Elektromos Híradó, 1986 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1986-05-01 / 5. szám
Termelési tanácskozás a mérőosztályon Méhes József átfogó tájékoztatást adott az 1985. évben teljesített gazdasági eredményekről, amelyek kielégítőnek mondhatók. Év folyamán szállító vállalatok rendszertelen teljesítése következtében ugyan voltak fennakadások — főleg az egyfázisú és a különleges fogyasztásmérők vonalán — de az év végére az igények maradéktalanul kielégítést nyertek. A saját kivitelezésű és fenntartásra fordítható összeg többszöri módosulása ellenére, az engedélyezett forintkereten belül teljesítettük mennyiségi tervünket Az idegen kivitelezésben végeztetett munkák határidőre fejeződtek be és értékük az előre tervezett fedezetet nem haladta meg. Az osztály dolgozóiból szervezett vgm-ek munkaelátottságát az előre tervezett tartalommal és normaóra-mennyiségben biztosítottuk. Az előző évekhez hasonlóan, 1985. évben is, 6 hónap időtartamra osztályunkra hárult a siófoki üdülőben alkalmazott létszám — átlagban 15 fő — foglalkoztatása. A siófoki dolgozók munkával való ellátása az egész osztály kollektíváját valamilyen formában érintette. Elismert eredményeink mellett nem kívánatos és nem is elfogadható a fogyasztásmérők állami hitelesítési selejtszázalékának alakulása. Az előző évek átlagához viszonyítva vagy az 1%-os határt figyelembe véve, 0,3%-os romlás keletkezett egy- és többfázisú fogyasztásmérők hitelesítése során. Az osztály munkáját nagymértékben elősegítették az aktívan működgazdasági feladatokhoz szorosan kapcsolódó tevékenységet folytató — szocialista brigádok. Az önértékelésükben megpályázott elismerési fokozat követelményeit — újítás kivételével — teljesítették. Általában az újítás nem volt erőssége az osztály dolgozóinak, amin szintén változtatni kell. A hozzászólások során Masztich Sándor, a VGY üdvözletének tolmácsolása után, az osztály eredményesen működő szocialista brigádok versenyhelyezéseit ismertette. Kiemelte a brigádok anyag- és energiatakarékosságban elért eredményeit. A helyezéseket erősen befolyásoló negatív tényezőként értékelte az újítások hiányát. Praszler József az ügyvitel nehézkességét észrevételezte. Nevezetesen az újonnan beérkező anyagok vagy új formában és értékben kialakított szerelvényekre kért anyagszámok késedelmes megadását. Zuberovics Aliné a siófoki dolgozók által átalakított fogyasztásmérők hibái következtében reájuk háruló többletmunkát említi meg, és a fogyasztásmérők javításához szükséges anyagok folyamatos vagy időszakos hiányát kifogásolta. Reagált az újítókedv hiányára is azzal az indoklással, hogy a normában dolgozóknak nincs arra idejük. Weisenfart László nyomatékosan megjegyzi, hogy a hibás siófoki készülékekre kettős bér kifizetése történik, ha újra javítani kell. Méhes József osztályvezető válaszolt az elhangzottakra. Megköszönte a szocialista brigádok helyezésére vonatkozó tájékoztatást. Intézkedést ígér az anyagszámok ügyében az anyag- és áruforgalmi főosztálynál. A siófoki dolgozók foglalkoztatásának szükségszerűségét világította meg részletesen. Tóth Tibor az anyagok beszerezhetőségének lehetőségeiről elmondta, hogy a régebbi típusú készülékekhez a gyártó csak a befejezést követő 8 évig köteles alkatrészt biztosítani. A jelenleg gyártott fogyasztásmérő-típusok alkatrészeit 100 napos előrendeléssel — a gyári kapacitás és az export késztermék szállítási kötelezettségének függvényében — lehet beszerezni, bizonytalan szállítási feltételek mellett. A hiányzó alkatrészek pótlása —bizonyos mértékig — megoldható a selejtes fogyasztásmérők szétbontásával Tulajdonképpen ezt a tevékenységet végzik a szocialista brigádok és ebből adódik az anyagmegtakarítás nagyobb része. A termelési tanácskozást az értekezlet vezetője értékelte, az elhangzottakat hasznosnak ítélte, a jelenlevőknek további jó egészséget és eredményes munkát kívánt és a termelési tanácskozást berekesztette. Tóth Tibor 1985. évi feszültségjavító munka Vállalatunk üzemigazgatóságai 1985-ben a beruházási keretek csökkenése ellenére az elvárt színvonalon hajtották végre a feszültségjavító munkálatokat. A zárolt körzetek száma mind %-osan, mind abszolút értékben csökkent. Az erőket vállalatunk ez évben is a fővárosi területre koncentrálta. A feszültségjavító munkálatok során beruházási keretből, valamint a hálózatfejlesztési hozzájárulás egy részének felhasználásából 54 db. zárolt körzet felszabadítása történt meg. Üzemtartási, valamint fenntartási munkálatok során további 119 db. zárolt körzet szabadult fel. Sajnos, a terhelések növekedése következtében 132 db., eddig felvevőképes transzformátor-körzetben kellett az idei mérések alapján egy-egy áramkörben zárolást a — megengedettnél nagyobb feszültség miatt — elrendelni. Üzemigazgatósági bontásiban az alábbi táblázat szemlélteti a zárolt körzetek, illetve a feszültségjavító tevékenységek alakulását. Zárolt körzet felszab. Összes beruhá- üzemviteli Újabb Összes zárolt zásból munkával zárolás zárolt (1984) (1985) Észak-Pest 81 23 5 20 73 Közép-Pest 19 — 14 20 25 Dél-Pest 167 17 52 48 146 Észak-Buda 90 4 37 30 79 Dél-Buda 48 10 11 14 41 ELMÜ összesen: 405 54 119 132 364 Humayer K. Balesetek alakulása január—március hó 1985 1986 Üzemigazg. Balesetek sz. Kiesett műsz. Balesetek sz. Kiesett műsz. (úti) (műnk.) (úti) (műnk.) (úti) (műnk.) (úti) (műnk.) Észak-Pest — 2 — 59 1 — 14 — Közép-Pest — 1 — 13 1 1 34 92 Dél-Pest — — — 46 — 2 — 124 Észak-Buda — — — 58 — — — — Dél-Buda — — — — — — — — Főelv.hál. Üm. — — 6 — — — — — Vá. és gép. Üm. — — — — 1 2 11 35 Egyéb (közp. fp.) — 1 60 261 — 17 64 vgm-balesetek — — — — — 1 — 12 összesen: — 4 66 202 4 6 76 327 15