Élet és Tudomány, 1953. július-december (8. évfolyam, 26-52. szám)

1953-08-26 / 34. szám

mény súlyos ellentmondás Arisztotelész filozófiájának egyik fontos tanításával, amelyet az egész középkorban sérthetetlen dogmaként tekintettek. Arisztotelész­nek ez a tanítása az égi­testek változatlanságára vonatkozott. E tan szerint az égbolt és az égitestek világa a változatlan tökéletesség maga. Anyaga más, mint a földi testeké: az »éther­«. »Kell valami olyan szubsztanciának lenni­« — írta »a Filozófus­« —, amelynek egyáltalán nincsen se mozgása, se elmúlása, se keletke­zése. Az igazság változatlan és arra vonatkozik, ami változatlan, nem fejlődő, min­dig egy állapotban marad és semmiféle változást nem szenved. Ilyenek valóban az égitestek.« Az üstökösök pedig e tanítás szerint a Föld légkörében keletkez­nek. Mint változó jelenségek, nem az éghez, hanem a Földhöz tartoznak. Nos, 1572-ben megdöbbentő jelenség vonta magára­ Európa minden csillagá­szának figyelmét. Ez év novemberében a Cassiopeia csillagképben addig sohasem látott új csillag tűnt fel, amely fényessége teljében a Vénusszal vetekedett. Később lassan halványodott és másfél év múlva egészen eltűnt a szabad szemmel tör­ténő megfigyelés elől. Tycho Brahe nagy gonddal figyelte ezt a különleges csilla­got. Feljegyezte fényességének változását és megállapította róla azt is, hogy nem változtatta helyét az égen. Tehát nem a Föld közelében mozgó vándorról van szó, hanem olyan jelenségről, amelyik a csillagok között, ahogy akkor mondot­ták, az állócsillagok szférájában, a »nyol­cadik égbolton« zajlott le. Arisztotelész tanításainak ellenére tehát az állócsilla­gok szférájában is végbemennek válto­zások. Ma már tudjuk, éppen Tycho Brahe fényméréseinek modern feldolgozásá­ból, hogy ez a különös tünemény egy úgynevezett szupernóva fellobbanása volt. Ritka, de nem rendkívüli jelenség a Világmindenségben. ffc Uatökömök mozifttsa k­ét MwisxtoMeax te­kintélye De az üstökösök természetére vonat­kozó arisztotelészi tanításról is kiderült, hogy ellentétben van a megfigyelt fényekkel. Erre az adott alkalmat, hogy Tycho idejében — érdekes véletlen folytán — egymást érték a fényesebb­nél fényesebb üstökösök. Nagyfényű, feltűnő üstökösök bukkantak fel egy­másután az 1577—1582—1585—1590— 1593. és 1596-os években. Tycho Brahe alapos figyelemmel kísérte valamennyi­nek mozgását az égbolton, különösen az 1577-esét. Kimutatta róla, hogy a Föld különböző helyeiről vizsgálva nem mutat látszólagos elmozdulást az égbolton és így távolsága a Föld méreteihez képest igen nagy kell, hogy legyen. Vagyis messze a »a Hold alatti« (szublunáris) világhoz. Az üstökösök tehát szintén az égbolt jelen­ségei, szemben Arisztotelész véleményével. Mellesleg Tycho Brahe észlelései megmutatták azt is, hogy nyomuk nincsen azoknak a »kristálygömböknek« és »rögzített« égi pályáknak, amelyekről a geo­centrikus filozófia beszél. Bármily magától értetődő is ez a mi számunkra, a maga idejében ennek a felismerésnek nagy jelentősége volt, még Kepler is hivatkozott rá később. Tycho Brahenak ezek a vizsgálatai nem lebecsülendő csapást jelentettek a középkori filozófia egyes dogmáira. Kétségtelenül előkészítették a talajt a koper­nikuszi gondolatok teljes elfogadásához. Addig azonban még hosszú volt az út Mielőtt Kopernikusz rendszerének érdemleges továbbfejlesztésére sor került volna, fellépett az a rendkívüli hatású filozófus, Giordano Bruno, aki egész szenve­ Tycho Brahe uranlborgi obszervatóriumában. A képen látható a csillagász óriási falikvadránsa. (Egykorú metszet)

Next