Elektrotechnika, 1998 (90. évfolyam, 1-3. szám)

1998-03-01 / 3. szám

Hírek A MEE Esztergomi Szervezet 1997. november 19-i vezetőségi ülésén köszöntötte a 90. születésnapját ünneplő Rábai László vasdiplomás gépészmérnököt. Az esztergomi Technika Házá­ban tartott ünnepségen részt vett Dr. Könözsi László, a város polgármestere, Sernyei Péter, a MEE ügyvezető igazgatója és Németh János, a MTESZ helyi elnöke. Az ünnepeltet — az ÉDÁSZ Esztergomi Üzletigazgatósága nyugalmazott főmérnö­két — Balázs Szilárd, a helyi szervezet elnöke köszöntötte. Rábai László végig kitűnő eredménnyel végezte el a Királyi József Nádor Műszaki Egyetemet. Tanulmányai befejeztével a Hungária Villamossági Rt. Esztergomi Üzemfőmérnökségén dolgozott, majd az államosítást követően az Állami Villa­mosenergia Szolgáltató Nemzeti Vállalat Esztergomi Üzleti­gazgatósága főmérnökének nevezték ki. Nyugdíjazásáig, 1968- ig mint főmérnök dolgozott a — később ÉDÁSZ-nak neve­zett — cégnél. 1963 — megalakulása — óta elnöke, ill. tiszteletbeli elnöke a MEE Esztergomi Szervezetnek. A ma is fiatalos, jókedvű — városszerte köztiszteletben álló — ünnepelt meghatódva mondott köszönetet a jókívánságo­kért, a kitüntetésekért. Mi is — az Egyesület tagjai, elnöksége nevében — további jó egészséget kívánunk. MEE Esztergomi Szervezet ISO 9001 a Csepeli Transzformátorgyárban. A Csepeli Transzformátorgyár mindig kiemelten kezelte a gyárat elhagyó termékek megfelelőségét, a transzformátorok üzembiztonságát, a vevők igényeinek kielégítését. Az egész gyártásra, sőt a gyártmánytervezésre, beszerzésre, értékesítésre kiterjedő mi­nőségbiztosítási rendszer kialakításának szükségessége, az ISO 9001 szabványnak való megfelelés igénye már viszonylag régen felmerült a vállalatnál. A rendszerépítést a vevők ilyen irányú egyre fokozódó igényén túlmenően a Siemens követel­ményeknek való megfelelési igényünk indította el. Az 1997 novemberi előaudit után 1997. december 17—18- án a Csepeli Transzformátorgyár Rt. eredményesen túljutott a tanúsító auditon. A TÜV Rheinland Euroqua 1998. január 22-én adta át az erről szóló oklevelet. A TÜV CERT oklevéllel még kézzelfoghatóbbá kívánjuk tenni vevőink, felhasználóink számára, hogy a Csepelen gyár­tott transzformátorokra bizalommal tekinthetnek, a gyárból kikerülő termékek egyenletes minőségét a tanúsított rendszer folyamatosan felügyelt működtetése biztosítja. (Az Igazgatóság közleménye alapján) Közlemény a Paksi Atomerőmű Rt. és a Vegyépszer Rt. szerződéskötéséről a Kiégett Kazetták Átmeneti Tárolójá­nak építéséről. A Vegyépszer Rt. folytatja a Paksi Atomerőmű elhasznált fűtőanyag kötegeinek tárolására szolgáló létesít­mény, a Kiégett Kazetták Átmeneti Tárolójának (KKÁT) építé­sét Pakson. 1997 elejére sikeresen befejeződött a fogadó épület és az egyenként 450 kiégett kazetta 50 éves tárolására alkalmas első három kamramodul megépítése. Idén január végén a Paksi Atomerőmű Rt. és a Vegyépszer Rt. képviselői aláírták a munkálatok folytatására, az újabb négykamrás modulra vonatkozó szerződést. A szerződés szerint a Vegyépszer Rt. feladata a tervezés mellett a komplett kivitelezés (építési szerelési munkák). A projekt műszaki főtervezője az angliai székhelyű GEC Alst­­hom, a generál tervező az ETV-Erőterv Rt. A Vegyépszer Rt. több alvállalkozó és beszállító bevonásával tesz eleget szerző­déses kötelezettségeinek. A munkálatok valamennyi részvevője a hatóság által minősített cég, vagyis az atomerőművekben való munkavégzés minden szigorú követelményének megfelel. A munkálatok befejezési határideje 1999. október 31., a Ve­gyépszer Rt. szerződéses összege pedig 781 millió forint, amit a Központi Nukleáris Pénzügyi Alapból finanszíroznak. Jelentős új üzemi MEE szervezet alakult 1998.01.22-én. Az Asean Brown Boveri, ABB fennállásnak 10 éves évfordulójá­nak időpontjában, a vállalat magyarországi munkatársainak jelentős része elhatározta a nemzetközi jelentőségű MEE helyi szervezetének alapítását. Az ABB, mint nemzetközi, a villamosenergia minden terüle­tével foglalkozó vállalat jelentős szerepet tölthet be az Egyesü­let minden szakosztályának és területének munkájában, ugyan­akkor az ABB, az Egyesület tevékenységén keresztül ismerteb­bé teheti tevékenységét, termék­struktúráját, valamint fejleszté­si elképzeléseit. Ezzel is hozzájárulva az BB jelszavának megvalósításához: ’’minden országban, ahol az ABB jelen van, otthon vagyunk... A szervezet első lépésében mintegy 30 fős létszámmal alakult az ABB Energia Kft. munkatársaiból, de várható az ABB többi vállalataiból, a tagság jelentős növekedése. A helyi szervezet megválasztotta elnökének Hegedűs Pétert, a magyarországi ABB elnök-vezérigazgatóját, titkárának Dr. Csipke Györgyöt. Zarnóczki László A Kisfeszültségű Készülékek Munkabizottság két érdekes témával kezdte az évet. Január 15-én Lontay Ervin Pál ”A villamosenergia-termelés különleges módjai,, címmel tartott nagy érdeklődést kiváltott előadást. Főbb gondolatai: A világ energiahelyzete újabb források feltárását és alkalmazását köve­teli meg. Az 1973. évi árrobbanás szükségessé teszi a nap-, geotermikus, ár­ apály-, valamint szélenergia-források részletes mennyiségi és minőségi feltárását. Úgy tűnik, hogy a világ energiaválságát a termonukleáris energiatermelés oldja majd meg. Február 4-én a Munkabizottság az Érintésvédelmi Munkabi­zottságot látta vendégül a Ganz Kapcsoló- és Készülékgyártó Kft.-ben. Az együttes ülés jó példa arra a törekvésre, hogy a különböző szakmai közösségek keressék meg tevékenységük és érdeklődési körük kapcsolódási pontjait. Kritikai megjegyzé­seket is tartalmazó előadásában Kádár Aba az áram-védőkap­csolók és kismegszakítók szabványosításának helyzetét ismer­tette, részletesen kitérve a kidolgozás alatt álló új IEC-szab­­ványok előírásainak tervezett változásaira. A hibaáram-ézé­­kenység áramnem szerinti megkülönböztetésén alapuló előírá­sok bevezetése körül a mértékadó külföldi szakmai körökben ma még vita folyik. A magyar álláspont az, hogy ha az IEC-szabványt a CENELEC átveszi, a hazai szabványosítás az európai normákat fogja honosítani. Sidi György titkár 88 ELEKTROTECHNIKA

Next