Egyetértés, 1884. november (18. évfolyam, 302-330. szám)

1884-11-23 / 323. szám

1884 . EGYETÉRTÉS, VASÁRNAP,­ NOVEMBER 23. Róma, nov. 22. (Az «Egyetért­s» távirata.) Mint az «Italie* állítja, Giardini tábornok a neki felajánlott szenátusi elnökséget nem fogadta el. Róma, nov. 22. (Az «Egyetértés» tudó­ itójának táv­irata.) Sbarbaro tanár, kit zsarolás miatt le akartak tartóztatni, megszökött. (N. Fr. Pr.) Róma, nov. 22. Durando tábornok, volt had­ügyminiszter, Tecch­i helyébe a szenátus elnökévé fog kineveztetni. A királyi család holnapi megérke­zése alkalmából a lakosság nagyszerű tüntetésre készül. Róma, nov. 22. (Az «Egyetértés<> tudósítójának távirata.) A Vatikánból tegnap az Osservatore kom­münikéjével azonos jegyzéket küldtek az orosz kor­mánynak. A jegyzék hangja igen békítő s kifejezi a pápának azt az óhajtását, hogy a Vatikán és Orosz­ország kölcsönös jó viszonyát ne zavarják meg a téves hírlapi jelentések. (N. Fr. Pr.) Páris, nov. 22. (Az «Egyetértés» távirata.) Teg­nap itt liga alakult a kenyér és hús megdrágulása ellen. A liga elnökéül Léon Sayt választották. Paris, nov. 22. A képviselőház mai ülésén Tirard miniszter több szónok támadására válaszolt és kijelenti, hogy a költségvetésre nézve tett kifogások túlzottak, mert az egyensúly tényleges alapokra van fektetve. A miniszter kinyilatkoztatta, hogy az italokat adó alá vonja a gyorsvonatokkal való szállítások adóját pedig csök­kenteni fo­gja. Végül kinyilatkoztatá a minszter, hogy az ország jövedelem-forrásaihoz teljes bizalma van. Páris, nov. 22. (Az «Egyetértés» távirata.) A diplomácziai akták gyűjteményében, mely ma kerül szétosztásra, Jules Ferry a külügyi politikát és Fran­­cziaország jelenlegi helyzetét következőkben foglalja össze. A második operáczió czélja Formosa. A khi­­naiak Relung elfoglalásával szemben nem marad­hatnak közömbösek. Tonkingban a helyzet kedvező és minden eshetőséggel szemben biztosítva van. Általános diplomácziai szempontból Ferry kijelenti, hogy Európában teljes nyugalom uralkodik és a há­rom császártalálkozás következtében a béke hosszú időre biztosítva van.Csak két kérdés forog fönn: Egyip­tom és Tanking. Egyiptomot illetőleg Francziaor­­szág Európával, névleg Németországgal, Ausztriá­val és Oroszországgal tart. A­mi Khinát illeti, Fran­­cziaország Németországtól, az Egyesült-Államoktól és Angliától jó­indulatu semlegesség bizonyságait nyerte. A berlini konferenczia czélját kizárólag a nyugat-afrikai viszonyok rendezése képezi Az egyezség uj biztosítéka a békének. Amerika kész­séggel fölajánlotta közbenjárását a franczia-khinai viszály elintézésére, mit azonban visszautasítottak. Németország sohasem ajánlkozott közbenjárásra és nem is kéretett föl ilyenre. Hasonlókép Anglia, mel­­­lyel azonban bizalmas magyarázatokat közöltek. For­mosa elzárását illetőleg Angliával több jegyzéket váltottak, mely elismerte az elzárolás jogosultságát, de azt kérdezte, vajjon az elzárás háborúüzenetnek tekinthető-e és ez a többi hatalmakat semlegességi nyilatkozatra kötelezi-e. Francziaország azt vála­szolta, hogy csak békés elzárás forog szóban, hasonló ahhoz, melyet 1827-ben foganatosítottak Görögor­szág partjain. Angliával e részben teljes egyetértés jött létre. Francziaország nyílt tengeren levő ha­jókra nem fog hajszát indítani, de nem is fogja azo­kat vizsgálat alá vonni, a franczia hajók azonban fenékbe fútják mindama hajókat, melyek elzárolt ki­kötő felé közelednek. A franczia hajóraj élelmezése teljesen biztosítva van. A jelenlegi állapot többre becsülhető nyíltan kijelentett háborúnál, mivel al­kalmat nyújt arra, hogy az alkudozásokat bármely pillanatban megkezdjék. A semlegesekre nézve e helyzet semmiféle nehézséggel nem jár. Még Anglia is barátságos magatartást tanúsít. A kártérítési kérdésre vonatkozólag Formosa megszállása és megerődítése által Rhinát kényszeríteni lehetne a kártérítés elvének elismerésére. A pénz helyett azonban Kelung bányáinak kihasználását és Tam­­szui vámbevételeit lehetne húsz évre szerződésileg kikötni. Páris, nov. 22 A tonkingi ügy tárgyalására ki­küldött bizottság jegyzőkönyveit ma osztották szét. Páris, nov. 22. A tunkingi­ ügy tárgya­lására kiküldött bizottság jegyzőkönyve sze­rint Ferry miniszterelnök a bizottság e hó 6-iki ülésében kijelente, hogy a tonkingi ügyre vonatkozólag a hatalmakkal nem tör­tént jegyzékváltás, hanem csak kölcsönös bi­zalmas és barátságos fejtegetések voltak. Né­metország közbenjárása sem nem követett, sem nem ajánltatott fel. Angolországhoz sem­miféle felszólítás sem intéztetett. A minisz­terelnöknek más közlendője nincs. Maze kép­viselő kérdést intézett a miniszterelnökhöz, miként remél Khina fölött győzedelmeskedni? Ferry miniszterelnök erre azt válaszolta: Akként, hogy Formosa szigetén maradunk és ott megerősítjük magunkat. Khina a japánia­­kat sem tűrte meg Formosa szigetén, annál kevésbé fog minket megtűrni. A­mi a kár­pótlást illeti, erre nézve van aequivalens. Khina pl. a ke-lungi bányákat és a tam-szuni vámhivatalokat engedhetné át részünkre 15 vagy 20 esztendőre. Mindamellett katonai és politikai szempontból jónak tartjuk, hogy a­nélkül, hogy Tonkingból és Formosa szigeté­ről kimozdulnánk, helyőrségeinket megerő­sítsük. Páris, nov. 22. Mint Courbet tengernagy táviratozza, 400 franczia katona szétrombolta a khinaiak védműveit a Kelungból Tam­­szuiba vivő uton. Páris, nov. 22. A Courbet tengernagy által táv­iratilag jelentett hadművelet e hó 14-ikén ment végbe. A hadművelet alkalmával három franczia katona könnyű sebet kapott. Algierban és Filippe­­villeben ma 2000 katona szállt hajóra, kik Ton­kin­ba mennek. A jövő héten még 2000 ember fog elindulni. Jr térvár, nov. 22. A «Journal de St.-Peters­­bourg» írja: A német birodalmi gyűlés megnyitása alkalmával tartott trónbeszéd újabb ünnepélyes ki­fejezést adott a béke és egyetértés politikájának, mely a skierniewicei találkozás alkalmával újabb szentesítést nyert. Oly szavakkal tette ezt, melyek­nek belső becsét még emeli annak személyisége, ki azokat mondta; mert a tiszteletreméltó Vilmos császár volt az, ki a skierniewicei találkozás ered­ményét abban összegezte, hogy azon barátságot, mely őt Oroszország és Ausztria-Magyarország ural­kodóival összefűzi, hosszú időre minden támadás ellen biztosítottnak tekintheti. Pétervár, nov. 22. (Az «Egyetértés» távirata.) Kron­stadt, és Pétervár közt megszakadt a közlekedés. Kron­stadt nagy jégtömegekkel van körülvéve. A hajózás meg­büntetése küszöbön van. Lisszabon, nov. 22. (Az «Egyetértés» távirata.) A Vatikán arról értesítette az itteni kabinetet,hogy az 1595. évben szervezett kongói püspökséget, me­lyet később vikariátussá változtatott át, ismét helyre akarja állítani úgy, hogy székhelye vagy Luandában vagy San Salvadoréban lesz. Hamburg, nov. 22. (Az «Egyetértés» tudósítójának távirata.) Guayaquilából érke­zett hírek szerint lázadás tört ki ott Alfaro tábornok vezetése alatt. Manabe és Esmeralda tartományokat elfoglalták a fölkelők. (N. Fr. Presse.) Belgrád, nov. 22. (Az «Egyetértés» távirata.) Pol. Corr. Deczember havában egybehívják ugyan a skupstinát, de csakhamar föl is oszlatják. A tu­lajdonképi szesszió csak 1885. márczius derekán kezdődik. London, nov. 22. (Az «Egyetértés» távirata.) Az alsóház 145 szavazattal 71 ellenében elvetette Labouchere indítványát. Gladstone ellenezte az in­dítványt s azt mondta, hogy a felsőház mellőzése esetén a lordok más módon érvényesíthetnék befo­lyásukat. Ezen kívül az indítvány most, mikor a fel­­sőháztól az okosság és előzékenység tényét követe­lik, időszerűtlen. A radikálisok és karnellisták a kisebbséget képezték. London, nov. 22. (Az «Egyetértés» táv­irata.) A Daily News-nak jelentik tegnapi ke­lettel Dongóidból. Hiteles értesülések szerint Gordon egy ellenséges ágyúüteget foglalt el. A másdi 500 híve Gordonhoz csatlakozott. A Daily Telegraph-nak jelentik Szuakimból teg­napi kelettel, hogy Berbert újra megszállották a felkelők. London, nov. 22. Mint a Reuter-ügynökségnek Tien-Csinből tegnapi kelettel jelentik, Dzeng­mar­quis a hadügyi hivatal első al­elnökévé nevezte­tett ki. Alexandria, nov. 22. (Az «Egyetértés» tudósítójának távirata.) Zohrab egyiptomi ezredest Wolseley főparancsnok rendkívüli szárnysegédévé nevezték ki. Abd*el-Kader Husszein szuakimi kadi a felkelőkhöz csatla­kozott. Megbízható kémek jelentései szerint egy volt egyiptomi tiszt parancsnoksága alatt 4000 kipróbált kordováni vadász áll. — A megvásárolt tevék rosszasága miatt sok bajjal jár az egyiptomi gyalogság fölszerelése. Athén, nov. 22. (Az «Egyetértés» távirata.) P. C.: Kálnoky grófnak a delegácziók előtt tett nyi­latkozatai nagyon jó hatást tettek itt, s a görög la­pok pártkülönbség nélkül igen rokonszenvesen ír­nak Ausztria-Magyarországról. A Kongó-konferenczia, Berlin, nov. 22. (Az «Egyetértés» távirata.) A német-angol viszonyok némileg ismét zavarosab­bakká váltak. Bismarcknak egy Granvillehez inté­zett sürgönye a Kongo-konferencziára vonatkozólag, mely a legújabb angol kékkönyvben jelent meg, Bismarck csalódásának ad kifejezést a fölött, hogy nem kapott határozott választ a konferencziára való meghívást illetőleg, mi­nt abba a h itbe ejtő, hogy az angol kormány szándékosan akarja előidézni az elhalasztást. Berlin, nov. 22. (Az «Egyetértés# távirata.) A Kongo-k­­om elismerésével Németország azt a kö­telezettséget vállalta el, melynél fogva azon kell lennie, hogy a többi hatalmak is elismerjék és hogy a társaság az alsó Kongóra is kiterjesztessék. Azt mondják, hogy a jelentés, melyet Stanley a Kongo­­konferenczia albizottságához intézett, igen világos, meggyőző és Portugália igényeit teljesen megszün­tető ismertetés. Angol nagykereskedők, a­kiknek Kameruniban birtokaik vannak, ideérkeztek, hogy — valószínűleg az angol kormány buzdítására — a Kamerunira vonatkozó brit igényeket érvényesítsék. Berlin, nov. 22. (Az »Egyetértés# távirata.) Pol. Corr. A portugál meghatalmazottak nagy elő­zékenységet tanúsítanak a Kongó-konferenczián s beavatott körökben teljesen fölöslegesnek tartják a lapoknak azt az aggodalmát, hogy Portugália meg­bízottai hátat fordítanak a konferencziának, Portu­gália átlátta végre, hogy tágítania kell. Berlin, nov. 22. A nyugat-afrikai ügyben ös­­­szehívott konferenczia által kiküldött bizottság mai ülésében nem hallgatott ki újabb szakértőket. Az ülésben az észak-ameri­ai Egyesült­ Államok kép­viselője, Kasson tett javaslatokat a Kongó-vidéki határrendezés tárgyában, mely a konferenczia fel­adata. A legközelebbi ülés hétfőn lesz. A KOLERA. Páris, nov. 22. A tegnapi nap folyamán Paris­ban összesen 26 és éjféltől ma délig 7 ember halt meg kolerában. Páris, nov. 22. A mai nap folyamán, esti 6 óráig, Párisban 18 ember halt meg kolerában. — Oránból két halálesetet jelentenek. Páris, nov. 22. A tudományos akadémia elnöke táv­iratot intézett a braziliai császárhoz, melyben a franczia gyártmányoknak Braziliába való bevitelét feltétlenül el­tiltó rendeletnek visszavonását kéri, mert kibocsátására a Párisban kitört kolera elfogadható okul nem szol­­gál az. ____________________________________ KÖZGAZDASÁG. Béva, nov. 22. (Az «Egyetértés» távirata.) Az osz­trák hitelintézet az osztrák kormánytól átvett 13 millió forintnyi törlesztési papirjáradék eladását befe­jezte. Ez az 1884-iki törlesztési járadék volt. Bécs, nov. 22. (Az «Egyetértés» tudósitójának táv­irata.) A gácsországi általános tartományi bank az állami vasutakkal egyezményt kötött, mely szerint a gácsországi államvasutak pénzügyet a nevezett intézet fogja ellátni. Bécs, nov. 22. (Az «Egyetértés» tudósítójának táv­irata ) Az osztrák tartományi bank elvállalta a vin­­kovczei-bácskai magyar államvasut építését és a síne­ket az alpesi bányatársaság fogja szállítani. Berlin, nov. 22. (Az «Egyetértés» tudósitójának táv­irata.) A Vossiche Zrt.-nak pénzügyi körökből vett az a hire, hogy a kormány nyugtatvány-adóra vonat­kozólag tett javaslatot valótlan. — A Kfat. Ztg. jelenti hogy a kormány nem idegenkedik a börze­adó általá­nosításától. A tavasi adójavaslatot a kormány nem nyújtja be ismét. Páris, nov. 22. A minisztertanács elhalasztotta a határozathozatalt a gabonavám emelésének nagy­sága tárgyában. Páris,, nov. 22. Az 1889. évben rendezendő világ­kiállítás helye még nincs meghatározva, de valószínű, hogy e czélra a Marsmező a Tr caderoval fog kijelöl­tetni, bevonván ép úgy mint 1878-ban az «Esplanades des Invalides»-t és a «Palais d‘in­dustrie»-t is. Belgrad, nov. 22. (Az «Egyetértés» távirata.) Pol. Corr. A belgrád-nisi vonalat jelenleg egy franczia mérnökökből alakult bizottság vizsgálja, hogy megszűn­te­se a forgalom hiányait. Athén, nov. 22. (Az «Egyetértés» tudósítójának táv­irata.) Az athén-zalonikai vasút tervet olasz részről élénk erkölcsi támogatásban lé­tesítik. Páris, nov. 22. (Az «Egyetértés» tudósítójának távirata.) J Boulevard-forgalom: 9 ó. 45 perez. 3 százalékos franczia járadék 78.90, 41­­» százalékos franczia járadék 108.48, olasz járadék 97.40, otto­­mán bank 594.­­, török dohány-részvény —.—. Szilárd. ÜZLETI 11ETI SZEMLE. l­eö­rés*. Ga bonaü­zlet. (Az «Egyetértés» tudósítása.) A lefolyt hét a kedvező hideg időjárásunk volt kemény fagyokkal és meglehetősen erős havazással, melyben a vetések óvó takarói nyertek a tél esetleges viszont­­ságai ellen. A kedvező időjárásnak kell tulajdonítani azt is, hogy a különféle kártékony rovarok és mezei egerek miatti pa­naszok megszűntek. A gabonaüzlet e héten is vontatott maradt, az irány leginkább nyugodt volt s az árak nem igen alteráltattak. Búza. A felhozatal e héten is elég bő volt s m­jd­­nem ugyanoly mennyiséget ért el, mint az előző hé­tn, minek következtében a kínálat is elég nagy volt. Tekin­tettel erre a malmok tartózkodtak és árengedményeket követeltek, mely kívánságokat azonban a tulajdonosok, miután a kemény időjárás miatt a hajózás beszüntetése van kilátásban, nem igen voltak hajlandók teljesíteni. A hét első felében összesen 5 krajczárral csökkentek az árak, de a hét második felében, midőn az idő­járás mindinkább téliessé kezdett válni, az árak meg­szűntek esni, az egész veszteséget azonban még­sem lehetett kipótolni. A heti forgalo­m mintegy 100,000 mé­ter mázsára rúgott s az árak igen csendes irány mellett meglehetősen változatlanok maradtak az előző heti zár­lati árakhoz képest. ■ Rozs csekély felhozatal, gyenge kínálat, mérsékelt vé­telkedv és szilárd irány mellett mintegy 5000 mmázsa adatott el teljesen változatlan árakon. Végül jegyeztetett 6.80—7 írtig, készpénzfizetés mellett, métermázsánkint, minőség szerint. Árpa e héten kevesebb hozatott fel a­­ piaczra, minek köve­­keztében a kínálat is gyengébb volt. A fogyasztás kedvező vételkedvet tanúsítván, az irány megszilárdult és mintegy 15,000 mm. takarmányárpa adatott el és pedig alárendelt­ebb áru 6—6.25 írtig, jobb minőségű 6.75 írtig. Középszerű és finomabb árpából mintegy 10000 mmázsa kelt el, előbbi 7—7.50 f­rig, utóbbi 8—8.50 írtig mmázsán­­kint. Egészben véve tehát az árak változatlanul szil­idak maradtak s csak eg­es esetekben emelkedtek néhány kr­ij­­czárral. Végül jegyeztetett: takarmányárpa 6.50—6.75 frtig, malát­aár­pa 7—7.50 frtig, serfőzdéi 8—8.50 fo­rintig, készpénfizetés mellett, métermázsánkint, minőség szerint. Tengeri csekély felhozatal, gyenge és elégtelen kíná­lat, a fogyasztás által tanúsított kedvező verelkedv, va­lamint szilárd és emelkedő irány mellett mint­ey 8000 mmázsa adatott el, mi mellett az árak 15 krajczárral emelkedtek. Végül jegyeztetett: 7.15—7.25 ínig, kész­pénz fizetés mellett, métermázsánkint, minőség szerint. A piaczra érkezett kis uj tengeri­ szállitmányok 5.30— 5.45 friter gyorsan elkeltek. Zab kevés hozatott fel, minél fogva a kinálat gyenge maradt. A fogyasztás kedvező vételkedvet tanúsított, mi­nek következtében az irány megszilárdult s mintegy 4000 mmázsa adatott el, mi mellett az árak 5—10 kraj­­czára.l javultak s végül jegyeztetett: kereskedelmi zab 6.20—6.45 frtig, finom fehér áru 6.50—6.65 frtig kész­­pénzfizetés mel­ett mmázsánkint minőség szerint. Repoze e héten is nyugodt irányt követett s a for­galom változatlan árak mellett néhány kis tételre szo­rítkozott .­­határidőüzletben a lefolyt héten csak mérsékelt volt a forgalom. Bur a határidők túlnyomókig csendesek és inkább lanyhák­ voltak , és jelentékenyebb árváltozás sem fordult elő, ellenben tengeri határidők különösen kedveltek voltak és árai is meglehetősen emelkedtek. Zárthatáridők a hét végével szintén­ felette szilárdak voltak és szintén áremelkedéssel zárulnak. A lefolyt heti nevezetesebb árhullámzások a következők : Szokványbuza tavaszra indult 8.27 frton, lany­hult azután 8.22 frtig, ezután megszilárdult és 8.29 frtig emelkedett, végül ismét lanyhult 8.26 frtig és zá­rul lanyhán 8.25—8.27 frton. —­­Szokványbúza őszre indult 8.83 frton, esett 8.80 frtig, javult ismét 8­83 frtig és zárul csendesen 8.82—8.84 frton. — Heti forgalom mindkét búza határidőben mintegy 150,000 mm. Tengeri május—júniusra indult 5­88 frton és emel­kedett többszörös kisebb ingadozások között 6 frtig, vé­gül 5.98 frtra gyengült és zárul csendesen 5.96—5.98 frton. Heti forgalom mintegy 150,000 mm. Szokványzab tava­zni indult 6.73 frton, gyengült 6.70 frtig, végül megszilárdult és emelkedett 6.78 frtig, zárul szilárdan 6.76—6.78 frton. Heti forgalom mintegy 25.000 mm. Káposztarepere augusztus—szeptemberre nehány tétel 13 frtig köttetett és zárul szilárdan 13—13V« frton. XA ftztü­zlet. (Az «Egyetértés» tudósítása.) Az üzlet ál­lása múlt héten nem igen tapasztalt változást. Mérsékelt kereslet ezúttal is volt s nevezetesen a barna fajták leg­alább is oly nagy keresletnek örvendtek, mely a folyó gyártást tökéletesen igénybe vette, a fajtákban ennek folytán a már azelőtt létezett készlethiány e héten is érezhető volt. A­mi a finom lisztnem­űeket illeti, ezekben ugyan nem igen sok újabb kötés történt, de az október havában elvállalt szállítási köt­lezettségek még most is meglehetősen foglalkoztatják a gyárosokat. Az utolsó heti árak változatlanul megmaradtak. Takarmány­­czik­­kek iránt az érdeklődés némileg csökkent, korpa azon­ban, minthogy a piaczi készlet felesleggel nem rendel­kezik, utolsó árát megtartotta. Átlag következő árak jegyeztettek a hét végén: 100 kiló után összsúly tiszta súly gyanánt helyben. Gabonaforgalom a lefolyt héten. Budapesten átszállittatott az I. cs. kir. szab. dunagőzhajózási társaság hajóival métermázsánkint: Búza 34525, Kozs 9420, Árpa 7608, Zab 20298 Tengeri 2550, Repcze —, Liszt —, Külön­ 6881 Összesen 81,282. lasztan..k. Ezen kerületi gyűléseken a küldöttek valószi* nű­leg azzal is meg fognak bízatni hogy a terület ér­dek­ét az intézetnek m­árcziusban tartandó rendes köz­gyűlésén is képviseljék, mi által akkoriban:újabb kerü­let­i gyű­lés tartása fölöslegessé válik. ** Fizetésképtelenségek. A bécsi Kreditprenverein következő fizetésképtelenségekről tesz jelentést: Buschek A. és társa vaskereskedése Bécsben, Bosser Karolina czipőraktár -tulajdonosnő Bécsben, Reichsmann keres­kedő Diakovárott, Margreiter Alajos kézmű írukereskedő Fügenben, Zasche Antal kereskedő Gabronczban, Ro­scher Ft A. Gross-Mergenth­alban, Grónay Imre Lipót kalmár Budapesten, Mayer­­ Adolf Bécsben. — nov. 22. Irt 16.80 7 0 sz. 12 3 4 5 6 16.30 8 15.60 8é 15.— 8* 14.30 9 13.60 F 12.80 G írt 12.— 11.20 9.60 7.80 6.80 4.40 4.20 nov. 16-tól Magyar kir. Osztr.-magy. Cs. kir. szab. Cs. kir.szab. össze. ' . állam- állam- déli gőzh­ajózási nov. 22-ig vaspályával vaspályával vaspályával társulat sen _______Budapestre érkezett métermázsákban Búza............. 45422 42754 1200 14440 103816 Rozs______ 5492 758 — 315 6565 Árpa—____ 7463 3303 — 1847 12613 Zab ............ 5632 1700 310 925 8567 Tengeri__ 2894 2244 200 3153 8491 Repcze__ 4212 239 — 128 4579 Liszt............. 2418 866 210 613 4107 Különfélék 31767 ] 1459 26300 53H 64827 Összesen: 105300­­ 53323­­ 28220 26722 213565­0 Budapestről elasállittatott mmázs&kban Búza______ 1476 908 100 6536 9020 Rozs_______ 389 — — 889 Árpa— ... 2488 827 100 200 3615 Zab ______ 969 — 240 — 1209 Tengeri__ 60 — — — 60 Repcze__ 2140 1987 — 18 4145 Liszt............. 13568 27909 28500 14749 84726 Különfélék 13964 ______2696 7630 270 24560 Összesen: 35054 34327 36570 21773­­ 127724 VEGYES KÖZLEMÉNYEK. * A Duna folyam dévény-duna-radványi részének zabályozásáról szóló tör­ényjavaslatot ma nyújtotta be a képviselőháznak a közlekedésügyi miniszter. A törvény­­­javaslat a követke­z három szakaszból áll: 1. §. Felha­­talmaztatik a közmunka- és közlekedési miniszter, hogy a Duna dévény-duna-radványi szakaszának a bemut­tott tervek szerinti szabályozását állam­ költségén végrehajtsa. 2. §. Ezen szabályozás legfeljebb 12 év alatt befeje­zendő és annak a felügyeleti költségekkel együtt 17.000 000 forintra előirányzott költségeiből 600.000 írt az 1885. évi állam­költségvetésbe (Beruházások 111. feje­zet 3. ezim­) a fenmaradó 16 millió 400.000 forint pedig a következő években, a szükséghez mért résztetekben az évi állam­költségvetésekbe felveendő. 3. §. Ezen törvény végrehajtásával a közmunka- és közlekedési és pénzügyi min­iszterek bízatnak meg. Budapest, 1884. nov. 21-én. B. Kemény Gábor, közmunka- és közlekedési mi­niszter. Gr. Szapáry Gyula, pénügyminiszter.­­ A vaskapu szabályozása. A közlekedésügyi mi­niszter a Vaskapu szabályozására vonatkozó tör­vényjavaslatot csak­is egy-két hét múltán fogja majd be­terjeszthetni.­­ A gazdakörből. Az «Egyetértés» tegnapelőtti számában Németh Antal ügyvéd úrtól egy nyilat­kozat jelent meg, erre nézve kötelességének tartja a gazdakör elnöksége — addig is, míg a megfelelő jegyzőkönyv hitelesíttetnék — kijelenteni, hogy a száraz tényállás nem egyéb, minthogy a kör rendes gazdájának helyettesítésére annak akadályoztatása, illetőleg jelen nem léte esetére az igazgatóság részé­ről Németh Antal ur kéretett fel. Budapest, 1884. nov. 22. Somssich Pál, elnök. KERESKEDELEM ÉS TŐZSDE. ** A magyar földhitelintézet elnökválasztó köz­gyűlése — mint írtuk — deczember 14-ikén lesz. Az alapítók gyűlése fog három jelöltet javaslatba hozni. Legtöbben sorakoznak gróf Dessewffy­ Aurél jelöltsége körül. A nagy adó-ok személyesen gyakorolják szavazati jogukat. A kisebb adósok pedig megyénként tartanak gyűléseket, a­melyeken a közgyűlésre megbízottakat rá­ BUDAPESTI ÁRU- ÉS ÉRTÉKTŐZSDE. — November 22. — Gabonatőzsde. A 6»«a­ üzlet ma csendes irányt követett. A kínálat gyenge, a vételkedv mérsékelt volt és mintegy 10,000 mm. adatott el teljesen változatlan árakon. — Egyéb gabona ni­mekben kevés üzlet volt és irány és árak tel­­jesen változatlanok maradtak. — Eladatott: Búza. Tiszavidéki 200 mm. 78.2 k. 8.27V» frt, 300 mm. 78. k. 8.25 frt, 200 mm. 78 k. 8.25 frt, 200 mm. 77.5 k. és 100 mm. 78 k. 8.20 frt, 100 mm. 77.2 k. 8.15 frt, 500 mm. 77 k. 8.15 forint, 400 mm. 76.5 k 8 frt, 100 mm. 76.5 k. 8.10 frt, 100 mm. 76 k. 7.80 frt, sárga, mind három hóra. Pestvidéki 400 mm. 77 k. 8.10 frt, 300 mm. 76.5 k. 8 frt, 200 mm. 76.5 k. 8 frt, 400 mm. 76.5 k. 8 frt, mind három hóra. Fej­érmegyei 200 mm. 77 k. 8.22V# frt, 100 mm. 74 k. 7.621/» frt, mindkettő három hóra. Tolnai 700 mm. 76.3 k. 8.10 frt, három hóra. Bajai 2100 mm. 73 k. 7.55 forint, három hóra. Észak-magyarországi 100 mm. 77 k. 7.95 frt, 100 métermázsa 77.2 k. 7.95 forint, mindkettő három hóra. Árpa 300 mm. 6.90 frt, 300 mm. 7.40 frt, mind­két fő készpénz fizetéssel. Tengeri 700 mm. 7.221/* frt, 100 mm. 7.05 frt, 500 hm­. 7.20 frt, mind készpénzfizetés mellett. Zab 800 f­­m, 6.221/@ frt, 200 mm. 6.40 frt, mind­kettő készpénzfizetés mellett. Term­ény tőzsde­ mellett csendes 10,000 mm. 8.28, 5000 mm. 5.99 Határidőü­zlet csekély forgalom irányban nyílt meg.— [Köttetett: Délelőtt. Szokványbuza tavaszra mintegy 8.29 és 8.2S­arton. Tengeri május—júniusra mintegy és 5.98 forinton. Déli tőzsde. A déli tőzsdén majd semmi forgalom irány csendes maradt. — Köztel­zt: Szokványbuza tavaszra 1000 mm. 8.27 frton. Déli 1 órakor hivatalosan zárultunk . Szokványbuza tavaszra __ _ __ _ frt 8.26 - 8.27— Tengeri május—júniusra _____________ _ 5.97 — 5.9S— Szokványzab tavaszra_ ________ * 0.74 — 6.76— Délutáni forgalom. A délutáni forgalom csekély volt és az irány ellany­hult . Köttetett: Szokványbuza tavaszra 3000 mm. 8.26 forinton. Tengeri május—júniusra 2000 mmázsa 5.98 frton. Szokványzab tavaszra 3000 mm. 7.75 és 7.78 frton. Terményekben nagyon c­ekély volt a forgalom. Szilva lanyha, boszniai zsákáru 100 darabos 10 fo­rinton köttetett. Hivatalosan felmondatott ma e hó 25-ére 980 mm. szilva. Szesz szilárd, 28—28.50, szesz-élesztő 30.50—31 fo­rintig. sem volt, az Mai hivatalos effektiv árak: Basa uj, bánsági ________ 75—80 "fa —írttól —.— írtig — s tiszavidéki ___ 75--80 "fa 7.55 » 8 25 • — »pestvidéki_______ 75—80 "fa 7.45 • 8.15 » — » feh­érmegyei___ 75—80"fa 7 45 » 8.15 » — » bácskai __ __ 75—80"fa —.— • —.— a — » észak magyarországi 76—80 ‘fa 7.35 • 7.90 • Rozs uj, ____________ 10—72 "fa 6.95 i 7.20 « Árpa a takarmány _ 60—62 "fa 6.40 » 6.75 • — »égetni való _ 62—64 "fa 6 90 » 7.90 ■­­•<— * sörfőzdéi _ _ 64—66 "fa 8.35 ■ 9.60 • Zab • __ ___ 39—41 "fa 6.21­ * 6 50 > Tengeri ó, bánsági _ 75 "fa 7.15 ■ 7.20 < » másnemű __ 78"fa 7.10 » 7.15 » Köles —"fa 6Í20 * 6.50 » Repcse uj, káposzta—. —. — *fa—.— • —.— * :—­ »‘­bánság! —1 —_ ’ — *fa —! —.— « Este 6 órakor zárulnak­. Szokványbuza tavaszra ___________ frt 8.25 — 8.27— Szokványbuza 1885. őszre __ __ Tengeri május -juniusra __ _ ______ _ 8.82 — 8.84— 5 96 — 5.98— Szokványzab tavaszra _ __ __ __ _ 6.76 — 6.78— Értéktőzsde. Kedvező külföldi esti jegyzések következtében a mai előtőz­sde szilárd irányban nyílt meg, de később a né­met császár hogylétéről érkezett kedvezőtlen jelentésekre ellanyhult. A déli tőzsdén járadékok után ismét nagy kereslet mutatkozott s különösen a magyar papirjáradék kedvel­etett, mi által az irány általában ismét megszilár­dult. Zárlat felé újból hanyatlottak az árfolyamok. Az utó- és esti tőzsdén magas külföldi jegyzésekre hausse támadt s az árfolyam rendkívül megélénkült. Az esti tőzsde a legmagasabb napi árfolyamokkal zárult. Előtőzsde: Az előtőzsde szilárd irányban nyílt meg, de később a német császár balesetéről érkezett jelentésre és a new­­yorki váltóárfolyam rosszabbulására lanyhult. — Oszt­rák hitelrészvény 296.75—295.80 közt ingadozván, maradt 295 90 pénz, magyar hitelbank 299—298 50, magyar 4 százalékos aranyjáradék 94 80—94.72$, magyar papírjá­radék 90—89.95, magyar jelzálog hitelbank 111-en köt­­tetett. A déli tőzsde szilárdan nyílt meg, de később ismét lanyhult. A forgalom magyar­ papírjáradékban élénk volt. Helyi értékek csekély figyelemben részesültek. Osztrák hitelrészvény 295.70—296.60 közt ingadozván, maradt 295.70 pénz, magyar hitelbank 299-től 299.75-ig vé­telien, maradt 299 pénz, magyar leszámítoló és pénz­váltóban« 87-en, magyar jelzálog hitelbank 110.75-től l­QVs-ig köttettek. Befektetési értékek közül eladattak: magyar 4»/o-os aranyjáradék 94.75-től 94.80-ig, magyar papirjáradék 90-tól 90.15-ig, tiszai sorsjegyek 116-on. Más értékek közül: erd lyi vasút 179-től 179.25-ig, ri­ma-murányi vasmű 105.25-ön vézetett. Valuták és váltók valamivel szilárdabbak. 1 óra 30 perczkor zárulnak. Osztrák hitelrészvény 295.70—295.80, magyar hitelbank 299—299.50, magyar 4 °/o-os arányjáradék 94.75—94.80, magyar papirjára­dék 90.05-90.10. Praemiumüzlet. Osztrák hitelrészvény holnapra 2.50 —3.75 frt, nyolcz napra 7—7.50 frt Utótőzsde. Az utótőzsdén minden téren hausse uralkodott. Osztrák hitelrészvény 296.20 299.30 közt ingadozván, maradt 29. 30 pénz, magyar hitelbank 302.25-ig emelkedvén, maradt egy pénz, magyar 4 °/o-os aranyjáradék 94.725-ről 95-ig emelkedvén, maradt 94.95 pénz, magyar papirjá­radék 90.12$—90.35 közt áruitatván, maradt 90.30 pénz, magyar leszámítoló és pénzváltó bank 87V«-on, magyar jelzálog hitelbank 111-en köttetett. 5 órakor zárulnak: Osztrák hitelrészvény 299.30— —299.40, magyar hitelbank 302.25 —302.50, magyar négyszázalékos aranyjáradék 94.95—95, magyar papír­járadék 90.30—90.35. Esti tőzsde. Az utótőzsde szintén megtartotta a szilárd irányt és csak a négyszázalékos aranyjáradék gyengült kissé zárlat felé. Osztrák hitelrészvény 299.40 —300.20 közt inga­dozván, maradt 299.80 pénz, magyar hitelbank 303— 302.75 közt váltakozott és maradt 302.75 pénz, magyar 4#/o-os aranyjáradék 94.87$-tól 95-ig vétetvén, maradt 94.871/« pénz, magyar papirjáradék 90.25-től 90.30-ig, magyar leszámítoló és pénzváltóbank 87V £-on köttetett. 6 órakor zárulnak: Osztrák hitelrészvény 299.80— 299.90, magyar hitelbank 302.75—303, magyar 4 °/o-os aranyjáradék 94.87Va—94.90, magyar papirjáradék 90.25 -90.30. Felszámitolási árfolyamok. Sertéskereskedelmi csarnok. Kőbánya, nov. 22. Az üzlet változatlan. Magyar urasági, öreg, nehéz 44—45 frt, fiatal, nehéz 46—47 frt, fiatal, közép 46—47 frt, könnyű 46—47 frt. Szedett neh. —------frt, közép 43$—451/« frt, könnyű 44—46 frt. Ro­mániai átmeneti, bakonyi nehéz —.—.— (orint, át­meneti közép —.—.— frt. átmeneti könnyű —.----­forint, eredeti nehéz —.— frt, átmeneti közép —.— frt. — Szerbiai uanez — —■ [UNK] forint, közöp —----­Déli tőzsde. , Budapest-Kőbányán. Magy. 4<>/o aranyjárad___—.— » 5»/o papirjáradék —.— * általános hitelb. 299.— » pénzv.éslesz.bank —.— Tiszai és szegedi kölcsön —.— Magy. jelzálogbank __ —.— Osztrák hitelintézet 296. Angol-osztrák bank — állami vasút __ Déli vasút _ „ Török bírod, dohány__ Rima-Murányi __ __ forint, könnyű —----- frt. tlizo 1 éves élősúlyban H» 30 — 35, hízó két éves élősúlyban 4«/o 30$—36 frt. 1 éves hízó a vasútról mázsásvá--------- Az árak hizlalt ser­téseknél páronként 45 kilós és 4 százalékos lev­nással kilogram­monkint értendők. Makkos sertés, élősúlyban (fYo-os levonással) 34—36 fit. hon áma és szerbiai sér­tések, melyek mint átmenetelek adattak el. vevőn 3 pá­ronkét 3 aranyban vám fejében megtéríttetnek. BÉCSI ÉRTÉKTŐZSDE. Előtőzsde. .. ®*.* ,n?v. (^z ‘Egyetértés» távirata.) A mai elő­­tőzsde üzlettelen volt, a sp­ekuláczió, miután a newyorki sterlingárfolyam ismét esett, semmi kedvet sem muta­tott a tevékenységre. Kivételt csak a járadékok és vasúti értékek képeztek, melyek határozott szilárd irányt követ­tek s gyakrabban jöttek forgalomba. A coulissa-értékek ellenben ma alacsonyabb árfolyamokat értek el és nem ingadoztak. Az osztrák déli vasút értékei drágábban kí­náltattak. Valuták szi­árdabb irányt követtek. 11 órakor zárulnak . Osztrák hitelrészvény 295.50, magyar hitelbank 298.25, osztrák tartományi bank 104.60, bécsi ban­kegye­ület 105.90, osztrák-magyar ál­­lamv ^ut 301.70, déli vasút 148, májusi járadék 81.45, magyar 4 százalékos arany járadék 94.77, húsz frankos arany 9.71%/a. Déli tőzsde. A déli tőzsde kedvező magatartásban szilárdan tartott árfolyamok­kal nyílt meg. — Jegyeznek: Osztrák hitel­­részvény 295.75, magyar hitelbank 298.75, angol­­osztrák bank 105.50, unic­ bank 89.30, osztrák tartomá­nyi bank 104.60, bankegyesület 105.90, osztrák-magyar államvasút 302.30, déli vasút 148, Károly­ Lajos vasút 271.50, májusi járadék 81.45, magyar 11. százalékos aranyjáradék 94.75, német birodalmi márka 60­05. Az üzlet kedvezően és határozottan szilárd irányban fejlődött ki, mi mellett különösen a járadékok és vasúti értékek kedveltettek. Coulissa-értékek szintén nagyobb figyelemben részesültek. Valuták és váltók keveset vál­toztak, 2 órakor zárulnak. Osztrák hitelrészvény 297.30, angol-osztrák bank 105.50, uniobank 89.60, bankegye­sület 105.80, magyar hitelbank 299.75, osztrák-ma­gyar államvasut 302.50, Károly Lajos vasút 271.20, gőzhajózási részvények 532, Lloyd részvények 572, észak-nyugati vasút 175.75, elbavölgyi vasut 180.—, tramway 212.25, déli vasút 148.—, osztrák papírjára­­dék 81.55, osztrák aranyjáradék 10. 10, magyar 4 százalékos aranyjáradék 94.87, 1864-ik sorsjegyek 173.50, bécsi városi sorsjegy 124.50, busz frankos arany 9.72$, német birodalmi márka 60, magyar pa­­pírjáradék 90.12, Hausse arra a hírre, hogy V­­ein­­rich-féle czukor készletek eladattak. Béva, nov. 22. (Magyar értékek hivatalos zász­­lata.) Magy. földtehermentesités kötvények 100.75. Er­délyi földtehermentesitési kötvények 100.75, 5­ °/» magyar földh. int. záloglevél 101.75. Erdélyi vasut 178.75. Ma­gyar keleti vasut 105.60. Magyar ny. k. sorsjegy 116 90. Szölüdézsmaváltsági kötvények 98.—, tíz/o aranyjáradék 123.40. Tiszavölgyi sorsjegy 115.90. Magyar 4>/o-os aranyjáradék 94.87. Magyar vasúti kölcsön 194.—. Ma­gyar hitelbank 299.50, északkeleti vasút 168.75 Alföldi vasút 181.50. Magyar Keleti vasúti elsőbbség 97.90, T szav. vasut-részvény 250.75. Magy. lesz. és vál.ab. részv. 86.50, Kassa-oderbergi vasút 150.75. Magyar pa­pirjáradék 96.10. Dohány-részvények —.— Bécs, nov. 22. (Osztrák értékek hivatalos zár­lata.) Osztrák h­itelrészvény 297.30 Déli vasút 148.—, 41/6-os aranyjáradél 104.—. Váltó Londonra 122.70 Ká­­roly:Lajos vasút 271.25, 1864-es sorsf. 173.50, 1860-as sorsjegy _135.—­, török sorsf. 21.50, Angol-osztrák bank­i részv. 105.50, 4.2»/o-os ezüstjáradék 82.70, osztr. államv. részv. 302 50, 20 frankos 9.72V ®, 4.2%-os papirjáradék 81.55, osztr. hitelsorsjegy. 179.—, osztr.-magyar bank­­részv. 8.72, cs. k. arany 5.76, német bankváltók 60.—. Szilárd. EBtl tőzsde, Bécs, nov. 22. (Az «Egyetértés» tudósítójának távirata.) Erőst tett fedezési vásárlásokra és magasabb berlini jegyzésekre osztrák hitelrészvény újabb lendületet nyert. Járadékok élénk forgalom mellett jelentékenyen emel­kedtek.— Jegyeznek: Osztrák hitelrészvény 298.70— 299.75, magyar hitelbank 301—302.75, uniobank 90—90.25, bank-egyesület 106—106.10, osztrák tarto­mányi bank 105.50—105­ 90, osztrák földhitelintézet 228 —228.25, tramway 212.40—212.50, osztrák-magyar ál­­lamvasút 302.150—302.90, Károly­ Lajos vasút 271.75, déli vasút 148—148 10, kassa-oderbergi vasút 151, északkeleti vasút 169, Rudolf vasút 182—182.60, duna-drávai vasút 178.50, alpesi bánya társ. 51.40 —51.50, májusi járadék 81.57$—81.60, magyar négy­százalékos aranyjáradék 94.92$—95, magyar papírjáradék 90.20—90 35, m­agyar nyeremény kölcsön 117.10, tiszavidéki sorsjegy 116. 5 óra 30 perczkor zárulnak. Osztr­ák hitelrész­vény 299.40, magyar hitelbank 302.25, an ol-osztr. bank 105.75, osztrák tartományi bank 105.80, osz­trák-magyar államvasut 302.50, elbavölgyi vasut 180.25, májusi járadé­k 81.57­, magyar 4 százalékos arany­járadék 94.95, húsz frankos arany 9.72, német biro­dalmi márka 60—60.05. Az esti tőzsde zárlata után jegyez: Osztrák hitel­részvény 299.10 után 299.30, oszt­rák-ma­gyar állam­vasut 302.70, magyar 4 százalékos aranyjára­dék 94.95. Az esti magánforgalomban jegyeznek: Osztrák hitelrészvény 299.10 után 299.40, török do­hányrészv­ény 127.50, magyar 4 százalékos aranyjáradék 94.97. Praemiumüzlet a bécsi értéktőzsdén. Bécs, nov. 22. (Az «Egyetértés» tudósítójának táv­irata.) A díjtételek alig változtak. Osztrák hitelrészvény holnapra 2l­s—3 frt, nyolcz napra 63/«—71/« frt, egy hóra 14—141/a frt, három hóra 26/a—27$ frt, osztrák­magyar államvasut egy hóra 9—10 frt, Károly­ Lajos vasút egy hóra 8—9 forint, déli vasút egy hóra 6*/a—7 forint, magyar 4ah-os aranyjáradék egy hóra 18/a— 23/« száza­ék, három hóra 23/a—3 százalék. Magánkam­atláb: Első helyi váltóra 3‘/a—33/« százalék, távolabbi látra és telepített váltóra 4—41/« százalék. BÉCSI GABONATŐZSDE, Bécs, nov. 22. (Az «Egyetértés» tudósitójának táv­irata.) A mai heti tőzsdén búzában jó kinálat és meglehe­tősen élénk vételkedv mellett a kivitelre terjedelmes volt a forgalom és több mint 20,000 mm. adatott el finom és középfinom fajokból. Minden egyéb czikkben rendkívül csekély volt a forgalom, mert fogyasztók általán tartóz­kodók és Csehország részére is keveset vásároltak. Búza változatlan. Rozs szilárdan tartott. Árpa változatlan. Tengeri szilárdabb, Zab 5—10 krral drágább. — El­­adatott: Búza: Szerém­i 2600 mm. 72,5 k. 7.80 frt Bécs; bácskai 1250 mm. 74 k. 7.75 frt Győr; mokrini 1000 mm. 77 k. 8.95 frt Trautmansdorf: perjámosi 500 mm. 78 k. 9.30 frt St.­Pollen: északmagyaror­­szági 400 mm. 79 k. 8.15 frt Surány, 300 mm. leg­jobb 82 k. 8.50 frt Érsekújvár, 500 mm. 78 k. 8 frt Nag­szombat, 500 mm. 79 k. 8.25 frt Szempcz ; déli vasut-vidéki 500 mm. 76.5 k. 7.70 frt Szombathely; marchfeldi 500 mm. 78.5 k. 8.30 frt Lasse; mo­­sonyi 400 mm. 78 k. 8.10 frt Mosony, Rozs. Szerbiai 1000 mm. 71 k. 7 frt Bécs tran­situ; osztrák 400 mm. 72.5 k. 8.35 frt Brünn; észak­­magyarországi 400 mm. 73 k. 7.60 frt Érsekújvár; debreczeni 300 mm. 7.65 frt Debreczen ; kecskeméti 200 mm. 71 .k..7.70 frt Bécs. Árpa. Győri 1500 mm. 7.90 frt Győr; mosonyi 500 mm. 7.25 frt Mosony, 600 mm. 8 frt, 600 mm. 8.05 frt, 600 mm. elsőrendű 8.30 frt mind Bécs, északmagyarországi 8.75 frton és elsőrendű 10 frton Bécs közraktár, elsőrendű 9.40 frton Nyitrán, 7.70 frt Érsekújvár, 8­45 frt Szered, galanthai 8.40 frton és szempezi 8.30 frt Bécsben a közraktári­n. Határidőüzlet szilárd volt. Jegyeznek: Búza ta­vaszra 8­55—8.57, rozs tavaszra 7.43—7.45, zab ta­vaszra 7.12—7.14, tengeri m­jus—júniusra 6.40—6.42 frt. — Délután jelentéktelen forgalom mellett keveset változott az üzlet, de valamivel csendesebb az irány. Búza tavaszra 8.53—8.55, rozs tavaszra 7.45—7­47, zab tavaszra 7.12—7.14, magyar kereskedelmi áru 6.85 —6.95, rostált 7.15—7.30, legjobb 7.60—7.70, tengeri május—júniusra 6.38—6.40, magyar kész áru 7.60— 7.70, új áru 6.30—6.40, búza őszre 9.05—9.07. Szesz ára ma ismét szilárdabb. Kész gabonaáru 30 forinton adatott el. KÜLFÖLDI ÉRTÉKTŐZSDÉK. Trieszt, nov. 22. (Az «Egyetértés» tudósítójának táv­irata). Az irány igen szilárd. Váltó Londonra 122.80 olasz bankpiaczokra 48.40, busz frankos arany 9.71 osztrák p .pi járadék 81.47, magyar 4 ° l °­ os aranya járadék 94.90, osztrák hitelrészvény 297, Lloyd rész­vény 571, olasz járadék 95.40, olasz bankjegy 48.45. Berlin, nov. 22. (Az «Egyetértés» tudósit jártak táv­irata.) A tőzsde alacsonyabb árfolyamokkal szilárd irány­­ban nyílt meg, a forgalom igen csendes volt. A bránt értékek nagyobb része gyengébb irányt követett. Később miután orosz értékek élénkebben kerestettek és a pénz­bőség is buzditóan hatott, az egész piacz élénkült s kiváló commandit és hitelrész­vények emelkedtek. A tőzsde, miután egy itteni Parissal összeköttetésben álló alkus*'

Next