Elektromos Híradó, 1970 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1970-01-01 / 1. szám
Elektromos híradó útja. Az egész emberiség meggyőződhetett a Lenin szellemében létrehozott új társadalmi és államrendszer szilárdságáról, megdönthetetlenségéről. Élete folyamán számos megpróbáltatáson ment keresztül, életét a forradalmi munkásmozgalom elvi és gyakorlati kérdéseinek szentelte. Számos jelentős művet alkotott, melyeket 100 nyelvre fordítottak le. Említsünk meg itt kiemelkedőbb művei közül hármat: Az orosz szociáldemokraták feladatai. Mi a teendő? Az imperializmus, mint a kapitalizmus legfelsőbb foka. Tanításai és szervező munkája segítette elő, hogy 1919. októberében győzött a Nagy Októberi Szocialista Forradalom, melynek világtörténelmi jelentősége felmérhetetlen. .1970 - ebben az évben emlékezik meg az egész világ Lenin születésének századik évfordulójáról. Az ünneplésre készülnek a szocialista közösség országainak népei, s mindazok, akik nemzeti és társadalmi felszabadításukért küzdenek. A centenáriumi ünnepségek világszerte hatalmas méreteket öltenek: tudományos ülésszakok, ünnepi rendezvények hivatalos megemlékezések, művész műsorok, kiállítások sokasága követi majd egymást. Hazánkban is folynak az előkészületek a Lenin-centenárium méltó megünneplésére. Az 1969 es gazdasági év eredményeit teljeskörűen értékelő vállalati mérleg készítése még folyamatban van, így tájékoztatásunkat ezen elmúlt év munkájára vonatkozóan csak a rendelkezésünkre álló globális adatok alapján adjuk meg. Villamos energia szolgáltatási feladatunkat a fogyasztói igényeknek megfelelően maradéktalanul teljesítettük. Az elmúlt gazdasági év során 3815,8 millió kWh villamos energiát értékesítettünk, mely mennyiség az 1968. évit 6 %-kal haladta meg. A bázisidőszakhoz viszonyított legnagyobb mérvű felfutás a vasútvontatás céljára értékesített villamos energiánál mutatkozik, mely mennyiségi növekedést a Budapest-Cegléd vasútvonal villamosítása eredményezte. Az e célra vételezett energia mennyisége az 1968. évinek 150,2 %- a. Az átlagos 6 %-os emelkedést lényegesen meghaladta a lakosság részére, illetve az általános áramdíjas fogyasztók részére átadott villamos energia mennyisége. A háztartási célra vételezett energia a bázisidőszakot 11,9 %-kal, az általános áramdíjas fogyasztás 12,6 %-kal haladta meg._________________ 2.-------------------------------------------------------------------Az a tény, hogy a lakosság részére átadott villamos energia növekedési üteme lényegesen meghaladta az átlagos 6 % emelkedést önmagában jövedelmezőségünk csökkenését eredményezi, mivel e tarifacsoport átlagára a vállalati fajlagos önköltségnél alacsonyabb. Ugyanígy a hálózati veszteség is e fogyasztói kategóriában a legmagasabb. A lakásfogyasztók vételezésének az értékesítési átlagárra gyakorolt kedvezőtlen hatását az általános áramdíjas fogyasztás átlagot meghaladó mennyiségi növekedése bizonyos mértékig ellensúlyozta. Közvilágítási célra 1969. év folyamán 76,3 millió kWh-t - az 1968. évinek 108,3 %-át értékesítettük. Az általunk értékesített villamos energia döntő hányadát a teljesítménydíjas fogyasztók vételezése képezi. Az e tarifacsoport 2,4 %-os mennyiségi növekedésén belül az alaphálózaton vételező fogyasztók igénye 45,3 %-ban haladta meg az 1968. évit. Valamennyi tarifacsoport figyelembevételével számított 74,21 filléres értékesítési átlagárunk a bázisidőszakhoz, és a tervezetthez képest kedvezően alakult, az előzőt 1970. JANUÁR .