Egyetértés, 1921. szeptember-december (3. évfolyam, 196-297. szám)

1921-09-01 / 196. szám

4 A kisajátítási törvény reví­ziójáért. A kisajátítási törvény ma már harminc évet megha­ladó jogalkotás s igy rendellke­­zései idejét múlták, avultak s a mai viszonyoknak meg nem fe­lelnek. Most Debreczen város törvényhatósága megokolt, rész­letes felterjesztésben kéri a ki­sajátítási törvény módosítását s felterjesztésében rámutat mind­ama részletekre, amelyeknek figyelembe vételét szükségesnek tartja. Csomagforgalom Jugoszláviá­val. A posta és távirda igazgató­ság értesülésünk szerint szeptem­ber 1-vel megnyitja a csomag­forgalmat Jugoszláviával, to­vábbá ezen állam közvetítése írt­ján Bulgáriával és Görögország­gal. (MTI.) Panaszkodnak a villamos lár­mája ellen. A Csapó-utcai la­kosok­ a tanácshoz panaszos be­adványt adtak be, amelyben el­panaszolják, hogy a villamos kocsik a Csapó-utcai kanyaru­­lónál, amint a kerekek a for­dulónál erősen súrolják a síne­ket, szinte fülsikító sikoltás­­szerű zajt okoznak. A városi tanács közölte a Debreczeni Helyi Vasút igazgatóságával a panaszt s kérte az igazgatósá­got, hogy amennyiben lehetsé­ges a bajon segítsen Az igazga­tóság válaszában azt írta, hogy a bajon sajnálatára nem segít­het s ezidőszerint a grafit,­­ amelyet a sínek kenéséhez használnak,­­ rendelkezésére nem áll. A belüg­­yminiszter sokalja a kikül­dető­­ napidíjat. A város közgyű­lése, mivel a régebben megállapított 5—15 koronás kiküldetési napidíjak lehetetlen kis összegűek voltak a mai viszonyok közt, a viszonyoknak megfelelőbb, ha nem is egészen ki­elégítő összegű napidíjakat állapí­tott meg a tisztviselők és alkalma­zottak részére, így a budapesti ki­küldetésekre 300 koronát. A belügy­miniszter most értesítete a várost, hogy az erre vonatkozó határozatot nem hagyja jóvá és takarékosságra inti a várost. Mivel azonban a mai viszonyok közt még a most jóvá nem hagyott napidíjak sem magasak­ és mivel a törvényhatósági bizottság olyan javadalmazást ad tisztviselői­nek, amilyet akar, a közgyűlés fen­­tartja előző határozatát. Börtönre ítélt késelő legény. A debreceni kir. törvényszék bün­tető tanácsa Nagy Kálmán elnök­lete alatt tegnap foglalkozott Bo­­gáti Imre berettyóújfalusi legény bűnügyével. A vádat Mező Sán­dor ügyész képviselte, a védelmet pedig Borsi Imre dr. ügyvéd látta el. Bogáti Imre a múlt év júniu­­­­sában együtt idogált Varga Jó­zsef nevű legénnyel az egyik be­rettyóújfalui korcsmában. A mu­latozás közben összeszólalkozott a két legény, majd verekedésre ke­rült a dolog, melynek hevében Bogáti kést rántott s Varga Imrét egy szúrással leterítette. A súlyo­san sérült legény sebeibe hama­rosan belehalt. A kihallgatott ta­nuk mind azt igazolták, hogy Varga kötekedő legény volt s va­lószínűleg ő saját maga ingerelte fel Bogátit. Az enyhítő körülmé­nyekre tekintettel a bíróság Bo­gáti Imrét erős felindulásban el­követett halált okozó súlyos testi sértésben mondotta ki bűnösnek s ezért egy évi és hat hónapi bör­tönre ítélte. Az ítélet ellen úgy az ügyész, mint a vádlott és védője felebbezést jelentett be. 1921 szeptember 1. EGYETÉRTÉS Lehár ezredest nyugdíjazták. Budapest, augusztus 31. A Rendeleti Közlöny augusztus hó 27-iki száma közli, hogy a kor­mányzó Lehár Antal báró ez­redest felülvizsgálat alapján szeptember hó 1-től nyugállo­mányba helyezte.­­ Prónay Pál huszárezredest pedig, aki nagy port vert fel legutóbb Ra­­kovszky Istvánhoz intézett le­velével s emiatt 30 napi szoba­fogságot kapott, saját kérelmére elbocsátották a nemzeti hadse­reg kötelékéből. Az egyetem nőhallgatóinak fi­gyelmébe. A Dóczi-leánynevelő intézet internátusa hajlandó az egyetem ajánlata, illetőleg jótál­lása mellett négy egyetemi nő­hallgatót teljes ellátásra felvenni. Az ezen helyekre aspiráló nőhall­­gatók forduljanak az egyet­m­ Diákjóléti Bizottságához. Pokoly József s. k. elnök. Egy kiló hús — egy lei. Arad­ról jelentik: A legutóbbi aradi piacon az élelmiszerárak jelenté­kenyen csökkentek. A főzeléknek­­ valókat 50 bániért árulták, a bur­gonya kilóját 1 lejért, a marha­hús pedig a legtöbb helyen 1 lei kilónként. Hasonló áresések van­nak a zöldség- és gyümölcsfélék­ben is. Szervezett munkások figyelmébe. A vasárnapra tervezett vas és fém­munkások, valamint az Építő­ipari Ács csoport taggyűlése a Munkás­otthon termei előzetes lefoglalása miatt, szeptember 10-én lesz meg­tartva. .Szakszervezeti Titkárság. Fodor Lili női kalap szalonja megnyílt. Legszebb bécsi és svájci modellek. Alakításokat vállal.­­­­Piac­ u. 58. IV-ik lépcső, első emelet alatt. — Tanulóleányokat felvesz. Bélyegek forgalmi adó lerová­sára. A pénzügyminiszter a mai hivatalos lapban elrendelte, hogy szeptember 1-től az általános for­galmi adóról szóló törvényt életbe lépteti és a forgalmi adóról szóló törvény értelmében bélyegeket bocsát ki , pedig 1—2—5—15 -30 és 90 koronás értékekben. Később 50 s 100 koronás bélyegek is lesz­nek. A bélyegek ugyanolyan ala­­­kúak, mint az értékpapír forgal­mi adó bélyegei. A kereskedők ezeket a bélyegeket bevételüknek 2 és 1 fél %-os alapon naponként záráskor kötelesek pénztáruk könyveibe beragasztani. Valódi Gyukits-kalapok di­vatformákban legszebb válasz­ték Frank Imrénél, Piac­ u. 43. Táncestély a Róvalban e hó 4-én vasárnap az iparos és keres­kedő ifjak táncvozsgájával. Garantált valódi angol szöve­tek nagy választékban Fischer Adolf és Fiánál, Piac­ utca 6-ik szám, kapható. Iskolai könyvek, papír- és író­szerek Csáthy tudományegyetemi k­önyvkereskedsében kaphatók. Hölgyeim! Ne formáltassák kalapjaikat, míg a téli idény leg­újabb, 45 szebbnél-szebb válto­zatú, bécsi modelljét meg nem tekintik a Kalapüzemben, Piac­utca 9. szám. ROSE nyelviskola. XVI-ik tanév. — Széchenyi­ u. 42. sz. I. emelet. Első előadás szeptember 5-én. Német, francia, angol és olasz nyelvek gyakorlati oktatása a ooooooooooooo Rose-féle ábrázoló módszer szerint. ooooooooooooo Kezdő és haladó tanfolyamok! Beiratások szept. 1, 2 és 3-án. Zártkörű tanfolyamban (5—8 személy) havi 200 K. Osztályban (12—20 személy) havi ................. 100 K. Magánórák: Egész óráért 1 személy 80 korona 2 személy 100 korona 3—4 szem. 120 korona A megnyitandó gyermektanfolyamokba 10 éven felüli FORDÍTÁSOK! Fél óráért 50 korona. 60 korona. 70 korona, gyermekek is felvehetők! FORDÍTÁSOK! *****.....................■■■■■■! F­IGYELEM! E héten a következő divat­­czikkek kerülnek eladásra : 80 cm. szél.Molino-vászon K 56­— 80 cm. széles selyem csi­kós szövet.................K 651— 80 cm. széles Pongyola kelme............................K 68— 80 cm.széles flanelek min­den szinben . — . . . K 78 — 120 cm. széles szines opál K 98’— 120 cm. szél. Sootiss szövet K 135­— 120 cm. széles angol kelme K 185'— 70 cm. széles cérna szövet K 78'— 140 cm. széles divat kelme K 185'— 140 cm.széles valódi gyapju szövet férfi ruhákra és női costümökre.........................K 550­— Harisnyák már 30 kor.-tól feljebb. Fehérnemüek, selymek, crepdeschi­­nek és szövetek óriási választékban. Kérem a kirakatokat megtekinteni! STARK SÁNDOR úri- és női div­­árusára, Piac u. 7. 0TTTTTTTTTTTTTTTTTB­­­VIZVFZFZESC fürdőszoba baren­a-I-L.1 Lü­e­dezések, javítá­sokat jutányosan és szakszerűen készit Telefon 321. MATHÉI JÁNOS, CSAPÓ­ UTCZA 24 SZ. ALATT Bálint Sándor asztalos műhelye és olcsó bútorraktára Kossuth-utca 5. sz. Gambrinus-átjáró.I Jó és olcsó szövetek Feldheim és Weisznál, Piac­ utca 73-ik szám alatt. A kereskedelmi alkalmazottak közgyűléséhez. Az Egyetértés aug. 31-én megjelent számában a keres­kedelmi alkalmazottak közgyűlését tárgyaló tudósításában a következő volt : Barra Gyula, aki 27 éven át lelkiismeretesen végezte a titkári teendőket, kéri a közgyűlést, hogy utalják ki részére a 660 koronás tiszteletdijat, amelyről már előzőleg lemondott és ő azt alapitványképen az egyesületnek vissza adja.­­ Ez­zel szemben a tény és valóság ez : Barra Gyula nem volt 27 évig tit­kár, csak 16 évig, előzőleg Il­od jegyző, majd I-ső jegyző szolgálta az egyesületet önzetlenül, míg ké­sőbb mint titkár a következő elnö­kök mellett asszisztált: Sesztina Jenő 10 év mint I-fő jegyző titkár, Somossy László 4 év, Kontsek Kor­nél 3 év, Mentze Henrik 2 év, ifjabb Gyürky Sándor 3 év. .A tiszteletdíj, a­melyet jótékony célra kívánt adni, nem neki járt ugyan, mert az a II. jegyzőnek szokott alapszabálysze­­rűleg járni, amiért a könyvelést tar­tozott végezni, de mivel 1914. év óta, amióta Szűcs Gusztáv volt városi számvevő a harctéren hősi halált halt, Barra Gyula volt kénytelen úgy a titkári, mint az I-fő jegyzői tiszt­séget ellátni és a könyvelési mun­kákat 6 éven át végezni, ezt is ön­zetlenül és nem tiszteletdíjért tette. A tiszteletdíjat Barra Gyula nem a közgyűlés előtt mondott le, a­hová annak megszavazása tartozott, ha­nem csak az elnökség előtt, még­pe­dig azért, mert az egyesület abban az időben anyagilag szerény körül­mények között állott, ma pedig már igen népes taglétszáma van és va­gyoni helyzete is javult. Barra Gyula beadványát a közgyűlés napja előtt egy héttel adta át Horn Réz.1?! volt elnöknek, de azt az elnökség csak a közgyűlés előtt 2 nappal tárgyalta és úgy határozott, hogy Barra Gyula vonja visza ezen jogos ké­relmét, amelyre természetesen meg is adta az engedélyt Kubinyi Béla kandidált elnöknek, hogy az ügyet azonban a közgyűlés mégis letár­gyalta, azt hiszem az adott okot, hogy felháborodásomat fejeztem ki az elnökség szüklátköre előtt, mert én az egyesülettől semmit sem kér­tem, csak egy önzetlen elismerést a titkári önzetlen munkám után és mi­­mivel ez nem történt meg, Kubinnyi Béla elnöknek, amint az ügyről érte­sültem, azonnal levelet írtam, hogy bárha csak útmutató jótékony alap gyarapítását akartam előidézni, erre a célra kierőszakolt összeget el nem fogadok. Barra Gyula, a Debreczen és Vidéke Mezőgazd. Hitelszöv. fő­könyvelője. A Csapókerti Olvasókör folyó hó 4-én, dalárdával egybekötött táncmulatságot rendez. Kezdete d. u. 4 órakor. Belépsi­ díj 10 ko­rona és a vigalmi adó. Rendezőség Munkanélküli munkások munka­közvetítés végett jelentkezzenek a Munkás-Otthon közvetítő hivatalá­nál. Ugyancsak tanoncok sütő és szabó iparnál felvétetnek. Női felöltők, leányka-kabá­tok, ruhák, blousok, sportkabá­tok a legjobb szabásban megér­keztek Frank Sándor női felöltő áruházában, Piac­ utca 42. sz. Ifj. Schaff János táncintézeté­­ben, a Royalban az új tanfolyam iparos és kereskedő ifjak részére szeptember 2-án veszi kezdetét. Varrógépek érkeztek: Cen­­trálhobbin, karikahajós és kör­hajós Molnár Testvérekhez Egyháztér 2. Telefon 727. Delejgyűjtók, festmérők, is­kolai tanszereket készít és javít Földvári Dehr. I. elekrotechnikai gyár. Széchenyi­ u. 55. Telefon 168. szám. Az „Egyetértés“ szerkesztősé­gének és kiadóhivatalának te­lefonszáma : 4.

Next