiból, ha ez a végtelen tömeg ahelyett, hogy a föld sötét gyomrában gőzerővel száguld ideoda, a szabad ég alatt segítene növelni a forgalom torlódását. Párisban is újra kísérletet tesznek egy hasonló vasút tervével, számos sikertelen próba után. Bizony kérdés, hogy ha a szükséges pénzt elő bírják is teremteni, a franczia közönség reá fogja-e magát szánni az ily földalatti utazás kellemetlenségeire. Az angol ember ezzel nem törődik, mikor üzletről van szó. A jövő évre tervezett nemzetközi találmány- és zenekiállításról már voltakép alig szükséges hírt adni. Minden évben csinálnak most egyet South- Kensingtonban, s bármi legyen a czimük, — mi tagadás benne? — a lényegük ugyanegy. Tavaly halászatinak hívták, az idén egészségügyi, jövőre találmány (inventions)- és zene-kiállításnak, sőt már 1886-ra is készen van a terv, azt gyarmati termékek tárlatának fogják bérmálni. A különbség egyik s másik között körülbelül csak annyi, mint egy múzeum berendezése között szünidő előtt és után : a szekrényeket újra festik, egyik-másik tárgy helyet cserél ■— s más a felírás. Hát nagyon jó ez mulatságul a londoni népnek, ha e mellett a tárlatok voltaképeni czélja és eszméje el is vész. Anyagilag azonban tagadhatlanul oly sikert mutatnak fel e kensingtoni kiállítások, mely eddig hallatlan volt. Az idén előreláthatólag mintegy 25,000 font sterling tiszta fölösleg fog maradni. A rendezőség nagyon jól értette a közönséget hívogatni és azután mulattatni. De egyéb tekintetben nem illeti az intézőket a dicséret. Általános a panasz a kiállítók részéről, különösen az elnöklő buckinghami hevezet? ellen, kit közönségesen «goromba herczeg»-nek neveznek s kinek egy népes összejövetelükön már bizalmatlanságot is szavaztak. Valószínű, hogy ha jövőre is ez a hatalmaskodó űr marad az ügyek élén, ez csak ártalmára lesz a vállalatnak. * * * Az «Egyetértés» írja, hogy dr. Jaeger, a stuttgarti ruha-reformátor Budapestre is elnéz e napokban hívőket toborzani. Ez alkalmat ad megemlíteni, hogy a tudós német valószínűleg nagyszámú követőket fog találni Angliában. Az egészségügyi tárlaton kiállított tárgyai mindig sok komoly nézőt vonzanak. E napokban pedig a Times, mely még mindig nagyon sok angol embernek a bibliája, előbb egy hosszabb czikkben ismertette, majd egy «leader»-ben kedvezőleg méltatta dr. Jaeger eszméjét. Nem szükség elébe vágni a híres doktor személyes mondanivalóinak, de innen írva, annyit állíthatni teljes meggyőződéssel, hogy a gyapjúrendszernek előnyeit itt ezren s ezren fogják megkísérleni. A legkülönczebb eszmék is találtak Angliában apostolokat s a dr. Jaeger eszméje nem is különöz. Persze az volna, ha szorosan levonnók minden következtetéseit. Ha sikerülne amaz eszméknek a mai ruházkodási rendszert felforgatni, kiszámíthatlanok volnának következményei, az egészséget illetőkről nem is szólva. Mi lenne pl. a gyapottermelőkből és kereskedőkből, a gyapotfonó és szövőgyárakból s ezek munkásaiból ? Mily halálos csapás volna ez Amerika s Anglia vagyonosságára? Ellenben mily jólétet hozna ez Magyarországra, hol annyi a gyapjút termő birka? Hanem mindez még oly messze van, ha ugyan valahol van, hogy addig bízvást aludhatunk reá egyet. G. B. BUDAPEST, SZOMBAT, OKTÓBER 18. KIADÓHIVATAL, BUDAPEST, IV. HIMZŐ-UTCZA 1. A HIRDETÉSEKET ÉS NYILTTÉRBE VALÓ közleményeket felvesz a kiadóhivatal. Hirdetéseket felvesz a külföldön: Béchben: Főügynökséerünk: Stern Mórit» ha* detéai irodája, I. Wollzeile Nr. 22. Oppelik A., I. Stubenbastei Nr. 2. Mosse Rudolf, I. Seilerstätte Nr. 2. Haasenstein és Vogler, I. Wall lisch gaste 10« Daube G. L. és Társa, I. Wollzeile Nr. 12. Dubes Miksa, I. Riemergasse Nr. 12* Schalet .Henrik, I. Wollzeile Nr. 14. Hemdl Alajos, I. Wollzeile Nr. 25. Frankfurtban alM.: Daube G. L. és Társa. Fárüban: R. Mosse, 40, ir. Notre*Dame®d«aVst& Agence Have* (jlaca de la Boursa*. Budapest, okt. 17. A kormány sajtója s a rendőri botrányok. Napok óta — több mint egy hét óta — folyik már az a sajátságos vizsgálat, melynek czélja volna — ha a kormány is úgy akarja — a fővárosi rendőrség benső betegségeinek orvoslása, a visszaélések megszüntetése s azok lehetőségének — amennyire lehet — jövőre is meggátlása, a vétkes elemek bíróság elé állítása, megbüntetése, illetőleg eltávolítása. Napok óta feszült figyelemmel, de egyúttal aggodalommal is kísérik a fővárosi és politikai körök a vizsgálat egyes változatait s a mind rohamosabban napfényre jövő gyanús jelenségek tömegét. Figyelemmel — mert hiszen a főváros személy- és vagyonbiztonságát érdekli az ügy, de aggodalommal is — hogy vájjon ezúttal is nem lesz-e elsimítva az egész s nem marad-e meg a régi slendrián egész személyzetével s minden bűneivel együtt. S mindamellett a kormány semmi alkalmat meg nem ragad a közönség megnyugtatására s félhivatalos lapja, a «Nemzet» napról-napra Francziaország győzelme. A franczia fegyverek győzelmének hírét hozza távol keletről a’ távíró. A nagy vállalat, melybe Tonking okkupálásának czéljából kezdettek, úgy látszik ezzel be van fejezve végleg. A khinai csapatok, melyek formális háború üzenése nélkül mérkőzni akartak az európaiakkal s tényleg fegyverrel szegültek ellene az okkupácziónak, szét vannak verve. Nagy veszteségek után több ezer halott hátrahagyásával futottak meg a csatatérről, hol most a győzedelmes franczia trikolor lobog. A százados souverainitási jog, melyet Khina vindikált magának Anam királysága fölött, semmivé vált, szétfoszlott, mert nem képezte annak semmi más a biztosítékát, csak az a darab papiros, melyre írva volt. Ez a legújabb átalakulás nem lesz hatás nélkül ezen távoli vidékek politikai fejlődésére, sőt magában Európában is érezni fogjuk következményeit. Ott, Khina déli vidékein csak addig állhatott fel a helyzet egyensúlya, míg az európai czivilizáczió oda el nem hatott. Khina dominálta a helyzetet. Az óriási hatalom roppant erejével rá nehezedett a szomszéd államokra, irányt adott azok fejlődésének, s elzárta azokat a többi világgal való közlekedéstől, mint ahogy ő maga is el volt attól zárva. Egy óriási darab művelt föld létezett ottan, mely a nyugati kultúra előtt el volt zárva, melyhez a tulajdonképi emberiségnek nem volt köze, s az emberiségnek csak egy kizárólagos faja által volt monopolizálva. Ez a faj pedig nem akart beleilleszkedni a humanizmus általános kötelékébe, nem akart vele haladni a többi emberiséggel, nem érezte magát testvér gyanánt, s nem vett részt annak nagy mozgalmaiban. Ennek a különleges elzárkózott világnak ereje meg van törve. A kultúra hatalmát el kell ismernie, meg kell azelőtt hajolnia. Mindenütt, ahol vele összecsapott — pedig az saját fészkében kereste fel — hátrálni volt előtte kénytelen. S amint ma a francziáktól szenvedett vereséget, előbb az angoloktól, úgy a jövőben is tért kell engednie a czivilizáczió és a kultúra harczosai előtt, kik meg fognak jelenni határainál, hogy birtokukba vegyék a földet az általános emberiség érdekei nevében, s lerombolják az elzárkózottság emelte korlátokat. S az ott kivívott győzelem nem lehet lényeges hatás nélkül a jelenkori Francziaország alakulásaira sem. A mostani kormány ez által még inkább urává lett a helyzetnek, mint volt eddig. Pedig a mostani kormány a konszolidáczió kormánya. Jules Ferry minisztersége alatt köszöntött be tizennégy esztendei ingadozás után először az az idő, midőn Francziaország ismét nagy belreformjai megvalósításához láthat, az ország erejének növelésével foglalkozhatik, rendezheti iparügyeit, mindenekfölött pedig foglalkozhatik azon nagy, szocziális problémák megoldásával, melyek nemcsak őt, hanem egész Európát foglalkoztatják, de amelyek megoldásánál neki kell vinnie a vezérszerepet. A munkások állapotának javítása foglalkoztatja más országok kormányait is, de alighanem csalódnék, aki máshonnan várná a világosság felderülését, mint Francziaország felől. Innen indult ki a mozgalom, mint egy század óta megannyi más, innen fog az érlelődni tovább ezután is, bármikép dőljenek el egyes háborúk, vagy épen egyes csaták, melyekben nem a franczia hadseregre mosolyog a szerencse. És ma még egy nyílt kérdés az, hogy vájjon az egész munkásmozgalom egészséges irányba való terelésénél nem-e a legelső faktor gyanánt tekintendő a reális bázison nyugvó koloniális politika. Annyi tény, hogy p. o. Anglia réges-régen nem bírt volna a maga munkásaival, ha nem lettek volna kolóniái. Ezek veszik át az anyaország ipari termékeinek fölöslegét, ezek fedezik az anyaország nyers termékekben való szükségletét. Ezek moderálják egyszersmind a lakosság túlszaporodása által okozott veszélyeket. Az aránytalanul sokasodó nép százezre vándorol ki, s ki van mutatva például az ausztráliai beköltözőkre, hogy harmadíziglen elterjednek még, de ritkán élnek tovább. Egy szomorú törvény a kiköltözöttekre nézve, de egy szükségképi törvény oly országokban, mint Anglia. S bizonnyal nem a véletlen műve, hogy Németország is most kezd a koloniális politikával foglalkozni behatóan, mikor munkásaival oly igen meggyűlt a baja. A Kongó vidéket akarja megnyitni az európai czivilizáczió előtt, ott akar a maga számára biztosítani egyrészt piaczot, hol árufölöslegén túladhasson, másrészt nagy kiterjedésű termékeny földeket, hol szükségletét beszerezhesse. Csak a magyar-osztrák monarchia tud oly bölcseséggel űzni koloniális politikát Boszniával, hogy csak terhek származhatnak belőle reá s csak szerencsétlenség és kárhozat a meghódított népekre. ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése okt. 17-én. I. A felirati vita harmadik napjával meg lehetnek elégedve azok, akik szeretik a zajos parlamenti jeleneteket s azok is, akik gyönyörűséget találnak abban, ha a parlamentben nevettető furcsaságok fordulnak elő. A mai ülés egyébiránt arról is nevezetes, hogy a kormánypárt részéről több szónok szállott síkra, mint az ellenzék részéről, s hogy három százbeszédet is hallottunk, ami nem is meglepő, ha tekintetbe vesszük, hogy minden pártnak szerfölött nagy számmal vannak meg az «új emberei». A mai vitát Busbach Péter nyitotta meg, hevesen támadva meg az antiszemita pártot, melynek tagjai több ízben szakították félbe zajos közbeszólásaikkal a szónokot. Különösen Komlóssy Ferencz tüntette ki magát a közbeszólások terén, úgyhogy az elnök egy ízben rendre is utasította, kijelentve egyúttal, hogy nem tudja a közbeszóló nevét, mire Komlóssy felállott és bemutatta magát: «Komlóssy Ferencz a nevem!» Természetes, hogy ez a komikus jelenet hangos derültséget keltett a házban. Ez az inczidens Simonyi Ivánt is közbeszólásra provokálta. Simonyi az elnöki emelvénnyel szemben levő csoport első padsorában ült, Szapáry Gyula gróf pénzügyminiszter mögött. Csak annyit mondhatott: «Kérem az elnök urat ...» Nem fejezhette be azt, amit mondani akart, mert roppant zaj támadt; a jobb oldalon hangosan s nem épen udvarias módon azt kiáltották Simonyi felé, hogy üljön a maga helyére. Simonyi mentegetőzött, miközben az elnök figyelmeztette, hogy nincs jogában a szónokot félbeszakítani. A zajos jelenet sokáig tartott, de végre Busbach folytathatta beszédét, mely alatt az antiszemiták köréből újabb és újabb közbeszólások hangzottak fel. Busbach után Gosztonyi Sándor a függetlenségi és 48-as párt új tagja szólalt fel, hatásos beszédében hangsúlyozva a nép jogszerű követeléseit, pártolta az Irányi által beadott felirati javaslatot. A szélső baloldalon gyakori helyesléssel kisérték a jól sikerült szűzbeszédet. Bausznern Guidó másfél óráig tartó beszédben fejtette ki a közgazdasági reformra vonatkozó tervét, melyet ajánlott a m. tud. akadémia figyelmébe is. Egyébiránt beszéde elején Apponyi gróffal polemizált s nem épen hízelgő dolgokat mondott a mérsékelt ellenzék vezérének. Bausznern egy hazafias nyilatkozattal s e pathetikus felkiáltással végezte beszédét: «A haza mindenek felett!d A jobboldal megéljenezte, s ebben az éljenzésben alkalmasint azon való örömét is nyilvánította, hogy a szónok végre bevégezte szónoklatát. Most Komlóssy Ferencz, az antiszemita párt fiatal tagja szólalt fel. A ház különös várakozással nézett eléje ennek az első fellépésnek, és nem csalódott várakozásában, mert Komlóssy ugyancsak érdekes szűzbeszédet mondott. Antiszemita irányú fejtegetései, amelyekben volt elég eredetiség és merészség, hol hangos derültséget, hol meg zajos nyugtalanságot idéztek elő, sőt az elnököt is közbelépésre kényszerítették. Végül még egy szűzbeszédet hallott a ház. Ezt Vámos Béla Kecskemét város egyik kerületének képviselője mondta el. Legnagyobb feltűnést a hangja keltette, mely zúgva, dörögve járta be az üléstermet. Egyébiránt kritizálta az ellenzéki felirati javaslatokat, s kifejtette az antiszemitizmusra vonatkozó nézeteit, egyúttal kijelentette, hogy határtalan bizalma van a kormány iránt, mely pathetikus nyilatkozatát a szélsőbaloldalon élénk derültséggel, a jobboldalon pedig csöndes tartózkodással fogadták. A vitát holnap folytatják. Szólásra még föl vannak jegyezve, a bizottság javaslata mellett: Török Zoltán ; ellene: Horánszky Nándor, Lits Gyula, Zimándy Ignácz, Ugrón Gábor, Szalay Károly, Kállay János, Nendtvich Károly, Simonyi Iván, Fenyvessy Ferencz, Győrffy Gyula, Haviár Dániel, Barla József. II. Elnök: Péchy Tamás; jegyzők: Tibád Antal, Rakovszky István, Hoitsy Pál. A kormány részéről jelen vannak: Tisza Kálmán miniszterelnök, Szapáry Gyula gr., Széchényi Pál gr., Kemény Gábor br., Pauler Tivadar, Trefort Ágoston. Az elnök bemutatja a pestvidéki királyi törvényszék mint büntető bíróság felterjesztését, melyben párviadal vétsége miatt vádolt Szalay Imre képviselő mentelmi jogának felfüggesztését kéri. A mentelmi bizottsághoz utasíttatik. Bemutatja továbbá Gömör-Kishont megye közönségének felterjesztését, melyben a hivatalos rendőri közlönynek a hatóságok részére ingyen leendő kiadatásának elrendelését kéri. Zámbory Antal Zemplén megyébe kebelezett darai lakosnak kérvényét, melyben a reá rótt kincstári illeték ügyének illetékes helyen való megvizsgáltatása és annak a fenálló törvények szerint való kiszabása iránt eredezik. Kiadatnak a kérvényi bizottságnak tárgyalás végett. A napirendet megelőzőleg következtek képviselő igazolások. Busbach Péter jelenti, hogy az első bíráló bizottság az Imre Aurél és Chorin Ferencz képviselők választása ellen beadott kérvényeket külkellékek hiánya miatt visszautasította s az említett képviselőket igazolta. Az elnök az említett képviselőket végleg igazoltaknak jelenti ki. (Felkiáltások balfelől: Halljuk a jegyzőkönyvet !) A gyakorlat eddig az volt, hogy ha kiválhatott a KI LESZ AZ ÖRÖKÖS ? irta BOISGOBEX. IV. Fóruméval Alfréd. — Tudatnom kell önnel, uram, kezdé a javithatlan Alfréd, a tudós hangját utánozva, hogy én egy szerény falusi házzal bírok azon kis városhoz közel, hova gyakran eljárok, még télen is, tiszta levegőt élvezni. E talpalatnyi kis birtok egy folyóvíz mellett van, mely nem elsőrendű ugyan, de azért néha igen sebes. — Alfréd! barátom! kérem! — Legyen boldog! a tárgynál vagyok. A tudós ekkép folytatá : «most is ott voltam egy hét óta, midőn szerdán este egy sürgős ügyben Párisba hívtak. Noha az idő fertelmes volt, mégis elhatároztam, hogy elmegyek a vonattal, mely kilencz óra negyvenöt perczkor indul el a monottesi állomástól.» Ah!ah! ez kezdi önt érdekelni. — Ha ez ember látta történetesen ? . . . — Ezen embernek köszönheti, ha örököl nagybátyja után. A mint a hídon ment, kétségbeesett kiáltozást hallott . . . átnézett a karján, s észrevett egy embert, felfordult ladikba kapaszkodva . . . úgy látszik szép holdvilág volt ... a ladik egy perez múlva odaütődött egyik hidoszlophoz, és eltűnt a viz alá. — De az az ostoba igen semmire való. Miért nem ugrott a vízbe, hogy megmentse a szerencsétlent, vagy legalább segélyért sietett volna. És ő csak tovább folytatta útját ? — Istenem, hát igen. Nem tud úszni és félt, hogy elmulasztja a vonatot. Futott egész az állomásig, mely háromszáz méternyire van a hídtól. A vonat már ott állt, alig tudott feljutni. Mielőtt elindultak, tudtára adta az esetet egy felügyelőnek, ki az ajtókat csukdosta, de az nem mehetett helyéről, hogy a folyót kutassa. Hallatlan lesz ez, de igy van. Pomméval meghatottan hallgatott. Sajnálta nagybátyját, kit ez emberek talán megmenthettek volna, de egyúttal kezdte belátni a Vaurinet mester által feltalált tervezés titkát. E rosszhírű ügyvéd a szerencsétlenség első hírére, bizonyosan titkos tudakozódást vitt véghez, hogy felhasználja az adatokat, melyek tudomására jutnak; a vasúti felügyelővel is beszélhetett a dologról,, sőt talán némi kis részt is ígért neki az üzletből. — A tanúnak háza van a Beuvron partján, gondola az örökös. Az állomás emberei bizonyosan ismerik ... és Vaurinet mester felszólitja a tanúskodásra, a mint írást kap tőlem egy kerek összegre a hagyatékból. De most már semmi szükségem többé a ficzkóra. — Nos mit szól elbeszélésemhez? mondá Alfréd. Kételkedik, hogy nagybátyja életben volt, fél órával a szerencsétlenség után ? — Nem .. . noha a czigány azt mondta, hogy azonnal eltűnt, amint a hajó elsülyedt. — A czigány hazudott, vagy rosszul látott... ha az ember vízbe esik, még egyszer feljő a víz színére, s abba kamaszkodik, amibe lehet. . . nagybátyja bizonyosan a felfordult hajóba kapaszkodott, s az ár együtt vitte el őket . . . talán mégis szabadult volna, ha a hídoszlophoz nem ütődik. De bármint legyen is, azt nem lehet feltenni, hogy az én tudósom találta ki e történetet, melynem válik becsületére. Ha valaki ily gyáván viseli magát, nem szokott vele dicsekedni. — Az igaz ... de megkérdezhette volna nevét. — Rá sem gondoltam. Képzelheti, ha tudtam volna, hogy nagybátyjáról van szó . . . de mikor Párisban vagyok, úgy rendezkedem, hogy kapjak levelet La Germoniéreből, az öreg elbeszélése pedig nem érdekelt. Csak azért hallgattam rá, mert kiejtése mulattatott; csodálom, hogy emlékszem arra a mit beszélt. — Hogyan talájuk fel azt az embert? — Az nem lesz nehéz. — Megismerné ? — Oh! egy mértföldnyiről. Az olyan fejek, mint az övé, ritkák. — Jó! de hát hol van ? — Otthon, azon talpalatnyi földön, melyre el szokott jönni még télen is, falusi tiszta levegőt színi. Elfelejtettem önnek mondani, hogy a monettesi állomásnál szállt le. — Tehát oda megyek, mondá élénken Pomméval. — Menjünk oda, ha akarja barátom, azt gondolom, nem érdemli a fáradságot, mert azt is elfelejtettem hozzátenni, hogy az a tiszteletreméltó tudós visszajött ide, csupán azért, hogy tudakozódjék a vízbefult felől, akit akkor elhagyott amiatt, hogy a vonatot el ne mulassza, és bőrét ne koczkáztassa. Kinyilatkoztatta, hogy hites vallomást akar tenni az arégi törvényszék előtt, és gondolhatja, hogy nem mulasztand el ily szép alkalmat magáról beszéltetni, s magát minél fontosabbá tenni. Nem lennék meglepve, ha elmenne még ma a polgármesterhez, az alpréserhez, az ügyészhez is, és mindazokhoz, kik még következnek. Azt hiszi bűn követtetett el, és azon örömért, hogy nevét láthassa a törvényszéki lapban, kétszáz mértföldnyire is elmenne. Az örökös újjászületett a remény által. Ha ez így van , ügye meg lesz nyerve a törvényszék előtt, és La Germoniéreben. A vagyon, mely már majdnem kisiklott kezei közül, ismét az övé, köszönet egy szerencsés véletlennek. Most már egész biztossággal felhasználhatja a Germaine által adott engedélyt. Egy pillanatig arra gondolt, hogy mindamellett 29 (Folytatás.)