Egyetértés, 1920. szeptember-december (2. évfolyam, 199-299. szám)

1920-09-17 / 212. szám

« SZÍNHÁZ A Csokonai-színház műsora: Péntek: Falu rossza népszínmű 3 felvonásban. Szombat: Sylvia kapitány dráma 3 felvonásban. 200,000 koronás adomány Blaha Lujzának. Budapest, szeptember 16. Egy new-yorki gyáros, Keszler Gyula, aki nagy falintrop, értesülvén ar­ról, hogy Blaha Lujza szűkös körülmények között él, üdvözlő sorok kíséretében 200,000 koro­nát küldött neki ajándékképen. Ugyanezen filantróp Kiss József­nek, a nagybeteg költőnek 100,600 korona adományt küldött. Kik béreltek ? A Csokonai­­színházban már megkezdődött a bérletek kiváltása. A régi bérlők sietnek is biztosítani helyeiket. Mindjárt az első nap a követke­zők váltottak bérletet: dr. Nagy Sándorné, Zivuska Ferenc, Rázsó Kálmán, Hódy Béla, Balogh Ist­ván, Gyarmathy Miklós, Horváth András, dr. Sztankai Aba, Gyar­mathy István, dr.J­utkray, Kovács Gábor, Tóth Béláné, Sass Béláné, Bosznai Dezső, dr. Bruckner Ernő, Paner Lajosné, dr. Fényes Jenő, dr. Fényes Endre, Márki Ferenc. Remélhetőleg ez az érdeklődés csak fokozódni fog, aminthogy ezt a színház a mai viszonyok között meg is érdemli. A bérletek kiváltása már javában folyik a Csokonai szín­ház előcsarnokában. Az igazgató­ság mély tisztelettel kéri a bérlő­közönséget, hogy törzsbérleteiket mielőbb váltsák ki, nehogy össze­ütközésbe kerüljenek a tavalyi bérlőkkel, kiknek helyet természe­tesen szintén fentartatnak. A bér­letes előadások rövidesen meg­kezdődnek. A Falu rossza, Tóth Edé­nek ez a gyönyörű népszínműve, elsőrendű szereposztással és tel­jes egészében kerül ma, pénteken este szinte a Csokonai színház­ban. Petrik József főrendező ugyanis fölvette a Cserebogár Jós­kával való rendkívül kedves jele­netet is, amelyet pedig rendsze­rint ki szoktak hagyni. E rendkí­vül sikeresnek ígérkező előadás iránt nagy az érdeklődés. Cinabár Mr., amerikai cow­boy tör­ténet az Urániában. Jegyelővétel. Nick Winter első kalandja : Csavar­­szorítóban, detektívtörténet 5 felvonás­ban. Star-film. A főszerepekben: Nick Winter a detektív, Gaál Annie, Borda Juci és dr.­­Torday Ottó. Remek foto­­gráfia. Kitűnő rendezés. Bemutatja az Apollo. Jegyelővétel. Palásthy Irén regénye. Palásthy Irén egy fiatal kis­pesti színésznő volt. Ebben az évben tűnt föl a Városi Színházban az Ezüst sirályban. Palásthy Irén a nyáron beszéltetett magáról, ami­kor föltűnt Pesten egy Hans Bartsch nevű amerikai színigaz­­ gató. Ez a dollároktól duzzadt zsebű direktor előbb szerződtetni akarta Amerikába a kis­pesti szubrettet, majd mikor ez nem ment, megkérte a kezét. Aztán tovább is ment egy lépéssel és elvette feleségül. Mindjárt utána el is akarta vinni Amerikába. Pa­­lásthy Irén azonban csak Bécsig kísérte el, ott faképnél hagyta. Visszatért a Városi Színházhoz. Erre a nagy színházi szenzáci el­pihent. Most következett el megint egy újabb fejezete. Mint Buda­pestről jelentik, Bartsch­­titokban visszatért Pestre, újra kapacitálta nejét, már mint Palásthy Irént, hogy kövesse. És Palásthy Irén minden bejelentés nélkül el is tűnt mister Bartseh-shal. Aligha jön vissza, azert ez már ebben a regényben nem lenne­­ ér­dekes. A fehérfogú álarc IV., a befejező rész, bűnügyi történet 8 felvonásban. Bemutatja az Arany­ Bika mezi. Jegy­­elővétel. A hét főben, 7 különálló monumen- t tális filmattrakció, olasz film, a fősze­repben Franceska Berteni, hétfőn az első főbűn „A szemérmetlenség“ az Apollóban. Szenzációs tartalom­mal jelenik meg ma a Debreceni Hét, Színházi Újság . ■ írta, pénteken, délelőtt " ♦♦ már megjelenik a ** Színházi figaró csodaszép, uj száma Bánhidy József gyönyörű fényképével, — meglepetést keltő tartalommal és szin­­** házi intimitásokká­.­­*-» Kapható trafikokban, utcán, Színházi figaró szalonjá­ban (ref. püspöki palota). ■ immmiMM EO­YETÉH TÉS 1920 szeptember 17 A Szolnoki Máv­ ilyen állásfoglalása igen vegyes érzelmeket váltott ki a deb­­reczeni sportemberekből, a szolnoki sport­felfogást illetőleg. Szolnok idecsatolását örömmel fogadták a debreczeni egyesü­­letek. Erős ellenfél, akinek a részvétele csak emelné a bajnokság értékét. Cso­dálatos, hogy Szolnokom nem így gon­dolkoznak, hanem egy gyönge alosztály értéktelen győzelmei után egy döntő küzdelemmel akarják esetleg a bajnok­ságot megnnyerni (?). Az szinte hihetet­len, hogy a tíz éve működő Szolnoki Már­ ne tudott volna a 38.000 lakosú Szolnokon olyan érdeklődést megnyerni, mely végig kisérjen egy mindvégig iz­­galmas és értékes bajnoki küzdelmet. Szolnok eljárását általában kölcsönfent del­i­nek tartják Debreczenben, mely méltó a legnagyobb mértékű elítélésre. A bíró megsértéséért öt hónapi ianítás. A fegyelmi­ bizottság Sátorit, a DIAC hátvédjét, a DIaTK-DIAC mér­kőzésből kifolyólag a brró salves meg­sértéséért öt hónapra a játéktól eltiltotta. Birkózóverseny. A sportközönség­­nek vasárnap délután épp oly szórakoz­tató, mint ame­ly izgalmas sportesemény­­ben lesz része. Ekkor mérik ugyanis erejiket össze Debreczen legjobb bir­kózói a DTK nagyerdei sporttelepén. Máig 35-nél több nevezés érkezett be. A verseny legkimagaslóbb eseménye mindenesetre a Somorjai (DEAC) és Paulovich (DTE) mérkőzése. A nagy­számú nevezésekre való tekintettel az előmérkőzések vasárnap d. e. 10 órai kezdettel, a döntőmérkőzések pedig d. u. fél 3 órai kezdettel lesznek megtartva. Kedvezőtlen idő esetén a verseny a DTE Péterfia­ u. 76. sz. a. tornacsarno­kában lesz. Meghívó: A D. T. S. C. e hó 25-én reggelig tartó villamos vi­lágítással nagyszabású jótékony­­célű táncmulatságot rendez az Arany Bika dísztermében. Kezdete pontban 8 órakor. Belépti-i­y vi­galmi­ adóval együtt 20 korona, szintén hívja föl a tánckedvelő ifjúságot tisztelettel a rendezőség. n Szilal­­m. ibr riszt m 3 bju­bia». — Az Egyetértés tudósit és átél. — Érdekes fordulat állott be a Kelet­­magyarországi kerület bajnokságában. Ismeretes, hogy a vidéki kerületi elő­adók értekezlete alkalmával Szolnokot a Keletmagyarországi kerülethez csatolták. A bajnoki mérkőzések terminusainak kisorsolása alkalmával meg is jelent Bosnyák István, a Szolnoki Máv­ intézője, tudomásul vette a sorsolást és az ellen semmi kifogást nem emelt. Kedden azon­ban egy átirat érkezett Szolnokról, a­melyben az egyesület vezetősége kifejti, hogy a vidéki egyesületek fogadásával járó költségeket sem bírja és kéri szá­mára új alosztály létesítését és a sor­solás megváltoztatását. Erre a kerület táviratilag kérte be Debreczenbe a Szol­noki Máv. képviselőjét, aki tegnap este meg is jelent az intéző­bizottság előtt és megerősítette az átiratban foglaltakat. A kerület telefonon fordult az MLSz-hez, ahonnan Tibor Lajos, a vidéki bizottság elnöke azt a választ adta, hogy Szolnok kérelme nem teljesíthető, amennyiben Szolnok a kerületet bojkottálni akarja. Az intéző­bizottság döntés végett fel­terjesztette az ügyet az MLSz-hez s igy a DTE—Szolnoki Máv. mérkőzés való­színűleg elmarad. Apróhirdetések az Egyet­értés részére felvétetnek. AJÁNLAT |g) | Ó-borok sétai, vámospércsi 20—22— 24, K literenként. Egymalom­ utca 8. sz. 3628 Gummibélyegzők gyorsan és pon­tosan készülnek a Debreczeni Első Bé­­lyegzőgyár és könyvnyomdában, Piac­­utca 81. szám. 3405 Hizlalok felibe sertést 1-től 5 dara­big. Köntöskert, Bezerédi-ut 9. sz. 3613 KIRISLK­ Bonnu Böhm-vendéglőben, Árpád-tér 10. szám alatt fizetés és teljes ellátás­sal azonnal felvétetik. 3626 JíFérfiszabósághoz egy nagy, egy kis munkás és egy tanuló felvétetik. Stoier M. Cz. Széchenyi-u. 1/b. 3827 Egy intelligens német kisasszonyt keresek egy 7 éves kis­fiú mellé, zon­gorázni tudó előnyben. Piac­ utca 77, 11. em. keresztépület, 7. szám. 3619 Bútorozott szobát keres fiatal házas­pár konyhahasználattal. Cs» a kiadó­hivatalba«. 3621 Kifutó, esetleg tanuló magas fizetés­sel felvétetik. Rótt posztóüzlet, Piac­ u. 77. sz. 3630 Sárga­ viaszt bármily mennyiség­ben napi áron vesz Grósz Nagy Fe­renc Aranyegyszarvu gyógyszertára (színház mellett). 3423 Mustot veszek, hordót kölcsönzök. Értekezések délután, Poreszlay-út 10. Telefon 273. 3529 Keresek csinosan bútorozott külön­­bejáratú szobát a főutcán vagy ennek közelében. Ciné a kiadóban. 3611 Tuskófa bevagonírozáshoz munkások jó keresettel felvétetnek állandó hosz­­szabb munkára. Hangya-fatelep, Margit­­fürdő mellett. 3615 15,000 korona kölcsönt keresek rövid időre. Fedezetül egy zongorát adok. — Ajánlatokat „Zongora“ jeligére a kiadóba kérek. 3609 g)l «lapA» \­&\ Szőlő, gyömölcsös szőlőfölddel el­adó 6500 négyszögméter, ára 15 ezer korona. Vass, Homok­ utca 57. 3625 Perzsa szőnyeg eladó. Cím a ki­adóhivatalban. 3624 Tiz mázsa kézzel szedett fatalma eladó. Gróf Vécsey­ u. 27. 3629 Eladó Csapókert háta mögött 300 kvadrát jó termő szőlő. Értekezni lehet Lorántfi­ utca k­. sz., hátul az udvar­ban. 3623 Harmónium, keveset használt 5 aktivos, amerikai rendszerű, eladó. Máv. Colónia, I. épület. 3620 Alig használt sötétkék férfi öltöny középtermetre, egy valódi alaska-róka mederű muff eladó. Simonyi-ut 36/a. 3622 Borsaitok­­ szőrozuzók, tsngszi-sterzselék, ekék, vettgépek, gazdasági szikerek, azon­­♦♦♦+ nal beszerezhetők a **** DEBRECZENI MEZŐGAZDASÁSI gépbgAr r.-tArsaságnál. [VYÍMELft: mixel, BÉLI-SOR 19.) Ugyanott kerékrár-megszoritások hi­degen sajtoló ráffelhúzógépen né­hány perc alatt eszközölhetők. ♦+ Folelii­ssarksszti: Dr. SZATAI FRANOO Kiadj*: Bakraczaa tz. kir. virst Ai­­ Traifr Ml nfermáta K­ályhiz kerü­tt Ni.* ■ytmáa-váliaidfc Tankönyvek az összes elemi- és középiskolák számára, mindenféle iskolai* és rajzszerek nagy választék­ban kaphatók lebzsezen sz. kir. váro s és a Tiszántúli református Egyházkerület tulajdonát képező „MÉLIUSZ“ könyvkereskedés, zenemű-, papir-, és irószerkereskedésb­en. BEBRECZEN, Ferinc József-ut (Piac-utca) 26. siA­­ .......ttaszan*... ! és a ffestateli­vel. egyreszker.

Next