Elektrotechnika, 1939 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1939-01-01 / 1. szám
/ ELEKTROTECHNIKA 1939, január 1 körülményeknek, hogy a nyomatékok kedvező eloszlásához a forgórész-körbe olyan ellenállást kell kapcsolnunk, amely az áramokat üzemileg elfogadható értékre csökkenti. Ugyanekkor elérhető, hogy a fékezőnyomaték álló állapottól szinkronizmusig a fordulatszámmal arányosan növekedjék. Könnyű belátni még, hogy a fékkapcsolásnál a keresztben rövidrezárt gombolyításban olyankor folyik áram, amikor az I. és II. gép forgórész-körének ellenállása különböző, tehát általában, amikor a forgórész mozgásban van. Minden olyan esetben, amikor az I. és II. gép forgórész-körének ellenállása egymás között egyenlő, a kereszttekercsben áram nem folyik, tehát a kereszttekercsnek nincs szerepe. Ez esetekben a fékkapcsolás áram- és feszültségviszonyai megegyeznek az egyfázisú motor állapotával, ugyanolyan tényleges forgórész-kör ellenállás mellett. Ilyen pontok az s - 1, álló gépnél, mert akkor a végtelen nagy fordulatszámmal járó gépnél, mert ekkor és végül, amikor a forgórész nyitva van, bármely fordulatszámnál, tehát: Mindezekben az esetekben a kiindulásul választott kétfázisú gépnek, az egyfázisú motornak és a fékkapcsolásnak az árama egymás között egyenlő, ha a kapocsfeszültség és a forgórész-kör ellenállása mindhárom gép esetében ugyanaz. A fékkapcsolásra adott helyettesítő kaszkád, amint látszik, egyszerűen alkalmas az üzemi viszonyok megítélésére. A fékkapcsolás működésének vizsgálata szinkronizmus esetére újrendszerű periódus- és fázisszám-átalakító gondolatához vezetett. D) Újrendszerű periódus- és fázisszám-átalakító/’ Felrajzoljuk újra a fékkapcsolás magyarázására szolgáló kaszkád kapcsolását, azonban szinkronizmus esetére (ld 5. ábra). Látszik, hogy az I. gép forgórész-körének ellenállása op , más szóval e forgórészben feszültség nem indukálódik, miután a mezővel szinkron jár. A II. gép forgórész-körének ellenállása ; e forgórészben, amely szinkrón sebességgel jár a mezeje ellen, kétszeres periódusszámú feszültség indukálódik. Ha a forgórész külső körének ellenállását változtatjuk, ez az I. gép forgórészére nincs befolyással; a II. gép kapcsairól ellenben teljesítményt vehetünk le, miután megelőzők szerint a II. gép forgómezeje és ezzel a forgórészen nyert kapocsfeszültség nagyjából állandó értékű marad. A fékkapcsolás szinkronizmusban alkalmas az egyfázisú váltakozóáramnak kétszeres periódusszámú és a forgórész fázisszáma által adott többfázisú váltakozóárammá való alakítására. E gép a mező ellen forgatott aszinkron periódusátalakítóhoz hasonlóan működik, csak a gerjesztő forgómezőt ez esetben nem többfázisú gombolyítás, hanem az egyfázisú tekercselés állítja elő, az egyfázisú mezőnek a forgórész ellen forgó összetevője alakjában. Kimutatható módon e mezőösszetevő ellen szinkrón sebességgel forgatott forgórész kapcsain nyert teljesítményt felerészben mechanikai munka formájában a tengelyen át, felerészben transzformátoros úton az állórészgombolyítás közvetítésével kell a forgórésszel közölni. Ez új rendszerű periódus- és fázisszám-átalakító előnyei ezek szerint: 1) szimmetrikus felépítésű forgórész esetén tökéletesen szimmetrikus többfázisú teljesítmény; 2) hajtására az összes átviendő teljesítmény felére méretezett motort kell alkalmazni; 3) a periódus- és fázisszámú átalakító, amely félteljesítményű szinkrón hajtómotorból és fékkapcsolású egyfázisú gépből áll, olcsóbb és amellett jobb hatásfokú, mint az eddig hasonló célra használt motorgenerátorok. Hátránya ez új rendszerű átalakítónak az aszinkron periódusátalakítók közös hibája: a nagy feszültségesés és a feszültségszabályozás nehézkessége. A periódus- és fázisszám-átalakító üzemére vonatkozóan még megjegyezzük, hogy üresjárásban, amikor a forgórész nyitva van, az üresjárási áram már ismert módon egyenlő a kétfázisú gép üresjárási áramával. Ha a forgórészt ellenálláson át fokozatosan rövidre zárjuk, a terhelési pontokon keresztül eljutunk a rövidzárásig, amikor a forgórész-kör tényleges ellenállása r^. 1 r2 _ 1 ^2 1 T'T 2 2 — s 2 1 T2 _ 1 T2 _ 2 ■ .s 2 ■ 2 — 1 J_ _ 1_. 2 s 2 2 — s — 100 '• D.R.P. No. 622 232. Kovács K. P.; Umlaufender Frequenz- und Phasenzahl-Umformer.