Egyetértés, 1885. február (19. évfolyam, 32-58. szám)
1885-02-21 / 51. szám
1885 TIZENKILENCZEDIK ÉVFOLYAM. 51. SZÁM. BUDAPEST, SZOMBAT. FEBRUÁR 21. 11 .............. 'I .......i .ii.-rI.SEBBEB ...................... ' i''' ■'**.>■ .. n^xssP ■ [UNK] [UNK] [UNK].■ [UNK] . . . ■ ."iv.-wi SZERKESZTŐSÉG: BUDAPEST, Iv. HÍMZŐ-UTCZA 1. SZ. KÉZIRATOKAT VISSZA HEH KÜLDÜNK. OAK BÉRHENTES LEVELEKET FOGADUNK EL. ELŐFIZETÉSI DU: Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva, így egész évre 10 írt 1 Egy negyedévre 5 írt Egy fél évre __ 10 frt ] Egy hóra 1 frt 80 kr. Külföldre: 3 bóra Németországba 8 frt 30 kr. Franczia-,Olasz-,Orosz-,Török-, Görög-, Spanyolországokba, Svájca, Románia és Szerbiába, valamint amaz országokba, melyek a postaszerződéshez tartoznak, negyedévre 9 frt 20 kr, 3*7 szám 8 krajcnár. KIADÓ-HIVATALI: BUDAPEST, IV. HIMZŐ-UTCZA I.M. HIRDETÉSEKET ÉS NYÍLTTÉRBE VALÓ KÖZlZHELMCT VZLVISZ a (UBÓmvaTAL, atrdetéeeket falva» a külföiafio: fiúin: Föiigynökaégünk: Stcro Moritz hit* öetéii irodája, I. Wollzeile Kr. ft. tippelik A., I. Slubeobaitei Nr. 1 Moese Rudolf, I. Seilerstätte Nr. f. Bsaseustein és Vogler, I. WaUQscbgssss IS, Dinbe 6. L. és Társa, I. Wollzeile Nr. 11. Dukes Mikts, I. Riemergasse Nr. 12. Schalek Henrik, 1. Wollzeile Nr. ti. Berudl Alajos, I. Wollzeile Nr. 2&. Frankfurtba* aIM.t Daube 6. L. ée Tán*, hrálszi R. Mossa, 40, r. Rotn-DamHi-TiA Agarat Barmi (picsa ét U Baarssk. Tisza beszéde. El kell ismernünk, hogy a miniszterelnök ma higgadtan, tárgyilagosan sőt bizonyos mérvben gyanús óvatossággal védelmezte a főrendiház reformjavaslatát. A visszavagdaló, a kihívó, a kicsinylő, a gyanúsító modor teljesen hiányzott beszédéből. A galambnak szelídségével és a kígyónak okosságával siklott el amaz érvek között és fölött, melyek a javaslat ellen oly tömegesen felhozattak. Vajon mi lehet ennek oka ? Tisza Kálmánnak se egyéni, se politikai temperamentuma nem az, aminek ma mutatkozott. Ok nélkül senki se tesz erőszakot saját természetén, pedig Tisza ma erőszakot tett. Kétségtelen, hogy a miniszterelnök a további vitának tápot adni nem akart, úgy látszik, a kormány is, a többség is nagyon óhajtja, hogy a vitának minél előbb vége legyen. S úgy látszik, ez óhaj feltámadására, vagy legalább megerősödésére lényegesen közreműködött ama «non putarem», mely tegnap Szontágh Pál és gróf Andrássy Manó összeütközésében napfényre jött. Ilyen nehány «non putarem» nagyon hamar, nagyon szomorú véget készítene a javaslatnak. Szontágh rendületlen hive Tiszának s a múltakra irányuló élénk emlékező tehetsége nem engedi, hogy a főrendekkel valami benső szerelembe essék. S mert Tisza ellen épen egy főrendü intézte gróf Apponyi személyében a legerősebb támadást, ez ingerelheti őt különösen a főrendi tábla nem épen épületes múltjának szellőztetésére. Ámde gróf Andrássy Manó kiszámithatlan felszökkenése s az ellenzékek ama jámbor ravaszsága, melylyel a nemes gróf szavait oly zajosan helyeslék, felnyitotta mind Szontágh Pálnak, mind Tisza Kálmánnak szemeit s elébük állntá a veszélyt, mely ily csetepaték folytán előállhatna. Ezért szólalt ma fel Szontágh Pál, hogy szavainak hatását enyhítse s tanúsított felfogásának élét tompábbnak tüntesse fel, mint a minő az valóban volt. S ebben rejlik kétségtelenül fő oka annak is, miért volt ma Tisza Kálmán minden irányban oly szelíd, oly engesztelékeny. Ezért vette nagylelkű védelmébe még a 48 előtti aulikus mágnásokat is, sőt ezért dicsérte meg, ami hallatlan, még az erdélyi regalistákat is. Tisza Kálmán pártját egykor tigrisnek nevezte a közbeszéd. A tigris meg tudja azt tenni, amit az oroszlán soha, hogy meglapul, fülel, kúszik, kitérni akar a sűrűben. Ma Tisza ezt az erényét villogtatta a parlamentben. Beszédének a kinevezésekről és választásokról szóló részében semmi se volt se új, se olyan, mely eddig meg ne cáfoltatott volna hatalmasan. Valami feltűnő azonban mégis volt. Egész érvelése ugyanis ama feltevésre volt fektetve pro is, contra is, hogy a főrendek uj tagjait személyes ambiczió vezetendi, melynek kielégítését a kormánytól várják. S azt monda, hogy a kinevezettek azért függetlenebbek, mert azok nagy részének ambiczióját a kormány már úgyis kielégité, mig a választottak csak ezután várják azt. Valóban jellemző Tisza Kálmán államférfim felfogására nézve, hogy ő amaz indokok közül, melyek a közpálya férfiúit szokták vezérelni, épen az erkölcsileg legsilányabb értékűt veszi alapul számításaiban. Azt, hogy a választás oly férfiakat is hoz felszínre, kiket nem személyes tekintet, hanem a közérdek iránt való lelkesedés vezet, ő még szükségesnek se tartja különös figyelembe venni. Régi tapasztalat, hogy a férfiak, kik sokáig ülnek a kormányon, lassanként megvetik az embereket, miután az emberi benső értékről a mértéket amaz udvaronezők és kéregetők után veszik, kik őket környezik, kik velük mindennap érintkeznek, de a kik közé az értelmi és erkölcsi függetlenség férfiai nem szívesen keverednek, állandóan pedig sohase keverednek. S Tisza Kálmán tíz év alatt valóban elég alkalmat nyert az emberekről való felfogását akként alakítani meg, hogy azoknál csak a legsilányabb indokok veendők figyelembe, hogy velük a politikában boldogulni lehessen. Érdekes volt az összehasonlítás a mostani javaslat s a deákpárti kormányok régi töredékes tervezetei közt. De nagyon rövidlátó az, ki ez összehasonlítás eredendő bűneit első pillanatra észre nem veszi. A deákpárti kormányok tizenhat évvel közelebb voltak ama korhoz, melyben minden nemzeti haladást az aulikus főrendek törekedtek meggátolni. 1869-et csak három év választá el 1866-tól, melyben az októberi diplomás főrendi párt ellenében csak 4—5 szavazattal lehetett a parlament feliratát többségre juttatni. Akkor tehát foroghattak fenn komoly okok arra, hogy az alsóház többségéből kikerült kormánynak hatalom adassák kinevezett tagokkal ellensúlyozni egy netaláni főrendű reakczionárius többséget. Ma ily okok legalább oly mérvben nem forognak fenn. Ma a főrendiház azonosítja magát az alkotmánnyal. S más részről a kormányhatalom túlsúlya úgy kifejlődött minden téren, hogy ennek korlátozásáról a politikai eszély parancsolja a gondoskodást. S miután más korlátot, mint a választást eddig még fölfedezni nem sikerült, ezért kell ehhez ragaszkodnunk. Az az érvelés, mellyel ma is előállott a miniszterelnök, hogy a kormánynak kisebb befolyása lenne saját kinevezetteire, mint a vármegyék választottaira, valóban nevetséges, sőt szánalmas képtelenség. Tisza Kálmán ama nézetére, melyet az állam és egyház összefüggéséről sőt intézményes összekapcsolásáról kifejtett, alig lehet mit mondani. Oly általánosságban van ez oda vetve, hogy részletes kifejtés nélkül lehet alatta érteni mindent az ultramontalizmus uralmától kezdve az amerikai korlátlan egyházalkotási rendszerig. Budapest, febr. 20. Ugron Gábor képviselő holnap interpellácziót akar és fog intézni Tisza Kálmán miniszterelnökhöz egy igen fontos politikai kérdésben. Tisza Kálmán a költségvetés főrendiházi tárgyalása alkalmával báró Prónay Dezsőnek felelve azt mondá, hogy azok a nézetek, melyeket báró Prónay Dezső vall, a korona és nemzet közti konfliktus nélkül meg nem valósíthatók. Prónay báró a közjogi ellenzék híve s a miniszterelnök szavai lényegileg azt jelentik, hogy a magyar közjogi ellenzék forradalom nélkül ne számítson eszméi elfogadtatására még ha a nemzet nagy többsége teszi is magáévá azokat. E kérdéssel mi már tüzetesen foglalkoztunk lapunk vezérczikkében pár nap előtt. Ugron Gábor interpellácziója az Kend, hogy ily nyilatkozatra fel lett-e hatalmazva s: hivatalosan szerzett-e adatokat a miniszterelnök. Ma este a kereskedelmi minisztériumban hoszszabb idei minisztertanácskozás volt. Az elvesztett háború. A gőgöt nyomon követi a kudarcz. De akkora gőgöt oly közvetlenül s akkora kudarcz ritkán követett, mint az angolokét a szudáni csatatéren. Rövid ideje még, s trombita szóval lett hírül adva a világnak, miként fogják megtörni a mahdi hatalmát. Azt hittük, legalább is föl fogják falni csapataival együtt az angol katonák. Egy hős, a humanizmus egy bátor üarezosa, Gordon pasa állott a háború leginkább féltett fokán, s midőn elindultak felszabadítására Wolseley tábornok katonái, nemcsak Európa rokonszenvét vitték magukkal, hanem a reményt is, hogy nemsokára elérendik rendeltetésük czélját, s győzelmesen térnek haza. Ma már felfordult minden fenekestül. Előnyomulásról szó sincsen többé, sőt minden vonalon megindult a nagy hátrálás. Khartumot visszahódítani, vagy épen erre a pozíczióra támaszkodva, neki indulni a hódító hadjáratnak, megtörni a fanatikus barbárokat s úrrá lenni felettük, megvalósítani a nagy terveket, melyekért annyit koczkáztatott Anglia s melyeket annyit emlegetett: olyan vállalat, mely nehány vérmes reményű európai agyában élhet még ugyan, de a melynek a valóságban nincs meg bázisa, még oly ingatag sem, mint a Bayuda sivatagnak a homokja, melynek környékén a háború folyik. A visszavonulás ma már általános. Nincs egyetlenegy poziczió, melyet az angolok tarthatnának, annál kevésbbé remény, hogy valahol előnyomulások lehetne. Az a sereg, mely egész Khartum alá hatolt, s Gordon pasa felől az első hirt hozta, visszavonult nagy veszedelem között Gubatba, egyesült az ottani csapatokkal, s ahelyett, hogy meg tudta volna védeni a helyet, melyről híresztelték, hogy legalább négy esztendeig lesz tartható, a nagy pusztaságon keresztül hátrál a főhadiszállás felé. 185 angol mértföldnyi utat kell megtennie e nagy, lakatlan sivatagon, ahol ivóvizet is alig talál, s ahol az ellenség közel van már ahhoz, hogy naponta fárassza megújuló támadásaival. A nagy útnak csak egy kicsi részét hagyták még hátra, nem tudni, mikor érnek czélt, s érnek-e valaha. A mellett elvesztették Stewart tábornokot, aki a legutóbbi összecsapás alkalmával megsebesült, de mint egy legújabb sürgöny tudatja, a visszavonulás alkalmával sebében meg is halt. A Nílus folyamán hajókkal elindult csapat alig tette meg a Khartumig való útnak egy negyedét, s visszafelé vonul ma az is. Hallatlan akadályokkal kellett eddig is küzdenie, pedig ez volt az útnak könnyebb fele, azután következett volna a nehezebb. Wolseley tábornok érthetetlen könnyelműséggel indította útnak e csapatot, keresztül az első Níluszuhatagokon, ahol olykor harmincz ember vonszolt át nagy nehezen egy-egy kisebb csolnakot. Most már hanyatt-homlok mennek visszafelé ezek is. Útjuk a folyón lefelé könnyebb, de a vízeséseken át nem veszély nélküli. A mellett az ellenség két oldalt is nyomukban halad. Egyfelől maga a máhdi jön egyre közelebb Khartum vidékéről, másfelől pedig az Ozmán Digma csapatai közelednek. Jó szerencse lesz, ha e két futó sereg elérhet Kortiba, hol Wolseley várja őket, minek előtte széjjelvezetnék. De a fősereg sem tarthatja magát soká Kortiban, még akkor sem, ha Wolseley csatlakozhatott a két másik csapattal. Nagyobb ellenséges támadással szemben nem tarthatja magát, vissza kell neki is vonulnia. Gordon nézete, hogy a helyzet végtelenül nehézzé fog válni, ha Khartum egyszer elesett, csakhamar teljesedésbe megy. Anglia nem ura többé a helyzetnek, sőt szerencse lesz már az is, ha el nem veszíti ott levő csapatait mind egy szálig. Ha Ozmán Digma mozdulataiban eléggé gyors, el tudja metszeni az angolok visszavonulási útját Egyiptom felé. És akkor az egész sereg el van szigetelve a világtól, el kell pusztulnia csakhamar, minekelőtte számára segítség érkezhetnek. Arról szó sem lehet ma többé megtartani Szudánt, ellenben kérdésessé vált, hogyan lehet megtartani Egyiptomot. Egy szenvedett kudarcz kihatással szokott lenni valamely állam egész hatalmi pozícziójára. S hogy így lesz Egyiptomban is, afelől nem lehetnek senkinek kétségei. Az angol uralom ott úgy is gyűlöletes, csak erőszakkal tartható fenn. A mahdi seregeinek csak be kell hatolniok Egyiptomba s a szabadulás reménye fel fog éledni a szivekben, mindenki úgy tekintendi a nagy fanatikust, mint a próféta küldöttét, aki megbosszulni jött az elszenvedett sérelmeket. S ez esetben Anglia vagy egy nagy áldozatokat követelő bábom előestéjén áll, vagy fel kell hogy adja itteni birtokait. ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése febr. 20-án. I. A főrendiházi reform-vita ma váratlanul uj lendületet nyert, amennyiben egyszerre nyolcz szónok iratkozott föl, úgy hogy az általános vitát még ma sem fejezhették be. A napirend előtt tárgyalták Kónyi Manó gyorsiroda-főnöknek nyugdíjazása iránt való kérvényét. Csávossy Béla a gazdasági bizottság előadója a bizottsági jelentés értelmében igen melegen szólott a Kónyi érdemeiről s ajánlotta, hogy a ház adjon helyet a kérelemnek. Általános helyeslés követte az indítványt, mire Szilágyi Dezső szólalt fel; hangsúlyozta egyrészről a Kónyi érdemeit, másrészről azon való sajnálkozásának adott kifejezést, hogy a ház nélkülözni lesz kénytelen derék tisztviselőjét, végül a ház élénk helyeslése mellett kijelentette, hogy elfogadja a bizottság indítványát. A főrendiházi törvényjavaslathoz ma elsőnek Szentkirályi Albert szólalt fel, és sikerült beszédben fejtegette álláspontját, mely részben egészen önálló. Utána Szontágh Pál rektifikálta a Szentkirályi és Andrássy Manó gróf által félreértett szavait. Veress József és Komlóssy Ferencz antiszemita irányban fejtették ki nézeteiket a szőnyegen lévő kérdésre nézve. Mártonffy Károly hosszabb beszédet mondott, melyben határozottan a kinevezés ellen nyilatkozott, részben különálló propozicziókat tett, s egyelőre csak a czímzetes püspökök és a főispánok kihagyására óhajtja kiterjeszteni a reformot. A többire ráérünk. Egyébiránt pártolta Szilágyi Dezső határozati javaslatát. Végül Tisza Kálmán miniszterelnök szólalt fel s egy órán át tartó egészen tárgyilagos beszédben védelmezte javaslatát a támadásokkal szemben , főkép Szilágyi Dezsővel, Apponyi gróffal, Irányival és Mocsáryval polemizált. A miniszterelnök mai beszéde ép tárgyilagosságánál fogva nem csinált valami zajos hatást a jobboldalon sem, csak akkor hangzott fel a tüntető éljenzés, mikor beszédét bevégezte. Veress József és Ugron Gábor személyes kérdésben szólaltak fel. Tisza miniszterelnök mindkét felszólalásra röviden nyilatkozott. Holnap folytatják a vitát, egyúttal a kérvények 9-ik sorjegyzékét tárgyalják s Ugron Gábor interpellálni fogja a miniszterelnököt ama nyilatkozatáért, melyet a minap a főrendiházban Prónay Dezső báró beszédére adott válaszában tett a közjogi programmról. II. Elnök: Péchy Tamás; jegyzők: Nagy István, Zsilinszky Mihály, Hoitsy Pál. A kormány részéről jelen vannak: Tisza Kálmán miniszterelnök, Szapáry Gyula gr., Széchenyi Pál gr., Kemény Gábor b., Trefort Ágoston, Bedekovich Kálmán. Az elnök : Bemutatja a pestvidéki kir. törvényszék, mint büntető bíróságnak felterjesztését, melyben hatóság elleni izgatás s több büntetendő cselekmények miatt vádolt Csatár Zsigmond és társai elleni bűnügyben dr. Rácz Géza képviselő mentelmi jogának felfüggesztését kéri. Kiadatik a ház mentelmi bizottságának. Tolnamegye közönségének feliratát, melyben a kihágásokról szóló büntető törvénykönyv 19. és 32.§-ainak módosítása iránt kérelmez. Kiadatik a ház kérvényi bizottságának, Székesfehérvár szab. kir. város közönségének feliratát, melyben kéri, hogy az újjászervezendő felsőházban a törvényhatóságok is képviseltessenek, s a tárgyalás alatt levő törvényjavaslat ily értelemben megváltoztattassák. A ház irodájába tétetik le. Következik a gazdasági bizottság jelentése Kónjzi Manó gyorsirodai főnök nyugdíjaztatása tárgyában. Csávocay Béla, előadó : A gazdasági bizottság jelentésében felhozott indokoknál fogva kéri a képviselőházat, Kónyi Manó gyorsirodai főnok nyugdíj iránti kérelmének adjon helyet. (Általános helyeslés.) Szilágyi Dezső: Azon rokonszenves szavakhoz, melyeket az előadó úr a gyorsiroda főnöke és vezetője nyugdíjaztatása alkalmából mondott, azt hiszem, mindnyájan egyértelműben csatlakozunk, (ügy van!) és nem felejtjük el, hogy Kónyi Manó küzdelmek közt is nemcsak kiváló ügyességének és szakértelmének, de mindenekfelett azon ritka tapintatnak és előzékenységnek adta jelét. (Úgy van!) melyet ebben a munkában az ezen teremben felmerülő, sokszor erős küzdelmek közt oly nehéz megőrizni és nehéz tanúsítani. (Igaz! Úgy van!) És én azt gondolom, hogy ez az elismerés akkor, mikor sajnáljuk, hogy a ház ezen tisztviselőjének szolgálatait nélkülöznünk kell, őt teljesen megilleti és azért én elfogadom a bizottság előterjesztését. (Általános élénk helyeslés.) Az elnök: Azt hiszem, kijelenthetem, hogy a ház a bizottság jelentése alapján Kónyi Manót összes illetményeivel, kivévén lakbérét, t. i. évi 3000 írttal nyugdíjba helyezni elhatározza. E határozat a főrendiházzal közöltetni fog. A gazdasági bizottságnak a ház február havi költségvetéséről szóló jelentése elfogadtatott. Következik a főrendiházi törvény tárgyalásának folytatása. Az első szónok Szentkirályi Albert. Mindenekelőtt reflektál Szontagh Pál tegnapi beszédére. Szontaghnak azon kifejezése, hogy az ellenzék egyes tagjai vagy annak egy része nem óhajtja a főrendiháznak reformját, lehet igaz. A szónok részéről is igaz, de ez nem egész igazság, mert az egész igazság az, hogy nem óhajtják a főrendiház reformját akkor, ha ez olyan alakban van előttünk, mint ahogy azt a kormány által beterjesztett törvényjavaslat elénk tűzi. A különbség a kettő között az, hogy lehetnek olyanok, akik a főrendiház reformját elhalasztani óhajtják addig, míg helyesebb és czélszerűbb reformot remélhetnek életbe léptetni, mint azon reform, melyet a kormány terjesztett be. Áttérve a törvényjavaslatra, legelsősorban azt tartja tekintetbe veendőnek, hogy demokratikus, vagy arisztokratikus alapon történjék-e a reform. A demokráczia képviseli a folytonos előrehaladás, az örökös újjáalkotás elvét, amely nélkülözhetően és egyedüli kellék arra, hogy a művelt államok a kultúra és polgárosodás terén a haladásban egymással lépést tartsanak. A demokrácziának azonban ezen nagy és minden műveit társadalomra nézve,nélkülözhetlen tulajdona mellett épen e tulajdonból kifolyólag egy hátránya is van, t. i. az, hogy a meglevőnek fentartására,és állandósítására nem bír elég érzékkel. Az arisztokráczia azonban már lényegénél fogva nincs képesítve a rohamos haladásra, a folytonos ujjáalkotásra, inkább csak a meglevő, folytonos szerzések által gyarapított,de alakjában meg nem másított formák fentartását eszközli, hogy azokat az utókornak minél épebben és csorbítatlanabbul átszármaztassa. Világos ebből, hogy sem a demokrácziára sem az arisztokracziára kizárólag ne fektessük államéletünket. Hogy a demokraczia a haladást eszközli s az arisztokraczia inkább a fentartásra alkalmas, arra saját történelmünkben is elég világos példákat találunk. Ami tüzetesen a demokracziát és arisztokracziát illeti, ennek közreműködése által érhetjük el leginkább az államfejlesztő és államfentartó erőt. (Helyeslés haltétel.) Hogy ezt elérhessük, szükséges, hogy a demokrácziának engedjük át a haladás és fejlődés mezejét és az arisztokrácziát szorítsuk a fentartás és állandósítás terére s akkor a két elem sohasem fog egymással összeütközésbe jönni. Hogy ezt elérhessük, szükséges, hogy a demokrácziának engedjünk át a törvényhozásban minden kezdeményezési jogot s az arisztokracziától vegyünk el minden inicziativát. A szónok ezután kifejti nézeteit az arisztokráczia és oligarchia közti külöbségről, s azt mondja, hogy arisztokratikus felsőházat óhajt, óhajtja azt, hogy a szabad magyar elévülhetlen törvényhozói joga teljesen érvényesíttessék, hogy az oligarchikus felsőház mellőztessék, és hogy ama törvényhozói jog őseredeti alakjában ismét érvényre jöjjön. Nézete szerint, ha a történeti fejlődést jégbe akarjuk követni, az előttünk fekvő törvényjavaslat 2. §-a röviden így szólna : «A főrendiház tagjait a nemesség saját kebeléből választja.» A nemességre alapított felsőház a mellett, hogy a történeti kifejlődés alapján állna, magában foglalhatna minden vallásfelekezetet, minden osztályt, sorsot, nemzetiséget és rangot a legkisebb földbirtokostól és mesterembertől, fel egészen a gazdagság, tudomány, művészet legmagasabb fokáig, anélkül, hogy e társadalmi és így esetleges tulajdonságok jogczímet képeznének a főrendiházra. A főrendiháznak a nemességre való alapítása talán könnyebbé tenné azt is, hogy népképviseletünket az átalános szavazati jog alapjára fektessük, ami mindazok előtt, kik a demokráczia igaz barátai és méltánylói, mindig az ideális alap fog maradni a népképviseletnél. Tudja a szónok, hogy mindazokról, amiket elmondott, fel fog hangzani ellene a feudalizmus, a reakczió, a privilégium vádja. Ettől ő nem ijed meg. Mióta európaszerte életbe lépett a konstituczionális államrendszer, mióta az egyének tökéletes egyenjogúsága átment a praktikus életbe, azóta és eme szavaknak valami nagy értelmet nem tulajdonít és csakis üres frázisnak tartja. A szónok tüzetesen fejtegette, hogy az ő nézetei a gyakorlatban is érvényesülhetnének, azután így végzi beszédét: Mielőtt beszédemet bezárnám, engedje meg a t. ház, hogy két egyformán kitűnő, egyfornán nagytehetségű és nagy tiszteletben részesülő államférfiunak e kérdésre BLOYD AURORA. REGÉNY. Irta BEADD ON M. E. ll ELSŐ KÖTET. V-ik fejezet. Mellish John. — A vadász-idény pajtás. Meguntam már Yorkot, ismerem már minden árkát, bokrát, hidját, sövényét és minden szálfát az egész három vadászterületen Belfordban lakom, a ménesemet is elhoztam magammal, adok neked holnap egy nyergest, ha akarod. Van egy szürkém, mely egészen neked való, az én terhemet is viheti és oly jó rajta ülni, mint karos székben. Talbot gyűlölte barátját, mert lovakról beszélt Aurora előtt, féltékeny iszonyt érzett ellene. Talán ez az ember, ez a vastag, üresfejű yorki, ki sportdolgokról és méneseiről tud csacsogni, kellemes társasága lesz Aurorának. Hirtelen hátra fordult és végig nézett Aurorán, de örömére észrevette, hogy hölgyének tekintete távolban a tenger ködében tévedezett és a Mr. Mellish jelenlétéről még tudomást sem látszott venni. Mellish John, mint mondám, rendkívül magas ember volt, de még nagyobbnak és erősebbnek látszott azzal a hosszú plaiddel, mely vállai körül volt tekerve. Körülbelül harmincz éves lehetett, de lényében oly gyermeki kedélyesség és arczában oly fiatalos és ártatlan kifejezés ült, hogy beillett volna egy tizennyolcz éves sihedernek. Azt hiszem Kingsley Charlesnek öröme lett volna ebben a nagy, jókedvű, széles vállu, fiatal angolban, barna haja hátra volt fésülve nyílt homlokáról és vastag, barna bajusza mindig nevetésre kész szájat szegélyezett. Oly szivből és hangosan tudott nevetni, hogy a járókelők a sétányon visszafordultak megnézni a hatalmas tüdő tulajdonosát és szívélyesen mosolyogtak és rokonszenveztek egyeneslelkű jókedvével. Bulstrode Talbot szívesen adott volna ezer forintot, ha valaki megszabadította volna a lármás yorkitől. Mit keres itt Brightonban ? Angolország legnagyobb megyéje nem elég széles-e, hogy ezt a faragatlan tüskét otthon tartsa, ide kellett neki jönnie, hogy Bulstrode barátjait untassa falusi csacsogásával ? Azért Talbot nem igen örült, mikor a társaság az öreg Floyddal találkozva, ez kérte őt, mutassa be Mr. Mellishnek, kit Talbot bosszantására meg is hit még az nap ebédre. Talbot durczásan rögtön visszavonult, Johnnak tért engedve a nőkkel megismerkedni. Az a házias falusi be is fészkelte magát kegyeikbe rövid fiz percz alatt, mely idő alatt bizalmasabbá lett Aurorával, mint Bulstrode két havi ismeretség után. Elkísérte őket a kapuig, hol kezet szorított a hölgyekkel és a bankárral, megveregette Bow-wowot és Talbot vállára ütve tréfásan, visszarohant a Belford szállodába az ebédhez öltözni. Oly jókedvű volt, hogy egy pár kisfiút elgázolt, neki ment egynéhány előkelő fiatal embernek, kik ijedten meghátráltak, mikor az a fiatal óriás mellettük elrohant. A lépcsőn énekelt egy vidám nótát és csevegett komornyikjával az öltöztetésnél. Oly teremtésnek látszott, ki különösen arra van teremtve, hogy boldog legyen. Gazdag, jókedvű és adakozó volt. Pénzét mindig másokra költötte. Mellish Parkban egész sereg öreg cselédet tartott, kik imádták és zsarnokoskodtak felette, ki-ki saját módja szerint. Istállói tele voltak merev lábú, vak és másféle kimustrált lovakkal, de ez mind jóságából élt és annyi zabot evett, hogy abból kitarthatott volna egy versenyménest is. Fizetett olyan dolgokat, amit sohasem vett és mindig megcsalatott azoktól a drága, hű cselédektől, kik minden lehetőt elkövettek őt tönkretenni, de tűzbe-vizbe mentek volna érte, ha szüksége lett volna szolgálataikra. Ha azt merészelte valaki Mellish Parkban mondani, hogy Master John nem a férfi-szépség mintaképe, azt ugyan lehordták és oly embernek bélyegezték, kinek egy csepp ízlése sincsen. Bulstrode panaszkodott, hogy mindenki csak tiszteli és senki sem szereti. Mellish John ép az ellenkezőről panaszkodhatott volna. De ki is ne szerette volna ezen becsületes, nagylelkű embert, kinek háza és tárczája nyitva állt az egész megyének. Ki érezhetett volna különös tiszteletet a barátságos, családias földes ur iránt, ki a nagy konyhában az asztalon ülve, cselédjei és kutyái körében, mesélte a napi vadász- és versenyélményeket. Senki. De John megelégedett a szeretettel, nem kutatott indokai után. Anyját élete első évében vesztette el és atyja meghalt, még mielőtt John nagykorúságát elérte volna, így senkije sem volt, ki tetteit mozdulatait kormányozhassa, s ezért nem csekély dolog volt, hogy harmincz éves korában bátran nézett vissza szeplőtlen gyermekkorára és ifjúságára. VI. Fejezet: Kikosarazva és elfogadva. Az ebédtársaság Floydéknál nagyon kedélyes volt és midőn este tizenegy órakor John és Talbot hazafelé ballagtak, a yorki bevallotta barátjának, hogy soha életében nem mulatott olyan jól, mint ma. Ezen vallomást azonban nem kell szó szerint venni, mert John hasonlókép legalább háromszor hetenkint nyilatkozott. De most valóban boldogan érezte magát a bankár családja körében, mielőbb kész volt Aurorát imádni, minden megelőző előkészület nélkül. Pár bájos mosolygás, csillogó szempillantás, rövid, élénk társalgás a vadász- és lovas sportról, vegyítve pár pohár jó borral, mit Floyd Mosell vidékéről importál, épen elég volt Mellish John fejét elszéditeni, hogy a holdhoz vad ódákat zengjen a szép örökösnőről. — Talbot barátom, azt hiszem, hogy mint agglegény halok meg, ha nem vehetem rá ezt a leányt, hogy nőül jöjjön hozzám. Csak egy pár órája, hogy ismerem s máris fülig szerelmes vagyok bele. Mi ördög bújt belém Bulstrode ? Hiszen láttam én már elég barna leányt, és ez a sportról is csak félényit tud, mint a yorki nők. Tehát nem az. De mond meg hát micsoda ? Egy lámpaoszlopnál megállt és tüzesen nézett barátjára, midőn e kérdést tévé, Talbot titokban fogait csikorgatta. Tehát mitsem használ sorsom ellen viaskodni, gondola, e nő varázsa más emberre is oly hatással van, mint a reá, és míg 6 érvel és tiltakozik szenvedélye ellen, egy más esztelen filkó, mint például ez a Mellish, betoppan és elviszi a jutalmat. Talbot barátjának jó éjt kívánt az Old Ship Hotel lépcsőjénél és egyenesen szobájába ment, leült a nyitott ablakhoz és a holdvilágította tengerre merengett. Elhatározta, hogy még holnap déli tizenkét óra előtt megkéri Aurórát. Miért tétováznék? Ezt a kérdést már másodszor intézte magához, de soha sem tudott rá felelni. És mégis habozott. Nem tudta magáról lerázni azt a bizonytalan eszmét, hogy e leány életében van valami titok, melyről csak az apának és leányának van tudomása; valami folt a múlt történetében, mely a jelenre is árnyékot vet. És mégis hogy lehet az ? Midőn kora csak a tizenkilenczedik évet haladja meg és mikor ő emez évek történetét ismételve hallotta elbeszélni. Hányszor vezette ő Lucyt mesterségesen eme beszédtárgyhoz, hogy elmondja neki Aurora egyszerű gyermek- és leánytörténetét. És abban nem tudott más foltot találni, mint az irkákra mérgében kiöntött tenta nyomait. Talbot nevetett magán kételyei és habozása miatt. «Milyen kételkedő oktondi lehetek én» — mondá, «képzelődöm, hogy valami titok nyitjára jöttem azért, mert az öreg ember hangjában van némi bánatos gyöngédség, mikor gyermekével beszél ! Ila hatvanötéves ember lennék és volna olyan leányom, mint Aurora, nem keverednék szeretetembe aggodalom is, — borzasztó aggodalom, hogy előre nem látott szerencsétlenség megfoszthatna tőle. — Holnap megkérem Aurórát. Ha Talbot őszinte lett volna, talán azt is hozzá teszi még, «Vagy Mellish John megteszi holnapután». Bulstrode kapitány másnap délben megjelent az East Griffen, de a ház lépcsőin találkozott Johnnal, ki épen Aurora lovászával beszélgetve, vizsgálgatta a lovakat, melyek felnyergelve várták a fiatal hölgyeket , mert a nők lovagolni készültek és John kisérni kívánta őket. — Ha velünk akarsz jönni, Talbot, mondá jószivüen a yorki, — használhatod a szürkét, melyről tegnap beszéltem. Saunders mehet azonnal érte. Talbot durczásan utasította vissza az ajánlatot.« Az én lovaim is itt vannak, de ha megengeded, hogy lovászod elmenjen érte, nagyon lekötelezesz.» A leereszkedő kérés után Bulstrode hátat fordított barátjának, átment az utczán és karjait a korlátra támasztva, elhatározottan nézett a tengerre. Hanem öt percz múlva a hölgyek megjelentek és Talbot hátra fordulva hangok hallatára, épen át szándékozott menni az után, hogy Aurorát a nyeregbe segítse, de John megelőzte és a pej kancza már ugrándozott Aurora könnyű terhe alatt, mielőtt a kapitány szándékolt udvariasságát kivihette volna. A lovász Lucynek segített, ő maga pedig oly sebesen, a minta merev lába engedte, felült lovára, és sietett Aurora mellett helyet foglalni. Újra elkésett, Miss Floyd lassan vágtatott le a dombról, oldalán Mellish Johnnal, és így kénytelen volt Talbot Lucy mellett maradni, ki mellesleg mondva rossz lovarnő. (Folytatása következik.) (Folytatás.)