Egyetértés, 1919. május-december (1. évfolyam, 1-199. szám)

1919-09-11 / 108. szám

PEBRECZEN,1919 I. ÉVFOLYAM. 108. SZÁM CSÜTÖRTÖK, SZEPTEMBER 11. Félévre . . 75­— K Egész évre.150'— K Előfizetési év helyben és vidéken: EGYES SZÁM ÁRA 50 FILLÉR. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Egy hónapra 12-50 K Negyedévre 37-50 K Kapható az összes dohánytőzsdékben,­­ utcai árusítóknál. :: Ferencz József-ut 26., I. em. (passage) :: a városi bérházban. :: II szocialisták nem kmelhet­­nek 3—4 miniszteri tárcát A budapesti ,Reggeli Hírek* Írja : WA nemzetközi szocialisták há­rom-négy, esetleg több miniszteri tárcát követelnek egy csomó ál­lamtitkársággal együtt, pedig a statisztika azt­­mutatja, hogy az ipari szakszervezetek taglétszáma 1908-ban 102,000 volt és ez a szám 1919-ben a bolseviki ura­lom alatt emelkedett 300,000-re. Az ipari segédmunkások és elő­­munkások száma 1910-ben 622,000 volt, ami az összlakosság 3­4 szá­zalékának felel meg. Hol van te­hát az a híres nagytöbbség, amely a kabinet harmadát, sőt felét le akarja magának foglalni? A vasutasok és bányamunká­sok száma, akik a bolsevizmus főtámaszai voltak, 1914-ben 309.000 főre rúgott, vagyis alig egy százalékát tette az ország lakosságának és ez a szám a há­borús szaporulattal együtt sem becsülhető többre 2,5 százaléknál. Az önálló birtokosok száma 5.388.000 volt a legutóbbi nép­­számlálás alkalmá­ul s ugyanak­kor 440.000-ren voltak az önálló iparotok, akik között elenyészően csekély azoknak a száma, akik a szervezett internacionáléhoz szá­míthatók. Mi jogon követeli akkor az ipari munkásság az államhatalomnak harmadát, tőt felét." Franchet d’Esperay Belgrádban. Begrád, szept. 10. Franchet d’Esperay tábornok, a szövetsé­gesek keleti hadseregének parancs­noka Belgrádba érkezett. Láto­gatásának céljáról a hivatalos körök nem adnak felvilágosítást. (Dácia.) Németország nem aspirál Ausztriára. A német kormány az entente­­hez kiadott­­ válaszjegyzékében, amely a német alkotmány 61. szakasza szerint Ausztriával való viszonnyal foglalkozik, megemlé­kezik arról, hogy a versaillesi német delegáció rámutatott arra, hogy a németeknek egyálta­lán nincs szándékukban Ausztriát Németország­hoz csatolni. Németország azonban azt sem vállalhatja magára, hogy Ausztria népeinek esetleges óhajával szem­beszálljon, ha az a német hazá­hoz kíván csatlakozni, mert ezt a népek önrendelkezési joga ré­szükre biztosítja. Az osztrák nemzetgyűlés elfogadta a békeszerződést, az osztrák kormány, mielőtt e területrészt birtokába venné, fel fogja kérni a magyar kormányt, nyilatkozzék, milyen álláspontot foglal el Nyu­­gatmagyarország kérdésében. E nyilatkozatot a két kormány kon­ferenciája fogja követni, amely valószínűleg az antant bevoná­sával fog megegyezni afelől, mi történjék ebben a kérdésben. Bécs, szeptember 10. A német­osztrák nemzetgyűlés ma hosszabb vita után elfogadta a főbizottság részéről indítványozott határozati javaslatot, amely szerint Német- Ausztria önrendelkezési jogának a békeszerződéssel való megsér­tése elleni tiltakozása mellett megbízzák Renner dr. államkan­cellárt a békeszerződés aláírásá­val. A tiltakozást egyhangúlag az aláírásával való megbízást 97 szóval 23 ellenében fogadták el. Hazamennek az oroszok Németországból. Bécs, szept. 10. Berlinből je­lentik. Tegnapelőtt az első na­gyobb orosz fogolytransport el­indult Oroszországba. Koltsak ad­mirális küldöttei minden eszközt fölhasználtak, hogy rábeszéljék a foglyokat a Koltsak hadseregébe való belépésre. (Dácia.) A montenegróiak harcza a szerbek ellen. Róma, szeptember 10. Anti­­vár­ból jelentik, hogy a monte­negróiak nemzeti mozgalma je­lentékeny megerősítést kapott a volt királyi ház számos híveinek megérkezése által.­­ A szerbek elleni véres harcosát elkeseredés­sel folytatják, úgy, hogy a szer­beknek az egész vonalon vissza kell vonulniok. (Dácia.) Rendcsinálás Sziléziában. Bécs, szept 10. Breslauból jelentik, hogy a francia megszálló csapatok azokkal a munkásokkal szemben, akik a sziléziai szén­bányákban való utóbbi sztrájk érdekében agitáltak, nagyon eré­lyesen léptek föl. Több embert letartóztattak. A bányakerület fran­cia parancsnoka proklamációt adott ki a munkásokhoz, amely­ben közli, hogy a szövetséges hadsereg újabb sztrájk kitörése esetén a sztrájkolók ellen fog fel­lépni. (Dácia.) Gordon tábornok Bukarestbe utazott Arad, szept. 10. Gordon tá­bornok tegnap Budapestről Buka­restbe utazott, ahol tanácskozni fog a miniszterelnökkel. (Dácia.) I­ cselek nincsenek mu­rin az osztrai Heil, Prága, szeptember 10. A Pravo Lidu írja, hogy Csehország nincs megelégedve az osztrák békeszer­ződéssel. Az volna a kívánatos, hogy Csehszlovákia ne írja alá a békeszerződést. A parlament több­ségének is ez a kívánsága. A Ceske Slovo kormánykörök­ből azt az információt szerezte, hogy a csehszlovák békedelegáció azt az utasítást kapta, hogy a békeszerződést írja alá, egyúttal azonban a békedelegáció ki fogja fejezni elégedetlenségét a béke­­konferencia előtt a tescheni kér­dés igazságtalan megoldása miatt. Bécs, szeptember 10. Renner osztrák kancellár a Neue Freie Presse képviselője előtt kijelen­tette, hogy a békeszerződés felté­telei nagyon igazságtalanok és Ausztriára nézve igen kedvezőt­lenek. Ausztria kénytelen a béke­szerződést aláírni, mert az ország teljesen ki van szolgáltatva a szövetséges nagyhatalmak szeszé­lyeinek. Ha a legcsekélyebb remény volna arra, hogy Német-Ausztria a szövetségesek támogatása nél­kül élhetne és nem halna éhen, a békeszerződést semmiesetre sem írná alá. A jelenlegi viszonyok közt azonban kénytelen aláírni. (Dácia.) Kivonat a 21. és 25. számú rendeletből (helyesbítve). 1. Vétkesnek tekintetnek mindazon egyének, akik bár nem rossz szándék­kal a nyilvános helyiségekben, vonatok­ban, az utcákon stb. bármiképen közölni, híresztelni, megbeszélni fogják az akár igaz, akár képzelt híreket vagy vélemé­nyeket, amelyek a harci tevékenységet érintik; továbbá, amelyek a helyzetre és a csoportok áthelyezésére, vagy a kato­nai hatóságok rendelkezéseire, vagy bár­minemű, a román hadsereget érintő ügyekre vonatkoznak. 2. Ezen vétkezések a katonai bírák által első és utolsó fokban fognak tár­gyaltatni és egy évig terjedő bezárásra és 2000 lei pénzbüntetésre elítéltetni; amikor a fenti vétkek kémkedési és áru­lási szándékkal történtek, a háború esetén érvényes büntető törvényekben előírt bün­tetések fognak végrehajtatni. i Gyógyszertárak éjjeli szolgálata. Az alábbi gyógyszertárak teljesítenek éjszakai ügyeleti szolgálatot: Csütörtök: Kígyó, Ferenc József­­út 33. sz. Arany-Angyal, Ferenc József­­út 50. sz. Reménység,’ Csapó-utca 18. sz. Magyar korona,’ Péterfia utca 10. sz. Nádor, Szent-Anna-utca 66.

Next