Egyetértés, 1884. november (18. évfolyam, 302-330. szám)

1884-11-08 / 308. szám

z erdélyi részekben még ma is sokan hordozzák a kitüntetéseket, melyeket 1849 ben szereztek maguknak kegyetlenségeik által a magyarok ellen. Bármily jóindulatú legyen is valamely nép, bármilyen polgára a hazának, bármennyire megelégedett e kormányzattal, nem lehet neki büntelenül azt mutogatni, hogy a nemzet ellen feltámadónak bére az utódok hálája, azok elismerése. Mi bizonynyal nem tartozunk azok közé, akik el akarják nyomni a hazában élő nemzetiségeket. Fejlessze mindegyik a maga nyelvét, nemzetiségét s követelje meg a jogokat is, melyek ezt a nyelvet megilletik. Ám ünnepelje mindegyik a maga jeleseit, akik szolgálatokat tettek arra, hogy nemzetiségük művelődjék, haladjon, előre menjen. Rendezzenek lakomákat, ha tetszik nagy költőik, íróik vagy államférfiaik emlékére. Ez ellen nem lesz semmi szavunk. De nem nézhetjük közönynyel, s nem nézheti egy magyar sem, ha azokat ünnepelik, a kiknek nem volt semmi egyéb érdemük mint hogy a magyarság ellen bújtogattak, s mint hogy kezükhöz ezer és ezer kegyetlenül kivégzett áldozatnak a vére tapad. Egész vidékeket ismerünk, ahol a magyar állameszme fenhatóságát semmi és senki sem képviseli, mint néhány fináncz, néhány zsandár és az adóvégrehajtó. A régi Zarándmegyében például, mely bölcsője volt a Hóráék garázdálkodásának több, négyszögmértföldnyi területen nem emlékeztet semmi arra, hogy Magyarországon vagyunk. A mellett a nemzetiségi izgatás szakadatlanul folyik. S ha van valami, ami bizonyságot tesz az e vidékbeli nép jólelkületéről, úgy az épen abban áll, hogy az izgatók nem tudnak nagyobb eredményt felmutatni. Ott nincs hatalom, mely feltartóztathatna egy ne adj isten megindulható mozgalmat előbb, semmint leöldöste a környéken lakó magyarságot, mint ahogy leöldöste 48-ban és leöldöste száz év előtt. Vájjon minő hatással lenne az a nép lelkületére, ha hírül vinnék neki az izgatók, hogy a románság az ország fővárosában is ünnepéllyel adózott Hóra és Kloska emlékének, s a magyar kormány nem tartotta szükségesnek útját állani ennek az ünneplésnek. Bizonnyal a kormánynak lett volna elsősorban kötelessége beleavatkozni a dologba. S midőn a kormány elmulasztotta ezt a kötelességét, a társadalomra esik a feladat. Jól esik látnunk, hogy az egyetemi ifjúság megtette ezt a kötelességét a társadalom nevében. egyetértés, szombat. NOVEMBER 8. 1884 A magyar delegáczió albizottságainak ülése. A külügyi albizottságból. A külügyi albizottságnak üléséről szóló félhivatalos tudósítás, melyet német nyelven (!) adtak ki, magyarra lefordítva következőleg hangzik : Elnök: Zichy Ferenc, gróf. Jegyző s előadó: Fáik Miksa. A kormány részéről jelen van : Kálnoky Gusztáv gr., Kállay, Szögyény, Tóth Vilmos, Tisza Kálmán, Szapáry Gyula gróf. . . . Az elnök megnyitván az ülést, felhívja a bizottsági tagokat, hogy terjesszék elő kérdéseiket a külügyminiszterhez. Faik Miksa : Az albizottság arra utasította az előadót, hogy mindenekelőtt azon kérdéseket intézze a külügyminiszter úrhoz, melyek hozzá az osztrák delegáczió költségvetési bizottságában is intéztettek, ami mellett magában érthető, hogy fenntartja az albizottság minden tagja azt a jogát, hogy a tárgyalás folyamán egyéb oly felvilágosításokat is kérhet, melyeket szükségesnek tart. Az eladó ehhez képest mindenekelőtt a következő kérdéseket teszi : 1. A válasz, mellyel ő felsége a delegácziók elnökének beszédeire felelni méltóztatott, azt mondja, hogy viszonyunk az összes hatalmakhoz, de különösen a szomszédosokhoz a legbarátságosabb. Van-e a miniszter úr azon helyzetben, hogy az albizottságnak közelebbi felvilágosítást nyújthasson e szomszédos államokhoz, nevezetesen : Németországhoz, Oroszországhoz, Olaszországhoz, Szerbiához és Romániához való viszonyunkról? Történt-e ezen viszonyokban valami változás a szkiemieviczi találkozás folytán? Megvalósult-e a miniszter úrnak tavaly kifejezett reménye, hogy Romániához való viszonyaink folyton javulni fognak ? 2. Megfelelt-e a török kormány a vegyes értekezleten elvállalt azon kötelezettségének, mely szerint a csatlakozási vonalak kiépítését folyó évi október 1- re, illetőleg a 23-áig biztosítani kellett, ha pedig ez, — mind a hírlapi tudósításokból látszik — meg nem történt volna, minek voltak az akadályok és mi lépéseket tett a kormány, hogy a portát kötelezettségeinek teljesítésére bírja ? Módjában van-e a miniszter úrnak, hogy a kormányunk és a fényes a porta között ez ügyben újabban folytatott levelezést az albizottság elé terjessze ? 3. Tekintve, hogy a legújabb statisztikai kimutatások szerint nemcsak, hogy a lisztkivitel Fiuméból Görögországba tekintélyes mennyiségre emelkedett, hanem hogy ez a gabona áruneműekben szűkölködő állam átalán nagy tömegét igényli a földmivelési terményeknek, melyeket időszerin csaknem kizárólag Oroszország által szállíttatnak, holottan legalább is hasonló, ha nem kedvezőbb feltételekkel szállíthatjuk mi is. Tekintve továbbá, hogy közelebbről Németország és Görögország közt kereskedelmi szerződés létesült, mely az előbbinek jelentékeny kedvezményeket biztosit, mig monarchiánkat az ..a„ veszély fenyegeti, hogy mindinkább lezárul a görög piaczról, ha nem szabályozza a mi forgalmunkat is Görögországgal kereskedelmi szerződéssel. Tett-e a közös külügyminisztérium egyfelől a két kereskedelmi miniszternél, másfelől a görög kormánynál valami lépést az iránt, hogy monarchiánk és Görögország közt kereskedelmi szerződés mielőbb létesüljön? Ha pedig az úgy nem történt volna, minek voltak az akadályok és eltávolításukra van-e kilátás? 4 Minthogy úgy az osztrák delegáczió költségvetési bizottágában Görögországgal való kereskedelmi viszonyaink vitatása alkalmával, valamint egyebütt is ,jogos panaszok merültek fel az osztrák-magyar Lloyd ellen, mint amelyek dacára a rendelkezésére levő kitűnő anyagnak, és a monarchia két államától nyert jelentékeny kedvezményeknek kereskedelmi érdekeink előmozdításában, részéről a legszerényebb igényeknek sem törekszik megfelelni. Mit szándékozik a közös külügyminisztérium abba tenni, hogy ez az államilag segélyzett társulat a monarchia két államával fennálló szerződéses viszony tartamára kötelezettségeinek lelkiismeretesebb teljesítésére szonttassék. 5. Minő helyzetben vannak a Törökországgal való kereskedelem-politikai alkudozások és van-e kilátás arra, hogy evvel az állammal reánk nézve előnyös árszabási egyezmény létesüljön. Gróf Kálnoky Gusztáv külügyminiszter: A hozzám intézett kérdésekre következőkben van szerencsém válaszolni: Az első kérdés a külállamokhoz s különösen a szomszéd államokhoz való viszonyra vonatkozik. E kérdésre vonatkozólag előzetesen arra kell figyelmeztetnem, hogy ezt a tárgyat már sokat megvitatták, úgyhogy e tekintetben abban a kedvezőtlen helyzetben vagyok, hogy csak nagyon kevés újat tehetek hozzá. A t. albizottság ő felsége beszédéből általános képet nyert a külügyi helyzetről. Néhány nap előtt abban a helyzetben voltam, hogy az osztrák delegáczióban kifejthettem és teljessé tehettem ezt a képet. Ami különösen a mi viszonyunkat Német- és Oroszországhoz és ami e viszony lényegét illeti, hivatkozom azokra a kimerítő nyilatkozatokra, melyeket t. barátom, a miniszterelnök úr, kivel hisz a legteljesebb egyetértésben vagyok, a magyar képviselőházban kifejezésre juttatott. Én tehát ezt a képet csak általános vonásaiban újra összefoglalhatom és azon leszek, hogy netáni ellenvetésekre és további felvilágosításokra irányult óhajtásokra kiegészítő megjegyzéseket tegyek. A t. albizottság tudja, hogy külügyi politikánk alapja a Németországhoz való baráti viszony, mely általánosan kielégít és megnyugtat. A legjobb bizonyíték, hogy mily helyes a két szomszéd állam közötti szövetség eszméje és a mód, amely szerint ez a szövetség alakult, nemcsak abban van, hogy ez az eszme mindkét állam fél lakosságában mély gyökeret vert, mindenütt népszerűvé vált, mindenütt hozzá ragaszkodnak és senki sem emel már ellene kifogást, ha egyáltalában e tekintetben komoly kifogásokról szó lehet, hanem abban is, hogy ha ez a szövetség kifelé bizalmatlanságot keltett, úgy ez a bizalmatlanság teljesen eltűnt és ellenkezőleg a szomszéd államoknál helyet engedett a bizalomnak és annak a meggyőződésnek, hogy ez a viszony az egyedül helyes és hogy ezek az államok azon igyekszenek és igyekeztek, hogy ők is felvegyék és elsajátítsák a konzervatív békés politika eszméjét, mely e szövetség alapját képezi. Láttuk, hogy elsősorban Olaszország fogta fel az előnyöket, melyekkel a két állam által elfoglalt alapra való helyezkedés jár. Az ebből eredt baráti viszony, melyről a legutóbbi delegáczió alkalmával volt szerencsém nyilatkozni, formailag és lényegileg azóta változatlanul fennáll és ápoltatik és reménylem, hogy továbbra is Az a viszony, amely a berlini monarchiánk között fejlődött, nem volt baráti. A kedvetlenség, mely Oroszországnak bizonyos politikai köreiben és az újonnan alakult államok egynémelyikében is kifejlődött, az a körülmény, hogy a megvalósíthatlan eszmék egynémelyike, mely az izgató mozgalom idejében keletkezett, nem ment tényleg teljesedésbe, bizonyos keserűséget hagyott hátra, mely Oroszországban heves ingerültséggé fokozódott mindaz iránt, ami Nyugat-Európából jött. Ily körülmények között nagyon kelletlen helyzetnek kellett kifejlődnie Oroszország és Nyugat-Európa és különösen Ausztria-Magyarország és Németország között. De a kölcsönös jó viszony fentartására vagy helyreállítására irányult óhaj mindig uralkodó volt a döntő tényezőknél. Ha tehát bizonyos időn át némely válságos pillanat és aggasztó fordulat állott be, melyek még azt az aggodalmat is kelthették, hogy a béke megzavartathatnék, úgy ennek nem a két európai császárhatalom politikájának intenczióiban, hanem a viszonyokban és részben abban a szenvedélyességben rejlik, mellyel a közvélemény és a sajtó mindkét részről ezeket a kérdéseket tárgyalta. Csernátonyi, barátom még múlt évben a delegácziók alkalmával egy kérdést intézett hozzám, melynek megtételére, ha jól emlékszem, az az aggodalom késztette, hogy viszonyunk Oroszországhoz veszélyessé alakulhatna. Akkor csak azt konstatálhattam, hogy aggályok e tekintetben nincsenek ugyan kizárva, de már akkor hozzátettem, hogy a viszony az uralkodók és kormányaik között zavartalanul barátságosak és rendesek és hogy a két állam népei közötti jó viszonyt is konstatálni óhajtanám. Hozzátettem, hogy ezt a sajnálatos ingerültséget a rosszul mindkét részről, fen fog állani. A szerződés után értesült sajtó izgatásainak és a pillanatnyi felhevülésnek tulajdonítom és meg vagyok győződve, hogy elvégre engedni fog a jobb belátásnak és okosabb eszméknek Ez a jóslat és ez az óhajtás azóta kielégítő módon megvalósult. Megnyugás állott be, és annak belátása, hogy békés és biztosított állapotok úgy az orosz birodalomnak, valamint a többi államoknak is jól fisrcntt érdekében áll, ott is utat tört magának és e tekintetben keresztül hatolt a nézetek egyöntetűsége, mely végül kifejezést nyert uralkodónk és az orosz cár baráti találkozásában, melyben Vilmos császár is részt vett. E találkozás fontosságát ismeri a t. albizottság a magyarázatokból, melyek ő felsége szavaiban és a miniszterelnök ur magyarázataiban foglaltatnak. E találkozás fontossága éppen abban rejlik, hogy három, népei által oly szeretve tisztelt uralkodó, kik oly nagy területek felett uralkodnak, a béke politikája iránt minden más hatalom ellen irányult él nélkül és oly politika iránt, mely a fennálló jogállapotok elismerésén alapul, megegyezett, egész tekintélyükkel e politikáért helyt állnak és teljes, kölcsönös bizalommal azt a politikát folytatni készek. Hogy ez a találkozás nagyfontosságú tény, azt általánosan érzik és ami megemlítésre méltó, bizalmasan fogadják. Mondhatom, hogy a külföldön egyetlen hang sem emelkedett bizalmatlanul ellene. Hiszem és reményiem, hogy nemcsak az. albizottság, hanem a monarchia népei is az én nézetemen lesznek, hogy ez az eredmény üdvös és olyan, mellyel meg lehetünk elégedve. Az előző magyarázatok után magától értetődik, hogy sem más áramokhoz való viszonyainkban, amint azok előbb fennállottak, sem politikánk czéljaiban ezen fázis által változás nem állott be. Kérdést tettek még Szerbiára és Romániára vonatkozólag is. Ami Szerbiát illeti, ismeretes az a tény, hogy mily kielégítő a viszony ehhez a hatalmas lendületnek induló országhoz és megelégedéssel konstatálom, hogy e viszony üdvös hatása a lakosságban és az anyagi érdekek terén is mindinkább érvényre emelkedik. Nem kételkedem, hogy a jelen állapot, melyet becsülni tudunk, mind szilárdabbá fog alakulni. Romniát illetőleg a múlt évben kifejezett reményeim, hogy viszonyunk jobbá fog alakulni, megvalósultak. Ez a viszony azóta tényleg nagyon barátságossá vált és nagy elismeréssel emelem ki, hogy a román király ő felsége és kormánya ezen értelemben iparkodnak hatni és meg vagyok győződve, hogy egy kicsiny, de zajos párt izgatásai, mely ott ellenünk fellép, nagyon szűk korlátok közé lesz szorítható. Reménylem, hogy következetes és nyugodt munka mellett — mert nyugalom kell hozzá — ott is teljesen kielégítő állapot fog kifejlődni. Kevésbé kedvezőn nyilatkozhatott bizonyos, saját hazánkból származó izgatók tartásáról, kik a Kárpátokon túl sokkal járultak a zajhoz és a sajtó izgatásaihoz és nekünk keves dicsőséget, a román kormánynak pedig sok kellemetlenséget okoznak. Csernátony Lajos : Utal a lapok azon híreire, hogy a válaszfeliratnak a külügyi viszonyokra vonatkozó passzusa tárgyában Oroszország részéről, sőt még Németország részéről is kérdés, sőt talán tiltakozás is intéztetett volna külügyi hivatalunkhoz. Kérdést intéz a külügyminiszterhez az iránt, mi való ezen hírekből? Kálnoky úr. A t. bizottsági tag, ha jól értettem, azon kérdést tette, hogy van-e valami alapja azon hírnek, hogy Oroszország vagy Németország részéről felszólalás történt a képviselőház felirati vitájában a miniszterelnök úr által tett ismeretes nyilatkozata miatt. Kijelenthetem, hogy egyik részről sem történt e tekintetben sem direkt, sem indirekt felszólalás. Szilágyi Dezső: Az első kérdés, melyet intézni bátor voltam, Németországhoz való viszonyunkra vonatkozik. E viszony hivatalosan mint szövetség jön megjelölve, és a külügyminiszter úr, ha jól emlékszem, úgy nyilatkozott, hogy ez a szövetség külpolitikánk alapját képezi és hogy ezen az alapon igyekszik más hatalmakhoz való viszonyainkat szabályozni. E szövetség 1879-ben jött létre, s már akkor kedvezőleg len fogadva, annak már akkor nagy értéket tulajdonítottak. Külföldről oly körökből, melyek rendszerint jól vannak érte ülve, e szerződés fontos részleteiről a sajtó útján értesültünk, és az adatok, bár mindenütt átvétettek az európai sajtó által, még eddig illetékes helyről megczáfolva nem lettek. Ez adatok szerint a szövetség védelmi természetű, két vagy több hatalomnak bármelyik szerződő fél elleni ellenséges evakcziója esetére, és határozott — öt évet említettek — tartamra volt kötve. E szövetség — meghosszabbítás által vagy sem — erről nem vagyunk értesülve — ma is fennáll, és csak megelégedéssel hallottuk, hogy hosszú időtartamra van biztosítva. A kérdés, amit ezzel kapcsolatban most tenni szándékozom, abban áll: vajon e szövetség, mely hivatalos nyilatkozat szerint külügyi politikánk alapját képezi, határozott eshetőségekre állapít-e meg kölcsönös támogatást vagy általános természetű és fennállási tartama minden eshetőségre kiterjed ? E kérdésre adandó felelettől kétségkívül tetemes részben függ az a megelégedés, mellyel a szövetségnek már ténye is az ország minden köreiben fogadtatott, mert a mindkét félre biztató és megnyugtató hatása a viszonynak, a szövetkezés köre és tartama által lényegesen befolyásolva van. Annyival inkább, mert azon érdekek, melyeket a szövetség biztosítani hivatva van, reánk nézve — túlnyomólag keleten — Németországra nézve túlnyomókig nyugaton vannak, és engedje meg a miniszter úr, hogy e kérdéshez most, az azzal kapcsolatban álló azon további kérdést fűzzem: váljon az 1879-ben létrejött szövetség érdeke és különösen hordereje érdekeink támogatása tekintetében a legújabb események által nem csökkentetett-e ? Kálnoky Gusztáv gróf külügyminiszter: A kérdés bizonnyal oda irányul, hogy megtudják, mire számíthatunk e szövetség folytán, és másrészt, mily terhek származhatnak ebből reánk. Belátom ugyan az óhajtás jogosultságát, de kötelességemnek ismerem kijelenteni, hogy nem tartom a közérdekben s különösen a monarchia érdekében levőnek e kérdésre behatóbban válaszolni. Bármily bizalmas is ez az albizottság, szem előtt kell tartanom, hogy háromszoros hallgatóságot kell tekintetbe vennem: a t. albizottságot, a közvéleményt nálunk és Európában és végül a kabineteket. A tekinteteknek, melyek e megfontolást elém szabják, irányadóknak kell lenniük rám nézve, és bár elismerem a hazafias indokokat, melyek a delegátus urat e kérdés félte-Az uzsorás neje ölébe ejtette kezét, mely a haszontalan pénzt fogta, s szomorú tűnődésbe merült. Azután, nagyot sóhajtva, fölállott s visszament a házba, a melyről nem tudjuk, hogy magáénak merte-e nevezni. A fiu pedig öt percz múlva már ismét ott ült a kőpadon, vésőre inditották, mégis csak arra kérhetem önöket, hogy a válasz alól fölmenteni szíveskedjenek. Szilágyi Dezső : Elismeri minden miniszternek, különösen a külügyi miniszternek azon jogát, hogy oly kérdésre való feleletbe ne bocsátkozzék, mely által a közérdeknek ártana, — ezért szemben a tett nyilatkozattal a feleletet tovább nem sürgeti. — Ehhez azonban egy megjegyzést óhajt, fűzni. E szövetség részleteiről külföldön épen Németországon közlemények jelentek meg, melyek oly személyektől erednek, kik a diplomácziai körökkel közelebbi összeköttetésben állanak. E közleményeket onnan soha meg nem cáfolták. E közleményekben az is foglaltatik, hogy e szerződésre nézve Németország részéről, ahonnan annak eszméje kiindult, 1879-ben azon javaslat tétetett, hogy az a szövetkező államok törvényhozásai elé terjesztessék és beczikkelyeztessék, ami maga arra mutat, hogy Németország felfogása szerint a nyilvánosság kizárása nem szükséges. Önkéntelenül az a kérdés merül itt fel, hogy mi is talán túlságos óvatosak vagyunk. Egy másik kérdésem vonatkozik az Oroszországgal létesített egyetértésre, amely a miniszer úr nyilatkozata szerint úgy Oroszországgal mint Németországgal egyaránt fenáll és a szerződésnek megfelelő állapotok fentartását foglalja magában. Kérdésem az volna: Nem foglal-e a nézeteknek egysége még mást is magában, jelesen megegyezést más eshetőségekre, különösen olyanokra is, melyek folytán a Balkán félszigeten a berlini szerződésnek megfelelő állapotok módosítása netalán szükségessé válnék ? Magam is azon nézetben vagyok, ha a nézetek egysége a keleten létesített állapotokra nézve létrejött Oroszországgal, hogy az — mint a miniszter úr kifejezte — igen örvendetes eredmény, e fölött nem is lehet, nézeteltérés. De ezen nézetegységnek mindenekelőtt valamennyi pontra ki kell terjednie, mert különös volna egy oly nézetegység miatt örülni, mely épen azon pontokra nem terjed ki, mely pontok netalán Oroszországnak kellemetlenek lehetnek. Én úgy gondolom, hogy a miniszter úr nyilatkozata azt is jelenti, hogy a nézetek egysége a szerződés minden pontjának keresztülvitelére is vonatkozik, különös volna, ha ez bent nem foglaltatnék és ha pl. oly pontok keresztülvitelére, melyek egyik vagy másik egyetértő hatalomnak, pl. Oroszországnak kellemetlenek, egyetértés nem léteznék. Másfelől a közvélemény bizonyos tekintetben tájékozatlanul van azon tárgyak iránt, amelyekre nézve egyetértés létrejött; felmerültek oly nézetek is, hogy az nemcsak a szerződési állapotok fenntartására, hanem egyéb eshetőségre is vonatkozik, oly eshetőségekre amelyek a nélkül, hogy egyik vagy másik nagyhatalom által idéztetnének elő, a Balkán félszigeten felmerülnek és melyek a szerződési állapotok módosítását teszik szükségessé. Erre nézve kérnék felvilágosítást. Kálnoky Gusztáv gróf külügyminiszter: A három császárság uralkodóinak és kormányának nézetegyenlőségét úgy jellemeztem és tisztelt barátom a miniszterelnök úr is úgy nyilatkozott, hogy ott jegyzőkönyvekről, szerződésekről stb. milyeneket a tisztelt előttem szóló említett, szó nem volt, s azért mondtam, hogy az elvi egyértelműség volt. Nem látom egészen tisztán, hogy mi felelne meg tulajdonképen a tisztelt delegált úr kívánságának. Egyrészt nem akarja, hogy a jövő kérdései által leköttessünk, másrészt meg úgy látszik, hogy nem bízik a most megteremtett politikai helyzetben, ha e kérdést illetőleg a jövőre nézve biztos garanciákkal nem rendelkezünk. — Azt hiszem , hogy az összejövetel és az ez alkalommal nyilvánvaló egyértelműség értéke épen abban áll , hogy a három uralkodó minden támadható kérdést a béke és a fennálló jog szellemében akarja értelmezni. Mihelyt a jog alapjára helyezkedünk, ez által kizárjuk azt, hogy a jövőre nézve azon kívül álló czélokra törekedjünk. Minthogy tehát elvi egyértelműségről van szó, maradjunk a mellett. Csern&tonyi Lajos: Kijelenti, hogy nem tartozik azon értelmi politikusokhoz, kik Oroszországgal minden áron rosz lábon akarnak állni, hanem azok közé, kik hazánk érdekében állónak tartják, hogy monarchiánk a lehető legjobb viszonyban legen Oroszországgal. De határozottan a legrosszabbnak tartja a feszült viszonyt. A feszült viszony hátrányait az egyének is érzik, még inkább érzik az államok és az államok közötti feszült viszonyra nézve áll az a franczia közmondás, hogy az ajtó zárva vagy zárva legyen. Azért nagy nyereségnek tartja, ha sikerült a feszültséget megszüntetni monarchiánk és Oroszország között. A létrejött elvi egyetértésnek meg vannak előnyei, mert kizárja, hogy felbátorítassanak bizonyos Magyarországellenes izgatások. Szóló ezen szempontból fogván fel a létrejött egyetértést, a külügyminiszter válaszában megnyugszik. Andrássy Gyula gr. czélszerűnek tartaná, ha a külügyminiszterhez ne több oldalról egyszerre intéztetnének kérdések, hanem a hozzá egy részről intézett kérdésre rögtön válasz adassék , mert különben megtörténhetik, hogy egyes kérdések kikerülik a ügyeimet, így meg van győződve, hogy a külügyminiszter figyelmét kikerülte Szilágyi Dezső azon kérdése, vajjon az újabban felmerült események nem gyengítették-e a fennálló szerződésekben rejlő garanciákat ? Amely kérdésre különben a külügyminiszter bizonyára válaszolt volna. Ami azon kérdést illeti, melyet Szilágyi Dezső Busch könyvére hivatkozva fölvetett, váljon t. i. azon időben, midőn Ausztria-Magyarország és Németország között egy szorosabb viszonyra vonatkozó egyezmény állapíttatott meg, tétetett-e Németország részéről indítvány oly irányban, hogy a szerződés mint organikus egész a két állam törvényei közé iktattassék és akként nyilvánosságra hozassák, erre vonatkozólag a maga részéről kész felvilágosítást adni, mert azon időben ő volt a külügyminiszter. Bár azt hiszi, hogy ha valaki megszűnt is miniszter lenni, ez nem ad neki jogot arra, tetszése szerint adni f 1világosításokat oly tényekre nézve, amelyek az ő kormánya alatt történtek, hanem csak azt teheti közzé, ami ellen a tényleges miniszternek, akit jelenleg illet a felelősség, kifogása nincsen. Mégis a felvetett kérdés olyan, melyre azt hiszi, hogy felelhet a nélkül, hogy bármely érdeket sértene. E felelet a következő : formulázott, hivatalos kívánat kabinet részéről kabinethez ezen irányban nem történt. Mindössze az történt, hogy Bismarck hg részéről a tárgyalások folyama alatt ezen kérdés is eszmecsereképen ,zoba hozatott és urak elbeszélték önöknek, amit tőlem hallottak . . . s én a tiszta igazságot mondtam el nekik. — Nem egészen, mert az előbb azt mondá nekem, hogy Wignemanné asszony még élt, az urak előtt pedig azt állította, hogy már meg volt halva. — Ön kitalálta, hogy ezt miért tettem. Féltem a szemrehányásoktól . . . s meg is érdemeltem azokat, mert ismét engedtem egy rossz sugallatnak. — Félek, hogy kitalálom, mormolt Laurence, remegve a felfedezéstől. A szegény nő még élt, midőn a partra kivetődött, s ön ahelyett, hogy segített volna rajta, visszalökte. ... — A folyóba! Ah! ha azt tettem volna, akkor gaz gyilkos volnék. ... De én azt nem tettem . . . sőt segítettem. . . . Kiszabadítottam lábait a fűzfa gyökerei közül ... ez az a fa, itt alattunk ... a lejtős partra fektettem, dörzsöltem, s éreztem, hogy szive még dobog. Jobb kezében görcsösen szorított valami tárgyat. Szét akartam nyitni, de nem tudtam. Arczába vizet fecskendeztem ... de meg sem mozdult. Segélyért kiáltottam . . . senki sem jött. Nem tudtam, hogyan hozzam életre. — El akartam vinni, de nem bírtam volna, mert nagyon nehéz volt, s én már alig bírtam mozdulni. Nem akartam mellette maradni . . . mert féltem . . . úgy tetszett, mintha fölemelkednék, hogy megátkozzon . . . kísértetbe jöttem, hogy visszalököm a vízbe. . . . Végre azt határoztam, hogy ott hagyom, s a kastélyba futok segélyért. — És amint visszajött, a testet nem találta többé itt. Az ár elragadta. — Az ár nem ragadhatta el. — Két méternyire hagytam a szegény nőt a parttól. Amint megláttam, hogy nincs itt, azt gondoltam tán az ördög vitte el, s nem tudván mit felelni az uraknak, kik kérdéseikkel faggattak, azt mondám nekik, hogy csak félig tudtam kihúzni a vízből, mert lábai a fűzfa gyökerébe voltak keveredve, s a gyökerek elszakadhattak, s az ár bizonyosan elragadta. Csak másnap tudtam meg, hogy mi történt távollétem alatt. — Másnap ismétlé Lafirence. Minden, amit beszél, oly csodálatos, hogy nem tudom, higyjek-e önnek. — Esküszöm, hogy minden igy történt. La Germoniéreből ide jöttem, s az éj későbbi részét a parton töltöttem, s a mint a nap fölkelt, azon a helyen a hol Vignemanné asszony teste feküdt, mindent szorgosan megvizsgáltam. A test helye egészen meglátszott a nedves földön, s könnyen megismerbeszóló nyíltan megmondja, hogy akkor azon nézetét nyilvánította, és ma is azon nézetben van, hogy a törvénybe iktatás nem lett volna czélszerű. De, ismétli, formális indítvány nem történt, még kevésbé akció kabinettől kabinethez, hanem ez az eszme a tanácskozás folyamában felmerült és közös megegyezéssel elejte vén, nem is jött többé szóba. Ebből látszik, hogy az illető ne hallott valamit harangozni. De nem volt teljesen tájékozva. Fáik Miksa megjegyzi, hogy az ő első kérdésében benn foglaltatik az, amit Szilágyi Dezső kérdezett s e kérdésre a külügyminiszter már korábban felelt. Gyurkovics Vasza azt kérdi a külügyminisztertől, milyen értéket lehet tulajdonítani a montenegrói hivatalos lap nyilatkozatának, monarchiánknak Montenegróhoz való viszonyát illetőleg. Kálnoky gróf külügyminiszter. Én a kérdést akkop állapítom meg, hogy az a nyilatkozat, mely a «Crnagorski Glas»-ban megjelent, nem csupán a sajtó nyilatkozata volt, hanem hogy Montenegró fejedelme is küldött megfelelő utasításokat a határszéli hatóságoknak és hogy az esetleges agitátorok és engedély nélkül átköltözöttek, valamint az átszökött közönséges bűntettesek irányában való eljárásra nézve határozott rendszabályok vannak kilátásban. A Montenegróban levő bosnyák és herczegócz szökevényekkel szemben is létesülnek ily elismerésre méltó rendszabályok, így p. D. kiderült, hogy a Niksicsbe internált szökevények nem részesülnek ott kellő felügyeletben, úgy hogy a fogházból kitörtek s Boszniába és Nemzegovinába átjőve, megkisérlették veszedelmes üzelmeiket folytatni. Felszólalásunkra immár Miklós fejedelem elrendelte, hogy a szökevények Antivariba és Dulcignoba szállíttassanak át s ott maradjanak internálva. S csakugyan ezek közül száznál többen ma már Montenegró déli részén vannak. Ez valósággal igen megnyugtató intézkedés, a mint hogy Montenegró egész magatartása a legjobb akaratról tanúskodik, s az utóbbi időben sokkal korrektebb lett, ami onnan is kitűnik, hogy e részről ma nyíltan is bevallják, hogy a múltban számos inkorrektséget követtek el, minőket a jövőben lehetőleg elkerülni szándékoznak. Szilágyi Dezső hivatkozva a külügyminiszternek az osztrák delegáczió bizottságában tett nyilatkozatára, mely szerint a fennálló szerződésekben létesített állapot a három hatalom egyetértése által minden irányban biztosítva van, kérdi, mit ért a külügyminiszter a biztosítás alatt? Kálnoky gróf külügyminiszter : Morálisan bizonnyal biztosítva van. Teljesen nyilvánvaló, amint hogy politikánk konzervatív magatartásának, alapgondolata is az, hogy ez országoknál a morális benyomás a legfőbb fontosságú. Ha odalenn, amaz országok lakossága azt látja, hogy a három császári birodalom uralkodója barátságban él s egyetért, én már ebből az egy tényből nagy és üdvös hatást ígérek magamnak. Gyurkovics azon kérdést intézi a külügyminiszterhez, valjon a Macedóniában és Koszovo táján fennálló viszonyokról újabban érkezett hírek nem adhatnak-e okot aggodalomra? Kálnoky gróf külügyminizter: A tudósítások, melyeket Albániából kaptunk, azt bizonyítják, hogy az ottani állapotok, ami a közigazgatást és az igazságszolgáltatást illeti, fájdalom, rosszak, s a közbiztonsági viszonyok is mindegyre kedvezőtlenebbek, minek következtében az izgatottság és elkeseredés is nagy. Az utolsó időben e bajok növekedését kellett tapasztalni, nevezetesen a hegyi országok lakosai több ízben föllázadtak a kormány ellen, mely gyakran fegyveres erőt volt kénytelen használni. De ezt — legalább amennyire eddig tudom — nem olyan vitás kérdések okozták, melyek mélyebben gyökereznek, vagy veszedelmes következéseket vonhatnak maguk után. Nem nyilvánulnak különös ellenségeskedések keresztyének és mohamedánok közt, hanem igen gyakran csak mohamedánok állanak egymással szemben, mert a hatóságok ellen való erőszakoskodások és ellenszegülések játszák a főszerepet. Tehát eddig nyugtalanító híreket nem kaptunk Albánia felől, noha nem valami fényesek az ottani állapotok, s ez alkalommal nem hallgathatom el azt a megjegyzést, hogy ez állapotokat Bosznia és Herczegovina állapotaival összehasonlítva, megelégedéssel utalhatunk adminisztrácziónk eredményeire. A vasúti csatlakozások kérdésére áttérve kiemeli a miniszter, hogy a szerződési pontok végrehajtása, amennyire minket illetnek, a budapest-zimonyi vasút kiépítése által már hónapokkal ezelőtt megtörtént. Szerbia a belgrád-nisi vonalat szeptember havában adta át a forgalomnak. Ami a Nistől lefelé, a török és bolgár határra vezető szerb vonalrészeket illeti, Szerbia nagy aktivitással fogott hozzá e vonal kiépítéséhez s nem szenvedhet kétséget, hogy Szerbia teljesen a rendes időre végrehajtja a konvencziót. Kevésbbé kielégitő a dolog állása török részről. Az akadályok nem a kiépítendő vonalakon vannak, melyek különben is jelentéktelenek ; azok a vonalak, melyeket Törökország kiépiteni tartozik, egyfelől a mitrovicz-szaloniki vasút egy pontjának és Bellovának csatlakozásából állanak s kiépítésük nem kíván jelentékeny tőkét. Az ügy azonban Törökországra nézve az által bonyolódik, hogy a keleti vasutak forgalmi társasága, mely Törökországnak jelenleg forgalomban levő vasutait kezeli, és a porta közt évek óta differencziák vannak, melyek a két fél közti egyezség elé akadályokat gördítenek. Másrészt pedig más vállalatok a csatlakozó vasutak építéséért nem egykönnyen pályázhatnak, ha a forgalomban levő csonka vasutak üzemét is meg nem kapják. Mi az üggyel máskép nem bánhattunk, mint hogy Törökországot folytonosan figyelmeztettük ama kötelezettség teljesítésére, melyet a conference k quatre határozata alapján teljesíteni tartozik, és sürgettük Törökország elhatározását, hogy az építést meg lehessen kezdeni. A külügyminiszter egy jegyzékre hivatkozik, melyet márczius 27-én a zimonyi vonal kiépítése alkalmából a portához intézett, hogy tudassa vele, hogy mi több kötelezettséget teljesítettünk, s figyelmeztesse, hogy kötelezettségeit szintén teljesítse. Azóta is minden alkalommal figyelmeztettük a portát kötelezettségeinek teljesítésére. Természetes, hogy más álláspontra nem helyezkedhetünk, mint arra, hogy ránk nézve közönyös ugyan, hogy a porta mely vállalatra bízza a vasutak építését, de szilárdan kell ragaszkodnunk ahhoz, hogy az építés az egyezményben kitűzött időben befejezessék, és hogy az építési vezetőség szolid és a nemzetközi forgalom követeltem, hogy Vignemanné asszony magához térve, térdein csúszott fölfelé, s a partra érve, föl akart állani, s e czélból egy ágba fogódzott, mely letörött alatta, s ő hátrafelé esett. A part nagyon meredek, fenn nem tartható magát, s belebukott a vízbe. És ezúttal csakugyan bele is fult. — Éppen úgy beszél, mintha látta volna. — De ezek csak föltevések. — Oly igaz, mintha ott lettem volna. Nagyon meglátszott a hely, hol két lába végig csúszott, b az ág törése egészen friss volt. — És ön nem jött el nagybátyámért, hogy megmutatta volna neki e jeleket! — Nem tudtam, hogy ezek önt érdeklik. — És nem is bizonyítottak volna semmit, miután a nyomok eltörlődtek. — Szeretne bizonyos lenni afelől, hogy minden úgy történt, amint elmondtam ? — Igen, mert kételkedem rajta. — És hinne nekem, ha mutatnék önnek egy tárgyat, melyet Vignemanné asszony a hajó elmerülésekor görcsösen szorított kezébe, s melyet a tamariszkok alatt tizenöt lábnyira a part felett megtaláltam. ' — Miféle tárgyat? — Egy bőrtárczát, mely kulccsal záródik. A nő kebelén viselte azt, s a mint látta, hogy veszélyben forog, elővette, partra vetve, szorosan tartotta, s akkor ejtette el, midőn a fa ágába kapaszkodott. Ott találtam meg én, s nem mondhatják, hogy magától jött oda. Wignemanné asszonynak, aki azt elvesztette, fel kellett állnia, s volt annyi ereje, hogy odacsússzék, s most is élne, ha a Beuvronba vissza nem esett volna. — És ... ön eltette a tárczát? — Igen, de nem nyitottam ki, s ha azzal vádolnának, hogy loptam, megmutathatnám, hogy úgy van, ahogyan megtaláltam. — Akkor hát itt van önnél? — Nincs, eldugtam olyan helyre, ahol senki meg nem találhatja. De ha akarja, holnap elhozom. Laurence nem tudta mit válaszoljon ez ajánlatra, mely megérdemelte, hogy gondolkozzék felette. — Nem, mondá hosszú szünet múlva, nincs rá szükségem. Elég nekem annyit tudni, hogy amit beszélt, azt be is tudja bizonyítani. — Mindenkinek bebizonyítom, akinek csak akarja. Mit kíván, mit cselekedjem? hozata a gyűlölség első tekintetét váltották egymással, a házból egy körülbelül ötven éves asszony jött ki. Még mindig szép volt, ámbár béna és roskatag. Külseje nem volt finom, de méltóságos. Öltözetéről inkább valami gazdag bérlőnőnek látszott, semmint úrhölgynek. Mária Josefa volt, az uzsorás egykori cselédje, most hitvese. Manuel kitalálta ezt, ámbár az asszonyt sohasem látta. Nem tudjuk, ösztöne vitte-e rá, vagy az a körülmény, hogy az utóbbi három év alatt gyakran hallotta emlegetni a szegény asszony jó tulajdonságait meg az őt terhelő szerencsétlenség iránt való részvétét — elég az hozzá, hogy láttára nem érzett ellenszenvet s nem gyűlöletet. Az uzsorás neje, miután meggyőződést szerzett arról, hogy sem az ablakból, sem az utczán nem tartja szemmel senki, elszántan odajött Manuelhez s melléje ült. De Manuel kimondhatatlan elfogadást érzett, s fölállt, hogy távozzék. De az asszony visszatartotta s így szólt: — Ne menj el, Manuel. Javadat akarom. Jó szándékkal jövök. Mondd meg, gyermekem, mit keressz itt? Kell valami? Miért viseled ezt a ruhát, mely nem illik rendedhez ? Kell pénz ? A fiu zekét viselt, mert mikor azt a ruháját, a melyben a plébános házába jött, kinőtte és Don Trinidad másikat, de olyat akart neki csináltatni, Manuel határozottan ellenezte ezt, mondván: — Nem, tisztelendő úr, nekem nem szabad caballerohoz illő ruhát viselnem. Csináltasson olyat, amilyet a szegény emberek viselnek. De ellensége nejének sem ezt a magyarázatot nem adta meg, sem mást, hanem felelet helyett, vagy a helyett hogy visszaült volna, lábával irt valamit a földre, s nézegette azt, amit irt. Az asszony pedig szünet múlva folytatá : — Nem azt mondom én, hogy nem illik rád a zeke. Illik terád minden, mert szép fiú vagy s olyan fényes a két szemed, mint a nap, azonkívül pedig a tisztelendő úr (fzesse meg neki az isten!) nagyon tisztán és csinosan járat. De szeretnék éretted valamit tenni, vennék neked sok szép holmit, szeretnék neked pályát nyitni Madridban. Szóval, már beszéltem is Don Trinidaddal és ő úgy vélekedik, hogy ezek olyan dolgok, amikre nézve előbb kettőnknek kell megegyeznünk. Beszélj hát vele te, hogy én mit mondtam, s győződjél meg róla, hogy nem csallak meg. És ha elhatározod magadat arra, hogy barátom légy, meg fogod látni, hogy mindnyájunknak jobb dolgunk lesz . . . Nem felelsz, Manuel? Min gondolkozol? A fiú erre sem felelt, hanem tovább szodogált a földön. Az atyja nevét írta oda. — Mit írsz ? kérdőszünet múlva az asszony ? — Én nem tudok olvasni, de nagyon örültem, mikor meghallottam, hogy visszanyerted a beszélő képességedet. Felelj hát! Ha minden délután ide jösz, akkor neked kell valami! Mondd meg nyíltan, vagyis inkább . . . írogd . . . jobb ez . . . arra használhatod, amire kell. S ezzel egy horgolt piros erszényt nyújtott oda neki, melynek a súly által széttágított szemei közt aranyak voltak láthatók. Legalább is hatezer reálnak kellett benne lenni. Manuel eltörölte lábával a Rodrigo nevet s az édesanyjáét írta oda, akit nem ismert: Manuela. Az erszényt egy tekintetre sem méltatta, hanem csak nadrágja zsebébe dugta kezét, így akarva értésül adni, hogy nem fogad el semmit. — Sokáig tartod a haragot, vagy nagyon büszke vagy, Manuel mondá erre Maria Josefa. — Nyilván azt gondolod, hogy egész házunk ellenséged. Csaló dől. Tudd meg, hogy van nekem egy leányom, akit épen úgy szeretek, mint téged szeretett szegény édesapád. Ma a reggeli után így szólt az uramhoz: «Lásd, papa, meg kell bocsátanod annak a szép fiúnak, a ki minden délután ott ül velem szemközt. Teljesítened kell minden kívánságát. Oh, úgy sajnálom szegényt! Azt mondják, gazdagabb volt,mint mi, s az övé volt az az ágy is, a melyben én halok!! Látod, az én Soledadom sajnál téged. Manuel fölemelte fejét s már nem irt. — Mondja csak, seniora, viszonzá nyugodtan, — mennyi idős a leány?— Nem sokára tizenkét éves lesz, felelt az anya, kimondhatatlan szelídséggel. Manuel visszaesett szórakozottságába, s ezt irta a földre: Soledad. — Hát meggyőződtél róla, nemde, hogy elfogadhatod ezt a csekélységet? tévé hozzá a jó asszony, ebbe tartva a pénzt. Manuel hátralépett, s hidegen mondá. —• Sennora, eleget beszéltünk. Sarkon fordult s lassú léptekkel távozott, mígnem a szögleten eltűnt. (Folytatása következik.) KI LESZ AZ ÖRÖKÖS ? Laurence. — Semmit ... de a mint láttam, hogy La Germaniérebe akarnak menni, azt gondoltam. . .. — Mit gondolt? — Hogy Vignemal úr megkérni megy az ön kezét unokaöcscse számára. E mindennél váratlanabb felelet Laurencet mélyen megrendítő. — Unokaöccse hát ismeri? — Majd mindennap látom, mikor a kastélyba lő, s mindenki azt mondja, hogy nőül akarja önt venni. Vignemalék nem szoktak járni önökhöz. Nem gondolhattam mást, mint hogy önt megkérni mennek édesanyjától, Pontaiéval számára. Én pedig inkább megöltem volna őt, mintsem megengedtem, hogy férjévé legyen. Ezért engedtem elveszni Vignemalékat. Tudom, hogy ez bűn. . . . — Oly bűn, melyet a törvény nem sújthat, de lelkiismerete örökké furdalni fogja érte. — Azonnal megbántam mulasztásomat, s a folyóba ugrottam, hogy ha lehet, megmentsem őket. — Tehát igaz, hogy meg akarta menteni őket ? •— Abban nagybátyja sem kételkedik. — Látta, a mint víztől csorogva, a hidegtől reszketve, s a fáradságtól ellankadva, melyet az árral folytatott húsz percznyi küzdelem okozott, csaknem élettelen voltam. A mint láttam, hogy a kötél elszakadt, s a szolgájok gyáván ott hagyja őket, egy pillanatig sem haboztam. Elfeledtem az erdőcsőszöket, üldöztetésemet, sőt unokaöccsök szándékát is, s csak arra gondoltam, hogy segélyére legyek két élőlénynek, kik a legnagyobb veszélyben vannak. És ha a hajó fel nem borul, partra is hoztam volna őket. Ön tudja, hogy mindaz hogyan történt. Daudierne és Subligny írta BOISGOBEY. VI. 42 (Folytatás.) (Folytatása következik.)