Egyetértés, 1885. február (19. évfolyam, 32-58. szám)
1885-02-14 / 44. szám
1885 EGYETÉRTÉS. SZOMBAT, FEBRUÁR 14. eszmefejlődés követésétől, mint a mostani kormány kinevezettjei majdnem becsületbeli kötelesség által vannak elzárva? (Úgy van a baloldalon.) Vagy ezektől várjuk azt, hogy növekedjék politikai súlyban a felsőház, hogy nagyobb megnyugvással fogadja a közönség az ő határozatait és pedig nem csak akkor, midőn az uralkodó áramlattal egy mederben úsznak, hanem akkor is, midőn, mint a felsőháznak néha tennie kell, az uralkodó áramlatnak ellentállanak. Ezek súlyától várjuk a közmegnyugvást, kikről mindenki tudja, hogy tisztán a hatalom és pedig nem is a mindenkori, hanem a mostani hatalom biztosítása végett vitetnek be ? . (Úgy van a baloldalon.) Hát ezektől az elemektől a reform problémájának két legfőbb feladata közül, t. i. az egyetemes nemzeti szellem létesítése és a súly növelése közül egyetlen egyet, nemcsak megoldva, de megközelítve sem látok; azt a harmadik kelléket pedig, melyet elsőnek kellett volna említenem, t. i. a minden irányban való függetlenséget, azt tejesen megrontja. (Úgy van a baloldalon.) Ugyan hogyan vagyunk ezzel ? A t. miniszterelnök úr azt a jogot akarja magának adatni, hogy a felsőházban 150 életfogytiglani tagot kinevezhessen. És, amint az már e padokról felszólaló t. barátaim által felemlíttetett, mi a csekély számra szorított kinevezést nem perhorreskáljuk és ezért a miniszterelnök úr minket inkonzekvencziával is vádolt. De igen nagy a különbség a kettő közt. Ha csekély számnak kinevezésére adatik jog a kormánynak, akkor ott állnak a közéletnek, ama a közvélemény által mintegy már kijelölt kitűnőségei, — megnevezhetnek embereket úgy az ellenzék, mint a kormánypárt sorából — akik elől semmi néven nevezendő kormánynak kitérnie nem lehet. (Úgy van! Úgy van 1 a bal és szélsőbaloldalon.) Les hommes qui s’ imposent — mint a francziák mondják, azok az emberek, akik egyéni súlyuknál fogva nem mellőzhetők, akármit parancsoljon is a pártérdek. De bizonyára nem alacsonyítjuk le a magyar intelligenczia hírnevét és nem vétünk ellene, ha azt mondjuk, hogy valamint minden országban, úgy nálunk is ezek száma felette csekély. Ha egyszer a százakba bemegyünk , mihelyt 150-ről, vagy 100-ról, vagy csak 80- ról szólunk, ama 80 mellett, aki kineveztetik, legalább még tízszer annyi áll, aki erre egyéni súlyánál fogva ugyanannyi jogot formálhatna. (Úgy van! Úgy van a bal és szélső baloldalon.) Mihelyt egyszer az igen tiszteletre méltó jellemek — meg vagyok győződve, hogy a t. kormány ezt a korlátot meg fogja tartani — mondom az igen tiszteletreméltó jellemek, de végre a közéletben csak az aranyközépszerűség ösvényén haladók közé kell nyúlnunk , akkor nincs semmi képzelhető indok az egyéni súly szempontjából, hogy miért választassék ki épen az a 80, vagy az a 100, aki ki fog neveztetni, és miért ne 100 vagy 80 a többiek sorából, kik egyéni súlyra, egyéni jelentőségre nézve teljesen ugyanannyi idényt tarthatnak a kineveztetésre. (Úgy van! Úgy van ! Tetszés a bal és szélső baloldalon.) Ez a különbség a csekély és nagyszámú kinevezettek közt. És ennek aztán mi a konzekvencziája t. ház? (Halljuk !) Ennek a konzekvencziája az, — és nem is lehet másként kívánni semmilyen kormánytól — hogy, midőn nincs belső ok, hogy azt a százat, kinek kinevezésére neki jog van adva, épen innen vagy onnan vegye azoknak a sokaknak számából, kik hasonló kvalifikáczióval bírnak , akkor természetszerűleg a politikailag megbízhatókat, a vele együttérzőket, azokat fogja kiszemelni, kik neki teljes biztosítékot nyújtanak arra nézve, hogy nemcsak, amíg kormányon lesz, de azon túl is az ő pártérdekeit fogják mindenben szem előtt tartani. (Úgy van a bal- és szélsőbaloldalon.) Ez gondolom, oly világos, mint kétszer kettő négy. (ügy van a baloldalon.) Egészen más volt e tekintetben az a valóban alkotmányos és nemes felfogás, mely Angliában nyilvánult, midőn ehez hasonló kérdés vettetett fel. Midőn 1869-ben az ősz lord John Russel a főrendiházban indítványt tett, hogy 28 életfogytiglani peer legyen a korona által kinevezhető, akkor ezt az indítványt egyszersmind megtoldotta azzal az eszmével, hogy évenkint legfeljebb négy legyen kinevezhető. És mint indokolta az angol közéletnek e tiszteletreméltó veteránja ezt a felfogást? Ő azt mondta: ma az én barátaim bírják a hatalmat, az a párt, melyhez én is tartozom, de ez mindegy: én alkotmányos és parlamenti felfogásból kiindulva, nem engedhetem meg azt, hogy egy kormány, hogy egy párt, legyen az bár az enyém, a koronának adandó ezen jogot exhaureálhassa. (Élénk helyeslés és tetszés a bal és szélső baloldalon.) S a szabadelvű pártnak egy másik tagja lord Grey, felállott és az indítvány támogatására a vita egyik későbbi stádiumában azt monda, hogy akármint oldassék is meg a kérdés, nem szabad azt akként megoldani, hogy a kinevezhető egész szám a jelenlegi vagy akármely, és a reform pillanatában hatalmon lévő párt által kinevezhető legyen. Ez volt a felfogás, melyet az angol liberális párt legnemesebb alakjai vitattak, mikor ők voltak a kormányon, mikor pártérdekből arra kellett volna törekedniük, hogy az egész jogosítványt ők gyakorolják (Mozgás.) Nálunk pedig a legnagyobb flegmával beszéltek arról, hogy a felsőház függetlensége 150 tag kinevezése által legfölebb a mostani kormánnyal szemben van veszélyeztetve, az ezentúli kormánnyal szemben nem. (Élénk tetszés a bal- és a szélső baloldalon. Halljuk ! Halljuk !) Ez a maga egész nyerseségében az «apres nous déluge». (Hosszantartó élénk helyeslés a bal- és a szélső balon. A mozgás.) Mert az ép úgy megtörténhetik, hogy a mostani kormány által saját pártja, saját legmegbízhatóbb híveinek számából kiszemelt 150 tag a felsőház rendeltetésének flagráns megsértésével az utána következő kormánnyal szemben fakcziózus oppozícziót fog képezni. (Nyugtalanság.) és akkor az önök által átalakított felsőház épülete oszilacziót mutatva, feltétlen szolgalelkűség és parlamenti obstrukczió közt. (Hosszantartó élénk helyeslés a bal- és szélsőbalon. (Mozgás.) De nekem nem áll hatalmamban a túloldalba az alkotmányosságnak és a parlamenti méltányosságnak ama finomabb elveit beoltiani, melyek az angol pártok eljárását jellemzik. (Helyezés és derültség a bal- és szélsőbalon. Mozgás jobbról.) Én e thémát csak azért hoztam fel, hogy ítéljen mindenki, aki elfogulatlanul képes ítélni a reform ily módon történt erkölcsi természetéről, erkölcsi jogosultságáról. (Tetszés a baloldalon.) s inkább áttérek némely oly érv bonczolására, melyekkel különösen a miniszterelnök úr, de mások is ezt a nagymérvű kinevezést igazolni iparkodtak. (Halljuk!) A miniszterelnök urnak egyik fő érve az volt, hogy nem kell eme nagymérvű kinevezési jogtól tartani, mert ki gyakorolja azt? A parlamenti felelős kormány. Parlamenti felelős kormány pedig nem tarthatja magát a képviselőházi többség támogatása nélkül. Tisza Kálmán miniszterelnök: Nem ezt mondtam. (Mozgás.) Apponyi Albert gróf: Ha akarja a t. miniszterelnök úr, felolvasom. (Halljuk ! Halljuk! a baloldalon.) A t. miniszterelnök úr ezeket mondta szóról-szóra: (Olvassa.) «Parlamenti rendszer mellett t. ház, milyen kormánynak lehet a képviselőházban befolyása? Ama kormánynak, mely többséggel bír a képviselőházban. Az ellen keres a t. képviselő úr túlsúlyt a felsőházban, én ezt a parlamentarizmussal határozottan nagy mérvben ,ellenkezőnek tartom, sőt épen azt kell óhajtani, hogy a képviselőházban többséggel bíró kormány ama javaslatoknál, melyeket az alsóház elfogadott, állandó csökönyös gátra ,a törvényhozás másik házában ne akadjon. (Elénk helyeslés a jobboldalon. Mozgás balfelöl. Halljuk! Halljuk!) Eme szavaknak értelme épen nem más, mint amint én mondtam, (ügy van! balfelöl.) A kormány e hatalmára nézve a megnyugvást a miniszterelnök úr abban keresi, hogy a felsőházi tagok kinevezési jogát csak a képviselőházi többség által támogatott kormány gyakorolhatja, tehát csak eme parlamenti többségnek értelmében gyakorolhatja, amit a miniszterelnök úr kívánatosnak tar.Az érveléssel igen sajátságos helyzetben vagyunk. Midőn a választási elvnek kizárása mellett érvelnek, akkor fő indok gyanánt azt halljuk emlegetni, hogy akárhogyan konstruáljuk a választótestületeket a választott elem a felsőházban nem lesz egyéb, mint a képviselőháznak tiszta ismétlése, és ezért, mert nem szabad a felsőháznak, ha a képviselőházzal szemben korrektíven akar lenni, a képviselőház merő ismétlésének lenni azért rossz a választás. (Derültség és tetszés balfelől.) Ha pedig a kinevezést védik, azt mondják : kérem, hiszen csak a képviselőházi többséggel egyetértőig annak irányában eszközölhetők ama kinevezések, azok eredménye tehát mi lehet ? az, hogy a képviselőházi többség ismét kifejezésre jut a felsőházban, tehát azért jó a kinevezés. (Derültség és helyeslés balfelől.) Megvallom, gyenge eszemmel e két argumentácziót összeegyeztetni nem tudom. Ha nem kívánatos, hogy a felsőház a képviselőháznak egyszerű ismétlése legyen, ha ezért nem jó a választási elv, akkor nem jó a kinevezési elv sem, mely egyébre nem vezethet, mint arra, hogy a felsőházban nemcsak ugyanama elemekkel, hanem egyenesen azzal a momentán politikai irányzatokkal is találkozunk, mint a képviselőházban. (Helyeslés ^De a miniszterelnök úr érveinek legfőbbike az ily nagymérvű kinevezések eszközölhetése mellett a peerschtsch lehetősége. (Tisza Kálmán miniszterelnök tagadólag int) Akkor én nem tudok olvasni, mert hónapok óta kezemben van a t. miniszterelnök úr által beadott indokolás és ott világosan ki van fejtve egy egész lapon át, hogy szükséges, hogy a kormány azzal az eszközzel bírjon, hogy a két ház közti egyetértést, ha máskép nem lehet, kinevezés útján létrehozza, és miután ez nehezen eszközölhető az örökletes tagok újból kinevezése által, ezért szükséges, hogy az élethossziglani kinevezés a koronának fenntartassék. Ez áll, ha olvasni és az általam olvasottat megérteni tudom, a miniszteri indokolásban. (Úgy van! Helyeslés a baloldalon.) Már most én ez érvet és ez alapot először elvileg egészen helytelennek tartom és amennyiben annak súlya volna, a kormány javaslatára alkalmazva nem tartom őszintének. Igazolom mindkét állításomat. (Halljuk !) A t. miniszterelnök úr nagy könnyedséggel hivatkozik indokolásában egy angol példára, hivatkozik arra, amit a Grey minisztérium a nagy választási reform idejében tenni szándékolt, midőn az angol lordok háza e reformnak huzamosan ellentállt, midőn már-már a forradalom veszélye előtt állt az ország és azt mondja, ime e példa igazolja azt, hogy minden kormánynak meg kell adni a jogot arra, hogy a végszükség esetében ily eszközzel is helyreállíthassa az egyetértést a törvényhozás két háza közt. Már most, hogy mennyire távol áll a miniszterelnök úrnak felfogása, ki a peer-schule-ot az alkotmányos gépezet egyik rendszeresített kerekévé akarja tenni, attól a felfogástól, melyre ő hivatkozik, erre nézve szerencsére megvannak maguknak az illetőknek nyilatkozatai. 1856-ban, midőn az angol felsőházban egy inczidentális eset alkalmával felmerült az élethossziglan kinevezett peerek kérdése, akkor Hivatkozás történt a Greyminiszterium egy tagjának lord Broughamnak leveleire, melyek egyikében a nemes lord azt mondja, hogy mikor ő lord Grey kollegájával Windsorba ment, hogy 80 új örökletes peernek kinevezését kieszközölje, akkor ő igenis nagyon élénken érezte a helyzetnek válságos voltát, s ebből kifolyólag e rendkívüli lépésnek szükségességét; de olyanok voltak az ő és kollegáinak aggodalmai eme lépésnek következményei iránt az egész angol alkotmány szilárdságára nézve, hogy az utolsó pillanatig gyötörte őket a kétely az iránt, nem volna-e jobb minden eshetőséggel szembe szállani, mint egy ily lépésre magukat elhatározni. Midőn ez lord Brougham előtt, ki 1856-ban az angol felsőházban jelen volt, idéztetett, ő szükségesnek látta szót emelni és az akkori körülményekre reflektálva körülbelül ezeket monda : «Teljesen úgy van a dolog, amint leveleimből felolvastatok Mi akkor nagyon éreztük a helyzetnek súlyát, és visszagondolva az akkori helyzetre, kénytelen vagyok megmondani, hogy igenis akkor indokolva volt az ily lépés, de — úgymond a nemes lord — ha visszagondolok arra, hogy mily könnyen határoztuk volna mi magunkat arra, hogy ugyanannyi élethossziglani peert nevezünk ki, akkor értem azt, hogy ezt az institucziót e szempontból nem szabad az angol alkotmányba behozni, mert ha kell a felsőház tagjainak szaporítása, mint végeszköz, akkor ezt minden kormányra nézve a lehető legnehezebbé kell tenni, nem pedig legkönnyebbé, hogy valóban csak mint végeszközhöz nyúljon hozzá.» (Élénk tetszés balfelől.) És én, ámbár nem teljesen azonosítom a két fogalmat, de megvallom, ezt majdnem olyannak tekintem, mint a forradalmat, mert az nincs kizárva egyetlen egy nemzet fejlődésében sem, hogy a forradalmi térre nem fog lépni, de azért egyetlen egy nemzetnek sem fog eszébe jutni, hogy a forradalom jogosultságát alkotmányában számításba vegye. S ezért a peer-schule lehetőségét mint egy alkotmányos reform indokát elfogadni képes nem vagyok. (Helyeslés balfelől.) Egészen más erők azok, melyek manapság a parlament két háza közötti egyetértésnek helyreállítására működnek és működni fognak, ha ugyan az emberi nemnek fejlődése az eddigi irányban tovább halad, mégpedig évről-évre nagyobb súllyal. Az alkotmányos institucziókban lehetetlen minden eshetőségre nézve a gépezetnek mechanikumában keresni a megoldást és biztosítékot. Akárhogy konstruáljuk az intézményeket, lehetetlen, hogy azok működésének jó nagy részét ne bízzuk amaz erkölcsi erőkre, melyek a társadalomban és nemzetben működnek. A modern alkotmányos nemzeteknél pedig, európaszerte mindenütt s így métásul kis hosszú küzdelmek és hosszú alkotmányos fejlődések útján megdönthetlenül érvényesült a nemzeti akarat felsőbbségének ereje és ebből kifolyólag a népképviseleten alapuló háznak fölénye a politikai hatalom gyakorlásában. Ezt sem kimondani, sem hangsúlyozni nem szükséges, törvénybe iktatni pedig nem is lehet, nem is szükséges, ez a társadalmi és nemzeti tényezők súlyának természetszerű működése folytán ellenállhatlanul érvényre jut. És így a felsőház sikeres ellentállást a nemzeti képviselet akaratával szemben hosszú ideig, ma már csak akkor folytathat, ha a nemzeti képviselet a nemzet akaratának interpretácziójában tévedett és ha az igazi közérzület a felsőház és nem az alsóház álláspontja mellett van. (Élénk helyeslés balfelől. Úgy van !) Ha a népképviseleti kamara megmarad a maga talaján, ha ha képviselője, ha magyarázója a nemzeti akaratnak, akkor ma már nincs az az erő, amely képes volna határozatainak megvalósulását huzamos időn át megakadályozni és ez az angol példa, amelyre a t. miniszterelnök úr indokolásában hivatkozik, mintegy utolsó mozzanata volt annak a küzdelemnek, mely a népképviseleti ház politikai fölényéért egy évszázadon át hitatott. Ez korszakot képező e tekintetben nemcsak Angliának, hanem az összes alkotmányos államoknak történetében. Lássuk most Angliában ennek egy példáját, midőn oly erős ellentét támadt az angol alsóház és felsőház közt, újabban a választási reform kérdésében. Ugyan mennyi ideig tartott, míg a felsőház első ízben kifejezett határozott ellenzésének daczára az alsóház által a közvélemény helyeslése mellett vitatott elvet elfogadta? A felsőházi többség ez elv mellé egy másik elvet akart állítani, a választókerületek méltányosabb felosztásának elvét. És mert neki ebben igaza volt, mert ebben a közvélemény öt támogatta, azért azt keresztül vitte. Amiben pedig az alsóháznak volt igaza, amiben az alsóház a nép óhajára támaszkodott, a választási jog kiterjesztését illetőleg, a felsőháznak engedni kellett, semmi jogi kényszer, hanem a nemzeti közvéleménynek, a nemzeti közakaratnak, ahol ez életképesen nyilvánul, ellenállhatlan ereje folytán. (Igaz ! Úgy van! Élénk helyeslés bal felöl.) Eme tényezőktől várom én a parlament két háza közti állandó egyetértésnek biztosítását. És legyen szabad ez alkalomból mindjárt egy másik rokon érvelésre válaszolnom, melyet a túloldalról oly gyakran hallottunk, (Halljuk ! Halljuk!) hogy t. i. ha a felsőház a mi konczepcziónk szerint alakíttatnék át, a hatalom súlypontja minden egészséges parlamenti felfogás ellenére a felsőházba tétetnék át, a felsőház dominálna a népképviseleti kamara felett. Legyen szabad erre egész tisztelettel megjegyeznem, hogy ez aggodalom merő chiméra, merő ürügy. Ha előáll egy oly helyzet, és igenis előállhat, hogy erkölcsi túlsúllyal bír a felsőház és alsóház felett, akkor a hiba nem a felsőház túlságos hatalmasságában rejlik, hanem mindenkor magában a népképviseletben. (Élénk helyeslés balfelől. Igaz!) Akkor a hiba abban van, hogy aláásták a népképviselet hatalmának erkölcsi forrását. (Élénk helyeslés balfelöl. Úgy van!) akkor a hiba abban van, hogy a képviseleti rendszer nyilvánulásának meghamisítása vagy erőszakolása által (Zajos tetszés balfelől.) oda engedték fejlődni a dolgot, hogy a formai népképviselet nem a nemzetnek igazi (Úgy van balfelől) hgy bír annak minden formai jogosítványával, de nem bír annak erkölcsi erejével. (Úgy van balfelöl.) És ha önök a túloldalon egy ehhez hasonló helyzet súlyát tapasztalják, vagy talán annak előállllatomtól félnek. (Ellenmondás jobbfelöl. Zajos tetszés és éljenzés balról) akkor meg fogjuk mutatni az utat e helyzet megszüntetésére, de nem az alkotmány többi tényezőinek, nem a felsőháznak gyöngévé tételével, hanem a népképviselet összealkotásában mutatkozó hibák orvoslásával. (Élénk helyeslés balfelől.) De a kormány javaslatával szemben miként óhajtjuk mi azt a problémát, melyet beszédem bevezetésében felállítottam, megoldani? Mi azt hisszük, hogyha előállott az a fejlemény, mely szerint a születési arisztokráczia egymagában véve nem elég erős arra, hogy egy felsőháznak alkotmányos funkcióit sikeresen teljesíthesse, akkor ahhoz egy új elemet kell hozzáadni. Egy uj elemet, mondom s nem egyes, a kormány által kiválasztott uj embereket, kik ottan nem képviselhetnek semmit, mint a maguk egyéni súlyát,mely azok közt a keveseknél lehet ilyen funkczióra elég nagy és azonkívül csak a létező kormánynak hatalmi befolyását. (Igaz, balfelől.) Ezt nem lehet uj elemnek nevezni, melyet a felsőházba helyeznek. Ezek önkényüleg kiszemelt uj egyének, de ezek uj társadalmi elemei, ezek az institucziónak egy másik oszlopát a születési arisztokracziának fentartott oszlopa mellett nem képezhetnék. (Helyeslés balfelől.) Mi uj elemet akarunk behozni és emez uj elem nem lehet más, mint az, amely a nemzeti fejlődés vezetésében, a nemzeti eszmék forrongásában már ma is a főszerepet viszi, az nem lehet más, mint a magyar középosztálynak kicsucsorodása. (Helyeslés balfelöl.) Ezt az elemet kell bevinnünk, ha akarjuk, hogy az a felsőház, melyet szervezni kívánunk, bírjon egyfelől a kellő függetlenséggel, másfelől a kellő nemzeti univerzális felfogással és harmadszor a kellő politikai súllyal. Ezt az elemet, mint bármely társadalmi elemet, mely a maga egyetemességében nem jöhet valamely testületbe, máskép mint a képviseltetés, választás útján, hogy hogyan lehessen szervezni, azt én nem tudom. Ez annak princzipiális oka, hogy miért kívánom a felsőház egy részének létesítését választás útján, éspedig a törvényhatóságok által, hol ez az elem szervezve van. És evvel a gondolattal szemben ne tessék azt mondani, hogy ha 150 kitűnőség a kormány által kineveztetés útján nem található, akkor 80-at, — mert ennyit akarunk választás utján bevinni, — választás utján sem lehet találni. Hiszen e választottak nem a maguk egyéni súlyánál, nem a maguk kitűnő egyéni tulajdonságainál fogva vannak hivatva ott lenni, hanem képviselik ott azt az elemet, mely bizalmát rájuk ruházta.(Helyeslés balfelől.) Ez óriási különbség a szavazati jognak a kettős keletkezése közt, melynek egyikénél kell, hogy minden egyes egyén saját érdemének alapján álljon, másika mellett pedig azon egész választó testület, azon egész társadalmi elem alapzatán áll, melynek bizalmából helyét elfoglalja. (Élénk helyeslés a bal és szélső baloldalon.) De azzal a konczepczióval szemben a múlt napokban erős védelmi és támadási harct folytathatott. És ha amaz érvek sokaságából, amelyet hallottunk, csak egynéhányat ki akarok ragadni,azokat, amelyeket a legnyomósabbaknak vélek, már a személyt megillető tiszteletnél fogva is természetesen a miniszterelnök úr érvelésével kell kezdenem, és fel kell hoznom egy érvet, amellyel már csak azért is kell foglalkoznom, mert a miniszterelnök úr azt mondotta, hogy ez a fő érve a választás elve ellen. (Halljuk! Halljuk !) Azt mondja a miniszterelnök úr, hogy «nem óhajtom a törvényhatóságok által választott tagokat, főleg azon okon, egyebek mellett, amelyet most leszek elmondandó és ezen bevezetéssel körülbelöl azt fejtegeti, hogy vagy ambícziójukat fogják helyezni a kiváló politikai tehetségek abba, hogy törvényhatósági mandátumot nyerjenek a felsőházba s ekkor ez által szegényedni fog politikai tőkében a képviselőház és a súlypont átmegy a felsőházba, vagy nem fogják ebbe helyezni ambíciójukat és akkor nem fogja megütni a felsőház törvényhatósági választott tagjainak egyéni minősége a kellő mértéket. Gondolom, helvesen idézem az argumentáczió értelmét. Ha csakugyan ez a fő érve a miniszterelnök úrnak, akkor azon érve miatt bátran elfogadhatja a mi javaslatunkat; vagy ha ez az érv annyi súllyal bír, hogy e miatt nem fogadhatja el javaslatunkat, akkor méltóztessék visszavonni a saját maga által beadott javaslatot is (Élénk helyeslés és tetszés a baloldalon), mert t. képviselőház, az egész a körül forog, hogy van-e népünkben egy átalában elegendő politikai tőke arra, hogy a képviselőházban helyt nyerő tehetségek mellett, még a főrendiház számára is jusson 80—100 vagy 150. Ha nincs, akkor ép oly kevéssé lehet azokat a képviselőháznak elszegényedése nélkül kinevezés útján a felsőházba hozni. (Élénk tetszés és helyeslés a baloldalon.) Ha pedig van, akkor ép úgy lehet a választás utján behozni. (Élénk tetszés és helyeslés a baloldalon.) Miután ez indokokkal foglalkoztam volna csak azért, mert oly magas szankcziót nyert, hogy a miniszterelnök úr ezt jó indokának nevezte, még egy-kettőt kell kiemelnem, ami több oldalról lett hangsúlyozva. (Halljuk ! Halljuk!) Folyton halljuk, az előadótól kezdve a mai nap utolsó szónokáig a túlsó oldalról, hogy mi a törvényhatóságoknak a főrendiházban képviseltetési jogot adván, belevisszük a törvényhozásba azt, amit onnan minden áron ki kell küszöbölni, t. i. a partikulárizmus szellemét és hogy a megyét ezzel tulajdonképi hivatásától, a közigazgatástól áttereljük a politikára. Hogy ez utóbbival röviden végezzek, megvallom, hogy abból a körülményből, hogy egy megyének vagy városi törvényhatóságoknak közönsége minden 8 évben, — pedig ez a mi javaslatunk szerint a legrövidebb terminus, — egyszer egy követet választ a főrendiházba, azt következtetni, hogy ez által a megye, mint Földváry képviselő úr ma mondta, összesen 63 parlamentté válik, a közigazgatástól, amellyel e nyolcz év alatt nyolczszor 365 napon át foglalkozik, eltereltetik és politikai testületté alakíttatik , ezt állítani annyira nem komoly dolog, hogy azt gondolom, egy kis meggondolás után többé senki sem fogja azt ismételni. (Derültség balfelől.) De ott van a megyei partikulárizmus mumusa. Nehéz evvel az érvvel is czáfolólag foglalkozni, mert nehéz annak testet adni. Nehéz tulajdonképen annak igazi értelmét felfogni. Mert, ha csak nem akarjuk az országnak összes választóit a választási cselekvényre összecsődíteni és mindnyájuk által együttesen választatni az egész képviselőházat, akkor egy bizonyos faja a partikulárizmusnak, t. i. az a külön-külön választás, külön csoportosítás szerint mindenj képviselőválasztásnál megtörténik. De t. hát, megengedem egyben különbözik az a választótestület, melyet a választókerület közössége képez attól, melyet a törvényhatóság alkot, hogy t. i. a választókerület elemei semminemű egyéb érintkezésben legalább közügyben, egymással nincsenek, csak abban, hogy időnkint választás alkalmával összejönnek, holott a megyei vagy városi törvényhatóságok választókstületei közügyekben különben is találkoznak. Hát megvallom, ha mi a választást komolyan vesszük, ha mi azt a közakarat kifejezőjének akarjuk tekinteni és nemcsak alkalmatlan formalitásnak, melyen keresztül kell esnünk, de melynek hatályosságát lehetőleg kijátszani iparkodnak, akkor azt a körülményt, hogy egy választótestület tagjai közügyekben máskülönben is találkoznak, hogy ennek folytán egymást megértve, köztük közakarat fejlődheti;, i ciy hátránynak, hanem egyenesen előnynek tartom. És ez nem nyomhatja reá egy választó testületre a partikulárizmus bélyegét. Azért, mert annak egyes elemei különben is találkoznak, azért azok nem képeznek sem lokálparlamentet, sem követeik nem a lokális hatóságnak kifolyása. Ami a partikulárizmust a választásokba beviszi, ami, mint a miniszterelnök úr tegnap mondta, még a magyarországi 1848 előtti alkotmányos élet fénykorában is állandó panaszként a legjelesebbek ajkairól hangzott, ez az, ami képviseletet egyetemes, nemzeties jellegéből kivetkőzték és azt a partikulárizmus jellegével felruházni képes. Ha ez nincs és ezt tudtommal senki a házban a törvényhatósági választótestületekre ruházni nem kívánta, akkor a küzdelem a partikulárizmus jelszavával nem jelent egyebet, mint küzdelmet üres, tartalom nélküli jelszóval. (Élénk helyeslés a baloldalon.) Egy más érvet hozott fel különben általam élvezettel hallgatott jeles beszédében Vadnay Károly t. képviselő úr. Ő ugyanis hivatkozott ama szomorú tapasztalatokra, melyeket a választások terén tettünk és azt mondja, a képviselőválasztás annyi bajjal jár, hát minek szaporítjuk a választások számát egy újabb választással ? T. hát ! Ha eme argumentumnak logikai következményeit le akarjuk vonni — mint azok bizonyára a t. képviselő úr szemei előtt nem állottak, midőn ez érvet használta, akkor ez végkövetkezményében megöl minden közszabadsági és képviseleti intézményt, mert minden képviseleti intézmény is utóvégre választáson alapszik. De ez ellen is tudok korrektívumot. De a korrektívum nem az, hogy a választások alkalmazását ott is, ahol azt a dolog természete kívánja mellőzzük, hanem az, hogy a választások szabadságának, függetlenségének és tisztaságának minden biztosítékát megadjuk. (Élénk helyeslés a bal- és szélsőbaloldalon.) Ez azon irány, melyben keresni kell a biztosítékot ezen kinövések ellenében. (Igaz ! Úgy van a baloldalon.) De más nagy szavak sem hiányoztak amaz érvelésekben, melyek az általunk támogatott indítvánnyal szemben hangoztatva lettek. S így különösen Beksics Gusztáv képviselő úr valóságos szivrepesztő hangon (Derültség a bal- és szélső baloldalon.) tiltakozott a demokrácia nevében a választási elnök meghonosítása ellen és a demokráczia nevében esengett a hatalom kegyes pártfogásáért és protekcziójáért. (Derültség a bal- és szélsőbaloldalon.) Hát erre az ellenvetésre előre megadta a választ Szilágyi t. barátom keddi fényes beszédének ama kimagasló momentumában, melyért most is köszönetet mondok neki, hogy a kontroverzió fő szempontját oly fényes világításba helyezte. (Éljenzés a baloldalon.) és ez az volt, midőn mondotta, hogy a demokráczia gyönge, fejlődő korában, midőn még nem érzett biztos talajt maga alatt, akkor igen sok helyen kénytelen volt a rendi túlsullyal szemben a királyi hatalom védszárnya alá menekülni ; de ha ma, midőn a legnagyobb hatalommá vált a czivilizált világ minden országában, ugyanazt teszi a demokráczia, akkor elárulja küldetésének legszentebb részét, mely mindenütt a szabadság. (Zajos helyeslés a bal- és szél ö baloldalon.) De Beksics I. képviselő úr ellenszenvének a választás ellen, melyet ő a demokráczia jelszavával fedez, phsychologiai magyarázata van. (Halljuk! Halljuk !) Én nem vonom kétségbe, soha sem szoktam, legkevésbé vonom kétségbe a képviselő úrnál az ő teljes jóhiszeműségét és őszinteségét, de hogy a t. képviselő úr a demokrácziáról beszélve, mit ért eme szó alatt, azt ő maga megmondotta nekünk oly világossággal, amely épen az ő őszintesége és jóhiszeműsége mellett szól, mert különben annyira el nem árulta volna épen minapi beszédében. (Halljuk ! Halljuk !) Ő megmondotta ugyanis, hogy ő épen ama megyei közönségtől fél, melyre a választást bízni akarjuk, mert ezen megyei közönség nem elég demokratikus, mert ha ebben a megyei közönségben azt keressük, hogy a «polgári osztály», az iparos és kereskedő mily kevés perczentet tesz, akkor világos, hogy a demokráczia veszélyeztetve lenne, eme megyei közönség által, tehát vedd a demokrácziát védelmed alá, oh hatalom ! Ezt mondotta a t. képviselő úr. No hát, itt van az psychologiai rugó, mely miatt a t. képviselő úr és sokan ő vele együtt (Közbeszólás a baloldalon : Nem igen sokan !) talán nem igen sokan, de némelyek, habár kevesebb őszinteséggel, irtóznak a megyei elemtől, mint amelyre a választás bízatnék. Ők, midőn demokrácziáról beszélnek, akkor tulajdonképen csak egy klikk uralmáról szólnak. (Zajos helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon. Ellenmondások a jobboldalon.) Őket talán önönmaguk előtt be nem vallott, de engesztelhetetlen gyűlölet vezeti a régi magyar társadalomnak fennmaradt elemei eien. (Igaz! Úgy van a baloldalon.) És mert egy író, aki gondolom Beksics Gusztáv képviselő úrhoz igen közel áll. (Közbeszólások a baloldalon : Timoleon!) utánajárván a megyei bizottmányok összeállításának, kiderítette azt, hogy e megyei bizottmányok virilistái közt még most is 60%/o-a szerepel azoknak, akik birtokukat őseiktől örökölték, hát ezek szerinte nem képviselhetik a demokrácziát. Hát t. hát, én megvallom, egészen máskép fogom fel a demokrácziát, mint a képviselő úr, és azt hiszem igazabban, azt hiszem egyetértőbben mindama nagy szellemekkel, akik a demokráczia igazi törekvéseinek előharczosai voltak. Valamint nem tartom a demokráczia igazi hívének azt, aki egy társadalmi átalakulás folytán, a társadalomban fejlődő uj elemek iránt ellenszenvvel viseltetik és azoktól meg akarja tagadni azt a részt, melyet becsületes munkatörekvés által maguknak kivívnak. (Élénk helyeslés és tetszés baloldalon) éppen úgy nem tarthatom a demokráczia igaz hívének azt, aki a demokrácziában az uj elemeknek egy arisztokracziáját akarja létesíteni, (Zajos tetszésnyilatkozatok a bal és szélsőbaloldalon) és aki a demokráczia köréből ki akarja zárni a régi társadalom amaz elemeit, melyek nem privilégiumok, nem elzárkózottság útján, hanem szintén saját tulajdonságaiknak szívóssága által az uj áramlatok közepette is tudták magukat fentartani. (Élénk helyesílés és tetszés baloldalon). És, szóljunk e tárgyról egész nyíltan. (Halljuk! Halljuk!) Az igazi demokratikus felfogás első feltétele az, hogy sem az uj, sem a régi elemek iránt szűkkeblű ne legyen és legyen univerzális egyaránt. De ha Beksics Gusztáv képviselő úr, bizonyos értelemben joggal, mint a demokráczia egyik tényoldalát kiemelte annak az állami erők egyesítésére irányuló tendencziáját, amidőn ezt elismerem, ne legyünk vakok a demokrácziának magának hiányai és ama veszélyek iránt, amelyekkel az jár. Ne boruljunk le, mint egy fétis előtt, a világon semmiféle elv előtt, hanem vizsgáljuk azt minden oldalról, szabad látással, világos felfogással. Ha van a demokrácziának egy veszélye, e veszély a politikai tradícziónak hiányában keresendő. Eme veszélynek egy ellenszere van, és ez az, ha a demokratikus fejlődésnek formái között és annak menetében is a régi társadalomnak elemei minél nagyobb mértékben meg tudják állani helyüket, minél nagyobb mértékben át tudnak menni az új viszonyokba. (Élénk helyeslés a baloldalon). Amaz országok példája mutatja e thesis igazságát, melyeknél a demokratikus átalakulás egyszersmind a régi társadalom elemei egy nagy részének elpusztulásával járt. Ott varn Francziaország példája, amely tájegységének ősereje mellett, miután ott a demokratikus elvnek keresztülhatolása csak egy véres forradalom által vált lehetővé, amely a régi társadalom számos hasznavehető elemét elpusztitotta, a politikai tradícziónak szükséges elemét teljesen nélkülözvén politikai szervezetében, nemzeti politikája irányának megállapításában egy évszázad óta sem tud eredményt felmutatni. (Igaz! Úgy van a baloldalon.) És ha én most azt tapasztalom, hogy Magyarországon a társadalom és nemzeti szervezet demokratikus átalakulása mellett az új korszakba belenéz, annak forrongásába belenyúl, mint az éltető elemeknek egyike, a régi magyar társadalomnak minél számosabb eleme ; ha látom azt, hogy a demokrácziának számos tényoldala mellett, ezen tagadhatlan árnyoldalnak, a tradíczió hiányának korrektívuma így önként létesül; ha látom azt, hogy demokratikus alapokon nem szakadnak meg a magyar nemzeti politikának azon évezredes tradícziói, melyeket a régi magyar társadalom elemei vittek , akkor az engem nem bizalmatlanságra, hanem csak örömre indít és bizalomra gerjeszt. (Zajos helyeslés, éljenzés és a taps a bal és szélső baloldalon.) És, hogy visszatérjek arra az eszmére, (Halljuk! Halljuk !) melynek alapján állunk, t. i. azon az alapon, hogy a törvényhatósági választások utján egy új társadalmi elemet vigyünk be a felsőházba, hát akkor épen az a körülmény, mely Beksics Gusztáv t. képviselő urat bizalmatlansággal tölti el, épen az a körülmény szolgál nekem indokul arra, hogy alaptalannak tartsam azt az aggodalmat, mintha a főrendiháznak eddigi elemei és a felsőházba választás útján jutandó elemek ne tudnának egymással teljes harmóniában megférni és együttműködni. (Úgy van ! Úgy van 1 a bal és szélsőbaloldalon.) Éppen azért, mert a törvényhatóságok legtöbbikében, minden privilégium és minden mesterséges korlát nélkül, hála istennek még mindig azok az elemek dominálnak, akik a magyar nemzeti politika tradíczióinak fő törzsét képezték. (Élénk tetszés a bal- és szélsőbaloldalon.) épen azért azt hiszem, hogy azok a legjobb harmóniában fognak tudni együttműködni amaz elemekkel, melyek a magyar nemzeti politika tradíczióinak másik törzsét képezik. (Zajos helyeslés és meg-megújuló tetszésnyilatkozatok a bal- és szélsőbaloldalon.) Holott (Halljuk ! Halljuk !) él bennem a meggyőződés, hogy mint az olaj és a víz nem tudnak egyesülni, úgy soha nem fognak tudni egy politikai testté egyesülni azok az elemek, melyek a magyar nemzeti politikának kontinuitását a főrendiházban képviselték és ezentúl képviselni hivatva vannak, t. i. a születési arisztokráczia, azokkal, melyeket az önkény oda helyez, hogy amazokat leszavazzák. (Hosszantartó zajos helyeslés a bal- és szélsőbalon.) Közös forrásból származnak ezek is, azok is, mondják önök. A korona jogából származnak, hiszen kinevezettek utóvégre az örökletes tagok is, mert őseik a korona kinevezésétől vették főrendiházi tagságukat. Tökéletesen úgy van t. képviselőház. De egy kis különbség ez két kinevezés közt talán mégis van. Hát én egy vallomást teszek a t. képviselőháznak. (Halljuk! Halljuk !) Rosszul esik nekem, mert senki sem szeret fekete szikben feltűnni azok előtt, akikkel bármi téren együttműködik; de hát bevallom egész őszintén, hogy én azért a tényért, hogy III. Károly király valamelyik ősömet a főrendiséggel megajándékozta, és hogy az ez kinevezés utján és egy nehány generáczió átörökösítése utján reám is átszármazott, én a Tisza-kormány iránt valami nagy lekötelezettséget nem érzek. (Zajos derültség, éljenzés és tetszésnyilvánítások a bal és szélsőbaloldalon.) De miután így lelkem fekete hálátlanságának látványát nyújtottam a t. háznak, mégsem akarnék rosszabbnak látszani mint tényleg vagyok, s azért bevallom hasonló őszinteséggel. (Halljuk! Halljuk!) hogyha engem ez a kormány az általa kieszközölt kinevezés utján mint politikai ujonczot vagy mint régi hívőt ruházna fel törvényhozási joggal, akkor én oly erkölcsi lekötelezettséget igenis éreznék vele szemben, hogy nagy kérdésekben nem tartanám tisztességes dolognak ellene szavazni. (Helyeslés a bal és szélső balon.) Ha a t. miniszterelnök úr bizalmat helyez abba, hogy az általa eszközölt kinevezéseknél, mindig kivételt téve természetesen ama politikai egyéniségekre nézve, kik nagy politikai múlttal bírván, e ténynek ismeretével ajánltatnak a kormány által kinevezésre, mert ezek helyzete egészen más szempont alá esik, de azokról szólva, kiknek politikai multjuk nincsen és kik természetszerűleg a nagy többséget fogják ott képezni, ha ismétlem, a t. miniszterelnök úr abban bízik, hogy az a körülmény, hogy az ő javaslatának köszönhetik kineveztetésüket, az illető urakra nézve erkölcsi gátat sem fog képezni, akkor, megvallom, hogy aggodalommal nézek azok erkölcsi minősége elébe, kiknek irányában a t. miniszterelnök úr ezt a bizalmat táplálja. (Élénk helyeslés a bal és szélsőbalon.) És most beszédem befejezéséül legyen szabad a t. képviselőháznak figyelmét felhívni e törvényjavaslatnak egészen különleges természetére. (Halljuk ! Halljuk !) Mi, midőn e törvényjavaslatot megszavazzuk és azt a főrendiházhoz átküldjük hozzájárulás végett, egy nagy igénnyel lépünk a főrendiház tagjai elé. (Halljuk ! Halljuk!) Mi azzal az igénnyel lépünk a főrendiház tagjai elé, hogy saját szavazatukkal ugyanama testületnek többségét az eddig élvezett jogoktól megfosszák. (Úgy van a bal és szélső baloldalon.) Én nem mondom, hogy ezt nem lehet tenni. Ilyen igénnyel igenis lehet fellépni, de egy feltétel alatt, hogy erős erkölcsi bázison álljon az, hogy egy nemzeti érdeket képviseljen amaz instituczió, melynek érdekében tőlük kívánjuk, hogy jogaikról önmaguk lemondjanak. (Élénk helyeslés a szélső balon.) És bármit mondjanak az itt vagy ott uralkodó hangulatokról, én mernék a főrendiház elé lépni egy olyan konczepczióval, mint a mienk, amely az igazat előttük nem leplezve, de azt az ő nemes szíveikhez méltó őszinteséggel elejökbe tárva, megmondja nekik azt, amit már beszédem elején is megmondtam, egész nyíltsággal, hogy a születési arisztokráczia egymagában nem képes ma már a felsőház feladatainak terhét viselni és amely konczepczió azután kijelölné ama velük teljesen homogén elemet, melyek mint ama feladatok vitelére rendelt második oszlopot, melléjük állítani kívánok. (Zajos helyeslés a baloldalon.) Igenis, a nemzeti akaratnak a vizei az idők folytán nagyokra nőttek; a képviselőház az a meder, mely e vizeket a fejlődésnek utján a jövő tengere felé vezetni hivatva van ; és arra, hogy azok békésen folydogáljanak, az első feltétel az, hogy a meder legyen elég mély, elég tiszta és legyen elég egyenes. De a legjobb meder sem biztosíthat áradások ellen, azért tehát szükséges a töltés-rendszer. Ez a töltés-rendszer nem szabhatja meg a folyó irányát, hanem kénytelen azt követni, de kell, hogy elég erős legyen, hogy az áradásokat — elementáris események kivételével, melyek ellen nincs biztosíték — ismét rendes mederbe visszavezethesse. És kiderült, hogy a mostani töltésrendszer szűk, hogy azt tágítani kell. Nagyobb árért kell engedni a nemzeti akarat, nagyobbá vált megnőtt vizeinek. Ezt tudnám megértetni — és gondolom, meg is értetném — a törvényhozás másik faktorával. (Igaz! Ügy van a baloldalon.) Igenis, én mernék a történelmi jognak tiszteletet gerjesztő alakja elé lépni, és merném neki azt mondani: «íme, hozok neked egy uj elemet, fogadd be szentélyedbe, mert ennek az elemnek neve : nemzeti fejlődés, a te neved pedig: történelem. Ez a te legitim gyermeked !» (Zajos helyeslés, hosszantartó tetszésnyilatkozatok és éljenzés a bal és a szélső baloldalon.) És én mernék a nagy és fényes nemzeti múltnak Jetéteményesei elé lépni, és merném nekik azt mondani: tisztélettel hajlunk meg előtted, de nem mintegy be balzsamozott múmia előtt, hanem mint egy még szebb, még nemesebb jövőnek a nemzeti jövő szülőanyja előtt. S amit neked hozunk, az a nemzetnek jövendője! Ennek csinálj helyet saját gyermekeid közt. " (Hosszantartó tetszésnyilvánítások a bal és szélső baloldalon.) S az a történelmi jog nem volna történelmi jog, ha ezt visszautasítaná s az a múlt nem volna az a dicső múlt, melyet tisztelünk, ha a nemzeti jövő, e saját legitim gyermeke előtt elzárná kapuit. (Zajos helyeslés a bal és szélső balon.) De ha mi ezzel a javaslattal lépünk a főrendiház elé, ugyan mit mondanánk avval? Azt mondjuk a történelmi jog képviselőinek: jövünk a fejlődés nevében bebocsáttatást kérni a kormány 150 kinevezettjének. (Zajos felkiáltások: Igaz! Úgy van a baloldalon Élénk tetszés.) Erre pedig azt fogja válaszolni — és teljes joggal — a történelmi jog. Nem ismerlek, te nem az én gyermekem vagy, neved nem fejlődés! (Hosszantartó zajos helyeslés és tetszésnyilvánítások a bal- és szélsőbaloldalon.) Neved önkény és hatalmi féktelenség! (Szűnni nem akaró zajos helyeslés, meg-megújuló tetszésnyilatkozatok és taps a bal- és szélsőbal oldalon.) Ez az a dicső múlt azt fogja mondani: Ez nem az a nemzeti jövő, mely én belőlem ered, ez a pillanat szeszélyének, a pillanat hatalmi érdekeinek szülötte. (Kitörő tetszésnyilatkozatok és zajos éljenzés a bal- és szélsőbaloldalon.) És hogy ha azután a történelmi jognak és a múltnak képviselői megtagadják bebocsáttatását, ennek a csodaszülöttnek, aki nem az ő legitim ivadékuk, akkor bizonyosak lehetnek arról, hogy a nemzetnek többsége helyeselni fogja eljárásukat. (Zajos helyeslés a bal- és szélsőbaloldalon.) De én nem akarom a képviselőházat abba a helyzetbe juttatni, hogy a törvényhozás másik faktorának ajtajánál egy ily javaslattal kopogtasson, s azért azt visszautasítva Szilágyi Dezső barátom határozati javaslatát pártolom. (Szűnni nem akaró éljenzés, meg-megújuló tetszésnyilvánítások és taps a bal és szélső baloldalon.) Most Tisza Kálmán, miniszterelnök emelkedett föl, miközben egyre nagy zaj volt, a baloldal folytonos éljenzése elnyomta a jobboldalon támadt «halljuk» kiáltozást, végre a miniszterelnök szóhoz jutott. Tisztelt képviselőház! (Tartós nyugtalanság a baloldalon. Zajos felkiáltások: Éljen Apponyi — harsogó éljenzés.) Midőn szót kérek (Nagy zaj a baloldalon, élénk felkiáltások : Éljen Apponyi ! Nyugtalanság a jobboldalon) Tisztelt képviselőház ! (Újabb zajfelkiáltások a baloldalon Beszélni akar ? !) Csanány Sándor: Halljuk!, —''Le akar mondani? (Elénk derültség, felkiáltások: Éljen Apponyi!) Tisza Kálmán miniszterelnök. T. képviselőház! Midőn most szót kérek, teszem azon jogon, mely minden képviselőt megillet. (Helyeslés.) Szavaim félremagyarázásának, sőt nyomtatásban, közkézen forgó indokolásom félremagyarázásának következtében és teszem kapcsolatosan, mondhatom személyes kérdésben. (Halljuk!) Én Szilágyi Dezső képviselő úrnak felelve, igenis felállítottam az alternatívát, amiért a megyei választást nem óhajtom, felállítottam, mi lehet a választások eredménye és kifejeztem ama kívánságomat, hogy túlsúlyt ne gyakoroljon a felsőház a képviselőház felett. De nem a kinevezések indokolásául hoztam ezt fel, mint Apponyi gr. úr szíves volt mondani, hanem felhoztam szemben Szilágyi Dezső képviselő ur ama thesisével, melyben azt mondta, hogy ha a kormányhatalom e házban nem volna oly erős, lehetne, hogy legyen oly erős a másik házban, de így aggályosnak mutatkozik. Ezzel szemben hoztam azt fel és ezen meggyőződésem fennáll ma is. (Zaj a baloldalon.) Justh Gyula : Oh Kleon ! (Derültség.) Tisza Kálmán miniszterelnök : Tetszik valami ? Ha tetszik, megvárom, hogy halljam én is és gyönyörködjem benne. (Halljuk ! Halljuk!) Ismétlem, fenntartom, amit mondottam, minden hallottak daczára, mert mindabból, amit akár Szilágyi Dezső t. barátom, akár Apponyi Albert gr. t. képviselő úr ma mondott, nem lehet semmi egyebet kivenni, mint azt, hogy a képviselőház kisebbsége kereshessen támaszt a felsőház többségében. (Élénk helyeslés a jobboldalon. Zajos ellenmondás a baloldalon.) Tisztán, egyenesen, határozottan ama térre akarja gr. Apponyi vinni a dolgot, a mi az 1848-iki magyar alkotmánynak a legnagyobb kárt tette, a mikor az alsóháznak többsége nem boldogulhatott, mert kisebbsége a főrendiház többségével szövetkezett. (Zajos helyeslés a jobboldalon. Élénk ellenmondások és nyugtalanság báliétól. Halljuk! Halljuk !) A képviselő úr továbbá oly szíves volt azt mondani, hogy igen, itt ki akar a kormány nevezni 150 embert, s ő — a képviselő úr — a nemesebb angol felfogást, melyre hivatkozott, s mely szerint ne egy kormány nevezhesse ki mindannyit, természetesen nem tudja emez, oldalnak szívébe csepegtetni. Te hát! Hogy bizonyos részben legalább bennem e felfogás is megvan, mutatja az, hogy megmondja a javaslatom, hogy az első kinevezéseknél nem egyharmad, hanem csak egy negyed részig mehet a kormány. Én sem akartam tehát a kormányt arra felhatalmazni, hogy az egész számot kimerítse, hanem tért akartam engedni annak, hogy esetleg más kormányoknak maradjon kinevezendő hely, mint ezt alighanem az indokolásom, és őszintén és egyenesen meg is mondja. (Helyeslés a jobb oldalon). Igaz uraim, ha önök. . . (Zaj). Az elnök: Csendet kérek ! (Folyton tartó zaj). Névszerint nem akarok megnevezni senkit, de ha szükséges lesz, azt is meg fogom tenni. (Élénk helyeslés a jobboldalon). Tisza Kálmán miniszterelnök: Igaz uraim, . . . . (Zaj). Cs*elláöy Sándor: No ! (Élénk derültség a szélsőbalon. Nagy nyugtalanság a jobboldalon. Felkiáltások a baloldalon : Éljen Apponyi!) Az elnök: Figyelmeztetem a képviselő urat, hogy ha a ház többsége ezt a modort veszi fel, a képviselő uraknak nagyon nehéz lesz beszélni. (Zajos helyeslés a jobb oldalon.) Tisza Kálmán miniszterelnök: Igaz, uraim, ha önök abból indulnak ki, hogy e kormány, vagy legalább e párt még évtizedekig fogja vezetni az ország ügyét, természetesen akkor nem a kisebbség fogja az ajánlatot tenni, hanem a többség és ez a párt. De én ebből ki nem indulhatok és egyáltalában igen helytelen és — bocsánatot kérek a szóért — szűkkörű felfogásnak tartom, ha valaki akkor, midőn igenis lehet vitatkozni a kormányzati befolyásról, mindig csak egy specziális kormányt lát maga előtt. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Apponyi Albert gróf: Magam sem akarom ! Tisza Kálmán miniszterelnök : A képviselő úr pedig még meg is mondta, mert előbb így szólott «a kormányzat», de utána ezt tette «vagyis ez a kormány.» No, ebben egész argumentácziójának titkos rugóját elárulta. (Élénk helyeslés és éljenzés a jobb oldalon.) A másik, hogy a képviselő úr jónak látta azt mondani, hogy én a kinevezést a peer-schule érdekében akarom. Hivatkozott lord Brougham egy nyilatkozatára, melyben — nem emlékszem szavaira — lord Brougham azt mondotta, hogy «tudom az esetet, midőn a reformbili alkalmával arról szó volt és ha meggondolom, hogy mily könnyen elszántuk volna magunkat rá, ha élethossziglan kellett volna kinevezni, azt látom, hogy a kinevezéseket nem kell az angol alkotmányba behozni.» Itt van indokolásom. Vajjon azt mondja ez, hogy azért kellenek a kinevezettek, mert peer-schub kell ? Nem azt mondja-e, hogy azért kell korlátozni a kinevezést, hogy ne lehessen könnyű eszközzel peer-schub-ot csinálni? Hisz itt van az indokolásban a következő passzus: «A pillanatnyi nehézségen való segítésnek igen kényelmes eszköze ez, s kellő meggondolás nélkül eljáró kormányok csakugyan nem egyszer alkalmazták ezt kellő szükség és indokoltság nélkül, lejárva így az alkotmányos monarchiában főleg annyira szükséges felsőház tekintélyét s egy hatástalan czifra testület színébe állítva oda a nemzet szemei elébe.» Ez csak nem a melletti argumentum, hogy azért kell a kinevezés, hogy peer-schule legyen ? És itt van azután a meghatározás indokolása, hogy azért kell arányt behozni, hogy ha a kinevezettek száma megvan, az ne legyen szaporítható másként, mint ha, ami sokkal nehezebb — azt képviselő úr is elismeri — ez irányban kétszer annyival szaporíttatik az örökös tagok száma. Itt tehát az argumentáczió épen ama alapon áll, melyet a képviselő úr lord Brougham beszédéből idézett és azért ellenem ama idézetet igazságosan felhozni nem, de csak egész indokolásom tiszta értelmének félremagyarázásával tehetett. (Elénk helyeslés jobbfelől. Mozgás és zajos ellenmondás balfelől.) Az elnök: Ne tessék mindig közbeszólani, hisz éppen a képviselő urak nagyon nehezen szívelik a közbeszólásokat. Tisza Kálmán miniszterelnök : Én t. ház és t. elnök ur a közbeszólást egy cseppet sem bánom, hanem akkor úgy kérném, hogy meghalljam, mert igy semmi kifogásom ellene. (Fülkiáltások a jobboldalon : Éppen attól félnek, hogy meghallja !) Ha kell, lesz alkalmam Apponyi Albert gróf urnak egyik-másik állítására felelni; most