Egyetértés, 1885. május (19. évfolyam, 119-148. szám)
1885-05-01 / 119. szám
1885 TIZENKILENCZEDIK ÉVFOLYAM. 119. SZÁM SZERKESZTŐSÉG: SUPAPEST, IV., KECSKEMÉTI UTCZA 6. 62S. KÉZIRATOKAT NEM KÜLDÜNK VISSZA. CSAK BÉRMENTES LEVELEKET FOGADUNK EL. ELŐFIZETÉSI DU I Vidékre postán v. helyben házhoz hordva. Egy egész évre . . 20 frt | Egy negyedévre . . 5 frt Egy fél évre ... 10 frt | Egy hóra . . 1 főt 80 kr. Külföldre: 3 hóra Németországba 8 frt 30 kr. Franczia-, Olasz-, Orosz- Török-, Görög-, Spanyolországokba , Svájcz-, Románia és Szerbiába, valamint amaz országokba, melyek a postaszerződéshez tartoznak, negyedévre 9 frt 20 kr. EgySzámára helyben 6 kr., vidéken V kr. ———ál————giwuj.n.. ii»iiiiiiih ni ■ [UNK] [UNK]nTiar» ■BUDAPEST, PÉNTEK, MÁJUS 1. KIADÓHIVATAL: BUDAPEST, IV., KECSKEMÉTI UTCZA 6. SZ. HIRDETÉSEKET ÉS NYILTTÉRBE VALÓ KÖZLEMÉNYEKET FELVESZ A KIADÓHIVATAL. Hirdetéseket fölvesz a külföldön : Bécsben: Főügynökségünk: Stemn Moritz hirdetési irodája, I. Wollzpile Nr. 22. Oppelik A., I. Stubcnbasíei Nr. 2. Moss© Rudolf, I. Soilorjit.ättc .Nr. 2. Haasenstein és Vogler, I. Wallüsekgasse 10. Daube G. L. és Társa, I. Wollzcilé Nr. 12. Dukes Miksa, I. Rieipergasse Nr. 12. Schalek Henrik, I. Wallzeíló Nr. 14. Herndl Alajos. I. WoTlzeile Nr: 25. Frankfurtban q/M.: Daube G. L. és Társa. Tárisban: R. Mosse, 40, r. Notre-Dame-d.-Vici. Agence Havas (plaee de la Bourse). az előnyomozás befejezése után a főtárgyalás alapjának előkészítése czéljából szükséges a kiderített anyag összegezése. Ezt a vádper elveinek megfelelően legjobban lehet a királyi ügyészre bízni. Nehogy azonban ez zaklatásokra vezessen, megadná a terheltnek a jogot, hogy az ügyészi vádindítvány ellen kifogásokat tehessen, mely esetben a vád megengedése felett a másodfokú bíróság határozzon. Andrássovics megegyezőleg az előző felszólalókkal, szintén az osztrák rendszert ajánlja. Friedmann a fakultatív vádhatározat mellett szólal fel, de a terhelt kifogásai felett az elsőfokú hiúság felebbezés kizárásával határozzon. Suhaj szintén az osztrák rendszert ajánlja elfogadásra. Kozma Sándor a jelenlegi eljárást mindenesetre megszüntetendőnek tartja, és ha el nem fogadtatik az, hogy az ügyészi vádindítvány elegendő legyen a végtárgyalás megtartására, akkor ő is a fakultatív vádhatározat mellett nyilatkozik. Ezután a tárgyalás folytatása a jövő ülésre halasztatott. Jön a király. Jön a király, fiával, koronájának örökösével s házának főherczegeivel s jön idegen országok és nemzetek képviselőivel egyetemben. Jön azért, hogy a magyar nemzet nagy munkájában részt vegyen, nagy ünnepét jelenlétének fényével emelje. Mert az országos kiállítás nemzeti munka s nemzeti ünnep egyúttal. Iparunk és iparkodásunk jele, ipari és közműveltségi életrevalóságunk bizonysága, vagyoni előmenetelünk mértéke, nagy jövendőt készítő törekvéseinknek irányzója, nemzeti ízlésünknek és szokásainknak nemesitője, erőteljes haladásunknak tanúsagt.4t.ele az a kiállitás, mely most az ország fővárosának gyönyörű ligetében megnyílik. Ily alkalommal a király nem lehet távol. S nem lesz távol. Közöttünk lesz fényes udvarával, mérhetlen fejedelmi hatalmának és tekintélyének egész dicsőségével. Közöttünk lesz azért, hogy a nagy nemzeti vállalat sikerét emelje és biztosítsa. Üdvözöljük őt, a honfisziv egész melegével. Nem első kiállítása ez az országnak s fővárosának. De első, melyen az ország, a maga ipari, termelési és kereskedési képességét lehetőleg egészben felmutatja. S első, melyen az államot alkotó és fentartó magyar nemzet a maga egészében, mert királyával s annak családjával együtt jelenik meg, így kellett volna századok óta, igy kellett volna és igy kell lenni mindig. Hogy a hol a nemzeti akarat és erőkifejtés nyilvánul, legyen ott a király is. S ha így lesz, a végzet bizonyosságával következik be viszont, hogy ahol a királyi akarat és hatalom nyilvánul, ott lesz mindig a nemzet is. A királynak hazajötte ez alkalommal kétszeres örömet és megelégedést szül az országban. Kint a nagy világban borús a láthatár. A világnak két legnagyobb birodalma közt oly háború készül, aminőről a nagy Napóleon hadjáratai óta nem beszélnek a krónikák. Készül a háború a jeges északon és a forró délen, Európában és Ázsiában, szárazföldeken és tengereken oly két hatalom közt,melynek alattvalói összesen negyedfélszáz millió lelket számlálnak. Ily háború alatt megreszket minden világrész és azok minden országa. Ily napokban lett volna oka a magyar királynak, hogy ott maradjon osztrák •császári székvárosában s készüljön elejét venni, ha lehet, a kitörő viharnak, vagy készüljön, ha ez lehetetlen, amaz országok biztosságáról gondoskodni, melyeknek sorsa hozzá s melyekhez az ő sorsa van kötve. De a király haza jött a hű magyar nemzet kebelébe, hogy ennek nagy ünnepén itt lehessen. E nagy elhatározása nemcsak fenséges hódolat a nemzeti érdekek iránt, hanem egyúttal a legbölcsebb és leggyakorlatibb politika is. Bölcsebb és gyakorlatibb, mint a minőhöz kormányai szoktattak bennünket. Mert ez elhatározása még mélyebbé, még bensőbbé, még lángolóbbá teszi a nemzetnek királyához s királya családjához való ragaszkodását. A jövendőnek emberi elmével be nem látható viszontagságai közt pedig e ragaszkodásban van meg egyedül a királyi trónnak fénye és biztossága. A király meg fogja tekinteni a nemzetnek a kiállításra összehordott ipari és vállalati kincseit. Nem csekélyek ezek s bizonyára a király lelke is örülni fog ezek fölött. Hiszen oly nemzet hordta ezeket össze, melynek állami jogai csak két évtized előtt is világtalan kormányférfiak kezében mélyen aludtak s mely a maga egész állami erejével és jogaival szabadon még ma sem rendelkezik. A király látni fogja a nagy és nemes erőfeszítés eredményét s egyúttal el fogja gondolni, mire lenne s mire lesz képes e nemzet, ha bölcs fejedelmével egyetértve, kizárólag önboldogulásán munkálkodhatik. A nyugati nagy államok hatalmas ipartermékei nem lesznek itt. De a király látni fogja a déli kisebb államok iparkodásának gyümölcseit e kiállításon. Ott lesz majd képviselve, Bosznia, Szerbia, Bulgária szerény mérvű, de figyelemre méltó művű termékeivel. És a király észre fogja venni, hogy a magyar nemzet békés szövetségese s hű szomszédja óhajt lenni a szerb, román, bulgár és török fajoknak s ezek államainak. S észreveendi, hogy mi semmitől se irtózunk jobban, mint az ezek ellen netán irányuló hódítási vágytól s hogy mi jobb szeretjük ezeknek szabadságát, mikor az barátságot szül számunkra, mint ezeknek netaláni meghódolását, mikor az soha ki nem irtható ellenszenvet borit reánk. A nemzet vágya hozta ide a királyt és saját bölcsesége. A nemzet hűsége fogja itt őt körülvenni és istennek áldása. Budapest, április 30. A főrendiház május hó 1-én d. e. 11 órakor ülést és ezt megelőzőleg általános értekezletet tart. ■ A bűnvádi eljárási tervezet tárgyalására egybehívott bizottság ma ülést tartott. Az igazságügyminisztert betegsége folytán az elnöklésben Perczel Béla a kúria elnöke helyettesítette. Tárgyalás alá vétetett ama kérdés, vajon kötelező, vagy fakultativ vádhatározat hozassék-e ? Berczelly a kötelező vádhatározat ellen szólal fel. Az ügyészi vádinditvány közöltessék a terhelttel s csak ha az kifogásokat tenne, akkor határozzon az első folyamodású bíró. Schnierer egyetemi tanár szintén a kötelező vádhatározat ellen szól. A maga részéről az osztrák törvényt ajánlja elfogadásra, mely szerint a bíróság csak akkor hoz határozatot, ha a terhelt kifogást tesz az ügyészi vádinditvány ellen, mely esetben a másodfokú bíróság határoz, vajjon hely adassék-e a vádnak vagy nem. Csemegi hangsúlyozza, hogy e kérdés a garancziák kérdése. Mindenütt a vádhatározatnál megkívánják, hogy komoly garancziákat nyújtson. Az ügyész is csak fél, azért szükséges, hogy az ő indítványa megbíráltassék a bíróság által. .Ő ugyan azt hiszi, hogy a fakultatív vád alá helyezési rendszer a tervezet szervezetébe beilleszthető és a maga részéről e rendszer elfogadását nem tartaná veszélyesnek, azonban a kifogások felett ne a másod-, hanem az elsőfokú bíróság határozzon, ennek határozata ellen pedig jogorvoslatnak ne legyen helye. Németh János feleslegesnek tartja a vádhatározatot, úgy mint a gyors igazságszolgáltatás érdekében a vádlott, különösen ajánlja a skót eljárásban elfogadott rendszert. Sárkány a fakultatív vád alá helyezés mellett nyilatkozik, mely úgy a terhelt, mint az állam érdekének legjobban megfelel. Fabinyi szintén a fakultatív vád alá helyezés mellett szólal fel és a biróság határozatát csak akkor provokálná, ha a terhelt a vádinditvány ellen kifogást tett. Ez esetben a kifogások felett a másodfokú bíróság határozzon. Németh Péter kiemeli, hogy Az utolsó a remény. A remény utolsó sugara is elenyészett, melyet szivükben tápláltak a béke barátjai, mióta Gladstone szavai ez angol parlamentben elhangzottak. A St.James-kabinet feje volt az eddig is. Nagy-Britanniában, akit a békében való feltétlen ragaszkodásban nem múlt felül senki. Egész Anglia a háborút kívánta, sőt sürgette, s valóban, csak a miniszterelnök tartott annak esélyeitől. A békepártot hazájában, úgyszólván, ő maga képviselte. S ebben, legalább a mi nézetünk szerint, túlment már eddig is a megengedhető határokon. Bármit mondjanak is azok a politikusok, kik számításaikon belül nem engednek a népszenvedélyeknek, s erkölcsi momentumoknak helyet, hanem mindent a hasznosság és czélszerűség szempontjából mérlegelnek, nem tagadhatni, hogy vannak esetek, midőn a nemzet sértett becsülete, az erkölcsi elégtétel, s más ilyen indító okok, elhatározólag kell, hogy hassanak egy-egy nemzet cselekedeteinek irányzásánál. Angliára nézve ez az eset már bekövetkezett volt. Az az eljárás, melyben Anglia az orosz diplomaták és tábornokok részéről az utolsó hetek alatt részesült, valósággal lealázó volt. Magáról a pendzsehi ütközetről kiderült, hogy annak kimagyarázásánál valósággal félre lett vezetve az angol közvélemény Komarov nyilvános hazugságai által, melyeket most utólag ő maga is elcsűrni-csavarni iparkodik. Gladstone mindezekkel a tényekkel szemben, úgy szólva az egész angol közvélemény nyomása ellenére megmaradt a béke mellett, s megkísértett mindent, ami által azt még megmenthetné, vagy megmenteni legalább megpróbálhatná. Ma már ő is a háború pártjához szegődött. Az a beszéd, melyet tegnapelőtt tartott, meggyőzhet mindenkit afelől, hogy a béke fentartásában vetett hitét ő is elvesztette. Talán csak egyetlenegy eset lenne még, melyben a véres összeütközés elkerültethetnék: ha Oroszország egészen megváltoztatná eddigi eljárását. Fájdalom, erre nincsen semmi kilátás. Oroszországban ma erősebb a katonai párt, mint volt két hónap előtt. Az események bizonyító ereje mellett lépésrőllépésre mutathatjuk ki az átalakulást, mely Oroszországban a háború javára végbe ment. Maguk a hírlapok is visszhangot adtak ennek az átalakulásnak, s maguktartásából — kivált miután Oroszországról van szó, hol a lapok hangjára oly nagy befolyása van az államhatalomnak — meg lehetett ítélni az utolsó hetekben, hogy az irányadó körök mily elhatározólag tették lehetetlenné a békére irányzott törekvéseket. Hogy Oroszország részéről ez irányban nincs mit reménylenünk, azt kézzel foghatóvá teszi a legújabb esemény is, melynek híre most érkezett. Értjük Maradiaknak megszállását az orosz csapatok által. Ezt nem lehet többé kimagyarázni, a helyzet kényszerűsége által, mint ahogy megpróbálták a Pendzseh melletti ütközettel. Itt a márczius 17-iki szerződésnek flagrans megsértéséről van szó, melyet nem nézhet el Anglia, ha azt akarja , hogy némi súlyt helyezzenek szavára — nem többé az oroszok, hanem a többi nemzetek. A dolog úgy áll, hogy a háború kikerülhetetlennek látszik, s már csak az időről van szó. Ma vagy holnap, de a hábom koczkája el lesz vetve. Mindkét félnek szüksége van még az előkészületekre, de ha ezek be vannak végezve, minden órában el lehetünk rá készülve, hogy az ágyuk hallgattatják el a diplomatákat. ORSZÁGGYŰLÉS: A képviselőimé ülése április hó 30-án. I. A földadókataszter nyilvántartásáról szóló törvényjavaslat tárgyalása foglalkoztatta ma a képviselőházat. úgy a mérsékelt ellenzék, mint a függetlenségi és negyvennyolczas párt részéről többen szólaltak fel s erős bírálat alá véve a törvényjavaslatban foglalt intézkedéseket, azt általánosságban sem fogadták el. A vitát Hegedűs Sándor előadó nyitotta meg, ajánlva a törvényjavaslatot. Utána Horánszky Nándor fejtette ki ellenvetéseit, amiket Szapáry Gyula gróf pénzügyminiszter cáfolgatott. Majd Helfy Ignácz mutatta ki azt, hogy a roppant költséggel járó új hivatal szervezése felesleges. Stoll Károly és Hegedűs József pártolták a törvényjavaslatot, míg Haviar Dani és Ernuszt Kelemen ellene szóloztak. Hegedűs Sándor előadó zárbeszédében hosszasabban polemizált az ellenzéki szónokokkal, mire a többség általánosságban elfogadta a törvényjavaslatot. A részleteknél Helfy Ignácz ellenezte az első szakaszt és megjegyzéseket tett az előadó iménti zárbeszédére. Szapáry Gyula gr. pénzügyminiszter rövid felszólalása után a többség változatlanul elfogadta a szakaszt. A törvényjavaslat többi részeit észrevétel nélkül fogadták el, minthogy az ellenzék egyáltalán nem kívánt módosításokat tenni, mert a törvényjavaslatot lényegében kárhoztatja. A napirend előtt benyújtották a vízjogról szóló törvényjavaslatot, melyeknek tárgyalását a jövő csütörtöki ülés napirendjére tűzték ki. A ház a jövő keddig nem tart ülést. A keddi ülésben a határőrvidéki házközösség megszüntetéséről szóló törvényjavaslatot tárgyalják. II. Elnök: Péchy Tamás, Jegyzők: Rakovszky István, Zsilinszky Mihály, Hoitsy Pál. A kormány részéről jelen vannak: Tisza Kálmán miniszterelnök, Szapáry Gyula gr., Széchenyi Pál gróf, Bedekovich Kálmán. Az elnök: Bemutatja Moson megye közönségének feliratát, melyben a községi illetőség ügyét szabályozó törvény alkotását kéri. Mosonmegye közönségének feliraát, melyben az 1883. I. t. sz. 6. §-ának oly módosítását kéri, hogy a tanítói képezdét végzett egyének is a községi, illetőleg közjegyzői szigorlatra legyenek bocsáthatók. — Zemplénmegye közönségének feliratát, melyben az abaujtornamegyei gazdasági egylet az iránti kérvényét pártolja, hogy a kassai gazdasági tanintézet gazdasági akadémiává alakíttassák. Zemplénmegye közönségének felterjesztését, melyben Baranya megyének a közigazgatási reformra vonatkozó feliratát pártolja. Zemplénmegye közönségének felterjesztését, melyben Brassómegyének a katonaság szükségleteinek előállításánál a hazai iparosoknak nyújtandó előny biztosítása iránti feliratát pártolja. —■ Kolozsvár szab. kir. városának Hegedűs Sándor képviselő által beadott kérvényét, melyben az állami közigazgatás közvetítése érdekében tett kiadásainak megtérítése ügyében kérvényez. Mindeme feliratok kiadatnak a kérvényi bizottságnak. Bárday Sándor előadó: Benyújtja a vízjogi törvényjavaslat tárgyalására kiküldött bizottságnak az e törvényjavaslatra vonatkozó jelentését. A jövő csütörtökön tartandó ülés napirendjére tüzetik. Földváry Mikóa : Bemutatja a számvizsgáló bizottság jelentését a képviselőháznak 1884. évi október elsejétől ugyanazon év deczember 31-ig vezetett számadások átvizsgálásáról. Annak idején napirendre tűzetik. A lánczhídvám leszállításáról szóló törvényjavaslatot a ház harmadszori felolvasásban is elfogadja. Következik a földadókataszter nyilvántartásáról szóló törvényjavaslat tárgyalása. Az első szónok Hegedűs Sándor előadó. Részletesen ismerteti a törvényjavaslatot, s az abban foglalt intézkedéseket. Az 1875. évi VII. t.-cz. értelmében a kataszteri munkálatok megindulván, azok most befejezésükhöz közelednek; az uj kataszter pedig életbe léptettetvén, gondoskodni kell a nyilvántartásról. A törvényjavaslat anélkül, hogy változtatná a kezelő közegeket, az ellenőrzésre új közegeket kíván alkalmazni, mégpedig olyformán, hogy egyfelől nyilvántartási biztosokat, és irattári tiszteket alkalmaz; biztosokat számszerűn 106-ot, pénzügyi titkári és fogalmazói ranggal apra czélból, hogy ezek közvetlenül ellenőrizzék a községeket a kataszternek kezelése tekintetében, sőt ezek hatáskörét kiterjeszti nemcsak az összes egyenes adók kezelésénél az ellenőrzés szempontjából arra, amivel az adófelügyelők megbízzák, hanem a vízszabályozási pótlékoknak és járulékoknak ellenőrzésére is. Az előadó ismerte az új szervezetet, s felsorolja azokat a szempontokat, melyeknél fogva e szervezet szükséges. Arra a kérdésre: váljon a törvényjavaslatban kontemplált szervezet megfelel-e az igényeknek és szükség van-e arra ? a legczélszerűbben s legrövidebben úgy felelhet meg, ha egyfelől felhívja a ház figyelmét arra, hoogy a régi kataszter mennyi bajjal járt,annak mennyi hátrányra volt úgy az adótechnika, mint ,a pénzügyi, de még a magánhitelviszonyok, sőt az adózási igazgatás szempontjából is, amennyiben elhanyagolva lévén a nyilvántartás, a kataszter a tényleges állapotnak meg nem felelvén, igazságtalan adókivetések történtek; másfelől meg ezzel az a hátrány is járt, hogy oly egyéneken követeltetett az adó, akik annak megfizetésére már képtelenek. S minthogy az újabb törvények, nevezetesen az 1883. 44. tv sz. intézkedése folytán ama az adózókra nézve mindenesetre helyes és kétségkívül jogosult intézkedés történt, hogy 5 éven túl ki nem vetett adó elévül, igen természetes dolog, hogy pénzügyi szempontból is indokolva van az, hogy az állandó nyilvántartásról kellőleg gondoskodva legyen. (Helyeslés jobbfelől.) És minthogy a praxis teljesen bebizonyította, hogy az eddigi közegek mind eme munkálat teljesítésére nem elégségesek és nem eléggé alkalmazhatók, — napi tehetség hiányában,, hanem másfelé való számos foglaltságuk miatt, — maga e tény bizonyítja, hogy csakugyan újabb közegek szervezéséről kell gondoskodni. Ama létszám, melyet a pénzügyminiszter alkalmazni kíván, nem nagy. Ha másfelől arra fordítjuk figyelmünket, hogy 1875. óta tisztán a kataszternek keresztülvitelére fordított az ország 20,673,000 fitot, belátjuk, hogy mekkora értékellenőrzéséről van itt szó. Mert ha nem akarjuk, hogy ez a nagy költség átalában veszendőbe menjen, akkor elsősorban a nyilvántartásról a legnagyobb szigorral gondoskodnunk kell, s épen azért azt hiszem,hogy az a költség, melybe ezen közegek szervezése kerül s mely egész általánosságban 340,000 frtra van téve, úgy a hatáskör, mint a feladat fontosságánál fogva tulságosnak nem mondható. Magukra a költségekre nézve csak azt jegyzi meg, hogy a pénzügyminiszter mint indoklásában is kifejti, ez alkalommal csak átalányt kér, mert a folyó évre megtalálja a fedezetet amaz előirányzatban, mely a kataszteri kiadások czimén 1.600,p00 frttal van a költségvetésben megszavazva, 1886-ra pedig átalányban fogja KOSSUTH LAJOS ELŐSZAVA „Xratai“-nak népies kiadásához. Nincs a történelemben példa rá, hogy a magyar nép oly mélyen vésett volnal be valakit a szivébe, mint azt Kossuth Lajossal tévé. Mátyást a nép ma is emlegeti s a nagy király emléke a nép dalaiban, közmondásaiban, hagyományaiban, regéiben ma is él. De az inkább a csodálat és hódolat érzete, ami az emlékezetet élteti; a nagyság iránti adó, melyet a világverő király azzal érdemelt ki, hogy országa] nagygyá, hatalmát rettegetté tévé és hála az igazságszeretetért, melylyel a király a népet a nagyok elnyomása ellen oltalmába vévé. Nem az a benső, tiszta, bizodalmas szeretet az, mely a magyar népet Kossuth Lajoshoz főzi, s mely a gyermek érzületéhez atyja iránt oly hasonló, a mennyire hasonló egyik érzés a másikhoz csak lehet. De más népek történetében is hiába kutatnánk példáért, mely teljesen megfelelne annak az érzületbeli viszonynak, mely Kossuth és a magyar nép között a szabadságharcáig kifejlett s azóta a közbejött események és viszontagságok daczára is legföljebb annyiban változott, hogy még kegyeletesebbé, még hogy úgy mondjuk, belterjesebbé vált. Nincs itt most az ideje e csodálatos viszony okait tüzetesen fejtegetnünk, beérhetjük azzal a magyarázattal, amelyet Kossuth erről elmélkedve maga ad, midőn ama viszony okának a czél és akarat, a gondolat és érzelem egységét jelöli meg, mely egységben az ő szive a népével összeforrott. Legföljebb hozzátehetjük az egész való kimondásának kedvéért, hogy Kossuthban volt szív és lélek megérteni nemzetét, átérezni annak érzelmeit és volt 'képesség' és bátorság azoknak, a kellő időben oly kifejezést adni, hogy abban minden igaz magyar embernek a saját érzelmeire és gondolataira lehetett ráismerni. No meg aztán Kossuthtól tudta meg az a magyar ember igazán, hogy azok az érzelmek mily nemesek, azok a gondolatok mennyire magasztosak. Bármi példátlan is az a ragaszkodás, mellyel a magyar nép egykori vezéréhez viseltetik, nincsen benne még sem semmi csodálatos, ha Kossuth egyéniségét tekintjük. Ez az egyéniség mindent megmagyaráz s az önmagában csodálatosnak is, megadja a természetesség, az önként érthetőség jellegét. Hogy mennyire tudatával van Kossuth ennek a viszonynak, minő hálásan gondol reá, az Iratárinak több helyén olvasható. Teleki Lászlóhoz írott egyik levelében, szemrehányásképen, csak a tényt konstatálva említi, hogy londoni tartózkodása alatt az arra járt magyar főrendűek közül egy sem érdemesítő arra, hogy meglátogassa; a középosztályuak közül néhány, a nép fia valamennyi. És tény, hogy bármennyire megváltozott a magyar társadalom magasabb osztályainak vagy egy részöknek érzülete az iránt, kit egykor a néppel együtt ők is istenítettek, — a magyar nép, az nem ingott meg szeretetében vezére iránt, sőt még melegebben zárta szivébe. S ott is fog az maradni a magyar nép szivében, az idők fogyatkozásáig és nem lesz kitúrva, nem lesz más által helyettesítve soha. Ez ellen hiába való minden hatalmi ágaskodás. Helfy Ignácz tehát hazafias és elismerésre méltó dolgot cselekedett, midőn Kossuth «Iratai»-nak egy oly összeállítására vállalkozott, mely e kolosszális munkát a népnek, a tulajdonképi értelemben vett népnek is megközelíthetőbbé teszi. Nekünk ugyan magunknak is van tudomásunk egy olyan szegény toronyőrről és egy juhászról, — másnak lehet tudomása más hasonló sorsuakról, — kik Kossuth «Iratarinak három vastag kötetét nem találták drágának még saját szegényes viszonyaik között sem, hanem siettek azt megszerezni, noha pénzbeli összes keresetük alig haladta meg az előfizetési árt. De ez csak kivételes eset s legföljebb illusztrácziójául szolgálhat annak a határtalan szeretetnek, mely a nép gyermekeiben él a nagy hontalan iránt. A nép nagy zöme mindenesetre csak az által juthat e mű birtokába, ha az úgy terjedelemre, mint alakra, mindenek fölött pedig árára nézve a szegényebb osztályok anyagi tehetségéhez mértebb kiadásban, jelenik meg. A Helfy által szerkesztett népies kiadás első füzete megjelent s már ebből is tájékozást szerezhetünk, hogy a nehéz föladat szerencsés kezekbe van letéve. Kossuthból «kivonatot» csinálni mindig és mindenkinek a leghálátlanabb föladatok közzé tartozik. Szobrot senki sem csonkíthat passzióval. S a Kossuth ragyogó irályán bármi változtatás csak torzítás, szoros logikája mellett egy önmagában jelentéktelennek látszó részlet is szükséges lánczszem lehet, mely az egység miatt el nem hagyható. Helfy, ki az «Iratokat» sajtó alá rendezte, nagyon jól tudta azt s óvakodott Kossuthot «extrahálni.» A népies kiadásban is meghagyta mind azokat a részeket, melyek Kossuth tollából származnak s az ő géniuszának szülöttei, csak az okmányokban és levelezésekben engedett meg magának olyan rövidítéseket, aminek a terjedelem redukcziója érdekében okvetlenül szükségesnek mutatkoztak. Így vált lehetővé eszközölni azt, hogy a körülbelül egyharmadára összevont kiadásban is az egész Kossuthot fogja megkapni a közönség, az ő páratlan irályában, kedélymelegével, lelki fenségében. A népies kiadást Kossuth egy gyönyörű előszóval látta el, melyben megemlékezik a közte és a magyar nép között fönnálló ama viszonyról, melyet röviden jellemezni mi is megkísértettünk. A száműzött köszönetét fejezi ki Helfynek, hogy nagy neki a magyar néppel újra közvetlen összeköttetésbe jutni alkalmat nyitott; azzal a néppel, a melynél nép sohasem felelt meg önkéntesebben, áldozatkészebben, lelkesültebben a belé helyezett bizalomnak, melylyel én az állami létében megtámadott hazának megvédése végett hazafiságára hivatkoztam. Megfelelt oly körülmények között, melyek az áldozatkész hazafiságot a kötelesség színvonaláról az erény és érdem magaslatára emelik.» Kossuth elismeréssel említi a magyar nemesség dicső példáját, midőn a nép fölszabadításával önként oly nagy anyagi áldozatot hozott. A történelem is elismeréssel fogja ezt emliteni; — «de —igy folytatja — bizony mondom, nem kevésbbé magasztos volt látni, hogy a magyar nép, mely még csak szét’ sem vehette, az ujdon nyert szabadság gyümölcsének, midőn annak élvezete helyett az ezer veszély által szorongatott haza tőle már’ is vért, életet, vagyoni áldozatot követelt: mennyire felfogta, hogy szabadsága valósággá csak oly szabad hazában válhatik, mely (mint Széchenyi István szerette mondani) «saját tengelye körül foroghat»; —miként nem csüggedt a szenvedések, nélkülözések között, miként nőtt, mint ahogy a pálmafa nő a teher alatt, s minő lelkesedéssel szállt sikra annak a hazának védelmére, mely mostohából édes anyává csak imént leve.» És elmerengve ama körülményben, melyek árpa kort erkölcsi értékben oly magasra emelték, fájdalmasan kiált föl az Ősz hazafi: «Ah! hogy egy ily ügynek, melynél igazságosabb sohasem állott a harczok mezején Isten itélőszéke előtt, ah! hogy egy igy védett ügynek is el kellett bukni! — — ................. Minő szeszélyesen osztja a sors emberi dolgokban kedvezéseit!» És itt, Kossuth előszavában egy részlet következik, mely irodalmi érték tekintetében is a legszebb gyöngyök közzé tartozik, melyeket emberi szerű, valaha alkotott s melyet épen azért egész terjedelmében ide iktatunk. * Harminczhárom éve, hogy átmentem Észak-Amerikába, megköszönni az Egyesült Államok kongresszusának s elnökének, hogy kiszabadítottak Kiutahiából, hol a«Padisah vendégeinek» címe alatt én és társaim az európai diplomáczia foglyai voltunk. Ezutamban történt, hogy meglátogattam Washington György sírját Mount Vernonban. Ájtatos kegyelettel közeledve a szerény kőkoporsóhoz, melyben a nagy ember földi maradványai nyugszanak, tisztelettel függesztem nevére szemeimet, s a gondolat röpke szárnyain elvonultak emlékezetemben sikerdús pályájának esélyei. És a mint így néztem és elmélkedem, úgy tetszett nekem, mintha a koporsó egyik oldalánál felemelkednék szemeim előtt az amerikai gyarmatok mosolygó képe amaz időből, midőn függetlenségükért harczoljanak; s a koporsó másik oldalánál nemzetemnek ezer sebből vérző halvány alakja, melynek fájdalmasan mozgó ajkai a próféta siralmainak szikrázó szavait suttogák: «tekintsetek meg és lássátok, ha vagyon-e olyan bánat, mint az én bánatom.» És szemléletembe összehasonlítás szövődött a két kép felől. Az amerikai gyarmatok sérelmei, melyek miatt fegyvert fojtanak, minő elenyésző csekélységek ama jogsértéshez, amaz eskü- és szerződésszegéshez, ama nemzeti-lét irtó támadáshoz képest, mely minket gyanútlanokat, a béke után sóvárgás álmából élethalál harczra riasztott fel. Az ő csatáik, vitézül küzdve bár, csak csatározások ama nagy küzdelmekhez képest, előőrsi melyeket a mi honvédetek virtanak. Angliát, melylyel az amerikai gyarmatok küzdöttenek, az Atlanti óczeán rengetege választotta el tőlük, melynek négyezer kilométernyi távlatát akkor még nem szállította le egy heti útra a gőzerő; — minket közvetlen közelben ellenség zárolt el minden oldalon, úgy, hogy nemcsak nem szerezhettünk külföldről sem fegyvert, sem hadiszert, s a százados mostoha politikával elsorvasztott hazai műipar sivatag mezején mindent úgyszólván semmiből kellett teremtenünk, de sorainkhoz még csak a rokonszenves részvét buzdító hite sem juthatott el. A tenger rengetege által fedezett amerikaiaknak a tél pihenést hozott s erőpótlásra nyújtott módot; a magyar honvédek egy oly kegyetlen télben, mintegy-egy emberöltő kút alig fordul elő, mindig küzdve s ahhoz még rosszul öltözve, hetekig nem jutottak födél alá Erdélyben, a felföldön pedig, mindig sarkukban a jól felszerelt ellenséggel, hóhegyeken keresztül vájtak maguknak alagutakat az erő összpontosítása felé,, mely a büszke ellenséget kényszeritette, hogy saját erejében megtörve, az oroszok czárjának zsámolyánál kolduljon segítséget.. Úgy, hogy mindent egybevéve, a veszély szele, mely a gyarmatok szemébe fojt, egy enyhe légáramlatnak mondható; mig nekünk egy szélvész dühöngő viharát kellett megfékeznünk — és megfékeztük. És az amerikai gyarmatok igénye a függetlenségre csak egy meg nem született nemzet-embrió igénye volt, a mienk egy ezredév óta élő nemzeté, melynek ősi jogát a függetlenségre, kétoldalú szerződések, királyi eskük hosszú sora s nehéz időkben bebizonyított loyalitás szentelték meg; egy élő nemzeté, melynek nevéhez a keresztény polgáriasodás védbástyájának büszke czimét fűzte a történelem. Ok, amott Amerikában, olyasmit akartak megszerezni, a mivel nem birtak; mi csak azt akartuk megtartani, a mi ,jogos tulajdonunk volt. És mégis, — ilyen a sors szeszélye — az amerikai gyarmatok függetlenségi küzdelmét idegen segítséggel áldotta meg a szerencse, legnagyobb szorultságuk idején; mi reánk idegen erőszak átka zuhant, hogy elüsse ajkainktól a legjobbjaink vérözönének árán kivívott győzelem édes gyümölcsét. És akkor, midőn Washington a felett panaszkodott leveleiben s a kongresszushoz írott jelentéseiben, hogy tisztjei százanként adják be lemondásaikat, hogy az amerikai nép megunta a háborút, s nem nyújt a hadseregnek támogatást, hogy hadserege előtt már alig van más választás, mint vagy az éhhalál vagy a felbomlás és a szétoszlás, s hogy emberfölötti erőködésébe kerül elcsigázott seregében az általános fellázadást nem is annyira megakadályozni, mint inkább csak késleltetni. — és akkor, midőn Amerika helyzete ily kétségbeejtő lejtőre jutott, s ellensége tartományt tartomány után ejtett birtokába. Franklinnak sikerült Parisban Francziaországgal szövetséges szerződést kötni, mellyel a francziák királya, ki még csak alkotmányos király sem volt, kötelezettséget vállalt az amerikai köztársaság iránt, hogy annak szabadságát s teljes kör' hitten függetlenségét minden erejével fel fogja tartani. A mi követeink egyikét — Teleki Lászlót — a franczia köztársaság elnöke még csak el sem akarta fogadni; másikának pedig, Szalay Lászlónak né;