Élelmiszervizsgálati Közlemények 63. (2017)

2017 / 1. szám

Kedves Olvasóink! Sokat töprengek azon, hogy az em­ber életkorának előre­haladtával miért tűnik a rendelkezésre álló idő napról-napra kevesebbnek. Azt gon­dolom, hogy az idő az emberi vára­kozással fordított arányban múlik: a várva-várt események késlekedni lát­szanak, majd a megvalósulás néhány örömteli pillanata fénysebességgel tűnik tova a világ karneváli forgatagában. A március mégis elérkezett – újra: „A tavasz rózsás kebelét kitárva, Száll alá langyos levegőn mezőnkre. Balzsamos fürtjén Zephyrek re­pesnek, S illatot isznak.”­ Nos, a lírai gondolatok után lássuk, mit tartogat Olvasóink számára a megújult ÉVIK 2017. évi 1. száma! Újabb időszakos rovattal jelentkezünk: két szakkönyvet mu­tatunk be. Az egyiket Ambrus Árpád és Denis Hamilton (A növényvédőszer-maradékok értékelése élelmiszerbiztonsági szempontból) a másikat Csapó János és munkatársai (Élel­miszer-hamisítás és kimutatása) jegyzik. Vezető anyagunk az évtizedek óta a szakmai és laikus kö­zönség figyelmének középpontjában álló egyik vegyületcso­port, az állatgyógyászati célokat szolgáló szteroidok vizsgá­lati módszereiről szóló dolgozat Tölgyesi Ádám és Vivender K. Sharma tollából. A szteroid szerkezetű készítményeket a világ különböző területein hozamfokozó célzattal használják. Élelmiszer-biztonsági hatásuk bizonyítottan aggályos, ezért alkalmazásukat az EU területén tiltják. A szerzők e vegyületek műszeres analitikai vizsgálati módszereit hasonlítják össze. Fontosságukat és aggályosságukat tekintve a peszticidek ma­radékai is legalább annyira fontosak, mint az állatgyógyszerek. Ambrus Árpád és munkatársai kéziratukban a peszticid ana­litikához használatos referenciaoldatok – munkaoldatok, ana­litikai kalibráló oldatok – által hordozott mérési bizonytalanság kérdésével foglalkoznak. Elgondolkodtató, hogy a „pontos” laboratóriumi üvegeszközök és analitikai mérlegek használata során milyen bemérési hibákkal, ismételhetőségi korlátokkal kell a vizsgálatot végző szakembernek szembesülnie. A globalizáció nemcsak a hírek, pénzügyek és divatok te­rületén érezteti hatását, hanem az élelmiszerek és étkezési szokások, földrészek közötti összemosódását is eredmé­nyezi. Így került az EU Bizottsága elé egy, Dél-Amerikából származó növény magja, a chia (Aztékzsálya – Salvia hispa­nica L.) élelmiszeripari felhasználása iránti kérelem is. Ke­menczei Ágnes és munkatársai a chiamag új élelmiszerként történő felhasználhatóságáról írnak. Sípos László és munkatársai újabb „műszeres” analitikai kézirattal jelentkeznek. Dolgozatukban az érzékszervi vizs­gálatok detektorait, az érzékszerveket működtető analitikus, azaz az érzékszervi bírálatot végző egyének analitikai telje­sítmény-jellemzői felülvizsgálati módszereiről írnak. Itt emlí­tem meg, hogy tudományos folyóiratunk eddigi cikkei között számos olyan írást találhatnak, amelyek az érzékszervi bírá­lati módszerek tekintélyét – jogosan – a műszeres analitikai módszerek színvonalára emeli. Szeretném felhívni tisztelt Olvasóink figyelmét a www.eviko.hu honlap „Letölthető dokumentumok” feliratú részére, amely az ÉVIK eddig megjelent, letölthető, nagy terjedelmű táblá­zataira, jegyzékeire mutat. Honlapunknak ebben a rovatában olvashatják el a „Könyvajánló” időszakos rovatunkhoz tarto­zó könyvek tartalomjegyzékeit is. Bízom benne, hogy tavaszi számunkban ki-ki talál a maga számára érdekes anyagokat. Olvasóinknak kellemes ünne­peket, áldott Húsvétot kívánok. Dr. Szigeti Tamás János főszerkesztő Dear Readers, I wonder a lot why, with advancing age, it seems that the daily time available to us is getting less and less. I think that the speed with which time passes is inversely proportional to extent of human expectations: eagerly awaited events seem to delay, and then the few blissful moments of fulfil­ment slip away with the speed of light into the carnival of the world. However, March has finally arrived – again: “Opening its rosy bosom, Spring descends to our meadow on tepid air. Zephyrs float on its balmy curls, And drink perfume.”1 Well, after these lyrical thoughts, what’s in store for our Readers in Issue no. 1 of 2017 of the renewed ÉVIK! Our periodic column is here again: two professional books are presented. One of them is edited by Árpád Ambrus and Denis Hamilton (Food Safety Assessment of Pesticide Resi­dues), while the other one is authored by János Csapó et al. (Food adulteration and its detection). Our lead material is a paper from the pen of Ádám Tölgyesi and Virender K. Sharma about the analytical methods of steroids used for veterinary purposes, a group of com­pounds that has been in the focus of the attention of both professionals and the general public for decades. Steroidal preparations are used as yield enhancers all over the world. Their food safety effects have been proved to be of concern, therefore, their application in the EU is prohibited. Instru­mental analysis methods of these compounds are compared by the authors. In terms of their importance and the concerns they raise, pesticide residues do not fall far behind veterinary drugs. The manuscript of Árpád Ambrus et al. discusses the is­sue of the uncertainty carried by reference solutions used in pesticide analysis (working solutions, analytical calibration solutions). Weighing errors and repeatability limitations that experts performing the analyses must face when using “ac­curate” laboratory glassware and analytical balances give us food for thought. Globalization makes its presence felt not only in the news, in finance and fashion, but it also results in a converging of foods and eating habits of the continents. Thus, the appli­cation for food industry use of the seed of a plant native to South America, the chia (Salvia hispanica L.) ended up in front of the EU Commission. Ágnes Kemenczei et al. write about the possible use of chia seed as a novel food. László Sípos et al. present another manuscript on “instru­mental” analysis. In their paper, they write about the revision methods of the analytical performance characteristics of the analyst operating the detectors of organoleptic tests, i.e., the individuals performing sensory evaluations. I would like to point out here that many papers can be found among the previous articles of our scientific journal that raise the pres­tige of sensory evaluation methods to that of instrumental analysis methods, and rightly so. I would also like to draw the attention of our esteemed Readers to the Downloadable documents” section of the www.eviko.hu website, pointing to the large tables and lists of the previous articles of ÉVIK that can be downloaded. The tables of contents of the books in our periodic column “Book review” can be found in the same column of our website as well. I trust that each and every one of you will find interesting articles in our spring issue. Wishing you happy holidays and a blessed Easter: Dr. Tamás János Szigeti Editor-in-chief 1 Berzsenyi Dániel: A tavasz 1 Dániel Berzsenyi: The Spring BEKÖSZÖNTŐ

Next