Egyetértés, 1885. február (19. évfolyam, 32-58. szám)

1885-02-14 / 44. szám

1885 EGYETÉRTÉS. SZOMBAT, FEBRUÁR 14. eszmefejlődés követésétől, mint a mostani kormány ki­­nevezettjei majdnem becsületbeli kötelesség által vannak elzárva? (Úgy van­­ a baloldalon.) Vagy ezektől várjuk azt, hogy növekedjék politikai súly­ban a felsőház, hogy nagyobb megnyugvással fogadja a közönség az ő határozatait és pedig nem csak akkor, mi­dőn az uralkodó áramlattal egy mederben úsznak, ha­nem akkor is, midőn, mint a felsőháznak néha tennie kell, az uralkodó áramlatnak ellentállanak. Ezek súlyától várjuk a közmegnyugvást, kikről mindenki tudja, hogy­ tisztán a hatalom és pedig nem is a mindenkori, hanem a mostani hatalom biztosítása végett vitetnek be ? . (Úgy van­­ a baloldalon.) Hát ezektől az elemektől a reform problémájának két legfőbb feladata közül, t. i. az egyetemes nemzeti szellem létesítése és a súly növelése közül egyetlen egyet, nem­csak megoldva, de megközelítve sem látok; azt a har­madik kelléket pedig, melyet elsőnek kellett volna emlí­­tenem, t. i. a minden irányban való függetlenséget, azt tejesen megrontja. (Úgy van­­ a baloldalon.) Ugyan hogyan vagyunk ezzel ? A t. miniszterelnök úr azt a jogot akarja magának adatni, hogy a felsőházban 150 életfogytiglani tagot kinevezhessen. És, a­mint az már e padokról felszólaló t. barátaim által felem­líttetett, mi a csekély számra szorított kinevezést nem perhorreskáljuk és ezért a miniszterelnök úr minket inkonzekvencziával is vádolt. De igen nagy a különbség a kettő közt. Ha csekély számnak kinevezésére adatik jog a kormánynak, akkor ott állnak a közéletnek, ama a közvélemény által mint­egy már kijelölt kitűnőségei, — megnevezhetnek embe­reket úgy az ellenzék, mint a kormánypárt sorából — a­kik elől semmi néven nevezendő kormánynak kitérnie nem lehet. (Úgy van! Úgy van 1 a bal és szélsőbalolda­lon.) Les homm­es qui s’ imposent — mint a francziák mondják, azok az emberek, a­kik egyéni súlyuknál fogva nem mellőzhetők, akármit parancsoljon is a párt­érdek. De bizonyára nem alacsonyítjuk le a magyar intelli­­genczia hírnevét és nem vétünk ellene, ha azt mond­juk, hogy valamint minden országban, úgy nálunk is ezek száma felette csekély. Ha egyszer a százakba be­megyünk , mihelyt 150-ről, vagy 100-ról, vagy csak 80- ról szólunk, ama 80 mellett, a­ki kineveztetik, legalább még tízszer annyi áll, a­ki erre egyéni súlyánál fogva ugyanannyi jogot formálhatna. (Úgy van! Úgy van­ a bal és szélső baloldalon.) Mihelyt egyszer az igen tisz­teletre méltó jellemek — meg vagyok győződve, hogy a t. kormány ezt a korlátot meg fogja tartani — mondom az igen tiszteletreméltó jellemek, de végre a közéletben csak az aranyközépszerűség ösvényén haladók közé kell nyúlnunk , akkor nincs semmi képzelhető indok az egyéni súly szempontjából, hogy miért választassék ki épen az a 80, vagy az a 100, aki ki fog neveztetni, és miért ne 100 vagy 80 a többiek sorából, kik egyéni súlyra, egyéni jelentőségre nézve teljesen ugyanannyi idényt tarthatnak a kineveztetésre. (Úgy van! Úgy van ! Tetszés a bal és szélső baloldalon.) Ez a különbség a csekély és nagyszámú kinevezettek közt. És ennek aztán mi a konzekvencziája t. ház? (Halljuk !) Ennek a konzekvencziája az, — és nem is lehet más­ként kívánni semmilyen kormánytól — hogy, midőn nincs belső ok, hogy azt a százat, kinek kinevezésére neki jog van adva, épen innen vagy onnan vegye azok­nak a sokaknak számából, kik hasonló kvalifikáczióval bírnak , akkor természetszerűleg a politikailag megbíz­hatókat, a vele együttérzőket, azokat fogja kiszemelni, kik neki teljes biztosítékot nyújtanak arra nézve, hogy nemcsak, a­míg kormányon lesz, de azon túl is az ő pártérdekeit fogják mindenben szem előtt tartani. (Úgy van­ a bal- és szélsőbaloldalon.) Ez gondolom, oly vilá­­gos, mint kétszer kettő négy. (ügy van­ a baloldalon.) Egészen más volt e tekintetben az a valóban alkotmá­nyos és nemes felfogás, mely Angliában nyilvánult, mi­dőn ehez hasonló kérdés vettetett fel. Midőn 1869-ben az ősz lord John Russel a főrendi­házban indítványt tett, hogy 28 életfogytiglani peer le­gyen a korona által kinevezh­ető, akkor ezt az indítványt egyszersmind megtoldotta azzal az eszmével, hogy éven­­kint legfeljebb négy legyen kinevezhető. És mint indo­kolta az angol közéletnek e tiszteletreméltó veteránja ezt a felfogást? Ő azt mondta: ma az én barátaim bírják a hatalmat, az a párt, melyhez én is tartozom, de ez mindegy: én alkotmányos és parlamenti felfogásból ki­indulva, nem engedhetem meg azt, hogy egy kormány, hogy egy párt, legyen az bár az enyém, a koronának adandó ezen jogot exhaureálhassa. (Élénk helyeslés és tetszés a bal és szélső baloldalon.) S a szabadelvű pártnak egy másik tagja lord Grey, felállott és az indítvány támogatására a vita egyik ké­sőbbi stádiumában azt monda, hogy akármint oldassék is meg a kérdés, nem szabad azt akként megoldani, hogy a kinevezhető egész szám a jelenlegi vagy akármely, é­s a reform pillanatában hatalmon lévő párt által kine­vezhető legyen. Ez volt a felfogás, melyet az angol libe­rális párt legnemesebb alakjai vitattak, mikor ők voltak a kormányon, mikor pártérdekből arra kellett volna tö­rekedniük, hogy az egész jogosítványt ők gyakorolják (Mozgás.) Nálunk pedig a legnagyobb flegmával beszéltek arról, hogy a felsőház függetlensége 150 tag kinevezése által legfölebb a­ mostani kormán­nyal szemben van veszé­lyeztetve, az ezentúli kormán­nyal szemben nem. (Élénk tetszés a bal- és a szélső baloldalon. Halljuk ! Halljuk !) Ez a maga egész nyerseségében az «apres nous déluge». (Hosszantartó élénk helyeslés a bal- és a szélső balon. A mozgás.) Mert az ép úgy megtörténhetik, hogy a mos­tani kormány által saját pártja, saját legmegbízhatóbb híveinek számából kiszemelt 150 tag a felsőház rendel­tetésének flagráns megsértésével az utána következő kor­mán­nyal szemben fakcziózus oppozícziót fog képezni. (Nyugtalanság.) és akkor az önök által átalakított felső­ház épülete oszilacziót mutatva, feltétlen szolgalelkűség és parlamenti obstrukczió közt. (Hosszantartó élénk he­lyeslés a bal- és szélsőbalon. (Mozgás.) De nekem nem áll hatalmamban a túloldalba az alkotmányosságnak és a parlamenti méltányosságnak ama finomabb elveit beol­­tiani, melyek az angol pártok eljárását jellemzik. (He­lyezés és derültség a bal- és szélsőbalon. Mozgás jobbról.) Én e thém­át csak azért hoztam fel, hogy ítéljen min­denki, a­ki elfogulatlanul képes ítélni a reform ily mó­don történt erkölcsi természetéről, erkölcsi jogosultságá­ról. (Tetszés a baloldalon.) s inkább áttérek némely oly érv bonczolására, melyekkel különösen a miniszterelnök úr, de mások is ezt a nagymérvű kinevezést igazolni iparkodtak. (Halljuk!) A miniszterelnök urnak egyik fő érve az volt, hogy nem kell eme nagymérvű kinevezési jogtól tartani, mert ki gyakorolja azt? A parlamenti felelős kormány. Parla­menti felelős kormány pedig nem tarthatja magát a kép­viselőházi többség támogatása nélkül. Tisza Kálmán miniszterelnök:­­ Nem ezt mondtam. (Mozgás.) Apponyi Albert gróf: Ha akarja a t. miniszterel­nök úr, felolvasom. (Halljuk ! Halljuk! a baloldalon.) A t. miniszterelnök úr ezeket mondta szóról-szóra: (Ol­vassa.) «Parlamenti rendszer mellett t. ház, milyen kor­mánynak lehet a képviselőházban befolyása? Ama kor­mánynak, mely többséggel bír a képviselőházban. Az ellen keres a t. képviselő úr túlsúlyt a felsőházban, én ezt a parlamentarizmussal határozottan nagy mérvben ,ellenkezőnek tartom, sőt épen azt kell óhajtani, hogy a képviselőházban többséggel bíró kormány ama javasla­toknál, melyeket az alsóház elfogadott, állandó csökönyös gátra ,a törvényhozás másik házában ne akadjon.­ (Elénk helyeslés a jobboldalon. Mozgás balfelöl. Halljuk! Halljuk!) Eme szavaknak értelme épen nem más, mint a­mint én mondtam, (ügy van! balfelöl.) A kormány e hatal­mára nézve a megnyugvást a miniszterelnök úr abban keresi, hogy a felsőházi tagok kinevezési jogát csak a képviselőházi többség által támogatott kormány gyakorol­hatja, tehát csak eme parlamenti többségnek értelmében gyakorolhatja, a­mit a miniszterelnök­ úr kívánatosnak tar.Az érveléssel igen sajátságos helyzetben vagyunk. M­­időn a választási elvnek kizárása m­ellett érvelnek, ak­kor fő indok gyanánt azt halljuk emlegetni, hogy akár­hogyan konstruáljuk a választótestületeket a választott elem a felsőházban nem lesz egyéb, mint a képviselő­­háznak tiszta ismétlése, és ezért, mert nem szabad a felsőháznak, ha a képviselőházzal szemben korrektí­ven akar lenni, a képviselőház merő ismétlésének lenni azért rossz a választás. (Derültség és tetszés balfelől.) Ha pedig a kinevezést védik, azt mondják : kérem, hiszen csak a képviselőházi többséggel egyetér­tőig annak irányában eszközölhetők ama kinevezések, azok eredménye tehát mi lehet ? az, hogy a képviselő­házi többség ismét kifejezésre jut a felsőházban, tehát azért jó a kinevezés. (Derültség és helyeslés balfelől.) Megvallom, gyenge eszemmel e két argumentácziót összeegyeztetni nem tudom. Ha nem kívánatos, hogy a felsőház a képviselőháznak egyszerű ismétlése legyen, ha ezért nem jó a választási elv, akkor nem jó a kine­vezési elv sem, mely egyébre nem vezethet, mint arra, hogy a felsőházban nemcsak ugyanama elemekkel, ha­nem egyenesen azzal a momentán politikai irányzatok­kal is találkozunk, mint a képviselőházban. (Helyeslés ^De a­ miniszterelnök úr érveinek legfőbbike az ily nagymérvű kinevezések eszközölhetése mellett a peer­­schtsch lehetősége. (Tisza Kálmán miniszterelnök tagadó­­lag int) Akkor én nem tudok olvasni, mert hónapok óta kezemben van a t. miniszterelnök úr által be­adott indokolás és ott világosan ki van fejtve egy egész lapon át, hogy szükséges, hogy a kormány azzal az eszközzel bírjon, hogy a két ház közti egyetértést, ha máskép nem lehet, kinevezés útján létrehozza, és miután ez nehezen eszközölhető az örökletes tagok újból kinevezése által, ezért szükséges, hogy az élethossziglani kinevezés a koronának fenntartassék. Ez áll, ha olvasni és az általam olvasottat megérteni tudom, a miniszteri indokolásban. (Úgy van! Helyeslés a baloldalon.) Már most én ez érvet és ez alapot először elvileg egészen helytelennek tartom és a­mennyiben annak súlya volna, a kormány javaslatára alkalmazva nem tartom őszintének. Igazolom mindkét állításomat. (Halljuk !) A t. miniszterelnök úr nagy könnyedséggel hivatkozik indokolásában egy angol példára, hivatkozik arra, a­mit a Grey minisztérium a nagy választási reform idejében tenni szándékolt, midőn az angol lordok háza e re­formnak huzamosan ellentállt, midőn már-már a forra­dalom veszélye előtt állt az ország és azt mondja, ime e példa igazolja azt, hogy minden kormánynak meg kell adni a jogot arra, hogy a végszükség esetében ily eszközzel is helyre­állíthassa az egyetértést a törvényho­zás két háza közt. Már most, hogy mennyire távol áll a miniszterelnök úrnak felfogása, ki a peer-schule-ot az alkotmányos gépe­zet egyik rendszeresített kerekévé akarja tenni, attól a felfogástól, melyre ő hivatkozik, erre nézve szerencsére megvannak maguknak az illetőknek nyilatkozatai. 1856-ban, midőn az angol felsőházban egy incziden­­tális eset alkalmával felmerült az élethossziglan kineve­zett peerek kérdése, akkor Hivatkozás történt a Grey­­miniszterium egy tagjának lord Broughamnak leveleire, melyek egyikében a nemes lord azt mondja, hogy mikor ő lord Grey kollegájával Windsorba ment, hogy 80 új örökletes peernek kinevezését kieszközölje, akkor ő igenis nagyon élénken érezte a helyzetnek válságos voltát, s ebből kifolyólag e rendkívüli lépésnek szükségességét; de olyanok voltak az ő és kollegáinak aggodalmai eme lépésnek következményei iránt az egész angol alkotmány szilárdságára nézve, hogy az utolsó pillanatig gyötörte őket a kétely az iránt, nem volna-e jobb minden eshe­tőséggel szembe szállani, mint egy ily lépésre magukat elhatározni. Midőn ez lord Brougham előtt, ki 1856-ban az angol felsőházban jelen volt, idéztetett, ő szükségesnek látta szót emelni és az akkori körülményekre reflektálva kö­rülbelül ezeket monda : «Teljesen úgy van a dolog, a­mint leveleimből felolvastatok Mi akkor nagyon érez­tük a helyzetnek súlyát, és visszagondolva az akkori helyzetre, kénytelen vagyok megmondani, hogy igenis akkor indokolva volt az ily lépés, de — úgymond a ne­mes lord — ha visszagondolok arra, hogy mily könnyen határoztuk volna mi magunkat arra, hogy ugyanannyi élethossziglani peert nevezünk ki, akkor értem azt, hogy ezt az institucziót e szempontból nem szabad az angol alkotmányba behozni, mert ha kell a felsőház tagjainak szaporítása, mint végeszköz, akkor ezt minden kor­mányra nézve a lehető legnehezebbé kell tenni, nem pedig legkönnyebbé, hogy valóban csak mint végeszköz­höz nyúljon hozzá.» (Élénk tetszés balfelől.) És én, ámbár nem teljesen azonosítom a két fogalmat, de megvallom, ezt majdnem olyannak tekintem, mint a forradalmat, mert az nincs kizárva egyetlen egy nemzet fejlődésében sem, hogy a forradalmi térre nem fog lépni, de azért egyetlen egy nemzetnek sem fog eszébe jutni, hogy a forradalom jogosultságát alkotmányában számításba vegye. S ezért a peer-sch­ule lehetőségét mint egy alkotmányos reform indokát elfogadni képes nem vagyok. (Helyeslés balfelől.) Egészen más erők azok, melyek manapság a parlament két háza közötti egyetértésnek helyre­állítására működnek és működni fognak, ha ugyan az emberi nemnek fejlődése az eddigi irányban tovább halad, még­pedig évről-évre nagyobb súl­lyal. Az alkot­mányos institucziókban lehetetlen minden eshetőségre nézve a gépezetnek m­echanikumában keresni a megol­dást és biztosítékot. Akárhogy konstruáljuk az intézmé­nyeket, lehetetlen, hogy azok működésének jó nagy ré­­szét ne bízzuk amaz erkölcsi erőkre, melyek a társada­lomban és nemzetben működnek. A modern alkotmá­nyos nemzeteknél pedig, európaszerte mindenütt s így métásul k­is hosszú küzdelmek és hosszú alkotmányos fejlődések útján megdönthetlenül érvényesült a nemzeti akarat felsőbbségének ereje és ebből kifolyólag a nép­képviseleten alapuló háznak fölénye a politikai hatalom gyakorlásában. Ezt sem kimondani, sem hangsúlyozni nem szükséges, törvénybe iktatni pedig nem is lehet, nem is szükséges, ez a társadalmi és nemzeti tényezők súlyának természetszerű működése folytán ellenállhatla­­nul érvényre jut. És így a felsőház sikeres ellentállást a nemzeti képviselet akaratával szemben hosszú ideig, ma már csak akkor folytathat, ha a nemzeti képviselet a nemzet akaratának interpretácziójában tévedett és ha az igazi közérzület a felsőház és nem az alsóház állás­pontja mellett van. (Élénk helyeslés balfelől. Úgy van !) Ha a népképviseleti kamara megmarad a maga tala­ján, ha ha képviselője, ha magyarázója a nemzeti aka­ratnak, akkor ma már nincs az az erő, a­mely képes volna határozatainak megvalósulását huzam­os­ időn át megakadályozni és ez az angol példa, a­melyre a t. miniszterelnök úr indokolásában hivatkozik, mintegy utolsó mozzanata volt annak a küzdelemnek, mely a népképviseleti ház politikai fölényéért egy évszázadon át hitatott. Ez korszakot képező e tekintetben nemcsak Angliának, hanem az összes alkotmányos államoknak történetében. Lássuk most Angliában ennek egy példá­ját, midőn oly erős ellentét támadt az angol alsó­ház és felsőház közt, újabban a választási reform kérdésében. Ugyan mennyi ideig tartott, m­íg a felsőház első ízben kifejezett határozott ellenzésének daczára az alsóház által a közvélemény helyeslése mellett vitatott elvet elfogadta? A felsőházi többség ez elv mellé egy másik elvet akart állítani, a választó­kerületek méltányosabb felosz­tásának elvét. És mert neki ebben igaza volt, mert eb­ben a közvélemény öt támogatta, azért azt keresztül vitte. A­miben pedig az alsóháznak volt igaza, a­miben az alsóház a nép óhajára támaszkodott, a választási jog kiterjesztését illetőleg, a felsőháznak engedni kellett, semmi jogi kényszer, hanem a nemzeti közvélemény­nek, a nemzeti közakaratnak, a­hol ez életképesen nyil­vánul, ellenállhatlan ereje folytán. (Igaz ! Úgy van! Élénk helyeslés bal felöl.) Eme tényezőktől várom én a parlament két háza közti állandó egyetértésnek biztosítását. És legyen szabad ez alkalomból mindjárt egy másik rokon érvelésre válaszol­nom, melyet a túloldalról oly gyakran hallottunk, (Hall­juk ! Halljuk!) hogy t. i. ha a felsőház a mi konczep­­cziónk szerint alakíttatnék át, a hatalom súlypontja min­den egészséges parlamenti felfogás ellenére a felsőházba tétetnék át, a felsőház dominálna a népképviseleti ka­mara felett. Legyen szabad erre egész tisztelettel megjegyeznem, hogy ez aggodalom merő chiméra, merő ürügy. Ha elő­áll egy oly helyzet, és igenis előállhat, hogy erkölcsi túl­­súl­lyal bír a felsőház és alsóház felett,­­ akkor a hiba nem a felsőház túlságos hatalmasságában rejlik, hanem mindenkor magában a népképviseletben. (Élénk he­lyeslés balfelől. Igaz!) Akkor a hiba abban van, hogy aláásták a népképviselet hatalmának erkölcsi forrását. (Élénk helyeslés balfelöl. Úgy van!) akkor a hiba abban van, hogy a képviseleti rendszer nyilvánulásának meghamisítása vagy erőszakolása ál­tal (Zajos tetszés balfelől.) oda engedték fejlődni a dolgot, hogy a formai népképviselet nem a nemzetnek igazi (Úgy van­ balfelől) hg­y bír annak minden formai jogosítványával, de nem bír annak erkölcsi erejével. (Úgy van­­ balfelöl.) És ha önök a túloldalon egy ehhez hasonló helyzet súlyát tapasztalják, vagy talán annak előállllatomtól félnek. (Ellenmondás jobbfelöl. Zajos tetszés és éljenzés balról) akkor meg fogjuk mutatni az utat e helyzet megszüntetésére, de nem az alkotmány többi tényezőinek, nem a felsőháznak gyöngévé tételével, h­anem a népképviselet összealkotásában mutatkozó hi­bák orvoslásával. (Élénk helyeslés balfelől.) De a kormány javaslatával szemben miként óhajtjuk mi azt a problémát, melyet beszédem bevezetésében fel­állítottam, megoldani? Mi azt his­szük, hogyha előállott az a fejlemény, mely szerint a születési arisztokráczia egymagában véve nem elég erős arra, hogy egy felső­­háznak alkotmányos funkc­ióit sikeresen teljesíthesse, akkor ah­hoz egy új elemet kell hozzáadni. Egy uj ele­met, mondom s nem egyes, a kormány által kiválasztott uj embereket, kik ottan nem képviselhetnek semmit, mint a maguk egyéni súlyát,mely azok közt a keveseknél lehet ilyen funkczióra elég nagy és azonkívül csak a lé­tező kormánynak hatalmi befolyását. (Igaz, balfelől.) Ezt nem lehet uj elemnek nevezni, melyet a felsőházba helyeznek. Ezek önkényüleg kiszemelt uj egyének, de ezek uj társadalmi elemei, ezek az institucziónak egy másik oszlopát a születési arisztokracziának fentartott oszlopa mellett nem képezhetnék. (Helyeslés balfelől.) Mi uj elemet akarunk behozni és emez uj elem nem lehet más, mint az, a­mely a nemzeti fejlődés vezetésé­ben, a nemzeti eszmék forrongásában már ma is a fő­szerepet viszi, az nem lehet más, mint a magyar közép­osztálynak kicsucsorodása. (Helyeslés balfelöl.) Ezt az elemet kell bevinnünk, ha akarjuk, hogy az a felsőház, melyet szervezni kívánunk, bírjon egyfelől a kellő füg­getlenséggel, másfelől a kellő nemzeti univerzális felfo­gással és harmadszor a kellő politikai súl­lyal. Ezt az elemet, mint bármely társadalmi elemet, mely a maga egyetemességében nem jöhet valamely testületbe, más­kép mint a képviseltetés, választás útján, hogy hogyan lehessen szervezni, azt én nem tudom. Ez annak princzipiális oka, hogy miért kívánom a fel­sőház egy részének létesítését választás útján, és­pedig a törvényhatóságok által, hol ez az elem szervezve van. És evvel a gondolattal szemben ne tessék azt mondani, hogy ha 150 kitűnőség a kormány által kineveztetés út­ján nem található, akkor 80-at, — mert ennyit akarunk választás utján bevinni, — választás utján sem lehet ta­lálni. Hiszen e választottak nem a maguk egyéni súlyá­nál, nem a maguk kitűnő egyéni tulajdonságainál fogva vannak hivatva ott lenni, hanem képviselik ott azt az ele­met, mely bizalmát rájuk ruházta.(Helyeslés balfelől.) Ez óriási különbség a szavazati jognak a kettős keletkezése közt, melynek egyikénél kell, hogy minden egyes egyén saját érdemének alapján álljon, másika mellett pedig azon egész választó testület, azon egész társadalmi elem­­ alapzatán áll, melynek bizalmából helyét elfoglalja. (Élénk helyeslés a bal és szélső baloldalon.) De azzal a konczepczióval szemben a múlt napokban erős védelmi és támadási harct folytathatott. És ha amaz érvek sokaságából, a­melyet hallottunk, csak egy­néhányat ki akarok ragadni,azokat, a­melyeket a legnyomósabbak­­nak vélek, már a személyt megillető tiszteletnél fogva is természetesen a miniszterelnök úr érvelésével kell kez­denem, és fel kell hoznom egy érvet, a­mel­lyel már csak azért is kell foglalkoznom, mert a miniszterelnök úr azt mondotta, hogy ez a f­ő érve a választás elve el­len. (Halljuk! Halljuk !) Azt mondja a miniszterelnök úr, hogy «nem óhajtom a törvényhatóságok által választott tagokat, főleg azon okon, egyebek mellett, a­melyet most leszek elmondandó és ezen bevezetéssel körülbelöl azt fejtegeti, hogy vagy ambícziójukat fogják helyezni a kiváló politikai tehet­ségek abba, hogy törvényhatósági mandátumot nyerjenek a felsőházba s ekkor ez által szegényedni fog politikai tőkében a képviselőház és a súlypont átmegy a felső­házba, vagy nem fogják ebbe helyezni ambíc­iójukat és akkor nem fogja megütni a felsőház törvényhatósági vá­lasztott tagjainak egyéni minősége a kellő mértéket. Gondol­o­m, he­lvesen idézem az argumentáczió értelmét. Ha csakugyan ez a fő érve a miniszterelnök úrnak, akkor azon érve miatt bátran elfogadhatja a mi javas­latunkat; vagy ha ez az érv annyi súl­lyal bír, hogy e miatt nem fogadhatja el javaslatunkat, akkor méltóz­­tessék visszavonni a saját maga által beadott javaslatot is (Élénk helyeslés és tetszés a baloldalon), mert t. képviselőház, az egész a körül forog, hogy van-e né­pünkben egy átalában­ elegendő politikai tőke arra, hogy a képviselőházban helyt nyerő tehetségek mellett, még a főrendiház számára is jusson 80—100 vagy 150. Ha nincs, akkor ép oly kevéssé lehet azokat a képviselőház­nak elszegényedése nélkül kinevezés útján a felsőházba­ hozni. (Élénk tetszés és helyeslés a baloldalon.) Ha pe­dig van, akkor ép úgy lehet a választás utján behozni. (Élénk tetszés és helyeslés a baloldalon.) Miután ez indokokkal foglalkoztam volna csak azért, mert oly magas szankcziót nyert, hogy a miniszterelnök úr ezt jó indokának nevezte, még egy-kettőt kell ki­emelnem, a­mi több oldalról lett hangsúlyozva. (Halljuk ! Halljuk!) Folyton halljuk, az előadótól kezdve a mai nap utolsó szónokáig a túlsó oldalról, hogy mi a törvényhatóságok­nak a főrendiházban képviseltetési jogot adván, bele­­vis­szük a törvény­hozásba azt, amit onnan minden áron ki kell küszöbölni, t. i. a partikulárizmus szellemét és hogy a megyét ezzel tulajdonképi hivatásától, a közigaz­gatástól áttereljük a politikára. Hogy ez utóbbival rövi­den végezzek, megvallom, hogy abból a körülményből, hogy egy megyének vagy városi törvényhatóságoknak közönsége minden 8 évben, — pedig ez a mi javasla­tunk szerint a legrövidebb terminus, — egyszer egy követet választ a főrendiházba, azt következtetni, hogy ez által a megye, mint­ Földváry képviselő úr ma mondta, összesen 63 parlamentté válik, a közigazgatástól, amel­­­lyel e nyolcz év alatt nyolczszor 365 napon át foglal­kozik, eltereltetik és politikai testületté alakíttatik , ezt állítani annyira nem komoly dolog, hogy azt gondolom, egy kis meggondolás után többé senki sem fogja azt ismételni. (Derültség balfelől.) De ott van a megyei partikulárizmus mumusa. Nehéz evvel az érvvel is czáfolólag foglalkozni, mert ne­héz annak testet adni. Nehéz tulajdonképen an­nak igazi értelmét felfogni. Mert, ha csak nem akarjuk az országnak összes választóit a választási cselekvényre összecsődíteni és mindnyájuk által együttesen választatni az egész képviselőházat, akkor egy bizonyos faja a par­­tikulárizmusnak, t. i. az a külön-külön választás, külön csoportosítás szerint mindenj képviselőválasztásnál meg­történik. De t. hát, megengedem egyben különbözik az a választótestület, melyet a választókerület közössége ké­pez attól, melyet a törvényhatóság alkot, hogy t. i. a vá­lasztókerület elemei semminemű egyéb érintkezésben legalább közügyben,­ egymással nincsenek, csak abban, hogy időnkint választás alkalmával összejönnek, holott a megyei vagy városi törvényhatóságok választók­stületei közügyekben különben is találkoznak. Hát megvallom, ha mi a választást komolyan ves­­­szük, ha mi azt a közakarat kifejezőjének akarjuk te­kinteni és nemcsak alkalmatlan formalitásnak, melyen keresztül kell esnünk, de melynek hatályosságát lehető­leg kijátszani iparkodnak, akkor azt a körülményt, hogy egy választótestület tagjai közügyekben máskülönben is találkoznak, hogy ennek folytán egymást megértve, köz­tük közakarat fejlődheti;­, i­­ ciy hátránynak, hanem egye­nesen előnynek tartom. És ez nem nyomhatja reá egy választó testületre a partikulárizmus bélyegét. Azért, mert annak egyes ele­mei különben is találkoznak, azért azok nem képeznek sem lokálparlam­entet, sem követeik nem a lokális ható­ságnak kifolyása. A­mi a partikulárizm­ust a választásokba beviszi, a­mi, mint a miniszterelnök úr tegnap mondta, még a magyarországi 1848 előtti alkotmányos élet fény­korában is állandó panaszként a legjelesebbek ajkairól hangzott, ez az, a­mi képviseletet egyetemes, nemzeties jellegéből kivetkőzték­ és azt a partikulárizmus jellegé­vel felruházni képes. Ha ez nincs és ezt tudtommal senki a házban a törvényhatósági választótestületekre ruházni nem kívánta, akkor a küzdelem a partikulá­­rizm­us jelszavával nem jelent egyebet, mint küzdelmet üres, tartalom nélküli jelszóval. (Élénk helyeslés a bal­oldalon.) Egy más érvet hozott fel különben általam élvezettel hallgatott jeles beszédében Vadnay Károly t. képviselő úr. Ő ugyanis hivatkozott ama szomorú tapasztalatokra, melyeket a választások terén tettünk és azt mondja, a képviselőválasztás annyi bajjal jár, hát minek szaporít­juk a választások számát egy újabb választással ? T. hát ! Ha eme argumentumnak logikai következményeit le akarjuk vonni — mint azok bizonyára a t. képviselő úr szemei előtt nem állottak, midőn ez érvet használta, akkor ez végkövetkezményében megöl minden közszabad­sági és képviseleti intézményt, mert minden képviseleti intézmény is utóvégre választáson alapszik. De ez ellen is tudok korrektívum­­ot. De a korrektívum nem az, hogy a választások alkalmazását ott is, a­hol azt a dolog ter­mészete kívánja mellőzzük, hanem az, hogy a választá­sok szabadságának, függetlenségének és tisztaságának minden biztosítékát megadjuk. (Élénk helyeslés a bal- és szélső­baloldalon.) Ez azon irány, melyben keresni kell a biztosítékot ezen kinövések ellenében. (Igaz ! Úgy van­­ a baloldalon.) De más nagy szavak sem hiányoztak amaz érvelések­ben, melyek az általunk támogatott indítván­nyal szem­ben hangoztatva lettek. S így különösen Beksics Gusztáv képviselő úr valóságos szivrepesztő hangon (Derültség a bal- és szélső baloldalon.) tiltakozott a demokrác­ia ne­vében a választási elnök meghonosítása ellen és a de­­mokráczia nevében esengett a hatalom kegyes pártfogá­sáért és protekcziójáért. (Derültség a bal- és szélső­bal­oldalon.) Hát erre az ellenvetésre előre megadta a vá­laszt Szilágyi t. barátom keddi fényes beszédének ama kimagasló momentumában, melyért most is köszönetet mondok neki, hogy a kontroverzió fő szempontját oly fé­nyes világításba helyezte. (Éljenzés a baloldalon.) és ez az volt, midőn mondotta, hogy a demokráczia gyönge, fejlődő korában, midőn még nem érzett biztos talajt maga alatt, akkor igen sok helyen kénytelen volt a rendi túlsul­lyal szemben a királyi hatalom védszárnya alá menekülni ; de ha ma, midőn a legnagyobb hatalommá vált a czivilizált világ minden országában, ugyan­azt te­szi a demokráczia, akkor elárulja küldetésének legszen­tebb részét, mely mindenütt a szabadság. (Zajos helyes­lés a bal- és szél ö baloldalon.) De Beksics I. képviselő úr ellenszenvének a választás ellen, melyet ő a demokráczia jelszavával fedez, phsycho­­logiai magyarázata van. (Halljuk! Halljuk !) Én nem vonom kétségbe, soha sem szoktam, legkevésbé vonom kétségbe a képviselő úrnál az ő teljes jóhiszeműségét és őszinteségét, de hogy a t. képviselő úr a demokrácziáról beszélve, mit ért eme szó alatt, azt ő maga megmondotta nekünk oly világossággal, a­mely épen az ő őszintesége és jóhiszeműsége mellett szól, mert különben annyira el nem árulta volna épen minapi beszédében. (Halljuk ! Halljuk !) Ő megmondotta ugyanis, hogy ő épen ama megyei közönségtől fél, melyre a választást bízni akarjuk, mert ezen megyei­­ közönség nem elég demokratikus, mert ha ebben a megyei közönségben azt keressük, hogy a «polgári osztály», az iparos és kereskedő mily kevés perczentet tesz, akkor világos, hogy a demokráczia ve­szélyeztetve lenne, eme megyei közönség által, tehát vedd a demokrácziát védelmed alá, oh hatalom ! Ezt mondotta a t. képviselő úr. No hát, itt van az psycholo­­giai rugó, mely miatt a t. képviselő úr és sokan ő vele együtt (Közbeszólás a baloldalon : Nem igen sokan !) talán nem igen sokan, de némelyek, habár kevesebb őszinteséggel, irtóznak a megyei elemtől, mint a­melyre a választás bízatnék. Ők, midőn demokrácziáról beszél­nek, akkor tulajdonképen csak egy klikk uralmáról szól­nak. (Zajos helyeslés a bal- és­­ a szélsőbaloldalon. El­­lenmondások a jobboldalon.) Őket talán önönmaguk előtt be nem vallott, de engesztelhetetlen gyűlölet vezeti a régi magyar társadalomnak fennmaradt elemei ei­en. (Igaz! Úgy van­ a baloldalon.) És mert egy író, a­ki gondolom Beksics Gusztáv képviselő úrhoz igen közel áll. (Közbeszólások a baloldalon : Timoleon!) utána­jár­ván a megyei bizottmányok összeállításának, kiderítette azt, hogy e megyei bizottmányok virilistái közt még most is 60%/o-a szerepel azoknak, a­kik birtokukat őseiktől örökölték, hát ezek szerinte nem képviselhetik a demo­krácziát. Hát t. hát, én megvallom, egészen máskép fo­gom fel a demokrácziát, mint a képviselő úr, és azt hi­szem igazabban, azt hiszem egyetértőbben mindama nagy szellemekkel, a­kik a demokráczia igazi törekvé­seinek előharczosai voltak. Valamint nem tartom a de­­mokráczia igazi hívének azt, aki egy társadalmi átalaku­lás folytán, a társadalomban fejlődő uj elemek iránt ellenszenvvel viseltetik és azoktól meg akarja tagadni azt a részt, melyet becsületes munkatörekvés által maguk­nak kivívnak. (Élénk helyeslés és tetszés baloldalon) éppen úgy nem tarthatom a dem­okráczia igaz hívének azt, aki a dem­okrácziában­ az uj elemeknek egy ariszto­­kracziáját akarja létesíteni, (Zajos tetszésnyilatkozatok a bal és szélsőbaloldalon) és aki a demokráczia köréből ki akarja zárni a régi társadalom amaz elemeit, melyek nem privilégiumok, nem elzárkózottság útján, hanem szintén saját tulajdonságaiknak szívóssága által az uj áramlatok közepette is tudták magukat fentartani. (Élénk helyesílés és tetszés baloldalon). És, szóljunk e tárgyról egész nyíltan. (Halljuk! Halljuk!) Az igazi demokrati­kus felfogás első feltétele az, hogy sem az uj, sem a régi elemek iránt szűkkeblű ne legyen és legyen univer­zális egyaránt. De ha Beksics Gusztáv képviselő úr, bi­zonyos értelemben joggal, mint a demokráczia egyik tényoldalát kiemelte annak az állami erők egyesítésére irányuló tendencziáját, a­midőn ezt elismerem, ne le­gyünk vakok a demokrácziának magának hiányai és ama veszélyek iránt, a­melyekkel az jár. Ne boruljunk le, mint egy fétis előtt, a világon semmiféle elv előtt, hanem vizsgáljuk azt minden oldalról, szabad látással, világos felfogással. Ha van a demokrácziának egy veszé­lye, e veszély a politikai tradícziónak hiányában kere­sendő. Eme veszélynek egy ellenszere van, és ez az, ha a demokratikus fejlődésnek formái között és annak me­netében is a régi társadalomnak elemei minél nagyobb mértékben meg tudják állani helyüket, minél nagyobb mértékben át tudnak menni az új viszonyokba. (Élénk helyeslés a baloldalon). Amaz országok példája mutatja e thesis igazságát, melyeknél a demokratikus átalakulás egyszersmind a régi társadalom elemei egy nagy részének elpusztulásá­val járt. Ott varn Francziaország példája, a­mely tájegy­ségének ősereje mellett, miután ott a demokratikus elvnek keresztülhatolása csak egy véres forradalom által vált lehetővé, a­mely a régi társadalom számos hasz­­navehető elemét elpusztitotta, a politikai tradíczió­nak szükséges elemét teljesen nélkülözvén politikai szervezetében, nemzeti politikája irányának megálla­pításában egy évszázad óta sem tud eredményt fel­mutatni.­ (Igaz! Úgy van­ a baloldalon.) És ha én most azt tapasztalom, hogy Magyarországon a társada­lom és nemzeti szervezet demokratikus átalakulása mel­lett az új korszakba belenéz, annak forrongásába bele­nyúl, mint az éltető elemeknek egyike, a régi magyar társadalomnak minél számosabb eleme ; ha látom azt, hogy a demokrácziának számos tényoldala mellett, ezen tagadhatlan árnyoldalnak, a tradíczió hiányának korrek­­tívuma így önként létesül; ha látom azt, hogy demokra­tikus alapokon nem szakadnak meg a magyar nemzeti politikának azon évezredes tradícziói, melyeket a régi magyar társadalom elemei vittek , akkor az engem nem bizalmatlanságra, h­anem csak örömre indít és biza­lomra gerjeszt. (Zajos helyeslés, éljenzés és a taps a bal és szélső baloldalon.) És, hogy visszatérjek arra az eszmére, (Halljuk! Halljuk !) melynek alapján állunk, t. i. azon az alapon, hogy a törvényhatósági választások utján egy új társa­dalmi elemet vigyünk be a felsőházba, hát akkor épen az a körülmény, mely Beksics Gusztáv t. képviselő urat bizalmatlansággal tölti el, épen az a körülmény szolgál nekem indokul arra, hogy alaptalannak tartsam azt az aggodalmat, mintha a főrendiháznak eddigi elemei és a felsőházba választás útján jutandó elemek ne tudnának egymással teljes harmóniában megférni és együttmű­ködni. (Úgy van ! Úgy van 1 a bal és szélsőbaloldalon.) Éppen azért, mert a törvényhatóságok legtöbbikében, min­den privilégium és minden mesterséges korlát nélkül, hála istennek még mindig azok az elemek dominálnak, a­kik a magyar nemzeti politika tradíczióinak fő törzsét képezték. (Élénk tetszés a bal- és szélső­baloldalon.) épen azért azt hiszem, hogy azok a legjobb harmóniá­ban fognak tudni együtt­működni amaz elemekkel, me­lyek a magyar nemzeti politika tradíczióinak másik tör­zsét képezik. (Zajos helyeslés és m­eg-megújuló tetszés­­nyilatkozatok a bal- és szélsőbaloldalon.) Holott (Hall­juk ! Halljuk !) él bennem a meggyőződés, hogy mint az olaj és a víz nem tudnak egyesülni, úgy soha nem fognak tudni egy politikai testté egyesülni azok az ele­mek, melyek a magyar nemzeti politikának kontinuitását a főrendiházban képviselték és ezentúl képviselni hivatva vannak, t. i. a születési arisztokráczia, azokkal, melyeket az önkény oda helyez, hogy amazokat leszavazzák. (Hos­­­s­zantartó zajos helyeslés a bal- és szélsőbalon.) Közös forrásból származnak ezek is, azok is, mondják önök. A korona jogából származnak, hiszen kinevezet­tek utóvégre az örökletes tagok is, mert őseik a korona kinevezésétől vették főrendiházi tagságukat. Tökéletesen úgy van t. képviselőház. De egy kis kü­lönbség ez két kinevezés közt talán mégis van. Hát én egy vallomást teszek a t. képviselőháznak. (Halljuk! Halljuk !) Rosszul esik nekem, mert senki sem szeret fekete szik­ben feltűnni azok előtt, a­kikkel bármi téren együtt­működik; de hát bevallom egész őszintén, hogy én azért a tényért, hogy III. Károly király valamelyik ősömet a főrendiséggel megajándékozta, és hogy az ez kinevezés utján és egy nehány generáczió átörökösítése utján reám is átszármazott, én a Tisza-kormány iránt valami nagy lekötelezettséget nem érzek. (Zajos derült­ség, éljenzés és tetszésnyilvánítások a bal és szélsőbal­oldalon.) De miután így lelkem fekete hálátlanságának látvá­nyát nyújtottam a t. háznak, mégsem akarnék rosszabb­nak látszani mint tényleg vagyok, s azért bevallom ha­sonló őszinteséggel. (Halljuk! Halljuk!) hogyha engem ez a kormány az általa kieszközölt kinevezés utján mint politikai ujonczot vagy mint régi hívőt ruházna fel tör­vényhozási joggal, akkor én oly erkölcsi lekötelezettséget igenis éreznék vele szemben, hogy nagy kérdésekben nem tartanám tisztességes dolognak ellene szavazni. (Helyeslés a bal és szélső balon.) Ha a t. miniszterelnök úr bizalmat helyez abba, hogy az általa eszközölt kinevezéseknél,­ mindig kivételt téve természetesen ama politikai egyéniségekre nézve, kik nagy politikai múlttal bírván, e ténynek ismeretével ajánltatnak a kormány által kinevezésre, mert ezek hely­zete egészen más szempont alá esik, de azokról szólva, kiknek politikai multjuk nincsen és kik természetszerűleg a nagy többséget fogják ott képezni, h­a ismétlem, a t. miniszterelnök úr abban bízik, h­ogy az a körülmény, hogy az ő javaslatának köszönhetik kineveztetésüket, az illető urakra nézve erkölcsi gátat sem fog képezni, akkor, megval­lom, hogy aggodalommal nézek azok erkölcsi minősége elébe, kiknek irányában a t. miniszterelnök úr ezt a bi­zalmat táplálja. (Élénk helyeslés a bal és szélsőbalon.) És most beszédem befejezéséül legyen szabad a t. kép­viselőháznak figyelmét felhívni e törvényjavaslatnak egé­szen különleges természetére. (Halljuk ! Halljuk !) Mi, midőn e törvényjavaslatot megszavazzuk és azt a főren­diházhoz átküldjük hozzájárulás végett, egy nagy igén­­nyel lépünk a főrendiház tagjai elé. (Halljuk ! Halljuk!) Mi azzal az igén­nyel lépünk a főrendiház tagjai elé, hogy saját szavazatukkal ugyanama testületnek többsé­gét az eddig élvezett jogoktól megfosszák. (Úgy van­­ a b­al és szélső baloldalon.) Én nem mondom, hogy ezt nem lehet tenni. Ilyen igén­nyel igenis lehet fellépni, de egy feltétel alatt, hogy erős erkölcsi bázison álljon az, hogy egy nemzeti érdeket képviseljen amaz instituczió, melynek érdekében tőlük kívánjuk, hogy jogaikról önmaguk lemondjanak. (Élénk helyeslés a szélső balon.) És bármit mondjanak az itt vagy ott uralkodó hangu­latokról, én mernék a főrendiház elé lépni egy olyan konczepczióval, mint a mienk, a­mely az igazat előttük nem leplezve, de azt az ő nemes szíveikhez méltó őszin­teséggel elejökbe tárva, megmondja nekik azt, a­mit már beszédem elején is megmondtam, egész nyíltsággal, hogy a születési arisztokráczia egymagában nem képes ma már a felsőház feladatainak terhét viselni és a­mely konczepczió azután kijelölné ama velük teljesen homogén elemet, melyek mint ama feladatok vitelére rendelt má­sodik oszlopot, melléjük állítani kívánok. (Zajos helyeslés a baloldalon.) Igenis, a nemzeti akaratnak a vizei az idők folytán nagyokra nőttek; a képviselőház az a me­der, mely e vizeket a fejlődésnek utján a jövő ten­gere felé vezetni hivatva van ; és arra, hogy azok béké­sen folydogáljanak, az első feltétel az, hogy a meder legyen elég mély, elég tiszta és legyen elég egyenes. De a legjobb meder sem biztosíthat áradások ellen, azért teh­át szükséges a töltés-rendszer. Ez a töltés-rendszer nem szabhatja meg a folyó irányát, hanem kénytelen azt követni, de kell, hogy elég erős legyen, hogy az áradásokat — elementáris események kivételével, melyek ellen nincs biztosíték — ismét rendes mederbe vissza­vezethesse. És kiderült, hogy a mostani töltés­rendszer szűk, hogy azt tágítani kell. Nagyobb ár­ért kell engedni a nemzeti akarat, nagyobbá vált megnőtt vizeinek. Ezt tudnám megértetni — és gondolom, meg is értet­ném — a törvényhozás másik faktorával. (Igaz! Ügy van­ a baloldalon.) Igenis, én mernék a történelmi jognak tiszteletet ger­jesztő alakja elé lépni, és merném neki azt mondani: «íme, hozok neked egy uj elemet, fogadd be szentélyedbe, mert ennek az elemnek neve : nemzeti fejlődés, a te neved pedig: történelem. Ez a te legitim gyermeked !» (Zajos helyeslés, hosszantartó tetszésnyilatkozatok és él­jenzés a bal és a szélső baloldalon.) És én mernék a nagy és fényes nemzeti múltnak Je­­tétem­ényesei elé lépni, és merném nekik azt mondani: tisztélettel hajlunk meg előtted, de nem mintegy be­ balzsamozott múmia előtt, hanem mint egy még szebb, még nemesebb jövőnek a nemzeti jövő szülőanyja előtt. S a­mit neked hozunk, az a nemzetnek jövendője! En­nek csinálj helyet saját gyermekeid közt. " (Hosszantartó tetszés­nyilvánítások a bal és szélső baloldalon.) S az a történelmi jog nem volna történelmi jog, ha ezt visszautasítaná s az a múlt nem volna az a dicső múlt, melyet tisztelünk, ha a nemzeti jövő, e saját legitim gyermeke előtt elzárná kapuit. (Zajos helyeslés a bal és szélső balon.) De ha mi ezzel a javas­lattal lépünk a főrendiház elé, ugyan mit mondanánk avval? Azt mondjuk a történelmi jog képviselőinek: jövünk a fejlődés nevében bebocsáttatást kérni a kormány 150 kinevezettjének. (Zajos felkiáltások: Igaz! Úgy van­ a baloldalon Élénk tetszés.) Erre pedig azt fogja vála­szolni — és teljes joggal — a történelmi jog. Nem is­merlek, te nem az én gyermekem vagy, neved nem fejlődés! (Hosszantartó zajos helyeslés és tetszésnyilvá­nítások a bal- és szélsőbal­oldalon.) Neved önkény és hatalmi féktelenség! (Szűnni nem akaró zajos helyeslés, meg-megújuló tetszésnyilatkozatok és taps a bal- és szélsőbal oldalon.) Ez az a dicső múlt azt fogja mondani: Ez nem az a nemzeti jövő, mely én belőlem ered, ez a pillanat sze­szélyének, a pillanat hatalmi érdekeinek szülötte. (Ki­törő tetszésnyilatkozatok és zajos éljenzés a bal- és szél­sőbal­oldalon.) És hogy ha azután a történelmi jognak és a múltnak képviselői megtagadják bebocsáttatását, ennek a csoda­szülöttnek, a­ki nem az ő legitim ivadékuk, akkor bi­zonyosak lehetnek arról, hogy a nemzetnek többsége helyeselni fogja eljárásukat. (Zajos helyeslés a bal- és szélső­baloldalon.) De én nem akarom a képviselőházat abba a helyzetbe juttatni, hogy a törvényhozás másik faktorának ajtajánál egy ily javaslattal kopogtasson, s azért azt visszautasítva Szilágyi Dezső barátom határo­zati javaslatát pártolom. (Szűnni nem akaró éljenzés, meg-megújuló tetszésnyilvánítások és taps a bal és szélső baloldalon.) Most Tisza Kálmán, miniszterelnök emelke­dett föl, miközben egyre nagy zaj volt, a baloldal folytonos éljenzése elnyomta a jobboldalon támadt «halljuk» kiáltozást, végre a miniszterelnök szó­hoz jutott. Tisztelt képviselőház! (Tartós nyugtalanság a balol­dalon. Zajos felkiáltások: Éljen Apponyi — harsogó él­jenzés.) Midőn szót kérek (Nagy zaj a baloldalon, élénk felkiáltások : Éljen Apponyi ! Nyugtalanság a jobbolda­lon­) Tisztelt képviselőház ! (Újabb zajfelkiáltások a bal­oldalon Beszélni akar ? !) Csanány Sándor: Halljuk!, —''Le akar mondani? (Elénk derültség, felkiáltások: Éljen Apponyi!) Tisza Kálmán miniszterelnök. T. képviselőház! Mi­dőn most szót kérek, teszem azon jogon, mely minden képviselőt megillet. (Helyeslés.) Szavaim félremagyará­zásának, sőt nyomtatásban, közkézen forgó indokolásom félremagyarázásának következtében és teszem kapcsola­tosan, mondhatom személyes kérdésben. (Halljuk!) Én Szilágyi Dezső képviselő úrnak felelve, igenis felállítottam az alternatívát, a­miért a megyei választást nem óhaj­­tom, felállítottam, mi lehet a választások eredménye és kifejeztem ama kívánságomat, hogy túlsúlyt ne gyako­roljon a felsőház a képviselőház felett. De nem a kine­vezések indokolásául hoztam ezt fel, mint Apponyi gr. úr szíves volt mondani, hanem felhoztam szemben Szi­lágyi Dezső képviselő ur ama thesisével, melyben azt mondta, hogy ha a kormányhatalom e házban nem volna oly erős, lehetne, hogy legyen oly erős a másik házban, de így aggályosnak mutatkozik. Ezzel szemben hoztam azt fel és ezen meggyőződésem fennáll ma is. (Zaj a baloldalon.) Justh­ Gyula : Oh Kleon ! (Derültség.) Tisza Kálmán miniszterel­nök : Tetszik valami ? Ha tetszik, megvárom, hogy halljam­ én is és gyönyörködjem benne. (Halljuk ! Halljuk!) Ismétlem, fenntartom, amit mondottam, minden hallottak daczára, mert mindabból, amit akár Szilágyi Dezső t. barátom, akár Apponyi Al­­­bert gr. t. képviselő úr ma mondott, nem lehet semmi egyebet kivenni, mint azt, hogy a képviselőház kisebb­sége kereshessen támaszt a felsőház többségében. (Élénk helyeslés a jobboldalon. Zajos ellenm­ondás a baloldalon.) Tisztán, egyenesen, határozottan ama térre akarja gr. Apponyi vinni a dolgot, a mi az 1848-iki magyar alkot­mánynak a legnagyobb kárt tette, a mikor az alsóház­­nak többsége nem boldogulhatott, mert kisebbsége a fő­rendiház többségével szövetkezett. (Zajos helyeslés a jobboldalon. Élénk ellenm­ondások és nyugtalanság bál­iétól. Halljuk! Halljuk !) A képviselő úr továbbá oly szíves volt azt mondani, hogy igen, itt ki akar a kormány nevezni 150 embert, s ő — a képviselő úr — a nemesebb angol felfogást, melyre hivatkozott, s mely szerint ne egy kormány ne­vezhesse ki mindannyit, természetesen nem tudja emez, oldalnak szívébe csepegtetni. Te hát! Hogy bizonyos részben legalább bennem e felfogás is meg­van, mu­tatja az, hogy megmondja a javaslatom, hogy az első kinevezéseknél nem egyharmad, hanem csak egy negyed­ részig mehet a kormány. Én sem akartam tehát a kor­mányt arra felhatalmazni, hogy az egész számot kime­rítse, hanem tért akartam engedni annak, hogy esetleg más kormányoknak maradjon kinevezendő hely, mint ezt aligha­nem az indokolásom, és őszintén és egyenesen meg is mondja. (Helyeslés a jobb oldalon). Igaz uraim, ha önök. . . (Zaj). Az elnök: Csendet kérek ! (Folyton tartó zaj). Név­­szerint nem akarok megnevezni senkit, de ha szükséges lesz, azt is meg fogom tenni. (Élénk helyeslés a jobb­oldalon). Tisza Kálmán miniszterelnök: Igaz uraim, . . . . (Zaj). Cs*e­lláöy Sándor: No ! (Élénk­­ derültség a szélső­balon. Nagy nyugtalanság a jobboldalon. Felkiáltások a baloldalon : Éljen Apponyi!) Az elnök: Figyelmeztetem a képviselő urat, hogy ha a ház többsége ezt a modort veszi fel, a képviselő urak­nak nagyon nehéz lesz beszélni. (Zajos helyeslés a jobb oldalon.) Tisza Kálmán miniszterelnök: Igaz, uraim, ha önök abból indulnak ki, hogy e kormány, vagy legalább e párt még évtizedekig fogja vezetni az ország ügyét, ter­mészetesen akkor nem a kisebbség fogja az ajánlatot­ tenni, hanem a többség és ez a párt. De én ebből ki nem indulhatok és egyáltalában igen helytelen és — bo­csánatot kérek a szóért — szűkkörű­ felfogásnak tartom, ha valaki akkor, midőn igenis lehet vitatkozni a kor­mányzati befolyásról, mindig csak egy specziális kor­mányt lát maga előtt. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Apponyi Albert gróf: Magam­ sem akarom ! Tisza Kálmán miniszterelnök : A képviselő úr pedig még meg is mondta, m­ert előbb így szólott «a kor­mányzat», de utána ezt tette «vagyis ez a kormány.» No, ebben egész argumentácziójának titkos rugóját el­árulta. (Élénk helyeslés és éljenzés a jobb oldalon.) A másik, hogy a képviselő úr jónak látta azt mon­dani, hogy én a kinevezést a peer-sch­ule érdekében aka­rom. Hivatkozott lord Brougham egy nyilatkozatára, melyben — nem emlékszem szavaira — lord Brougham azt mondotta, hogy «tudom az esetet, midőn a reform­­bili alkalmával arról szó volt és ha meggondolom, hogy mily könnyen elszántuk volna magunkat rá, ha élet­hossziglan kellett volna kinevezni, azt látom, hogy a ki­nevezéseket nem kell az angol alkotmányba behozni.» Itt van indokolásom. Vajjon azt mondja ez, hogy azért kellenek a kinevezettek, mert peer-schub kell ? Nem azt mondja-e, hogy azért kell korlátozni a kinevezést, hogy ne lehessen kön­nyű­ eszközzel peer-schub-ot csinálni? Hisz itt van az indokolásban a következő passzus: «A pillanatnyi nehézségen való segítésnek igen kényelmes eszköze ez, s kellő meggondolás nélkül eljáró kormá­nyok csakugyan nem egyszer alkalmazták ezt kellő szük­ség és indokoltság nélkül, lejárva így az alkotmányos monarchiában főleg annyira szükséges felsőház tekin­télyét s egy hatástalan czif­ra testület színébe állítva oda a nemzet szemei elébe.» Ez csak nem a melletti argu­mentum, hogy azért kell a kinevezés, hogy peer-sch­ule legyen ? És itt van azután a meghatározás indokolása, hogy azért kell arányt behozni, hogy ha a kinevezettek száma meg­van, az ne legyen szaporítható másként, mint ha, a­mi sokkal nehezebb — azt képviselő úr is elismeri — ez irányban kétszer annyival szaporíttatik az örökös tagok száma. Itt teh­át az argumentáczió épen ama alapon áll, melyet a képviselő úr lord Brougham beszédéből idézett és azért ellenem ama idézetet igazsá­gosan felhozni nem, de csak egész indokolásom tiszta értelmének félremagyarázásával tehetett. (Elénk helyeslés jobbfelől. Mozgás és zajos ellenmondás balfelől.) Az elnök: Ne tessék mindig közbeszólani, hisz éppen a képviselő urak nagyon nehezen szívelik a köz­beszólásokat. Tisza Kálmán miniszterelnök : Én t. ház és t. elnök ur a közbeszólást egy cseppet sem bánom, hanem akkor úgy kérném, hogy meghalljam, mert igy semmi kifogásom ellene. (Fülkiáltások a jobboldalon : Éppen attól félnek, hogy meghallja !) Ha kell, lesz alkalmam Apponyi Al­bert gróf urnak egyik-másik állítására felelni; most

Next