Egyetértés, 1885. február (19. évfolyam, 32-58. szám)

1885-02-01 / 32. szám

1885 TIZENKILENCZEDIK ÉVFOLYAM. 32. SZÁM. BUDAPEST, VASÁRNAP, FEBRUÁR 1. SZERKESZTŐSÉG: Budapest, ív. amzo-UTcZA 1. az. KÉZIRATOKAT VISSZA NEM KÜLDÜNK. CIK BÉRMENTES LEVELEKET FOGADUNK EL. ELŐFIZETÉSI DÍJ: Vicékre postán vagy helyben házhoz hordva; Egy egész évre 80 frt I Egy negyedévre 5 frt Egy fél évre „ 10 frt | Egy hóra 1 frt 80 kr. Külföldre,­­3 hóra Németországba 8 frt 30 kr* Franczia-,Olasz-,Orosz-,Török-, Görög-,Spanyol­­országokba , Svájcz-, Románia és Szerbiába, valamint amaz országokba, melyek a posta* szerződéshez tartoznak, negyedévre 9 frt 40 kr, S*y­uán e krajcmár. KIADÓ­HIVATAL: BUDAPEST, IV. HIMZŐ-UTCZA 1.311. HIRDETÉSEKET ÉS NYÍLTTÉRIJE *410 KÖZLEMÉNYEKET FELVESZ A KUDÓRIVATal, Hirdetéseket felvess a külföldönj; 8éetben: Főügynökségünk: Stern Mórit* hír­­detési irodája, 1. Wollzeile Nr. 22. Oppeiik A., I. Stubenbastei Nr. 2. Mosse Rudolf, I. Seilerstätte Nr. 2. Haasenstein és Vogler, I. Wallfischgasse 10« Daube tí. L. és Társa, I. Wollzeile Nr. IS. Dukes Miksa, I, Riemergasse Nr. 12, Scfaalek Henrik, I. Wollzeile Nr. 14. Hemdl Alajos, I. Wollzeile Nr. 25. IfranJcfurtban aiM.: Daube G. L. és Társa. féritban: R. Mosse, 40, r. Notre-Dame-d.-Vid* Agence fiavas (piaca da la Boors*l. Nincs vezetés. Végéhez értünk a költségvetési vitának. Nincs más hátra, mint maga a törvényjavas­­­lat, mely felhatalmazza a kormányt, hogy a megszavazott költségvetés alapján tovább ve­zesse az ország kormányzati ügyeit. Még egy napi élénk vita, melyben valószínűleg a mér­sékelt ellenzéké lesz a főszerep s azután egy esztendőre vége a költségvetési vitáknak. A tizedik költségvetés ez, melyet a Tisza­­kabinet előterjesztett. A tiz közül nyolc­at meglehetős simán tárgyalt le a parlament. Csak az 1879-iki és az 1885-iki idézett elő nagyobb vitát. Amaz azért, mert közvetlenül a bosnyák foglalási hadjárat után következett s mert pénzügyeink hosszú időre való meg­romlása akkor tűnt ki egész komolysággal. És azért is, mert az új országgyűlés megerő­södött ellenzékkel ült össze. De miért volt a mostani költségvetési vita oly hos­szú, oly élénk és oly tartalmas? E kérdés megérdemli a figyelmet. Külső okok nem voltak rá. A kabinet nem ment át válságon. A választások változatlanul hagyták a pártok kereteit sőt tömegeit is. Az antiszemita párt mint új tényező jött ugyan be a parlamentbe, de tagjainak szerény fellé­pése s csekély száma miatt se a politikai hely­zetet, se a pártok közti viszonyt nem volt ké­pes megváltoztatni. Gyökeres átalakulást nem lehet észrevenni se a pénzügyi helyzeten, se a kabineten, se a többség viszonyain, se a köz­jogi állapoton. Messzeható újabb eszmék se merültek fel, melyek nagy tettekre, nagy vál­lalkozásokra ingerelhetnék a közszellemet. S mindamellett most hosszú, tartalmas és sok kérdésben mélyre­ható volt a költségve­tési vita. Emlékeztetett a régi kormányok költségvetési vitáira. Vajjon mi az oka e tü­neménynek ? Valószínűleg nem egy oka van. Egyik oka kétségtelenül az, hogy a nemzet sok rétege megunta már azt a szundikáló ál­lapotot, melybe a Tisza-kormányzat belerin­gatta a közszellemet. Az a kormányzat, mely tíz év alatt semmit nem kezdeményezett, semmi nagyot nem alkotott, az ország politi­kai erőit se nem edző, se nem szaporitá, új eszmékkel, uj irán­nyal nem bír, s míg egy bizonyos jellemű múltat minden lépten-nyo­­mon megtagad, addig bizonyos jellemű jö­vendőt semmi irányban se készít előre. Meg­unta azt a kormányzatot, mely minden ha­talmát csak arra használja fel, hogy saját fennmaradását s pártjának többségét bizto­sítsa. Az ellenzéknek s kivált a függetlenségi pártnak erélyes föllépését kétségtelenül e kö­rülmény idézte elő nagy részben. Volt azonban más ok is. S ez a reakczió, melynek tünetei kétségbevonhatlanul állanak előttünk. A főrendi reform csökönössége, a magyar királyi udvar megtagadása, a szatmári püspök által leleplezett egyházpolitika, a párbér, az agrárius jelszó, a hitbizomány, a társadalom osztályokra való felbomlásának kísérletei, a nemesi czimek és czím­zetességek hajszolása s több ezekkel rokon jelenség kétségtelenül bizonyítja, hogy bizonyos reakczionárius áramlat indult meg a társadalomban és a politikában egyaránt, mely ugyan még meg­lehetősen bátortalan s jelszavainak igaz ér­telmét nem leplezi le s végczélját még nem vallja be, de a mely mindamellett már széles vonalon megkezdette működését. De az is bizonyos, hogy bármily lassan, bármily simán, bármily álnokul dolgozzék is s reakczió: ezt és ennek munkáját a magyar társadalom szó nélkül el nem tűri. Nemcsak, de ellene először hangosan s azután harago­san fog tiltakozni s végül meg fogja őt gá­tolni előhaladásában. A magyar társadalom túlnyomó részben a magyar középosztály, ez pedig még mindig eléggé demokrata és eléggé szabadelvű arra, hogy se a nézetekbe, se az erkölcsökbe, se az intézményekbe ne engedje bejutni a reakcziót. Csak fel kell a magyar társadalmat ébresz­teni. S nekünk úgy látszik, épen a hosszú és tartalmas költségvetési vitából látszik, hogy az ébredés már közel van, vagy már annak kezdetébe bejutottunk. Csak­hogy már meg­kezdődött : folytatása következni fog. Érdekes volt a költségvetési vita — mind tartalmának gazdagságánál, mind hangulatá­nak nemességénél fogva. De legfőbb érdekes­sége mégis hiányzott. Nem volt benne veze­tés. Sem az eszmék felállításában, sem az irányok kitűzésében, sem az érvek sorakoz­­tatásában nincs vezéregyéniség, nincs ve­zető kéz. Az 1825-iki és 1830-iki országgyűléseken Nagy Pál, az 1832-iki és 1840-iki országgyű­léseken Deák Ferencz, az 1844-iki és 1848-iki országgyűléseken Kossuth Lajos, az 1861-iki és 1865-iki s későbbi országgyűléseken ismét Deák voltak a közszellem vezetői, ők adták meg az irányt, ők képviselték a törekvések jelszavait s a jövendőnek eszméit s az ő ne­vükhöz és működésükhöz volt kapcsolva min­den harcz, minden küzdelem, minden csata­­vesztés, minden diadal. A fúzió óta Tisza Kálmáné volna a vezéri szerep. De ő nem egyéniségével, hanem ha­talmi apparátusával tartja fenn befolyását s nem eszmékkel és törekvésekkel uralkodik a helyzeten, hanem taktikával. Ezért hétköz­napi most a hangulat, ezért kicsinyesebb most a törvényhozás, s ezért tájékozatlanabb ma a közvélemény. S ezért kisebb ő, mint elődei. Ma senki se tudná megmondani, ki a két­ségtelen vezetője akár a liberális, akár a kon­zervatív törekvéseknek és jelszavaknak. Tisza Kálmán lefoglalta magának a liberálisok jel­szavait s egyúttal a konzervativok törekvéseit. S igy gátolja meg, hogy a két irány határo­zottan kifejlődjék s a politika embereit hatá­rozott pártállásokba kényszerítse. Ez nagy ügyesség kétségtelenül s tiszteletre méltó is volna, ha mestere nagy czélokra fejtené ki s használná fel, így azonban semmi más, csak puszta ügyesség. Budapest, jan. 31. Az országgyűlési függetlenségi és 4­8-as párt fahr. hó 1-én d. u. 6 órakor értekezletet tart­ A Bud. Corr. Bécsből kapott értesülése szerint Tisza Kálmán miniszterelnök, kit ma délelőtt ő fel­sége kihallgatáson fogadott, délben hosszabb ideig értekezett gróf Kálnoky külügyminiszterrel és Sző­­gyényi osztályfőnökkel. Bedekovics miniszter ma reggel Bécsbe érkezett. Az általános magánjogi törvénykönyv terveze­tének megvitatása váél*­­tAl összehívott értekezlet ma délután 5 órakor dr.­­PantM Tivadar igazságügyi­inisz­­ter elnöklete alatt ülést tartott, és az öröklési jogra vo­natkozó részben a hagyományokról szóló fejezet tárgya­lását folytatva, a 295. §-ig haladt. (D. E.) A költségvetési törvényjavaslat legutolsó olva­sását legkésőbb a képviselőház pénteki napirendjére tűze­tik ki. Az approprzáczionális vita, noha az ellenzéki pártok részéről több szónok behatóan fog a költségvetés ellenében szót emelni, előreláthatólag egy ülés folyamá­ban befejeztetik. ORSZÁGGYŰLÉS: A képviselőház ülése jen. 31-én. I. A képviselőház mai ülésében az összes napiren­den lévő tárgyakat elintézte. A napirend előtt Kö­­rössy Sándor tett nyilatkozatot a ránézve annyira ominózussá vált közjogi kérdésben, s kifejtette, hogy Magyarországnak Ausztriához való viszonyát a ma­gyar közjognak megfelelő módon értelmezte mindig s úgy értelmezi most is. A ház tudomásul vette a mentegetőzést, s folytatta a honvédelmi költségve­tés részletes tárgyalását Elsőnek Fejérváry Géza bv. miniszter szólalt fel és Steinacker tegnapi beszédé­nek egyik, figyelmen kívül hagyott passzusára vála­szolt, majd Steinacker Ödön a katonai szállítások körül tapasztalt egyéb hiányokra hívta fel a minisz­ter figyelmét A csapatok tételénél két szűzbeszédet hallott a ház, az egyiket Münnich Aurél, a kormány­párt új tagja mondta és utalt arra, hogy a szabadsá­golt honvédtisztek közül sokan vonják ki magukat a szolgálat kötelességei alól, a­minek igen hátrányos következményei vannak; a másik szűzbeszédet Tóth Ernő a függetlenségi és 48-as párt fiatal tagja mondta. Tárgyilagosan és katonai szakavatottság­­gal ügyesen beszélt némely intézkedések hiányairól, majd a Münnich Aurél beszédére tett helyes észre­vételeket. A ház figyelemmel hallgatta, s a szélső­baloldal élénk helyesléssel fogadta az első fellépést, melynek kevés pretenziója, de mégis elég sikere volt. Szólották még : Fejérváry Géza bv. miniszter, Orbán Balázs és Rakovszky István előadó, mire a ház megszavazta a honvédelmi költségvetés összes tételeit. Következett a pénzügyi bíróság szaporításá­ról szóló miniszteri előterjesztés tárgyalása. Hege­dűs Sándor előadó ajánló beszéde után Lázár Ádám az előterjesztés módosítása iránt indítványt adott be. Orbán Balázs és Mocsári­ Lajos pártolták az in­dítványt, Szapáry Gyula gr. pénzügyminiszter, Ho­­ránszky Nándor és Hegedűs Sándor előadó pedig ellenezték. A többség elvetette az indítványt, s a pénzügyi bizottság módosításával megszavazta a mi­niszteri előterjesztésben kért összeget. Ezután Sza­páry Gyula gr. miniszter beterjesztette a költség­­vetési törvényt, mely a pénzügyi bizottsághoz utasit­­tatott. E törvény szerint az 1885-ik évre előirányzott költségek összege tesz: 337.940,264 frt kiadást; 326.056,501 frt bevételt és 11.883,763 frt. hiányt. A hatodik sorjegyzékben foglalt kérvényeket a bi­zottság jelentése értelmében intézte el a ház. A leg­közelebbi ülés kedden lesz. n. Elnök: Péchy Tamás; jegyzők: Szatmáry, Tibád, Nagy István. A kormány részéről jelen vannak: Tisza Kálmán mi­niszterelnök, Szapáry Gyula gr., Fejérváry Géza br., Széchenyi Pál gr., Bedekovich Kálmán. Al­elnök: Bemutatja Arad szab. kir. város közönsé­gének feliratát, melyben a felsőház szervezéséről szóló törvényjavaslat tárgyalása alkalmával a törvényhatósá­goknak a felsőházban képviseltetését elvileg elfogadni, s a törvényjavaslat ily értelemben való átalakítását kéri. A ház irodájába tétetik le. A napirend előtt felszólal Kőrössy Sándor és reflektálva arra, hogy tegnapi nyilatkozata félreértésekre adott alkalmat, részletesen megmagyarázta, miképen értelmezte­­ tegnap azt, mikor az «osztrák-magyar monarchiát» emlegette. Hivatkozott több törvényre, melyekben az osztrák-magyar mon­archia elnevezés használtatik. (Csanády Sándor köz­beszól: A Tisza bűne!) Utal egy 1876-ban meg­jelent munkájára , melyben a magyar közjognak megfelelő módon értelmezi Magyarországnak Ausz­triához való viszonyát, s kijelenti, hogy ma is azt tartja, hogy a magyar közjognak leginkább megfelelne az «Ausz­tria és Magyarország» kifejezés. (Helyeslés.) Az elnök megjegyzi, hogy az esetre, ha Kőrössy tegnapi nyilatkozatának szellemét olyannak találta volna, a­milyennek azt ma feltüntette, nem tartotta volna szükségesnek a közbeszólást. Következik a napirend, a honvédelmi költ­ségvetés részletes tárgyalásának foly­tatása. A hadbírósági költségekre előirányoztatik 4000 frt. Fejérváry Géza b. honvédelmi miniszter: Tegnapi felszólalásom alkalmával egy körülmény kikerülte figyel­memet, melyre nézve azt hiszem, hogy minden félreér­tés mellőzése végett tartozom­, felvilágosítást adni a t. háznak. (Halljuk !) Steinacker Ödön képviselő úr tegnap felemlítette azt, hogy dac­ára annak, hogy a honvédség számára szállítandó ruhaczikkek egyike-másika teteme­sen drágábban van felvéve, mint a közös hadseregnél ugyanazon ruhaneműek és czikkek ára, a szerződést mégis meghosszabbítottuk. Erre megjegyzem, hogy igenis a honvédségi felszerelésnél egyes czikkek tetemesen drá­gábbak, mint a közös hadseregnél ugyanazon ruhaneműek. De miért ? A huszároknál a zsinór drágítja azt, míg a közös hadseregnél a zubbony tetemesen olcsóbb, mint a honvéd­zubbony. Ezenkívül egy más körülmény is van. A hon­védelmi minisztérium elismerte ama követelés jogosult­ságát, hogy a hazai ipar lehetőleg támogattassék, azon volt, hogy a szállításokat mind csak az ország határán belül eszközöltesse. A magyar iparkamara átlagos árai valamivel mindig, némely czikknél pedig tetemesen drá­gábbak, mint Ausztriában, Így tehát mindig ama dilem­mában voltunk, hogy vagy olcsóbban szerezzük be a ru­házatot, de ekkor nem vesszük tekintetbe a hazai ipart, vagy pedig valamivel többet fizetünk és ezzel a hazai ipart támogassuk. Mi ez utóbbi álláspontot helyesebbnek ismertük el (Helyeslés.) és azt hiszem, hogy ez álláspon­tot a ház helyeselni fogja. (Általános helyeslés). Ez az oka tehát annak, hogy a szerződést meghosszabbítottuk, daczára annak, hogy árkülönbség mutatkozik, kérem a t. házat, méltóztassék ezt tudomásul venni. (Általános helyeslés). Steinacker Ödön: Köszönettel veszi, hogy a minisz­ter oly gyorsan utána jár a dolognak. Az utóbbi körül­mény azonban, melyet felemlített, t. i. a budapesti ke­reskedelmi és iparkamarának a bécsiéinél magasabb anyagárai, melyek különben épen ellenkezőleg olcsób­bak, nem indokolja egészen a honvédség számára drá­gábban szállított czikkek árát, mert egy és ugyanazon konzorczium szállítja úgy a közös hadseregnek, mint a honvédségnek a ruhaneműeket. Tehát természetesen ez a konzorczium nem fogja drágábban vásárolni az anya­gokat a magyar honvédség ruházatának számára, mint a közös hadsereg számára. A szónok ezután észrevételeket tesz a miniszter tegnapi beszédére, hivatkozik a losonczi gyárra, s több körülményre hívja fel a­ miniszter figyel­mét, s utal arra a kérvényre, melyet a szállítási ügyek rendezése tárgyában az orsz. iparegyesület adott be a minisztériumhoz. Fejérváry Géza br. honvédelmi miniszter készség­gel elismeri, hogy tegnapi felszólalása alkalmával a lo­sonczi gyár kikerülte figyelmét, hiszen a loson­czi gyárat igénybe vesszük mi is, és az jelenleg is a honvédségnek szállít. A­mi azt a megjegyzést illeti, hogy egy és ugyan­azon konzorczium a közös hadseregnél más árakat szab, a honvédségnél megint más árakat,­­ az igaz, de miért van ez ? Mert a konzorczium a közös hadseregnek szál­lítandó czikekknél nem a magyarországi iparkamarák ál­tal beterjesztett árakat, hanem az Ausztriában létező árakat veszi alapul, melyekről felemlítette, hogy teteme­sen olcsóbbak. Ha tehát ott az ausztriai árak alapján szállíttatik valami, nagyon világos, hogy az olcsóbb le­het ; tehát egy és ugyanazon konzorc­ium, miután Ausz­triában más alapon szállíthat, itt nálunk drágábban kény­telen szállítani. Természetes ez, mert a szállítás alkalmával a gyapjú és bőr árak szolgálnak az árak kiszámításánál alapul. Azok az árak azok, melyek az iparkamarák részéről a honvédelmi minisztériumnak beterjesztettek, mert a hon­védelmi miniszter egyátalában a szállítás dolgában bár­mit tett volna, vagy tenne, előbb mindig meghallgatja az iparkamarákat, s ez iparkamarák meghallgatása nél­kül sohasem történt és nem történik intézkedés. (He­lyeslés a jobboldalon.) Steinacker azt mondta, hogy czélszerűbb volna és­ elvileg kimondandó lenne, hogy a szállítások ne egy konszorczium­nak, hanem kisebb rész­letekben több iparosnak adassanak ki. Tudvalevő dolog, hogy mozgósítás alkalmával a legrövidebb idő alatt igen jelentékeny készlet előállítására van szükség. Ez készletet voltaképen tartalékban kellene hagyni, de ez megint tetemes pénzbe kerül, s az ország pénzügyi hely­zetét tekintetbe véve, az erre szükséges költséget nem akarták kérni, hanem meg akarták kímélni. Ennélfogva, miután a szállító köteles kaucziót letenni, megegyeztek vele, hogy készpénz helyett kauczió fejében ruhan­eműe­­ket tegyen le, s most eme nagy mennyiségű készlet kau­­czióképen szolgál. Ha már most a szállítást részletek­ben adják ki, ebből az következik, hogy a most meg­levő készletet kauczióképen át kell vennie, s ezt foly­ton kiegészítve készletben tartani, és épen ez nagy ne­hézségbe ütközik. A ház a tételt megszavazza. Csapatok. Rendes kiadások XXI. fejezet. 6. czim. Gya­logság. Koronaőrség. Lovasság, összesen 6.250.000 frt­ Münnich Aurél ha örömmel elismeri is, hogy hon­védségünk fegyelem és kiképeztetés tekintetében örven­detesen halad, mégis, ha vannak hiányai, ha előfordul­nak a szolgálat körül hibák, a­melyek kivált a csapatok összműködése a nagy őszi fegyvergyakorlatok alkal­mával, midőn a csapat magasabb és alapos ki­képzésének tanújelét adni van hivatva, — észlelhetők, akkor ezek részbeni okozóinak mindenesetre azokat tartja, kik hivatásuk, állásuk és tehetségüket nem szentelik nemzeti intézmény fejlesztésére, hanem tehernek tekintve e szolgálatot, gyakran kicsinyes vagy épen ok nélkül így cselekesznek, a gyakran fárasztó és terhes szolgálatot elkerülni. A bevonulás, vagy szolgálat alóli felmentés csakis nagyon fontos és alapos okok létében, minden kétséget kizáró szükségesség alapján adandó meg. Fel­hívja e körülményre a miniszter figyelmét. A szónok utal a lugosi hadgyakorlatoknál az elszállásolások kö­rül tapasztalt hiányokra, majd reflektál Gulácsy és Orbán Balázs tegnapi beszédeire, s ezeknek egynémely állítását c­áfolgatja, végül kijelenti, hogy a tételt megszavazza. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Tóth Ernő csak röviden néhány körülményre hívja fel a miniszter figyelmét. Megemlíti, hogy a honvédségi csapatok, különösen a lovasság nagyon sok helyen a kellő és megfelelő gyakorló terek hiányában van és sok­szor e tekintetben a közös hadsereg kegyelmére van utasítva, t. i. ha ugyanazon napon a közös hadseregbeli csapatok nem tartanak gyakorlatot. És ezek a gya­korló teret rendszerint nem nagyon szívesen átengedik. Úgy a honvédség fejlesztése mint kiképzése érdekében kívánatos, hogy habár áldozatokkal is, de különösen a lovasság számára talajminőség­ tekintetében megfelelő gyakorló terek szereztessenek be. Másik körülmény az, mely­­ igen káros hatással van úgy a kiképzésre, mint különösen a lóállományra, hogy t. i. a csapatok különösen a lovasság összgyakorlatra bevonul, istálló hiányában nem helyeztethetnek el egy községben, legalább nem századonként, hanem gyakran szakaszonként, és sokszor falszakaszonként külön-külön községekben történik az elhelyezés. Ennek is igen káros következményei vannak. E bajon is s­egíteni kell. Felhívja a szónok a miniszter figyelmét a lóbeszerzési bizottságoknak egy igen helytelen szokására. Ez t. i. az, hogy a lóbeszerző bizottságok egyes állatokat a meg­állapított egységárakon is messze fölül vásárolnak be, a­minek természetes következménye, hogy ugyanannyit az­tán kénytelenek az egység­árakon alul is beszerezni. Ily eljárás mellett megtörténik, hogy 10—15%-a a lovaknak harcz,képtelen. Nézete szerint nem lenne helytelen dolog­ba máskép nem, a közös hadsereg rovására­ a honvéd­­huszárezredeket szaporítani. A czél csak egy, hogy t. i. a monarchia kellő képzettségű és számú lovas csapatok­kal rendelkezzék. Ha ezt elérjük, a sokkal olcsóbb és megfelelőbb honvédlovassági szervezettel, ha más ok­ból nem is, pénzügyi helyzetünknél fogva e rendszertől, habár nem egészen is, de nagyrészben eltérni kötelessé­günk. A felmerült hírek folytán kénytelen reflektálni arra is, hogy a közös hadseregben a tiszti illetmény felemeltetni szándékoltatik és pedig a hadnagyétól egé­szen a másodosztályú századoséig. Ha e szándék a kö­­z­ös hadseregben keresztül vitetik, keresztül kell vitetnie a honvédségben is, mert a honvéd tisztikar önbecsérte­­tét nem szabad a kisebb illetményben meghagyás által sérteni, és mert egyátalán kívánatos, hogy honvédségünk ne csak a vas fegyelemben bírja erejét, a mint tudjuk, hogy kritikus viszonyok közt nem mindig teszi meg a kivont szolgálatot, hanem birja egyszersmind önbecsér­­zetében és állásával való megelégedő­­ben. A szónok ezután pár észrevételt tesz a Münich Aurél beszédére és újból felhívja az általa felvetett kérdésekre a miniszter figyelmét. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Sugárúti séta. — Télen. — Hol négy fok zero alatt, hol öt fok zero fölött. A hőmérő három szent királya: Réaumur, Fahrenheit és Celsius, tekintélyükhöz és korukhoz nem illő já­tékot űznek velünk. A minapi ködtül szinte angolul beszéltünk, az e heti hidegtől meg oroszul, aztán karácsonyias német gemüthlichkeittal kezdett esni a hó. A csodájára sokan meg is álltak, mert rég láttak ilyesmit. Egy lézengő okkupált bosnyák, Me­hem­ed Annektánovics, a­ki előtt ez a fehér eső merőben új volt, így kiáltott fel: «Allahkerim! . .. liszt esik !» Idegtépő csikorgást követett el a ház­mester tótja, a­mint vas lapátjával lekaparta a fe­hér áldást a fekete aszfaltról. A pelyhek, a dara és dér jegeczeinek fényes csillagai meggondolták: ér­­demes-e ide lehullani. Csak egyszer, nehány órára gyönyörködtem a megigézett városerdőben, a mi­dőn minden fája mintha ezüstből való lett volna. Ez a bűbáj sem­, tartott soká: jött egy náthás déli szellő s leolvasztotta. Ez a szép ut különös grácziáját élvezi a főváros ápolóinak: megesik rajta akárhányszor, hogy taka­rítják. De mit ér, mikor a szomszéd utczákból em­ber és állat ismét telehordja sárral. Sokszor három öreg bácsi is megharczol vele s nem vihetik diadalra szemétvivő seprőiket. Ó, ezek a m­ellék-utczák! A színfal mögé pil­lantva, illúziónkat nem éri fájóbb kijózanodás, mint mikor a Sugárútba nyiló közökbe tekintünk. A régi Hermina-tér s a Könyök-utcza még mindig nem oldja meg magát. A tollszedőnek bankárrá lett fia nem röstelheti jobban származását, mint a Sugár-ut az ő szülő környékét. Hogy ne feledje kinek a fia : bűzét, mocsokját, mosdatlan ivadékát be-beküldi a végi ghetto az újba. A büszke sarokház boltban ta­karos kisasszony; ablakában aranyosfejü fáczány­­madár, vékony szalonna-csíkokkal fölpántlikázott erderek; hideg fogas, rózsaszín ászpiknak rubintos ékszerével; créme-sajtok; a Dobos-torta réteges cso­dája; közbül élő virágok apró kertjében czukros­­tésztából gyúrt Flórák; s mind e pompás dolgokat sokszorosító tükrök ragyogtatják az ember szemébe­ .É s néhány lépéssel odább, az utcza színvonala alá sülyedt ház kapuszínében, szennyes tepsiben feketén sistergő libac­ombok, messze harsogó ko­csonya, a fedetlen börtönben kedvére szortyogó kvargli, réteges torta h­elyett málé, virág helyett vöröshagyma-füzérek s takaros kisasszony helyett törődött anyóka, ki a léghuzam ellen pihés vikler­­rel s egy láthatatlan melegítő forrással védekezik. Sokkal régebben van itt játékrenden a zsidó nő, mint szemben, az operaházban ; s régebben ismeri ő a régi dalt a régi gyűlölségről, a melynek örök panasza egy régibb Halévy, a dán Jehuda ben Halévy dalaiból hangzik feléje. Derűs napon a forgalom, nyüzsgés szinte párisias. Csak a mi munkás népünk ne volna annyira kele­ties ! A rongyot elrejtő blouse nincs nála gyakorlat­ban. Ejh, dologban a foszlott ruha is teszi! úgy gondolja. A gyalogutat szeméttartónak nézi. Ami zsebében fölösleges, azt mind oda kiszórja; pipájá­nak pörjéje, a szivar csutkája, a dohánynak papi­rosa, öt ágú zsebkendőjének veteménye, az mind odavaló. A sarkon tarkáló b­ordárság locssanatai­­ban megcsúszik a láb, s füstje hat ölnyire megméte­lyezi a levegőt. Az omnibusz, vesztét érezve, lovak desperadóival és nihilistáival dolgozik. Minden fogalmat fölül­haladó e kocsik rondasága e az eléjők ragasztott ál­latok görhessége. «Húzd! Ki tudja, meddig húzha­tod!» S a szegények addig koczognak, mig — e napokban is láttam — kidőlnek a hámból, a gyere­kek nagy mulatságára ott is ragadnak a szurkos faburkolaton. Farkát-fülét ránczigálják — haszta­lan ! Még meg is rugdossa a kocsis — kárba veszett biztatás. Elnyúlt a kis pejkó, míg hintós társai gőgös tüszköléssel dobogtak el mellette. S szemben a fa­lon, épen az Ottó Herman boltja előtt, a Herman Ottó által szabatosan megszerkesztett állatvédő táb­lácska. Intő véletlen! Abban a boltban fényes istállója a vasparipáknak, melyek nem kérnek zabot s a rovarjuk lábszárainak jó­voltából vígan karikáz­­nak az erdőcskébe. Ezek az urak már sokra vitték. Az egyik ugy vil­lant el mellettem, hogy a fél lábát a levegőben ló­gatta, s a megmaradt két kezével czigarettet sodori­­tott. A közönség már alig nézi őket, csak az ügyet­len gerjeszt figyelmet. Annál nagyobb feltűnést okoz egy igazi lovas. Velenczében se okozna nagyobbat. Pedig a fővárosi istállókban a legnemesebb paripák, gazdáik erős és ügyes gentlemen-ridderek, s a szá­mukra fentartott ut porondjában alig látszik nyoma a patkónak. A hires lovas nemzet fővárosa ez ? Gyalog ficsurok vagy bokaverő hosszú kabátban, vagy — az ellentét kedvéért — kurta zsaketben lé­pegetnek, előkelő széthányásával a lábnak, mintha fél napig ültek volna nyeregben. Ültek ám a forgó széken, vágtatva a számok messzenyúló soraiban, átugratva a restancziákon s sourbettiroztatva karcsú tollszárukat az irodai főnök szép szemei alatt. Az idő száraz, tehát fel van gyűrve a nadrágjuk, vala­mint hogy azért hordanak rövid kabátot, mert hideg van. S ejtik a szót oly laposan, mint a­hogy gon­dolták. Fiatal nők nevet kérező csevegésben lejtenek a nappali parket sik mezejére, a városliget tava felé. Az asszonyka nem fűzi karját a férje karjába; fázós kezét a bodri karmantyúba rejti. Vasainak fürtjét az engedelmes férj akasztja a bunda gombjára. A lányság maga viszi a keskeny halifaxot, melynek összeverődése néha gyenge sarkantyú-pengésre em­lékeztet. Ő sem kéri a lovagja karját, de nem csak azért, mert fázik, hanem azért is, mert nem illik. Majd kimelegszik a fagyon a keze is, a szive is. Ki­­gyul arcza a metsző levegőtől, szeme a vigságtól. «Sima fagyon ne járj nagyon!» Kificzamodott rajta nem egy kis láb, nem egy jó hirnév; megtört azon nem egy borda s mögötte nem egy szív. Bocsánat a képért — de ilyenkor mindig elém tolakszik a kotlós, aki fürge kacsa fiait a tóra vezeti s a part széléről tehetetlen tipegéssel, borzongó tollazattal nézi apjainak boldog ficzánkolását. Mamák, édes jó mamák, vigyázzatok — vagy­­ tanuljatok korcso­lyázni! De hisz végre a tánczteremben sincs más­kép. A mama ott sem polkázhat mindenütt a gyer­meke nyomába. Csakhogy mégis: a jég sikamósabb a fakoczkánál. Az ügető és vágtató kocsik mögött, büszke fejüket rázva s fényes bilincseiket csörgetve, lépést halad­nak az úri fogat pompás táltosai. A déli férj s bá­­joló hölgye a sétát akarjál élvezni. Lóháton s a Daumont párnáin — ez torta és csemege. A gyalog­lás : ez a kenyér, amely mindig jóizü. Mily szeren­csés a gazdag, hogy az olcsót is megszerezheti ma­gának ! A kereken járó gyermekszobák, az öblös landaue­­rek metszett ablakai mögött virágzó babák, szőke hajú, friss, kerek, rózsás arczok. A fiú ugyancsak maradhatatlankodik, a madmazell nagy boszúsá­­gára. A lányka áll a hintóban s fehérre lapítja or­rocskája hegyét, a­mint oda nyomja az üveghez. Árnyékos nagy szemével egykedvűen néz házat, em­bert, lovat. Csak akkor csillan fel, ha elrebbenő ma­darat, ház ereszen sétáló cziczát pillant meg. A ki­csike, a «dudus», mélyen alszik a dajka ölén. Fehér­ben vannak mindannyian, még a selyem szőrű «Snow» is, a nervózus dögöcske. Majdnem azt mondtam róla, hogy eb. Pedig dehogy az! Négylábú princz, kinek irigylendő kutyadolga van e családban. A kis­leány a dögöcske fejét szintén az ablakhoz nyomja, de a Snow pisze fekete orra nem fehé­­redik meg bele. Emitt is gyermekek kocsikáznak. Három asztalos­inas a megüresedett táblás kocsisokat lappal oda kötözték egy nagy, szintén üresen járó társzekérhez s most unilag elkeveredve élvezik a ritka kényelmet, hogy nem ők húznak, hanem őket húzzák. A sunyi kocsis, mintha észre se vette volna a csínyt, csak c­ammogtatja nehéz lovait, mint — ép abban a pillanatban, hogy a műhely kö­­­zelébe érve, a fiuk le akarták oldani a talyigát —kö­zibe vág az állatjainak, a­melyek, vaskos voltukkal ellenkezőleg, egyszerre csak neki iramodnak. A há­rom gyerek lélekszakadva utánok, mialatt még ál­­dozgatni is igyekeznek a nagy szekértől a kicsit. Az álnok ember eltrappoltatta őket a Gyár­ utczától az árvaházig, pedig ők már az Octogonból akartak egy mellékutczába térni. A kis rucczanatot jól megfizet­ték, de azért nagyokat nevetnek rá s a karjukkal végig törülik a kiizzadt homlokot. Könnyű bölcső-­hintócskában kocsikázik a polgári rend gyermeke. A guruló fészekben néha ketten is feküsznek s megittasodva az elenytől, édesen alusz­nak. Az erős dada könnyű szerrel tolja a nagy já­tékszert, mely szinte nesztelenül gurul a sima asz­falton. S még a napszámos gyermeke is kocsikázik. A melyben téglát hordott egész nap : most, hogy vége szakad a munkának, a taligába beleülteti a kis­fiát, az ő keskeny arczu, pók hasú csemetéjét. A kis beteg fanyar képén megvillan egy bágyadt mo­solygás, míg a kerék vásott tengelye e b kis hango­kon sivalkodik minden forduláskor. A panaszos nóta úgy illik az izmos apa hervatag magzatához ! Közbül, a ki­­s beáramló forgalomban, a gyors fogatok sürgése között, rengenek a megrakodott ne­héz járművek a puffadozó otromba zsákok, petro­­leumos, sörös hordók s kábítón csattogó sínek ter­hével. Diadalmi szekérre érdemes ragyogásban, jeges koczkák tündöklő torlaszát vonszolják a bel­város felé, meg-megállva boltok pincze-ablakai előtt. A csizmát zsákvászonba tekerve, kezeket botos keztyűbe bujtatva, ordítva beszélgető munkások dobálják le a csillogó lemezeket, s kegyetlen fejsze­­ütések ezer gyémánt szilánkra váltják, melyek­et egész az ut közepére sziporkáznak el, a hol mohón kapdossa fel az iskolából kiszabadult tanulóság s szopogatja, mintha megannyi bonbon volna. Megtelik a sok kávéház, melyeknek ablakait már elfoglalta a fürtös ifjúság. Legtöbbje «helytartó». Várják a hölgyeket, a­kik egymásután suhognak be az aranyos terembe. Hamarosan leszedik róluk a buk­dácskát. Néhány igazító nyomintás a magas tükör előtt, lesimitása a feltorlódott ruhának, fel­­bolyhozása a csipkés nyakravalónak, visszaékelése a meglódult hajtűnek, mialatt a vizsgáló szem gyor­san nyilal el a társaságon — s a várt hölgy a fen­tartott székre lendül. S jönnek egyre s az «önműködő» ajtó nem is él­het az ő elmés szerkezetével. Titok előttem, a ka­­szk­os fzajla hogy tudja nyilvántartani a beözönlő urakat, asszonyságokat s a kimért kávét egyszerre. De számon tartja mind, annyi bizonyos. A nő, a­ki­nek sorsa a férfi s a vetélykedő némber, aki nőtár­sának irigye, s a figyelmes jegyző, mind egy hü­velybe, s mondhatom: csinos hüvelybe szorult benne. A közönség jobbára zsidó. Legalább ez tűnik a szemembe. Idegesebb voltával, élénkebb taglejtésé­vel, gyors beszédével inkább magára vonja a figyel­met. Nyilvános előttem, hogy nem annyira az uzson­nát, mint a szórakozást keresik. Otthon e nők szor­galmas méhek, úgy mondják. De hiszen a méhe is kiszáll hazulról. Mindenesetre keleties hajlam ez a kirajzás a családi képüből. A mamák mellett ott vannak a gyermekek is: az idős­ mamákkal az eladók, a fiatal mamákkal a bár­sony kabátos fiúcska s a selyemruhás leányka, a­kik aztán, hogy meg volt a süteményes kávé, körülrep­kednek minden asztalt s bodros fejüket beleütik a képes újságba, melyet a kezemben tartok. A mama megbízásában járnak el, hogy kérjék meg a «bácsit», engedné át neki a lapot, ha elolvasta. A bizalmas, azt mondhatnám bátor modor, mellyel a Kubika vagy Czilike kijár portyázni, büszkeséggel tölti el a szép asszonyt, ki mosolyogva pillant felénk, mialatt egy czicza kellemével nyalogatja le az ujja hegyére tapadt bólesz-morzsákat. E fiatal nők legtöbbje hízásra hajló. A kevés munka s a bő élet szétömleszté a még nemrég finom arányokat. A férj szakadatlan gondban dolgozik a családért s nejének párnás, kimért, fehér keze neki édes elégtétele. A képes újságot odaadom a Kóbi gyereknek; a bogárszemü Czili baba apró, piros száját megcsí­pem ; a mama előtt, ki nekem ezt az örömet meg­szerezte, hálásan meghajlok s átfeszülve a népes márványasztalok sűrűjén, kimenekszem a sötétlő utczára, melyben csak most villannak ki a lámpás­szemek. Még egyre tódul a közönség, de már most vissza­felé. Robog a hintó, repül a fiáker, üget a komfort tábla, döczög az omnibusz, s mikor megáll, fehér felhő támad megzavart páráinak verejtékes testéből. Az épülő házak állványainak kedvező homályában f­ölismerhetetlen párok beszédje suttog. A nagy palota tövében kis kalyiba. Tenyérnyi ablakából virág dereng. Benézek, mert függöny el nem ta­karja. A házőrző tót napszámos lakik ott családjá­val. A Janóné a szopóst pólyázza, Janó a tömzsike Marával krumplit hámoz. Nagyvárosi idyll. Kár is lett volna elejébe vonni a függönyt. Egy távolabb kávéházból czigányzene csap felém. A prímás elé oda ülve, láger udvarlójának likőrjei­től neki melegedve, a vad Évi versenyt dalol vele. Szép, erős lány, kinek a zenétől megolvasztott szivé­ben fölmerül egy régi boldogság, a tisztes leánysor emléke, melyet jajgató énekszóval sirat el. Csoport­ban állják körül a sápadt kártyavitézek, szivarzó katonák, mulató diákok, meg az Évi pajtásai. Nagy­városi dráma. Kár volt elejébe nem vonni a függönyt. Porzó.

Next