Egyetértés, 1885. február (19. évfolyam, 32-58. szám)
1885-02-01 / 32. szám
1885 TIZENKILENCZEDIK ÉVFOLYAM. 32. SZÁM. BUDAPEST, VASÁRNAP, FEBRUÁR 1. SZERKESZTŐSÉG: Budapest, ív. amzo-UTcZA 1. az. KÉZIRATOKAT VISSZA NEM KÜLDÜNK. CIK BÉRMENTES LEVELEKET FOGADUNK EL. ELŐFIZETÉSI DÍJ: Vicékre postán vagy helyben házhoz hordva; Egy egész évre 80 frt I Egy negyedévre 5 frt Egy fél évre „ 10 frt | Egy hóra 1 frt 80 kr. Külföldre,3 hóra Németországba 8 frt 30 kr* Franczia-,Olasz-,Orosz-,Török-, Görög-,Spanyolországokba , Svájcz-, Románia és Szerbiába, valamint amaz országokba, melyek a posta* szerződéshez tartoznak, negyedévre 9 frt 40 kr, S*yuán e krajcmár. KIADÓHIVATAL: BUDAPEST, IV. HIMZŐ-UTCZA 1.311. HIRDETÉSEKET ÉS NYÍLTTÉRIJE *410 KÖZLEMÉNYEKET FELVESZ A KUDÓRIVATal, Hirdetéseket felvess a külföldönj; 8éetben: Főügynökségünk: Stern Mórit* hírdetési irodája, 1. Wollzeile Nr. 22. Oppeiik A., I. Stubenbastei Nr. 2. Mosse Rudolf, I. Seilerstätte Nr. 2. Haasenstein és Vogler, I. Wallfischgasse 10« Daube tí. L. és Társa, I. Wollzeile Nr. IS. Dukes Miksa, I, Riemergasse Nr. 12, Scfaalek Henrik, I. Wollzeile Nr. 14. Hemdl Alajos, I. Wollzeile Nr. 25. IfranJcfurtban aiM.: Daube G. L. és Társa. féritban: R. Mosse, 40, r. Notre-Dame-d.-Vid* Agence fiavas (piaca da la Boors*l. Nincs vezetés. Végéhez értünk a költségvetési vitának. Nincs más hátra, mint maga a törvényjavaslat, mely felhatalmazza a kormányt, hogy a megszavazott költségvetés alapján tovább vezesse az ország kormányzati ügyeit. Még egy napi élénk vita, melyben valószínűleg a mérsékelt ellenzéké lesz a főszerep s azután egy esztendőre vége a költségvetési vitáknak. A tizedik költségvetés ez, melyet a Tiszakabinet előterjesztett. A tiz közül nyolcat meglehetős simán tárgyalt le a parlament. Csak az 1879-iki és az 1885-iki idézett elő nagyobb vitát. Amaz azért, mert közvetlenül a bosnyák foglalási hadjárat után következett s mert pénzügyeink hosszú időre való megromlása akkor tűnt ki egész komolysággal. És azért is, mert az új országgyűlés megerősödött ellenzékkel ült össze. De miért volt a mostani költségvetési vita oly hosszú, oly élénk és oly tartalmas? E kérdés megérdemli a figyelmet. Külső okok nem voltak rá. A kabinet nem ment át válságon. A választások változatlanul hagyták a pártok kereteit sőt tömegeit is. Az antiszemita párt mint új tényező jött ugyan be a parlamentbe, de tagjainak szerény fellépése s csekély száma miatt se a politikai helyzetet, se a pártok közti viszonyt nem volt képes megváltoztatni. Gyökeres átalakulást nem lehet észrevenni se a pénzügyi helyzeten, se a kabineten, se a többség viszonyain, se a közjogi állapoton. Messzeható újabb eszmék se merültek fel, melyek nagy tettekre, nagy vállalkozásokra ingerelhetnék a közszellemet. S mindamellett most hosszú, tartalmas és sok kérdésben mélyreható volt a költségvetési vita. Emlékeztetett a régi kormányok költségvetési vitáira. Vajjon mi az oka e tüneménynek ? Valószínűleg nem egy oka van. Egyik oka kétségtelenül az, hogy a nemzet sok rétege megunta már azt a szundikáló állapotot, melybe a Tisza-kormányzat beleringatta a közszellemet. Az a kormányzat, mely tíz év alatt semmit nem kezdeményezett, semmi nagyot nem alkotott, az ország politikai erőit se nem edző, se nem szaporitá, új eszmékkel, uj iránnyal nem bír, s míg egy bizonyos jellemű múltat minden lépten-nyomon megtagad, addig bizonyos jellemű jövendőt semmi irányban se készít előre. Megunta azt a kormányzatot, mely minden hatalmát csak arra használja fel, hogy saját fennmaradását s pártjának többségét biztosítsa. Az ellenzéknek s kivált a függetlenségi pártnak erélyes föllépését kétségtelenül e körülmény idézte elő nagy részben. Volt azonban más ok is. S ez a reakczió, melynek tünetei kétségbevonhatlanul állanak előttünk. A főrendi reform csökönössége, a magyar királyi udvar megtagadása, a szatmári püspök által leleplezett egyházpolitika, a párbér, az agrárius jelszó, a hitbizomány, a társadalom osztályokra való felbomlásának kísérletei, a nemesi czimek és czímzetességek hajszolása s több ezekkel rokon jelenség kétségtelenül bizonyítja, hogy bizonyos reakczionárius áramlat indult meg a társadalomban és a politikában egyaránt, mely ugyan még meglehetősen bátortalan s jelszavainak igaz értelmét nem leplezi le s végczélját még nem vallja be, de a mely mindamellett már széles vonalon megkezdette működését. De az is bizonyos, hogy bármily lassan, bármily simán, bármily álnokul dolgozzék is s reakczió: ezt és ennek munkáját a magyar társadalom szó nélkül el nem tűri. Nemcsak, de ellene először hangosan s azután haragosan fog tiltakozni s végül meg fogja őt gátolni előhaladásában. A magyar társadalom túlnyomó részben a magyar középosztály, ez pedig még mindig eléggé demokrata és eléggé szabadelvű arra, hogy se a nézetekbe, se az erkölcsökbe, se az intézményekbe ne engedje bejutni a reakcziót. Csak fel kell a magyar társadalmat ébreszteni. S nekünk úgy látszik, épen a hosszú és tartalmas költségvetési vitából látszik, hogy az ébredés már közel van, vagy már annak kezdetébe bejutottunk. Csakhogy már megkezdődött : folytatása következni fog. Érdekes volt a költségvetési vita — mind tartalmának gazdagságánál, mind hangulatának nemességénél fogva. De legfőbb érdekessége mégis hiányzott. Nem volt benne vezetés. Sem az eszmék felállításában, sem az irányok kitűzésében, sem az érvek sorakoztatásában nincs vezéregyéniség, nincs vezető kéz. Az 1825-iki és 1830-iki országgyűléseken Nagy Pál, az 1832-iki és 1840-iki országgyűléseken Deák Ferencz, az 1844-iki és 1848-iki országgyűléseken Kossuth Lajos, az 1861-iki és 1865-iki s későbbi országgyűléseken ismét Deák voltak a közszellem vezetői, ők adták meg az irányt, ők képviselték a törekvések jelszavait s a jövendőnek eszméit s az ő nevükhöz és működésükhöz volt kapcsolva minden harcz, minden küzdelem, minden csatavesztés, minden diadal. A fúzió óta Tisza Kálmáné volna a vezéri szerep. De ő nem egyéniségével, hanem hatalmi apparátusával tartja fenn befolyását s nem eszmékkel és törekvésekkel uralkodik a helyzeten, hanem taktikával. Ezért hétköznapi most a hangulat, ezért kicsinyesebb most a törvényhozás, s ezért tájékozatlanabb ma a közvélemény. S ezért kisebb ő, mint elődei. Ma senki se tudná megmondani, ki a kétségtelen vezetője akár a liberális, akár a konzervatív törekvéseknek és jelszavaknak. Tisza Kálmán lefoglalta magának a liberálisok jelszavait s egyúttal a konzervativok törekvéseit. S igy gátolja meg, hogy a két irány határozottan kifejlődjék s a politika embereit határozott pártállásokba kényszerítse. Ez nagy ügyesség kétségtelenül s tiszteletre méltó is volna, ha mestere nagy czélokra fejtené ki s használná fel, így azonban semmi más, csak puszta ügyesség. Budapest, jan. 31. Az országgyűlési függetlenségi és 48-as párt fahr. hó 1-én d. u. 6 órakor értekezletet tart A Bud. Corr. Bécsből kapott értesülése szerint Tisza Kálmán miniszterelnök, kit ma délelőtt ő felsége kihallgatáson fogadott, délben hosszabb ideig értekezett gróf Kálnoky külügyminiszterrel és Szőgyényi osztályfőnökkel. Bedekovics miniszter ma reggel Bécsbe érkezett. Az általános magánjogi törvénykönyv tervezetének megvitatása váél*tAl összehívott értekezlet ma délután 5 órakor dr.PantM Tivadar igazságügyiiniszter elnöklete alatt ülést tartott, és az öröklési jogra vonatkozó részben a hagyományokról szóló fejezet tárgyalását folytatva, a 295. §-ig haladt. (D. E.) A költségvetési törvényjavaslat legutolsó olvasását legkésőbb a képviselőház pénteki napirendjére tűzetik ki. Az approprzáczionális vita, noha az ellenzéki pártok részéről több szónok behatóan fog a költségvetés ellenében szót emelni, előreláthatólag egy ülés folyamában befejeztetik. ORSZÁGGYŰLÉS: A képviselőház ülése jen. 31-én. I. A képviselőház mai ülésében az összes napirenden lévő tárgyakat elintézte. A napirend előtt Körössy Sándor tett nyilatkozatot a ránézve annyira ominózussá vált közjogi kérdésben, s kifejtette, hogy Magyarországnak Ausztriához való viszonyát a magyar közjognak megfelelő módon értelmezte mindig s úgy értelmezi most is. A ház tudomásul vette a mentegetőzést, s folytatta a honvédelmi költségvetés részletes tárgyalását Elsőnek Fejérváry Géza bv. miniszter szólalt fel és Steinacker tegnapi beszédének egyik, figyelmen kívül hagyott passzusára válaszolt, majd Steinacker Ödön a katonai szállítások körül tapasztalt egyéb hiányokra hívta fel a miniszter figyelmét A csapatok tételénél két szűzbeszédet hallott a ház, az egyiket Münnich Aurél, a kormánypárt új tagja mondta és utalt arra, hogy a szabadságolt honvédtisztek közül sokan vonják ki magukat a szolgálat kötelességei alól, aminek igen hátrányos következményei vannak; a másik szűzbeszédet Tóth Ernő a függetlenségi és 48-as párt fiatal tagja mondta. Tárgyilagosan és katonai szakavatottsággal ügyesen beszélt némely intézkedések hiányairól, majd a Münnich Aurél beszédére tett helyes észrevételeket. A ház figyelemmel hallgatta, s a szélsőbaloldal élénk helyesléssel fogadta az első fellépést, melynek kevés pretenziója, de mégis elég sikere volt. Szólották még : Fejérváry Géza bv. miniszter, Orbán Balázs és Rakovszky István előadó, mire a ház megszavazta a honvédelmi költségvetés összes tételeit. Következett a pénzügyi bíróság szaporításáról szóló miniszteri előterjesztés tárgyalása. Hegedűs Sándor előadó ajánló beszéde után Lázár Ádám az előterjesztés módosítása iránt indítványt adott be. Orbán Balázs és Mocsári Lajos pártolták az indítványt, Szapáry Gyula gr. pénzügyminiszter, Horánszky Nándor és Hegedűs Sándor előadó pedig ellenezték. A többség elvetette az indítványt, s a pénzügyi bizottság módosításával megszavazta a miniszteri előterjesztésben kért összeget. Ezután Szapáry Gyula gr. miniszter beterjesztette a költségvetési törvényt, mely a pénzügyi bizottsághoz utasittatott. E törvény szerint az 1885-ik évre előirányzott költségek összege tesz: 337.940,264 frt kiadást; 326.056,501 frt bevételt és 11.883,763 frt. hiányt. A hatodik sorjegyzékben foglalt kérvényeket a bizottság jelentése értelmében intézte el a ház. A legközelebbi ülés kedden lesz. n. Elnök: Péchy Tamás; jegyzők: Szatmáry, Tibád, Nagy István. A kormány részéről jelen vannak: Tisza Kálmán miniszterelnök, Szapáry Gyula gr., Fejérváry Géza br., Széchenyi Pál gr., Bedekovich Kálmán. Alelnök: Bemutatja Arad szab. kir. város közönségének feliratát, melyben a felsőház szervezéséről szóló törvényjavaslat tárgyalása alkalmával a törvényhatóságoknak a felsőházban képviseltetését elvileg elfogadni, s a törvényjavaslat ily értelemben való átalakítását kéri. A ház irodájába tétetik le. A napirend előtt felszólal Kőrössy Sándor és reflektálva arra, hogy tegnapi nyilatkozata félreértésekre adott alkalmat, részletesen megmagyarázta, miképen értelmezte tegnap azt, mikor az «osztrák-magyar monarchiát» emlegette. Hivatkozott több törvényre, melyekben az osztrák-magyar monarchia elnevezés használtatik. (Csanády Sándor közbeszól: A Tisza bűne!) Utal egy 1876-ban megjelent munkájára , melyben a magyar közjognak megfelelő módon értelmezi Magyarországnak Ausztriához való viszonyát, s kijelenti, hogy ma is azt tartja, hogy a magyar közjognak leginkább megfelelne az «Ausztria és Magyarország» kifejezés. (Helyeslés.) Az elnök megjegyzi, hogy az esetre, ha Kőrössy tegnapi nyilatkozatának szellemét olyannak találta volna, amilyennek azt ma feltüntette, nem tartotta volna szükségesnek a közbeszólást. Következik a napirend, a honvédelmi költségvetés részletes tárgyalásának folytatása. A hadbírósági költségekre előirányoztatik 4000 frt. Fejérváry Géza b. honvédelmi miniszter: Tegnapi felszólalásom alkalmával egy körülmény kikerülte figyelmemet, melyre nézve azt hiszem, hogy minden félreértés mellőzése végett tartozom, felvilágosítást adni a t. háznak. (Halljuk !) Steinacker Ödön képviselő úr tegnap felemlítette azt, hogy dacára annak, hogy a honvédség számára szállítandó ruhaczikkek egyike-másika tetemesen drágábban van felvéve, mint a közös hadseregnél ugyanazon ruhaneműek és czikkek ára, a szerződést mégis meghosszabbítottuk. Erre megjegyzem, hogy igenis a honvédségi felszerelésnél egyes czikkek tetemesen drágábbak, mint a közös hadseregnél ugyanazon ruhaneműek. De miért ? A huszároknál a zsinór drágítja azt, míg a közös hadseregnél a zubbony tetemesen olcsóbb, mint a honvédzubbony. Ezenkívül egy más körülmény is van. A honvédelmi minisztérium elismerte ama követelés jogosultságát, hogy a hazai ipar lehetőleg támogattassék, azon volt, hogy a szállításokat mind csak az ország határán belül eszközöltesse. A magyar iparkamara átlagos árai valamivel mindig, némely czikknél pedig tetemesen drágábbak, mint Ausztriában, Így tehát mindig ama dilemmában voltunk, hogy vagy olcsóbban szerezzük be a ruházatot, de ekkor nem vesszük tekintetbe a hazai ipart, vagy pedig valamivel többet fizetünk és ezzel a hazai ipart támogassuk. Mi ez utóbbi álláspontot helyesebbnek ismertük el (Helyeslés.) és azt hiszem, hogy ez álláspontot a ház helyeselni fogja. (Általános helyeslés). Ez az oka tehát annak, hogy a szerződést meghosszabbítottuk, daczára annak, hogy árkülönbség mutatkozik, kérem a t. házat, méltóztassék ezt tudomásul venni. (Általános helyeslés). Steinacker Ödön: Köszönettel veszi, hogy a miniszter oly gyorsan utána jár a dolognak. Az utóbbi körülmény azonban, melyet felemlített, t. i. a budapesti kereskedelmi és iparkamarának a bécsiéinél magasabb anyagárai, melyek különben épen ellenkezőleg olcsóbbak, nem indokolja egészen a honvédség számára drágábban szállított czikkek árát, mert egy és ugyanazon konzorczium szállítja úgy a közös hadseregnek, mint a honvédségnek a ruhaneműeket. Tehát természetesen ez a konzorczium nem fogja drágábban vásárolni az anyagokat a magyar honvédség ruházatának számára, mint a közös hadsereg számára. A szónok ezután észrevételeket tesz a miniszter tegnapi beszédére, hivatkozik a losonczi gyárra, s több körülményre hívja fel a miniszter figyelmét, s utal arra a kérvényre, melyet a szállítási ügyek rendezése tárgyában az orsz. iparegyesület adott be a minisztériumhoz. Fejérváry Géza br. honvédelmi miniszter készséggel elismeri, hogy tegnapi felszólalása alkalmával a losonczi gyár kikerülte figyelmét, hiszen a losonczi gyárat igénybe vesszük mi is, és az jelenleg is a honvédségnek szállít. Ami azt a megjegyzést illeti, hogy egy és ugyanazon konzorczium a közös hadseregnél más árakat szab, a honvédségnél megint más árakat, az igaz, de miért van ez ? Mert a konzorczium a közös hadseregnek szállítandó czikekknél nem a magyarországi iparkamarák által beterjesztett árakat, hanem az Ausztriában létező árakat veszi alapul, melyekről felemlítette, hogy tetemesen olcsóbbak. Ha tehát ott az ausztriai árak alapján szállíttatik valami, nagyon világos, hogy az olcsóbb lehet ; tehát egy és ugyanazon konzorcium, miután Ausztriában más alapon szállíthat, itt nálunk drágábban kénytelen szállítani. Természetes ez, mert a szállítás alkalmával a gyapjú és bőr árak szolgálnak az árak kiszámításánál alapul. Azok az árak azok, melyek az iparkamarák részéről a honvédelmi minisztériumnak beterjesztettek, mert a honvédelmi miniszter egyátalában a szállítás dolgában bármit tett volna, vagy tenne, előbb mindig meghallgatja az iparkamarákat, s ez iparkamarák meghallgatása nélkül sohasem történt és nem történik intézkedés. (Helyeslés a jobboldalon.) Steinacker azt mondta, hogy czélszerűbb volna és elvileg kimondandó lenne, hogy a szállítások ne egy konszorcziumnak, hanem kisebb részletekben több iparosnak adassanak ki. Tudvalevő dolog, hogy mozgósítás alkalmával a legrövidebb idő alatt igen jelentékeny készlet előállítására van szükség. Ez készletet voltaképen tartalékban kellene hagyni, de ez megint tetemes pénzbe kerül, s az ország pénzügyi helyzetét tekintetbe véve, az erre szükséges költséget nem akarták kérni, hanem meg akarták kímélni. Ennélfogva, miután a szállító köteles kaucziót letenni, megegyeztek vele, hogy készpénz helyett kauczió fejében ruhaneműeket tegyen le, s most eme nagy mennyiségű készlet kauczióképen szolgál. Ha már most a szállítást részletekben adják ki, ebből az következik, hogy a most meglevő készletet kauczióképen át kell vennie, s ezt folyton kiegészítve készletben tartani, és épen ez nagy nehézségbe ütközik. A ház a tételt megszavazza. Csapatok. Rendes kiadások XXI. fejezet. 6. czim. Gyalogság. Koronaőrség. Lovasság, összesen 6.250.000 frt Münnich Aurél ha örömmel elismeri is, hogy honvédségünk fegyelem és kiképeztetés tekintetében örvendetesen halad, mégis, ha vannak hiányai, ha előfordulnak a szolgálat körül hibák, amelyek kivált a csapatok összműködése a nagy őszi fegyvergyakorlatok alkalmával, midőn a csapat magasabb és alapos kiképzésének tanújelét adni van hivatva, — észlelhetők, akkor ezek részbeni okozóinak mindenesetre azokat tartja, kik hivatásuk, állásuk és tehetségüket nem szentelik nemzeti intézmény fejlesztésére, hanem tehernek tekintve e szolgálatot, gyakran kicsinyes vagy épen ok nélkül így cselekesznek, a gyakran fárasztó és terhes szolgálatot elkerülni. A bevonulás, vagy szolgálat alóli felmentés csakis nagyon fontos és alapos okok létében, minden kétséget kizáró szükségesség alapján adandó meg. Felhívja e körülményre a miniszter figyelmét. A szónok utal a lugosi hadgyakorlatoknál az elszállásolások körül tapasztalt hiányokra, majd reflektál Gulácsy és Orbán Balázs tegnapi beszédeire, s ezeknek egynémely állítását cáfolgatja, végül kijelenti, hogy a tételt megszavazza. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Tóth Ernő csak röviden néhány körülményre hívja fel a miniszter figyelmét. Megemlíti, hogy a honvédségi csapatok, különösen a lovasság nagyon sok helyen a kellő és megfelelő gyakorló terek hiányában van és sokszor e tekintetben a közös hadsereg kegyelmére van utasítva, t. i. ha ugyanazon napon a közös hadseregbeli csapatok nem tartanak gyakorlatot. És ezek a gyakorló teret rendszerint nem nagyon szívesen átengedik. Úgy a honvédség fejlesztése mint kiképzése érdekében kívánatos, hogy habár áldozatokkal is, de különösen a lovasság számára talajminőség tekintetében megfelelő gyakorló terek szereztessenek be. Másik körülmény az, mely igen káros hatással van úgy a kiképzésre, mint különösen a lóállományra, hogy t. i. a csapatok különösen a lovasság összgyakorlatra bevonul, istálló hiányában nem helyeztethetnek el egy községben, legalább nem századonként, hanem gyakran szakaszonként, és sokszor falszakaszonként külön-külön községekben történik az elhelyezés. Ennek is igen káros következményei vannak. E bajon is segíteni kell. Felhívja a szónok a miniszter figyelmét a lóbeszerzési bizottságoknak egy igen helytelen szokására. Ez t. i. az, hogy a lóbeszerző bizottságok egyes állatokat a megállapított egységárakon is messze fölül vásárolnak be, aminek természetes következménye, hogy ugyanannyit aztán kénytelenek az egységárakon alul is beszerezni. Ily eljárás mellett megtörténik, hogy 10—15%-a a lovaknak harcz,képtelen. Nézete szerint nem lenne helytelen dologba máskép nem, a közös hadsereg rovására a honvédhuszárezredeket szaporítani. A czél csak egy, hogy t. i. a monarchia kellő képzettségű és számú lovas csapatokkal rendelkezzék. Ha ezt elérjük, a sokkal olcsóbb és megfelelőbb honvédlovassági szervezettel, ha más okból nem is, pénzügyi helyzetünknél fogva e rendszertől, habár nem egészen is, de nagyrészben eltérni kötelességünk. A felmerült hírek folytán kénytelen reflektálni arra is, hogy a közös hadseregben a tiszti illetmény felemeltetni szándékoltatik és pedig a hadnagyétól egészen a másodosztályú századoséig. Ha e szándék a közös hadseregben keresztül vitetik, keresztül kell vitetnie a honvédségben is, mert a honvéd tisztikar önbecsértetét nem szabad a kisebb illetményben meghagyás által sérteni, és mert egyátalán kívánatos, hogy honvédségünk ne csak a vas fegyelemben bírja erejét, a mint tudjuk, hogy kritikus viszonyok közt nem mindig teszi meg a kivont szolgálatot, hanem birja egyszersmind önbecsérzetében és állásával való megelégedőben. A szónok ezután pár észrevételt tesz a Münich Aurél beszédére és újból felhívja az általa felvetett kérdésekre a miniszter figyelmét. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Sugárúti séta. — Télen. — Hol négy fok zero alatt, hol öt fok zero fölött. A hőmérő három szent királya: Réaumur, Fahrenheit és Celsius, tekintélyükhöz és korukhoz nem illő játékot űznek velünk. A minapi ködtül szinte angolul beszéltünk, az e heti hidegtől meg oroszul, aztán karácsonyias német gemüthlichkeittal kezdett esni a hó. A csodájára sokan meg is álltak, mert rég láttak ilyesmit. Egy lézengő okkupált bosnyák, Mehemed Annektánovics, aki előtt ez a fehér eső merőben új volt, így kiáltott fel: «Allahkerim! . .. liszt esik !» Idegtépő csikorgást követett el a házmester tótja, amint vas lapátjával lekaparta a fehér áldást a fekete aszfaltról. A pelyhek, a dara és dér jegeczeinek fényes csillagai meggondolták: érdemes-e ide lehullani. Csak egyszer, nehány órára gyönyörködtem a megigézett városerdőben, a midőn minden fája mintha ezüstből való lett volna. Ez a bűbáj sem, tartott soká: jött egy náthás déli szellő s leolvasztotta. Ez a szép ut különös grácziáját élvezi a főváros ápolóinak: megesik rajta akárhányszor, hogy takarítják. De mit ér, mikor a szomszéd utczákból ember és állat ismét telehordja sárral. Sokszor három öreg bácsi is megharczol vele s nem vihetik diadalra szemétvivő seprőiket. Ó, ezek a mellék-utczák! A színfal mögé pillantva, illúziónkat nem éri fájóbb kijózanodás, mint mikor a Sugárútba nyiló közökbe tekintünk. A régi Hermina-tér s a Könyök-utcza még mindig nem oldja meg magát. A tollszedőnek bankárrá lett fia nem röstelheti jobban származását, mint a Sugár-ut az ő szülő környékét. Hogy ne feledje kinek a fia : bűzét, mocsokját, mosdatlan ivadékát be-beküldi a végi ghetto az újba. A büszke sarokház boltban takaros kisasszony; ablakában aranyosfejü fáczánymadár, vékony szalonna-csíkokkal fölpántlikázott erderek; hideg fogas, rózsaszín ászpiknak rubintos ékszerével; créme-sajtok; a Dobos-torta réteges csodája; közbül élő virágok apró kertjében czukrostésztából gyúrt Flórák; s mind e pompás dolgokat sokszorosító tükrök ragyogtatják az ember szemébe .É s néhány lépéssel odább, az utcza színvonala alá sülyedt ház kapuszínében, szennyes tepsiben feketén sistergő libacombok, messze harsogó kocsonya, a fedetlen börtönben kedvére szortyogó kvargli, réteges torta helyett málé, virág helyett vöröshagyma-füzérek s takaros kisasszony helyett törődött anyóka, ki a léghuzam ellen pihés viklerrel s egy láthatatlan melegítő forrással védekezik. Sokkal régebben van itt játékrenden a zsidó nő, mint szemben, az operaházban ; s régebben ismeri ő a régi dalt a régi gyűlölségről, a melynek örök panasza egy régibb Halévy, a dán Jehuda ben Halévy dalaiból hangzik feléje. Derűs napon a forgalom, nyüzsgés szinte párisias. Csak a mi munkás népünk ne volna annyira keleties ! A rongyot elrejtő blouse nincs nála gyakorlatban. Ejh, dologban a foszlott ruha is teszi! úgy gondolja. A gyalogutat szeméttartónak nézi. Ami zsebében fölösleges, azt mind oda kiszórja; pipájának pörjéje, a szivar csutkája, a dohánynak papirosa, öt ágú zsebkendőjének veteménye, az mind odavaló. A sarkon tarkáló bordárság locssanataiban megcsúszik a láb, s füstje hat ölnyire megmételyezi a levegőt. Az omnibusz, vesztét érezve, lovak desperadóival és nihilistáival dolgozik. Minden fogalmat fölülhaladó e kocsik rondasága e az eléjők ragasztott állatok görhessége. «Húzd! Ki tudja, meddig húzhatod!» S a szegények addig koczognak, mig — e napokban is láttam — kidőlnek a hámból, a gyerekek nagy mulatságára ott is ragadnak a szurkos faburkolaton. Farkát-fülét ránczigálják — hasztalan ! Még meg is rugdossa a kocsis — kárba veszett biztatás. Elnyúlt a kis pejkó, míg hintós társai gőgös tüszköléssel dobogtak el mellette. S szemben a falon, épen az Ottó Herman boltja előtt, a Herman Ottó által szabatosan megszerkesztett állatvédő táblácska. Intő véletlen! Abban a boltban fényes istállója a vasparipáknak, melyek nem kérnek zabot s a rovarjuk lábszárainak jóvoltából vígan karikáznak az erdőcskébe. Ezek az urak már sokra vitték. Az egyik ugy villant el mellettem, hogy a fél lábát a levegőben lógatta, s a megmaradt két kezével czigarettet sodoritott. A közönség már alig nézi őket, csak az ügyetlen gerjeszt figyelmet. Annál nagyobb feltűnést okoz egy igazi lovas. Velenczében se okozna nagyobbat. Pedig a fővárosi istállókban a legnemesebb paripák, gazdáik erős és ügyes gentlemen-ridderek, s a számukra fentartott ut porondjában alig látszik nyoma a patkónak. A hires lovas nemzet fővárosa ez ? Gyalog ficsurok vagy bokaverő hosszú kabátban, vagy — az ellentét kedvéért — kurta zsaketben lépegetnek, előkelő széthányásával a lábnak, mintha fél napig ültek volna nyeregben. Ültek ám a forgó széken, vágtatva a számok messzenyúló soraiban, átugratva a restancziákon s sourbettiroztatva karcsú tollszárukat az irodai főnök szép szemei alatt. Az idő száraz, tehát fel van gyűrve a nadrágjuk, valamint hogy azért hordanak rövid kabátot, mert hideg van. S ejtik a szót oly laposan, mint ahogy gondolták. Fiatal nők nevet kérező csevegésben lejtenek a nappali parket sik mezejére, a városliget tava felé. Az asszonyka nem fűzi karját a férje karjába; fázós kezét a bodri karmantyúba rejti. Vasainak fürtjét az engedelmes férj akasztja a bunda gombjára. A lányság maga viszi a keskeny halifaxot, melynek összeverődése néha gyenge sarkantyú-pengésre emlékeztet. Ő sem kéri a lovagja karját, de nem csak azért, mert fázik, hanem azért is, mert nem illik. Majd kimelegszik a fagyon a keze is, a szive is. Kigyul arcza a metsző levegőtől, szeme a vigságtól. «Sima fagyon ne járj nagyon!» Kificzamodott rajta nem egy kis láb, nem egy jó hirnév; megtört azon nem egy borda s mögötte nem egy szív. Bocsánat a képért — de ilyenkor mindig elém tolakszik a kotlós, aki fürge kacsa fiait a tóra vezeti s a part széléről tehetetlen tipegéssel, borzongó tollazattal nézi apjainak boldog ficzánkolását. Mamák, édes jó mamák, vigyázzatok — vagy tanuljatok korcsolyázni! De hisz végre a tánczteremben sincs máskép. A mama ott sem polkázhat mindenütt a gyermeke nyomába. Csakhogy mégis: a jég sikamósabb a fakoczkánál. Az ügető és vágtató kocsik mögött, büszke fejüket rázva s fényes bilincseiket csörgetve, lépést haladnak az úri fogat pompás táltosai. A déli férj s bájoló hölgye a sétát akarjál élvezni. Lóháton s a Daumont párnáin — ez torta és csemege. A gyaloglás : ez a kenyér, amely mindig jóizü. Mily szerencsés a gazdag, hogy az olcsót is megszerezheti magának ! A kereken járó gyermekszobák, az öblös landauerek metszett ablakai mögött virágzó babák, szőke hajú, friss, kerek, rózsás arczok. A fiú ugyancsak maradhatatlankodik, a madmazell nagy boszúságára. A lányka áll a hintóban s fehérre lapítja orrocskája hegyét, amint oda nyomja az üveghez. Árnyékos nagy szemével egykedvűen néz házat, embert, lovat. Csak akkor csillan fel, ha elrebbenő madarat, ház ereszen sétáló cziczát pillant meg. A kicsike, a «dudus», mélyen alszik a dajka ölén. Fehérben vannak mindannyian, még a selyem szőrű «Snow» is, a nervózus dögöcske. Majdnem azt mondtam róla, hogy eb. Pedig dehogy az! Négylábú princz, kinek irigylendő kutyadolga van e családban. A kisleány a dögöcske fejét szintén az ablakhoz nyomja, de a Snow pisze fekete orra nem fehéredik meg bele. Emitt is gyermekek kocsikáznak. Három asztalosinas a megüresedett táblás kocsisokat lappal oda kötözték egy nagy, szintén üresen járó társzekérhez s most unilag elkeveredve élvezik a ritka kényelmet, hogy nem ők húznak, hanem őket húzzák. A sunyi kocsis, mintha észre se vette volna a csínyt, csak cammogtatja nehéz lovait, mint — ép abban a pillanatban, hogy a műhely közelébe érve, a fiuk le akarták oldani a talyigát —közibe vág az állatjainak, amelyek, vaskos voltukkal ellenkezőleg, egyszerre csak neki iramodnak. A három gyerek lélekszakadva utánok, mialatt még áldozgatni is igyekeznek a nagy szekértől a kicsit. Az álnok ember eltrappoltatta őket a Gyár utczától az árvaházig, pedig ők már az Octogonból akartak egy mellékutczába térni. A kis rucczanatot jól megfizették, de azért nagyokat nevetnek rá s a karjukkal végig törülik a kiizzadt homlokot. Könnyű bölcső-hintócskában kocsikázik a polgári rend gyermeke. A guruló fészekben néha ketten is feküsznek s megittasodva az elenytől, édesen alusznak. Az erős dada könnyű szerrel tolja a nagy játékszert, mely szinte nesztelenül gurul a sima aszfalton. S még a napszámos gyermeke is kocsikázik. A melyben téglát hordott egész nap : most, hogy vége szakad a munkának, a taligába beleülteti a kisfiát, az ő keskeny arczu, pók hasú csemetéjét. A kis beteg fanyar képén megvillan egy bágyadt mosolygás, míg a kerék vásott tengelye e b kis hangokon sivalkodik minden forduláskor. A panaszos nóta úgy illik az izmos apa hervatag magzatához ! Közbül, a kis beáramló forgalomban, a gyors fogatok sürgése között, rengenek a megrakodott nehéz járművek a puffadozó otromba zsákok, petroleumos, sörös hordók s kábítón csattogó sínek terhével. Diadalmi szekérre érdemes ragyogásban, jeges koczkák tündöklő torlaszát vonszolják a belváros felé, meg-megállva boltok pincze-ablakai előtt. A csizmát zsákvászonba tekerve, kezeket botos keztyűbe bujtatva, ordítva beszélgető munkások dobálják le a csillogó lemezeket, s kegyetlen fejszeütések ezer gyémánt szilánkra váltják, melyeket egész az ut közepére sziporkáznak el, a hol mohón kapdossa fel az iskolából kiszabadult tanulóság s szopogatja, mintha megannyi bonbon volna. Megtelik a sok kávéház, melyeknek ablakait már elfoglalta a fürtös ifjúság. Legtöbbje «helytartó». Várják a hölgyeket, akik egymásután suhognak be az aranyos terembe. Hamarosan leszedik róluk a bukdácskát. Néhány igazító nyomintás a magas tükör előtt, lesimitása a feltorlódott ruhának, felbolyhozása a csipkés nyakravalónak, visszaékelése a meglódult hajtűnek, mialatt a vizsgáló szem gyorsan nyilal el a társaságon — s a várt hölgy a fentartott székre lendül. S jönnek egyre s az «önműködő» ajtó nem is élhet az ő elmés szerkezetével. Titok előttem, a kaszkos fzajla hogy tudja nyilvántartani a beözönlő urakat, asszonyságokat s a kimért kávét egyszerre. De számon tartja mind, annyi bizonyos. A nő, akinek sorsa a férfi s a vetélykedő némber, aki nőtársának irigye, s a figyelmes jegyző, mind egy hüvelybe, s mondhatom: csinos hüvelybe szorult benne. A közönség jobbára zsidó. Legalább ez tűnik a szemembe. Idegesebb voltával, élénkebb taglejtésével, gyors beszédével inkább magára vonja a figyelmet. Nyilvános előttem, hogy nem annyira az uzsonnát, mint a szórakozást keresik. Otthon e nők szorgalmas méhek, úgy mondják. De hiszen a méhe is kiszáll hazulról. Mindenesetre keleties hajlam ez a kirajzás a családi képüből. A mamák mellett ott vannak a gyermekek is: az idős mamákkal az eladók, a fiatal mamákkal a bársony kabátos fiúcska s a selyemruhás leányka, akik aztán, hogy meg volt a süteményes kávé, körülrepkednek minden asztalt s bodros fejüket beleütik a képes újságba, melyet a kezemben tartok. A mama megbízásában járnak el, hogy kérjék meg a «bácsit», engedné át neki a lapot, ha elolvasta. A bizalmas, azt mondhatnám bátor modor, mellyel a Kubika vagy Czilike kijár portyázni, büszkeséggel tölti el a szép asszonyt, ki mosolyogva pillant felénk, mialatt egy czicza kellemével nyalogatja le az ujja hegyére tapadt bólesz-morzsákat. E fiatal nők legtöbbje hízásra hajló. A kevés munka s a bő élet szétömleszté a még nemrég finom arányokat. A férj szakadatlan gondban dolgozik a családért s nejének párnás, kimért, fehér keze neki édes elégtétele. A képes újságot odaadom a Kóbi gyereknek; a bogárszemü Czili baba apró, piros száját megcsípem ; a mama előtt, ki nekem ezt az örömet megszerezte, hálásan meghajlok s átfeszülve a népes márványasztalok sűrűjén, kimenekszem a sötétlő utczára, melyben csak most villannak ki a lámpásszemek. Még egyre tódul a közönség, de már most visszafelé. Robog a hintó, repül a fiáker, üget a komfort tábla, döczög az omnibusz, s mikor megáll, fehér felhő támad megzavart páráinak verejtékes testéből. Az épülő házak állványainak kedvező homályában fölismerhetetlen párok beszédje suttog. A nagy palota tövében kis kalyiba. Tenyérnyi ablakából virág dereng. Benézek, mert függöny el nem takarja. A házőrző tót napszámos lakik ott családjával. A Janóné a szopóst pólyázza, Janó a tömzsike Marával krumplit hámoz. Nagyvárosi idyll. Kár is lett volna elejébe vonni a függönyt. Egy távolabb kávéházból czigányzene csap felém. A prímás elé oda ülve, láger udvarlójának likőrjeitől neki melegedve, a vad Évi versenyt dalol vele. Szép, erős lány, kinek a zenétől megolvasztott szivében fölmerül egy régi boldogság, a tisztes leánysor emléke, melyet jajgató énekszóval sirat el. Csoportban állják körül a sápadt kártyavitézek, szivarzó katonák, mulató diákok, meg az Évi pajtásai. Nagyvárosi dráma. Kár volt elejébe nem vonni a függönyt. Porzó.