Egyetértés, 1885. május (19. évfolyam, 119-148. szám)

1885-05-01 / 119. szám

1885 TIZENKILENCZEDIK ÉVFOLYAM. 119. SZÁM SZERKESZTŐSÉG: SUPAPEST, IV., KECSKEMÉTI UTCZA 6. 62S. KÉZIRATOKAT NEM KÜLDÜNK VISSZA. CSAK BÉRMENTES LEVELEKET FOGADUNK EL. ELŐFIZETÉSI DU I Vidékre postán v. helyben házhoz hordva. Egy egész évre . . 20 frt | Egy negyedévre . . 5 frt Egy fél évre ... 10 frt | Egy hóra . . 1 főt 80 kr. Külföldre: 3 hóra Németországba 8 frt 30 kr. Franczia-, Olasz-, Orosz- Török-, Görög-, Spanyol­­országokba , Svájcz-, Románia és Szerbiába, valamint amaz országokba, melyek a posta­­szerződéshez tartoznak, negyedévre 9 frt 20 kr. EgySzámára helyben 6 kr., vidéken V kr. ———ál————giwuj.n.­. ii»iiiiiiih ni ■ [UNK] [UNK]nTi­a­r» ■BUDAPEST, PÉNTEK, MÁJUS 1. KIADÓ­HIVATAL: BUDAPEST, IV., KECSKEMÉTI UTCZA 6. SZ. HIRDETÉSEKET ÉS NYILTTÉRBE VALÓ KÖZLEMÉNYEKET FELVESZ A KIADÓHIVATAL. Hirdetéseket fölvesz a külföldön : Bécsben: Főügynöks­égünk: Stemn Moritz hir­detési irodája, I. Wollzpile Nr. 22. Oppelik A., I. Stubcnbasíei Nr. 2. Moss© Rudolf, I. Soilorjit.ättc .Nr. 2. Haasenstein és Vogler, I. Wallüsekgasse 10. Daube G. L. és Társa, I. Wollzcilé Nr. 12. Dukes Miksa, I. Rieipergasse Nr. 12. Schalek Henrik, I. Wallzeíló Nr. 14. Herndl Alajos. I. WoTlzeile Nr: 25. Frankfurtban q/M.: Daube G. L. és Társa. Tárisban: R. Mosse, 40, r. Notre-Dame-d.-Vici. Agence Havas (plaee de la Bourse). az előnyomozás befejezése után a főtárgyalás alapjának előkészítése czélj­ából szükséges a kiderített anyag ös­­­szegezése. Ezt a vádper elveinek megfelelően legjobban lehet a királyi ügyészre bízni. Nehogy azonban ez zaklatásokra vezessen, megadná a terheltnek a jo­got, hogy az ügyészi vádindítvány ellen kifogáso­kat tehessen, mely esetben a vád megengedése fe­lett a másodfokú bíróság határozzon. Andrásso­­vics megegyezőleg az előző felszólalókkal, szintén az osztrák rendszert ajánlja. Friedmann a fakultatív vád­határozat mellett szólal fel, de a terhelt kifogásai felett az elsőfokú hiúság felebbezés kizárásával határozzon. Suhaj szintén az osztrák rendszert ajánlja elfogadásra. Kozma Sándor a jelenlegi eljárást mindenesetre megszün­tetendőnek tartja, és ha el nem fogadtatik az, hogy az ügyészi vádindítvány elegendő legyen a végtárgyalás megtartására, akkor ő is a fakultatív vádhatározat mel­lett nyilatkozik. Ezután a tárgyalás folytatása a jövő ülésre halasztatott. Jön a király. Jön a király, fiával, koronájának örökösé­vel s házának főherczegeivel s jön idegen országok és nemzetek képviselőivel egye­temben. Jön azért, hogy a magyar nemzet nagy munkájában részt vegyen, nagy ünne­pét jelenlétének fényével emelje. Mert az országos kiállítás nemzeti munka s nemzeti ünnep egyúttal. Iparunk és iparkodásunk jele, ipari és közműveltségi életrevalóságunk bizonysága, vagyoni előmenetelünk mértéke, nagy jöven­dőt készítő törekvéseinknek irányzója, nem­zeti ízlésünknek és szokásainknak nemesi­tője, erőteljes haladásunknak tanúsa­gt.4t.ele az a kiállitás, mely most az ország fővá­­­rosának gyönyörű ligetében megnyílik. Ily alkalommal a király nem lehet távol. S nem lesz távol. Közöttünk lesz fényes udvarával, mérhetlen fejedelmi hatalmának és tekintélyének egész dicsőségével. Közöt­tünk lesz azért, hogy a nagy nemzeti válla­lat sikerét emelje és biztosítsa. Üdvözöljük őt, a honfisziv egész mele­gével. Nem első kiállítása ez az országnak s fő­városának. De első, melyen az ország, a maga ipari, termelési és kereskedési képességét le­hetőleg egészben felmutatja. S első, melyen az államot alkotó és fentartó magyar nem­zet a maga egészében, mert királyával s annak családjával együtt jelenik meg, így kellett volna századok óta, igy kellett volna és igy kell lenni mindig. Hogy a hol a nemzeti akarat és erőkifejtés nyilvánul, legyen ott a király is. S ha így lesz, a vég­zet bizonyosságával következik be viszont, hogy a­hol a királyi akarat és hatalom nyil­vánul, ott lesz mindig a nemzet is. A királynak hazajötte ez alkalommal két­szeres örömet és megelégedést szül az or­szágban. Kint a nagy világban borús a láthatár. A világnak két legnagyobb birodalma közt oly háború készül, a­minőről a nagy Napó­leon hadjáratai óta nem beszélnek a króni­kák. Készül a háború a jeges északon és a forró délen, Európában és Ázsiában, száraz­földeken és tengereken oly két hatalom közt,­­melynek­­ alattvalói összesen negyedfélszáz millió lelket számlálnak. Ily háború alatt megreszket minden világrész és azok min­den országa. Ily napokban lett volna oka a magyar királynak, hogy ott maradjon osztrák •császári székvárosában s készüljön elejét venni, ha lehet, a kitörő viharnak, vagy ké­szüljön, ha ez lehetetlen, amaz országok biz­tosságáról gondoskodni, melyeknek sorsa hozzá s melyekhez az ő sorsa van kötve. De a király haza jött a hű magyar nem­zet kebelébe, hogy ennek nagy ünnepén itt lehessen. E nagy elhatározása nemcsak fen­séges hódolat a nemzeti érdekek iránt, ha­nem egyúttal a legbölcsebb és leggyakorla­tibb politika is. Bölcsebb és gyakorlatibb, mint a minőhöz kormányai szoktattak ben­nünket. Mert ez elhatározása még mélyebbé, még bensőbbé, még lángolóbbá teszi a nem­zetnek királyához s királya családjához való ragaszkodását. A jövendőnek emberi elmé­vel be nem látható viszontagságai közt pe­dig e ragaszkodásban van meg egyedül a királyi trónnak fénye és biztossága. A király meg fogja tekinteni a nemzetnek a kiállításra összehordott ipari és vállalati kincseit. Nem csekélyek ezek s bizonyára a király lelke is örülni fog ezek fölött. Hiszen oly nemzet hordta ezeket össze, melynek állami jogai csak két évtized előtt is világ­talan kormányférfiak kezében mélyen alud­tak s mely a maga egész állami erejével és jogaival szabadon még ma sem rendelkezik. A király látni fogja a nagy és nemes erő­feszítés eredményét s egyúttal el fogja gon­dolni, mire lenne s mire lesz képes e nem­zet, ha bölcs fejedelmével egyetértve, kizáró­lag önboldogulásán munkálkodhatik. A nyugati nagy államok hatalmas ipar­termékei nem lesznek itt. De a király látni fogja a déli kisebb államok iparkodásának gyümölcseit e kiállításon. Ott lesz majd kép­viselve, Bosznia, Szerbia, Bulgária szerény mérvű, de figyelemre méltó művű­ termékei­vel. És a király észre fogja venni, hogy a magyar nemzet békés szövetségese s hű szomszédja óhajt lenni a szerb, román, bul­­gár és török fajoknak s ezek államainak. S észreveendi, hogy mi semmitől se irtózunk jobban, mint az ezek ellen netán irányuló hódítási vágytól s hogy mi jobb szeretjük ezeknek szabadságát, mikor az barátságot szül számunkra, mint ezeknek netaláni meg­hódolását, mikor az soha ki nem irtható ellenszenvet borit reánk. A nemzet vágya hozta ide a királyt és saját bölcsesége. A nemzet hűsége fogja itt őt körülvenni és istennek áldása. Budapest, április 30. A főrendiház május hó 1-én d. e. 11 órakor ülést és ezt megelőzőleg általános értekezletet tart. ■ A bűnvádi eljárási tervezet tárgyalására egybehí­vott bizottság ma ülést tartott. Az igazságügym­inisztert betegsége folytán az elnöklésben Perczel Béla a kúria­­ elnöke helyettesítette. Tárgyalás alá vétetett ama kérdés, va­jon kötelező, vagy fakultativ vádhatározat hozassék-e ? Berczelly a kötelező vádhatározat ellen szólal fel. Az ügyészi vádinditvány közöltessék a terhelttel s csak ha az kifogásokat tenne, akkor határozzon az első folyamo­­­dású bíró. Schnierer egyetemi tanár szintén a kötelező vádhatározat ellen szól. A maga részéről az osztrák tör­vényt ajánlja elfogadásra, mely szerint a bíróság csak­­ akkor hoz határozatot, ha a terhelt kifogást tesz az ügyészi vádinditvány ellen, mely esetben a má­sodfokú bíróság határoz, vajjon hely adassék-e­­ a vádnak vagy nem. Csemegi hangsúlyozza, hogy e kérdés a garancziák kérdése. Mindenütt a vádhatározat­nál megkívánják, hogy komoly garancziákat nyújtson. Az ügyész is csak fél, azért szükséges, hogy az ő in­dítványa megbíráltassék a bíróság által. .Ő ugyan azt hiszi, hogy a fakultatív vád alá helyezési rendszer a tervezet szervezetébe beilleszthető és a maga részéről e rendszer elfogadását nem tartaná veszélyesnek, azon­ban a kifogások felett ne a másod-, hanem az elsőfokú bíróság határozzon, ennek határozata ellen pedig jogor­voslatnak ne legyen helye. Németh János feles­legesnek tartja a vádhatározatot, úgy mint a gyors igazságszolgáltatás érdekében­ a vádlott, különösen ajánlja a skót eljárásban elfogadott rendszert. Sárkány a fakultatív vád alá helyezés mellett nyilatkozik, mely úgy a terhelt, mint az állam érdekének legjobban meg­felel. Fabinyi szintén a fakultatív vád alá helyezés mellett szólal fel és a biróság határozatát csak akkor provokálná, ha a terhelt a vádinditvány ellen kifo­gást tett. Ez esetben a kifogások felett a másodfokú bíróság határozzon. Németh Péter kiemeli, hogy Az utolsó a remény. A remény utolsó sugara is elenyészett, melyet szivükben tápláltak a béke barátjai, mióta Gladstone szavai ez angol parlament­ben elhangzottak. A St.­James-kabinet feje volt az eddig is. Nagy-Britanniában, a­kit a békében való feltétlen ragaszkodásban nem múlt felül senki. Egész Anglia a háborút kívánta, sőt sürgette, s valóban, csak a mi­niszterelnök tartott annak esélyeitől. A bé­kepártot hazájában, úgy­szólván, ő maga képviselte. S ebben, legalább a mi nézetünk szerint, túlment már eddig is a megenged­hető határokon. Bármit mondjanak is azok­ a politikusok, kik számításaikon belül nem engednek a nép­szenvedélyeknek, s erkölcsi momentumoknak helyet, hanem mindent a hasznosság és czélszerű­ség szempontjából mérlegelnek, nem tagadhatni, hogy vannak esetek, midőn a nemzet sértett becsülete, az erkölcsi elégtétel, s más ilyen indító okok, elhatározólag kell, hogy hassanak egy-egy nemzet cselekedeteinek irányzásánál. Angliára nézve ez az eset már bekövetkezett volt. Az az eljárás, melyben Anglia az orosz di­plomat­ák és tábornokok részéről az utolsó hetek alatt részesült, valósággal lealázó volt. Magáról a pendzsehi ütközetről kiderült, hogy annak kimagyarázásánál valósággal félre lett vezetve az angol közvélemény Komarov nyilvános hazugságai által, melyeket most utólag ő maga is elcsűrni-csavarni ipar­­­kodik. Gladstone mind­ezekkel a tényekkel szem­ben, úgy szólva az egész angol közvélemény nyomása ellenére megmaradt a béke mellett, s megkísértett mindent, a­mi által azt még meg­menthetné, vagy megmenteni legalább meg­próbálhatná. Ma már ő is a háború pártjához sze­gődött. Az a beszéd, melyet tegnapelőtt tartott, meggyőzhet mindenkit a­felől, hogy a béke fentartásában vetett hitét ő is elvesztette. Talán csak egyetlen­egy eset lenne még, melyben a véres összeütközés elkerültethet­­nék: ha Oroszország egészen megváltoztatná eddigi eljárását. Fájdalom, erre nincsen semmi kilátás. Oroszországban ma erősebb a kato­­nai párt, mint volt két hónap előtt. Az ese­mények bizonyító ereje mellett lépésről­­lépésre mutathatjuk ki az átalakulást, mely Oroszországban a háború javára végbe ment. Maguk a hírlapok is visszhangot adtak en­nek az átalakulásnak, s maguktartásából — kivált miután Oroszországról van szó, hol a lapok hangjára oly nagy befolyása van az államhatalomnak — meg lehetett ítélni az utolsó hetekben, hogy az irányadó körök mily elhatározólag tették lehetetlenné a békére irányzott törekvéseket. Hogy Oroszország részéről ez irányban nincs mit reménylenünk, azt kézzel fogha­tóvá teszi a legújabb esemény is, melynek híre most érkezett. Értjük Maradiaknak meg­szállását az orosz csap­atok által. Ezt nem lehet többé kimagyarázni, a helyzet kény­szerűsége által, mint a­hogy megpróbálták a Pendzseh melletti ütközettel. Itt a márczius 17-iki szerződésnek flagrans megsértéséről van szó, melyet nem nézhet el Anglia, ha azt akarja , hogy némi súlyt helyezze­nek szavára — nem többé az oroszok, hanem a többi nemzetek. A dolog úgy áll, hogy a háború kikerül­­hetetlennek látszik, s már csak az időről van szó. Ma vagy holnap, de a hábom koczkája el lesz vetve. Mindkét félnek szük­sége­ van még az előkészületekre, de ha ezek be vannak végezve, minden órában el lehe­tünk rá készülve, hogy az ágyuk hallgattat­ják el a diplomatákat. ORSZÁGGYŰLÉS: A képviselőimé ülése április hó 30-án. I. A földadókataszter nyilvántartásáról szóló tör­vényjavaslat tárgyalása foglalkoztatta ma a képvi­selőházat. úgy a mérsékelt ellenzék, mint a füg­getlenségi és negy­vennyolczas párt részéről többen szólaltak fel s erős bírálat alá véve a törvényjavas­­latban foglalt intézkedéseket, azt általánosságban sem fogadták el. A vitát Hegedűs Sándor előadó nyitotta meg, ajánlva a törvényjavaslatot. Utána Horánszky Nándor fejtette ki ellenvetéseit, amiket Sza­páry Gyula gróf pénzügyminiszter c­áfolga­to­tt. Majd Helfy Ignácz m­utatta ki azt, hogy a roppant költséggel járó új hivatal szervezése felesleges. Stoll Károly és Hegedűs­­ József pár­tolták a törvényjavaslatot, míg Haviar Dani és Ernuszt Kelemen ellene szóloztak. Hegedűs Sán­dor előadó zárbeszédében hosszasabban polemizált az ellenzéki szónokokkal, mire a többség általános­­ságban elfogadta a törvényjavaslatot. A részleteknél Helfy Ignácz ellenezte az első szakaszt és megjegy­zéseket tett az előadó iménti zárbeszédére. Szapáry Gyula gr. pénzügyminiszter rövid felszólalása után a többség változatlanul elfogadta a szakaszt. A törvényja­vaslat többi részeit észrevétel nélkül fogadták el, mint­hogy az ellenzék egyáltalán nem kívánt módosításokat tenni, mert a törvényjavaslatot lényegében kárhoz­tatja. A napirend előtt benyújtották a vízjogról szóló törvényjavaslatot, melyeknek tárgyalását a jövő csü­törtöki ülés napirendjére tűzték ki. A ház a jövő keddig nem tart ülést. A keddi ülésben a határ­őrvidéki házközösség megszüntetéséről szóló törvény­­javaslatot­ tárgyalják. II. Elnök: Péchy Tamás, Jegyzők: Rakovszky István, Zsilinszky Mihály, Hoitsy Pál. A kormány részéről jelen vannak: Tisza Kálmán mi­niszterelnök, Szapáry Gyula gr., Széchenyi Pál gróf, Bedekovich Kálmán. Az elnök: Bemutatja Moson megye közönségének fel­iratát, melyben a községi illető­ség ügyét szabályozó tör­vény alkotását kéri. Mosonmegye közönségének feliraát, melyben az 1883. I. t. sz. 6. §-ának oly módosítását kéri, hogy a tanítói képezdét végzett egyének is a köz­ségi, illetőleg közjegyzői szigorlatra legyenek bocsátha­tók. — Zemplénmegye közönségének feliratát, melyben az abaujtornamegyei gazdasági egylet az iránti kérvényét pártolja, hogy a kassai gazdasági tanintézet gazdasági­­ akadémiává alakíttassák. Zemplénmegye közönségének felterjesztését, melyben Baranya megyének a közigazga­tási reformra vonatkozó feliratát pártolja. Zemplénmegye közönségének felterjesztését, melyben Brassómegyének a katonaság szükségleteinek előállításánál a hazai iparo­soknak nyújtandó előny biztosítása iránti feliratát pár­tolja. —■ Kolozsvár szab. kir. városának Hegedűs Sán­dor képviselő által beadott kérvényét, melyben az állami közigazgatás közvetítése érdekében tett kiadásainak meg­térítése ügyében kérvényez. Mindeme feliratok kiadatnak a kérvényi bizottságnak. Bárday Sándor előadó: Benyújtja a vízjogi törvény­­javaslat tárgyalására kiküldött bizottságnak az e törvény­­javaslatra vonatkozó jelentését. A jövő csütörtökön tartandó ülés napirendjére tü­­zetik. Földváry Mikóa : Bemutatja a számvizsgáló bizott­­­ság j­e­lentését a képviselőháznak 1884. évi október else­jétől ugyanazon év deczember 31-ig vezetett számadások átvizsgálásáról. Annak idején napirendre tűzetik. A lánczhídvám leszállításáról szóló törvényjavaslatot a ház harmadszori felolvasásban is elfogadja. Következik a földadókatasz­ter nyilván­tartásáról szóló törvényjavaslat tárgya­lása. Az első szónok Hegedűs Sándor előadó. Részletesen ismerteti a törvényjavaslatot, s az abban foglalt intézkedéseket. Az 1875. évi VII. t.-cz. értelmé­ben a kataszteri munkálatok megindulván, azok m­ost befejezésükhöz közelednek; az uj kataszter pedig életbe léptettetvén, gondoskodni kell a nyilvántartásról. A tör­vényjavaslat a­nélkül, hogy változtatná a kezelő közege­ket, az­­ ellenőrzésre új közegeket kíván alkalmazni, még­pedig olyformán, hogy egyfelől nyilvántartási biztosokat, és irattári tisztek­et alkalmaz; biztosokat számszerűn­ 106-ot, pénzügyi titkári és fogalmazói ranggal apra czél­­ból, hogy ezek közvetlenül ellenőrizzék a községeket a kataszternek kezelése tekintetében, sőt ezek hatáskörét kiterjeszti nemcsak az összes egyenes adók kezelésénél az ellenőrzés szempontjából arra, a­mivel az adófelü­gye­­­­lők megbízzák, hanem a vízszabályozási pótlékoknak és j­­árulékoknak ellenőrzésére is. Az előadó ismerte az új szervezetet, s felsorolja azo­kat a szempontokat, melyeknél fogva e szervezet szük­séges. Arra a kérdésre: váljon a törvényjavaslatban kon­­templált szervezet megfelel-e az igényeknek és szükség van-e arra ? a legczélszerűbben s legrövidebben úgy felelhet m­eg, ha egyfelől felhívja a ház figyelmét arra, hoogy a régi kataszter mennyi bajjal járt,­­annak mennyi hátrányra volt úgy az adó­technika, mint ,a pénzügyi, de még a magánhitelviszonyok, sőt az adózási igazgatás szempontjából is, a­mennyiben elhanyagolva lévén a nyilvántartás, a kataszter a tényleges állapotnak m­eg nem felelvén, igazságtalan adókivetések történtek; más­felől meg ezzel az a hátrány is járt, hogy oly egyéne­ken követeltetett az­­ adó, a­k­ik annak­ m­egfizetésére már képtelenek. S minthogy az újabb törvények, nevezetesen az 1883. 44. tv sz. intézkedése folytán ama az adózókra nézve mindenesetre helyes és kétségkívül jogosult in­tézkedés­­ történt, hogy 5 éven túl ki nem vetett adó elévül, igen természetes dolog, hogy pénzügyi szempont­ból is indokolva van az, hogy az állandó nyilvántartásról kellőleg gondoskodva legyen. (Helyeslés jobbfelől.) És minthogy a praxis teljesen bebizonyította, hogy az ed­digi közegek mind eme munkálat teljesítésére nem elég­ségesek és nem eléggé alkalmazhatók, — napi tehetség hiányában,, hanem másfelé való számos foglaltságuk miatt, — maga e tény bizonyítja, hogy csakugyan újabb közegek szervezéséről kell gondoskodni. Ama létszám, melyet a pénzügyminiszter alkalmazni kíván, nem nagy. Ha más­felől arra fordítjuk figyelmünket, hogy 1875. óta tisztán a kataszternek keresztülvitelére fordított az ország 20,673,000 fitot, belátjuk, hogy mekkora érték­­ellenőrzéséről van itt szó. Mert ha nem akarjuk, hogy ez a nagy költség átalában veszendőbe menjen, ak­kor első­sorban a nyilvántartásról a legnagyobb szigor­ral gondoskodnunk kell, s épen azért azt hiszem­­­,hogy az a költség, melybe ezen közegek szervezése kerül s mely egész általánosságban 340,000 frtra van­­ téve, úgy a hatáskör, mint a feladat fontosságánál fogva tulságo­s­­nak nem mondható. Magukra a költségekre nézve csak azt jegyzi meg, hogy a pénzügyminiszter mint indoklásában is kifejti, ez alkalommal csak átalányt kér, mert a­­ folyó évre megtalálja a fedezetet amaz előirányzatban, mely a­ ka­­taszteri kiadások czimén 1.600,p00 frttal van a költség­­­­vetésben megszavazva, 1886-ra pedig átalányban fogja KOSSUTH LAJOS ELŐSZAVA „Xratai“-nak népies kiadásához.­­ Nincs a történelemben példa rá, hogy a magyar nép oly mélyen vésett volnal be valakit a szivébe, mint azt Kossuth Lajossal tévé. Mátyást a nép ma is emlegeti s a nagy király emléke a nép­ dalaiban, közmondásaiban, hagyományaiban, regéiben ma is él. De az inkább a csodálat és hódolat érzete, a­mi az emlékezetet élteti; a nagyság iránti adó, melyet a világverő király azzal érdemelt ki, hogy országa] nagygyá, hatalmát rettegetté­ tévé és hála az­­ igaz­­ságszeretetért, melylyel a király a népet a nagyok elnyomása ellen oltalmába vévé. Nem az a benső, tiszta, bizodalmas szeretet az, mely a magyar népet Kossuth Lajoshoz főzi, s mely a gyermek érzületéhez atyja iránt oly hasonló, a mennyire hasonló egyik érzés a másikhoz csak lehet. De más népek történetében is hiába kutatnánk példáért, mely teljesen megfelelne annak az érzület­beli viszonynak, mely Kossuth és a magyar nép között a szabadságharcáig kifejlett s azóta a közbe­jött események és viszontagságok daczára is legföl­jebb annyiban változott, hogy még kegyeletesebbé, még hogy úgy mondjuk, belterjesebbé vált. Nincs itt most az ideje e csodálatos viszony okait tüzetesen fejtegetnünk, beérhetjük azzal a magyará­zattal, a­melyet Kossuth erről elmélkedve maga ad, midőn ama viszony okának a czél és akarat, a gon­dolat és érzelem egységét jelöli meg, mely egység­ben az ő szive a népével összeforrott. Legföljebb hozzátehetjük az egész való kimondá­sának kedvéért, hogy Kossuthban volt szív és lélek megérteni nemzetét, átérezni­ annak érzelmeit és volt 'képe­sség' és bátorság azoknak, a kellő időben oly kifejezést adni, hogy abban minden igaz magyar embernek a saját érzelmeire és gondolataira lehetett rá­ismerni. No meg aztán Kossuthtól tudta meg az a magyar ember igazán, hogy azok az érzelmek mily nemesek, azok a gondolatok mennyire magasztosak. Bármi példátlan is az a ragaszkodás, mel­lyel a magyar nép egykori vezéréhez viseltetik, nincsen benne még sem semmi csodálatos, ha Kossuth egyé­niségét tekintjük. Ez az egyéniség mindent megma­gyaráz s az önmagában csodálatosnak is, megadja a természetesség, az önként érthetőség jellegét. Hogy mennyire tudatával van Kossuth ennek a viszonynak, minő hálásan gondol reá, az­­ Iratári­nak több helyén olvasható. Teleki Lászlóhoz írott egyik levelében, szemrehányásképen, csak a tényt konstatálva említi, hogy londoni tartózkodása alatt az arra járt magyar főrendűek közül egy sem ér­demesítő arra, hogy meglátogassa; a középosztá­­lyuak közül néhány, a nép fia valamennyi. És tény, hogy bármennyire megváltozott a ma­gyar társadalom magasabb osztályainak vagy egy részöknek érzülete az iránt, kit egykor a néppel együtt ők is istenítettek, — a magyar nép, az nem ingott meg szeretetében vezére iránt, sőt még me­legebben zárta szivébe. S ott is fog az maradni a magyar nép szivében, az idők fogyatkozásáig és nem lesz kitúrva, nem lesz más által helyettesítve soha. Ez ellen hiába való minden hatalmi ágas­kodás. Helfy Ignácz tehát hazafias és elismerésre méltó dolgot cselekedett, midőn Kossuth «Iratai»-nak egy oly összeállítására vállalkozott, mely e kolosszális munkát a népnek, a tulajdonképi értelemben vett népnek is megközelíthetőbbé teszi. Nekünk ugyan magunknak is van tudomásunk egy olyan szegény toronyőrről és egy juhászról, — másnak lehet tu­domása más hasonló sorsuakról, — kik Kossuth «Iratari­nak három vastag kötetét nem találták drá­gának még saját szegényes viszonyaik között sem, hanem siettek azt megszerezni, noha pénzbeli ös­­­szes keresetük alig haladta meg az előfizetési árt. De ez csak kivételes eset s legföljebb illusztráczió­­jául szolgálhat annak a határtalan szeretetnek, mely a nép gyermekeiben él a nagy hontalan iránt. A nép nagy zöme mindenesetre csak az által juthat e mű birtokába, ha az úgy terjedelemre, mint alakra, mindenek fölött pedig árára nézve a szegényebb osztályok anyagi tehetségéhez mértebb kiadásban, je­lenik meg. A Helfy által szerkesztett népies kiadás első füzete megjelent s már ebből is tájékozást szerezhetünk, hogy a nehéz föladat szerencsés kezekbe van letéve. Kossuthból «kivonatot­» csinálni mindig és minden­kinek a leghálátlanabb föladatok közzé tartozik. Szobrot senki sem csonkíthat passzióval. S a Kossuth ragyogó irályán bármi változtatás csak torzítás, szo­ros logikája mellett egy önmagában jelentéktelennek látszó­ részlet is szükséges lánczszem lehet, mely az egység miatt el nem hagyható. Helfy, ki az «Iratokat» sajtó alá rendezte, nagyon jól tudta azt s óvakodott Kossuthot «extrahálni.» A népies kiadásban is meghagyta mind azokat a részeket, melyek Kossuth tollából származnak s az ő géniuszának szülöttei, csak az okmányokban és levelezésekben engedett meg magának olyan rövidí­téseket, a­minek a terjedelem redukcziója érdekében okvetlenül szükségesnek mutatkoztak. Így vált lehetővé eszközölni azt, hogy a körül­belül egy­harmadára összevont kiadásban is az egész Kossuthot fogja megkapni a közönség, az ő páratlan irályában, kedélymelegével, lelki fenségében. A népies kiadást Kossuth egy gyönyörű előszóval látta el, melyben megemlékezik a közte és a ma­gyar nép között fönnálló ama viszonyról, melyet röviden jellemezni mi is megkísértettünk. A száműzött köszönetét fejezi ki Helfynek, hogy nagy neki a magyar néppel újra közvetlen összeköttetésbe jutni alkalmat nyitott; azzal a néppel, a melynél nép sohasem felelt meg önkéntesebben, áldozatké­szebben, lelkesültebben a belé helyezett bizalomnak, melylyel én az állami létében megtámadott hazának megvédése végett hazafiságára hivatkoztam. Megfe­lelt oly körülmények között, melyek az áldozatkész hazafiságot a kötelesség színvonaláról az erény és érdem magaslatára emelik.» Kossuth­­ elismeréssel említi a magyar nemesség dicső példáját, midőn a nép fölszabadításával ön­ként oly nagy­­ anyagi áldozatot hozott. A történe­lem is elismeréssel fogja ezt emliteni; — «de —­­igy folytatja — bizony mondom, nem kevésbbé ma­gasztos volt látni, hogy a­ magyar nép, mely még csak szét’ sem vehette, az ujdon nyert szabadság gyümölcsének, midőn annak élvezete helyett az ezer veszély által szorongatott haza tőle már’ is vért, éle­tet, vagyoni áldozatot követelt: mennyire felfogta, hogy szabadsága valósággá csak oly szabad hazá­ban válhatik, mely (mint Széchenyi István szerette mondani) «saját tengelye körül foroghat»; —­mi­ként nem csüggedt a szenvedések, nélkülözések kö­zött, miként nőtt, mint­ a­hogy a pálmafa nő a te­her alatt, s minő lelkesedéssel szállt sikra annak a hazának védelmére, mely mostohából édes anyává csak imént leve.» És elmerengve ama körülményben, melyek árpa kort erkölcsi értékben oly magasra emelték, fájdal­masan kiált föl az Ősz hazafi: «Ah! hogy egy ily ügynek, melynél igazságosabb sohasem állott a harczok mezején Isten itélőszéke előtt, ah! hogy egy igy védett ügynek is el kellett bukni! — — ................. Minő szeszélyesen osztja a sors emberi dolgokban kedvezéseit!» És itt, Kossuth előszavában egy részlet követke­zik, mely irodalmi érték tekintetében is a legszebb gyöngyök közzé tartozik, melyeket emberi szerű­, valaha alkotott s melyet épen azért egész ter­jedelmében ide iktatunk. * Harminczhárom éve, hogy átmentem Észak-Ame­­rikába, megköszönni az Egyesült­ Államok kongresszu­sának s elnökének, hogy kiszabadítottak Kiutahiá­­ból, hol a­­«Padisah vendégeinek» cí­me alatt én és társaim az európai diplomáczia foglyai voltunk. Ezutamban történt, hogy meglátogattam Washington György sírját Mount­ Vernonban. Ájtatos kegyelettel közeledve a szerény kőkopor­sóhoz, melyben a nagy ember földi maradványai nyugszanak, tisztelettel függesztem nevére szemei­met, s a gondolat röpke szárnyain elvonultak emlé­kezetemben sikerdús pályájának esélyei. És a mint így néztem és elm­élkedem, úgy tet­szett nekem, mintha a koporsó egyik oldalánál fel­emelkednék szemeim előtt az amerikai gyarmatok mosolygó képe amaz időből, midőn függetlenségü­kért harczoljanak; s a koporsó másik oldalánál nemzetemnek ezer sebből vérző halvány alakja, melynek fájdalmasan mozgó ajkai a próféta siral­mainak szikrázó szavait suttogák: «tekintsetek meg és lássátok, ha vagyon-e olyan bánat, mint az én bánatom.» És szemléletembe összehasonlítás szövődött a két kép felől. Az amerikai gyarmatok sérelmei, melyek miatt fegyvert fojtanak, minő elenyésző csekélységek ama jogsértéshez, amaz eskü- és szerződésszegéshez, ama nemzeti-lét irtó támadáshoz képest, mely minket gyanútlanokat, a béke után sóvárgás álmából élet­halál harczra riasztott fel. Az ő csatáik, vitézül küzdve bár, csak csatározások ama nagy küzdelmekhez képest, előőrsi me­lyeket a mi honvédetek virtanak. Angliát, melylyel az amerikai gyarmatok küzdöt­­­­tenek, az Atlanti óczeán rengetege választotta el tőlük, melynek négyezer kilométernyi távlatát akkor még nem szállította le egy heti útra a gőzerő; — minket közvetlen közelben ellenség zárolt el minden oldalon, úgy, hogy nemcsak nem szerezhettünk kül­földről sem fegyvert, sem hadiszert, s a százados mostoha politikával elsorvasztott hazai műipar si­vatag mezején­ mindent úgyszólván semmiből kellett terem­tenünk, de sorainkhoz még csak a rokonszen­ves részvét buzdító hite sem juthatott el. A tenger rengetege által fedezett amerikaiaknak a tél pihenést hozott s erőpótlásra nyújtott módot; a magyar honvédek egy oly­­ kegyetlen télben, min­­tegy-egy emberöltő kút alig fordul elő, mindig k­üzdve s ahhoz még rosszul öltözve, hetekig nem jutottak födél alá Erdélyben, a felföldön pedig, mindig sar­kukban a jól felszerelt ellenséggel, hóhegyeken ke­resztül vájtak maguknak alagutakat az erő össz­pontosítása felé,, mely a büszke ellenséget kénysze­­ritette, hogy saját erejében megtörve, az oroszok czárjának zsámolyánál kolduljon segítséget.. Úgy, hogy mindent egybevéve, a veszély szele, mely a gyarmatok szemébe fojt, egy enyhe légáram­latnak mondható; mig nekünk egy szélvész dühöngő viharát kellett megfékeznünk —­ és megfékeztük. És az amerikai gyarmatok igénye a független­ségre csak egy meg nem született nemzet-embrió igénye volt, a mienk egy ezredév óta élő nemzeté, melynek ősi jogát a függetlenségre, két­oldalú szer­ződések, királyi eskük hosszú sora s nehéz időkben bebizonyított loyalitás szentelték meg; egy élő­ nem­zeté, melynek nevéhez a keresztény polgáriasodás védbástyájának büszke czimét fűzte a történelem. Ok, amott Amerikában, olyasmit akartak meg­szerezni, a mivel nem birtak; mi csak azt akartuk megtartani, a mi ,jogos tulajdonunk volt. És mégis, — ilyen a sors szeszélye — az ame­rikai gyarmatok függetlenségi küzdelmét idegen se­gítséggel áldotta meg a szerencse, legnagyobb szorultságuk idején; mi reánk idegen erőszak átka zuhant, hogy elüsse ajkainktól a legjobb­jaink vérözönének árán kivívott győzelem édes gyü­mölcsét. És akkor, midőn Washington a felett panaszko­dott leveleiben s a kongresszushoz írott jelentései­ben, hogy tisztjei százanként adják be lemondásai­kat, hogy az amerikai nép megunta a háborút, s nem nyújt a hadseregnek támogatást, hogy hadse­rege előtt már alig van más választás, mint vagy az­ éhhalál vagy a felbomlás és a szétoszlás, s hogy emberfölötti erőködésébe kerül elcsigázott seregében az általános fellázadást nem is annyira megakadá­lyozni, mint inkább csak késleltetni. — és akkor, midőn Amerika helyzete ily kétségbeejtő lejtőre ju­tott, s ellensége tartományt tartomány után ejtett birtokába. Franklinnak sikerült Parisban Franczia­­országgal szövetséges szerződést kötni, mel­lyel a francziák királya, ki még csak alkotmányos király sem volt, kötelezettséget vállalt az amerikai köztár­saság iránt, hogy annak szabadságát s teljes kör­­' hitten függetlenségét minden erejével fel fogja tar­­­­tani. A mi követeink egyikét — Teleki Lászlót — a franczia köztársaság elnöke még csak el sem akarta fogadni; másikának pedig, Szalay Lászlónak né;

Next