Egyetértés - esti kiadás, 1920. szeptember-december (1. évfolyam, 1-85. szám)

1920-11-26 / 72. szám

Balázs Árpád nóta-­estélye. + Zsúfolt nézőtér tapsolt teg­nap a Vígszínházban Balázs Árpádnak, a kiváló dalköltő­nek két teljes órán keresztül, szakadatlanul. Balázs Árpád az ő csodás nótatermésének , legszebb nótáit, mint pom­pázó virágokat teregette a közönség elé és még tán a levegő is megváltozott, amint megtelt a szebbnél-szebb ma­gyar dalok ritmusaival. Igen előkelő nagy közön­ség hallgatta végig Balázs Árpádot. Társadalmi életünk sok jelese jelent meg az es­télyen. Balázs hegedűn, Kiss Béla zenekarának precíz kí­sérete mellett és énekszóval interpretálta saját szerzemé­nyeinek legjavát vagy 20—22 szebbnél-szebb magyar nótát. Mindnek nagy hatása volt, de hogyha a sikerben van foko­zat, akkor legjobban tetszett „Levelet hozott a posta“, „Csak még egyszer tudnék hazamenni“ és az „Amerre a Szamos kanyarog“, vala­mint a „Rozmaringos kert­ben járok“ kezdetű nótái. Szerenád­ja pedig frenetikus hatást váltott ki és azt bizo­nyítja, hogy a magyar mu­zsikában is van csodás finom­ság. Az előadás végén a kö­zönség egyszerűen nem akart hazamenni úgy, hogy Balázs Árpádnak ráadást és ismétlést kellett adnia. Balázs Árpád, ki jelenleg a budapesti rendőrségnél taná­csos, a debreczeni rendőrség­től szép fehér csokrot kapott, mit Fáber Kálmán rendőr­parancsnok nyújtott át neki a nyílt színen, szalagos koszo­rúval lepte meg a Kékek Klubja és a Szilágyságiak, lévén Balázs Árpád is szi­lágyságig vesztek, hogy az anyós a menyének a holmiját lehányja a padlásról. Pomázi Andrásné ekkor rá­kiáltott az anyósára: -Meg­álljon, mert felgyújtom a házát!“ és már indult is a padlásra. Az öreg­asszony azonban megragadta és lerántotta őt a létráról, hogy fel ne mehessen a padlásra. A fiatal asszony ekkor dühében felkapott egy hatalmas fadorongot és egy csapást mért anyósa fejére, ki rögtön összeesett. S azután még tovább ütötte a földön fetrengő asszonyt, ki össze­tett kézzel rimánkodott: „Mari, ne bánts, az Isten áldjon meg, én már úgy is meghalok.“ De a vadállatias asszony nem ismert könyörületet és még néhány hatalmas ütést mért rá. Azután a már hörgő, haldokló asszonyt becipelte az istállóba, hogy úgy tűnjék fel, mintha a ló rúgta volna agyon. A ló azonban jobb szivű volt, mint az asszony és nem rúgta meg a borzasztóan összevert holttestet, csak ijed­ten toporzékolt a helyén. A gyilkos asszony rémtette nap­világra került. Rögtönítélő bí­róság statáriális uton fogja­­ felelősségre vonni. 3 rp. Bálái egy guriga cérna miatt Rejtelmes gyilkosság híre tartja lázas izgalomban a kiskunfélegyházi tanyák népét. November 8-án történt özv. Pomázi Károlyné tanyáján, hogy Pomázi Andrásné össze­szólalkozott anyósával, Po­mázi Károlynéval. Az össze­­szólalkozás egy guriga cérna miatt történt, melyet Pomázi Andrásnénak a kis­fia kivett a nagymama ládájából. Ezen a csekélységen annyira össze­ eső TTET&H T&S 1920 november 26. Elkészült a szolnoki híd Karácsonykor adják át a forgalomnak. A szolnoki Tisza-híd, ame­lyet a román ágyutű­z rob­bantott fel, amikor a vörösök nagymennyiségű lőport he­lyeztek el a hídon, csaknem teljesen elkészült. A jobbparti Tisza-hídfő megszilárdítása után mintegy 30 méter, 40 ezer kilogramm súlyú középső rész összeállítása következett. A hidat az építés vezetősége már beillesztette a hídtestbe és már csak a szilárd meg­erősítés hiányzik. Az építés vezetősége karácsonyra akarja átadni a hidat a vasúti for­galomnak. ­­SZ-VÉSZ, ami 11 koronába ki­ lop, mert meggyilkolták a feleségét — Az Egyetértés tudósítójától. — A debreczeni rendőrség a napokban letartóztatta Vetési János rovott múltú zsebtol­vajt, kire most egymásután derülnek ki a különböző tur­pisságok. Kiderült a többek között, hogy Vetési „bűvé­szedés“ is foglalkozik. Legutóbb a Meteor mozi pincéjében levő vendéglőben bűvészkedett. Egy gazdálkodó embernek mutogatta, hogy mit tud ő csinálni egy ezüst koronással. Hol a saját, hol a gazdálkodó füléből, orrából, mellényéből, cs­izmájából vette elő titokzatos hókusz-pók úszók közepette. Mikor a gazdálkodó távozni akart, akkor vette észre, hogy zsebéből ezer­kétszáz korona hiányzik. Fel­jelentést tett rögtön a rend­őrségen. Vetési beismerte ezt a bű­nét is, de így védekezett : — Mióta szegény felesége­met meggyilkolták, azóta olyan szerencsétlen vagyok. Vetésinek a feleségét tavaly a pesti Mária Valéria barak­­ban levő szükséglakásban tény­leg meggyilkolták ismeretlen tettesek, de persze ez nem lehet mentség a lopásokra. Letartóztatták. II kuruzslás áldozata. Majdnem életébe került a szappanos kovász. Tegnapelőtt vérmérgezés tü­neteivel szállították be a köz­­kórházba Árva Gyula 16 éves fiatalembert, ki Nagy István Péter fia-dülő 15. sz. alatti gazdálkodónál szolgált. A fiú állandóan eszméletlen állapot­ban volt, az orvosok csak rögtöni operációval tudták megmenteni az életnek. A nyakán volt egy hatalmas daganat, ebből származott a vérmérgezés. A fiú tegnap valamennyire magához tért, ekkor a rend­őrség részéről Holczer tiszt­viselő kihallgatta. A fiú el­mondta, hogy pár nappal ezelőtt az istállóban nyakára esett egy gerenda, ettől tá­madt a daganat. Be akart jönni a kórházba, de nem engedték. A tanyán elkezdték kuruzsolni, a daganatra szap­panos kovászt tettek, ettől kapta a vérmérgezést. A rendőrség a végzetes kuruzslás dolgában megindí­totta a vizsgálatot. tt R­ácz Jlda balesete. Sajnálatos baleset érte a táncos-szubrettet, Rácz Adát. Szerda este a Csokonai szín­házban épen a „Debreczenbe kéne menni“ című operett tánc-duettjét próbálta R. Ná­­dasi Istvánnal, amikor egy táncforduló alkalmával meg­bicsaklott a művésznő lába és bokában kificamodott. A bal­eset következtében nagy pá­nik támadt a művészek közt és ájultan vitték le a szín­padról. A művésznőt lakásán dr. Czakó Zsigm­ond nyújtotta első­segélyben. A színházi direk­ció lapunk zártakor még nem döntött, hogy mi lesz és ki fogja eljátszani a csütörtök este bemutatandó Debreczenbe kéne menni című operettet, melyben a művésznő Lotte-t játszotta volna. A népszerű szub­­rett balesetéből kifolyólag vá­rosszerte nagy részvét nyil­vánult. Állapota súlyos s ke­zelő orvosa szerint néhány napig nem lépett fel. ♦ * * Mint értesülünk, Rácz Ada szerepét Somfár Stefi vette át, aki már tanulta ezt. A mai premiere megtartásának ilyen­formán már nincs semmi akadálya. A Debreczenbe kéne menni a nagy érdeklődésre való tekintettel, egyfolytában hatszor kerül színre. Felmentett bírók. A Bírák Testületének fegyelmi bizott­sága tegnap este tárgyalta a a football bírák fegyelmi ügyeit, amelyek mind felmentő ítélet­tel végződtek. Felmentette Sze­­gedyt és ezzel rehabilitálta a fiatal bírói kar egyik legtalen­­tumosabb tagját. Ugyancsak felmentéssel végződött Zemp­léni Gusztáv, Urbanovics Miksa és Vadkerty Endre fe­gyelmi ügye is. A Vidék sportja. Jelentős és nagyértékű munkát végez a magyar sport érdekében Hadházy Dezső testnevelés­ügyi előadó. Sorra járta a kör­nyékbeli helységeket és min­denütt ismertetve a sport nagy fontosságát, megszervezte a sportfejlesztő bizottságokat. Ma már a sportnak helyet kell találni a legeldugottabb helységben is, mert Csonka- Magyarország újjáépítésének egyik legfontosabb tényezője lett a sport és így kétszere­sen értékes Hadházy munkája.

Next