Egyetértés, 1923. január-április (5. évfolyam, 1-97. szám)

1923-01-03 / 1. szám

DEBRECZEN, 1923. V. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM. SZERDA, JANUÁR *. Előfizetési ár helyben és vidéken: Egy hónapra 200 korona. Ennél hosszabb időre előfizetéseket el nem fogadhatunk. EGYES SZÁM ÁRA 10 KORONA. Kapható az összes dohánytőzsdékben :­ és az utcai árusítóknál. .:­ Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kossuth­ utca 2-ik szám alatt, város­:: háza épület,_____________|! ..tMlljm.ujmUUl, J­U.WUM N­UMBI .1 .IWIi.W! Azzal az eréllyel és azzal a bátorsággal vezesse tá­borát az ú­j esztendőben is, amely­­lyel eddig vezette. Erre kérte a debreczeni­ gazdák küldöttségének szónoka Baltazár Dezső püspököt újévi üdvözlő beszédében. És ne­künk szokszorosan jól esett hal­lani ezt a kívánságot. Bizonyos köröknek — helyben és a fővárosban — az a legfőbb gyönyörűségük és kedves mulat­ságuk, hogy Baltazár püspököt veszik a nyelvükre s mivel hogy ezt a rendkívüli tehetséget túlsá­gosan a maga lábán járónak lát­ják, egyrészt őt magát gyalázzák, másrészt azt hirdetik, hogy Bal­tazárt immár néhány legszemélye­sebb hívén kívül mindenki el­hagyja. Addig beszélik, addig mondogatják a magukét, míg Végre ők maguk csakugyan elhi­szik és azt gondolják, hogy a sűrü ismétlés másokkal is elhiteti. Csakhogy íme, a debreczeni gazda, ez a különösképen értel­mes és különösképen független embertípus, nem vezetteti félre magát. Meghallgat mindenkit, el­olvas mindent, nem is vitatkozik, csak csöndesen mosolyog a ba­jusza alatt és azután­­ cselek­szik úgy, ahogy ő maga jónak látja és követi azt, akit alkalmas vezérnek ítél. A sok üres szó el­megy a füle mellett, mintha el se hangzott volna, vagy legfeljebb mulattatására való, aféle­kra k­áros komédia. Mert a debreczeni pol­gár tudja, hogy elég esze van és érzi, hogy elég bátorsága lehet a maga ízlése szerint választani meg az emberét. Az sem lehetetlen, hogy annak a súlyban és tekintélyben jelentős tábornak, amelynek szónoka az említett kívánsággal fordul­ Bal­tazár püspökhöz, nem mindegyik tag­ja tartozik a püspök táborához. Még az is megtörténhetik, hogy épen maga a szónok, vagy a leg­szűkebb vezérkar sem ért minden­ben egyet Baltazárral. Nem baj­ a kívánság, hogy az eddigi erély­­lyel és bátorsággal vezesse to­vább a táborát, akkor is őszinte volt. Mert a debreczeni polgár meglátja és megbecsüli a nemes munkást, a kimagasló vezért a túlsó táborban is. Megadja a tisz­tességet készséggel a derék em­­brnek akkor is, ha más a véle­ménye és lenézi a hitványt akkor is, ha az körülötte mozog. Mert a józan magyar ember — és a debreczeni polgár kiváltké­pen ilyen — csak az olyan em­bert nem becsüli, aki csigabiga módjára behúzódik a házikójába s gerinctelenül reszketve lesi, merre menni lesz hasznosabb; — meg az olyat, aki korcsmár hangon or­dítja a maga — esetleg napon­ként változó — véleményét, aki mindig a legelsők közt kiabál, ha a más véleményüekbe ívelő akarják fojtani a szót. A­­tiszteletadásnak és ragaszko­dásnak fényesen tündöklő példája volt az a hatalmas küldöttség, — amellyel újév első napján a deb­reczeni református kollégium já­rult fentartója : a tiszántúli re­formátus egyházkerület elnöksége gróf Degenfeld József főgondnok és dr. Baltazár Dezső püspök elé. Az idők nehéz járásában köszö­netét rótta le a főiskola a két ha­talmas vezér egyénisége előtt, kik részben, viharban tántoríthatat­lan állanak az evangélium alap­ján a magyar református egyház élén s dolgoznak a felvilágosodás, haladás és a józan kálvinista üi­­beralizmus szolgálatában. Az idei újévi üdvözlés túlha­ladta a szokásos üdvözlések kere­tét. A kollégium mellett a debre­czeni református egyház, a­ Kál­vinisták Templomegyesülete is üdvözölték vezérüket dr. Baltazár Dezső püspököt. Köszönetet mond­tak a múltért és támogatást, irá­nyítást kértek a jövőre. Az üdvöz­lők sorában megjelent a debre­czeni gazdatársadalom küldöttsége­sége is. A debreczeni gazdatársa­dalom pár évtized után újra kezdi elfoglalni az egyházi és városi közélet terén az őt megillető he­lyet és a nehéz munkában dr. Baltazár Dezső felé irányítja te­kintetét. Az egyházkerületi elnökség ne­vében dr. Baltazár Dezső püspök történelmi jelentőségű egyházi és társadalmi közéletünkre messze kiható, hatalmas erejű beszédben válaszolt. A nehéz és bizonytalan időben férfias bátorsággal tett ta­núságot az evangéliumon alapuló nagy igazságról, amelytől, bármit hozzon is az idő, eltérni nem akar, de nem is tud. Súlyos szava hit­vallás, szilárd, egyenes kálvinista lélek meggyőződése volt. A kollégium összes tanárai és tisztviselői nevében Karai Sándor kollégiumi igazgató üdvözölte az elnökséget s a kipróbált vezérek támogatására felajánlotta a kollé­gium tanárainak támogatását. A püspök beszéde. Általános figyelem közepette az egybegyűlteknek a püspök a kö­vetkező nagyjelentőségű beszédet mondotta : Az elmúlt esztendő megint a súl­lyos esztendők számát szaporí­totta. Teherbíró képességünk szá­mára a próbák sok alkalmait szol­gáltatta. Hogy elmúlt, nincs mit sajnálnunk rajta. Szomorú tanul­ságokkal gyarapodhatik belőle a bölcsességünk , de gyarapodhatik erők megújulásával és sokasodá­sával Isten iránti mélységes há­lánk és rendíthetetlen bizodal­­munk is ; mert újra csak azt k­el­­lett látnunk, hogy az élét kibirkjis lattannak tetsző próbáihoz, elhor­­dozhatatlannak látszó terheihez a­­ diadalmas erőt megkapjuk Isten­­­­től, mert „örökkévaló az Ő ir­galma“. Emez örökkévaló irgalomban bizakodva lépünk reá az uj esz­tendő útjára és ragadjuk meg re­ménység alatti szántásra a reánk való munkák ekéjének szarvát és igyekszünk nemzeti, egyházi és kulturális birtokállományunk gya­rapítása érdekében hagyományos hűségünkkel, kitartásunkkal, g atyáink szellemében a több terme­lésre vezető minél mélyebb szán­­­­tással szántani. A tiszántúli egy­házkerületben s a debreczeni ős­kollégiumban képviselt nagy nem­zeti, evangéliumi­­és kulturális erőkre alig várt nagyobb feladat a történelem folyamán, mint vár ma, amikor megtépett nemzeti hírnevünkkel, szétszaggatott or­szágtestünkkel, megbénult kultu­­­­ránkkal, meghomályosult látá­sunkkal, összezavarodott fogal­mainkkal, anyagi és szellemi sze­génységünkkel jóformán csúfot s­űt a pusztulásunkra törő világ.­­ A tiszántúli egyházkerületben és a debreczeni őskollégiumban­­ személyesített nemzeti, evangéliu­mi és kulturális erőket épen azért kellett a próbáltatásos, szélsőséges idők alatt szigorúan megőrizni minden káros reáhatástól. Nap­­ról-napra megújuló éberséggel és visszaverő védekezéssel, sok tű­réssel és szenvedéssel kellett őr­ködni afelett, hogy ezek az erők károsodás nélkül kerüljenek ki a zűrzavarból és hozassanak át a nemzetépítés idejére a hasznosítás összes feltételeivel. A belső feltéte­leket sikerült megőrizni, biztosí­tani. Kérdés most már, hogy a külső­­feltételekkel való találkozást meg­­hozza-e az új esztendő? Az egyházkerületünk és kollé­giumunk lelki konstrukciójá­nak tartalmát képező eszmék s általában a Protestantismus s még általánosabban az evan­gélium lelke csak világosság­ban és szabadságban érvénye­sülhetnek nagy teremtő, építő, formáló és konzerváló áldá­sokkal a köznek javára. Ha ez a világosság és szabadság hiányozni fog az országnak, az ország akaratnyilvánításá­nak, intézményeinek, kormány­zatának, törvénykezésének, társadalmának életéből, akkor a protestantizmusnak a világ haladását előre vivő s az em­beriség egészét tökéletesség magassága felé emelő ereje to­vábbra is az egyéni élet kö­rébe vonul vissza s mint fa­gyott földben a mag, várja továbbra is a tavaszt. Az elmúlt esztendő mutat olyan elmosódott vonásokat, amelyek­ből az optimizmus nagy erőfeszí­téssel kialakíthatja a javuló hely­zet jövőjének képét. A mi egyház­kerületünknek és kollégiumunk­nak az életében is látszanak az összhang felé törekvés jelei, nem valami új divatú, hanem régi, ki­próbált, hagyományos magyar kálvinista szellemben és alapon. Kérdés, hogy a jelek mennyire tudnak valósággá erősödni és a törekvések a cél felé közeledni. — Annyi bizonyos, hogy az igazsá­goknak­ elemi ereje van. Hiába vetnek akadályokat az igazságok útjába, hiába vonják meg tőlük az érvényesülés­­feltételeit, az igaz­ságok erejéne­k következetessége, mint a vízcsepp a követ, áttöri az akadályokat. • Íme a kormány hiába tagadja meg egy magyar kálvinista napi­lap alapítására irányuló ké­résünket, hiába tartja magá­nál még mindig megerősítet­­lenül a Debreczeni Kálvinis­ták Templomegyesületének alapszabályát s hiába engedé­lyez viszont gombamódra mindenféle reakcionárius or­gánumokat és egyesületeket, azért a mi szellemünk él, hat, munkál, gyarapit és áldás be­lül az országra és tisztesség kí­vül a nagy világban. ..Az én igazságom még mindig áll"­ — mondotta Jób és meg is érte reménysége diadalát. Nem tudom, hogy a rend foko­zottabb védelme iránt hozandó törvénynek milyen hatása lesz a mi nemzeti, vallási és kulturális erőink kifejtésére ? Ennek a ho­zandó törvénynek az előfeltétele, vagyis a rend kiváltképen kívána­tos egyházi és iskolai intézmé­nyeink életének és érdekeinek biz­tosságára és fejlesztésére.­­ Egy olyan rendnek, amelyben az em­beri jogok egyetemességének és egyenlőségének minden követel­ménye érvényesül, a védelmét eléggé fokozni nem lehet. Az ilyen rend különben a maga belső erői­vel, szilárdságával, általános ér­­dekűségével legjobban maga vé­delmezi meg magát. Nem kellenek mellé se paragrafusok, se börtö­nök. Vagy ha vannak mellette ilyenek, akkor feleslegesek. Vala­mint az emberi társadalom és az állam ideális rend­jével tisztában levő, ezt tiszteletben tartó emberre nézve felesleges ismerni a rend vé­delmének parancsoló, tiltó és bün­tető intézkedéseit. Épen ezért nem olvastam én el tervezetében sem s nem fogom el­olvasni elkészültében sem a ho­zandó törvényt. Ha az evangé­liumból s hazám történelméből együttesen vett s alkotott, ideálok­kal : a józan szabadság, a felvilá­gosodás, okos haladás, szeretet s az ezekre alapított emberi egyen­lőség és nemzeti szolidaritás igaz­ságaival megegyeznek a törvény „Ugyanazokat az igazságokat fogom hirdetni, mint eddig“. Baltazár püspök nagyszabású újévi beszéde.

Next