Élet és Tudomány, 1953. július-december (8. évfolyam, 26-52. szám)
1953-08-26 / 34. szám
mény súlyos ellentmondás Arisztotelész filozófiájának egyik fontos tanításával, amelyet az egész középkorban sérthetetlen dogmaként tekintettek. Arisztotelésznek ez a tanítása az égitestek változatlanságára vonatkozott. E tan szerint az égbolt és az égitestek világa a változatlan tökéletesség maga. Anyaga más, mint a földi testeké: az »éther«. »Kell valami olyan szubsztanciának lenni« — írta »a Filozófus« —, amelynek egyáltalán nincsen se mozgása, se elmúlása, se keletkezése. Az igazság változatlan és arra vonatkozik, ami változatlan, nem fejlődő, mindig egy állapotban marad és semmiféle változást nem szenved. Ilyenek valóban az égitestek.« Az üstökösök pedig e tanítás szerint a Föld légkörében keletkeznek. Mint változó jelenségek, nem az éghez, hanem a Földhöz tartoznak. Nos, 1572-ben megdöbbentő jelenség vonta magára Európa minden csillagászának figyelmét. Ez év novemberében a Cassiopeia csillagképben addig sohasem látott új csillag tűnt fel, amely fényessége teljében a Vénusszal vetekedett. Később lassan halványodott és másfél év múlva egészen eltűnt a szabad szemmel történő megfigyelés elől. Tycho Brahe nagy gonddal figyelte ezt a különleges csillagot. Feljegyezte fényességének változását és megállapította róla azt is, hogy nem változtatta helyét az égen. Tehát nem a Föld közelében mozgó vándorról van szó, hanem olyan jelenségről, amelyik a csillagok között, ahogy akkor mondották, az állócsillagok szférájában, a »nyolcadik égbolton« zajlott le. Arisztotelész tanításainak ellenére tehát az állócsillagok szférájában is végbemennek változások. Ma már tudjuk, éppen Tycho Brahe fényméréseinek modern feldolgozásából, hogy ez a különös tünemény egy úgynevezett szupernóva fellobbanása volt. Ritka, de nem rendkívüli jelenség a Világmindenségben. ffc Uatökömök mozifttsa két MwisxtoMeax tekintélye De az üstökösök természetére vonatkozó arisztotelészi tanításról is kiderült, hogy ellentétben van a megfigyelt fényekkel. Erre az adott alkalmat, hogy Tycho idejében — érdekes véletlen folytán — egymást érték a fényesebbnél fényesebb üstökösök. Nagyfényű, feltűnő üstökösök bukkantak fel egymásután az 1577—1582—1585—1590— 1593. és 1596-os években. Tycho Brahe alapos figyelemmel kísérte valamennyinek mozgását az égbolton, különösen az 1577-esét. Kimutatta róla, hogy a Föld különböző helyeiről vizsgálva nem mutat látszólagos elmozdulást az égbolton és így távolsága a Föld méreteihez képest igen nagy kell, hogy legyen. Vagyis messze a »a Hold alatti« (szublunáris) világhoz. Az üstökösök tehát szintén az égbolt jelenségei, szemben Arisztotelész véleményével. Mellesleg Tycho Brahe észlelései megmutatták azt is, hogy nyomuk nincsen azoknak a »kristálygömböknek« és »rögzített« égi pályáknak, amelyekről a geocentrikus filozófia beszél. Bármily magától értetődő is ez a mi számunkra, a maga idejében ennek a felismerésnek nagy jelentősége volt, még Kepler is hivatkozott rá később. Tycho Brahenak ezek a vizsgálatai nem lebecsülendő csapást jelentettek a középkori filozófia egyes dogmáira. Kétségtelenül előkészítették a talajt a kopernikuszi gondolatok teljes elfogadásához. Addig azonban még hosszú volt az út Mielőtt Kopernikusz rendszerének érdemleges továbbfejlesztésére sor került volna, fellépett az a rendkívüli hatású filozófus, Giordano Bruno, aki egész szenve Tycho Brahe uranlborgi obszervatóriumában. A képen látható a csillagász óriási falikvadránsa. (Egykorú metszet)