Egyetértés, 1885. április (19. évfolyam, 90-118. szám)

1885-04-26 / 114. szám

1885 EGYETÉRTÉS, VASÁRNAP, ÁPRILIS 26. MELLÉKLET a 114­ K SZÁMHOZ A honvédség köréből. Az őszi hadgyakorlatok előkészületei. Az idei fegy­vergyakorlatokra beidézendő évfolyamok anyakönyvi állománya egyes zászlóaljaknál igen­­ nagy lévén, a honvédelmi miniszter — a mint azt idevonatkozó rendeletében indokolja •— nehogy a kellőnél nagyobb szám­ú behívások miatt a részletes kiképzést alapo­san foganatosítani ne lehessen, de másfelől takaré­kossági szempontból is, hogy t. i. a felszerelés és felruházás által a pótraktári készletek a kívánatos­nál nagyobb mérvben igénybe ne vétessenek, az őszi gyakorlatokat illetőleg a következőkben intéz­kedik ! a) az ez évi fegyvergyakorlatokra a gyalogság részé­ről az 1878., az 1880., 1882. és 1883. évben felavatott legények, a lovasság részéről pedig csupán az 1884-ik évfolyambeliek lesznek beidézendők. Felmentetnek azonban a IV-ik és V-ik honvéd kerületek kötelékébe tartozó ama zászlóaljak legényei, kik a múlt év folyamán tartott Morva-melléki nagy hadgyakorlatokhoz, a létszámnak századonkint 100 főre való kiegészítése czéljá­­ból az 1878 és 1880-ik évfolyambeliek közül kivételesen idéztettek be, — szóval, a­kik e nemű kötelezettségei­ket még a múlt évben lerótták , nem különben a tény­leges szolgálatból ez év folyamán kilépett gyalogsági le­gények is. b) a 2, 3, 4, 5, 6, 10, 36, 69, 79, 80, 81, 82, 84, 91 és 92-ik zászlóaljaktól a gyakorlatokra a kötelezhető le­génységnek 500 főt túlhaladó része az őszi gyakorlat rovására május hó 2-ik felében, — de nem 35, csupán 20 napi szolgálati kötelezettséggel, — behívandó s le­hetőleg az állandósított századok készleteiből szerelendő és ruházandó fel ; természetesen a tábori felszerelé­seket ide nem értve, melyek a századoknál raktározva nincsenek is. A behívások határnapjának kitűzése a kerületi pa­rancsnokságok hatásköréhez tartozik. A rendelet hangsúlyozta, hogy a tavaszra ekként be­idézettek a század­gyakorlatig bezárólag még betanítan­­dók. Tekintve azonban, hogy a májusra beidézettek abban a kedvezményben részesülnek, hogy most köte­lezettségeiket kivételesen 15 nappal rövidebb idő alatt teljesítik, kívánatosnak mutatkoznak, ha a zászlóaljak nemcsak a méltányosság, de főként a szolgálat s a kiképzés érdekében is,­­ a jobban kiképzett évfolya­mok valamelyikét (például a tanzászlóaljaknál már részt vetteket) vagy pedig anyakönyvi lapjaik szerint kisze­melve azokat a honvédlegényeket szólítanák e rövid húsz napra fegyver alá, kiknek minősítési toldalékéban megjegyezve van, hogy mint honvédek már­is ki van­nak képezve, szóval, a­kik tanulékonyabbak, ügyeseb­bek és alkalmasabbak is. Különben remélhető, hogy a gondosan körültekintő zászlóaljparancsnokok figyelme ki fog terjedni az itt elmondott körülményre is. Végül a rendeletre visszatérve, röviden megemlíthet­jük még, hogy a­mennyiben a tanzászlóaljak s a külön­féle tanfolyamokhoz igen sok tettleges állományú tisz­tet és hadapród-tiszthelyettest vezényeltek ki, a hon­védelmi miniszter megengedte, hogy mindama zászlóal­jak, melyek ennek szükségét érzik kisegítésül — de csupán az illető kerület kötelékén belül — a tisztihiányt vagy más zászlóaljaktól pótolhassák, vagy pedig gyakor­lati kötelezettségeiket a tavaszi időn teljesíteni óhajtó szabadságolt állományú tisztek behívása által fedezzék. A tulajdonképeni őszi gyakorlatra vonatkozó részlete­sebb intézkedést csak később fogják kiadni, ha t. i. a kerületi parancsnokságoktól a behívandó legénység előre­látható létszámáról a jelentés beérkezik. * A honvédelmi miniszter az egyes zászlóaljakhoz kér­dést intézett szolgálati úton, hogy a pótraktári készletek, tehát az új fegyverek közül hány darabot próbáltak ki alaposan, illetőleg hányat lövettek be puskaművesek által a zászlóaljbeli fegyvertisztek felügyelete alatt. Min­denesetre igen méltányolható törekvés, hogy a honvé­delmi miniszter tudomást akar szerezni a felől, hogy a valóságban csakugyan az ígért mathematikai pontosság­gal hatnak-e azok a fegyverek, melyekkel mozgósítás esetén csapatait kell ellátnia és felszerelnie. A kérdés pedig annyival lényegesebbnek mutatkozik, mert a Ste­­yerből szállított — úgynevezett 67/77 mintájú átalakí­tott Werndl-féle fegyvereken, melyek még kiadva nem voltak eddigelé, a megtartott fegyverszemlék alatt, a mint azt a fegyveranyakönyvi lapok is konstatálják,­­— észleltek apróbb-csep­­őbb fogyatkozást, minek a kakas­­súrlódás, zárhenger-elállás, a­gyúszeg rövid vagy hosszú volta, a peremágy sekélysége, sőt akadtak olyan fegyverek is, melyeknek olmozatai el voltak kopva, ille­tőleg nem njittattak kellőképen.­­ Mind­ezek pótolható, s talán már eddig pótolt hiányok ugyan, de a­míg meg­vannak, zavarólag hatnak a fegyver összműködésére. Sőt tény az is, hogy olykor az egyes részek legnagyobb szabatosságával előállított puskák is, melyek e tekintet­ben a fegyvertechnika mesterműveinek tekinthetők, mű­ködésbe hozva a kívánt eredményt nem tüntetik elő, miért bátran lehet állítani, hogy a puskák jóságának megbirálásánál főként a gyakorlati kipróbálás mérvadó. De ha tekintetbe ves­szük: 1. hogy a zászlóaljak fegyverkészlete legalább is 1000 darabot számlál, — 2. hogy ritka zászlóalj van, melynek lövöldéje ott le­gyen a kaszárnya udvarán, a mi a puskák terv­be vett belövögetését tetemesen könnyítené. — 3., hogy nagyon kevés a steyeri fegyvertiszti zászlóalj - fegyvertiszt hallgatta tanfolyamot, vagy a világ­hírű brucki lövésziskolát, tehát a kipróbálás fogana­tosítását alaposan a kellő szakértelemmel végrehajtani aligha képes, de ha képes is volna, — 4., a zászlóaljak puskaművesei — tudtunkkal legalább — a fegyverek belövögetéséhez szükséglendő eszközök és gépekkel nem rendelkeznek, azt his­szük, nem állítunk nagyot, midőn ama véleménynek adunk kifejezést, hogy a fegyverek alapo­sabb és szakszerű kipróbálása ez idő szerint még nem vihető keresztül. De másrészt, még egyszer hangsúlyozva, hogy a puskák minőségének megítélésénél mindenek fö­lött a gyakorlat a próbakő, ama meggyőződésünknek adunk kifejezést, hogy ha a honvédelmi miniszter az itt körülírt nehézségek daczára is el van tökélve szándékát foganatosítani, ha nem is éri el a tulajdonképeni czélt, de eléri azt a fontos és nem kevésbbé lényeges dolgot, hogy a pótraktári készletek minden egyes fegyverének kilöve­tését elrendelve, a fegyvertisztek és puskaműveseknek alkalmat nyújt, hogy esetleg felderítsék és kijavítsák a fegyver működése alatt szem elé táruló hiányokat, a­melyeket a dandár fegyvertisztek idomszerei nem mu­tattak ki.­­ Mert, hogy újra előbbi állításun­kat hangsúlyozzuk, vannak fegyverek, melyeknek egyes alkatrészei korrektek és hibátlanok, de a működés alatt mégis gyakran csütörtököt mondanak. A csapat harczkészségét, a csapatvezetők rugékonyságát, szóval morális erejét pedig nem kevésbbé emeli és fokozza az a tényező, ha biztos tudomásával bír annak, mily mérv­ben lehet fegyvereire számítani, a­mi által aztán nagyobb csalódásoktól is megóvatik.* Köztudomású dolog, hogy a zászlóalj segédtisz­teknek nem csak tollforgató, de szívós alkatú, kitartó s ami fő, jól lovagló férfiaknak kell lenniök, hogy ko­moly esetekben megfelelhessenek feladatuknak a harcz színhelyén is. Úgy látszik, hogy most a honvédség 7 kerületében a zászlóalj segédtiszti helyek mindenke ki­váló lovasokkal van betöltve. Bizonyítja ezt az a kö­rülmény, hogy a múlt évben nem állítottak fel lovagló tiszti tanfolyamokat, s ez idő szerint minden jel oda mutat, hogy «equitatio» ez idén se lesz; a­miből viszont alaposan lehet következtetni, hogy lényegesebb felváltások sincsenek kilátásba helyezve. A divatról. (Az «Egyetértés» divattudósitójától.) Paris, ápr. 23. A szoknya jelenleg többnyire kerek lévén, a redő­zetek egészen eltűnnek, s ezzel a divat visszatért egy ezelőtt előszeretettel viselt díszítményre. A táb­lázatszerű betétekről szólok, a­melyek nagyon elő­nyösen díszítik az elegáns öltözékeket. Semmiféle kelme nem alkalmas e betétek előállítására annyira, mint a filmes bársony, akár selyem, akár gyapot kelmén; az előbbi sokkal élénkebben díszít, mint a sima bársony, s e mellett még az az előnye van, hogy kevésbbé használódik el. A betétet (guille) általában oly módon kell föl­tenni, hogy a szoknyára boruló tünikét tüntessen fel. E czélból az erős alpagából készült szoknyára egyszerűen egy 20—25 centi. szélességű bársony szalag illesztetik. Az alatta lévő szoknya kerek fod­rokra szedve, nyitott és széles szalagban végződik; egyik oldalán alulról fel van varrva és hajtva, a végből, hogy az éle ne vesszen el; a másik oldalon szép gombsorral erősíttetik meg a fenti szalagra. E szabás tökéletesen megfelel a fél idényszerű erősebb kelméknek. Egy hasonló szövetből készült kis köpen­nyel, mely hátul fel van emelve, megle­hetős lebegő szabással,­­ igen szép öltözék nyerhető, amely könnyedsége mellett egyszersmind tartós, s sokáig üde marad még nyáron is. A könnyebb szövetekkel már változatosabb ala­kokat lehet elérni. Igen divatos ezekből a kettős szoknya. Hímzett bársony vagy gyapotból készül, s egyik oldalán magasan fel van emelve. — A dupla szoknyának igen bőnek kell lenni, a végből, hogy az egyik vagy másik oldalán be ne lapuljon. Felette szükséges e szoknya alját selyem­mel bélelni, mivel a ránczok miatt a másik oldala is részben látható lesz és az ily készítmény igen válogatott külszínt kölcsönöz. Szép átszőtt szöve­tekből készülnek a redingoteok. Rendkívül jól álla­nak, akár egész simán, akár csokor vagy kötélszerű dí­szítésekkel. Szabásuknak többféle válfaja létezik, s a legmagasabb elegancziához is alkalmazkodnak, íme egy szabásminta,­­­a­mely egy csipkeszoknyával tökéletes öltözéket képez. Redingote, hátul ránczba szedve, az oldalán a rakott ráncz folytatásban nyí­lik. A derekat surral öv fogja át, a puffon végző­dik, hol két lelogó csokrot képez. A selyemmel bé­lelt redingote oldala több ránczczal van felemelve a végből, hogy a szoknya látható legyen. A felöltők többé-kevésbbé a köpenykék formáját utánozzák. Csipke redőzetekkel díszítettek és csak forgó alakú díszítmények tövében erősíttetik meg. A redőzetek igen gyakran a gallér aljától indulnak ki, díszítik az előrészt, és­­ felemelkednek egész az ajlakig, a­hol szalagcsokrok által vannak megerő­­stve. E divatnak csak az a hátránya van, hogy az ilyképen megerősített redőzet igen hamar lelapul és elgyűrődik még ha csupán csak a ruhaszekrényben tartatik is. Erősebb gyapot szövetből igen szép A Szegeden lefolyt Köteles-pör iránt nyilvánuló nagy érdeklődésnél fogva, eddigi tudósításaink kiegé­szítéséül pótlólag közöljük még a vádhatóság képvi­selőjének, Kálosi József budapesti kir. alügyésznek általános elismeréssel fogadott beszédéből a követ­kezőket : Ifj. Köteles Mihály panasza alapos és a bíróságoknak a nevezett egyén elitélését tárgyazó kognicziója oly pusz­tán formális alapon nyugszik, a mely alap részben valót­lan, részben téves, részben csak képzelt. Köteles nem — mint a felsőbb bíróságok hangoztat­ják — a végtárgyalás (I. Szegeden, 1876)­ folyamán tette meg visszavonó vallomását, hanem mindjárt, éspedig két íz­­ben, a vizsgálat folyamán, panaszkodott védőjének, hogy a beismerő vallomást kínzással csikarták ki belőle, a­ki (a védő) forradásokat látott is testén. Már most köteles mulasztása, hibája, vagy részakarata-e az, hogy a bíró­ság az ő panaszai fölött egyszerűen napirendre tért, a­nélkül, hogy a­mint kötelessége lett volna, annak beható megvizsgálása iránt annak idején intézkedett volna ? De — mondja továbbá a kir. ítélőtábla — Köteles vallo­más visszavonása azért sem vehető tekintetbe, mert a visszavonását indokolatlanul tette. Kérdem: hihető-e, hogy ifj. Köteles Mihály már az 1876. okt. 29-én tartott végtárgyaláson is nem mondott volna egyebet, mint a­mennyit az idézett tárgyalási jegyzőkönyv stereotyp följegyzése magában foglal ? Képzelhető-e, hogy minden további magyarázat nélkül csupán «túl szigoru» vallatásról beszélt volna, és föltehető-e védőjéről, hogy az meg — mint a tárgyalási jegyzőkönyvből látszik — éppenséggel nem is érintette volna védenc­e vallatásá­nak körülményeit, a vallomás visszavonásának indokát ? — Nem képzelhető, nem hihető ! De nem is igaz, mint bizonyítja, mert a védő vizsgá­fantaisie öltözékek készülnek; ezek közt egy, mint a sallangos öv, egyenes kabát, minden díszítés nélkül, a meglehetősen mélyen alányuló előrész két-három sor fehér paszomán­nyal van ellátva. E forma sok­kal előkelőbb, mint a köpenyke, s igen hírneves há­zakban készíttetik. A fehér gyapotcsipkék az idén oly hirtelen ter­jedtek el, hogy nem valószínű, hogy maradásuk hosszabb idejű legyen. Mindennemű öltözékekre rá­­illenek, még a legközönségesebbekre is. Véleményem szerint elegáns öltözékekre nem alkalmazhatók és semmi esetre sem mint bodrok. Ennek ellenében la­posra fektetve, hogy az alap átlátszóvá tétessék, igen szép hatást tesznek. Néha az egész szoknya ilyen egymás mellé illesztett csipkékből áll, de ez esetben selyembélyés alkalmazandó. A derékat egy csokorban végződő széles öv veszi körül. Sokan a téli hosszú estéket felhasználva, egész szoknyákat készítettek horgolótűvel nyers gyapotfonál­ból. Ez szerencsés gondolat volt, mert jelenleg e vi­selet­ igen divatos, és ez által igen elegáns öltözék­kel bírnak a szorgalmas kezek tulajdonosai. Ilymó­­don nagyon olcsón jutottak egy jelenleg meglehetős drága divatújdonsághoz. Egy méter és 10 c­m­ hosszúságú szoknyára 3 méter hosszú csipke kívántatik egy sorban. Csak még azt említem meg: ha könnyed munkát aka­runk elérni, akkor a horgoláshoz finom pamutot kell használnunk, mert e nélkül az vastag lesz és nehéz. Ha talán egy egész szoknya horgolásának feladata visszariasztaná esetleg a bájos olvasónőt, melegen ajánljuk azt legalább a gyermeköltönyökre felhasz­nálni. Az ilyképen készített kivágott és ujjak nél­küli angol öltözék olyan, mint egy csecsebecse, s e mellett igen könnyen elkészíthető, tekintve, hogy a szoknya nagyon szűk. E horgolás különben helyettesíthető utánzoti csip­kékkel, orsóval fodorított fonálból. rülbelül ugyanolyan, s e mellett a Tartóssága kő­rajzok sokkal több változatosságot nyújtanak, mint a fenti kézi munka, s a hatása is feltűnőbb. E csipkék kü­lönféle színekben, vörös és kék vagy kék és grá­­nátszínben kaphatók. Többnyire fehér alapra illesz­tődnek, a végből hogy a rajz tisztasága annál in­kább is feltűnjön. Igen kedveltek még a színes hímzések is, így pl. gyermeköltözékre leginkább a hímzett fehér csip­kék alkalmaztatnak. Ez utóbbiak különben sokkal czélszerűbbek. A legegyszerűbb ruházatok is díszit­­hetnek vele, sőt még a kötők is. A fiú-ruha formájá­ban eddig még nem állt be változás. A derék há­rom, elől néhány kis ránczczal elkülönített betét sze­lettel állittatik elő; felülről egész az övig kis csok­rokból álló sorral diszittetik. A szoknya elől igen rövid, s egy széles szegélyben végződik, mig hátsó részét egy hímzett uszály képezi. Ez az öltözet pom­pás, a nélkül, hogy azt a szokásos széles szalag­övvel kiegészíteni kellene. Véleményem szerint ez utóbbi csak­is az öt éven felüli gyermeköltözetre alkalmazandó: ez koron alul. a rengeteg csokor D’Avray grófnő. Bivatposta, T. grófnő, Erdély. A legközelebbi hímzés kétség­kívül az ólomszemcseszerű­; semmi sem lehet szebb, mint­egy fekete csipke ruha, ólomszemcsés hímzetű tabl­errel; ezt csak oly öltözék múlná felül, a­mely talán egészben ilykép volna hímezve. Igen kedvelt továbbá a sima és a barázdás kelmék vegyüléke, a legújabb divatú szöve­tekből. Barázdás szoknya egész, egyenesen díszítések nélkül. A polonaise sima szövetből, barázdás hajtókákkal díszítve a tunikán és a derékban. — Takarékos ass­­szony. A lefolyt évben divatos ránczozott szoknyát az idén is viselheti, jólehet, hogy ez idényben a rendetlen ránczok * Divattudósítónk­ készséggel válaszol mindama kérdésekre, melyek divat dolgában hozzá intéztetnek. A levelek czimzen­­dők Madame la comtesse d’Avray, Páris 2. cité Bergére. 9 A Köteles­ ügyn­ök­­ latot kért az orvos ellen, a ki gyógyította Köteles kezét, de a bíróság rendreutasitotta s az elnök megtiltotta, hogy vizsgálóbíróról ilyet — kínzást — föl merjen tenni. Ebből az a következtetés, hogy Köteles semmit sem mulasztott el, hanem a bíróságok mulasztottak. De ha már az első bíróság így bánt is — folytatja az ügyész — a vádlott jogos érdekeivel, a kir. ítélő táblá­nak már csak annál fogva­­is máskép kellett volna el­járnia, mert szemmel láthatólag előtte feküdt ama fe­­lebbezési beadvány s az ehhez csatolt két bizonyítvány, a­melyekben nyíltan és határozottan tanúk nyilatkoznak, hogy a panaszolt kínzás csakugyan megtörtént. Azonban sajnos, a nevezett felső bíróság is épp oly kevéssé mél­tatta figyelemre és minden kétely nélkül mondta utána az első bíróságnak, hogy Köteles Mihály «a vizsgálat folyamában tett beismerő vallomását a végtárgyaláson minden indokolás nélkül vonta vissza.» Két év kellett hozzá, hogy Köteles a kir. kúria ha­tározata által­ elérhessen annyit,­­ hogy ügye végre be­ható vizsgálat tárgyává tétetett. Ámde akkor is megtör­­tént-e mindaz, a­mit épen a kérdéses panasz miben­­állásának földerítésére egy igazságos, erélyes és részre­­hajlatlan vizsgálatnak nem lett volna szabad mellőzni? Kereste-e, földerítette-e ez a vizsgálat, hogy Köteles Mi­hály elfogatása napjától kezdve a törvényszék elé való állittatása napjáig mely hatósági közegek előtt, hol, mi­kor, meddig fordult meg s minő bánásmódban része­sült? Kereste-e valaki, hogy kik tudnának mind e kö­rülményekre biztos, és közvetlen fölvilágosítást adni ? Senki sem kereste. Csupán amaz öt egyén hallgattatott ki, a kikre Köteles hivatkozott s ezzel megint vége lett a vizsgálatnak, mert két egyén (Gajdán Pál és Szappa­nos Sámuel) a kik közül az egyiknek (a kín­zásban ténylegesen résztvevő Gajdon Pálnak­ nyilván érdekében állott a kérdés felvilágosítását ellensúlyozni, — mondom, mert két egyén megtagadta azt, a­mit há­rom érdektelen és kifogástalan tanú hit alatt vallott: a bíróságok minden kétely nélkül kimondhatónak találták, hogy­ «Köteles panaszának, illetve vádakozásának ala­possága semmivel sem igazoltatott,» s e szerint annak «a vizsgálóbíró előtt tett s indokolatlanul visszavont vallomása erejében fönnállónak tekintendő». Sőt midőn a másodízben hozott másodbírósági ítélet kihirdetése alkalmából Bodi István (a terhe­lően valló vádlottársak egyike kijelentette, hogy «ifjú Köteles Mihály büntelen, hogy ezt addig hamisan vádolta,» — a kir. törvényszék egy húsz évi börtönre ítélt emberrel szemben — a ki évek óta ár­tatlanságát vitatja, a jegyzőkönyv adatai szerint nem lá­tott egyéb teendőt, mint hogy erre a felszólalást négy sorral, amúgy mellékesen, a kihirdetési jegyzőkönyvbe fölvette, és ehhez a nagymélt. kir. kúriának sem volt más szava, mint ez a kijelentés: «belső gyanús értéke miatt figyelemre nem méltó!» Hanem ugyanezen vád­­lották­ terhelő vallomásának mérlegelésénél már nem ju­tott eszébe a magas bíróságnak, belső értéket és belső gyanússágot figyelembe venni! Hosszasan fejti ki ezután egyes állításait; a kín­zásra vonatkozólag a kínzott köteles állításán kívül ta­núvallomások is szolgálnak bizonyítékul, megerősíti ezt dr. Schnell Frigyesnek amaz a végtárgyalás folyamán tett vallomása, hogy ily kínzási ügyek a törvényszék előtt is megfordultak már s a tettes többször volt ugyanaz a Szilágyi. Ecseteli a bíróság lanyha és komó­tos eljárását ama Bódi István-féle kijelentéssel szemben, fölhozza az eljárás jellemzésére azt, hogy a kihirdetési jegyzőkönyvet oly jegyző készítette, — az is csak hos­­­szabb idő múlva — a ki a mondott ülésen jelen nem volt. Azután igy folytatja: A másik sarkalatos érv Köteles Mihály ellen — a­mely vádlott társainak terhelő vallomását már előre is valószínűvé s ennélfogva a kérdéses visszavonást már a priori valószínűtlenné­­ akarja tenni — az volt, hogy «Joó Katalin halála egyedül az ő (Köteles Mihály) előnyére volt». — Hát erről miképen győző­dött meg a szegedi kir. törvényszék s általa a fel­sőbb bíróság ? Hiszen a vizsgálat még arra sem tudott kellő bizonyítékot szerezni, hogy Köteles Mihály Joó Katalinnal viszálykodásban élt volna ? Miben állhatott azonban ez az előny ? Talán abban, hogy Köteles Mi­hály eszét­ vesztett feleségétől szabaduljon ? No, akkor ugyan nem volt szükséges gyilkossá" lennie ! Mint pro­testáns vallású egyén törvényes úton is elválhatott volna a feleségétől, a mellett pedig, hogy a két mód közül in­kább az utóbbit választotta volna, egyebeken kívül feddhetetlen múltja, előbbi erkölcsös magaviselete szól. Ott van még a harmadik érv is: a vádlott társak egy­behangzó vallomásának bizonyító ereje. Melyik gondol­kodó szakember nem fog megdöbbenni ama föltétlenség fölött, a­mel­lyel a jelen esetben mind a három bíróság a vádlott társak terhelő vallomását bizonyító erejűnek vette ? Vagy nem föltétlenség-e az, midőn a bíróság a vallomá­sok támogatására alig kíván, alig keres más bizonyíté­­kot, midőn már előre bizalmatlan minden iránt, a­mi azokkal ellenkezik, midőn a tagadó vádlottra is mintegy ráerőszakolja a beismerést, s midőn ama vallomásokat csak terheli a piczikéket, mert az gyakran nagyobb, mint ők maguk. Néhány éve már, hogy a kis­gyermekek nem hordozták a szalmakalapokat, s többnyire selyemka­lapok vagy gyolcs sisakokkal helyettesíttettek. Jelen­leg úgy látszik, hogy ez a régibb divat ismét életbe lép. Ezentúl nemcsak a kerek szalmakalapot viselik a hosszabb hajú fiúk, de még az egész piczinyek számára is készítenek hegyes szalmafövegeket, a­mi nagyon jól áll vidor kis arczukhoz. Mindennapi használatra, nyáron, kertekben és a vidéken inkább ajánlatos a nagyobb karimájú redőzött gyolcs vagy selyemkalap, ez ugyanis inkább alkalmas az arcz­és nyaknak a nap égető sugarai ellenében való meg­védésére. Ez esetben, tekintve hogy az ilynemű ka­lapok inkább gyakorlati szempontból, mint díszíté­sül használtatnak, a redőzeteknek igen egyszerűek­nek kell lenni, a végből, hogy tisztításuk esetén a halcsontok könnyen kihúzhatók, és a kimosás után ismét könnyen helyettesíthetők legyenek. A sötétkék vagy vörös gyolcs leginkább használható e nemű lövegek előállítására. Ehhez hasonló színü öltözettel a gyermek igen kedves benyomást tesz s e mellett kedve szerint játszhatik benne, egy kis szappano­zással hamar helyreállítható eredeti üde színe. Tudósításom néhány, a menyegzői díszöltönyöket érintő tanác­csal végzem, különben is ez évad lévén a házasságkötések idénye. Első Minden sorban foglalkozzunk a menyasszon­nyal, tradícziók ellenére az uszályos ruha nem feltétlen szükségességű kellék , úgy szintén az uszály hosszúsága sincs többé meghatározva. Menyasszonyi öltözeteknél legszokottabb a közép hosszúságú szoknya, vagyis a melynek hátulja legfeljebb 140 c­m. hosszú. Ez azonban nem zárja ki annak a szabadságát, akár egy 2 méter hosszúságú uszályt is viselni; e tekintetben csakis a kifejtendő ünnepélyesség a mérv­adó ; így pl. egy hosszú uszályú szoknya nem lenne helyén, ha a menyegző többi öltözetei nem lenné­nek ezzel összhangzatban; vagy ha az esküvés, amint ez néha szokásos, egy mellékoltárnál történik. Ennek ellenében, ha ez a főoltárnál tartotik, és az egyház minden pompáját kifejti, egy rövid szoknya kedvezőtlen benyomást tenne. Ezek után a köve­tendő középút könnyen feltalálható. A­mi a kelmét illeti, ennek a minősége az öltözet szabásától függ. Rövid öltönyre cashemir vagy fátyol szövet használtatik; fél hosszúságúra surrad, szuezi tafota, khinai fátyolszövet, átszőtt vagy kis virágú gaze, és végre minden könnyed szövet, a­mely könnyen alkalmazkodik redőzetekbe. A damaszt, atlasz, szatin-duchesse, a sima vagy átszőtt ottomán, a peluche, bársony és mindennemű nehéz kelmék csak hosszú uszályú öltönyöknél használhatók. Ez­előtt divatban volt a menyegző­ ruhát csak valódi csipkékkel disziteni. Jelenleg a hímzett tüllök igen kedveltek úgy az uszályra, mint a tuniquera és re­­dőzetekre. Igen szép menyegzői öltönyök készülnek továbbá tisztán tüllből, selyemmel bélelve. Szintén divatos lett újabban a franczia faille. Ez igen nehéz lévén, s így redőzésre nem alkalmas, leginkább csak még az erkölcsi és fizikai törvények ítélete alá sem ál­lítja. Köteles Mihálynak mindig azt a vallomását vették bizonyítékul, a­melyet az egész eljárás folyamán ismé­telve és ismételve visszavont, ellenben a mentségére ve­zető adatok előszerzésével mit sem törődtek. Áttér az ügyész a Köteles kínzására. Hogy ha a kínzás nem volna is egyéb adattal támo­gatva, mint az illavai országos fegyintézeti orvos kiállí­tott látleletes szakértői véleményének tartalmával, egy­bevetve ama számos tanú által egyhangúlag állított, tehát kétségen fölül álló ténykörülmén­nyel, hogy Köteles Mihály, hőn elfogatott, ép, egészséges, erős ember volt s rajta semmiféle külső sérelem nyoma nem találtatott, s más­részt vizsgálati fogsága idejének első napjaiban számos tanú sebhelyeket látott kezén, s hogy ezeket vizes boro­gatásokkal gyógyította, hogy ruhái véres állapotban küldettek haza, a kínzás által kivett beismerő vallomást lehetetlen nem konstatálnunk! Annál is inkább, mert ezt legújabban Bódi Julis is valószínűnek állítja, s mi­vel Teszán József vizsgálóbíró maga kijelentette a tárgyalás folyamán, hogy előtte Szilágyi csendbiztos — bár évekkel később — bizalmas beszélgetés közben csakugyan beismerte, hogy kínzást gyakorolt, a­melyért — úgymond — meg fog felelni. Kimutatja ezután, hogy a csendbiztos előtt tett beis­merő vallomás nincsen, mert írásba nincs foglalva. A hunvásárhelyi kapitányi hivatal által fölvett úgynevezett jegyzőkönyv hitelességéhez pedig a legin­dokoltabb kétely férhet. M­a ugyanis figyelembe ves­­szük a városi rendőrközegek és törvényhatósági csend­legények, valamint a fogházőrök mindegyike által egy­hangúlag állított ama körülményt, mely szerint Köteles Mihály a vizsgálati fogság folyamában nemcsak hogy nem kisértetett föl a kapitányi hivatal elé kihallgatta­­tás végett, de oda föl sem kísértethetett, mert a börtön kulcsát Szilágyi csendbiztos, illetőleg Szabó Sándor csendőrkáplár folytonosan maguknál tartották s oly fél­tékenyen őrizték, hogy az ő tudtuk nélkül Kötelessel még csak szót sem válthatott, továbbá ama körülményt, hogy Köteles az elébe állított főkapitányra nézve, an­nak daczára, hogy a kérdés fontosságát még csak nem is sejtheti, mindjárt kijelenté, hogy őt nem ismeri, hogy soha sem látta, sőt midőn megmagyaráztatott neki, hogy ez az a kapitány, a ki előtt állítólag beismerő vallomást tett; egész következetességgel azzal egészíté ki vallomá­sát, hogy az őt soha ki nem hallgatta, hogy maga Bódi Julis, a ki pedig, ha a kérdés fontosságát tudná, — is­merve irányzatát — minden bizon­nyal az ellenkezőt állította volna, szintén kénytelen volt kijelenteni, hogy a kapitányt ő sem ismeri, az őt ki nem hallgatta ; —■ végre úgy a főkapitány, mint Tatár Nagy Mihály fogal­mazónak a kihallgattatás részleteire vonatkozó előadásai annyira zavartak, önmagukkal ellentmondók s ebből folyólag tarthatatlanok ; hogy egész bátran ki lehet mon­dani, miszerint a kapitányi hivatal előtt fölvett jegyző­­könyvi beismerő vallomás sem létezik. De ha az emlí­tett jegyzőkönyv­­ mint­ közokirat ismertetnék is el, még akkor sem lenne annak tartalma birói ítélet alapjául szolgálható, mert ez a vallomás is a csendbiztos által alkalmazott kínzás által csikartatott ki, melyről lehetet­len volt tudomással nem bírnia, lehetetlen volt nem lát­nia ama vérző sebeket, melyeknek nyomait kilencz hosszú év sem enyésztett el! Ugyanez konstatálandó a vizsgálóbíró előtt tett beismerő vallomásról is Köteles Mihály a vizsgálóbíró előtt két ízben is visszavonta terhelő vallomását, ha ugyan be­ismerő vallomásnak merészelném nevezni az ellentétes nyilatkozatokat! De akadhatnak skeptikusok, kik nem tudnak megválni a gondolattól, hogy miután Kötelesnek terhére lehetett elmebeteg neje, közel fekszik a gyanú, hogy ez volt az ok, melyre amannak bűnös elhatározása visszavezet­hető. Eme föltevést is megingatják az orvosok nyilatkozatai, a városi ismerősök, kik szerint Joó Katalin mindig a leg­jobb ápolásban részesült férje részéről. És hogy ha valóban lett volna is szándéka köteles­nek nejét kivégezni, azt bizonyára elmebajának inkább dühöngő állapotában hajtatja végre, s nem akkor, mi­dőn már minden jelenség a mellett harczol, hogy ja­vulófélben volt, s ha ezt sem akarta volna; s ha ez sem állott volna érdekében, bizonyára nem részelteti nejét oly költséges orvosi kezelésben, mint a minőben tény­leg részesítő, s a­mit egy perezre sem szabad tekintet nélkül hagyni, az, hogy a műveletlenebb egyének már születésükkor magukkal hozott természetes tulajdonsága ellenére, több éven keresztül nem lett volna képes oly bámulatos, mondhatni önfeláldozó türelmet és önmegta­­gadást tanúsítani, mint a­minőt Köteles az említett ta­núk vallomásai szerint tanúsított! Ez a Köteles, a­kinek sem rokonai, sem szomszédjai, sem volt barátai és is­merősei közül egy sem akadt, a­ki vele ellenséges vi­szonyban vagy csak haragban is lett volna, ilyen go­nosz elhatározásra nem vetemedhetett. Talán tiltott szerelem lett volna az indok, a­miért ez a szelíd ember kikelve természetéből, far­második szok­ny­a szövetét képezi, redőzve és fodo­­rítva egy alsó szoknya felett. Ez is egy neme a fél­­hosszú szoknyáknak. Az örömanyák öltönyeit csak annyiban érintem, hogy többnyire sötétnek kell lenniök. A­mi a nyo­­szolyó leányokat illeti, ezek mindig és minden kö­rülmények közt világos öltönyökben jelennek meg. E szövetek télen nehezebbek, nyáron idényszerűek, de mindig világosak. Egy kis nyakkendő, a­melynek végei a derékövben vannak megerősítve, igen előnyö­sen egészítik ki az egészet. E ruhát különösen nyá­ron igen előnyösen díszítik könnyű csipkékkel, de magától értetődik, csak utánzásokkal, mert fiatal lányok nem hordanak valódi csipkéket; ez nagyon komol­lyá tenné az öltözéket. Íme a következőkből áll egy igen szép menyeg­zői öltöny: A szoknya kék atlaszból van és két fe­hér atlasz lebenyben végződik. A szoknya előrészét egy arany vagy ezüstszövetű atlasz tablier képezi, egész fej a csípőkig van redőzve, és elől egy szög­ben végződő szoknyát mutat. A derék hasonlólag ily ezüsttel vagy aran­nyal átszőtt szövetből van. A mellbodor a vállakig terjed, mindinkább széle­sedve felfelé, mig a végén egy narancsvirág csokor­ral erősittetik meg. Egyenes gallér, eltakarva egy csipke Robespierre-gallér által. Az ujjak hasonlólag csipkékkel ékesittetnek. A bal csípőn virágdiszités vonul végig, virágból készült duzz a hajban, a fá­tyol marinet-hálószövetből. Nyoszolyólány-öltözék Pompadour-virágocskákkal ellátott foulardból készül. Kerek szoknya egy egye­nes fölébe illesztve. Elől két tablier díszíti, míg az alsó szegélyét kis redőzetek képezik, a határvonal a két szoknya közt bársony szalagokkal jeleztetik. Az oldalon levő redőzet egész a bal csipőig emel­kedik. Az előrész princesse-szabású lévén, jobbról balra gombolódik. A derék hátsó része ék­ alakura van szabva és egy egyenes, igen bő szoknya által egészíttetik ki, a­mely számos kis ránczra szedendő. A szalagcsokor az ujjak alatt levő varraton van megerősítve, a­mely az egész előrészt elfedi. Nyak­­kendő alakú redőzet, khinai fátyolszövetből. A gallér egyenes. Az ujjak szalaghullámzattal díszítve. Olasz szalmakalap, mohaszínü bársony vagy madárka­­diszitéssel. kassá lett s megölette nejét? De ez nem lehet­séges. A 68 kihallgatott tanú közül egyik sem em­lítette, a tőszomszédok, közeli rokonok, jó barátok egyike sem vette észre. Kizárja ezt a viselet, a­mit neje halála fölött tanúsított, a mély bánat, a­mit koporsójánál érzett, a mely bánat nem lehetett tettetett, mert az egyszerű emberek, a­kik nem ismerik a tettetést, a lélek ez álnok mázát, azt valónak vették, megsokallták. Talán második házassága nyújt valami kiindulási pon­tot a rejtély megoldásához ? Ez sem lehet igaz, mert egyrészt a második házasság nem érdekszülte, még csak nem is szerelemből létrehozott szövetség, hanem tisz­tán szükségből köttetett meg, mely szükség a munkás földmivelő népnél nyári időben, munka idején minden más tekintetet háttérbe szorni. Ki tehetné föl, hogy első házasságban gazdag nejét megölette volna, hogy pár hó­nap múlva egy alig három napja megismert, vagyontalan nővel keljen össze ? Azt pedig csak tudta Köteles, hogy neje halála után a vagyon nem az övé lesz, hanem első nejétől született gyermekére száll. Most a kir. ügyész ama személyt keresi, ki lehetett a fölbujtó ? Nem lehetett más, mint az öreg Kötelesné, a­ki igen zokon vette, sőt dühös lett érte, hogy menye teherben van, —• már akár az egyik verzió áll, hogy,az öreg Kötelestől esett meg, ki nagypénteken háromszor vett erőszakot rajta, akár a másik, hogy egy vándorló legén­nyel esett szerelembe a páston, a­hogy Szüts Istvánná vallotta. Haragját szította az intrikus, a Me­­phistó : Bódi Ferenczné Erdélyi Anna, az öreg tanyásné. De fölösleges itt nekünk felbujtót keresni, mikor a gyilkos Bódi-családnak a­nélkül is joga lehetett Joó Kata­linra. Az tény, a vizsgálatok, de különösen a végtárgya­lás folyamán fölmerült tény, hogy a Bódi-család cziva­­kodásban volt­ a tanyán levő ifj. Kötelesnével, mivel az gyakran megtagadta tőlük apróbb szükségleteik kielégí­tését, például élelmiszerek s más effélék osztogatását, a­mit a kapzsi, önhaszonleső család nem vehetett jónéven. Azt is tudjuk a tanúvallomásokból, hogy tolvajok voltak, ta­lán rajta érte őket valamin Joó Katalin s ezért porolt velük, a­mit nem igen akartak megbocsátani. De — és erre legnagyobb súlyt fektet a kir. ügyész — mivel pél­dául a Nagy Kovács János tanyáján is oly vigyázatlanok voltak, hogy a Mónusné füle hallatára beszélték bűntet­teiket, egy cseppet sem valószínűtlen, hogy itt a Köte­lesek tanyáján sem voltak okosabbak, itt is beszéltek például a Szokoly megöléséről, a­mit a Kata meghal­lott s talán egyszer-másszor meggondolatlanul fenyegette őket, a­miért azután eltették láb alól. Nem vehetjük-e föl motívumul Julisnál, ennél a rom­lott teremtésnél, hogy a szerelem, az észre nem vett szerelem adta kezébe a kötelet, a­kinél úgyis ilyesféle motívum után kell néznünk, ha meg akarjuk világosítani ama makacs ragaszkodást, a­hogy Kötelesre még most is annyi ellenkező vallomás, annyi szembesítés után is rávall, őt bűnösnek mondja. Kiolthatlan, engesztelhetlen az a gyűlölet, mel­lyel Bódi Julis még most is viseltetik, még most is el van telve Joó Katalin iránt, melynek kifejezést adott a tek. tör­vényszék előtt, ama nyilatkozatával: ugyan jó gyomrá­nak kellett lenni, a­ki rá tudott nézni! S legyen e gyű­lölet alapja akár a szerelem, akár a vele való bánás­mód, mindegy — a gyűlölet kézzelfogható most is, 9 hosszú esztendő után; hogy milyen lehetett akkor, azt legjobban feltünteti ama körülmény, hogy midőn fivérét hitta az ólba, nem bírván maga bevégezni az iszonyú tettet, — az a Bódi István, az a gyilkos, a­ki csak nem régen ölte meg Szokolyt, az visszahökkent és azt mon­dotta : Ejnye, Julis! de kegyetlen vagy! . . . A vádlott társak egybehangzó vallomása sem terheli nevezett vádlottat. Én Bódi Julis vallomásait oly értékteleneknek, a nulla­ fokon alulinak tartom, hogy annak elfogadása a nyugodt lelkiismeret koczkáztatásával jár! Vagy ad-e bíró helyet az oly egyén vallomásának, a­ki még fivére nyilvános helyen tett nyilatkozatát is tagadja, s eme ta­gadását csak most, a végtárgyalás folyamán kapott ke­resztkérdések alatt módosította annyira, hogy nem em­lékszik rá, lehet, hogy úgy volt, — holott épen ő kiál­tott abba közbe, hogy nem igaz, hazudott Pista! Indítványát a következőkben terjeszti elő: «Az elmon­dottak után nem marad egyéb hátra, mint indítványoz­nom azt, hogy miután beigazoltnak látom ifj. Köteles Mihály ama panaszát, hogy a rendőrség és vizsgálóbíró­­ság által kínzás folytán jön kényszerítve beismerő vallo­mástételre, hogy miután a vádlotttársak úgynevezett egybehangzó vallomásáról többé szólnunk nem lehet, s hogy különösen meg van czáfolva amaz érv, mintha Joó Katalin kivégeztetése Köteles Mihály előnyére lett volna, — a m. kir. kúria, mint legfőbb itélőszék jogérvényes ítéletének hatályon kívül való helyezése mellett ifjú Kö­teles Mihály a vádbeli cselekmény terhe és következmé­nyei alól fölmentessék és azonnal szabadlábra helyez­tessék.» Ez a legkevesebb, a­mit ez ügyben ezúttal az igaz­ságszolgáltatás jól fölfogott érdeke követel s a­mit az állam mélyen megindult lelkiismerete sugall, kedveltebbek.Igen sok elegáns nőben meg van ez a takarékos­­kodási szellem, s ennek következtében az idén is igen sok ránczba szedett szoknyát lehet, majd még látni. Különö­sen ha a szoknya új állapota még elegáns, ily csekély divat­­ellenességet tekintetbe venni okszerűtlen lenne. — Irma kisasszonynak. A fagyások a melegebb idő beálltával maguktól elmúlnak. Különben tanácsos még az igen jó szappan vagy mandula-kenőcs használata. Hajadonok sohasem viselnek gyémántokat. A szalag nyakék zárt derékkal is viseltetik, csakhogy ez esetben igen magasan erősítendő meg. — Vidéki hölgy: Városban való idő­zés alkalmára legczélszerűbb a gyapot öltözék. Ez leg­inkább felel meg a jelenleg uralgó félidénynek és e mel­lett hathatós védelmet nyújt az áprilisi idő változékony­sága ellen. Ez öltözék kabát alakú derék nélkül, mint jaquette, redingote stb. nem viselhető. De különben is nagyon korán lenne még ilyenek nélkül az utczára menni. — Többeknek. Legközelebb fogok felelni, né­hány szépitőszer használatának ismertetését kívánó meg­keresésre. A Egyedül jogosított magyar fordítás. BÁNYA. REGÉNY. CG Irta GEORGES OHNET. Fordította FÁI J. BÉLA. .. — Ugylátszik, a férje ajtaja nincs zárva mindenki előtt, szólt, Pascal gúnyosan Pourtoisnéhoz, ki az­alatt csöndesen visszaült helyére. — Jöjjön, mondá az Írnok, s nem ügyelve a k­orcsmárosnéra, meg a csavargóra, magával vonta Pascalt. A vendéglőből kilépve, ugyanazon a helyen vol­tak, a­hol Fleury, a kastélyra mutatva, diadal­mas hangon azt mondta neki azon az emlékezetes napon: — Vége már! . . . Most eszébe jutott ez, s komoran hajtva le fejét, mondá: — Hát csakugyan megmásíthatatlan? Ellenségek vagyunk? . . . Hej, ha tudná, hogy milyen bánatot okoz ezzel az édesatyjának. . . Legalább tíz évvel vénült meg. . . Ha látná, megijedne, hogy mennyire leverte a keserűség. . . S gondolja meg, hogy ennek ön az oka. . . — Én! ? kiáltott fel Pascal, kit ez a képmutatás elkeserített, én? engem mer vádolni? Nagyot lélekzett, mintha ezzel akarná lecsillapí­tani szive heves verését. Majd hirtelen kitöréssel mondá: — Azt hiszi, elfeledtem az ön szörnyű közléseit ? Minő szennyes léleknek képzelt hát, hogy mindazt el merte nekem mondani? Igen, ön hihetetlen czi­­nizmussal leplezte le előttem terveiket, magyaráz­­gatta fogásaikat s tárta elő kelepczésök rugóit. S mert szótlan maradtam, azt hitte, hogy helyeslem terveiket s talán még segíteni fogom önöket azok végrehajtásában? . . . Mert hát nem valóban csá­bító volt-e? A bámulatos terv egy szegény, maga.. (Folytatás.)

Next