Élet és Tudomány, 1948. július-december (3. évfolyam, 27-52. szám)

1948-12-12 / 50. szám

NAPRENDSZERÜNK MÚLTJÁBAN SZOVJET CSILLAGÁSZOK ÚJ MEGVILÁGÍTÁSBA HELYEZIK A BOLYGÓK KELETKEZÉSÉT A világegyetem fejlődésének kutatása és tana, de különösen a naprendszer keletke­zéséről alkotott felfogásunk, egyszóval: a kozmogónia egyre tisztultabb képet mutat. Az újabban megismert csillagászati és fizikai jelenségek alapján ugyanis a régebbi elméletekben egyre nagyobb hiányokat fedez­tünk fel vagy olyan súlyos ellentmondásokba ütköztünk, melyek a kozmogóniai elméletek lényeges módosítását tették szükségessé. Az új elméletek között megkülönböztetett figyelmet érdemel két egymástól független felfogás, melyek az előbbi elméleteknél tapasztalt hiányosságokat nagymértékben ki­küszöbölik. Mindkét feltevő szovjet csil­lagászok nevéhez fűződik. De különösen az a matematikailag erősen megalapozott elmé­let tarthat igényt részletesebb ismertetésre, melyet Schmidt professzor, a világhírű szov­jet sarkkutató és csillagász állított fel. Hogy jobban megértsük a két szovjet csillagász okfejtését, feltétlenül utalnunk kell a régebbi csillagászati elméletekre, melyek több-kevesebb hiányosságot mutat­nak, mert hiszen éppen ezek a rések vagy ellentmondások tették szükségessé új elmé­letek felállítását. A Kant-Laplace-elmélet A Kant és Laplace nevét viselő kozmogó­niai elméletből indulunk ki, melyet a két nagy gondolkodó egymástól függetlenül alkotott meg. Nagy vonásaiban Kant vázolta fel és Laplace francia asztronómus bővítette ki, hogy csillagászatilag és matematikailag szakszerű igazolásával elfogadottá tegye. Kant német bölcselő 1755-ben hozta nyilvánosságra elméletét „Általános ter­­mészettörténet és az ég elmélete“ című kis tanulmányában. Laplace műve, mely fontos kiegészítő részletekkel polgárjogot adott az elméletnek, 1796-ban jelent meg. A Kant-Laplace-elmélet abból a feltevés­ből indult ki, hogy a Nap és a bolygók anyaga valamikor egyenletesen töltötte ki a naprendszer egész térségét. Olyan roppant kiterjedésű ködtömegre kell tehát gondol­nunk, mely elképzelhetetlen ritkaságú gáz alakjában tartalmazza a Nap, a Föld és a többi bolygók egész anyagmennyiségét. A ködtömeg részecskéi a kölcsönös vonzás A Kant-Leplace-elmélet szám­ul a bolygók úgy keletkeztek, hogy a Nap korai Örvénylő gázgyűrűik a centrifugális erő következtében leváltak, hogy aztán összesűrűsödve mint külön égitestek keringjenek a Nap körül következtében rétegekké sűrűsödtek és mint­hogy a ködóceán ismeretlen okokból ten­gelye körül forgásának indult, a kialakult középpont vonzása folytán lassanként össze­­húz­ott. A körforgásba került izzó gáztömegekből később gyűrűk váltak le, amelyek aztán összesűrűsödve gömbökké alakultak, így keletkeztek a bolygók, valamint mellék­bolygóik (a holdak) és a Szaturnusz gyűrűi. A Kant-Laplace-elmélet sok más csilla­gászati jelenségnek is oly egységes magya­rázatát tudta adni, hogy a múlt század felé­ben már nem is elméletnek, hanem megcáfol­hatatlan tudományos ténynek tekintették. Az újabb csillagászati kutatások fényénél azonban kitűntek nagy hiányosságai és egész elnagyoltsága. Jeans katasztrófa-elmélete A Kant-Laplace-féle fejlődési elmélettel szemben áll az ú. n. katasztrófa-elmélet, melynek legújabb változata Jeans angol csillagásztól származik. Jeans az ősköd­­elmélettel ellentétben — a bolygóképződés indítékát véletlen, külső eseménynek tulaj- 647

Next