Egyházi Tudósítások - függelékül a Religio és Neveléshez, 1841. 1. félév (2-26. szám)

1841-05-23 / 21. szám

i8i sch­weizi Aargaui események. (Folytatása és vége.) Másnapi ülésben, martius’ 16-kan, az aargaui kormány’ elkésett mentségiratának kiosztása után, az aargaui követ Wieland kormánytanácsnak emelt szót. Három óráig tartó beszédében sajnálta, hogy a’ rend­kívüli szövetséggyű­lést Aargau’ kormánya okozta , mellyel ez nem tartott szükségesnek, mivel a’ kolos­torügyben nem tett egyebet, mint a’ mit előtte más cantonok’ kormányai is tettek, ’s mint a’ mihez föld­ségileg joga volt, annál inkább, mert a’ kolostorok által a’ status’ biztossága ’s léte már többször veszé­lyeztetett. — A’ szónok mindegyre a’ mentségiratra utalván, állítását a’ katholikus papságnak az alkot­mány’ átvizsgálásánál, a’ badeni conferentia-czikke­­lyeknél, a’ katholikus egyesületnél, az iskolatörvény­nél, a’ papok' status-esküjénél, a’ kolostorigazga­tóság’ rendeleténél kitüntetett magaviseletével iparko­dott bebizonyítani. Kiváltképen munkások voltak utóbbi időben a’ muhti és wettingeni apát, úgy hogy a’ nagy­tanácsnak nem maradt önföntartására egyéb mód, mint a’ kolostorok’ eltörlesztése, mellyet fölségi jogánál fogva végre is hajtott, mit kormánya’ részéről a’ szónokló követ ezennel ünnepélyesen védelmez. — Előadása nyugodt volt, de valami uj fölhozások által nem tűnt ki. Most következett a’ Rendek’ valódi sza­vazása. Zürich : A’ helvecziai egyesség’ idejében a’ kolostorok nemzeti javakat nyilványittattak; de a nagy hadvezér az akkori Baden cantont, a’ mediatio’ idejében, Aargaucantonhoz csatla a’ kolostorok’ biz­tosítása mellett, melly biztosíték a’szövetség’ 12dik czikke által újólag megerősittetett. E’ czikk világos és félre nem magyarázható. Óvakodjunk az erősebb jogát (a’ hatalmaskodást) foganatositni akarni. A’ jan. 13-ai rendelet’ visszavételére szavaz. — Luzern , Solo­­thartig Basel-tartomány és Appenzell — Au szer­kedés! mindent kihallgatni akarnak. Luzern még az eltörlesztési rendelet’ végrehajtásának felfüggesztését is indítványozza. — Glarus: Aargau canton’ végzé­sei a’ katholikus népességben nagy ingerültséget okoztak. Glarus az eltörlesztési rendeletet úgy tekinti mint a’ szövetséggel össze nem hangzót, tehát nem érvényeset. — Basel-város: Nem szokott ugyan mindent sötét színben tekinteni, mindazáltal a’ hazát­örvény’ szélén látja, mellyet csak az eskütt szövetség’ 182 hű föntartása által kerülhetni el. A’ rendelet’ vissza­vételére szavaz­ás egy biztosság’ kinevezését indítvá­nyozza. —­ Schaffhausen utasítása’ első részét (a’ rendelet’ visszavételét) jegyzőkönyvbe iktattatja ; további nyilatkozását föntartja Aargau’ emlékirata’ vizsgálatára. Szintúgy Appenzell- Innerhoden. — St. Gallen: Ha minden kormány tehetne, a’ mit akar, anarchia támadna. Nem kívánja a’ kolosto­rok’ vétkességét vagy ártatlanságát vitatni, hanem csak a’ jog’ álláspontját szem előtt tartani. Bármint magasztalja is Aargau szövetségi kötelességeinek ed­digi hű teljesítését, mégis jogosított a’ szövetség­e’ kormányt, ha botlik, útba igazítani. Utasításánál fogva egy biztosság’ kinevezését ’s a’ rendelet’ visszavételét indítványozza. — Graubünden: A’ 12-dik czikk fönáll, ’s Aargau’ végzése ezzel ellenkezik. — Thur­gau: A’ 12dik czikknek nem lehet azon értelme, hogy a­ kolostorok biztosítvák, bármit tegyenek vagy vétsenek. Aargau fölségi jogai’ körében cselekedett, mellyek a’ kolostorok által veszélyeztettek, ’s mellyek szintúgy védelmezendők mint a’ kolostorok.££ A’szövetségkötés’ 12dik czikke, mellynek be­tűje­ és szelleméből mutogaták a’ cantonok’ képvise­lői, hogy Aargau a’ kolostorokat jogtalanul törlesztő el, igy szól: „ A’ kolostorok’ és káptalanok’ fönma­­radása és birtokuk’ bátorsága —■ a’ mennyiben a­ cantonkormánytól függnek — biztosíttatnak. Javaik, mint más magányjavak, adó alá vettetvék.££ Megtörténvén a’ szavazás, kitetszett, miképen Aargau alig reményiheti, hogy a’ szövetség helyben­hagyja kolostoreltörlesztési rendszabályát. — Basel­­város, mint említék választmányt indítványozott, melly az Aargau által előterjesztett vádiratnak ’s az e’ status ellen emelt vádaknak közelebbi vizsgálatával bízatnék meg. Illy vizsgáló-választmány’ kinevezése mellett 14 status nyilatkozott, ’s pedig épen azok, mellyek Aar­gau’ tettét leginkább rosszalják. A’ kérdéses biztos­ságba választott tagok többnyire jeles és befolyástel­jes személyei a’ jelen schweizi politikai világnak, ’s noha véleményre különbözők, de egyezők rosszalá­­sukban az aargaui bánásmódra nézve. E’ szövetségi választmány martius’ 29 én ter­jeszté a’ gyűlés elébe jelentését. A’ többség pártolta indítványok ezek valónak : 1) az aargaui nagytanács’ végzése, mellyel minden kolostorait eltörölé, a’ szö­vetségi alkotmány’12 ik czikkével ellenkezik. 2) Aar­gau cantont a’ szövetség’ legfőbb hatósága oda utal

Next