Egyetértés, 1885. április (19. évfolyam, 90-118. szám)
1885-04-26 / 114. szám
1885 EGYETÉRTÉS, VASÁRNAP, ÁPRILIS 26. MELLÉKLET a 114 K SZÁMHOZ A honvédség köréből. Az őszi hadgyakorlatok előkészületei. Az idei fegyvergyakorlatokra beidézendő évfolyamok anyakönyvi állománya egyes zászlóaljaknál igen nagy lévén, a honvédelmi miniszter — a mint azt idevonatkozó rendeletében indokolja •— nehogy a kellőnél nagyobb számú behívások miatt a részletes kiképzést alaposan foganatosítani ne lehessen, de másfelől takarékossági szempontból is, hogy t. i. a felszerelés és felruházás által a pótraktári készletek a kívánatosnál nagyobb mérvben igénybe ne vétessenek, az őszi gyakorlatokat illetőleg a következőkben intézkedik ! a) az ez évi fegyvergyakorlatokra a gyalogság részéről az 1878., az 1880., 1882. és 1883. évben felavatott legények, a lovasság részéről pedig csupán az 1884-ik évfolyambeliek lesznek beidézendők. Felmentetnek azonban a IV-ik és V-ik honvéd kerületek kötelékébe tartozó ama zászlóaljak legényei, kik a múlt év folyamán tartott Morva-melléki nagy hadgyakorlatokhoz, a létszámnak századonkint 100 főre való kiegészítése czéljából az 1878 és 1880-ik évfolyambeliek közül kivételesen idéztettek be, — szóval, akik e nemű kötelezettségeiket még a múlt évben lerótták , nem különben a tényleges szolgálatból ez év folyamán kilépett gyalogsági legények is. b) a 2, 3, 4, 5, 6, 10, 36, 69, 79, 80, 81, 82, 84, 91 és 92-ik zászlóaljaktól a gyakorlatokra a kötelezhető legénységnek 500 főt túlhaladó része az őszi gyakorlat rovására május hó 2-ik felében, — de nem 35, csupán 20 napi szolgálati kötelezettséggel, — behívandó s lehetőleg az állandósított századok készleteiből szerelendő és ruházandó fel ; természetesen a tábori felszereléseket ide nem értve, melyek a századoknál raktározva nincsenek is. A behívások határnapjának kitűzése a kerületi parancsnokságok hatásköréhez tartozik. A rendelet hangsúlyozta, hogy a tavaszra ekként beidézettek a századgyakorlatig bezárólag még betanítandók. Tekintve azonban, hogy a májusra beidézettek abban a kedvezményben részesülnek, hogy most kötelezettségeiket kivételesen 15 nappal rövidebb idő alatt teljesítik, kívánatosnak mutatkoznak, ha a zászlóaljak nemcsak a méltányosság, de főként a szolgálat s a kiképzés érdekében is, a jobban kiképzett évfolyamok valamelyikét (például a tanzászlóaljaknál már részt vetteket) vagy pedig anyakönyvi lapjaik szerint kiszemelve azokat a honvédlegényeket szólítanák e rövid húsz napra fegyver alá, kiknek minősítési toldalékéban megjegyezve van, hogy mint honvédek máris ki vannak képezve, szóval, akik tanulékonyabbak, ügyesebbek és alkalmasabbak is. Különben remélhető, hogy a gondosan körültekintő zászlóaljparancsnokok figyelme ki fog terjedni az itt elmondott körülményre is. Végül a rendeletre visszatérve, röviden megemlíthetjük még, hogy amennyiben a tanzászlóaljak s a különféle tanfolyamokhoz igen sok tettleges állományú tisztet és hadapród-tiszthelyettest vezényeltek ki, a honvédelmi miniszter megengedte, hogy mindama zászlóaljak, melyek ennek szükségét érzik kisegítésül — de csupán az illető kerület kötelékén belül — a tisztihiányt vagy más zászlóaljaktól pótolhassák, vagy pedig gyakorlati kötelezettségeiket a tavaszi időn teljesíteni óhajtó szabadságolt állományú tisztek behívása által fedezzék. A tulajdonképeni őszi gyakorlatra vonatkozó részletesebb intézkedést csak később fogják kiadni, ha t. i. a kerületi parancsnokságoktól a behívandó legénység előrelátható létszámáról a jelentés beérkezik. * A honvédelmi miniszter az egyes zászlóaljakhoz kérdést intézett szolgálati úton, hogy a pótraktári készletek, tehát az új fegyverek közül hány darabot próbáltak ki alaposan, illetőleg hányat lövettek be puskaművesek által a zászlóaljbeli fegyvertisztek felügyelete alatt. Mindenesetre igen méltányolható törekvés, hogy a honvédelmi miniszter tudomást akar szerezni a felől, hogy a valóságban csakugyan az ígért mathematikai pontossággal hatnak-e azok a fegyverek, melyekkel mozgósítás esetén csapatait kell ellátnia és felszerelnie. A kérdés pedig annyival lényegesebbnek mutatkozik, mert a Steyerből szállított — úgynevezett 67/77 mintájú átalakított Werndl-féle fegyvereken, melyek még kiadva nem voltak eddigelé, a megtartott fegyverszemlék alatt, a mint azt a fegyveranyakönyvi lapok is konstatálják,— észleltek apróbb-csepőbb fogyatkozást, minek a kakassúrlódás, zárhenger-elállás, agyúszeg rövid vagy hosszú volta, a peremágy sekélysége, sőt akadtak olyan fegyverek is, melyeknek olmozatai el voltak kopva, illetőleg nem njittattak kellőképen. Mindezek pótolható, s talán már eddig pótolt hiányok ugyan, de amíg megvannak, zavarólag hatnak a fegyver összműködésére. Sőt tény az is, hogy olykor az egyes részek legnagyobb szabatosságával előállított puskák is, melyek e tekintetben a fegyvertechnika mesterműveinek tekinthetők, működésbe hozva a kívánt eredményt nem tüntetik elő, miért bátran lehet állítani, hogy a puskák jóságának megbirálásánál főként a gyakorlati kipróbálás mérvadó. De ha tekintetbe vesszük: 1. hogy a zászlóaljak fegyverkészlete legalább is 1000 darabot számlál, — 2. hogy ritka zászlóalj van, melynek lövöldéje ott legyen a kaszárnya udvarán, a mi a puskák tervbe vett belövögetését tetemesen könnyítené. — 3., hogy nagyon kevés a steyeri fegyvertiszti zászlóalj - fegyvertiszt hallgatta tanfolyamot, vagy a világhírű brucki lövésziskolát, tehát a kipróbálás foganatosítását alaposan a kellő szakértelemmel végrehajtani aligha képes, de ha képes is volna, — 4., a zászlóaljak puskaművesei — tudtunkkal legalább — a fegyverek belövögetéséhez szükséglendő eszközök és gépekkel nem rendelkeznek, azt hisszük, nem állítunk nagyot, midőn ama véleménynek adunk kifejezést, hogy a fegyverek alaposabb és szakszerű kipróbálása ez idő szerint még nem vihető keresztül. De másrészt, még egyszer hangsúlyozva, hogy a puskák minőségének megítélésénél mindenek fölött a gyakorlat a próbakő, ama meggyőződésünknek adunk kifejezést, hogy ha a honvédelmi miniszter az itt körülírt nehézségek daczára is el van tökélve szándékát foganatosítani, ha nem is éri el a tulajdonképeni czélt, de eléri azt a fontos és nem kevésbbé lényeges dolgot, hogy a pótraktári készletek minden egyes fegyverének kilövetését elrendelve, a fegyvertisztek és puskaműveseknek alkalmat nyújt, hogy esetleg felderítsék és kijavítsák a fegyver működése alatt szem elé táruló hiányokat, amelyeket a dandár fegyvertisztek idomszerei nem mutattak ki. Mert, hogy újra előbbi állításunkat hangsúlyozzuk, vannak fegyverek, melyeknek egyes alkatrészei korrektek és hibátlanok, de a működés alatt mégis gyakran csütörtököt mondanak. A csapat harczkészségét, a csapatvezetők rugékonyságát, szóval morális erejét pedig nem kevésbbé emeli és fokozza az a tényező, ha biztos tudomásával bír annak, mily mérvben lehet fegyvereire számítani, ami által aztán nagyobb csalódásoktól is megóvatik.* Köztudomású dolog, hogy a zászlóalj segédtiszteknek nem csak tollforgató, de szívós alkatú, kitartó s ami fő, jól lovagló férfiaknak kell lenniök, hogy komoly esetekben megfelelhessenek feladatuknak a harcz színhelyén is. Úgy látszik, hogy most a honvédség 7 kerületében a zászlóalj segédtiszti helyek mindenke kiváló lovasokkal van betöltve. Bizonyítja ezt az a körülmény, hogy a múlt évben nem állítottak fel lovagló tiszti tanfolyamokat, s ez idő szerint minden jel oda mutat, hogy «equitatio» ez idén se lesz; amiből viszont alaposan lehet következtetni, hogy lényegesebb felváltások sincsenek kilátásba helyezve. A divatról. (Az «Egyetértés» divattudósitójától.) Paris, ápr. 23. A szoknya jelenleg többnyire kerek lévén, a redőzetek egészen eltűnnek, s ezzel a divat visszatért egy ezelőtt előszeretettel viselt díszítményre. A táblázatszerű betétekről szólok, amelyek nagyon előnyösen díszítik az elegáns öltözékeket. Semmiféle kelme nem alkalmas e betétek előállítására annyira, mint a filmes bársony, akár selyem, akár gyapot kelmén; az előbbi sokkal élénkebben díszít, mint a sima bársony, s e mellett még az az előnye van, hogy kevésbbé használódik el. A betétet (guille) általában oly módon kell föltenni, hogy a szoknyára boruló tünikét tüntessen fel. E czélból az erős alpagából készült szoknyára egyszerűen egy 20—25 centi. szélességű bársony szalag illesztetik. Az alatta lévő szoknya kerek fodrokra szedve, nyitott és széles szalagban végződik; egyik oldalán alulról fel van varrva és hajtva, a végből, hogy az éle ne vesszen el; a másik oldalon szép gombsorral erősíttetik meg a fenti szalagra. E szabás tökéletesen megfelel a fél idényszerű erősebb kelméknek. Egy hasonló szövetből készült kis köpennyel, mely hátul fel van emelve, meglehetős lebegő szabással, igen szép öltözék nyerhető, amely könnyedsége mellett egyszersmind tartós, s sokáig üde marad még nyáron is. A könnyebb szövetekkel már változatosabb alakokat lehet elérni. Igen divatos ezekből a kettős szoknya. Hímzett bársony vagy gyapotból készül, s egyik oldalán magasan fel van emelve. — A dupla szoknyának igen bőnek kell lenni, a végből, hogy az egyik vagy másik oldalán be ne lapuljon. Felette szükséges e szoknya alját selyemmel bélelni, mivel a ránczok miatt a másik oldala is részben látható lesz és az ily készítmény igen válogatott külszínt kölcsönöz. Szép átszőtt szövetekből készülnek a redingoteok. Rendkívül jól állanak, akár egész simán, akár csokor vagy kötélszerű díszítésekkel. Szabásuknak többféle válfaja létezik, s a legmagasabb elegancziához is alkalmazkodnak, íme egy szabásminta,amely egy csipkeszoknyával tökéletes öltözéket képez. Redingote, hátul ránczba szedve, az oldalán a rakott ráncz folytatásban nyílik. A derekat surral öv fogja át, a puffon végződik, hol két lelogó csokrot képez. A selyemmel bélelt redingote oldala több ránczczal van felemelve a végből, hogy a szoknya látható legyen. A felöltők többé-kevésbbé a köpenykék formáját utánozzák. Csipke redőzetekkel díszítettek és csak forgó alakú díszítmények tövében erősíttetik meg. A redőzetek igen gyakran a gallér aljától indulnak ki, díszítik az előrészt, és felemelkednek egész az ajlakig, ahol szalagcsokrok által vannak megerőstve. E divatnak csak az a hátránya van, hogy az ilyképen megerősített redőzet igen hamar lelapul és elgyűrődik még ha csupán csak a ruhaszekrényben tartatik is. Erősebb gyapot szövetből igen szép A Szegeden lefolyt Köteles-pör iránt nyilvánuló nagy érdeklődésnél fogva, eddigi tudósításaink kiegészítéséül pótlólag közöljük még a vádhatóság képviselőjének, Kálosi József budapesti kir. alügyésznek általános elismeréssel fogadott beszédéből a következőket : Ifj. Köteles Mihály panasza alapos és a bíróságoknak a nevezett egyén elitélését tárgyazó kognicziója oly pusztán formális alapon nyugszik, a mely alap részben valótlan, részben téves, részben csak képzelt. Köteles nem — mint a felsőbb bíróságok hangoztatják — a végtárgyalás (I. Szegeden, 1876) folyamán tette meg visszavonó vallomását, hanem mindjárt, éspedig két ízben, a vizsgálat folyamán, panaszkodott védőjének, hogy a beismerő vallomást kínzással csikarták ki belőle, aki (a védő) forradásokat látott is testén. Már most köteles mulasztása, hibája, vagy részakarata-e az, hogy a bíróság az ő panaszai fölött egyszerűen napirendre tért, anélkül, hogy amint kötelessége lett volna, annak beható megvizsgálása iránt annak idején intézkedett volna ? De — mondja továbbá a kir. ítélőtábla — Köteles vallomás visszavonása azért sem vehető tekintetbe, mert a visszavonását indokolatlanul tette. Kérdem: hihető-e, hogy ifj. Köteles Mihály már az 1876. okt. 29-én tartott végtárgyaláson is nem mondott volna egyebet, mint amennyit az idézett tárgyalási jegyzőkönyv stereotyp följegyzése magában foglal ? Képzelhető-e, hogy minden további magyarázat nélkül csupán «túl szigoru» vallatásról beszélt volna, és föltehető-e védőjéről, hogy az meg — mint a tárgyalási jegyzőkönyvből látszik — éppenséggel nem is érintette volna védence vallatásának körülményeit, a vallomás visszavonásának indokát ? — Nem képzelhető, nem hihető ! De nem is igaz, mint bizonyítja, mert a védő vizsgáfantaisie öltözékek készülnek; ezek közt egy, mint a sallangos öv, egyenes kabát, minden díszítés nélkül, a meglehetősen mélyen alányuló előrész két-három sor fehér paszománnyal van ellátva. E forma sokkal előkelőbb, mint a köpenyke, s igen hírneves házakban készíttetik. A fehér gyapotcsipkék az idén oly hirtelen terjedtek el, hogy nem valószínű, hogy maradásuk hosszabb idejű legyen. Mindennemű öltözékekre ráillenek, még a legközönségesebbekre is. Véleményem szerint elegáns öltözékekre nem alkalmazhatók és semmi esetre sem mint bodrok. Ennek ellenében laposra fektetve, hogy az alap átlátszóvá tétessék, igen szép hatást tesznek. Néha az egész szoknya ilyen egymás mellé illesztett csipkékből áll, de ez esetben selyembélyés alkalmazandó. A derékat egy csokorban végződő széles öv veszi körül. Sokan a téli hosszú estéket felhasználva, egész szoknyákat készítettek horgolótűvel nyers gyapotfonálból. Ez szerencsés gondolat volt, mert jelenleg e viselet igen divatos, és ez által igen elegáns öltözékkel bírnak a szorgalmas kezek tulajdonosai. Ilymódon nagyon olcsón jutottak egy jelenleg meglehetős drága divatújdonsághoz. Egy méter és 10 cm hosszúságú szoknyára 3 méter hosszú csipke kívántatik egy sorban. Csak még azt említem meg: ha könnyed munkát akarunk elérni, akkor a horgoláshoz finom pamutot kell használnunk, mert e nélkül az vastag lesz és nehéz. Ha talán egy egész szoknya horgolásának feladata visszariasztaná esetleg a bájos olvasónőt, melegen ajánljuk azt legalább a gyermeköltönyökre felhasználni. Az ilyképen készített kivágott és ujjak nélküli angol öltözék olyan, mint egy csecsebecse, s e mellett igen könnyen elkészíthető, tekintve, hogy a szoknya nagyon szűk. E horgolás különben helyettesíthető utánzoti csipkékkel, orsóval fodorított fonálból. rülbelül ugyanolyan, s e mellett a Tartóssága kőrajzok sokkal több változatosságot nyújtanak, mint a fenti kézi munka, s a hatása is feltűnőbb. E csipkék különféle színekben, vörös és kék vagy kék és gránátszínben kaphatók. Többnyire fehér alapra illesztődnek, a végből hogy a rajz tisztasága annál inkább is feltűnjön. Igen kedveltek még a színes hímzések is, így pl. gyermeköltözékre leginkább a hímzett fehér csipkék alkalmaztatnak. Ez utóbbiak különben sokkal czélszerűbbek. A legegyszerűbb ruházatok is díszithetnek vele, sőt még a kötők is. A fiú-ruha formájában eddig még nem állt be változás. A derék három, elől néhány kis ránczczal elkülönített betét szelettel állittatik elő; felülről egész az övig kis csokrokból álló sorral diszittetik. A szoknya elől igen rövid, s egy széles szegélyben végződik, mig hátsó részét egy hímzett uszály képezi. Ez az öltözet pompás, a nélkül, hogy azt a szokásos széles szalagövvel kiegészíteni kellene. Véleményem szerint ez utóbbi csakis az öt éven felüli gyermeköltözetre alkalmazandó: ez koron alul. a rengeteg csokor D’Avray grófnő. Bivatposta, T. grófnő, Erdély. A legközelebbi hímzés kétségkívül az ólomszemcseszerű; semmi sem lehet szebb, mintegy fekete csipke ruha, ólomszemcsés hímzetű tablerrel; ezt csak oly öltözék múlná felül, amely talán egészben ilykép volna hímezve. Igen kedvelt továbbá a sima és a barázdás kelmék vegyüléke, a legújabb divatú szövetekből. Barázdás szoknya egész, egyenesen díszítések nélkül. A polonaise sima szövetből, barázdás hajtókákkal díszítve a tunikán és a derékban. — Takarékos assszony. A lefolyt évben divatos ránczozott szoknyát az idén is viselheti, jólehet, hogy ez idényben a rendetlen ránczok * Divattudósítónk készséggel válaszol mindama kérdésekre, melyek divat dolgában hozzá intéztetnek. A levelek czimzendők Madame la comtesse d’Avray, Páris 2. cité Bergére. 9 A Köteles ügynök latot kért az orvos ellen, a ki gyógyította Köteles kezét, de a bíróság rendreutasitotta s az elnök megtiltotta, hogy vizsgálóbíróról ilyet — kínzást — föl merjen tenni. Ebből az a következtetés, hogy Köteles semmit sem mulasztott el, hanem a bíróságok mulasztottak. De ha már az első bíróság így bánt is — folytatja az ügyész — a vádlott jogos érdekeivel, a kir. ítélő táblának már csak annál fogvais máskép kellett volna eljárnia, mert szemmel láthatólag előtte feküdt ama felebbezési beadvány s az ehhez csatolt két bizonyítvány, amelyekben nyíltan és határozottan tanúk nyilatkoznak, hogy a panaszolt kínzás csakugyan megtörtént. Azonban sajnos, a nevezett felső bíróság is épp oly kevéssé méltatta figyelemre és minden kétely nélkül mondta utána az első bíróságnak, hogy Köteles Mihály «a vizsgálat folyamában tett beismerő vallomását a végtárgyaláson minden indokolás nélkül vonta vissza.» Két év kellett hozzá, hogy Köteles a kir. kúria határozata által elérhessen annyit, hogy ügye végre beható vizsgálat tárgyává tétetett. Ámde akkor is megtörtént-e mindaz, amit épen a kérdéses panasz mibenállásának földerítésére egy igazságos, erélyes és részrehajlatlan vizsgálatnak nem lett volna szabad mellőzni? Kereste-e, földerítette-e ez a vizsgálat, hogy Köteles Mihály elfogatása napjától kezdve a törvényszék elé való állittatása napjáig mely hatósági közegek előtt, hol, mikor, meddig fordult meg s minő bánásmódban részesült? Kereste-e valaki, hogy kik tudnának mind e körülményekre biztos, és közvetlen fölvilágosítást adni ? Senki sem kereste. Csupán amaz öt egyén hallgattatott ki, a kikre Köteles hivatkozott s ezzel megint vége lett a vizsgálatnak, mert két egyén (Gajdán Pál és Szappanos Sámuel) a kik közül az egyiknek (a kínzásban ténylegesen résztvevő Gajdon Pálnak nyilván érdekében állott a kérdés felvilágosítását ellensúlyozni, — mondom, mert két egyén megtagadta azt, amit három érdektelen és kifogástalan tanú hit alatt vallott: a bíróságok minden kétely nélkül kimondhatónak találták, hogy «Köteles panaszának, illetve vádakozásának alapossága semmivel sem igazoltatott,» s e szerint annak «a vizsgálóbíró előtt tett s indokolatlanul visszavont vallomása erejében fönnállónak tekintendő». Sőt midőn a másodízben hozott másodbírósági ítélet kihirdetése alkalmából Bodi István (a terhelően valló vádlottársak egyike kijelentette, hogy «ifjú Köteles Mihály büntelen, hogy ezt addig hamisan vádolta,» — a kir. törvényszék egy húsz évi börtönre ítélt emberrel szemben — a ki évek óta ártatlanságát vitatja, a jegyzőkönyv adatai szerint nem látott egyéb teendőt, mint hogy erre a felszólalást négy sorral, amúgy mellékesen, a kihirdetési jegyzőkönyvbe fölvette, és ehhez a nagymélt. kir. kúriának sem volt más szava, mint ez a kijelentés: «belső gyanús értéke miatt figyelemre nem méltó!» Hanem ugyanezen vádlották terhelő vallomásának mérlegelésénél már nem jutott eszébe a magas bíróságnak, belső értéket és belső gyanússágot figyelembe venni! Hosszasan fejti ki ezután egyes állításait; a kínzásra vonatkozólag a kínzott köteles állításán kívül tanúvallomások is szolgálnak bizonyítékul, megerősíti ezt dr. Schnell Frigyesnek amaz a végtárgyalás folyamán tett vallomása, hogy ily kínzási ügyek a törvényszék előtt is megfordultak már s a tettes többször volt ugyanaz a Szilágyi. Ecseteli a bíróság lanyha és komótos eljárását ama Bódi István-féle kijelentéssel szemben, fölhozza az eljárás jellemzésére azt, hogy a kihirdetési jegyzőkönyvet oly jegyző készítette, — az is csak hosszabb idő múlva — a ki a mondott ülésen jelen nem volt. Azután igy folytatja: A másik sarkalatos érv Köteles Mihály ellen — amely vádlott társainak terhelő vallomását már előre is valószínűvé s ennélfogva a kérdéses visszavonást már a priori valószínűtlenné akarja tenni — az volt, hogy «Joó Katalin halála egyedül az ő (Köteles Mihály) előnyére volt». — Hát erről miképen győződött meg a szegedi kir. törvényszék s általa a felsőbb bíróság ? Hiszen a vizsgálat még arra sem tudott kellő bizonyítékot szerezni, hogy Köteles Mihály Joó Katalinnal viszálykodásban élt volna ? Miben állhatott azonban ez az előny ? Talán abban, hogy Köteles Mihály eszét vesztett feleségétől szabaduljon ? No, akkor ugyan nem volt szükséges gyilkossá" lennie ! Mint protestáns vallású egyén törvényes úton is elválhatott volna a feleségétől, a mellett pedig, hogy a két mód közül inkább az utóbbit választotta volna, egyebeken kívül feddhetetlen múltja, előbbi erkölcsös magaviselete szól. Ott van még a harmadik érv is: a vádlott társak egybehangzó vallomásának bizonyító ereje. Melyik gondolkodó szakember nem fog megdöbbenni ama föltétlenség fölött, amellyel a jelen esetben mind a három bíróság a vádlott társak terhelő vallomását bizonyító erejűnek vette ? Vagy nem föltétlenség-e az, midőn a bíróság a vallomások támogatására alig kíván, alig keres más bizonyítékot, midőn már előre bizalmatlan minden iránt, ami azokkal ellenkezik, midőn a tagadó vádlottra is mintegy ráerőszakolja a beismerést, s midőn ama vallomásokat csak terheli a piczikéket, mert az gyakran nagyobb, mint ők maguk. Néhány éve már, hogy a kisgyermekek nem hordozták a szalmakalapokat, s többnyire selyemkalapok vagy gyolcs sisakokkal helyettesíttettek. Jelenleg úgy látszik, hogy ez a régibb divat ismét életbe lép. Ezentúl nemcsak a kerek szalmakalapot viselik a hosszabb hajú fiúk, de még az egész piczinyek számára is készítenek hegyes szalmafövegeket, ami nagyon jól áll vidor kis arczukhoz. Mindennapi használatra, nyáron, kertekben és a vidéken inkább ajánlatos a nagyobb karimájú redőzött gyolcs vagy selyemkalap, ez ugyanis inkább alkalmas az arczés nyaknak a nap égető sugarai ellenében való megvédésére. Ez esetben, tekintve hogy az ilynemű kalapok inkább gyakorlati szempontból, mint díszítésül használtatnak, a redőzeteknek igen egyszerűeknek kell lenni, a végből, hogy tisztításuk esetén a halcsontok könnyen kihúzhatók, és a kimosás után ismét könnyen helyettesíthetők legyenek. A sötétkék vagy vörös gyolcs leginkább használható e nemű lövegek előállítására. Ehhez hasonló színü öltözettel a gyermek igen kedves benyomást tesz s e mellett kedve szerint játszhatik benne, egy kis szappanozással hamar helyreállítható eredeti üde színe. Tudósításom néhány, a menyegzői díszöltönyöket érintő tanáccsal végzem, különben is ez évad lévén a házasságkötések idénye. Első Minden sorban foglalkozzunk a menyasszonnyal, tradícziók ellenére az uszályos ruha nem feltétlen szükségességű kellék , úgy szintén az uszály hosszúsága sincs többé meghatározva. Menyasszonyi öltözeteknél legszokottabb a közép hosszúságú szoknya, vagyis a melynek hátulja legfeljebb 140 cm. hosszú. Ez azonban nem zárja ki annak a szabadságát, akár egy 2 méter hosszúságú uszályt is viselni; e tekintetben csakis a kifejtendő ünnepélyesség a mérvadó ; így pl. egy hosszú uszályú szoknya nem lenne helyén, ha a menyegző többi öltözetei nem lennének ezzel összhangzatban; vagy ha az esküvés, amint ez néha szokásos, egy mellékoltárnál történik. Ennek ellenében, ha ez a főoltárnál tartotik, és az egyház minden pompáját kifejti, egy rövid szoknya kedvezőtlen benyomást tenne. Ezek után a követendő középút könnyen feltalálható. Ami a kelmét illeti, ennek a minősége az öltözet szabásától függ. Rövid öltönyre cashemir vagy fátyol szövet használtatik; fél hosszúságúra surrad, szuezi tafota, khinai fátyolszövet, átszőtt vagy kis virágú gaze, és végre minden könnyed szövet, amely könnyen alkalmazkodik redőzetekbe. A damaszt, atlasz, szatin-duchesse, a sima vagy átszőtt ottomán, a peluche, bársony és mindennemű nehéz kelmék csak hosszú uszályú öltönyöknél használhatók. Ezelőtt divatban volt a menyegző ruhát csak valódi csipkékkel disziteni. Jelenleg a hímzett tüllök igen kedveltek úgy az uszályra, mint a tuniquera és redőzetekre. Igen szép menyegzői öltönyök készülnek továbbá tisztán tüllből, selyemmel bélelve. Szintén divatos lett újabban a franczia faille. Ez igen nehéz lévén, s így redőzésre nem alkalmas, leginkább csak még az erkölcsi és fizikai törvények ítélete alá sem állítja. Köteles Mihálynak mindig azt a vallomását vették bizonyítékul, amelyet az egész eljárás folyamán ismételve és ismételve visszavont, ellenben a mentségére vezető adatok előszerzésével mit sem törődtek. Áttér az ügyész a Köteles kínzására. Hogy ha a kínzás nem volna is egyéb adattal támogatva, mint az illavai országos fegyintézeti orvos kiállított látleletes szakértői véleményének tartalmával, egybevetve ama számos tanú által egyhangúlag állított, tehát kétségen fölül álló ténykörülménnyel, hogy Köteles Mihály, hőn elfogatott, ép, egészséges, erős ember volt s rajta semmiféle külső sérelem nyoma nem találtatott, s másrészt vizsgálati fogsága idejének első napjaiban számos tanú sebhelyeket látott kezén, s hogy ezeket vizes borogatásokkal gyógyította, hogy ruhái véres állapotban küldettek haza, a kínzás által kivett beismerő vallomást lehetetlen nem konstatálnunk! Annál is inkább, mert ezt legújabban Bódi Julis is valószínűnek állítja, s mivel Teszán József vizsgálóbíró maga kijelentette a tárgyalás folyamán, hogy előtte Szilágyi csendbiztos — bár évekkel később — bizalmas beszélgetés közben csakugyan beismerte, hogy kínzást gyakorolt, amelyért — úgymond — meg fog felelni. Kimutatja ezután, hogy a csendbiztos előtt tett beismerő vallomás nincsen, mert írásba nincs foglalva. A hunvásárhelyi kapitányi hivatal által fölvett úgynevezett jegyzőkönyv hitelességéhez pedig a legindokoltabb kétely férhet. Ma ugyanis figyelembe vesszük a városi rendőrközegek és törvényhatósági csendlegények, valamint a fogházőrök mindegyike által egyhangúlag állított ama körülményt, mely szerint Köteles Mihály a vizsgálati fogság folyamában nemcsak hogy nem kisértetett föl a kapitányi hivatal elé kihallgattatás végett, de oda föl sem kísértethetett, mert a börtön kulcsát Szilágyi csendbiztos, illetőleg Szabó Sándor csendőrkáplár folytonosan maguknál tartották s oly féltékenyen őrizték, hogy az ő tudtuk nélkül Kötelessel még csak szót sem válthatott, továbbá ama körülményt, hogy Köteles az elébe állított főkapitányra nézve, annak daczára, hogy a kérdés fontosságát még csak nem is sejtheti, mindjárt kijelenté, hogy őt nem ismeri, hogy soha sem látta, sőt midőn megmagyaráztatott neki, hogy ez az a kapitány, a ki előtt állítólag beismerő vallomást tett; egész következetességgel azzal egészíté ki vallomását, hogy az őt soha ki nem hallgatta, hogy maga Bódi Julis, a ki pedig, ha a kérdés fontosságát tudná, — ismerve irányzatát — minden bizonnyal az ellenkezőt állította volna, szintén kénytelen volt kijelenteni, hogy a kapitányt ő sem ismeri, az őt ki nem hallgatta ; —■ végre úgy a főkapitány, mint Tatár Nagy Mihály fogalmazónak a kihallgattatás részleteire vonatkozó előadásai annyira zavartak, önmagukkal ellentmondók s ebből folyólag tarthatatlanok ; hogy egész bátran ki lehet mondani, miszerint a kapitányi hivatal előtt fölvett jegyzőkönyvi beismerő vallomás sem létezik. De ha az említett jegyzőkönyv mint közokirat ismertetnék is el, még akkor sem lenne annak tartalma birói ítélet alapjául szolgálható, mert ez a vallomás is a csendbiztos által alkalmazott kínzás által csikartatott ki, melyről lehetetlen volt tudomással nem bírnia, lehetetlen volt nem látnia ama vérző sebeket, melyeknek nyomait kilencz hosszú év sem enyésztett el! Ugyanez konstatálandó a vizsgálóbíró előtt tett beismerő vallomásról is Köteles Mihály a vizsgálóbíró előtt két ízben is visszavonta terhelő vallomását, ha ugyan beismerő vallomásnak merészelném nevezni az ellentétes nyilatkozatokat! De akadhatnak skeptikusok, kik nem tudnak megválni a gondolattól, hogy miután Kötelesnek terhére lehetett elmebeteg neje, közel fekszik a gyanú, hogy ez volt az ok, melyre amannak bűnös elhatározása visszavezethető. Eme föltevést is megingatják az orvosok nyilatkozatai, a városi ismerősök, kik szerint Joó Katalin mindig a legjobb ápolásban részesült férje részéről. És hogy ha valóban lett volna is szándéka kötelesnek nejét kivégezni, azt bizonyára elmebajának inkább dühöngő állapotában hajtatja végre, s nem akkor, midőn már minden jelenség a mellett harczol, hogy javulófélben volt, s ha ezt sem akarta volna; s ha ez sem állott volna érdekében, bizonyára nem részelteti nejét oly költséges orvosi kezelésben, mint a minőben tényleg részesítő, s amit egy perezre sem szabad tekintet nélkül hagyni, az, hogy a műveletlenebb egyének már születésükkor magukkal hozott természetes tulajdonsága ellenére, több éven keresztül nem lett volna képes oly bámulatos, mondhatni önfeláldozó türelmet és önmegtagadást tanúsítani, mint aminőt Köteles az említett tanúk vallomásai szerint tanúsított! Ez a Köteles, akinek sem rokonai, sem szomszédjai, sem volt barátai és ismerősei közül egy sem akadt, aki vele ellenséges viszonyban vagy csak haragban is lett volna, ilyen gonosz elhatározásra nem vetemedhetett. Talán tiltott szerelem lett volna az indok, amiért ez a szelíd ember kikelve természetéből, farmásodik szoknya szövetét képezi, redőzve és fodorítva egy alsó szoknya felett. Ez is egy neme a félhosszú szoknyáknak. Az örömanyák öltönyeit csak annyiban érintem, hogy többnyire sötétnek kell lenniök. Ami a nyoszolyó leányokat illeti, ezek mindig és minden körülmények közt világos öltönyökben jelennek meg. E szövetek télen nehezebbek, nyáron idényszerűek, de mindig világosak. Egy kis nyakkendő, amelynek végei a derékövben vannak megerősítve, igen előnyösen egészítik ki az egészet. E ruhát különösen nyáron igen előnyösen díszítik könnyű csipkékkel, de magától értetődik, csak utánzásokkal, mert fiatal lányok nem hordanak valódi csipkéket; ez nagyon komollyá tenné az öltözéket. Íme a következőkből áll egy igen szép menyegzői öltöny: A szoknya kék atlaszból van és két fehér atlasz lebenyben végződik. A szoknya előrészét egy arany vagy ezüstszövetű atlasz tablier képezi, egész fej a csípőkig van redőzve, és elől egy szögben végződő szoknyát mutat. A derék hasonlólag ily ezüsttel vagy arannyal átszőtt szövetből van. A mellbodor a vállakig terjed, mindinkább szélesedve felfelé, mig a végén egy narancsvirág csokorral erősittetik meg. Egyenes gallér, eltakarva egy csipke Robespierre-gallér által. Az ujjak hasonlólag csipkékkel ékesittetnek. A bal csípőn virágdiszités vonul végig, virágból készült duzz a hajban, a fátyol marinet-hálószövetből. Nyoszolyólány-öltözék Pompadour-virágocskákkal ellátott foulardból készül. Kerek szoknya egy egyenes fölébe illesztve. Elől két tablier díszíti, míg az alsó szegélyét kis redőzetek képezik, a határvonal a két szoknya közt bársony szalagokkal jeleztetik. Az oldalon levő redőzet egész a bal csipőig emelkedik. Az előrész princesse-szabású lévén, jobbról balra gombolódik. A derék hátsó része ék alakura van szabva és egy egyenes, igen bő szoknya által egészíttetik ki, amely számos kis ránczra szedendő. A szalagcsokor az ujjak alatt levő varraton van megerősítve, amely az egész előrészt elfedi. Nyakkendő alakú redőzet, khinai fátyolszövetből. A gallér egyenes. Az ujjak szalaghullámzattal díszítve. Olasz szalmakalap, mohaszínü bársony vagy madárkadiszitéssel. kassá lett s megölette nejét? De ez nem lehetséges. A 68 kihallgatott tanú közül egyik sem említette, a tőszomszédok, közeli rokonok, jó barátok egyike sem vette észre. Kizárja ezt a viselet, amit neje halála fölött tanúsított, a mély bánat, amit koporsójánál érzett, a mely bánat nem lehetett tettetett, mert az egyszerű emberek, akik nem ismerik a tettetést, a lélek ez álnok mázát, azt valónak vették, megsokallták. Talán második házassága nyújt valami kiindulási pontot a rejtély megoldásához ? Ez sem lehet igaz, mert egyrészt a második házasság nem érdekszülte, még csak nem is szerelemből létrehozott szövetség, hanem tisztán szükségből köttetett meg, mely szükség a munkás földmivelő népnél nyári időben, munka idején minden más tekintetet háttérbe szorni. Ki tehetné föl, hogy első házasságban gazdag nejét megölette volna, hogy pár hónap múlva egy alig három napja megismert, vagyontalan nővel keljen össze ? Azt pedig csak tudta Köteles, hogy neje halála után a vagyon nem az övé lesz, hanem első nejétől született gyermekére száll. Most a kir. ügyész ama személyt keresi, ki lehetett a fölbujtó ? Nem lehetett más, mint az öreg Kötelesné, aki igen zokon vette, sőt dühös lett érte, hogy menye teherben van, —• már akár az egyik verzió áll, hogy,az öreg Kötelestől esett meg, ki nagypénteken háromszor vett erőszakot rajta, akár a másik, hogy egy vándorló legénnyel esett szerelembe a páston, ahogy Szüts Istvánná vallotta. Haragját szította az intrikus, a Mephistó : Bódi Ferenczné Erdélyi Anna, az öreg tanyásné. De fölösleges itt nekünk felbujtót keresni, mikor a gyilkos Bódi-családnak anélkül is joga lehetett Joó Katalinra. Az tény, a vizsgálatok, de különösen a végtárgyalás folyamán fölmerült tény, hogy a Bódi-család czivakodásban volt a tanyán levő ifj. Kötelesnével, mivel az gyakran megtagadta tőlük apróbb szükségleteik kielégítését, például élelmiszerek s más effélék osztogatását, amit a kapzsi, önhaszonleső család nem vehetett jónéven. Azt is tudjuk a tanúvallomásokból, hogy tolvajok voltak, talán rajta érte őket valamin Joó Katalin s ezért porolt velük, amit nem igen akartak megbocsátani. De — és erre legnagyobb súlyt fektet a kir. ügyész — mivel például a Nagy Kovács János tanyáján is oly vigyázatlanok voltak, hogy a Mónusné füle hallatára beszélték bűntetteiket, egy cseppet sem valószínűtlen, hogy itt a Kötelesek tanyáján sem voltak okosabbak, itt is beszéltek például a Szokoly megöléséről, amit a Kata meghallott s talán egyszer-másszor meggondolatlanul fenyegette őket, amiért azután eltették láb alól. Nem vehetjük-e föl motívumul Julisnál, ennél a romlott teremtésnél, hogy a szerelem, az észre nem vett szerelem adta kezébe a kötelet, akinél úgyis ilyesféle motívum után kell néznünk, ha meg akarjuk világosítani ama makacs ragaszkodást, ahogy Kötelesre még most is annyi ellenkező vallomás, annyi szembesítés után is rávall, őt bűnösnek mondja. Kiolthatlan, engesztelhetlen az a gyűlölet, mellyel Bódi Julis még most is viseltetik, még most is el van telve Joó Katalin iránt, melynek kifejezést adott a tek. törvényszék előtt, ama nyilatkozatával: ugyan jó gyomrának kellett lenni, aki rá tudott nézni! S legyen e gyűlölet alapja akár a szerelem, akár a vele való bánásmód, mindegy — a gyűlölet kézzelfogható most is, 9 hosszú esztendő után; hogy milyen lehetett akkor, azt legjobban feltünteti ama körülmény, hogy midőn fivérét hitta az ólba, nem bírván maga bevégezni az iszonyú tettet, — az a Bódi István, az a gyilkos, aki csak nem régen ölte meg Szokolyt, az visszahökkent és azt mondotta : Ejnye, Julis! de kegyetlen vagy! . . . A vádlott társak egybehangzó vallomása sem terheli nevezett vádlottat. Én Bódi Julis vallomásait oly értékteleneknek, a nulla fokon alulinak tartom, hogy annak elfogadása a nyugodt lelkiismeret koczkáztatásával jár! Vagy ad-e bíró helyet az oly egyén vallomásának, aki még fivére nyilvános helyen tett nyilatkozatát is tagadja, s eme tagadását csak most, a végtárgyalás folyamán kapott keresztkérdések alatt módosította annyira, hogy nem emlékszik rá, lehet, hogy úgy volt, — holott épen ő kiáltott abba közbe, hogy nem igaz, hazudott Pista! Indítványát a következőkben terjeszti elő: «Az elmondottak után nem marad egyéb hátra, mint indítványoznom azt, hogy miután beigazoltnak látom ifj. Köteles Mihály ama panaszát, hogy a rendőrség és vizsgálóbíróság által kínzás folytán jön kényszerítve beismerő vallomástételre, hogy miután a vádlotttársak úgynevezett egybehangzó vallomásáról többé szólnunk nem lehet, s hogy különösen meg van czáfolva amaz érv, mintha Joó Katalin kivégeztetése Köteles Mihály előnyére lett volna, — a m. kir. kúria, mint legfőbb itélőszék jogérvényes ítéletének hatályon kívül való helyezése mellett ifjú Köteles Mihály a vádbeli cselekmény terhe és következményei alól fölmentessék és azonnal szabadlábra helyeztessék.» Ez a legkevesebb, amit ez ügyben ezúttal az igazságszolgáltatás jól fölfogott érdeke követel s amit az állam mélyen megindult lelkiismerete sugall, kedveltebbek.Igen sok elegáns nőben meg van ez a takarékoskodási szellem, s ennek következtében az idén is igen sok ránczba szedett szoknyát lehet, majd még látni. Különösen ha a szoknya új állapota még elegáns, ily csekély divatellenességet tekintetbe venni okszerűtlen lenne. — Irma kisasszonynak. A fagyások a melegebb idő beálltával maguktól elmúlnak. Különben tanácsos még az igen jó szappan vagy mandula-kenőcs használata. Hajadonok sohasem viselnek gyémántokat. A szalag nyakék zárt derékkal is viseltetik, csakhogy ez esetben igen magasan erősítendő meg. — Vidéki hölgy: Városban való időzés alkalmára legczélszerűbb a gyapot öltözék. Ez leginkább felel meg a jelenleg uralgó félidénynek és e mellett hathatós védelmet nyújt az áprilisi idő változékonysága ellen. Ez öltözék kabát alakú derék nélkül, mint jaquette, redingote stb. nem viselhető. De különben is nagyon korán lenne még ilyenek nélkül az utczára menni. — Többeknek. Legközelebb fogok felelni, néhány szépitőszer használatának ismertetését kívánó megkeresésre. A Egyedül jogosított magyar fordítás. BÁNYA. REGÉNY. CG Irta GEORGES OHNET. Fordította FÁI J. BÉLA. .. — Ugylátszik, a férje ajtaja nincs zárva mindenki előtt, szólt, Pascal gúnyosan Pourtoisnéhoz, ki azalatt csöndesen visszaült helyére. — Jöjjön, mondá az Írnok, s nem ügyelve a korcsmárosnéra, meg a csavargóra, magával vonta Pascalt. A vendéglőből kilépve, ugyanazon a helyen voltak, ahol Fleury, a kastélyra mutatva, diadalmas hangon azt mondta neki azon az emlékezetes napon: — Vége már! . . . Most eszébe jutott ez, s komoran hajtva le fejét, mondá: — Hát csakugyan megmásíthatatlan? Ellenségek vagyunk? . . . Hej, ha tudná, hogy milyen bánatot okoz ezzel az édesatyjának. . . Legalább tíz évvel vénült meg. . . Ha látná, megijedne, hogy mennyire leverte a keserűség. . . S gondolja meg, hogy ennek ön az oka. . . — Én! ? kiáltott fel Pascal, kit ez a képmutatás elkeserített, én? engem mer vádolni? Nagyot lélekzett, mintha ezzel akarná lecsillapítani szive heves verését. Majd hirtelen kitöréssel mondá: — Azt hiszi, elfeledtem az ön szörnyű közléseit ? Minő szennyes léleknek képzelt hát, hogy mindazt el merte nekem mondani? Igen, ön hihetetlen czinizmussal leplezte le előttem terveiket, magyarázgatta fogásaikat s tárta elő kelepczésök rugóit. S mert szótlan maradtam, azt hitte, hogy helyeslem terveiket s talán még segíteni fogom önöket azok végrehajtásában? . . . Mert hát nem valóban csábító volt-e? A bámulatos terv egy szegény, maga.. (Folytatás.)