Egyetértés, 1923. szeptember-december (5. évfolyam, 197-294. szám)

1923-11-11 / 256. szám

1923 november 11. EGYETÉRTÉS Szülői értekezlet. Az állami Fa­zekas Mihály főreáliskolában f. hó 15-én este fél 6 órakor szülői értekezelet lesz. A mai társada­lom és az ifjúság címen dr. Zalai János igazgató,­­ az ifj. Vörös­ Kereszt működéséről Hász Ödön r. tanár értekezik. Előadás után a szülők és osztályfőnökök érte­kezlete lesz. A t.­szülőket ezúton is meghívja az igazgatóság. Mindenütt volt eső. A Meteoro­lógiai Intézet jelentése: Hazánk­ban az idő jórészt felhős, eső bár kisebb mennyiségben a legutóbbi 24 órában is mindenfelé esett.­­ A hőmérséklet alacsonyabb lett, de a normálisnál még magasabb volt. Időprognózis : Túlnyomóan száraz, hűvös idő várható. Páris grófnője a világ legjobb filmje e héten az Apollóban és a V­ígszínház-mozgóban. Munkás-Otthon Szövetkezet tánciskolájában a Margit-fürdő dísztermében az új tánctanfolyam megkezdődött. Beiratkozni még­­lehet, tanítási órák kedd­en és pénteken este 8 órai kezdettel. __ Minden csütörtökön gyakorló óra tartatik. ÖNKÉNTES ÁRVERÉS. Papp Tamás összes bútorait, lak­­berendezési tárgyait egy tételben vagy részletekben az Alföldi Köz­raktárban­ (Hatvan­ utca végén) hétfőn, november 12-én délelőtt 11 órakor önkéntes árverésen el­adja. Eladásra kerülnek ebédlő, hálószoba, úriszoba, szalongarni­­túra, tükrök, képek, szőnyegek stb. Az Omniában hétfőn Nagyma­ma fiacskája. A „Hadrea“ ma délután 3 órakor Szent Anna­ utca 12. sz. a. választ­mányi ülést tart, amelyre a vá­lasztmányi tagok pontos megjelené­sét kéri a vezetőség. Páris grófnője a világ legjobb filmje e héten az Apollóban és a Vígszínház-mozgóban. A vasárnap estét legkelleme­­tesebben a Korzó nagykávé­házban töltheti. Nagyszerű zene, kitűnő konyha, pompás bár ita­lok. Záróra hajnali öt órakor. csak egy pár koronát. Néhány nap múlva félénk kopog­tatás ha elhangzik ajtótokon, nyájas szóval biztassátok a kint levőt a be­lépésre. Ártatlan kis gyermekek­­ gyüjtő­ivel jelennek ott meg hogy pár száz koronát szedjenek össze „szegény“ kis társaiknak cipőre s a Tanítók házának szükségleteire. Ne zavarjátok el mard arccal őket, fo­gadjátok szeretettel az érkezőket, ők szeretettel s bizalommal indulnak a nehéz útra. Nem nagy kedvvel bo­csátjuk el őket, de a szükség kény­szerít bennünket reá. A szép napok elmúltak, kopár fák ágai közt búsan zúg a hideg őszi szél... kis gyermekek dideregve, ci­pők nélkül sietnek az iskolákba ... Gyertek el... lássátok saját szemei­tekkel ... akkor bizonyára remegve nyúl kezetek tárcátok után, — adjá­tok jó szívvel a felesleget. Közeleg a szeretet ünnepe... a szegény ruhátlanok ne várjanak arra hiába ... töröljétek le az ínsé­ges könnyeket... szerezzetek azok­nak is egy parányi örömet, hogy ők is hálatett szívvel énekelhessenek velünk együtt a nagy ünnepen-A másik ivet se hagyjátok cserbe. Arra is juttassatok egy pár koronát. Tanítók özvegyeit és árváit fogadja magába a pesti Tanítók Háza ... Tanítók, kik gyermetekekért ég­tek el a nagy munkában... Az egész ország iskolái részt vesznek a gyűj­tésben, legyen ebben vezető a deb­­reczeniek iskolája. Ne zárd el hát szived, zsebed, nyisd meg azokat a kérő szóra ! Istenünk nyilván tartja cselekedeteidet, ugy áld meg, ha kötelességedet teljesíted azok iránt, akik arra érdemesek. Debreczen, 1923 nov. 11. N. J. Ünnepük Kenézy Gyulát. A debreczeni Tisza István Tu­domá­nyegyetem kötelékébe tartozó úgynevezett „Bábaképezdén“ me­leg ünneplés fog lefolyni ma dél­előtt. A kórház régi falai közt fog­ják megünepelni dr. Kenézy Gyu­lának, a Bábaképezde nagynevű vezető professzorának negyven­éves jubileumát. Negyven évvel ezelőtt vette át Kenézy Gyula az orvosi diplomát s azóta törhetet­len munkával, soha meg nem szűnő szorgalommal végzi azt a feladatot, melyre elhivatott. Ritka dolog, hogy orvos abban a korban, amelyben ma Kenézy Gyula van, oly biztos kézzel ve­zesse és intézze egy oly fontos intézmény vezetését, mint épen a szülészet-nőgyógyászatii klinikát. i.ig­­ V .i Nemzedékeknek adta meg a leg­drágábbat, az életet, nemzedéke­ket segített át a legmagasztosabb pillanatban az élet egyik állomá­sáról a másikra s nemzedékeket nevelt a legkiválóbb doktorrá. Kenézy Gyula munkásságát ez­ren és ezren áldják. S azoknak, akikhez eljut annak a híre, hogy Kenézy Gyula ma ünnepli orvosi működésének negyvenéves jubi­leumát, lehetetlen, hogy egy áldó szót ne rebegjen az egek Urához azért a jóért, amit tőle nyertek: az életért és egészségért. A klinika orvosi kara és ápoló személyzete ma délelőtt kedves kis ünneplésben akarja emlékeze­tessé tenni Kenézy Gyulának ezt a szép napot. iparosok bajai. A napokban vezércikket közölt az Egyetértés, amelynek az ipa­rosság körében visszhangja tá­madt. A vezércikkben a pusz­tuló kereskedelmről volt szó. — A cikk fájdalmas húrokat érintett az iparosság lelkében, — amely szintén válsággal küzd. E fájda­­­lom keserűsége csap ki annak a levélnek szavaiból és hangjából, amelyet ma kaptunk a Szabó­mesterek Országos Szövetsége Debreczeni Fiókjának elnökségé­­­től. Közöljük a levél egy részét annak ismertetése végett, hogy a tönkremenő iparosságban milyen mélységes elkeseredés él. A levél a következő : Mélyen tisztelt Szerkesztő úr! November 9-ikén megjelent b. lapjának vezérsorai akként hang­zottak: „114 régi üzlet szűnt meg a múlt héten Budapesten. Ennyi kereskedő zárta be boltja ajtaját, hogy többé ki se nyissa...“ Olvasva e sorokat, önkénte­lenül elébem tolul a kérdés: ha ennyi kereskedő zárta be üzletét, vájjon hány iparos kezéből hul­lott ki a szerszám . .. Hány ipa­ros zárta be műhelynek nevezett fáskamaráját, amelyről a köz nem vesz tudmást sem, mert ezek a helyiségek nem alkalmasak arra, hogy zajos reklám kísére­tében kih­assék reá, hogy a folyó hó 1-én itt nyílik meg a „Hon­mentő Bank“. Tehát 114 régi üzlet és még sokkal több kisiparos... Az in­dokolás mindenütt egy : nem bír­ják el a terheket. Ismét egy kér­dés tolul elém. Hogy lehet ez ?! Hiszen módjában áll áthárí­tani ... mondja az ismert „köz­gazda“, a gazdasági szaktekin­tély. Úgyis­ a közönség fizeti azt meg... mondja a pénzügyi genie, a szakelőadó úr, fölényesen, mi­kor dobálja a milliós kivetéseket. Ha 114 régi üzlet szűnt me­g Budapesten ... hány üzlet és mű­hely fog bezárulni Debreczen­­ben ? !! Hány ember fog ennek következtében máról-holnapra kenyér- és foglalkozás nélkül ma­radni ? Mi lesz ennek a következ­ménye ? Ezek a kérdések nem okoznak persze gondot az „illetékes“ „szakelőadó“ és egyéb „kivető“ és megállapító köröknek. Egy adóalannyal több vagy ke­vesebb ... Mit érdekli őket az, hogy 114 üzlet megszűnik és hogy mi en­nek az oka? Könnyen talál magyarázatot mindenre a mai idők felületes szemlélője. Megszűnt ez vagy az az üzlet, mert nem tudott lépést tartani a korral... hangzik erről is, ar­ról is. Megszűnt, mert nem tudott „beilleszkedni“, — csendesen jegy­zik meg egy-egy bezárult üzlet vagy műhelyre, hogy­ a szakér­telem hiánya stb. stb. Napirendre tér felette még az is, akinek pedig mélyen kellene betekinteni az életbe és a jelenlegi viszonyok között azt kellene kutatni, hogy a legjobban megterhelt iparos, ke­reskedő hajóját partra vezesse. Városunkban is roskadozik ez az osztálya az adóalanyoknak és talán órák sem választanak el at­tól a nagy temetéstől, amelynek áldozatait a szerencsétlen gazda­sági és adópolitika okozta. Hihetetlen az a fejvesztett kap­kodás, amely a mai egész pénz­ügyi és közgazdasági életünk irányításában és intézésében az egész vonalon megnyilvánul. Mindenkinek, akit a véletlen olyan hatalommal ruházott fel, hogy bármilyen kicsiny körben is, de érvényre tudja juttatni aka­ratát, annak mindnek van egy­­egy üdvös és életre való ideája, melyet megvalósítani igyekszik és a pillanatnyi sikerek érdekében pótolhatatlan vagy legalább is nehezen pótolható érdekeket pusz­tít el... büntetlenül. Mert, hiszen, mi történhetik? Figyelem ! SILBERSTEIN ÉS ADLER a legolcsóbb szövet bevásárlási forrás Kossuth­ utca 2. (Városház épület) Kirakat hiányában tessék az üzletbe fáradni. Figyelem ! NI­i!­ll­otorüzlet Ebédlő, háló és konyha- Szives pártfogását kérjük : iSir.Szőlősid­rls ------------------------------ Széchenyi­ utca 19. szám. A LIPCSEI rany Bika épület SZŐRMEHÁZ 111 a legolcsóbb szőrmébe vásárlási forrás. — ■ József kir. herceg­ utcai oldalon, oooooooo 8 Legfeljebb egy pár kereskedő és iparos bezárja az üzletét. Egy pár ember földönfutó lesz és az után majd egyszer jön egy ko­molyan gondolkozó, aki látva a lehetetlen voltát, megszünteti az egészet. Ki fogja kárpótolni azo­kat, akik a kísérleti nyulak sor­sára jutottak ? Senki! Az operáció sikerült, a páciens belehalt. Fájdalmas látni a keserű igaz­ságokat, de még fájdalmasabb annak a bevallása, hogy ezekben a szomorú dolgokban Debreczen sem kivétel. A levélíró ezután a foglalkoz­tató műhely ellen mondja el ke­serű panaszait, amelynek intéz­ményét károsnak tartja az érde­kelt iparosságra. Az újjáépülő Magyarország egyik nagyjelentőségű, óriási ér­téket képviselő osztályáról van szó. Vájjon a politikai puccsjáté­­kok helyett nem inkább arra kel­lene az erőket fordítani, hogy a magyar iparosság a nagy válsá­got megússza s az újjáépítésnek egyik hatalmas tényezője legyen. Jablonszkyné szőnyeg- és gobelinszovú tanfolyamán tu­tnyokat felvesz József kir. herceg-utca 40. «SSSSBBBSSESamiE^KasaBSEKä ­ Kálvinista Templom­­egyesület hangversenye. A Debreceni Kálvinisták Templomegyesülete folyó hó 11-én, vasárnap délután 5 órai kezdettel a Kossuth­ utcai tem­plomban templomi hangver­senyt rendez a következő mű­sorral : 1. Orgonán játszik Szabó La­jos kántor. 2. Énekel a Templomegyesü­­­let vegyeskara, Szabó Lajos kar­nagy vezetésével 3. Alkalmi beszédet mond Si­­poss Imre központi lelkészi hi­vatalvezető. 4. Mendelsohn: „Volkslied Entsagung“, énekli Ujfalussyné Mándy Margit úrasszony, har­­moniumon kíséri Hammerstadt János orgonaművész. 5. Orgonán játszik Szabó La­jos kántor. .Jegyek 500, 300 és 200 koro­náért kaphatók a Méliusz könyvkereskedésben. A Tem­plomegyesület titkári hivatalá­ban (Kálvin-tér, előbb Egyház­tér 17.) és vasárnap este a hangverseny kezdete előtt. Frank Sándor divatháza PIACZ­ UTCA 42. KÖPENYEK KOSZTÜMÖK RUHÁK BUNDÁK télikabátok FEHÉRNEMÜEK szőrmekabátok HARISNYÁK nagy választékban. Leányka-osztály: Ruhák, — blúzok, — kabátok — fiatal leányok részére.

Next