Elektrotechnika, 1946 (38. évfolyam, 5-12. szám)

1946-08-15 / 6-8. szám

56 ELEKTROTECHNIKA 1946 augusztus 15 Felelős szerkesztő: Wilczek Ernő, felelős kiadó: dr. Bay Zoltán. latok s a illasigar il­as/.aki tevékenység,' u megbecsü­lésének ügyét. Pillitz Dezső 19­44 decem­b­erében, Mühblor­fban a kárho­­zatos idők áldozatául eselt. Tüdős Béla, VALKÓ ISTVÁN PÁL (1904 - b­e4.6). A kiváló l­érnök, a szellemes ember, a felejthetetlen kortárs, nincs többé körtü­dé­­ben. M megszoktuk biztos ítéletét, akár bonyolult elektrotech­nikai kérdésről esett szó, akár a mindennap­i élet apró ese­ményeit magyarázta egyedü­lálló éleslátásával. Azok, akik személyes kapcsolatba nem kerültek vele, igénytelen modora és szerénysége miatt sokszor félreismerték, de mindannyian, akik környezetéhez tartoztunk, megtanultuk tisztelni sz­emé­­lyét és becsülni tudását. Pályafutását a budapesti­­József Műegyetem elvégzése után a Ganz-féle Villamossági Rt. próbatermében kezdte, 1927-ben. Tize­hhét évi fáradhatatlan munka után, 1944 okt. 15-én ugyanerről a munkahelyről ragadta magával a nagy kataszt­rófa. Törékeny teste nem bírta a me­gpróbáltatásokat és ne­mes életét száműzöttként, távol szeretteitől, idegen földön kellett bevégeznie. Kiváló matematikus volt; a gy­ári munka mellett éveken át mint műegyetemi tanársegéd dolgozott Ku­rschák József tanszékén. A végtelen halmazok elméletének köréből — König Dénessel együtt — új tantételt dolgozott ki s e kérdésről a Matematikai és Fizikai Társulat előtt előadást is tartott. Szakmai tudása különösen az elméleti és gyakorlati elekt­rotechnika körében végzett munkái által tűnt ki. Az erős­áramú elektrotechnika számos ágában folytatott önálló ta­nulmányokat. Szakcikkei az Elektrotechmikában láttak nap­világot. Sokkal több­ volt azonban ama tanulmányainak és ötleteinek a száma, amelyeket a próbatermi munkával ka­­­­csolatban dolgozott ki és amelyek nem kerültek nyilvános­ságra. Munkatársai előtt felejthetetlen marad szakmai öt­leteinek gazdagsága s az a könnyed mód, amellyel a leg­nehezebb és néha megoldhatatlannak látszó kérdésekhez nyúlt s ahogyan azoksit megoldotta. Elsőrendű kísérletező volt: a kutatómunkában nem ismert fáradságot és minta­­szer­ű módszerességgel dolgozott. Elöljárói mindig megbecsülték. Korán lett a gyár főmér­nöke s 1939-től 1944 nyaráig a próbaterem helyettes-főnöke volt; mint ilyen igaz támasza és tanítója lett munkatársa­inak. Különösen szerették é­s nagyra b­ecsülték azok a munká­sok és szerelők, akikkel akár a gyárban, akár kiküldetései kapcsán összeeköttetés sem állott. Fölényes tudása mellett ben­ne megtalálták az igazán sz­ociálisan gondolkodó vezetőt. Ez volt a szó nemes értelméb­en, kár hogy nincs többé. Dr. Kovács Károly Pál. * JÁNOSI BÉLA 40 ÉVES MÉRNÖKI JUBILEUMA. Jánosi Béla, a Részvénytársaság Villamos és Közlekedési Vállalatok Számára vezérigazga­tóh­elyettese 1940 június 10-án ünnepelte 40 éves mérnöki jubileumát. A bensőséges h­ázi ünnepségen a Tröszt igazgatósága, a telepek képviselői és a munkatársak üdvözölté­k. Jámnosi Béla 1900 tavaszán szerezte meg egyhangú kitün­­♦etés.sel a budapesti József-Műegyitemen gépészmérnöki ok­­leve­lét és még ug­yanab­ban az évben a Ganz-féle Villamossági Rt­ .szolgálatába lépett. Ott kezdetben villamos erőművek épí­­té­sével foglalkozott, majd kétéves külföldi tanulmányútjáról hazaté­rve a Pozsony-országh­atárszegi és ti pécsi közúti vil­lamos vasutak építését vezette, amely utóbbinál első ízben alkalmazták a sínvégek termites hegesztését. 1910-ban az akkor megalakult Magyar Földgáz Rt.-hez szerződött, amelynek — kiváló képességei révén — rövide­bek­ műszaki vezetője lett. A vállalatnak a románok által történt államosítása után visszatért Budapestre és magán­mérnöki tevékenységet fejtett ki. Ennek folyamán számos nagyobb külföldi megbízást kapöitt, amelyek sorában kiemel­kedik a Moreing angol olajvállalat rész­ére, a Kaukázus északi oldalán fekvő Grosny és a Fekete-tenger közötti olaj­vezeték tervezése, továbbá az American-European Utilities Corporation newyorki és a Sociétés Financiéres de Trans­ports et d'Entreprises Industrielles bruxellesi vállalatok megbízásából a Várpalotára tervezett gőzerőmű általános tervének és gazdasági számításának elkészítése. 1933-ban, amidőn a Tröszt átvette a Kispesti Villamos­elüvet, meghívták az üzem vezetésére, amelynek felvirágoz­tatásában jelentős érdemeket szerzett. 1938-ban a központi igazgatóságnál az akkor elhunyt Kovács Izor vezérigazgató által ellátott műszakgazdasági ügyek intézését vette át. Elő­szörr központi igaz­gató, majd ügyvezető igaz­gató, majd pedig a vállalat vezérigazgató-helyettese lett. Munkásságát kiváló szakképzetsége és széleskörű ismeretei mellett nagyfokú szociális érzéke jellemzi. Jánosi Béla vezérigazgató-helyettes, mint a Választmány tagja,­­Egyesületünk életében is tevékeny részt vesz és célki­tűzéseinket mindenkor megértéssel támogatja. DR. KOVÁCS KÁROLY PÁL MŰEGYETEMI MAGÁN­TANÁR. A Magyar Vall­ás- és Közoktatásügyi Miniszter dr. Kovács Károly Pál okl. gépészmérnöknek a József Ná­dor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem gépész- és vegyés­zmérnöki karán ,,Aszinkronmotorok különleges al­kalmazásai“ című tárgykörből egyetemi magá­ntanárrá tör­tént képesítését jóváhagyólag tud­omlássul vett­e és neve­zettet ebben a minőségben megerősítette. WILCZEK ERNŐ oki. gépészmérnököt, a M. E. E. Szab­ványbizottsága elnökét a Conférence Internationale des Grands Réseaux Électriques. 1946 július 3-án, Párisban tartott közig­yűlése egyhangúan alelnökké újra megválasz­totta és meleghangú táviratban üdvözölte. KINEVEZÉSEK A VILLAMOSIPARI ÉS KERESKE­DELMI RT.-NÁL. A VIKERT igazgatósága 1­946 június 26-i ülésén Haraszti István főmérnököt, Pröckl Jenő­ ke­reskedelmi meghatalm­azottat és Braun Frigyes főtisztvi­selőt cégvezetőkké, Falvay László mérnököt pedig főmér­nökké nevezte ki. Üzleti hír: MAGYAR nemzeti BANK KIMUTATÁSAI. Bármik­or esedékes Bankjegy­forgalom követelések mag áa 1945 1946 dec. 31 jan. 7 „ 15 23 „ 31 febr. 7 .. 15 „ 23 28 Leszámít. váltók, stb. állami letétek m i 1 ) i ár d p e n fő 765,45 1203,30 350,72 42,10 778,00 1197,42 346,09 51,42 942,54 1403,66 404,47 57,59 1113,12 1608,70 465,59 76,49 1646,45 1905,73 299,30 63,26 1920,90 2210,90 299,10 146,90 2722,30 4012,10 1328,90 203,40 3973,50 4538,10 955,60 180,00 5237,80 6564,80 1659,80 361,20

Next