Állami Polgári Fiúiskola, Elek, 1928
bármily nagy veszedelmek, roppanjon körülötte össze minden, őt nem érheti baj. Kifeszíti páncélmellét s aztán jöjjön, aminek jönni kell! Tartja életének kormánykerekét és biztos kézzel vezeti az élet nehéz országútján, nem engedi kátyúba jutni, nem engedi kizökkenni. Nem lehet megkövetelni, hogy minden ember gazdag legyen, azt sem, hogy hírneves legyen, azt sem, hogy mindenki tudós legyen, de igenis meg lehet követelni egyet, hogy jellemes legyen! Hol nevelődik a jellem? Melyik a jellem iskolája? Mi az elsajátításának a módja? Minden ember kétféle nevelést kap. Az egyiket a szülői ház s az iskola, a másikat a saját önnevelési munkája adja. Mi a szülő első feladata? A gyermeket kicsiny korától nemes eszményekkel, elvekkel megismertetni, azután pedig állandó gyakorlattal hozzászoktatni, hogy az élet bárminő helyzetében a megismert elvek szerint cselekedjen is. Azok az eszmények, elvek, amelyeknek a követése által a gyermek jellemes emberré válik a következők: igazságosság, bölcseség, bátorság, lelkiismeret, a családért s a nemzetért való felelősség, a kötelesség és jog. Az igazságosság eszménye megkívánja a hűséget, hálát, jóakaratot, áldozatkészséget, méltányosságot, bizalmat, megbánást, szerénységet. Hű az, aki az igazság mellett álhatatosan kitart. A hála megkívánja, hogy mások segítségét lehetőleg viszonozzuk. A jóakarat azt kívánja, hogy a mások boldogulását rokonérzéssel kísérjük. Legyünk áldozatkészek, másokat a lehetőség szerint anyagilag támogassunk. Hogy gyermekünk jellemes emberré fejlődjék, minden esetre ismernie kell a bátorság eszményét. A bátorság megkívánja az önuralmat, igazmondást, mértékletességet, következetességet, becsületet, igénytelenséget, takarékosságot és önbizalmat. Aki saját indulataival, szenvedélyeivel szembeszál, annak önuralma van. Óriási önuralomnak adta jelét Abaozit genfi természettudós. Huszonkét éven át mindennap megnézte a levegő nyomását s gondosan följegyezte. Egy nap új cseléd került a házába, aki mindjárt nagytakarítást rendezett a dolgozószobában. Jön a tudós s kérdi a leányt: „Hol vannak a papírlapok, amelyek itt feküdtek a barométer mellett?“ „Azok uram olyan piszkosak voltak, hogy feltüzeltem, de egészen újat, tisztát tettem a helyükbe“. És mit felelt a tudós? Összefonta karját — látszott egy percre, mily vihar dúl lelkében — s azután nyugodtan megszólalt: „Huszonkét évi munkám eredményét semmisítetted meg. Máskor ne nyúlj semmihez ebben a szobában.“ Igyekezzünk gyermekeinket kisebb dolgokban önuralomra szoktatni. Hányszor látjuk, hogy a kisgyermek toporzékol mérgében, mert valami nem úgy van, ahogy ő szeretné. Mennyivel visszataszítóbb, mikor még az ifjú, vagy ha a felnőtt is rabszolgája ösztöneinek s erről eltorzult arccal, toporzékolással tesz tanúságot. Rá kell a gyermeket szoktatni, hogy ha szomorú csalódás éri, unatkozik, vagy valami miatt csüggedt, az ne lássék meg szaván, viselkedésén: legyen önuralma. 2