Élet és Tudomány, 1957. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)

1957-05-05 / 18. szám

Ezúttal előbb önmagunkba szúrjuk a gombos­tűt. Lapunk 10. számának mellékletében „Hol van a FOM hidegpólusa?“ clműi cikkünkben ez jelent meg : „A hőmérő higanyszála itt mínusz 42,2 C fokra süllyedt“. Különös, különös higanyszál ! Úgy látszik, nem „tudja“, amit minden általános iskolásnak tud­nia kell, hogy a higany mínusz 39 C fokon — megfagy ! Ilyen nagy hidegben is mérhető persze a hő­mérséklet, csakhogy nem higanyos, hanem — például — borszesz-hőmérővel. Egészen bizonyos, hogy azzal is mérték ! Öntvény? ötvény? ötvözet? Tűzzük gombostűre az általános is­kolák VII. osztályában használt fizika­könyv egyik, sajtóhibákkal is tetézett téves megállapítását. A tankönyv 114. lapján az alábbiakat olvassuk : „Gyakorlati szempontból igen fontos, hogy az öntvények olvadási pontja ala­csonyabb, mint az öntvényt alkotó fé­meké . ..” Ugyanezen a lapon az „önt­vény” szó még háromszor ismétlődik. Hol van itt a tévedés és a sajtóhiba? Számos ötvözet olvadáspontja alacso­nyabb hőmérsékleten van, mint alkotó fémeié. De nem minden ötvözeté ! Van­nak olyan ötvözetek is, amelyek maga­sabb hőfokon olvadnak, mint az őket alkotó fémek. A tankönyv szerzői tehát a csak néhány ötvözetre jellemző jelenséget helytelenül valamennyi ötvözetre általánosították. Másfelől az „ötvözet” szó helyett a ma már elavult ötvény szót használták Ebből lett a nyomdában a hasonló hangzású öntvény szó. A hibát persze a tankönyv szerzőinek vagy szerkesztőjének még idejében észre kellett volna venniük! Lássunk hát tisztán! Mi a különbség e három műszó között. Az ötvény — helyesen ötvözet — fémek­nek fémekkel vagy fémeknek metalloidok­­kal (szén, foszfor, kén, szilicium) alkotott oldata, vegyülete vagy keveréke. Ötvözet például az acél, az öntött­vas, a sárgaréz, a bronz, a csapágyfém, a forrasztóón stb. Ellenben az öntvény minden olyan­­árnynak a neve, amely alakját öntés útján kapta. A fémöntvények általában ötvözetből készülnek, hiszen az iparban a vegyileg tiszta, nem ötvözött fém nagyon ritka. De a fémötvözetből nem mindig leéezül öntvény. Szőrszálhasogatás volna mindez? Sze­rintünk nem. Beszédünkben, írásunkban szabatos fogalmazásra kell törekednünk, hogy mindenki azt értse szavunkból, amit ki akartunk fejezni. Elváltképp fontos a fogalmazás tudományos pontossága az iskolai oktatásban. Mert hogyan nevel­jük diákjainkat gondolataik szabatos ki­fejezésére, ha még iskolai tankönyveik is pontatlanok? Nagy István György higanyom feőnörével f­ yukra béla­­ néprajzi gyűjtőúton (Alföldi Magvető, Debrecen, 1956. 171 l. Ara 29 Ft) Megszoktuk, hogy a néprajzi gyűjtőmunka eredményeit csupán szakfolyóirataink hozzák nyilvánosságra, s ezekhez a szakembereken kívül nemigen jut hozzá más. Pedig a néprajz is meg­érdemli, hogy a nagy nyilvánosság szintén érdek­lődjék Iránta, s itt is minél többen segítsék a tudományos kutatást. Mostanában néhány év alatt szép számmal sikerült sorompóba állítani önkéntes néprajzi gyűjtőket. Elsősorban talán épp reájuk gondolva íródott Guda Bélának, a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem nép­rajzos professzorának „Néprajzi gyűjtőútan” című figyelemre méltó munkája. A néprajz sokágú tudomány. Gunda Béla azon­ban könnyen eligazodik a szellemi és a tárgyi néprajz útvesztőiben. A kötetben éppúgy olvas­hatunk a népi hiedelemvilágról, a népi történelmi tudatról, a családi és a társadalmi Met hü­gyomé­nyes formáiról, mint a népi építkezés, földművelés, állattartás, ipar és kereskedelem legkülönbözőbb megnyiatkozásairól. A kötet témavilága tehát változatos. Értékét s érdekességét névén, hogy a szerző nem csupán a magyarországi etnikai cso­portok körében végzett kutatásait ismerteti, ha­nem a szlovákok és a románok lakta területeken tett gyűjtőutakról is tanulságos képet ad. Emeli írásainak becsét, hogy nemcsak az önmagukban is érdekes szellemi néprajzi jelenségeket tárgyalja érdekkeltően, színesen, hanem a gazdálkodás „száraz” részletkérdéseit is élvezetesen, tudásun­kat gazdagító módon boncolgatja. Csak hely­esel­hetjük, hogy legfőképpen és elsősorban a népi ipar és földművelés hagyományait mutatja be. Hiszen napjaink technikai érdeklődésű emberében épp ezzel keltheti fel leginkább a figyelmet a nép­rajz iránt. Tudós szerzőnk munkája csoportosítá­sával, mondanivalójának arányaival is ezt a célt szolgálja. Gunda Bélában pompásan ötvöződik az enciklo­pédikus készségű néprajztudós szakszerűsége a népszerű leírások és elbeszélések írójának alkotó vénájával. A kötetet sok szép fénykép és rajz egészíti ki. Kár, hogy a kiadó nem adott tágabb teret kiváló néprajztudósunk kutatásainak, megfigye­léseinek bővebb kifejtésére. S kárhoztatnunk kell azt is, hogy a könyv túlságosan kis példányszám­ban jelent meg. Varga Imre 554

Next