Egyetértés, 1919. május-december (1. évfolyam, 1-199. szám)
1919-12-04 / 180. szám
Tiszta szívből!... A magyar embert az jellemzi, hogy ha jót tesz, benső, igazi meggyőződéséből nem vár érte még köszönetet sem. Ezt látjuk mi napról-napra, ahogy a jó em- berek adományaikkal fölkeresik az Egyetértés szerkesztőségét a nyomorgó családok részére. Bejön egy öreg, tisztes bácsi. Meg sem mondja a nevét, kivesz 20 koronát Szántai Bálint, a szerencsétlen, magával jótehetetlen csizmadiamester fölsegítésére. És dehogy várná a meghatódás szinte önkéntelenül is kitörő megnyilatkozását : — Tiszta szívből cselekedtem — mondja és azzal már jobb napokat is kíván. A tiszta szívek! Ennek nevezhetjük igazán a debreczeni közönséget. Itt van például — hadd adjuk át neki a szót — Éliás Ferenc. Ezt írja az Egyetértés szerkesztőjének: „Érzem, tudom, hogy milyen fájdalmas a nélkülözés. Magam is mai lária betegségből lettem két éve elbocsájtva és még ma is sok más betegségben sínylődök, de érzem emberi kötelességemet és a kevésből is adok annak egy kicsit, akinek semmije sincs.“ Vagy itt vannak a debreceni üzletvezetőségi irodakezelők és kezelőnők, akik három nyomorgó család részére gyűjtöttek. Leveszszük a kalapunkat valamennyiök előtt s csak ennyit mondunk : tiszta szivek . .* A nyomorgó családok részére az Egyetértés szerkesztőségéhez az alábbi újabb adományok érkeztek: Iványi Jánosné (Darabos utca 43. sz. pincelakás) részére: Dr. Kardos Samu ügyvéd . 20 K M. M................................... 20 K Szántai Bálint csizmadiamester (Apafi u. 16. pincelakás) részére: M. M....................................20 K Özv. Molnár Gyidáné és árvái részére (Nyugati u. 50.) Üzletvezetőségi irodakezelők és kezelőnők . . . 90 K 83 f Tordai Gálomé és nyomorgó családja részére (Vörösmarty u. 18.) Üzletvezetőségi irodakezelők és kezelőnők . 100 K 83 f Menyhárt Gálomé és árvái részére (Kut utca 140. szám.). Üzletvezetőségi irodakezelők és kezelőnők . 128 K 19 f A Royal-söntésben levő asztaltársaság ... 60 K 8 f A polgári fiúiskola tanárkara ................... 65 K — f Szoboszlay János hentes 50 K — f Taskovics Mariska és Iduska....................... 2U K — f Éliás Ferenc................ 20 K — f N. N.............................. 10 K - f Keserű Sándor .... 10 K — f Az újabb adományokat is rendeltetési helyükre juttatjuk. Hupprecht bajor herceg köztársasági elnökjelölt. Lyonból jelentik nov. 29 iki kelettel. Berlini hírek szerint a katholikus párt Rupprecht bajor koronaherceget jelöli a köztársasági párt elnöki tisztére. Ehhez a Viitorul a román kormány félhivatalosa a következő megjegyzést fűzi: Egy mai távirat jelenti Rupprecht bajor hercegnek német köztársasági elnökké való jelölését. Rindenburg jelöltsége után egy német koronaherceg, aki a frontokon volt vezér, élénken jellemzi II. Vilmos szellemének életrelelését. EGYETERTES 1919 decemb 4 Handler Gyula az ügyészség fogházában. Az Egyetértés tudósítójától. Handler Gyula volt kormánybiztos, később egészségügyi politikai megbízott ügyében tegnap a rendőrség annyira jutott a nyomozással, hogy Handler Gyulát már átada az államügyészségnek. Tegnap délelőtt zárt kocsin szállították el a rendőrség épületéből a volt kormánybiztost az ügyész ,ség fogházába. Az ügyészség beutalta az ügyészségi fogházba, ahonnan Handler legfeljebb ügyés nek teljes letárgyalása után sza-badulhat, minthogy a kommunista bűnpörökben szabadlábra helyezés nincs is megengedve. A rendőrség nyomozása Handler Gyula ügyében arra is kiterjed, hogy mennyiben vétkes Handler a debreczeni katonai raktárak milliós értékének elfecserélésében. A háború alatt Debreczenben különböző raktárakat állítottak fel, amelyekben legalább 150 millió korona értékű katonai felszerelési tárgy volt felhalmozva, fehérneműektől kezdve egyenruházati cikkekig. Ez az óriási anyag rövid három hónap alatt eltűnt, illetve illegitim után szétosztásra került. Boldog, boldogtalan kapott a katonai anyagraktárból, a tisztek teljes felszerelést követeltek és kaptak is, de főleg nagyon sok ruházati cikket, cipőt, sőt még kalucsnit is kiosztottak az egyes munkásszakszervezeteknek és testületeknek. Most derült ki, hogy ez törvénytelen eljárás volt, mert a hadügyminiszter, ki a raktárak felett rendelkezett, ezt nem engedte meg. A vizsgálat fogja kideríteni, hogy mennyiben vétkes ezekben a dolgokban Handler Gyula, ki kihallgatása során azt hangoztatta, hogy a mindenfelől megnyilvánuló terrorisztikus követeléseknek nem tudott ellentállni. Ugyancsak szó van a volt Nemzeti Tanács által kivetett adókról. Az októberi forradalom utáni hónapokban tehetősebb polgárokra, kereskedőkre egyenesen kivetett a Nemzeti Tanács 500—10.000 koronáig terjedő adót, illetve felhívta, hogy ennyi meg ennyi öszszeget záros határidőn belül fizessen meg az illető, mert különben vagyona és testi épségéért nem állnak jót. Erről az eljárásról tudott Handler, sőt január hóban ő írta alá az „adókivető“ levélkéket. Ebből származik részint ellene a zsarolás vádja. Handler általában nyugodtan viselkedik és mindig csak azt hangoztatja, hogy legfőbb vágyát éri el azzal, hogy bíróság előtt tisztázhatja magát. Felismerték az országúton talált holttestet. ♦ Egy lókupec tragikus halála. — Az Egyetértés tudósítójától. — Hírt adtunk már arról, hogy a vámospércsi országúton a halápi korcsmával szemben, vasárnap egy férfi holttestet találtak, mely félig le volt vetkeztetve. A holttestet beszállították a közkórház halottasházába, hol Simon Sándor Debreczenben, Wisselényi utca 10. szám alatt lakó lókereskedő fia a holttestben felismerte az édesapját. Simon Sándor még pénteken eltávozott hazulról és azóta nem tért vissza. Hozzátartozói már aggódva érdeklődtek holléte iránt, mikor a rendőrség felhívására megnézték kint a közkórház halottas házában a holttestet és így a rendőrség megállapíthatta annak kilétét. Elek Ferenc rendőrtisztviselő végezte a rendőrségen a titokzatosnak látszó ügyben a nyomozást. A nyomozás során azonban megállapítást nyert, hogy bűntényről nem lehet szó, bár Simon Sándor igen tragikus körülmények között lelte halálát. Az 59 éves ember szívbajban szenvedett. Pénteken reggel ment el hazulról azzal, hogy üzleti ügyeiben jár el. Hogy aztán mit csinált, merre járt, az nincs kiderítve. Rács Sándór halápi lakos, ki neki személyes ismerőse, látta a halápi korcsmával szemben az árok parton ülni. Odaszólt neki: — Adj Isten bátyám! Simon Sándor nem fogadta a köszönést, lehorgasztott fejjel bóbiskolt az árok szélén. Rácz Sándor nem gondolt semmi rosszra, tovább ment. Később Antal Bálint gazdálkodó ment arra, ez is látta, hogy egy ember van az árok szélén. Azt gondolta, hogy alszik az illető és tovább ment Minden valószínűség szerint Simon Sándort szívszélhüdés ölte meg. Halála előtt elmezavar tünetei kezdtek rajta mutatkozni, innen van az, hogy legjobb ismerőseit nem ismerte meg. Egy darabig bolyongott a Halápon, aztán leült az árok szélére és ott érte el a szívszélhüdés. A kihallgatott tanuk mind megerősítették azt, hogy bűncselekmény esete nem forog fent, legfeljebb abban a tekintetben, hogy a halott embert eddig még ismeretlen tettesek levetkőztették. Azon személyek, kik hamis híreket terjesztenek, az érvényben levő rendeletek értelmében szigorúan megbüntettetnek. H a Kecskeméti PETHES LÁSZLÓ BÉLA „ARANY- ANGYAL“ gyógyszertárában kapható, Debreczen. Piaci- és Sient-Anna^utca samk* Saját készítményű RÓZSA- érésnek és serja szappanok üdévé teszik az arcbőrt. Elsülyedt a Ferenc József. — Az Egyetértés tudósítójától. Egy trieszti távirat arról ad hírt, hogy a cattarói öbölben a vihar elpusztította a „Ferenc József“ régi cirkálót. A hajón levő francia tengerészek megmenekültek. A négyezer tonnás régi osztrák hadihajó testvérhajója volt az „Erzsébet császárné“ nevű hajónak, amelyet 1914. év novemberében Csingteuban saját legénysége pusztított el, hogy ne kerüljön a japánok kezébe. II Huszár-kinányil megkezdik a béketárgyalásokkat. — Az Egyetértés tudósítójától.A Viitorul, a román kormány félhivatalosa november 27-iki számában az uj magyar kormányról ezt írja: „Clerk jegyzéket intézett az uj magyar kormányhoz a legfőbb tanács nevében, amely szerint az entente elismeri a Huszár-kormányt és kész vele tárgyalni, míg a nemzetgyűlés megalakul és megválasztja kebeléből az új kormányt. Úgy látszik, hogy a Huszárkormánynak el kell rendelni a választásokat s ugyanakkor meg kell kezdeni az ententével a béketárgyalásokat.* URÁNIA. Csütörtökön, december 4-én : W. Psilander főszereplésével* IGAZI FÉRFI. Dráma 3 felvonásban. PRÓBAHÁZASSÁG. Vígjáték 4 felvonásban. Főszereplő: Mi a May. Előadások 6 és 8 órakor. ......................... APOLLO. Csütörtökön, december 4-én : SE KI, SE BE. Bohózat 4 felvonásban. Szereplők: Bobby Bicker betörő Gyárfás Dezső. Tom Bánáson— Z. Molnár L. Bella, a felesége — Csatar Janka. Selina néni — — Haraszthy H. Brown —-----— Vándory G. a felesége--------Somogyi N. Bob—-------------Uray Dezső. Előadások 6 és 8 órakor, inairu i in miniin iini mm Arany-Bika Mozi Varieté. Csütörtökön, december 4-én : Fehér családi műsor. Szirekerülnek: Új tréfák, magánszámok, táncok és Földes Imrének, a kiváló írónak „A láthatatlan ember“ című pompás komédiája. — Fellépnek Major Lanci, Donáth Piroska, Katona Iván, Kramper Léna, Szilágyi Juci, Booking Irén, Móric Laci és Kun Sándor. A varieté kellemesen fűtve ven, Előadás kezdete fél 1 órekor