Állami Polgári Fiúiskola, Elek, 1927

Rev 2010 „Hiszek egy Istenben, Hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában Amen.“ A polgári iskoláról és annak megteremtőjéről, Csengery Antalról. A folyó évben a polgári iskola fennállásának 60. évét tölti be és az 1927. évi új polgári iskolai törvény képviselőházi tárgyalásán épen maga a kultuszminiszter úr jelentette ki, hogy a polgári iskola megte­remtőjének, Csengery Antalnak 60 év előtt ezen iskolatípusban megva­lósított eszméi az életben tökéletesen és annyira beváltak, hogy az új polgári iskolai törvény is lényegében Csengery Antal koncepcióit valósítja meg. Mikor egy iskolatípus 60 évet ért meg és mikor annak megalkotója előtt épen a közoktatásügy legfőbb őre hajtja meg az elismerés zászlóját, mi csak nagyjaink iránti köteles tiszteletnek teszünk eleget, ha Csengery Antalról és magunkat becsüljük meg, ha jubiláló iskolánkról megemlé­kezünk. Csengery Antal 1822-ben Nagyváradon született, meghalt 1880-ban Budapesten. A szabadságharc után a fővárosban tűnik ki írói, társadalmi és nemzetgazdasági alapító munkájával. Mint a bihari kerület országgyűlési képviselője a kiegyezésben Deák Ferenc és gróf Andrássy Gyula első munkatársa volt, e téren alkotott legmaradandóbbat és legnagyobbat. Az 1868. XXXVIII. t-ben, a népoktatási alaptörvény nagyszerű megalkotója báró Eötvös József az elemi iskola 6. oszt. fölé, három évfolyamú felső népiskolát javasolt. Csengery Antal rámutatott arra, hogy a nemzet minden rétegének kultúrszükségletét ki kell elégíteni. Már­pedig azok részére, akiket az elemi iskola nyújtotta ismeretek nem elégítettek ki, de akik tanulmányaikat főiskolákban folytatni nem akarják, hiányzott egy oly iskola amely a középiskola nyolc événél rövidebb idő alatt magasabb általános, nemzeti és olyan gyakorlati műveltséget nyújtson, amivel tanítványa az életbe léphessen. Ezért Csengery Antal szükségesnek tartotta egy új iskolatípus, a hat évfolyamú polgári iskola megalkotását, amely hivatva lesz nagyobb községeink jobbmódú, túlnyomóan magyar középosztályát tömegesen az általános műveltség magasabb színvonalára emelni. Csengery Antal azt mondotta, hogy nem az írni-olvasni tudók százaléka dönti el a nemzet sorsát, hanem az a nemzet fog a népek versenyében győzni, melynek nagyobb és rátermett vezetői mellett tanultabb gazdái, iparosai és kereskedői, általában műveltebb polgársága lesz. Az új polgári iskolai törvényben, a kultuszminiszter úr is ezt az általános műveltséget, az állampolgári nevelést akarja megadni a dolgozó polgárság tömegeinek.

Next