Egyetértés - esti kiadás, 1920. szeptember-december (1. évfolyam, 1-85. szám)
1920-09-22 / 17. szám
A Csokonai-színház műsora: Kedd : Csikós népsz. 3 felv. Szerda: millió bohózat 5 felv. Csütörtök: Cigány grófné operett 3 felv. (Bemutató.) Holnap, szerdán este a Millió című kitűnő francia bohózat kerül színre, a Csokonai színházban. Erre az előadásra minden tisztviselő, aki igazolványát a pénztárnál felmutatja, féláru jegyet kap. Világítást kér délelőttre a színház. A Csokonai színházban délelőtt tarthatja csak próbáit a színtársulat. A mai villamos-áram korlátozás mellett azonban délelőtt villamosvilágítást nem adnak, így a színtársulat a legnehezebb helyzetbe került, mert délelőtt a színpadon nem tud dolgozni. Délután pedig próbálni nem lehet, mert ez úgy kimeríti a színészeket, hogy közvetlen utána előadáson résztvenni, játszani nem tudnak. Ezért Kardoss Géza igazgató beadvánnyal fordul a városi tanácshoz, hogy a színtársulat munkáját a legmérsékeltebb áramfogyasztás engedélyezésével tegye lehetővé. A Cigány grófné gyönyörű melódiáival, rengeteg derűs ötletével van már tele a Csokonai színház. Páratlan ambícióval készül erre a slágeroperettére az egész énekes személyzet, hiszen mindenki nagyszerű szerepet talál benne. Egyetlen olyan operette sincs, amelyben annyi érdekes táncszám lenne, mint a Cigány grófnéban s megtoldják ezt egy szenzációs ballet-számmal, amilyet még nem látott a debreczeni közönség. Tekintettel arra, hogy a darab maga is szerfölött tartalmas s az egyes ének- és táncszámok ismételtetésére eleve lehet számítani annyira frappáns, mindenkit magával ragadó hatásúak : a Cigány grófné előadásai este hét órakor kezdődnek. A csütörtöki bemutatóra jegyeket már előre lehet váltani s azok iránt nagy az érdeklődés. Tankönyvek az összes iskolák számára, a legújabb kiadásokban kaphatók, mindenféle iskolai szerek, rajztömbök, körzők, vonalzók, füzetek, íratollak és iró- és rajzszerek a legolcsóbb napt árban szerezhetők be Debreczen sz. kir. város és a Tiszántúli ref. Egyházkor. tulajdonát képező „MÉLIUSZ“ könyvkereskedés zenemű-, papír-és irószerkereskedésében DEBRECZEN, Ferencz József-út (Piac-n.) 26. sz. EO YETEJATES Keseslet lagaslágból,lezoltatt tűzoltó. Önmentő gyakorlatból végzetes baleset. Hat gyermekes családapa a szerencsétlenül járt tűzoltó. — Az „Egyetértés“ tudósítójától. — Súlyos és igen sajnálatos szerencsétlenség történt tegnap délután a Csapó utcai tűzoltó-laktanyában: gyakorlatozás közben egy tűzoltó két emelet magasságból lezuhant és összezúzta magát. A szerencsétlenség előzményei és részletei a következők: Tegnap délután egy kisebb sanitárs-osztag jelent meg a tűzoltó-laktanyában, hol bemutatták nekiek a mentés és első segélynyújtás különböző módjait. A tűzoltó legénység amúgy is mindennap gyakorlatozik és tegnap, arra való tekintettel, hogy a sanitársosztag kint volt, még nagyobbszabású gyakorlatot tartottak a tűzoltók, hogy az emberek mindent lássanak, a tűzvész közben való mentést is. Többek között az volt a feladat, hogy egy három emeletes házban felül tűz üt ki és meg kell menteni a bentrekedt embereket és a mentés után a fent dolgozó tűzoltók maguk is bajba jutnak, úgy hogy magukat kell menteniük. A gyakorlat kezdetben nagyon szépen ment a tűzoltó laktanya udvarán levő magas őrtornyon. Még gyermekeket is vittek fel és eresztettek le. Nem történt semmi baj. Biró Károly és Berényi Ferenc tűzoltók voltak beosztva a gyakorlat utolsó részéhez. De Böjti Lajos csővezető, első osztályú tűzoltó merő ambícióból és buzgóságból szintén felment az őrtoronyba, hogy az önmentést két kihúzott kötélén, melyet úgy csinálnak, hogy a fent levő tűzoltó két fent megrögzített kötelet dob le és mentőövvel hozzá csatolja magát és úgy ereszkedik le. Böjti Lajos tűzoltó felcsatolta a mentőövet, de feledékenységből, vagy túlzott merészségből nem mint előírva van három csatra, hanem csak egy csatra kapcsolta be az övét és kilendítette magát a 3 emelet magasságból. Mikor két emelet magasságába ért, a mentőöv szíja elszakadt és lezuhant és eszméletlenül terült el a földön. Eltört a jobb lába, alkarja és súlyosan megsérült a vállán. Bajtársai rögtön elsősegélyben részesítették, súlyos sebét bekötözték és beszállították a közkórházba. Állapota igen súlyos, úgy, hogy a rendőrség nem is tudta kihallgatni. Dr. Boncsik Tibor ügyeletes rendőrkapitány megkísérelte kihallgatását, de nem tudott a súlyosan sérült ember választ adni. A helyszínen mindjárt megejtették a vizsgálatot, hogy mi okozhatta a súlyos balesetet. Megállapítást nyert az a körülmény, hogy Böjti nem kapcsolta be a mentőövet, mint az előírás utasítása szól, három csattra. A szerencsétlenül járt tűzoltó hat gyermek atyja. Havi 625 korona fizetése volt eddig is, amiből csak tengették életüket. Még ha felépül is szolgálatképtelenné válik. A jószívű emberek segíthetnék nagy családját adományaikkal, amiket elfogad és rendeltetési helyére eljuttat az Egyetértés szerkesztősége is. Fekete kávé mint petróleum — Az Egyetértés tudósítójától. — Az utóbbi időben egyesek olyan petróleumot hoztak Debreczenbe forgalomba, mi egyáltalán nem égett a lámpában. Több feljelentés érkezett a rendőrségre, mely megállapította a nyomozás során, hogy a petróleummal manipuláltak, literes üvegekben árulják 40 koronáért a hamisított petróleumot. Az üveget azonban cikóriából készült fekete kávé oldattal töltik meg és a tetejére töltenek egy kevéske petróleumot. Ilyen formán egy liter petróleumból 150 liter petróleumot hamisítottak. A hamisítás gyanúja miatt egy embert már őrizetbe vett a rendőrség. Ez tagadja tettét. A szálak Budapestre vezetnek. A nyomozás folyik. Legrosszabb MKEIÉrt újjáalakítják KÖLCSNE nyakkendőtermében, Rákóczi utca 23-ik szám. Csonka-Magyarország — nem ország! Egész-Magyarország — mennyország ! frank frén», megyeim mellett 1920 szeptember 22. A siketnéma-intézet megnyitása. A vallás- és közoktatásügyi minisztérium távirati uton hívta fel az intézet igazgatóját, hogy az intézet kötelékébe felvett 102 siketnéma kiskorút hívja be s az intézetet nyissa meg. Az intézet működésének megkezdését eddig az késleltette, hogy az intézet forgótőkéje elfogyott s a növendékek 100-as létszáma mellett a fenntartás több százezer koronára emelkedett költségét, a Siketnémákat gyámolító Egyesület, mint fenntartó testület, előteremteni nem tudta. A költségek részben való fedezésére a vallás- és közoktatásügyi minisztérium 90.000 korona ellátmányt folyósított s a gyámolitó egyesület feladatává tette, hogy a még hiányzó összeget társadalmi uton, a közönség szivének, cselekvő támogatásának megnyerése által juttassa az intézet birtokába. Az egyesület igazgató tanácsa már foglalkozott is azzal a kérdéssel, hogy az intézet zavartalan működését mily módon biztosítsa. A siketnémák számára gyűjtőnap tartását határozta el s ennek sikere, rendezése érdekében a két törvényhatóság főispánjának s a két legnagyobb keresztyén egyház főpapjának támogatását kéri ki. A vallás- és közoktatásügyi minisztérium rendeletével elintézést nyert az az akció is, mely illetéktelen egyének hamis információja alapján indult meg s meg akarta fosztani a szerencsétlen siketnéma gyermekeket, a „természet árváit“ saját otthonuktól. Legtöbben olvassák, tehát a legnagyobb sikerrel veheti igénybe az EGYETÉRTÉS apróhirdetéseit. Miért? — Mert kivételes kedvezményként egyszeri díjszabásért egymásután az „Egyetértés“ esti kiadásában és az „Egyetértés“ reggeli számában, tehát naponta kétszer jelenik meg! Apróhirdetések és mindennemű hirdetések feladhatók az „Egyetértés“ részére a kiadóhivatalban: Ferencz József ut 26. sz., I. em., a „Színházi Figaró“ szalonjában (ref. bérpalota) és a „Méliusz“ könyvkereskedésben.