Elektrotechnika, 1924 (17. évfolyam, 1-24. szám)

1924-02-15 / 1-4. szám

20 ELEKTROTECHNIKA 1924. február hó 15. át Aszódig való meghosszabbítása, továbbá Budapest—Visegrád-i vonalnak rég fölvetett megépítése is oly módon, hogy a meglévő vonalat Szentendrétől Leányfalu érintésével Visegrádig meg­hosszabbítják. A Széchenyi vasút­ 1923 dec. hó 13-án tartották meg a m. kir. kereskedelemügyi miniszter rendeletéből a vasútvonalnak a Ferenc József-hídtól a Jókai-villáig terjedő szakaszára a köz­­igazgatási pót­bejárást. A Széchenyi vasút a szárnyvonalakkal együtt 48 km hosszú, rendes nyomtávú, adhéziós, legnagyobb emelkedése a legmagasabb pontig, a Svábhegyi Jókai nyaralóig, a Ferenc József-híd felől 20 %­, a legkisebb ívnek a sugara 250 m. A vasút kezdetben gőzüzemre rendezkedik be autó­­motoros kocsiforgalommal egyesítve. Egy-egy vonat 500 — 600 utast, tehervonatokkal 200 tonna rakományt szállíthat. A nagy személyvonatok között 3 percenként autómotorok közlekedhet­nek, melyek szükség szerint bármely ponton megállhatnak. A vonal a Ferenc József-híd állomástól kezdve a Svábhegy­i nyaralóig kettős vágányu. Kelenföld állomáson a m. kir. állam­vasutakkal és a déli vasúttal. Üröm állomáson az Esztergom­i h. é. vasúttal nyer összeköttetést. A Nagykovács­i völgyben Nagykovácsi, esetleg Solymárnál, Pilis-Szent-Iván községig szárny­vonalat kap. Az ilyen csatlakozások mellett lehetséges lesz átszállás nélkül közvetlen vonatokkal vagy kocsikkal bármely Budapest­i állomásról, valamint a Pálfy­ térről és ha ez a vasút a Budapesti Közúti Vasúttal és a Városi Vasúttal kapcsolást nyer, ezen vasutak bármely pontjáról is, nemcsak a Svábhegyre és a Zugligetbe, hanem Budaörsre, Budakeszire, Nagykovácsiba, Hidegkút—Mária-Remetére és Solymárra jutni. Ha pedig az államvasutak hozzájárulnak, hogy az egész fővárost körülfogó (a Pak­s­i körvasút mintájára) körvasút létesíttessék, akkor a balparti körvasút bevonásával 70 km körben egy zárt vonalba lehet kapcsolni Angyalföld—Újpestet, Rákosfalvát, Kőbánya, Ferencváros és Kelenföld állomásokat, Budaörsöt, Farkasvölgyet, Svábhegyet, Zugligetet, Jánoshegyet, Szép Juhásznét, Buda­keszit, Nagykovácsit, Hidegkút -Mária-Remetét, Solymárt, Ürömöt, Óbudát és ismét bezárólag Angyalföld-Újpestet. Egyelőre az első 4 km-es részt építik meg. A vasút tervezője Kugler Mihály mérnök, nyug. M. A. V. felügyelő. Osztrák vasútvillamositás. 1923 dec. 21-én jött próba­üzembe az Arlberg-vasút Imst—Landeck szakasza, ami által az Innsbruck—Landeck 70 km-es vonalrész villamos üzemre való átalakítása befejezést nyert. A villamos gyárak kiegyenlítő számai. A magyar erős­áramú villamos gyárak 1924 jan. 1-vel általános szállítási fel­tételeik „P“ függelékének * hatályon kívül helyezésével új „R“ jelű függeléket léptettek életbe, mely a megszüntetett „P" függeléktől a késedelmes fizetés miatti kamat felszámítását tár­gyaló rész szövegezésében különbözik. Jan. 12-től átmenetileg a magyar koronában történő fizetések az „R“ függelék meg­állapításától eltérőleg a Wien-i hivatalos árfolyam alapján esz­­közlendők. Az esedékes dollárösszeg átszámító árfolyamát úgy nyerjük, hogy a fizetés napját megelőző Wien-i hivatalos dollár­valuta pénzárfolyamát elosztjuk ugyanazon nap Wien-i hivatalos magyar koronavaluta pénzárfolyamával. A magyar erősáramú villamos gyárak szállítási feltételeik „H“, „K“, „L“ „M“ és „0“ jelű függelékeihez újabban a következő kiegyenlítő számokat állapították meg : A függelék jele : „H“ és „K“ „L“ 1923 1924 1923 1924 gépekre, azok tartó- dec., jan.: dec. 15—31; jan.: febr. 1—14; zékaira és készü­lékekre .... 62 000 62 000 78 OOOo/o turbógenerátorokra . 72 000 72 000 90 OOO'^/o ^ mP“ jelű függelékre vonatkozó közlést Id. Elektrotechnika 1923. 100. old. A függelék jele :........... „M“ és „0“ 1923 1924 dec 15—31; jan.; febr. l-től gépekre, azok tartozé­kaira és készülékekre 62 000 78 000% turbógenerátorokra 72 000 90 000% Az osztrák erősáramú villamos gyárak szállítási feltételeinek „H“ és „K“ valamint „L“, „M“ és „C“ jelű függelékei­ alapján elszámolandó megrendelésekre vonatkozó felárak : Függelék jele : „H“ és „K“ „L“, „M“ és „C“ 1923 1924 1923 1924 Csoport dec.; jan.; dec. 15—31. jan.; febr. l-től 1 108 900 10 500 10 800% 2 ................. ... 116 900 11 300 11 600% 3 133 900 13 000 13 300% 4 ...............­ ... 117 900 11 400 11 700% 5 130 900 12 800 13 000% 6 ........... ... .. 119 900 11 600 11 900% 7 ................... 131 900 12 700 13 100% A magyar számláló gyárosok 1923 szept. 27-i határozatukkal dollárban megállapított alapárakhoz az egyes számlálófajtáknál 1924 jan. 12-től a következő felárakat állapították meg : egyfázisú számlálóknál..................... ... 30% háromfázisú és különleges számlálóknál 30% egyenáramú wattóra számlálóknál... ... 30% egyenáramú amperóra számlálóknál ... 0% A késedelmes fizetésre, valamint a magyar koronában történő fizetésekre vonatkozólag a magyar számláló gyárosok az erős­áramú villamos gyárakéval azonos határozatot hoztak. Az osztrák számláló gyárosok a minden áramnemű számláló­­szállítás után 1922 aug. 23-i határozatukkal százszorosra emelt alapárakra 1924 jan. 16-tól­­ 450% felárat állapítottak meg. A számlálók csomagolásáért a számlálók árának, melybe a felár is beleszámítandó, 3%-át számlázzák. Magyarország államjegyforgalma, az állampénztár adós­sága a jegyintézetnél és az állami jegyintézet érckincse. államjegy előre, az^ forgalom állampénztárnak érckincs­e milliárd korona millió k 1921 aug. 31.............. 17,32 1­5,02 1923 dec. 23 _______ 901,04 371 23,42 „­9 31............ 931,34 401 23,37 1924 jan. 7 .......................... 939,49 431 23,32 „ „ 15......... 957,68 461 23,61 „ „ 23..................... 985,00 496 23,66 „ „ 31____ ________ 1 084,68 526 24,11 Jelentés a fémpiacról. A „Mining Journal“ jegyzései szerint. (Az árak 1016 kg-os angol tonnánként értendők.) 1924 jan. 4 1924 jan. 25 Font sh. d. Font sh. d. Vörösréz, (wire-bars) ... ... ... 68 0 0 68 15 0 Ón (bányaón) ... ... ... ... .. 236 15 0 251 10 0 Ólom (lágy bányaólom)... ........... 32 5 0 33 5 0 Horgany, (nyers ered. bányahorg.) 33 10 0 34 1 3 Aluminium (export)................ ... ... 120 0 0 120 0 0 ^ Csoportbeosztási Id. Elektrotechnika 1921, 136. old. ^ Az állampénztár előleg-fölvétele az állami jegyintézetnél az 1921 XLVI. t.­c 2. §., az 1922 XVII. t. c. 2. §. és az 1923 XXXII. t. c. 2. §-a alapján történik. * Korona értékű aranypénz, aranyrúd, külföldi és kereskedelmi aranyérmek, a finom aranyat kg-onként 3 278 koronába számítva, továbbá külföldi piacokra szóló váltók és külföldi értékjegyek aranykoronára átszámítva. Felelős szerkesztő: Wilczek Ernő. Weiss L. és F. kő- és könyvnyomdája, Budapest, V. Korall­ utca 9.

Next